Kedves Olvasó, 

a közelmúltban hat napot töltöttem el Rómában. Hihetetlen mennyiségben találhatók itt műalkotások, néha úgy éreztem, hogy fel sem tudom fogni valamennyit. Szóval mit szólnátok hozzá, ha pár héten keresztül Rómában kalandoznátok velem?

Elsőként vegyük az irányt a San Pietro in Vincoli templomhoz. A visszafogott sárga-fehér színű homlokzat szinte eltörpül a környezetében található impozáns épületek között, mégis sokan keresik fel az itt őrzött ereklye, Szent Péter jeruzsálemi bebörtönzése során használt láncai miatt. A kényelmes lépcsősoron fellépkedve, a félhomályos templombelsőben, az oltár mellett lélekzetelállító kincs vár bennünket, II. Gyula pápa síremlékén ugyanis Michelangelo 1513 és 1515 között faragott Mózes szobra csücsül. A hófehér márványból kifaragott óriás méltóságteljesen tekint ki a síremlék oszlopos, tornyos építményéből.

A próféta embernagyságnál majd kétszer nagyobb izmos alakján megtörik a fény, szinte világít a templom sötétjében. Az ülő alak hajlított bal lábát kissé széke alá húzza, óriási hajlított jobb lába kissé előrébb helyezkedik el, sarus lábfejei előbukkannak a lábára halmozott textil redői alól. Fantasztikus látvány, ahogy a kemény márvány a szobrász tehetségének köszönhetően mégis lágy szövet hatását kelti. Mózes felsőtestével szembe fordul, bal karját behajlítja és kézfejét hasán nyugtatja, míg jobb karját lazán a mellette heverő kőlapokon nyugtatja. Szinte már-már tiszteletlen megfogalmazás ez, hiszen a Mózes történetében oly jelentős, az Úr által csak neki átadott Tízparancsolatot tartalmazó kőlapok ilyen mellékes szerepet kapnak az ábrázolásban. A próféta felsőtestét szintén lágyan redőződő anyag fedi, de nem ismerhető fel semmilyen népviselet, éppen csak jelzésértékű. Az életerős, atlétikus test a Michelangelo emberábrázolására olyannyira jellemző stílusban ábrázolja a bibliai történet szerint már meglett, idős prófétát. Karján a sportolókat meghazudtoló izmok, erőt sugároznak, arcán sem az idős ember vonásait fedezzük fel, szinte makacs harciassággal tekint ki, fejét kissé balra fordítva a síremlék díszes építményéből. Zárójelben jegyezném meg, hogy a kitekintés iránya sem véletlen, hiszen a régi művészetben a jobb oldal isteni védelmet élvezett, míg a bal oldal ki volt téve a gonosz erőinek. Épp ezért fordul villámokat szóró tekintetével a próféta bal oldalra, míg jobb odalán tartja a kőlapokat. Korát egyedül a majdnem ölébe omló hosszú szakálla jelzi, haja dús csigákba rendeződik. Az ábrázolás leginkább zavarba ejtő vonása a férfi fején éktelenkedő két szarv. Isten törvényeinek tolmácsolója a Sátán jelképével a fején?

Hogy lehet ez? Nos, nem Michelangelo tévedett, hanem az Ószövetség óhéber szövegének félrefordításaként ábrázolták a reneszánsz korban tévesen a dicsfény kiáramló sugarai helyett szarvakkal a prófétát.

Néhány szó a művészről: 

Michelangelo Buonaroti a reneszánsz művészet egyik kimagasló művésze volt. Elsősorban szobrásznak tartotta magát, de igazi mesterműveket alkotott a festészet, az építészet és a költészet terén is. Elismertségét mutatja, hogy csak keresztnevén szokták emlegetni, ahogy Leonardot és Rafaellot is. Alkotásai mellett egyénisége is megkülönböztette kortársaitól: magányos és folyton egyedül dolgozó, önmarcangoló, szenvedélyes figura volt. Megbízói között több pápát is találunk, többek között ennek köszönhetjük a Sixtus-kápolna lenyűgöző mennyezeti freskóját és Utolsó ítélet falképét. Alkotásait leginkább emberábrázolásairól ismerhetjük fel. Férfi és női alakjait egyaránt már-már túlzóan izmos, gigászi testtel ruházott fel, a lenyűgözően erős testekben azonban mindig sok az elegancia, sokszor finom vonásaik vonzzák a tekintetet.

Somogyi-Rohonczy Zsófia 

Fotó: Michelangelo: II. Gyula síremléke, részlet. Mózes szobra