FOGLALKOZTATÁS 2020 projektismertető
FOGLALKOZTATÁS 2020-231
„Esély a jövőre”
munkalehetőség látássérülteknek
A FOGLALKOZTATÁS 2020-231 elnevezésű projekt a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ.
és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg
Együttműködési szerződések megkötése munkáltatókkal (6 db),
2021 végéig minimum 6 munkáltatóval szeretnénk együttműködési szerződést kötni. Igyekszünk különböző szektorokat, ágazatokat megkeresni, hogy minél szélesebb palettáról tudjunk munkát kínálni az álláskeresőknek. Tervezünk többek között a pénzügyi szektor, a logisztika és kommunikáció, a reklám és marketing, az irodai adminisztráció területén szolgáltatókkal együttműködni, valamint a betanított könnyű fizikai munkát kínáló és a vendéglátásban tevékenykedő cégekkel szerződést kötni. Egy látássérült lehetőségei nagyon behatároltak, éppen ezért fontos szempont, hogy olyan munkáltatókat találjunk, aki szívesen foglalkoztatnak, vagy foglalkoztattak már megváltozott munkaképességűeket.
Munkáltatók munkatársainak érzékenyítése
A VGYKE okleveles tapasztalati szakértői több alkalommal találkoznak az együttműködő munkáltatókkal és munkatársaiknak érzékenyítő foglalkozásokat tartanak. A programok keretein belül a szakemberek megismertetik a cég dolgozóival, hogy egy látássérült milyen eszközök segítségével tud teljes érékű munkát végezni és ezzel felvenni a versenyt az ép munkatársaikkal. A szakért ők szituációs feladatokon keresztül lehetőséget biztosítanak a résztvevők számára, hogy saját élményt szerezzenek egy segédeszköz kipróbálásakor és megtapasztalják a segítő-segítetti helyzetet. Fontos, hogy a program során kérdések válaszok formájában lehetőség legyen a téma minden részletéről beszélgetni, a tapasztalatokat megvitatni.
Munkaerőpiaci tanácsadás
Jól képzett szakembereink munkaerőpiaci tanácsadással látják el a programra jelentkezőket, bemutatják a jelen programot, informatív beszélgetéssel és mélyre ható konzultációkkal ismerik meg az ügyfeleket. Fontos, hogy a tanácsadók minél részletesebben megismerjék az álláskeresőt, hogy a számára legkedvezőbb munkát tudják neki ajánlani. A pszichológus, a pályaorientációs tanácsadó és a munkaerőpiaci tanácsadó szoros együttműködésben foglalkozik a potenciális jelöltekkel. 50 fő résztvevőnek tartunk munkaerőpiaci tanácsadást. A munkaerőpiaci tanácsadó a regisztráció során feltüntetett információkról tájékozódó beszélgetést folytat. Egyeztet a résztvevővel a regisztrációs lapon feltüntetett információkról és felméri többek között a munkavállaló bérigényét, hány órában szeretne dolgozni, a résztvevő mobilitását. stb. Lehetőségekhez mérten a tanácsadó igyekszik a jelentkező számára legrelevánsabb munkakört, pozíciót kínálni.
Pályaorientációs tanácsadás
Kiindulásként azt, hogy az átgondolt pályaorientáció a sikeres elhelyezkedés alapköve. Először is fel kell tudni mérni, hogy mely gazdasági szektorban milyen elhelyezkedési lehetőség van az adott hónapokban. Hiszen, hogy aktuális esetet mondjunk: egészen más volt a kereslet a vendéglátásban és a zeneiparban a koronavírus járvány előtti időszakában, mint annak megerősödésekor, a kijárási korlátozás idején. Itt hatalmas keresletcsökkenésnek lehettünk tanúi, informatikai területen viszont éppenséggel hatalmas fellendülésnek.
Amit manapság szinte mindenütt kérnek: Excel-táblázat kezelése és angol nyelvtudás. A látássérült munkakeresőnek fel kell mérnie valós tudását: el tud-e végezni egy bonyolultabb művelet az Excel-táblázat segítségével, vagy csak minimálisan ért hozzá. Másrészt pedig el tud-e helyes angolsággal beszélgetni a szakmájáról akkor, ha telefonos interjút készítenek vele. Ha valaki eljut odáig, hogy belássa: nincs a helyzet magaslatán, akkor két út közül választhat: vagy „rátanul” még valamennyit az informatikára vagy az angolra, vagy olyan területet keres, ahol ezek ismerete nem játszik szerepet.
Egyébként pedig azzal is tisztában kell lenni, hogy nagy valószínűséggel nem a most megpályázott állásban fog dolgozni élete végéig. Világunk ugyanis annyira felgyorsult, hogy változnak a munkahelyek, mert változik a kereslet-kínálat, és változik majd a számukra szükséges tudás és a gépesítés foka. Azzal is érdemes számolni, hogy ma már nem annyira pályaválasztásról van szó, mint inkább pályafejlődésről. Vagyis, az egyik életkorban erre vagyunk képesek, egy következőben már többre.
