Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Újabb akadálymentes személykocsik a MÁV-START-nál

2014. április 22.

 

Forrás: www.mav.hu

Forrás: www.mav.hu

Már közlekedik az első kettő abból az öt akadálymentes személykocsiból, amelyet a közelmúltban alakítottak át és alakítanak át a MÁV-START szakemberei annak érdekében, hogy tovább bővíthessék a kerekesszékes utasok utazási lehetőségeit. A kocsik átalakítása során több ülést eltávolítottak a járművekből, így a nagyobb méretű, elektromos kerekesszékek is elférnek a kocsikban. Az utastermek ajtajának szélességét 80 centiméterre növelték ugyancsak emiatt. Emellett a kocsik elektromos emelőberendezést is kaptak, így a kerekesszékes utasok beszállását a jegyvizsgáló egyedül is tudja segíteni, –ígéri a MÁV-START.  A személykocsik a tervek szerint a Budapest-Nyugati pályaudvarról Szeged felé közlekedő gyorsvonatokon jelennek majd meg.

A MÁV-START közleménye szerint „az átalakítással kétszáz fölé emelkedett azoknak a vasúti kocsiknak a száma, amelyekkel a mozgásukban korlátozottak is komfortosan utazhatnak. Ebből csaknem száz jármű akadálymentesen átjárható, alacsonypadlós, korszerű motorvonat. Emelőberendezés vagy rámpa százhatvan járműben áll rendelkezésre, ezek működtetésével a jegyvizsgálók segítenek az állomásokon, megállóhelyeken. A kerekesszékes utasok is nyerhetnek a folyamatosan megvalósuló, új FLIRT-flotta beszerzésével, amelynek köszönhetően további negyvenkét jármű áll majd az ő rendelkezésükre is. Az új motorvonatokból az első várhatóan ősszel áll forgalomba.”

 

Forrás: MEOSZ és Rehabjob