Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 17

2018. augusztus 27.

Neményi Márton: Botticelli: Vénusz

Kedves Olvasó!

 

A kiállítás egy talán mostohán kezelt grafikai műfaj, az utcai plakátok gazdag válogatását mutatja be. Az egyes termékeket (például Pálma cipősarok, szörpök és zöldségkészítmények), vállalkozásokat (Pesti malmok) reklámozó plakátok mellett felbukkannak a rossz szokások (túlzott alkoholfogyasztás) ellen küzdő vagy épp politikai töltetű reklámok is. Én egy különleges kiállítást promotáló alkotást mutatok most be Neked.

A plakát felső sávjában olvasható a reklám tárgya: a Margitszigeti hadi-kiállítás barnás színű, karcsú csupa nagybetűvel szedett felirata. Alatta vörössel a május és október szavak. A dátum alatt furcsán megismételve fehér színnel, szinte már alig láthatóan a hadikiállítás nyomtatott nagybetűkkel szedett szava, ahol a hadi szóból az A betű, a kiállításból pedig az állítás szórészlet fejjel lefelé lett szedve. Hogy miért? Erre ezidáig nem találtam magyarázatot. A szöveg alatt ábrázolt jelenet helyszínét csak érzékelteti a művész. Talán egy dombtetőre állítva terpeszkedik a csövét az égre meresztő óriási fekete ágyú. Méretét csak abból érezzük, hogy szinte eltörpülnek körülötte a nézelődők, hozzávetőlegesen öt ember magasságú monstrumról van szó. A hadi eszközt izgatott, érdeklődő tömeg veszi körül. Néhányan már az ágyú körül állnak, beszélgetnek, karjukkal gesztikulálnak és mutogatnak, mások még csak sietnek a tárgy felé, nekünk háttal, így az ő arcukat sem látjuk. A társadalom széles rétegei számára érdekes látványosságról van szó, a tömegben felfedezünk cilinderes és frakkos úriembert karján napernyős elegáns kedvesével, kötényt viselő cselédlányt, matrózruhás fiatal férfit, egyenruhás katonát, óriási malomkerékszerű kalapot viselő asszonyt, aki kisfiát vezeti kézen fogva. A plakát színvilága visszafogott, a mára megsárgult lapon tiszta és keverés nélküli színeket alkalmazott a művész. Fekete, barna, vörös, bézs határozza meg a plakát hangulatát. Az egyes színfoltok a litográfia technikájának köszönhetően közelről nézve mintha zsírkrétával lennének felhordva, nincsenek egybefolyatva, apró szemcsék láthatók a foltokban.

 

A kép bal alsó sarkában látjuk a művész szignóját (Rausch) és az 1918-as évszámot. 1918 májusa és októbere között már jócskán az I. világháború végnapjait élik az Osztrák-Magyar Monarchia népei. Inkább békére áhítoztak volna, mintsem a pusztító hadi gépezetek látványára. Ne feledjük azonban, hogy a kiállítást még abban az időszakban kezdték el szervezni, valamint a plakátot tervezni és terjeszteni a budapesti utcákon, amikor még a központi hatalmak „nyerésre” álltak a világméretű harcban. Talán így már érhető a plakát szereplőinek lelkesedése.

 

Háttérinformációk a plakátról és a kiállításról: Nyomda: a budapesti Rovó Aladár Műintézet

„A bemutatott plakát a budapesti központi hadikiállítás második idényét reklámozta. Fővédnök asszonya Zita királyné volt. A kiállítással kapcsolatos munkákat katonák és hadifoglyok végezték el közösen. Ez a kiállítás még 1918 májusában is a békére készült, és a Monarchia szembenálló népeinek népművészetét, gasztronómiáját mutatta be. Az egész hadikiállítás összhangban volt IV. Károly új politikájával, amely egyre távolabb volt a harcias német szövetséges elképzeléseitől.” (forrás: a Magyar Nemzeti Múzeum Tolongó idők sajtóanyag)

 

Néhány szó a technikáról: a 19. században a sokszorított grafikai eljárások között kedvelt technika volt a litográfia, azaz kőnyomat. Ez egy síknyomású eljárás, tehát nem metszik a dúcba a rajzot, mint Koós Gábor Budapest nyomatában (Ezt a narrációt az alábbi linken tudod elolvasni: http://www.vgyke.com/koos-gabor-budapest-naplo-sorozat/

 

A művész legtöbbször mészkőlapra, egy zsíros anyaggal vitte fel a rajzát. Ezután a kőlapot megnedvesítette és felvitte az egész felületre a nyomdafestéket, ami a rajz olajos felületén megtapadt, de a kőlap nedves részei eltaszították maguktól, így onnan a festék könnyen eltávolítható volt. Végül a papírlapot ráhelyezte a kőlapra és mehetett is a prés alá. A nyomásra az olajos részekről átkerült a festék a papírra és el is készült a nyomat. Ezt akárhányszor megismételhették, ha pedig már nem volt szükség a rajzra, akkor lecsiszolták a felületet a rajzzal együtt. Emiatt persze a kőlapok egy idő után annyira elvékonyodtak, hogy már nem lehetett nyomtatni velük. Egy kőlapot viszont csak egy színhez lehetett használni, tehát ha több színű nyomatot akart valaki, akkor annyi kőlapot készített, ahányféle színre szüksége volt. A litográfia lehet vonalas, rajzos is, de jellegzetes változó méretű, tiszta színekkel felvitt foltjairól is, ahogy a fent leírt képen is látható.

 

Somogyi-Rohonczy Zsófia

 

A fotó tulajdonosa: Magyar Nemzeti Múzeum