Utazási kedvezmény
A közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményekről a 85/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet rendelkezik.
E rendelet három nagyobb esetkörben érintheti a látássérült gyermeket nevelő szülőket:
1. „1. 3. § (1) Óvodai, tanulói, hallgatói jogviszonya alapján az 1. mellékletben meghatározott kedvezményre jogosult:
d) a sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló a köznevelési szolgáltatást nyújtó köznevelési intézmény, korai fejlesztést, illetve fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény székhelye (telephelye) és a lakóhely (tartózkodási hely) között a köznevelési szolgáltatást nyújtó köznevelési intézmény, a korai fejlesztést, illetve fejlesztő felkészítést nyújtó intézmény igazolása alapján. A kedvezmény attól függetlenül megilleti a sajátos nevelési igényű gyermeket, tanulót, hogy a köznevelési szolgáltatást bentlakással, rendszeres vagy alkalmi bejárással, a többségi köznevelési szolgáltatást nyújtó intézményben vagy a fogyatékosság típusa szerint létrehozott intézményben veszi igénybe;
kedvezményezett: sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók intézmény tanulója és legfeljebb 2 kísérője
kedvezmény: 90% a helyközi közlekedésben jegyvásárlás esetére
e) a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben meghatározott nappali, illetve szakosított ellátást nyújtó intézmény bentlakója, vagy oda rendszeresen, illetve esetenként bejáró gondozottja a gondozott lakóhelye (tartózkodási helye) és az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény székhelye (telephelye) között, az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény igazolása alapján;
kedvezményezett: szociális intézményben bentlakó vagy bejáró gondozott
kedvezmény: 90% a helyközi közlekedésben jegyvásárlás esetére
f) az e) pont szerinti bentlakó gondozott látogatója a lakóhelye (tartózkodási helye) és az ellátást nyújtó, illetve a bentlakásos intézmény székhelye (telephelye) között;
kedvezményezett: szociális intézményben bentlakó gondozott látogatója
kedvezmény: 90% a helyközi közlekedésben jegyvásárlás esetére
(2) Az (1) bekezdés d) és e) pontjában meghatározott személyek legfeljebb két kísérője (szülő vagy megbízottja) azonos mértékű kedvezményre jogosult az intézmény székhelye és a gyermek (óvodás, diák, gondozott) lakóhelye (tartózkodási helye) közötti utazás során az intézmény által kiállított igazoláson feltüntetett kísérői létszámnak megfelelően.”
kedvezményezetti kör: az előző pontban megjelölt személyek legfeljebb két kísérője
kedvezmény: 90% a helyközi közlekedésben jegyvásárlás esetére”
A jogalkotó javára legyen írva, hogy akár két kísérő is kedvezményt kap a súlyosan fogyatékos személy kísérése esetén, ez sok esetben indokolt is. Ugyanakkor igen kevés azok száma, akik ezt ki is tudják használni. Sok helyütt a tömegközlekedés ritka, bár ez szerencsére épp a Közép-Magyarország területét érinti a legkevésbé, mivel Budapest környékén szinte mindenhol jónak mondható a tömegközlekedés néhány kisebb zsákfalu kivételével. Az ország távolabbi részein viszont ennek a rendelkezésnek kevésbé tudnak örülni. A budapestiek viszont kifogásolhatják a helyi közlekedési kedvezmények teljes hiányát. Ezen pontok alapján ez nem jár nekik. A súlyos állapotú fogyatékos személyek vagy gyerekek általában rendelkeznek ugyan olyan kedvezménnyel, mely kísérőjüket is ingyenes utazásra jogosítja fel a helyi közlekedésben, ugyanakkor két kísérő már nem élhet ezzel a lehetőséggel, és a kísért személy jelenléte nélkül sem él a kedvezmény, tehát a kísérőknek visszafelé mindenképpen kell helyi járatra jegyet váltani.
