Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Előadás volt a szentendrei klubnapon

2017. október 10.
A képen a tagok ülve figyelik az előadót

Szentendrén az első őszi klubnapunkon szép számmal gyűltünk össze, mint mindig. A nyári szünet után jó volt viszontlátni egymást. A segítő diákok is kipihenten érkeztek és lelkesek voltak, mint mindig.

Mindenkinek volt valamilyen élménye a nyárról és ezekről jó volt beszélni újra. Az élménybeszámolók után viszont az előttünk lévő program lehetőségeket fontolgattuk.

A képen a tagok ülve figyelik az előadót

Először megbeszéltük azokat a kirándulásokat, melyeket még a közeljövőben szeretnénk megvalósítani.

Előadás is volt a klubnapon egy fontos témával kapcsolatban. Vendégünk volt Dr. Kis János látássérült endokrinológus.

a képen atagok az asztal körül ülnek

Beszélt nekünk különböző bélbetegségekről, a betegség kezdeti tüneteiről. Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy kisebb – korábban nem észlelt – tünetekre is figyeljünk oda. Ha időben fordulunk orvoshoz, akkor gyógyszeres kezeléssel is meg tudjuk előzni a nagyobb bajt. Ott is elhangzott, és más egészségmegőrző előadásokon is hangsúlyozzák annak fontosságát, hogy egészségesen táplálkozzunk! Ez a legfontosabb tényezője a belek zavartalan működésének. Ha arra törekszünk, hogy egészséges legyen a napi étkezésünk, akkor máris csökkenthetjük a bélbetegségek kialakulásának esélyét. Az előadás után kérdéseket tettek fel az érdeklődők a hallottakkal kapcsolatban.

Ezen a klubnapon az egészségünkre való odafigyelés került középpontba. Sokat tudunk tenni azért, hogy megvédjük, hogy megőrizzük egészségünket.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!