Jakócs Dorottya-Tripsánkszki Dávid: Mindenkinek van egy városa

Kedves Olvasó!

Folytassuk bóklászásunkat Budapest utcáin, hiszen ott is lépten-nyomon művészeti alkotásokba botlunk. Ezúttal egy falfestményt, muráliát hoztam neked. A Színes Város Csoport évek óta szervez falfestéseket Budapest különböző területein és felületein, hogy egy színesebb, szebb és örömtelibb városban élhessünk. Alapgondolatukat a 20. századi magyar festőtől Vásárhelyi Győzőtől, vagy ahogy a nagyvilág ismeri, Victor Vasarelytől származik, aki 1983-ban elkezdte hirdetni, hogy a művészetnek nem csak a múzeumokban, hanem a falakon kívül, a városi térben és a mindennapjainkban is helye van.

A Színes Város Csoport pár éve már falfestő fesztivált is szervez, amelynek keretében profi művészeket hívnak meg, hogy hidak lábát, iskolaépületek falát, komor betonkerítéseket, metrólejárókat tegyenek vidámabbá. Leggyakrabban tűzfalakat festenek ki. Az óriási, üresen tátongó felületek akkor tárulnak elénk a házak oldalfalai, amikor foghíjtelkek keletkeznek két ház között, tehát lebontanak egy épületet. Sokszor romos, üresen ásítozó falak ezek. A munka sosem egyszerű, hiszen magasra és nagy felületre kell felfesteni a terveket, így építkezési állványokat építenek a művészek, a képeket óriási festőhengerekkel, graffitis spraykkel festik meg.

A Színes Város sok-sok munkája közül ma a Dob utca 36-38. szám alatti, azaz feletti tűzfalfestményt hoztam. A 207 négyzetméteres gigantikus festményt Jakócs Dorottya és Tripsánkszki Dávid alkotta meg. Címe: Mindenkinek van egy városa. A fehérre festett házfalon míves, régi képkereteket idéző arany és szürke színben játszó képkeretben egy férfi és egy nő portréja látható deréktól felfelé. A férfi és a nő különböző stílusúak, mintha két különböző várost jelenítenének meg.

A nő vörös haja lobog a szélben, érzéki vörös ajkait csücsöríti, merész sminket visel, ruhája gazdagon díszített arany ékszerekkel. Jobb kezével fogja a mellette álló férfi kezét, a nő karja telis-tele tetoválásokkal, motívumai a népművészetből erednek. Fején korona, amit ha jobban megnézünk barokkos stílusú arany házakból áll össze. Fülében víztornyok csüngnek fülbevalóként. A nő testéből kis madarak, csőrükben üzenetet tartva repülnek át a másik alakhoz. Jobban megnézve a nő mellett álló férfi igazán furcsán fest. A nő színessége mellett ő tényleg elszürkül, csak szürke és fekete festékkel festették meg. A torzonborz, szakállas férfialak tekintete üres, testét lakótelepek nyitott ablakainak képe díszíti. Hajából óriási toronyházak meredeznek kifelé.

Érdekes ellentét feszül a két alak között: a nő eleven és élő, míg a férfi merev, hideg és változatlan. A női alak előtt papírszalag húzódik, melyen a mű címe: Mindenkinek van egy városa és a felavatás ideje – 2014. augusztus 14.- látható. A kép alsó részében a nő alakjánál a férfira jellemző szürke felhőkarcolók, a férfinál a nő világából származó aranyozott, díszes, régimódi házak láthatók. A két ellentétes világ így egyensúlyba kerül.

Az egész rajz stílusa a régi graffitiket és egy kicsit a modern tetoválások stílusát idézi: a formákat vastag fekete körvonalak hangsúlyozzák, a használt színek tiszták és elevenek, nincsen színátmenet, összemosás. Az óriási falfelületen dúskálunk a különböző elemekben, a férfi és a női, a régi és az új, a színes és a szürke váltogatja egymást, de mégis az összkép harmonikus.

