Mindig nagy várakozás előzi meg a Sikeres látássérültek klubja rendezvényeit. Nem volt ez másképp 2019. február 28-án, csütörtökön este sem, mikor is találkoztak a megjelent érdeklődők, a meghívott vendégek – Lengyel Zsófia és Németh Dávid – valamint az AC-DC-csapat a zuglói Capri Pizzériában.

Pál Szilvia moderátor mindjárt egy fajsúlyos kérdéssel „támadta le” Zsófit és Dávidot.

– Mi sikeresnek tartunk benneteket, mert nemcsak diplomát szereztetek, de el is tudtatok helyezkedni a saját szakmátokban. Ti ezt hogy élitek meg? Sikeresnek tartjátok-e magatokat?

Lengyel Zsófi kezdte a választ.

– Nem szoktam ilyesmin elmélkedni, de volt a közelmúltban egy olyan esemény, ami magamba nézésre késztetett. Jelöltek ugyanis a Mozdulj! Egyesület „Hétköznapi hős” díjára, ami teljesen váratlanul érintett, és azóta is zavarban vagyok, annak ellenére, hogy álltam már pár dobogón életemben. Lehetek én ilyen fiatalon – 26 évesen – valódi hétköznapi hős? Ebből is kiderül, hogy bár nem tartom különösebben sikeresnek magamat, úgy látszik, hogy az élet mégis visszaigazolja, hogy sikeres, amit csináltam. Jó sokáig parasportoló voltam a tanulmányaim mellett, válogatott sportoló, sokat utaztam, érmeket szereztem. De ha a legutóbbi időkre gondolok, az jut eszembe, hogy mind a székesfehérvári önkormányzatnál, ahol dolgozom, mind a rádióban, ahol műsort vezetek, ép, egészséges emberek vesznek körül, akik befogadtak, és akik között helyt tudok állni, és ez valóban nevezhető sikernek.

A másik visszacsatolás számomra az, hogy amikor az érzékenyítő órát tartok az iskolában a gyerekeknek, látni az arcukon és érezni a viselkedésükön, hogy elfogadnak. És mikor összetalálkozunk a hétköznapokban, már tudják, hogyan kell segíteni.

Németh Dávid másként közelítette meg a kérdést.

– Nekem célom volt, hogy kiszakadjak abból a helyzetből, amire ma, Magyarországon egy látássérült fiatal általában predesztinálva van. Régóta érdekelt az informatika, és amikor felvettek az Óbudai Egyetemre, nagyon örültem. Keményen tanultam, de közben már dolgoztam is. Aztán ennek vége lett, és elkezdtem jelentkezni az álláshirdetésekre. Végül egy HVG-állásbörzén találtam rá a mostani munkahelyemre. Ám amikor bekerültem ehhez a multinacionális céghez 2016 augusztusában, akkor azt még nem sikerként éltem meg, csupán egy jó kiinduló pontként.

Csak, amikor a próbaidő után azt mondták, hogy „Szeretnénk veled dolgozni”, akkor már el lehetett azon gondolkozni, hogy sikersztori ez vagy sem. De ha van miért fölkelned, van mit csinálnod, és amit csinálsz, annak van értelme, mert az hasznot hoz valakinek az életébe, ha hozzáraktál valamit a közöshöz, és ezt még élvezed is, akkor az már szerintem sikernek mondható.

Milyen tulajdonságok kellenek a siker eléréséhez?

Igen, Ez volt a következő fontos kérdése Szilviának.

Mindkét meghívottunk a nyitottságot említette először. Dávid szerint a nyílt munkaerőpiacon nem lehet csendben elüldögélni a sarokban, mert azt gondolhatják rólad, hogy jól elvagy te, meg tudod oldani az életedet. Nem, hanem neked kell megtenned az első lépést, érdeklődnöd kell, kérdezned kell. Ha van esetleg egy kis félelem a másikban az ismeretlentől, ha él benne sztereotípia a látássérültekkel szemben, azt igyekezz eloszlatni. Zsófi szerint is elengedhetetlen a nyitottság, alap, hogy mi is kezdeményezhetünk, mondta, nem csak mi, de jó, ha mi is megtesszük. Majd így folytatta: ehhez még hozzátenném a türelmet és az elszántságot. Hiszen akármilyen sikerről is beszélünk bármilyen ember életében, aki sikeresnek gondolja magát vagy akit mások sikeresnek gondolnak, mindenképpen elszántnak kellett lennie ahhoz, hogy elérje azokat a sikereket.

Jobb végszót talán ne is keressünk!