1.2 . A második nagy csoport, akik élhetnek az utazási kedvezményekkel a rendelet 8. § (1) bekezdése szerint:
“8. § (1) Az 1. mellékletben meghatározott utazási kedvezmény igénybevételére jogosult:
a) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel az a vak személy, aki vakok személyi járadékában részesül, az erről szóló igazolás alapján, vagy a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkezik;”
a kedvezmény jogosultja: vak személy
helyközi közlekedés jegy: 90%
helyközi közlekedés bérlet: 90%
helyi közlekedés: 100%
“b) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének arcképes igazolványával utazó hallássérült személy;”
jogosult: hallássérült személy
helyközi közlekedés jegyváltás: 90%
helyközi közlekedés bérlet: 90%
helyi közlekedés: 100%
Most olvassuk tovább a jogszabályt:
“c) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel az a személy, aki vagy aki után szülője vagy eltartója magasabb összegű családi pótlékban részesül, a külön jogszabályban meghatározott okmány alapján;”
Ez az a kártya, mely rózsaszín színű, és a magasabb összegű családi pótlék megállapítása után postázzák minden jogosultnak.
A §-t tovább olvasva egy olyan kedvezményben részesített kör következik, mely felnőtt látássérült személyeket érint. Ugyanakkor úgy gondoltam, az ő kedvezményüket már most beillesztem ide, bár az alapjukat képező ellátást még nem ismertetem. Majd a felnőttkorúak ellátásainál visszautalok erre a részre, esetleg ismertetem újra a rendelkezést. A jelenlegi ismertetés oka, hogy kedvezmények felsorolásakor maga a jogszabály is összevontan kezeli az előző és következő pontot a mellékletben.
Tehát a további jogosultak, akik jellemzően felnőtt személyek:
“d) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel, vagy bármely viszonylatban megváltható, viszonylathoz kötött kedvezményes bérlettel a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásban részesülő személy, a külön jogszabályban meghatározott okmány alapján;”
Ez is egy hasonló rózsaszínű kártya, mint az előző pontnál.
a melléklet szerint jogosult: a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerint súlyosan fogyatékos személy
helyközi közlekedés jegyvásárlás: 90%
helyközi bérlet: 90%
helyi közlekedés: 100%
“e) korlátlan számban megváltható kedvezményes menetjeggyel az a)-d) pontban meghatározott személlyel együtt utazó személy; a magasabb összegű családi pótlékban részesülő gyermek, valamint az 1998. évi XXVI. törvény szerinti súlyosan fogyatékos személy, a vak személy és hallássérült személy 1 fő kísérője”
helyközi közlekedés jegyvásárlás: 90%
helyi közlekedés: 100%
…
“(2) Az (1) bekezdésben meghatározottak tekintetében igényjogosult családtagnak minősül a kedvezményezettel közös háztartásban együtt élő házastárs (élettárs) és gyermek. A családtag igényjogosultságát személyi igazolvánnyal és a jogosultságot megalapozó okmánnyal kell igazolni.”
(3) Az (1) bekezdés a), c) és d) pontjában meghatározott személyek a kedvezményre való jogosultságot – a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének arcképes igazolványával rendelkező személyek kivételével – a Magyar Államkincstár vagy a központi nyugdíjbiztosítási szerv által kiadott sorszámozott igazolvánnyal igazolják. A kedvezmény érvényesítésekor a sorszámozott igazolvány mellé személyi igazolvány vagy egyéb személyazonosságot igazoló okmány felmutatása is megkövetelhető.”
1.3. Az utazási kedvezményekről szóló rendelet a nagycsaládosok utazási kedvezményeinél nevesít egy speciális esetet, ha magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermek él a családban. Lássuk a jogszabályt:
„9.§(1)
f) a szülő (szülők) és a vele (velük) együtt utazó legalább 3 gyermekük, a személyazonosság és a feltételek igazolására alkalmas okmány(ok) felmutatásával,
fa) ha a gyermekek 18 éven aluliak, vagy
fb) ha a gyermekek 26 éven aluliak és a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő tanulók, hallgatók diákigazolványával rendelkeznek, vagy,
fc) ha valamely gyermekre tekintettel – életkortól függetlenül – magasabb összegű családi pótlék jár, és ezt a kifizetőhely igazolja.
(2) Az (1) bekezdés f) pontja tekintetében, amennyiben a család valamely tagja egyéb kedvezményre való jogosultsággal rendelkezik, annak igénybevételével utazhat, és az nem érinti a többi családtag kedvezményre való jogosultságát.”
A szülő (szülők) és a vele (velük) együtt utazó legalább 3 gyermekük kedvezménye a rendelet alapján helyközi közlekedés esetén: 90%.