A nagy melegre való tekintettel júliusban és augusztusban könnyedebb nyári témákkal jelentkezik a Jogi kisokos. A minap kezembe került egy figyelmemet felkeltő 2016-ban a Zimber Könyvek gondozásában megjelent könyv Dr. Kamarás Péter tollából az Ügyvédnél vagyok! – Jogi fogások és melléfogások.

A szerző sok olyan gondolatot fogalmaz meg a könyvében, melyekkel én is mélységesen egyetértek, más mondatai pedig gondolatébresztőként hatottak. Lássuk tehát a szerző-újságíró véleményét az ügyvédségről az én saját tapasztalataimmal fűszerezve. Előrebocsájtom, hogy jómagam nem vagyok ügyvéd, ugyanakkor férjem ügyvédként praktizál, így rálátok az ügyvédi tevékenység mibenlétére, annál is inkább, mivel volt az életemben egy olyan időszak a harmadik gyermekem születése előtt, amikor bizonyos ügycsoportokat én vittem gyakorlatban az irodán belül.  Jogi tanácsadást valamint szakértést pedig kisebb-nagyobb megszakításokkal 13 éve végzek.  Az idézőjeles részek a továbbiakban idézetek lesznek dr. Kamarás könyvéből.

“Magyarországon háromféle ember él: olyan, akinek volt jogi ügye, olyan, aki nyakig ül egy jogi problémában, és olyan, akinek ezután gyűlik meg a baja a joggal. Mindehhez velünk él több mint tízezer ügyvéd. Vannak köztük zseniálisak és gyengébb képességűek, tisztességesek és haszonlesők, ahogyan minden szakmában. ” – írja a könyv bevezetője. A továbbiakban az Ügyvéd Úrral karöltve szeretnék használati utasítást adni az ügyvédekhez és a megfelelő ügyvédválasztáshoz a buktatók elkerülése érdekében.

A kérdés sajnos életbe vágó is lehet. Felrémlik előttem egyik legjobb barátnőm esete, aki lakását adta el. Felajánlottam neki, amennyiben a vevőnek megfelel, mert általában a vevő hozza az ügyvédet magyar szokás szerint, hogy a férjem lebonyolítja az adásvételt. A vevő ugyanakkor ragaszkodott ahhoz, hogy ő válassza meg az ügyvédet, aki a letétbe helyezett majd húszmillió forinttal meglépett szó szerint melegebb éghajlatra. Az ügyvédválasztáshoz ragaszkodó vevő évtizedek alatt összekuporgatott vagyonkája  – a gyermeküknek akartak a vidéki szülők lakást venni a fővárosban – elúszott, barátnőm pedig szintén igen kellemetlen helyzetbe került, és nem kevés izgalmat kellett átélnie addig, amíg az ő élete és lakáshelyzete is megnyugtatóan rendeződött egyébként családi összefogással.

Itt jegyzem meg, hogy a hatályos jogi szabályozás szerint síkírás olvasására képtelen vak személyek ingatlannal kapcsolatos jogügyletet csak közjegyző előtt köthetnek, ügyvéd előtt nem, ugyanakkor vak ügyvéd ellenjegyezhet ingatlannal kapcsolatos szerződéseket. Ha ezt viccesnek találja a Kedves Olvasó, nem az ő humorérzékével van a baj, ez így tényleg nevetséges.

