A budapesti látássérültek közösségét is szeretném megszólítani egy esetleges jövőbeli kérdőíves kutatásomhoz. Ez azt vizsgálná, hogy mely BKK-járatokat használjuk a leggyakrabban, illetve hogy milyen egyéb útvonalakon közlekedünk gyakori előfordulással. Ezzel is hatékonyabbá tudnám tenni a felméréseimet, hiszen ha ezek az információk a rendelkezésemre állnának, elsősorban azokra a területekre tudnék koncentrálni, ahol arányaiban a legtöbb látássérült fordul meg a mindennapi közlekedése során.
A magam részéről egy online kitölthető kérdőívet gondolnék legpraktikusabbnak, de természetesen nem zárkózom el a közösség által javasolt ötletektől sem.
Néhány gondolat a Nagykörút akadálymentes közlekedési megoldásairól:
Maga a Nagykörút Budapest talán egyik legfontosabb közlekedési ’verőere”. A mi szempontunkból a kijelzők, illetve a hangos közlekedési lámpák hálózata itt igen jól kiépített, a 4-6-os villamos vonalának megállói gyakorlatilag kivétel nélkül fel vannak szerelve kijelzőkkel, illetve a hangos gyalogosátkelők száma is elég jónak mondható.
Az alábbiakban szeretném felsorolni azokat a helyszíneket, ahol véleményem szerint hasznos lehet hangos közlekedési lámpa illetve futárkijelző telepítése.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a helyszínek kizárólag az én, személyes és szubjektív véleményem alapján lettek kiválasztva. Igyekeztem figyelembe venni a már telepített eszközök közötti távolságot, valamint a megfelelő darabszámot is.
A Széll Kálmán tértől az Oktogonig véleményem szerint megfelelő a telepített berendezések száma, Innen tovább haladva azonban lenne még helye további berendezések kihelyezésének.
Az alábbi kereszteződési csomópontok vonatkozásában tartanám szükségesnek a hálózat bővítését:
Teréz és Erzsébet körút:
Király utca – Erzsébet körút.
Wesselényi utca – Erzsébet körút
Dohány utca – Erzsébet körút
Rákóczi út – Erzsébet körút.
József körút:
Scheiber Sándor utca – József körút
Üllői út – József körút
Ferenc körút:
Tompa utca – Ferenc körút
Mester utca – Ferenc körút
Igyekeztem figyelembe venni, hogy a potenciális hangos jelzőlámpa-párok a körút azon kereszteződéseiben kapjanak helyet, ahol a már telepített jelzőlámpák között nagynak mondható a távolság.
A kérdőíves felméréssel– illetve bármilyen észrevétellel, valamint javaslattal kapcsolatban várom az emaileket a futarfelmeres@gmail.com email címre.
Nagy László
A kép forrása: http://epiteszforum.hu
akadálymentes Archives - Oldal 13 a 35-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Futárfelmérés: A Nagykörút további akadálymentesítése
A budapesti látássérültek közösségét is szeretném megszólítani egy esetleges jövőbeli kérdőíves kutatásomhoz. Ez azt vizsgálná, hogy mely BKK-járatokat használjuk a leggyakrabban, illetve hogy milyen egyéb útvonalakon közlekedünk gyakori előfordulással. Ezzel is hatékonyabbá tudnám tenni a felméréseimet, hiszen ha ezek az információk a rendelkezésemre állnának, elsősorban azokra a területekre tudnék koncentrálni, ahol arányaiban a legtöbb látássérült fordul meg a mindennapi közlekedése során.
A magam részéről egy online kitölthető kérdőívet gondolnék legpraktikusabbnak, de természetesen nem zárkózom el a közösség által javasolt ötletektől sem.
Néhány gondolat a Nagykörút akadálymentes közlekedési megoldásairól:
Maga a Nagykörút Budapest talán egyik legfontosabb közlekedési ’verőere”. A mi szempontunkból a kijelzők, illetve a hangos közlekedési lámpák hálózata itt igen jól kiépített, a 4-6-os villamos vonalának megállói gyakorlatilag kivétel nélkül fel vannak szerelve kijelzőkkel, illetve a hangos gyalogosátkelők száma is elég jónak mondható.
