Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A torinói lepel titka

2018. október 19.
A képen az előadáson használt vetítővászon látható a Szent István Bazilikában

Dr. John. P. Jackson amerikai fizikus, aki először vizsgálhatta kutatóként a torinói leplet: ő vezette azt a kutatócsoportot, amely 1978-ban öt napon át tanulmányozta a textilanyagot, amely feltételezések szerint Jézus halotti leple.

A képen a hallgatóság látható a Bazilikában, amint a padokban ülnek

A lepel története szórványos és sokszor közvetett adatokból rekonstruálható az I. századtól 1349-ig. Egyes tudósok középkori művészeti alkotásnak nyilvánították a torinói halotti lepelt. Vannak, akik szerint tényleg Jézust takarták ebbe a temetkezési textíliába kétezer évvel ezelőtt, és az ő testének, vérének lenyomatait őrzi meg a lepel, így nem csak a nagypénteki kereszthalál és sírba tétel, hanem az utolsó vacsora és húsvét közvetlen tanúja is volt!

Néhány terézvárosi klubtag hallgatja ülve az előadást a Bazilikában

John P. Jackson egyike azoknak, akik a tudomány és hit szemével vizsgálja a tárgyat. Ebben a kutatásban felesége is aktívan részt vesz. A zsidó szokások megismerésében felesége, Rebecca Jackson volt segítségére, aki ortodox zsidóként nevelkedett, majd katolizált. Kutatóintézetet alapítottak az Amerikai Egyesült Államokban. Nem akarnak senkit meggyőzni arról, amiben hisznek – hisznek benne, hogy igenis Jézus halotti lepléről van szó –, s ez a történet nem is magáról a tárgyról szól, hanem arról az üzenetről, amit a gyolcs közvetít!

De hát mi is az a torinói lepel? Az ókori Palesztinában szövőszéken készült lenvászon darab, amin szabad szemmel is kivehető egy megkínzott és kereszthalált halt férfi képmása, valamint vérfoltok, égésnyomok és szennyeződések. Egy hajdani gyilkosság koronatanúja, a lepel. Olyan gyilkosságé, amiről ez a tárgy pont az evangéliumokban Jézus haláláról leírtakkal összhangban tanúskodik.

A képen a terézvárosi klubtagok ülnek a Bazilikában, az első sorban

A leplen röntgen képalkotással, UV megvilágításban, vagy polarizált fényben sok olyan lélegzetelállító részlet látszik, ami szabad szemmel láthatatlan, és az elvileg puszta szemmel is érzékelhető részletek közt is sok olyan van, ami csak a legkorszerűbb technikai apparátus segítségével válik ténylegesen észlelhetővé.

Van, aki katolikus ereklyének tartja , Van, aki hamisítást kiált, de akárki akármit is mond, a tények maradnak. És a tényeket dr. Jacksonnál jobban senki sem ismeri.

Lukács Erzsébet (Böbke)
közösségi civilszervező