A falképek festése igazán nehéz feladat a művészek számára. Nemcsak óriási méretben kell megalkotniuk művüket, de nézőt is nehéz megszólítaniuk. A napi rohanásban sokszor észre sem vesszük ezeket a csodás képeket, nem állunk meg az utca forgatagában, hogy elgondolkozzunk üzenetén vagy csak rácsodálkozzuk szépségére és felfedezzük a részleteit. Pedig ajándékok ezek, ici-pici szépség morzsák a mindennapjainkban.

Somogyi-Rohonczy Zsófia
Fotókredit: Farkas András

Lajta Béla: Szent István utca 15.

Kedves Olvasó!

Ezúttal is egy épületet hoztam neked. A mostani érdekessége, hogy nem a Budapesten megszokott vakolat burkolata van, hanem kerámiával vonták be.

A Belváros szívében, a Bazilika melletti utcában található, a Szent István utca 15. szám alatt. Egykor a Hecht Jónás és fia textil-kereskedése üzemelt benne, majd a Magyar Külkereskedelmi Bank költözött ide, ennek az elegáns felirata a mai napig megtalálható az épületen. Olyan sok értékes épületünkhöz hasonlóan ez is kiüresedve, lezárva áll és várja, hogy egyszer ismét értékelik és méltóképpen használják majd.

A fotón az épület homlokzatának egy része látható.

A földszinti rész halvány kékeszöld kerámia lapokkal van burkolva, ezek az épület mellett elhaladva, megtapintva is nagyon izgalmas érzést adnak. A halvány kék kerámia azonban csak az alap színét adja az épületnek. Fémes hatást keltő sávok ölelik körbe a Magyar Külkereskedelmi Bank feliratot, amin csak igazán közelről látható, hogy a népi hímzésekről ismert páva és növénymintákat alakították ki fémből, szinte még a keresztszemes öltések is érezzük az ujjaink alatt. A pávák mellett más állat is látható az épületen a nagy főbejárat feletti erkélyt kitátott szájú csukákról mintázott szobrok díszítik. A kő halak kitátott szájukkal mintha levegőért kapkodnának, mereven tekintenek le ránk. Nem véletlen, hogy a tervező pont ezeket a nem annyira bájos halakat választotta a díszítésre, ugyanis az üzlet tulajdonosának neve (Hecht) németül csukát jelent. A bejáratot két oldalról keretező oszlopokon tenyérnyinél valamennyivel nagyobb négyzet alakú mezők van. A mezőkben napsugarak, a napsugarak alatt két évszám 1850 (az üzlet alapításának az éve) és 1907 (a ház építésének éve). Az évszámos kerámialapok a homlokzat halványzöld színével harmonizáló, de kicsit sötétebb, fémes aranyosan csillogó bevonatot kaptak.

A következő képen az íves, kicsit rácsszerű megoldással kialakított ablakok közötti szakaszokat díszítő jellegzetes elem látható. Bár jelenleg az épület ablakai fatáblákkal le vannak fedve, egy-egy tábla között felnyúlva a mai napig megsimogathatjuk a díszítést. A mezőben egy stilizált virágcsokrot adnak ki a színek és a minták. Olyan módon áramlanak és mosódnak össze benne a színek, mint a szappanbuborék felszínén. Van itt zöld, kék, lila, vörös és arany. A virágcsokor formáit háromszögek, finom íves növénykacsok, finom körök adják. A formákat azonban nem csak úgy ráfestették a kerámia lapokra és kiégették! A különböző vonalakat belepecsételték, belenyomták az anyagba, így a kiégetés után is remekül kitapinthatók az egyes formák és vonalak barázdái. Nagyon hasonlítanak a népi fafaragásban használt mintákhoz. Ezért is nagyon érdekes ez az épület, mert a népi hímzéstől a fafaragáson át mindenhonnan kölcsönzött az építész mintákat, de egy új anyagban, a kerámiában dolgozta fel.

Végül, de nem utolsó sorban beszéljünk kicsit az építészről.