Az alábbiakban szeretném felsorolni azokat a helyszíneket, ahol véleményem szerint hasznos lehet hangos közlekedési lámpa illetve futárkijelző telepítése.
Szeretném hangsúlyozni, hogy ezek a helyszínek kizárólag az én, személyes és szubjektív véleményem alapján lettek kiválasztva. Igyekeztem figyelembe venni a már telepített eszközök közötti távolságot, valamint a megfelelő darabszámot is.
A Széll Kálmán tértől az Oktogonig véleményem szerint megfelelő a telepített berendezések száma, Innen tovább haladva azonban lenne még helye további berendezések kihelyezésének.
Az alábbi kereszteződési csomópontok vonatkozásában tartanám szükségesnek a hálózat bővítését:
Teréz és Erzsébet körút:
Király utca – Erzsébet körút.
Wesselényi utca – Erzsébet körút
Dohány utca – Erzsébet körút
Rákóczi út – Erzsébet körút.
József körút:
Scheiber Sándor utca – József körút
Üllői út – József körút
Ferenc körút:
Tompa utca – Ferenc körút
Mester utca – Ferenc körút
Igyekeztem figyelembe venni, hogy a potenciális hangos jelzőlámpa-párok a körút azon kereszteződéseiben kapjanak helyet, ahol a már telepített jelzőlámpák között nagynak mondható a távolság.
A kérdőíves felméréssel– illetve bármilyen észrevétellel, valamint javaslattal kapcsolatban várom az emaileket a futarfelmeres@gmail.com email címre.
Nagy László
A kép forrása: http://epiteszforum.hu
Bowling-nap a kisebb tagjainknak
A nyáron belépett új tagjaink és a szüleik részére szerveztünk egy bowling-napot. A rendezvény célja az volt, hogy a kicsikkel megismertessük az eredetileg nem látássérülteknek kitalált sportágat, megszerettessük velük, ezen keresztül pedig segítsük a sporthoz való pozitív hozzáállás kialakulását.
Arra gondoltunk a tervezés során, hogy egy sportágban úgy van értelme jónak lenni, ha a sportágat művelőben nem a bizonyítási kényszer dolgozik, miszerint meg akarja mutatni, mire képes egy látóknak kitalált tevékenységben. Ha valaki már kiskorától kezdve megszeret egy sportágat, megtanulja azt a látásképességének megfelelően játszani és fokozatosan elkezd benne fejlődni, annak szerintünk hatalmas értéke van. Az egyén számára is nagyon sok kedvező hatással jár ez, illetve a többségi társadalom szemléletének a kedvező formálásában is egy elég erős eszközzé válhat.
A helyszínt a korábban szerzett nagyon kedvező tapasztalataink miatt választottuk ki, mivel a Rubin Hotel bowling-pályái már eleve úgy lettek kialakítva, hogy azok a látássérülteknek egyenlő esélyt biztosítanak a látó sportolókhoz képest. A személyzetnek a hozzánk és az igényeinkhez való viszonyulása nagyon példás és egyben sajnos nagyon ritka. Az, ami ezen az alkalommal történt velünk, mindezeket a korábbi pozitív élményeinket megerősítette, amiért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani.
A program elején bejártuk a helyszínt és a pálya minden részét. Megmutattuk a kicsiknek a játékot segítő gépek működését, a golyókat és az egyéb berendezéseket. Megbeszéltük milyen szabályok szerint kell a pályán viselkedni, hogy ne történjenek balesetek. Utána kiválasztottuk a megfelelő tömegű golyókat, majd megtanítottuk a gurítás módját, mely a gyerekek kicsinyke méretére tekintettel, ezen alkalommal eltért a megszokottól.
A játékot a kicsik és a szüleik is nagyon élvezték, minden bizonnyal lesz a közeljövőben folytatása is, hogy az elkezdett munkánk célt érhessen. Szeretnénk megköszönni a Rubin Hotelnek a helyszínt és a szívélyes fogadtatást, Angyalföld Önkormányzatának pedig az anyagi támogatást a program létrejöttéhez!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Futárfelmérés XXX.
