Március közepén a Kispesti Rendőrkapitányságra látogattunk klubtagjainkkal, ahol megismerkedhettünk a különféle rendőrségi eszközökkel, felszerelésekkel.
Börcsök Gáborné rendőr századostól, és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredestől sok mindent megtudhattunk a rendőri munkáról, a rendőri intézkedésekről. Mi is nyomozhattunk velük. Elkészítettük ujjlenyomatainkat, megnéztük a felismerésre bemutatási szobát, Szabó Csaba pedig megbilincselte az „elkövetőt”, és segített felpróbálni a golyóálló mellényt, testpáncélt, és megmutatta a pajzsot, többféle sapkát próbáltunk még, és előkerült a gumibot is. Amikor a közlekedésről beszélgettünk megnézhettük a közlekedési rendőr irányítóbotot.
Az interaktív program során minden kérdésünkre választ kaptunk, sok hasznos információhoz jutottunk.
Köszönjük a tartalmas délutánt, és a meghívást!
A programon nem lehetett képeket készíteni, ezért csak a Rendőrkapitányság előtt fényképeztünk.
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
akadálymentes Archives - Oldal 18 a 35-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Akadálymentes program a kispesti rendőrségen
Március közepén a Kispesti Rendőrkapitányságra látogattunk klubtagjainkkal, ahol megismerkedhettünk a különféle rendőrségi eszközökkel, felszerelésekkel.
Börcsök Gáborné rendőr századostól, és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredestől sok mindent megtudhattunk a rendőri munkáról, a rendőri intézkedésekről. Mi is nyomozhattunk velük. Elkészítettük ujjlenyomatainkat, megnéztük a felismerésre bemutatási szobát, Szabó Csaba pedig megbilincselte az „elkövetőt”, és segített felpróbálni a golyóálló mellényt, testpáncélt, és megmutatta a pajzsot, többféle sapkát próbáltunk még, és előkerült a gumibot is. Amikor a közlekedésről beszélgettünk megnézhettük a közlekedési rendőr irányítóbotot.
Az interaktív program során minden kérdésünkre választ kaptunk, sok hasznos információhoz jutottunk.
Köszönjük a tartalmas délutánt, és a meghívást!
A programon nem lehetett képeket készíteni, ezért csak a Rendőrkapitányság előtt fényképeztünk.
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Klubnap a bevásárlásról
A meghívott vendégünk betegsége miatt, szinte az utolsó percekben kellett a meghirdetett téma helyett egy másikat találni. Ez nem volt nehéz, mivel mindig könnyen találunk magunknak olyan témát, amiről órákat csacsoghatunk. Az egyik tagunk a klubdélután előtt vásárolt a lányával, és a vásárlásuk nehézségeit, élményeit osztotta meg velünk, melyből kialakult egy nagyon izgalmas spontán beszélgetés a vásárlásról.
Egy érdekes jelenséget azonosítottunk. Egy vak ember esetében mindenki érti, milyen okból kér segítséget, de ő maga nem látja, kihez érdemes menni segítségért. Egy gyengénlátó viszont látja, de nem értik, miért is kell neki a segítség. Ezért más-más praktikákra van szükség, de hamar el is indult az ötletbörze, mely során nagyon sok hasznosítható tipp és gondolat cserélt gazdát.
Szóba került az interneten való rendelés és kiszállítás, amit napjainkban egyre több áruházlánc új szolgáltatásként tüntet fel, mely a látássérültek körében is elég nagy népszerűségnek örvend, legalábbis azoknál, akik nem szeretik a mindennapos vásárlást. Előnye, hogy nagyban megkönnyíti a vásárlást, mert nem kell boltban segítséget kérni, és a hazaszállítás is kényelmesebb.
Így végül nem maradtunk téma nélkül, és egy nagyon kellemes klubdélutánt tudhattunk magunk mögött. Megemlítettük a klubnapon, de itt is jelezzük, hogy a klubnapok innentől kezdve mindig délután lesznek, így reméljük, mindenki számára kényelmesebb lesz. Sok szeretettel várunk mindenkit legközelebb is!
Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
Békásmegyerre látogat a Szemléletmód
Szeretettel hívok mindenkit 2018. március 23-án, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra a Békásmegyeri Közösségi Házba.
Vendégeink lesznek a BULÁKE Szemléletmód Rehabilitációs Központ munkatársai, Mikola Gyöngyvér és Jordanits Szilvia. Tájékoztatnak minket arról, hogy milyen szolgáltatási formák keretében tudnak segíteni a látássérülteknek.
Zugló lámpásai szeretettel meghívnak 2018. március 23-ára (péntek) a Hungarikum Élményházba egy interaktív kiállításra.
A program 14 órakor kezdődik, 13,30-kor találkozunk a Vörösmarty téren a földalatti kijáratánál.
A kiállításról egy kis ízelítő: a kiállítás öt teremben van berendezve, minden teremben más témakört próbáltak felölelni. A tárgyak nagy része tapintható.
Egyik teremben híres magyar feltalálók és találmányaik láthatók, például Kempelen Farkas sakkozó gépének a hiteles másolata,vagy Rubik Ernő bűvös kockája óriás változatban, Bíró László a golyós toll feltalálójáról egy portré, másik teremben egy igazi parasztház van kialakítva korabeli tárgyakkal, eszközökkel, régi magyar tévé műsorok, archív felvételek és még sok érdekesség lesz látható,hallható a kiállításon.
Ha sikerült felkelteni az érdeklődésedet jelentkezz megszokott elérhetőségeinken:
A játék neve: Pontról-pontra, kitalálója Bieber Mária, aki ezt a játékot a Braille-bizottság keretén belül, az MVGYOSZ 100. jubileumi évfordulójára készítette el. A játék 1 évig készült, különböző társas játékok adták az ötleteket, mint például a Ki nevet a végén vagy Vágó István ismert televíziós műsora a Fele sem igaz. A játékszabály is több játék szabályaiból lett összegyűjtve. A feladatokhoz tartozó kérdések is komoly gyűjtő munka eredményei.
Mi is ez a játék? Lényege, hogy összefogja a vakokat, gyengénlátókat, aliglátókat és a látókat, a gyerekeket és a felnőtteteket, hogy együtt tudjanak játszani. Mivel kevés akadálymentes játék áll rendelkezésre, ezért is tartja fontosnak a készítő ezt a játékot.
A játék egy 10×10-es táblán zajlik, amin háromféle mező található. A mezők kiemelkednek a tábla síkjából ezért a vakok is könnyen kitapinthatják a különböző formákat. A kör alakú mezők, (amiből 43 darab van, mert Louis Braille 43 évig élt) a feladatmezők, a négyzet alakú mezők, a szerencse- vagy balszerencse-mezők, és a háromszög alakú mezők, a pihenő mezők. A kör alakú mezőkhöz feladatok tartoznak igaz-hamis állításokkal. A szerencse vagy balszerencse mezőkhöz különböző tárgyak tartoznak, amit a játékosok egy dobozból becsukott szemmel húznak ki, és csak tapintással szabad kitalálni, ha sikerül, akkor kapnak egy-egy feladatot. A játékot tapintható dobó kockával és a vakok számára jól kitapintható különböző formájú, látók számára színes bábukkal játsszák. A játékot 2-6 személy játszhatja. Az győz, aki hamarabb végig halad a tábla mezőin.
Miért Pontról-pontra a játék neve? Azért, mert a pontírás az alapja, a készítő ezzel is kedvet szeretne csinálni a Braille-írás és olvasás megtanulásához. A feladatok kérdései is többnyire a pont írás ismeretét tárja fel, de természetesen a jubileumi évhez kapcsolódóan is vannak kérdések.
Ez csak a kezdet, a feladatok bármilyen témakörben megváltoztathatóak. A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége tervezi a játék elkészítését és forgalomba hozatalát is.
Ezt a játékot próbálhattuk ki, mi a VGYKE lámpásai. Mivel sokan vagyunk és, mindenki szerette volna kipróbálni a játékot, ezért 3 fős csapatokat alkottunk. Így könnyebb volt a feladatok megoldása is.
Nagyon jól szórakoztunk, sokat nevettünk ezen a délelőttön!
Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervező
Újra lesz Főzőcske!
2018. március 28-án pénteken délután lesz ismét Főzőcske. A helyszín ezúttal a Hermina út, a megfőzendő étel pedig zöldségkrémleves lesz.
A kép forrása: mindmegette.hu
A főzéssel kapcsolatos költségeket magunk között osztjuk szét, tehát a program nem ingyenes!
Jelentkezni március 21-én délig lehetséges, a XIII. kerületieknek a 0630-498-9127-es telefonszámon vagy a lampas.bp13@gmail.com email-címen lehet, a többiek részére pedig a kiküldött meghívóban leírt elérhetőségeken! A férőhelyek és a mennyiségek biztosítása miatt nagyon fontos az előzetes jelentkezés!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Fabók Mancsi Bábszínháza: A háromágú tölgyfa tündére
A március 25-én, délelőtt 10 órától kezdődő előadás alatt a narrációt vendégeink egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül követhetik. Az eszközök és a jegyek limitált száma miatt kérjük, részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Helyszín: Bethlen téri Színház, 1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
Jegyár: látássérültek, valamint egy fő kísérőjük számára 200 Ft/fő
Az előadás hossza: 50 perc, szünet nélkül
Az előadás 5 éves kortól ajánlott. Várjuk iskolás csoportok és családok jelentkezését is! Közönségünk látássérült tagjai és kísérőik az előadás előtt 9:20-tól színpadbejáráson vehetnek részt.
A nap menete:
9:10-9:15 – érkezés a színházba, találkozó az aulában
9:15-9:20 – jegyek átvétele a színház pénztárában
9:20-9:45 – színpadbejárás
9:45-9:55 – a készülékek és fülhallgatók kiosztása, üzembe helyezése, a nézőtéri helyek elfoglalása
10:00 – az előadás kezdete
A narrációt készítette, valamint az előadást narrálja: Petneházy Emőke és Ruff Ágota
Az előadás után szeretettel várunk mindenkit egy rövid élménybeszámolóra és tapasztalatcserére!
A Bethlen téri Színház ajánlója a darabról:
„Sűrű erdő közepében gazból gyütt boszorkány őriz ódon tölgyfába zárott három tündérleányt. Mesénk arról beszél, hogy éretlenke királyi fiú mint szabadítja meg ezeket, mint veszejt el közülük kettőt, s mint szeret meg egyet halálosan.
De kettejük boldogságára várni kell türelmesen: hiszen a boszorkányt sem kell félteni! Ámító fondorlatossággal széjjelszakítja az egymásnak teremtetteket, a tündérleányt több ízben elveszejti, s haj, mi kegyetlenségeket nem mível! De hogy a szép, szelíd, erőtlen tündérleány mint kap erőre, s a királyi fiúból mint válik igaz, nyitott szemekkel élő királyi személy, s hogy kettejük szerelme legyőzi-e a sötét fondorlatokat, azt csak azok láthatják, kik megtekintik előadásunkat.”
Az előadást létrehozta Fabók Mancsi és Keresztes Nagy Árpád. A jelmez és díszlet Mátravölgyi Ákos munkája, a játékban Fabók Mancsi társa Lénárt András.
Petneházy Emőke
A kép forrása: jegy.hu
Futárfelmérés XVIII.
Személy szerint én igen ritkán veszem igénybe ezeket a trolibusz járatokat, ezért is volt érdekes most egy oda-vissza körre igénybe venni, és felmérni a vonalak mentén kihelyezett kijelző táblák, illetve hangos gyalogosátkelők működését.
Azok számára, akik hozzám hasonlóan szintén nem használják napi rendszerességgel ezeket a járatokat leírom, hogy a 75-ös troli a Puskás Ferenc Stadion – Jászai Mari tér között közlekedik 20 megállót érintve.
A kép forrása: zizz.hu
A 76-os számú trolibuszjárat szintén a Jászai Mari térről indul, de a Keleti pályaudvarig közlekedik.
A 77-es számú járat pedig a Puskás Ferenc Stadion és a Kála utca megállók között biztosít összeköttetést.