De erről majd egy későbbi számban, most vissza az eredeti témához, az ügyvéd kiválasztásának legfontosabb szempontjához, mely a bizalom. Ha a feltétlen bizalom megvan kölcsönösen ügyvéd és ügyfele között, akkor jó eséllyel lesz az ügyvéddel való munka hatékony. Kiemelendő itt a kölcsönösség és a hatékony munka fogalma. A kölcsönösség azt jelenti, hogy nem csak az ügyfélnek kell bizalommal lennie az ügyvéd iránt, de az ügyvédnek is el kell fogadnia az ügyfelét, vállalnia kell az ügy ellátását. Az ügy vállalása nagy felelősség az ügyvéd számára, mert nem ritkán az ügyfél vagyona, megélhetése, jó hírneve, családi élete forog kockán. A hatékony munka természetesen nem jelenti azt, hogy az ügyvéd mindenképpen meg fogja nyerni a pert, mert a pervesztesség és a pernyertesség más kérdés, ugyanakkor a kölcsönös bizalom és őszinteség okvetlenül előfeltétele annak, hogy a helyzetből az ügyfél az ügyvéd segítségével a lehető legjobb eredményt hozza ki. Ez azt jelenti, hogy az ügyvédnek azokat a jogilag az adott ügy szempontjából fontos körülményeket is tudnia kell, melyek az ügyfelére nem kedvezőek. Lehet hazudni az ügyvédnek, csak nem érdemes! Az ügyvédet, jogi tanácsadót köti a titoktartás, még abban az esetben is, ha az ügyfél pl. olyan bűncselekmény elkövetését ismeri be a tanácsadás alkalmával, melyről még a hatóságok nem tudnak. Lehet, hogy ez elsőre furcsának hangzik, de így van, úgyhogy tényleg nem érdemes az ügyvédnek hazudni! Sokszor megesik, hogy az ügyfelek valamilyen okból mégis hazudnak, amivel nehezítik az ügyvéd munkáját, és a saját helyzetüket szintén. Szomorú, hogy mégis az emberismeretnek kell a legfőbb ügyvédi erénynek lennie, hiszen az ügyvédnek tudnia kell, mikor hazudnak neki, és mikor mondanak neki igazat. Ha az ügyfél nem tud megbízni az adott ügyvédben teljesen, illetve ha a kapcsolat során vész el a bizalom,  – Kamarás szerint is – ügyvédet kell váltani. Az ügyvédváltásnak előnye lehet ebben az esetben még az is, hogy az új szakember friss szemmel látja az ügyet, és új ötletei lehetnek. Az is megoldás lehet, ha pénztárcánk engedi, hogy az első ügyvéd mellé – természetesen annak beleegyezésével – egy második jogi képviselőt is felfogadunk párhuzamosan. A lehetőségünk erre is megvan ügyfélként.  Megemlítem azt az esetet, amikor az ügyvédnek rendül meg a bizalma az ügyfelében, az ügyvédi megbízást az ügyvéd is felmondhatja.

Az ügyvéd  – és a jogi tanácsadó is –  a tanácskérő ügyfél bizalmasává válik, de nem barátjává, hova tovább a jogász nem keverendő össze a pszichológussal sem. A jó jogász nem él lelki életet ügyfelével, bár türelmesen meghallgatja, ugyanakkor a jogilag nem fontos események taglalása helyett a jogilag releváns kérdések felé orientálja. Ezen pedig nem szabad az ügyfélnek megsértődnie. A jog nem érzelmes kategória, itt tények és jogszabályok léteznek, egy ügy azok mentén, és nem az érzések kapcsán értékelendő.