A FUTÁR-felméréseket bemutató sorozatom e heti részében néhány újabb frekventáltabb helyen közlekedő BKK járat útvonala mellett telepített kijelző illetve hangos/beszélő közlekedési lámpa működésének újratesztelése történt meg.
Ez alkalommal a 32-es, valamint a 26-os buszjáratok vonalát jártam be.
Működésképtelen berendezéssel nem találkoztam, néhány véleményem szerint nem megfelelő hangerejű jelzőlámpát feljegyeztem, ezek „javítása” remélhetően gyorsan meg fog történni. Ez persze szubjektív, mármint az, hogy mi számít halk működésnek. Ennek megállapítására én egy forgalmasabb időt szoktam választani, amikor több gépjármű is közlekedik a környéken. Ha úgy érzem, hogy ezek hangja elnyomja a jelzőlámpa hangját, ezt feljegyzem.
Szeretném megköszönni mindazoknak a javaslatát, véleményét, akik írtak a futarfelmeres@gmail.com email címre.
Továbbra is biztatok mindenkit, hogy ne tartsa magában véleményét/javaslatát.
Nagy László
A kép forrása: https://13.kerulet.ittlakunk.hu/
Meghívó az Infoalap október 13-i rendezvényére
Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány adományozási tevékenységének 15 éves évfordulója alkalmából ünnepséget rendez.
A rendezvény helyszíne: Vakok Általános Iskolájának Nádor terme (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)
Időpont: 2018. október 13. (szombat) 10:00-11:30
Várjuk az érdeklődők, adományozottjaink, partnereink jelentkezését a pr@infoalap.hu e-mail címen.
Informatika A Látássérültekért Alapítvány
Játszótéri kirándulás
Abban a nagy örömben lehet részünk, hogy a klubtagságunk folyamatosan növekszik, mégpedig teljes családok belépésével. Ezen alkalommal a kisgyerekeseknek kedveztünk és egy ismerkedést segítő programot szerveztünk egy újpalotai játszótérre. Azért éreztük ennek a szükségességét, mert a nagyobb rendezvényeinken nem szeretnénk, ha a gyerekek úgy érkeznének meg, hogy idegen gyerekek közé kerüljenek. Arra gondoltunk, hogy egy közösen szerzett, kellemes, ismerkedő jellegű élmény esetén, majd várni fogják a következő találkozást.
A helyszín kiválasztásában az volt a célunk, hogy kifejezetten kevés eszköz legyen a játszótéren, így a gyerekeknek kikerülhetetlen legyen a közös játék, ezen keresztül pedig az ismerkedés. Amíg ennek a kezdeti fázisa tartott, addig mi szülők nagyon izgatottan és érdeklődve figyeltük a kicsik egymásra való ráhangolódását.
Szerencsére az összehangolódás, a barátkozás hamar megindult, ami a szülőknek is megkönnyebbülést jelentett. Mialatt a kicsik játszottak, hamar megindult a tervezés, ötletelés arról, hova lehetne közösen is elmenni. Ismertetésre kerültek az eddigi programjaink, valamint az, ahogyan ezeket a gyerekeknek is élvezhetővé varázsoltuk.
Ez az összehangolódást elősegítő alkalom nagyon jól sikerült, így reménykedünk abban, hogy hamarosan a nagyobb szabadidős programjainkon is köszönthetjük az új kicsi tagjainkat a családjaikkal együtt!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Futárfelmérés XXIX.
Rovatom e-heti részében néhány, frekventáltabb helyen közlekedő BKK járat útvonala mellett telepített kijelző, illetve hangos/beszélő közlekedési lámpa működését teszteltem le. Ahogyan ez az elmúlt hetekben is történt, újabb, már korábban letesztelt berendezések újratesztelésére került sor.
A kép forrása: http://jozsefattilalakotelep.hu/
Két villamosjárat, a 3-as illetve a 69-es, valamint az 5-ös busz vonalán végeztem el a telepített futárkijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák újraellenőrzését.
Működésbeli anomáliákat nem tapasztaltam az újratesztelés során, minden berendezés megfelelően működött.