A felmérés szempontjából elmondható, hogy a már korábban más vonatkozások tekintetében felmért kijelzők illetve hangos közlekedési lámpák továbbra is jól működtek. Ezek olyan kijelzők illetve lámpák voltak, melyek a főbb közlekedési csomópontokban helyezkednek el, így azokat már egy korábbi felmérés során megvizsgáltam.
Pozitív fejleményként számolhatok be arról, hogy ezeken a helyeken már megtörtént a jelzőlámpák illetve a futárkijelzők hangerejének megemelése, amely elsősorban a forgalmasabb időszakokban jelent nagy segítséget a látássérüléssel közlekedők biztonságos közlekedése szempontjából.
A fent leírt trolibusz vonalak “félreesőbb” részein kihelyezett kijelzők, illetve közlekedési lámpák esetében sem találtam működésképtelen berendezést, a hangerővel kapcsolatban azonban itt még mutatkoznak hiányosságok.
Ez az észrevétel természetesen erősen szubjektív, hiszen én érthető okokból csak a saját fülemre tudok hagyatkozni, ezért is kérnék minden látássérült aktívan közlekedőt, hogy véleményét, észrevételét legyen kedves megosztani velünk a futarfelmeres@gmail.com e-mail címen. Bármilyen hibabejelentést, fejlesztési ötletet, egyéb javaslatot szívesen veszünk!
Tapasztalatom szerint a BKK illetékesei rendkívül pozitívan állnak hozzá a rendszerrel kapcsolatos fejlesztésekhez, így fontos lenne tudnunk, hogy adott esetben hol lenne érdemes például új futárkijelzőkkel, vagy beszélő/hangos közlekedési lámpával kiegészíteni a már meglévő hálózatot.
Várom észrevételeiket!
Nagy László
Aki hallja adja át, hogy mit látott!
A kemény hideg, és havas időjárás ellenére is nagy volt az érdeklődés. Vendégünk volt az Akku Egyesület munkatársa Petneházy Emőke, aki a megalakulásukról, munkásságukról, és magáról az audionarrációról tartott nekünk előadást.
Mesélt a képzésről, annak időtartamáról és az általuk elért sikerekről.
Hazánkban még nem annyira elterjedt ez a dolog, van még hova fejlődnünk ezen a téren, de már jó pár színház nyitott arra, hogy több ilyen jellegű előadás, darab készülhessen. Minél szélesebb körben terjedjen el ez a fajta akadálymentesítés is.
Az összes munkatársuk azon dolgozik, hogy a lehető legtöbb emberhez eljussanak, hogy minél több ember látogassa az előadásaikat, nyitottabbak legyenek ennek megismerésére és akarjanak színházba járni. A színdarabok mellett, narrált mozifilmek is készülnek, amikről a közeljövőben hallhattunk új információkat.
Megtudhattuk hogyan zajlik egy narráció, milyen szempontokra kell figyelniük és mennyi időt vesz igénybe a felkészülés.
A látássérültek az előadást egy eszköz segítségével fülhallgatón keresztül hallhatják. Ebből több féle is van. Egyik egy készülékre csatlakoztatott fülhallgatóról működik és van olyan is, amit mobiltelefonra letöltött alkalmazás segítségével lehet használni. Az előadásokat egy színpadbejárás előzi meg, ahol a nézők megismerkedhetnek az aktuális színpadi kellékekkel, a szereplők ruházatával, és magukkal a színészekkel is.
A narrációt egy előnarráció vezeti fel, melyben a narrátor elmondja a műsoron szereplő film, vagy színdarab történetét, annak szereplőit, a helyszínt, időpontot, és a jegyek költségét is. Mind ezekre azért van szükség, hogy felkeltsék az érdeklődést az előadások iránt.
Köszönjük Emőkének ezt a fantasztikus délutánt! Nagyon hasznos információkkal lettünk gazdagabbak és kívánjuk, hogy minél nagyobb sikereket érjenek el, és minél több emberhez eljusson a hírük.
Ezt követően a közérdekű információkról is szót ejtettünk és beszéltünk a jövő hónap klubprogramjáról is.
