A Fehérbot Nemzetközi Napja Békásmegyeren

A Fehérbot Nemzetközi Napja Békásmegyeren

Az 1920-as évek végén Párizsban egy francia grófnő figyelt fel a vakok utcai közlekedésére, és gondolta úgy, hogy fontos lenne egy számukra biztonságot nyújtó segédeszköz, amely egyúttal figyelemfelhívó eszköz is, arra, hogy az utcán járó-kelők és a járművezetők fokozottan figyeljenek rájuk, és segítsék őket. Ez az eszköz lett a fehérbot, amely ezután gyorsan elterjedt egész Európában és a világon – így Magyarországon is.

Október a látás hónapja, október 15-e pedig a Fehérbot Nemzetközi Napja. Sokan a Fehérbot ünnepének tartják – azonban fontos megjegyezni, hogy ez sokkal inkább egyfajta figyelemfelhívó nap, arra, hogy a látássérült emberek is teljes értékű tagjai a társadalomnak. Ők is képesek maradandót alkotni. Emellett pedig fontos az is, hogy a még ép látású emberek megelőzzék látásuk romlását, ezért nagyon fontos a rendszeres szűrővizsgálat, illetve a látásromlás időben történő felismerése és megfelelő eszközökkel történő kezelése.

Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesülete III. kerületi Látássérültek Klubja is tartott megemlékezést ennek a napnak apropóján, 2023. október 20-án, pénteken a Békásmegyeri Közösségi Házban. A program megnyitásaként a klub házigazdájaként beszéltem a Fehérbot eredetéről és e nap jelentőségéről. Ezt követően beszéltem még a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 2023. október 13-án a városligeti Vakok Kertjében megtartott központi Fehérbot-napi ünnepségéről is, melyen nyolcan vehettek át elismeréseket a Szövetségtől a látássérült emberekért végzett munkájukért, önzetlenségükért.

A klubra meghívtam Horváthné Dunaveczki Leona közösségi civilszervező kollégánkat, aki egyúttal énekes előadóművész is. Felkértem, hogy e nap alkalmából egy rövid műsorral örvendeztesse meg kerületi tagjainkat és kísérőiket. Leona örömmel tett eleget felkérésemnek, és egy bő félórás program keretében musical- és film-betétdalokat adott elő.

Leona műsorát követően tagjainkat érintő közérdekű információkat, egyesületi híreket osztottam meg, majd ismerkedés, kötetlen beszélgetés vette kezdetét a hátralévő bő egy órában.

A rendelkezésünkre álló két óra tartalmasan telt. Élményekkel gazdagon indultunk haza. A Fehérbot-napi műsorról készült rövid videót technikai okok miatt egyelőre nem sikerült feltölteni, azonban a műsorról készült hangfelvétel meghallgatható itt.

Klubunk programjáról és további eseményeiről Facebook-oldalunkon olvashatnak érdeklődő tagjaink, Hírlevelünk olvasói.

Ruzsa Viktor
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Békásmegyer #Fehérbotnap #gyengénlátó #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE

Szemléletformálás Békásmegyeren

Szemléletformálás Békásmegyeren

Július 21-én a Dr. Béres József Általános Iskola Kiserdő Tagiskolájába mentünk Pesa Anna Máriával és vakvezető kutyájával, Hablattyal együtt. Három csoportban kilencvenhat gyerek várt minket.
A program megvalósítására nagyon szép hel

yszínen, egy erdei tisztáson került sor. A gyerekek mindig nagy érdeklődéssel fogadják mindazt, amit elmondunk nekik. Így történt ez ott is. Ez alkalommal arról beszélgettünk velük, hogyan élnek a látássérültek, otthon hogyan látják el magukat, akik nem látnak és egyedül élnek; milyen segédeszközöket használnak, milyen segítségre van szükségük mindennapjaikban.
Az utcán történő közlekedésükről is beszéltünk a gyerekeknek. Különböző élethelyzeteket mutattunk be. Így vált számukra láthatóvá, hogyan tudnak jól segíteni, ha látássérült emberrel találkoznak utcán, járműveken vagy máshol.

Kérdéseiket örömmel fogadtuk, mert így mindent meg tudtunk beszélni.

Panka látássérültként elmondta a gyerekeknek, milyen fontos segítőtársa Hablaty. Bemutatták a kutyával történő közlekedést, de arról is beszélt, hogyan alakult ki közöttük összhang az évek során.