Ahogy minden részben, így most is szeretném kérni a közösség támogatását az esetlegesen tapasztalt hibák jelzése, illetve bármilyen észrevétel kapcsán. Jelzéseteket a futarfelmeres@gmail.com email címre várom, a hibabejelentéseket azonnal továbbítom a BKK illetve a Budapest közút illetékesei felé.
Minden észrevételt/javaslatot várunk, hiszen csak közösen tudjuk hatékonyan képviselni az érdekeinket, így mindenki véleménye számít!
Nagy László
Sportnap volt Újbudán
A 2015-ben teremtett hagyományt követve, ismét rendeztünk egy úgynevezett A-napot, vagyis akadálymentes napot. 2018-ban ez a nap ismét a sporthoz kötődött, ez alkalommal szintén a bowlingot részesítettük kitüntetésben, miképpen tavaly is.
Az úgynevezett A-napjaink témája mindig valami olyan, ami egy aktuális és égető problémára hívja fel a figyelmet. Az első alkalommal, vagyis 2015-ben, a közlekedéssel foglalkoztunk. 2016-ban az előadóművészet került terítékre. 2017-ben vállaltuk fel a sport ügyét, mivel megtapasztaltuk, hogy a kerületben a látássérültek ilyen jellegű tevékenysége mennyi akadályba ütközik. Mivel a tavalyi rendezvényeink semmilyen érezhető hatással vagy következménnyel nem jártak, ezért ebben az évben is a sport lett a témánk.
A 2018-as A-napunk megnyitóján elhangzott, hogy a sportolásra alkalmat biztosító helyek általánosságban elzárkóznak attól, hogy egy látássérültet és a segítőjét fogadják. Ha pedig erre mégis lehetőség nyílik, akkor a látássérülteknek többszörös árat kell fizetniük, mivel a kísérő belépőjét és a saját belépőjét is teljes áron kell kifizetniük, nem beszélve a segítő egyéb díjazásáról. Az elmúlt három évben a megkeresett létesítmények nem voltak nyitottak a problémánk megoldása felé, de sokan mások is elzárkóztak a kezdeményezés támogatásától.
A programunkat azért a Rubin Hotelbe szerveztük, mert ők egyedülállóan nyitottak és készségesek voltak az irányunkban. Sőt, a kialakított díjfizetés olyan jellegű, amelyik a kísérő belépéséből nem csinál problémát, sőt, semmilyen speciális igényünkkel sem volt egy kicsi problémájuk sem. Ez a hozzáállás üdítő kivétel, amiért nagyon hálásak vagyunk nekik.
A bowlingot azért választottuk ki tavaly, mert kifejezetten olyan sportágat kerestünk, ami nem klasszikusan parasport. Azért nem egy parasportág mellett döntöttünk annak idején, mert a többségünk úgy érezte, hogy ezek a sportágak eleve magukban hordozzák a periférikusság jellegét és valamilyen módon azt éreztetik, hogy a fogyatékosoknak megvannak a saját sportágaik. Ezzel szemben éppen azt akarjuk demonstrálni, hogy egy nem fogyatékos embereknek kitalált sportágban is lehet egy látássérült nagyon jó, ha megfelelő képzést kap és van elérhető gyakorlási lehetősége. Mindezt úgy állítjuk, hogy többünk is aktív pár parasportágban. Például az A-napunk előtti napon, ketten is a vakok ping-pongjában mérettettük meg magukat, az egyikünk pedig egy kifejezetten nagyon erős játékos, akit a profik sem bírnak nagyon könnyen legyőzni, nem ritkán sehogyan sem.
A szeptember 21-i napon a látássérült gyerekeket nevelő családok örvendhettek a bowlingnak. Mint minden ilyen alkalommal, ezúttal is a betanítással kezdődött a program. A betanítás a szabályok ismertetésével indult, majd a játéktér bemutatásával folytatódott. A játékteret ilyenkor bejárjuk, megmutatjuk az eszközöket, a golyókat is beleértve. Próbagurításokkal állapítjuk meg, hogy kinek melyik golyó az ideális tömegű, valamint ez alatt a gurítási technika is ismertetésre kerül. Ezt követően minden ugyanaz, mint a hagyományos esetben.