Mielőtt megírunk egy-két önéletrajzot, feltétlenül gondoljuk át az alábbiakat: Mennyit szeretnénk keresni? Hány órában szeretnénk dolgozni? Vállalnánk-e túlórát? Mennyit vagyunk hajlandók utazni? Hajlandók vagyunk-e megfelelő keresetért a szakmánkba nem vágó munkát is elvégezni? Hány évre tervezünk az új munkahelyen dolgozni? És így tovább. Csak ha ezeket tisztáztuk, akkor kezdjünk neki felderíteni az álláspiac lehetőségeit, a különböző munkakörökben aktuális átlagfizetést és azon ismerőseinket, akiknek információk vannak az adott szektorról vagy épp a megcélzott munkahelyről. Valós információk nélkül ugyanis nem tudjuk megfelelően kiválasztani a nekünk megfelelő állást és nem tudunk sikeresen alkudni a bértárgyaláson.
Háromféle célállást ajánlatos kitűzni: egy optimálisat, egy reálisat és egy elfogadhatót.
Az oktatás módja: kiscsoportokban 5-5 fő számára, 4 óra időtartamban szünetekkel, 10 alkalommal, ötven fővel számolva. Az előadás során az interaktivitás a cél. Lehetőleg hasonló képzettségű résztvevőket válogatunk egy csoportba.
Később lesz egy második oktatási kör, szintén 5 fős csoportokban, 4 órában szünetekkel, 10 alkalommal. Ekkor az önéletrajzok és a motivációs levél megírásában segít a tanácsadó – először elméleti tájékoztatással ezek célcsoportjáról, felépítéséről és megformázásáról – utóbbi nem látó egyének esetén különösen fontos! Aztán pedig konkrét levelekben való segítségnyújtással. Az is cél, hogy a résztvevők megismerjék egymás önéletrajzát, mert ha másról van szó, könnyebben felismerik a levelek erősségeit és gyengeségeit.
Az oktatás után diktafonnal hangzó interjúkat készítünk, szám szerint 10 darabot.
Pszichológus által végzett három alkalmas konzultáció, önismeret
Mindannyian „más”-ok vagyunk – mások az adottságaink, képességeink korlátaink, teherbírásunk, rugalmasságunk, ambíciónk és motivációink.
Eltérő szocializációnkból fakadóan néha elfogultan, értetlenül és idegenkedve figyeljük a tőlünk különbözőeket. Amint meglátjuk a nehézségekben rejlő lehetőségeket, az esélyt a fejlődésre, egész személyiségünk gazdagodhat a felismeréstől, hogy hiányaink kiegészülhetnek, kaphatunk/adhatunk, így gyarapítva erőforrásainkat.
A programban 20 résztvevőnek egy három alkalmas konzultáció keretében lehetőségük nyílik arra, hogy reálisabb képet kapjanak önmagukról, értékeikről, erősségeikről, képességeikről.
A konzultációk célja, hogy körbejárjuk a programra jelentkezők erősségeit, gyengeségeit, értékeit és azt, mit lát hiányosságának, annak érdekében, hogy reálisabb képet alkosson önmagáról. A tudatosított pozitívumokra támaszkodva pedig bátran nézhetnek szembe az életükbe érkező kihívásokkal, amelyekre úgy is tekinthetnek, mint sok-sok tapasztalatot adó életeseményekre, melyek által változhatnak, növekedhetnek, fejlődhetnek.
Fontos, hogy merjenek kockáztatni, felfedezni és tanulni, mert így sikeresebbek lehetnek.
A beszélgetések funkciója és célja, hogy az alkalmazott szemléletet sikerüljön átadni.
Elhelyezett munkavállalók mentorálása (10 fő).
A legfőbb célunk az, hogy minél több olyan embert el tudjunk helyezni a nyílt munkaerő piacon, akik a kialakult járványhelyzet miatt veszítették el az állásukat, vagy óraszám csökkentés áldozatai lettek és emiatt súlyos anyagi problémával küszködnek. Minimum 10 főnek szeretnénk munkát találni, de természetesen igyekszünk ezt a számot minél magasabbra tornázni.
Együttműködő partnereink dolgozóinak különféle programokat szervezünk. Ezeknek a rendezvényeknek a célja, hogy a nem megváltozott munkaképességűek ismerjék meg, hogy a fogyatékkal élők hogyan boldogulnak a mindennapjaikban. Fontos tudniuk, hogy egy megváltozott munkaképességű dolgozó is tud teljes értékű munkaerő lenni. Fel kell őket készíteni arra, hogy hogyan tudnak segíteni abban, hogy egy fogyatékkal élő személy milyen segítségekre szorul, hogy fel tudja venni a versenyt a társaival.
Elhelyezett munkavállalók mentorálása (10 fő).
A mentorok a potenciális jelöltek problémáival foglalkoznak. Segítik őket az eléjük gördülő akadályok leküzdésében. A mentor feladata azzal nem szűnik meg, ha egy munkavállaló elhelyezkedett. Nyomon követési kötelezettségei vannak, tehát minimum havi rendszerességgel találkoznia kell a munkavállalóval. (Amennyiben a munkavállaló igényli, akkor gyakrabban).
A COVID okozta jelen gazdasági helyzetben egy megváltozott munkaképességűnek hatványozottan nehezebb elhelyezkednie a nyílt munkaerő piacon. Meg kell találnunk azokat a vállalatokat, akik ebben a nehéz helyzetben is munkalehetőségeket kínálnak látássérültek számára.