Mindent nagy érdeklődéssel fogadtak a gyerekek, és végül sorba álltak, hogy megsimogathassák Hablatyot.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #gyerektábor #iskolások #látássérült #mindennapiélet #segédeszközök #szemléletformálás #vak #VGYKE

Történelmi sétára indulunk Szentendrén

A kép forrása: szentendre.hu
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívok Mindenkit külsős klubprogramunkra! 2023. június 20-án egy kellemesnek ígérkező történelmi sétára indulunk Szentendrén!

Megnézzük a város nevezetességeit, és néhány történelmi helyszínt. A Szent Flórián Kápolna előtt haladva, az Apor Vilmos hídon át eljutunk a Dumcsa Jenő térre. Ott megnézzük a Fő tér makettjét, mielőtt a helyszínre érünk. A Péter Pál templomot és a Vártemplomot is felkeressük.

Sétánk végén a közeli Duna parton fagyizás közben megpihenünk, és megbeszéljük, kinek mi tetszett a legjobban.

Találkozunk aznap Békásmegyeren a HÉV megállóban 9:40-kor.

Mindenkit arra kérek, hogy előre jelezze részvételi szándékát!

Tudták?

Talán Szentendrét a legnehezebb bemutatni a Dunakanyar települései közül, hiszen nagy valószínűséggel Budapest után világszerte is a legismertebb magyar városról van szó, elég csak a számtalan turistabuszra gondolnunk. Ez részben a főváros közelségének is betudható, hiszen a HÉV-nek köszönhetően gyakorlatilag össze van nőve vele, de biciklivel, autóval, busszal és hajóval is meg lehet közelíteni.

Szentendre valódi turistaparadicsom, a fesztiválok, és kulturális programok sokszínűsége egyértelműen meggyőz arról, hogy a városban egy, vagy akár több napot is eltölthetünk tartalmasan. Aki kirándulni szeretne Szentendre környékén, annak is remek lehetőségeket tartogat a város.

Forrás: I love Dunakanyar

Remélem, hogy minél többen együtt leszünk majd!

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Telefon: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #klubprogram #látássérült #meghívó #séta #Szentendre #történelem #vak #VGYKE

Segédeszközöket vásárolhatunk!

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívok Mindenkit 2023. június 16-án délelőtt 10:00 órakor tartandó klubnapunkra, ahol segédeszközöket vásárolhatunk!

Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Budapest, Csobánka tér 5.)

Vendégünk lesz a Láthatár Bolt munkatársa, Németh Róbert. Magával hozza azokat a beszélő segédeszközöket, órákat, nagyítókat, konyhai kiegészítőket, melyeket a látássérült emberek mindennapi életükben használnak. A korábbi években is nagy sikere volt annak, hogy helyben lehetett megvenni a különféle segédeszközöket. Reméljük, így lesz majd ezen a klubnapon is.

A Vakok és Gyengénlátók Közép- Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2012-ben nyitotta meg segédeszköz boltját, Láthatár néven.

A Láthatár Segédeszköz Bolt megnyitásával legfőbb cél a látássérült emberek mindennapi tevékenységének megkönnyítése volt.

Jelenleg közel 600 féle terméket forgalmazunk, melyek a speciális igényeket szemelőt tartva kerültek kiválasztásra. Kínálatunk fő gerincét a segédeszközök, úgymint beszélő eszközök, tapintható eszközök, nagyítók, fehérbotok alkotják, emellet játékok, fejlesztő játékok, konyhai és háztartási eszközök is megvásárolhatók. Vásárlóink igényeit és a legújabb trendeket figyelembe véve igyekszünk boltunk kínálatát folyamatosan bővíteni.

Személyes vásárlás esetén kellemes, nyugodt környezetben biztosítjuk az eszközök kipróbálását, azok megismeréséhez, kezeléséhez segítséget nyújtunk.

Online vásárlásra is van lehetőség webáruházunkban, itt részletes leírást, készletinformációt találhatnak termékeinkről. Vásárlás esetén a csomagot szerződött futár partnerünk házhoz is szállítja.

Mindenkit várok szeretettel a klubnapra!

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Telefon: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #klubnap #közösséglámpásai #látássérült #Láthatárbolt #meghívó #segédeszközök #vak #vásárlás #VGYKE

Operett előadáson voltunk a klubtagokkal

 

Április 24-én részt vettünk a klubtagokkal Békásmegyeren a Közösségi Házban megtartott operett délutánon.

Várakozásunkat felülmúlta az előadás. Fogarassy Bernadett, Fritz Éva, Egyházi Géza és Czető Roland operett énekesek csodálatos hangulatot teremtettek a szebbnél szebb, felejthetetlen melódiákkal. A közönséget is megénekeltették egy-egy dalnál. Máskor meg taps kíséretében énekeltek a színpadon. Mindezt humoros történetekkel „fűszerezték” az előadók.