A rendezvény helyszínén annyi segítség van, hogy a digitális kijelzőt gyengénlátók is láthatják, mivel megfelelően kontrasztos és nagy felületre írnak ki, nagy méretű betűkkel. Érdekesség, hogy mindez nem miattunk van így, hanem eleve ilyenre tervezték.
A vakok számára annyi támpont van a pályán, hogy három nagyon eltérő zaj, három irányból érkezik az éppen gurító játékos felé, ezért a bábuk helyzete, a pálya oldala és a bábukkal ellentétes oldal könnyen azonosítható. A negyedik oldal a teljesen csendes falsík. Ezekből a hangokból a dobásirány nagyjából azonosítható és mivel minden körben a játékosoknak két gurítása van, a második gurításkor rendszerint nagyon magas pontszámot tudtak elérni azok, akik csak a hangokból tájékozódtak.
Ezen a napon külön pályát biztosítottunk a kisgyerekeknek, így a gyerekeknek sokkal barátságosabb szabályokat alkottunk. Náluk csak annyi volt a célunk, hogy fedezzék fel ezt a sportágat, ismerjék meg a pályát, a golyókat és szeressék meg az egész mindent, amit bowlingnak neveznek. Ők először nagyon közelről gurítottak, majd egyre távolabb álltak a bábuktól. Természetesen minden pillanatban felügyelte és segítette őket egy-egy játékvezető, akiket folyamatosan cseréltük, hogy mindig olyan ember legyen mellettük, aki nem fáradt és éber.
A rendezvényünkön résztvevő minden gyermek nagyon örült a lehetőségnek és kifejezték abbeli reményüket, hogy hamarosan újra játszhatnak.
Szeretnénk köszönetet mondani a Rubin Hotelnek a helyszín biztosításáért és a készséges, türelmes hozzáállásért, valamint Újbuda Önkormányzatának az anyagi támogatásért, melyet a civil pályázaton biztosítottak a számunkra!
Neumann Károly
közösségi civilszervező
Fusion 2018 – Új szoftver vált ingyenesen elérhetővé az ország licenc program keretében
A Fusion abból a célból jött létre, hogy egyetlen telepítéssel kiszolgáljon minden felmerülő igényt, legyen szó a látássérült emberek bármely csoportjáról. Egy minden egyben termékről van tehát szó, amely tartalmazza a teljes értékű, honosított JAWS for Windows képernyőolvasót, a teljes értékű, honosított ZoomText képernyőnagyítót, valamint magát a Fusion-t, ami összehangolja a kettőt. A most megjelent honosított Fusion 2018 szoftverhez is igényelhető hitelesítő kód az ország licenc program keretén belül.
Ha csak beszédtámogatásra van szükség, akkor elérhető önállóan a JAWS, ha képernyőnagyításra van igény, korlátozottabb beszédtámogatással, akkor rendelkezésre áll önállóan a ZoomText.
Amennyiben viszont a képernyőnagyítással párhuzamosan teljeskörű beszédtámogatásra van szüksége a felhasználónak, akkor a Fusion a legjobb választás.
A Fusion használata során egyszerre, egy időben fut a JAWS képernyőolvasó és a ZoomText képernyőnagyító program.
A JAWS és a ZoomText szoftverekről bővebb információk honlapunk „Termékeink” aloldalán találhatóak.
A Windows 7 vagy újabb rendszereken használható Fusion kiemelten jó lehetőség cégek és intézmények, ill. több felhasználós környezetek számára, mivel így már nem kell többféle szoftver külön telepítésével foglalkozni.
A szeptemberi klubnapunk jeligéje Öltözködésről, más szemmel volt, utalva a látássérültekre, de valójában olyan praktikus ötletek cseréltek gazdát, melyek mindenki számára hasznosíthatók. A másik meglepetés az volt a klubdélutánon, hogy a várakozásainkkal ellentétben a téma több férfit érdekelt, mint nőt!
