A könyvet 1000 példányban jelentette meg a VGYKE nagyalakú, elegáns kiadványként, amely B/5-ös méretű, 165mm x 234 mm-es nagyságú, matt műnyomó papírra lett nyomtatva, sok színes fotóval.

A könyvborító hátulján rövid összefoglalót kapnak az olvasók a tartalomról, amit két kedvcsináló fülszöveg egészít ki, amelyek egy-egy 10 cm-es, behajtott fülön jelennek meg.

A könyvborító hátlapjának szövege

Különleges történet bontakozik ki e lapokon. Nem mindennapi emberekről és helyzetekről olvashatunk. Olyan látássérültekről, akik a 2004-es közös indulás óta egy erős, megtartó hálózatot hoztak létre. Ennek a neve: Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete. Fiatal, képzett, tetterős csapat vállalta akkor a vezetést. És a magból szárak, levelek nőttek, ezekből pedig egy terebélyes, ágas-bogas, élő szervezet fejlődött ki.

Hogy kik ők? Hogyan csinálták? Hol tartanak? Mire képesek a látássérült emberek? Erről szól ez a könyv.

Első fülszöveg

Sokan kíváncsiak a látássérült emberek életére, lelkére, de nincs ilyen közeli ismerősük. Többen közülük annyira szeretnék megtapasztalni ezt a világot, hogy jegyet vesznek a Láthatatlan kiállításra, nemegyszer gyerekestől. Itt teljes sötétségben élhetik át a tájékozódás, vásárlás vagy éppen a vacsorázás élményét úgy, ahogy azt egy vak ember megéli. Ezt jó ideje már nemcsak Budapesten tehetik meg, hanem Prágába és Varsóban, és hamarosan a tengerentúlon is, mert mindenütt erős az emberekben a megismerési vágy.

Jó hírünk van: el sem kell menni sehova, e könyvet elolvasva máris rengeteg ismeretet szerezhet a Kedves Olvasó. Csak elég merésznek kell lennie ahhoz, hogy beleélje magát látássérült embertársai helyzetébe.

Van, aki azért nem merte közel engedni magához a „vak témát”, mert félt a mély megrendüléstől. Ez nyilván nem kerülhető el, viszont fejezetről-fejezetre haladva az elismerés érzése kerekedik felül ezen. Amit ugyanis a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének munkatársai véghez vittek, arra csak egyet lehet mondani: Le a kalappal!

Második fülszöveg

Nincs olyan, hogy „vakok világa”, csak egy világ van, amiről mindenki másképpen szerzi a benyomásait. Ki a látására hagyatkozik leginkább, ki a hallására vagy a tapintó érzékére. Ez az egy világ létezik, amiben mindenki ugyanazokkal a mindennapi problémákkal szembesül, legfeljebb a megoldási stratégiák különbözőek.

Lassan, de biztosan érezhető az a pozitív változás, amely szerint egyre több korosztály kezeli magától értetődő természetességgel a fogyatékosságot. És egyre ritkábban fordul elő, hogy nem mernek odamenni egy vak emberhez, mert kínosnak érzik, hogy érdeklődjenek valamiről, amit nem ismernek.

Pedig a vakok is tudják, hogy ha valaki nem úgy szól hozzájuk, ahogy azt ők elvárnák, az nem feltétlenül a rossz szándék jele, sokkal inkább a tájékozatlanságé.

Nincs rossz kérdés, inkább csak a nyitottság és az ismeret hiánya. A „nem szabad”, „ne menj oda”, „ilyet nem illik” hozzáállás nem vezet sehova. Igenis illik és szabad, sőt kell informálódni. Ha az egyik mer kérdezni, az már megtette az első lépést, a másik pedig szívesen megteszi a következőt.

Gy. Dobos Mariann