Nagyon jól éreztük magunkat.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #klubprogram #közösséglámpásai #látássérült #operettdélután #vak #VGYKE

Költészet napjára versekkel emlékeztünk, utána népdalokat hallgattunk

 

Április 21-én megtartottuk klubnapunkat Békásmegyeren a Közösségi Házban.

Először József Attilára emlékeztünk Aranyosi Ervin versével, melyet a költő születésnapjára írt. Petőfi Sándor költészete előtti tiszteletadással születésének 200. évfordulója alkalmából a „Minek nevezzelek?” című versét hallgattuk meg. Ezt követte még két szép vers.

Utána Bartolt Zsuzsanna népdalénekes a Kárpát-medence különböző tájegységeinek népdalait adta elő Horváth Attila harmonika kíséretével.

A klubtagok örömmel fogadták a verseket és a népdalokat. Beszélgetésünket még hangulatosabbá tette, hogy Attila halkan, szép régi slágereket adott elő harmonikán.

Ruzsa Viktor, a Hobby Rádió munkatársa felvételt készített a klubnapon, melyet az alábbi linken lehet meghallgatni.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

#aliglátó #Békásmegyer #gyengénlátó #klubnap #költészetnapja #közösséglámpásai #látássérült #vak #VGYKE

Klubnapunkon nyári események kerültek középpontba

 

Július 9-én Békásmegyeren a Közösségi Házban klubnapot tartottunk. Úgy terveztük, hogy az épület kertjében leszünk együtt, de a hirtelen jött eső miatt bent kellett maradnunk.

Ennek ellenére nagyon örültünk egymásnak. Nyári élményeinkről kezdtünk beszélgetni. Valaki két nyaralás között volt éppen, másik tagunk a terveiről beszélt. Közös programot is tervezgettünk egy későbbi időpontra, amikor újra együtt lehetünk majd.

Mielőbbi találkozásunk reményében búcsúztunk el egymástól.

Vasné Pintér Teréz és Pintér Dalma
Közösségi civilszervezők

Óbudai online karácsonyi klubnap

Szeretettel hívok Mindenkit következő klubnapunkra!

Olyan gondolatokat idézünk versben és karácsonyi történetben, melyek még szebbé tehetik ünnepünket, és az utána következő hétköznapjainkat is. Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket Facebookon a Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.

Időpont: 2020. december 18. péntek 15:00 óra.

Mindenkinek ajánlom szeretettel:

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Elérhetőségek:

Telefon: 06 70 377 32 65

E-mail: obuda.szervezo@vgyke.com

Békásmegyeren ragyogó napsütésben tartottunk klubnapot

Szeptember 18-án rendhagyó módon a Közösségi ház kertjében tartottunk klubnapot.

Először Bacsevits Linda audiológus, a VIDEX Hallókészülék Stúdió vezetője tartott előadást. Beszélt a hallássérülés kialakulásáról, fülzúgásról. Felhívta figyelmünket arra, hogy szokatlan tünettel mielőbb forduljunk szakemberhez. Elmondta, milyen kedvezményekre vagyunk jogosultak hallókészülék vásárlás esetén. Hallástesztet is készített azoknak a tagoknak, akik ezt kérték.

Bacsevits Linda előadást tart.

Utána a Láthatár Bolt munkatársa, Németh Róbert bemutatta a magával hozott segédeszközöket. Így lehetőségünk volt arra, hogy helyben megvásároljuk azokat a termékeket, melyekre szükségünk van a mindennapokban.

A klubtagok vásárlás közben

Hasznos információkat és tanácsokat kaptunk vendégeinktől.

Jó volt, hogy a szép környezetben beszélgetésre is jutott idő a klubtagokkal.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Hallásvizsgálat, vásárlás és kellemes délelőtt Békásmegyeren

Szeretettel hívok Mindenkit 2020. szeptember 18-án, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra!

Helyszín: Békásmegyer, Közösségi Ház (kisterem) (1039 Budapest, Csobánka tér 5.)

Vendégünk lesz: Bacsevits Linda, a WIDEX Hallókészülék Stúdió munkatársa. Beszél nekünk arról, hogy munkájuk során milyen hallásteszteket végeznek, és szükség esetén milyen segítséget tudnak nyújtani hallássérülés esetén, vagy annak megelőzése érdekében.

Eljön Németh Róbert, a Láthatár Bolt munkatársa is, aki különböző segédeszközöket mutat be kínálatukból. Lehetőségünk lesz arra, hogy helyben megvásároljuk azokat a termékeket, melyekre szükségünk van.

Remélem, hogy minél többen együtt leszünk majd!