Az alapötlet már pár éve a gondolatainkban volt, így szélesebb körben is meghirdettük, számos olyan személynek és kerületi boltosnak küldve meghívót, akik ennek a területnek a szakértői. Sajnálattal vettük tudomásul, hogy egy embert leszámítva, senki sem jelezte, hogy el kívánna jönni a köreinkbe.
A témát azért tartottuk fontosnak, mert a ruhák beszerzésével mindig is nagy harcokat kellett vívnunk. A többségünket ugyanis nem veti fel a pénz és ezért nem tudunk sokezer forintot költeni havonta ruházkodásra, ráadásul többünknek nem is egy ember öltözködését kell nagyon kis összegből megoldani. Még ez sem lenne akkora nagy gond, ha elérhető áron lennének olyan ruhák, melyeket sokáig lehet hordani, de sajnos nem ezt tapasztaljuk, hanem gyorsan elhasználódó árukkal találkozunk. Ezt megerősítendő, egy érdekes összesítést is kaptunk az egyik tagunktól, aki két éven át írta össze egy táblázatban a megvásárolt ruhaneműket és vezette, hogy meddig bírták, honnan származtak és melyik boltból vásárolta meg őket. A listája nem volt túl biztató, mert szinte minden bolt esetében kifejezetten rövid ideig bírták a termékek.
Az egyik szakértő vendégünk, akinek saját boltja van és ő maga intézi a termékbeszerzést, nagyon sok észrevételt fűzött ehhez a táblázathoz. Elmondta, hogy amíg egy-egy ruhadarabért nem fizet egy vásárló extrém magas összegeket, addig nagyjából ugyanazt a minőséget kapja. Szerinte, ha már valaki spórolni akar, akkor például ne remélje, hogy egy dupla áron megvett ruha majd tovább bírja, mert a nagyon jó anyagoknak sokkal, de sokkal magasabb az ára.
Részletezte azt, hogy milyen tényezők hatnak az eladási árra, így nem is annyira meglepő, hogy a boltok és a gyártók is ott spórolnak ahol csak lehet, ezért részesítik előnyben az olcsóbb és gyengébb alapanyagokat. Kiemelte, hogy az összes alapanyag közül a legrosszabb minőségű fogja meghatározni meddig bírja a ruha. Ez praktikusan azt jelenti, hogy hiába nagyon magas minőséget érzékelünk tapintáskor, ha a darabok összevarrására használt cérna silány. Az anyagok kémiai és fizikai jellemzői számítanak, ő maga például legalább 5 fizikai és 3 kémiai tulajdonságra figyel, de ezeket sokszor már a nagykereskedők sem tartják számon, így az árubeszerzés az ideje nagyobb részét leköti. A ruha mosása jelentős tényező az elhasználódásban, ezért szerinte érdemes kiismerni, hogy az egyes anyagok mennyit bírnak és ez alapján módosítani a ruhabeszerzési módszereinket.
Két jól használható ötletet is hozott nekünk, de azt fontosnak tartotta előre elmondani, hogy nincs olyan ruha, ami soha ne használódna el. Abban a pillanatban amikor egy ruhát elkezdünk hordani, elindul az elhasználódás folyamata, ezért nem szabad folyamatos elégedetlenséggel néznünk a ruhatárunkat. Amikor vásárolunk valamit, akkor azt úgy tekintsük szerinte, hogy a kezünkben tartott árut X alkalommal tudjuk majd felvenni. Ha így nézzük a ruháinkat, akkor sokkal tudatosabban tudjuk majd szervezni a vásárlásainkat.
Az egyik ötlete azoknak a kereskedőknek az előnyben részesítése, amilyen ő maga is, tehát van egy állandó üzletük, vállalják a jó minőségű anyagokból készült ruhák beszerzését, ugyanakkor a többi bolthoz képest a marketingen, az üzlethelyiség megjelenésén és az egyéb reprezentációs költségeken spórolnak. Mivel állandó és biztos a vevőköre, ezért megengedheti magának, hogy az előbb említettekre ne költsön és még így is folyamatos bővülést tud elérni. Amikor elindult hozzánk, akkor ő is több hölgy résztvevőre számított, ezért egy női nadrágos példát hozott el a számunkra. Az említett nadrág olyan alapanyagból készül, amelyik nagyon jól bírja az igénybevételt és a gyakori mosást. Ez a nadrág egy bevásárlóközpontban 14 ezer forinttól kezdve kapható és piacokon sem látta 12 ezer alatt árusítani. Mivel ő kevesebb költségből működteti az üzletét, ezért már 5000 forintért tudja kínálni a vevőinek.