Lajta Béla a századforduló (1900-as évek eleje) elismert magyar tervezője volt, akire mint építészre két dolog volt jellemző imádta a kerámiát használni és főként a népművészetből vett elemekkel díszítette épületeit. Lajta Béla épület még a Mexikói út 60. szám alatt álló Mozgásjavító Óvoda, Általános Iskola, Szakközépiskola is. Ugyanabban az időben készült, mint a fent leírt épület, így díszítőelemei is nagyon hasonlóak. Érdemes kerítését és kapuzatát megnézni, találhatunk hasonló díszítéseket.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

A mellékletben található képek forrása
1. http://susannicon.blogspot.hu
2. saját fotó(Somogyi-Rohonczy Zsófia)

Az Átrium Film-Színház épülete

Ezúttal egy jellegzetes budapesti épületet választottam, az Átrium Film-Színház épületét, amely építészeti jelentőségén túl azért is fontos, mert a színház évadról évadra nagy számban tűz műsorára akadálymentesített előadásokat is.

A fekete-fehér fotón a film-színház épületének 1969-es állapota látható, úgy ahogy az utca embere is megszemlélhette akkoriban. A főbb jegyek változatlanok, de pár apró érdekes részletet felfedezhetünk a fotón: a mozi előtt parkoló fehér Volkswagen bogarat és a Trabantot, az épületen virító Május 1. neonfeliratot, ugyanis ekkoriban már Május 1. mozinak hívták az Átriumot. A fotó nappal készült, az emberek jönnek-mennek az utcán, egy férfi hóna alatt létrát cipel.

De lássuk, hogy hogyan is néz ki ma az Átrium Film-színház!

A Margit körút zsongásába épült fel 1937-ben a híres Kozma Lajos építész tervei alapján a hét emeletes lakóépület, melynek földszintjére már a kezdet kezdetén is mozit, tehát mozgófilmszínházat terveztek. Az épület stílusa letisztult és egyszerű: szürkés kő hatású burkolata van a falaknak, egyforma négyzetes ablakai szalagszerűen futnak egymás alatt, egymás mellett háromszor négy ablak található. Az ablakkeretek vidám, meleg narancssárga színűek. Játékosan megbontják a mértani szigort. Egy-egy lakáshoz íves, pirosas-narancs színre festett korlátós erkélyek is kapcsolódnak. Ezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy az épület ugyanolyan lehangoló látványt nyújt, mint a lakótelepek kockatömbjei, de ez mégsem így van. Az apró színes elemek vidámságot, egy kis játékosságot visznek a mértani formák közé.

A bejárat fehér és narancs keretes üvegajtajai fölött íves tető található, az előtető fölött elegáns neon betűkkel olvasható a film-színház neve: Átrium. Éjszaka felkapcsolják a neon betűket, ami eleganciát és valami hollywood-i csillogást ad a mozinak.

A fa borítású lengőajtókon az előtérbe belépve tipikus art deco hangulat fogad minket. Az 1920-as, ’30-as évek irányzatához hű módon a belső térre is a geometrikus formák a jellemzőek. Sok a fém,a tükör és a lámpa. A padló fekete-fehér kockás kőburkolatot kapott, a térben található karcsú négyzetes oszlopok felületét tükrök borítják, a kör alakú oszlopokon apró fekete-fehér mozaik. Ebbe a nagyon mértani és merev fekete-fehér hangulatba hoz egy kis vidámságot a lépcső alatti falfelület narancssárga csempeborítása. Bár sok követ, csempét és fémet használt a tervező, a formák is leginkább négyzetesek, mégsem tűnik barátságtalannak a tér. A belépőt a tér jobb oldalán íves lépcső fogadja, amelyen a karzatra juthatunk fel. A fényárban úszó előteret a lépcső melletti, egész falat betöltő tükör még nagyobbá és ragyogóbbá teszi. A nézőtérbe belépve vörös bársony borítású falak, valamint a földszinten és a karzaton is bársony huzatú székek fogadnak minket, fejünk fölött óriási kör alakú mélyedés, ahonnan mint valami sejtelmes égi fény ragyognak ránk a nézőtér lámpái.