Tel: 06 70 377 32 65

Email: obuda.szervezo@vgyke.com

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Az óbudai Lámpás Klub logója

Végre újra együtt voltunk a klubtagokkal Békásmegyeren

Mióta ismerjük egymást, még nem telt el ilyen hosszú idő, hogy újra találkozzunk a klubtagokkal.

Mindannyian izgatottan vártuk egymást július 17-én Békásmegyeren, a Csobánka téren. Csendes helyet keresve egy közeli parkba érkeztünk. Több üres pad biztosította kényelmünket a szabadban.

Arról kezdtünk beszélgetni, ki mivel töltötte napjait a járvány idején. Bár telefonon végig kapcsolatban voltunk egymással, tudjuk azt, hogy a személyes találkozás a legjobb.

Mindenki arról beszélt, ami vele történt, és mi meghallgattuk egymást. Más-más történeteket hallottunk, de volt valami közös bennük. Jobban odafigyeltünk magunk körül mindenkire és mindenre. Jó lenne, ha ez így lenne ezután, még karantén nélkül is.

Ezekkel a gondolatokkal már a jövőbe tekintettünk. Tervezgetni kezdtük, hová szeretnénk elmenni együtt, milyen programokat szeretnénk megvalósítani.

Jó volt újra együtt lenni. Várjuk a következő találkozást.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

A képen a klubtagok láthatók.

Akadálymentesítéssel kapcsolatos tesztelésen vettünk részt

Budapest három kerületében teszteltük reklámtáblák helyzetét két kollégámmal. A bejárások során arra kellett figyelnünk, hogy a vak és gyengénlátó közlekedők számára veszélyes-e az utcabútorok elhelyezkedése.

A tesztelésre a JCDecaux Hungary Zrt megbízásából került sor 2020. július 1-jén. A bejárásokon Vasné Pintér Teréz és Acsay Péter közösségi civilszervezőinkkel vettem részt. A helyszínekre a JCDecaux Hungary Zrt munkatársa is velünk tartott.

A Járókelő oldalán megtalálható bejelentések alapján Budapesten belül négy helyszínre (Óbudára, Békásmegyerre, Angyalföldre és Rákosmentére) olyan reklámtáblákat helyeztek ki, melyek balesetveszélyesek lehetnek vak és gyengénlátó személyek közlekedésekor. A bejelentő több helyszín esetében ezt azzal indokolta, hogy a tábla közel áll a járdához. Angyalföldön az Árpád hídnál, valamint Békásmegyeren azt tapasztaltuk, hogy a reklámtáblák a járdaszegélytől kissé beljebb, füves területen helyezkednek el, de mivel nem lógnak ki a járdára, nem balesetveszélyesek, ütközés nélkül elhaladtunk mellettük.

Helmes Renáta elmegy az óbudai reklámtábla mellett.

Óbudán egy átkelőt követően, egy gyógyszertár előtt található a tábla. Megállapítottuk, hogy az utcabútor minden oldalról biztonságosan kikerülhető, jobbról-balról Demszky-oszlopok találhatók, melyek a fehérbotos látássérültek számára remek támpontul szolgálnak.

A rákosmenti helyszín esetében a reklámtábla egy nagy tér közepén áll a buszmegállók közelében. Ezt mindhárman balesetveszélyesebbnek tartottuk, mert mind a négy oldalról üres tér veszi körül, nincs támpont, ami jelezné, hogy közeledünk hozzá. A fehérbot vége befér a tábla alá, mert az alja magasabban van. Ez a helyzet Óbudán is, de ott nem akkora a rés, hogy a látássérült közlekedő beleütközzön: a bot beleakad a reklámtábla aljába.

Rákosmentén tehát úgy fogják kialakítani a bútor alját, hogy a bot a földön nekiütődhessen mind a négy oldalról: lemezzel burkolják be az alját.

Acsay Péter a rákosmenti reklámtábla mellett áll.

Péter és én fehérbottal, Teréz kollégánk azonban szemmel vizsgálta meg a reklámtáblák elhelyezkedését, mivel ő gyengénlátó. Egyöntetűen megállapítottuk, hogy az első három helyszínen egyáltalán nem balesetveszélyes az utcabútorok elhelyezkedése, a negyediken pedig kellő odafigyeléssel elkerülhetjük a sérüléseket.

Ezúton is köszönjük a JCDecaux Hungary Zrt-nek a megkeresést, valamint a rákosmenti reklámtábla akadálymentesítését!

Máskor is nagyon szívesen részt veszünk hasonló bejárásokon, segítve ezzel az akadálymentes közlekedést.

Helmes Renáta