A másik javaslata az volt, hogy a jó minőségű alapanyagokból készült ruhákat, a használt ruhákat árusító üzletekben is be lehet szerezni. Azt javasolta, hogy jól látó emberek segítségével az ilyen ruhák tulajdonságait írjuk össze, amennyire lehetséges. Ha nincs más, akkor próbáljuk a ruha származási helyét, gyártóját, összetételét megtudni, majd szánjunk időt pár használt ruhát árusító bolt kínálatának az átnézésére. Ha sok jó alapanyagú ruhaneműt megismerünk, akkor idővel már tapintásról is megismerjük azt, amelyik jó. Meglepően alacsony árakon lehet ezzel a módszerrel az extra jó minőségű ruhákat beszerezni. Az általa említett nadrágot például 3000 forintért is látta már, de ennél jelentősebb összegeket is meg lehet így spórolni. Annak, akinek erre nincs lehetősége, a saját boltját ajánlotta, mert az ilyen ruhavadászatok nagyon sok időt igényelnek.
Az egyik klubtagunk, aki egyébként emberek ruhatárának az átalakításával foglalkozik, ehhez csatlakozva mondta el, hogy nagyon hasonló módszerekkel dolgozik. Ő két stratégiát szokott ajánlani. Az egyik lényege az, hogy a tartósabb anyagokból készített ruhákat deríti fel és az ügyfelei teljes ruhatárát ilyenekkel tölti fel. A másik stratégia lényege abból áll, hogy a legolcsóbb ruhaneműket a legalacsonyabb árakon szerzik be. Mindkét módszer célja az, hogy elköltött 10 ezer forintból a lehető legtöbb ruhafelvételt tudják elérni. Érdekesség, hogy mindkét stratégia eredményességi mutatója lényegében azonos, de jelentősen felülmúlják az 1-2 boltból öltözködők hasonló módon kiszámított hatékonyságát.
A két előadónkat meghallgatva mindannyian azzal az érzéssel álltunk fel, hogy öltözködni, vagyis ruhát vásárolni izgalmas és érdekes dolog. Azt hiszem a két előadót dicséri az a tény, hogy ezt a hatást olyan hallgatóságban tudták elérni, ahol a férfiak voltak többségben!
Neumann Károly
közösségi civilszervező
Futárfelmérés XXVIII.
Rovatom e-heti részében ismét néhány frekventáltabb helyen közlekedő BKK járat útvonala mellett telepített kijelző, illetve hangos, beszélő közlekedési lámpa működését teszteltem le. Ez alkalommal is, ahogyan az az elmúlt hetek során is történt, már korábban letesztelt berendezések újratesztelésére került sor.
Konkrétan három trolibuszjárat a 81-es, a 82-es és a 83-as jelzésű járatok útvonalát jártam be. A letesztelt kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák minden esetben megfelelően működtek.
A kép forrása: http://villamosok.hu
Mivel a felmérés számomra, illetve az ezt a rendszert használó látássérült tömegközlekedők számára is egy fontos projekt, ezért kérnék minden kedves felhasználót, hogy javaslataival, észrevételeivel bátran keressen meg a futarfelmeres@gmail.com e-mail címen. Legyen az akár hibabejelentés, akár fejlesztési javaslat a rendszer jövőbeni továbbfejlesztésére.
Mindenki javaslatára számítok!
Nagy László
Az Ép Testben Ép Lélek magazinműsor szeptember 27-i ajánlója
Szeptember 27-én 13 órakor Újra friss adással érkezik az Ép Testben Ép Lélek a Civil Rádióban.