Érdekességek a mozi történetéből:

• Az Átrium Film-színház volt Budapest első mozija, amit direkt hangosfilmek játszására szántak.
• A második világháború alatt több bombatalálat is érte, így az épület igencsak romossá vált a harcok után. A mozi terében, ahol most a színházi előadásokat nézhetjük, a harcok alatt egy ideig mészárszék volt, tehát állatokat vágtak ebben a térben.
• A háború utáni újjáépítést követően Teherán néven mulató is üzemelt itt.
• 2012-től üzemel színház az egykori mozi épületében.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Az Átrium Film-Színház épületéről készült kép forrása a fortepan.hu, készítője Bauer Sándor

Claes Oldenburg: Női fehérneműs pult

Szeretettel üdvözlök mindenkit,

Somogyi-Rohonczy Zsófia művészettörténész és az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület munkatársa vagyok. A következő 40 hétben olyan műalkotásokat (festményeket, szobrokat, fotókat és épületeket) szeretnék bemutatni Önöknek, amelyek Budapest utcáin és terein vagy egy budapesti közgyűjteményben is megtekinthetők.

A Ludwig Múzeum munkatársaként elsőként egy, a jelenlegi állandó kiállításon is látható alkotást szeretnék bemutatni Önöknek és mint művészettörténész nem is tudok nagyon kibújni bőrömből, így az egyes alkotásokról röviden művészettörténeti szempontból is mesélek majd.

Claes Oldenburg 1962-ből származó Női fehérneműspult című munkája előtt egy életnagyságú női fehérneműs pult előtt állunk. A karnyújtásnyira valamivel szélesebb, embermagasságú, éles peremű és csúcsos fényes fekete műanyag pultra halmozva, valamint egy fém állványra és egy lábon álló fogasra akasztva női fehérneműk ismerhetők fel. Stílusuk az ’50-es, ’60-as évek stílusát követi. Van itt kombiné, fűző, harisnyatartó és csúcsos kialakítású melltartó, harisnya és kesztyű is. Bár formájuk alapján be tudjuk azonosítani a különböző női alsóneműket, már látványra is érzékelhető, hogy a megszokottól eltérő ruhadarabokról van szó. Mert milyen minőségek és érzetek jutnak eszünkbe a fehérneműről? Áttetsző, puha, rugalmas, az alakot követő, kényelmes és érzéki. Ezzel ellentétes érzeteink lehetnek Oldenburg művét nézve, hiszen a művész valamennyi ruhadarabot zománcfestékbe mártotta, így akasztotta és halmozta őket egymásra. A festéktől merevvé és viselhetetlenné váltak a fehérneműk. Zöld, piros, kék, fehér, fekete, szürke felületükkel és fröccskölt mintájukkal keményen és mereven függnek a fogasokon. A tárgyak fölött hideg fényű neon függ, ami mozgásunkat érzékelve hirtelen felgyullad. A sokat költöztetett műveknél, főleg ha ilyen sok tárgyból állnak, sokszor előfordul, hogy nem az eredeti, művész által elképzelt felállásban kerülnek ki a tárgyak. A Ludwig Múzeumban is így volt sokáig, pár évvel ezelőtt magának a művésznek a közreműködésével alakították ki a mostani elrendezést. Erről bővebben a Ludwig Múzeum blogján lehet olvasni:

http://ludwigmuseum.blog.hu/2012/03/23/a_fehernemuspult_igaz_tortenete

A svéd származású szobrász a pop art művészeti mozgalomhoz tartozott. A pop art a modern élettől ihletet alkotásaival sokszor kérdőjelezte meg a használati tárgyaink értelmét. Sokszor fordultak munkáikkal a kor híres emberei, szupersztárjai felé (gondoljuk csak a leghíresebb pop art művész, Andy Warhol Marilyn Monroe vagy Elvis Presleyt szériában gyártó festményeire) vagy hívta fel a figyelmet a modern élet sztereotípiáira, csalóka boldogságára. Oldenburg tettével megfosztotta értelmüktől a használati tárgyakat, tehát használhatatlanná tette őket. Áttételesen az érzéki, simulékony, a férfiak álmaiban szereplő nő képe szertefoszlik, lehetőség nyílik egy új nőkép kialakítására.

fotó: Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum I Rosta József