Nem minden országban van ez így, ahogy Kamarás is írja: „Az angolszász jogrendben a büntetőügyben az esküdtek döntenek a bűnösség kérdésében, akik érzelmileg befolyásolhatók – mint azt jól példázza a Tizenkét dühös ember című film -, de a magyar jogrendben sokkal kisebb a bíróság mozgástere, és az is meghatározott szempontoknak van alárendelve. Igaz, itt is vannak ülnökök, de az ítélkezés alapját a jogszabályok adják.” Tehát „ nem annyira az ügyvéd szónoki képességei, mint inkább a jogi felkészültsége a meghatározó. Ezért ne is várjanak az ügyvédtől érzelmi kirohanásokat, a jó ügyvéd szilárd logikai láncolatba szedett jogszabályi érvekkel támasztja alá a mondandóját. Persze az fontos, hogy az ügyvéd át tudja érezni ügyfele helyzetét, megértse indítékait, ezért a munkánkhoz elengedhetetlen az empátia.” Kamarás Ügyvéd Úr leginkább büntetőjoggal foglalkozik, de megállapításai igazak polgári ügyekre is. A válóperekben is nagyon gyakori az érzelmek kinyilvánítása. Az érzelmekről Kamarás által írottakkal a továbbiakban is egyetértek:  „A peres fél, a vádlott érthető módon érzelmekkel és indulatokkal van teli, amiket sokszor nehéz elfojtani. Mégis érdemes felülemelkedni, mert az igazságszolgáltatás rideg tényeken, bizonyítékokon alapul, a gyűlölet vagy az imádat igen csekély, elhanyagolható szerepet játszik az esetek jogászi megítélésében. S ha az érzelmek kerülnek reflektorfénybe, az ügy kimenetele szempontjából fontos dolgok árnyékban maradhatnak.„ „a tanúk és a hozzátartozók behozzák az érzelmeket a tárgyalóterembe. Én óva intem a védenceimet és családjukat attól, hogy hangos érzelemnyilvánításba kezdjenek a tárgyalóteremben, részint mert kivezettetheti őket a bíró, részint, mert a visszájára sül el: a bírók nem szeretik, amikor erőszakosan, érzelmekkel zsarolva próbálják meg őket befolyásolni. A tanúk szavahihetőségére is hatással vannak az érzelmeik: az élettárs, aki korábban lelkesen igazolt alibit a vádlottnak, egy összeveszés vagy szakítás után lehet, hogy homlokegyenest az ellenkezőjét vallja. Abba nem gondol bele, hogy hamis tanúvallomásért büntetőjogilag is felelősségre vonhatják, mert vagy akkor hazudott, amikor még jóban voltak, vagy a szakítás után. Sajnos sokkal több embert felelősségre lehetne vonni hamis tanúzásért, mint ahány ellen eljárás indul, ez a tapasztalatom. Sokan — tisztelet a kivételnek — nem érzik át a tárgyalóteremben tett tanúvallomásuk súlyát, legyen bár szó polgári vagy büntetőügyről.”

A jogban tehát érdemes az érzelmek „kihagyásával” ragaszkodni a bizonyítható tényekhez, a tények tekintetében viszont nem érdemes az ügyvédnek hazudni, elhallgatni dolgokat.

Mik a jó ügyvéd ismérvei azon kívül, hogy úgy érezzük, hogy bízhatunk benne?  

A jó ügyvéd „érthetően elmagyarázza a lényeges dolgokat, és felhívja a figyelmet az ügy buktatóira is.” „A jó ügyvéd toleráns, diplomatikus, elmagyarázza a megbízójának, mi miért történik, lefordítja számára a jogi nyelvezetet közérthetőre, hogy világosan lássa, miről van szó, mit ír elő a jogszabály. Alaposan ismeri a kérdéses ügyet, felkészült, tudja, mi miért történik, per esetén naprakészen tájékozott az ügy állását illetően. Mindig vannak ötletei a továbblépésre, a megoldásra. Az ügyvédi munka nem nélkülözheti a kreativitást.”  A jogszabályok ugyan objektív dolgok, ugyanakkor az egymáshoz való viszonyuk,  értelmezésük kreativitást kíván.

A jó ügyvéd nem bocsátkozik jóslásokba az ügy kimenetelével kapcsolatban, nem ígérhet pernyertességet. Gyanús, ha az ügyvéd mindenben osztja laikus ügyfele álláspontját bólogató Jánosként, ugyanakkor nincs határozott jogi koncepciója. Az ügyvéd kiválasztásakor felmerülnek egyéb szempontok is, mint pl. a honorárium kérdése, ezekkel a következő számban foglalkozunk.

(Folytatása következik…)

dr. Ozvári-Lukács Réka