Loboda Márk Cséfalvay Katalin hobbitúrázóval, majd Fóris Norbert sportszervezővel beszélget a mozgásforma sajátosságairól, és olyan túraútvonalakról, melyek lépésről-lépésre bemutatják a kezdő, haladó és extrém szintek jellegzetességeit.
Azoknak is érdemes lesz fülelni, akik a meglepetések, az életvezetési praktikák, a reform ételreceptek, vagy a különböző sportgyakorlatok kedvelői!
A műsorok utólag is meghallgathatók az elhangzásukat követő hetek csütörtöki napján 13 órakor, vagy közvetlenül a Civil Rádió archívumából, ami az alábbi linken érhető el:
Figyelem! Az archívumban a műsor címe jelenleg Civil Sport, azonban ez hamarosan megváltoztatásra kerül.
A kép forrása: http://running.competitor.com
Masszázsbemutató az ELTE inklúzív sportnapján
Az ELTE meghívására egy rendkívüli kitelepülést szerveztünk az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, a Tüskecsarnok épületébe. Ezen a napon az intézmény úgynevezett “Inklúzív Sportnapot” hirdetett, melynek a jeligéje az volt, hogy “a sport mindenkié”. A rendezvény olyan sportágakat vonultatott fel, ahol mindenféle ember azonos esélyekkel tud bekapcsolódni, függetlenül attól, hogy épnek vagy fogyatékosnak számít.
A helyi Lámpás Klub, Matics Ádám gyógymasszőrrel összefogva települt ki a rendezvényre, egyrészt az Egyesület gyógymasszázs-szolgáltatását népszerűsíteni, másfelől a kerületi Klub inklúzív jellegű szabadidős programjait megismertetni. A részünkre átadott épületrészen egy különleges egészségnapra rendezkedtünk be, ahol megmutathattuk azt, hogy mi mindent tudunk adni mindenkinek, akár jó a látása, akár nem.
Amint elrendeztük a környezetünket, egyből elkezdtek jönni hozzánk az emberek, mindenféle korosztályból. Elsősorban Ádám masszírozása miatt álltak sorba, mert hamar híre ment, hogy egy ügyes kezű gyógymasszőrhöz le lehet ülni pár percre és mind a masszázs, mind a beszélgetés egy nagyon kellemes, egyedi élménynek bizonyult. Azt beszéltük meg, hogy amint az emberek felállnak a masszázsból, adunk nekik a masszázsunkat népszerűsítő szórólapból. A legtöbbször azonban ezt nem tudtuk megtenni, mert minket megelőzve érdeklődtek arról, hogy milyen módon lehet jelentkezni további masszázsra.
Nagyon örvendtünk annak is, hogy több olyan látássérülttel találkozhattunk, akikhez korábban nem volt még szerencsénk. Nem egyszer ők vagy a kísérőik vették észre a hatalmas molinónkat (mely most került először felhasználásra) és érdeklődtek az általunk nyújtott szolgáltatásokról. Többen örömmel hallották, hogy van ingyenes lehetőség inklúzív jellegű szabadidős programokra elmenni. Természetesen beszéltünk nekik arról is, hogy a klubnapjainkat is érdemes látogatni, ahol nagyon sok témában tartunk ötletbörzéket, valamint nagyon sokféle információt lehet megtudni.
A hozzánk látogatók részére szórólapokat adtunk át, melyek a masszázs, illetve a helyi Lámpás Klub elérhetőségét tartalmazták. Ezen alkalommal a képen is látható ajándéktárgyat adhattunk az embereknek, melyet érme helyett lehet a bevásárlókocsiba helyezni és az egyesületi logó látható rajta. Sokan meglepődtek azon, hogy a frissítő masszázs, valamint a kellemes fogadtatás mellett, egy ilyen ajándékkal is kedveskedtünk nekik.
Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodájának, ezen belül pedig Kovács Krisztinának is a meghívásért! Szeretnénk megköszönni Újbuda Önkormányzatának is a támogatását, melynek köszönhetően szórólapokat tudtunk a látogatók kezébe adni! Végezetül köszönjük Matics Ádámnak is, hogy energiáját és a sokak által “nagyon jó”-nak nevezett kezeit a szolgálatunkba állította!