Varázslók és jogviszonyok

Az előző hónapban beszéltünk a jogászokról, és ugyan sokat beszéltünk a jog természetéről is, még kicsit folytatjuk ezekkel a témákkal, mert az alapozás nagyon fontos. A joggal ismerkedő ember számára a legnehezebb dolog talán a nyelvi és fogalmi nehézségekkel megküzdeni.

Nagyon fontos megérteni, hogy a jogban a legapróbb részletnek, legjelentéktelenebb mozzanatnak is jelentősége lehet. Fontos a megfogalmazás, a precízség, a határidők megtartása. Egy nem jogász ember  számára úgy tűnhet, hogy itt valamiféle varázslat történik. Van egy vitás ügy, és az ügyvédek és bírák talárba öltözött hada kivarázsolja a cirkalmas jogi frázisok közül a végső döntést. A taláros jogász emberek, a maguk olykor titokzatosnak tűnő módján döntenek vagyonok sorsáról, és nem ritkán emberekéről is. Már csak a varázspálcák hiányoznak, és kész a Harry Potter. A különbség csupán annyi, hogy a hatalommal – jogi tudással, esetleg állami kényszerítő eszközökkel – felruházott taláros jogász-varázslók itt közvetlenül is kapcsolatban állnak a varázstalan – mugli, értsd nem jogász emberekkel, és sorsukat irányítják.

Mi alapján hoznak a jogászok döntéseket, mi alapján ítélnek meg egy helyzetet? Méltán tűnhet úgy, hogy leginkább szavakon, kifejezéseken lovagolva. Mert minden egyes szó fontos – nem csak az apró betűs rész – de az is, mert vitás helyzetben minden egyes szó, olykor minden egyes betű fontossá válhat. A jogász pedig a szavak, kifejezések alapján dönt. Persze, ez csak nagy általánosságban igaz, mert a cselekmények is számítanak, számíthat a szándék, a cselekménnyel okozott eredmény, az ok-okozati összefüggés, de az okiratokon szereplő szavak mellett a jogszabályokban leírt szavakat, mint varázsigéket nem szabad lebecsülni.

Annál is inkább, mert a jogszabályok nem ismerete senkit sem mentesít a következmények alól.  Erről a jogelvről már beszéltem a 2. számban, ugyanakkor ez az elv nagyon fontos, nem árt megismételni. Már csak azért sem, mert bizonyos fokig jogként kezelendő a felek között létrejött szerződés is, ha jogszabály megengedi az eltérést, esetleg nem szabályozza a kérdést.

Nagyon fontos ezért, hogy odafigyeljünk arra, hogy mit írunk alá, és minden sorát elolvassuk vagy felolvastassuk annak a dokumentumnak, amit aláírni szándékozunk. Lehet, hogy az üzletkötők vagy az ügyintézők csodálkozni fognak, esetleg le is akarnak majd beszélni, de ragaszkodjunk a szöveg tartalmának betű szerinti megismeréséhez, mert ehhez nem csak jogunk van, de elmulasztásából jelentős kárunk is származhat!

Már-már szakállas szélhámosság, amikor különféle gyógyhatású készülékeket, pl csodamatracokat adnak el százezer forintokért hitelfelvétellel kombinálva egészségnapokra és szűrésekre becsábított idős embereknek. Mire felocsudna az örök fiatalságot és fájdalommentességet ígérő, igéző mondatok bódulatából az áldozat, már alá is írta a sokszor több, mint fél millió forintról szóló személyi kölcsönszerződést kamatokkal, ilyen-olyan egyéb költségekkel megterhelve. A szerződés aláírásával pedig mindjárt készen is van a jogviszony.

Jogviszonynak nevezzük a jogalanyok azon kapcsolatait, melyeket a jog elismer, hatáskörébe von.  Ha elmegyünk egy árubemutatóra, az önmagában még nem keletkeztet jogviszonyt, ugyanakkor ha az árubemutatón aláírunk egy papírt, az már igen! A síkírás olvasására képtelen személyek aláírásáról külön fogok majd részletesen szólni, de arra a személyre, aki ugyan közelről, nehézkesen, segédeszköz használatával tud sík írású szöveget olvasni, ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint a jogalanyokra általában, hiába gyengénlátó az aláíró személy. síkírás olvasására képtelen személyek aláírásának érvényességéhez egyéb garanciális kellékek szükségesek – pl teljes bizonyítóerejű magánokirati forma: két tanú, záradék, esetleg közokirati forma – de sokszor ezekre a kötelező kellékekre vagy azok hiányára magának az érintettnek kell hivatkoznia a gyakorlatban. Jogviszonyba egyébként nem csak egy okirat aláírásával lehet kerülni. Jogviszonyba lehet kerülni bizony   magatartások tanúsításával vagy nem tevéssel is akár. Ha valami olyat teszünk, melyet a jog üldöz, szabálysértési vagy büntetőjogi jogviszonyba kerülhetünk az állam valamely hatóságával, ha nem tesszük meg jogszabályban előírt kötelezettségünket, jogviszonyba kerülünk szintén; például ha nem teljesítjük adóbevallási, illetékfizetési kötelezettségünket. Persze akkor is jogviszonyban vagyunk, amikor éppen teljesítjük ezeket. Végső soron folyamatosan jogviszonyban vagyunk az állammal és annak szerveivel születésünk pillanatától fogva. Jogviszonyban vagyunk a bennünket gondozó szülőkkel, amennyiben a szüleink kötelesek  – jogszabályok alapján is – biztosítani megfelelő fejlődésünket. A kapcsolat jogviszonyi jellege ugyanakkor csak akkor ütközik ki, ha nevelésünk kapcsán olyan probléma merül fel, melybe az állam – gyermekvédelmi szervein keresztül pl – beavatkozni kényszerül. Az óvodába járás, az iskolába járás nem kérdés, hogy jogviszony az óvodával, iskolával. De jogviszony a házasság, melynek jogviszonyi jellege leginkább váláskor vagy a házastárs elhalálozásakor tűnik elő.

Ahogy már legelső írásaimban is említettem, a jog akkor lép be életviszonyainkba, amikor problémáinkat nem tudjuk egyetértésben megoldani, illetve ha olyan cselekményeket követünk el, melyek mások érdekeit, illetve a társadalom együttélésének békés rendjét veszélyeztetik. Ilyenkor életviszonyaink jogviszony jellege válik hangsúlyossá – a konfliktus még mindig valamennyire békés rendezésének érdekében. A fejlett jogrendszerek biztosítják azt, hogy békében éljünk, és ne legyen általános a fogat fogért, szemet szemért, szaknyelven kifejezve a talio elve, mely a maga korában egyébként egy fejlődési ugrást jelentett a maga nevében ahhoz képest, hogy egy törzsbeli ember megsebesítéséért – például – esetleg lemészárolták az egész másik törzset. A jogviszony három elemből áll az elmélet szerint: a jogviszonynak kell, hogy legyen alanya, tárgya és tartalma. A következőkben ezek részletezésével folytatjuk!

2019. január

dr. Ozvári-Lukács Réka