Juhos Róbert
közösségi civilszervező
Múlt-Kor
A zuglói Lámpás klub lelkes kis csapata egy nem mindennapi időutazáson vett részt 2018. február 23-án délután. Utunk a Magyar Nemzeti Múzeumba (1088 Budapest, Múzeum krt. 14-16.) vezetett, ahol a Középkori Magyarország kiállítást nézhettük meg. Tárlatvezetőink Bittera Éva és kolléganője Lilla voltak segítségünkre. Éva beszélt a középkorról Lilla pedig a tapintható tárgyakat mutatta be és adta körbe nekünk.
Ez a kiállítás a Magyar Királyság fénykorát mutatja be, Szent István uralkodásától az ország három részre szakadásáig. Az Árpád-kor az államalapítástól 1000-től egészen 1301-ig, az Árpád-ház férfiágának kihalásáig tartott, mindaddig az uralkodók Árpád nagyfejedelem leszármazottai közül kerültek ki. A korszak I. István koronázásával kezdődött, és III. András halálával zárult, és 23 király 301 évig tartó uralmát jelenti. Ebben a korszakban sorra alakultak az egyházak és az ország védelmére a lovagrendek.
A lovagok viseletét, harci eszközeit, a korabeli ruhaviseletet, és néhány használati tárgyat ismerhettünk, tapinthattunk meg. Megismerhettük Sárkányölő Szent György legendáját is, és hallottunk történeteket a középkor vendégszokásairól is. A legérdekesebb, hogyha valakit vendégségbe hívtak az evőeszközt saját magának kellett vinnie, csak tányért kapott a vendéglátójától.
Csoportunk tagjaival egyetértve egy nagyon különleges és érdekes múltidéző kiállításon vettünk részt, amit két tárlatvezetőnk Éva és Lilla tettek felejthetetlenné.
Mivel a középkor itt még nem ért véget, ezért megbeszéltük, hogy egy másik alkalommal folytatjuk az időutazást.
Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők
Klubnap lesz Terézvárosban
Szeretettel várunk Téged és kísérődet az Eötvös10 Kulturális és Közösségi Színtér harmadik emeletén tartandó első márciusi „lámpás” klubnapunkra.
A klub ideje: 2018. március 21. (szerda) 15h-17-ig
Helyszíne: 1067 Budapest Eötvös utca 10. 3.emelet, 321-es klubszoba.
Vendégünk az Ügyfélszolgálat munkatársa lesz.
Ezen kívül ismerkedési klubnap lesz kötetlen beszélgetéssel.
A távkapcsolók ajándékozása folyamatos az új klubtagoknak, mely távirányító segítségével a BKK megállóiban kihelyezett táblák és a nagyobb csomópontokban található közlekedési jelzőlámpák meghangosíthatóak, ezáltal beszéddel segítik a tájékozódást.
Megbeszéljük a további klubnapok témáit, programjait a tagok ötletei, érdeklődési köreik alapján.
Ezután szervezem meg a klubnapokat és a programokat.
Kérlek, jelezd ha segítségre van szükséged, és a pontos létszám miatt részvételi szándékodat az alábbi elérhetőségeken:
A Magyar Nemzeti Bank fogyatékos ügyfelek kiszolgálására vonatkozó ajánlásának mentén adtak tájékoztatást a vak és gyengénlátó emberek speciális igényeiről és a látássérültek banki ügyintézése során gyakran felmerülő nehézségekről, konkretizálva az ajánlásban általános érvénnyel lefektetetteket.
Felhívták a bank munkatársának figyelmét többek között a beszélő bankautomaták folyamatos használhatóságának biztosítására, a frissítések során a beszédfunkció ellenőrzésének szükségességére, valamint arra, hogy a látássérült ügyfelek szívesebben használják a bankfiókok előterében vagy más biztonságos helyen elhelyezett ATM-eket, így a beszélő automaták kihelyezésekor ezt a szempontot is érdemes figyelembe venni a prioritási sorrend kialakításánál.
Jelezték továbbá, hogy az ATM-eket még akkor sem feltétlenül érzik biztonságosnak a látássérült felhasználók, ha azok el vannak látva beszédfunkcióval, ezért igényelik annak lehetőségét is, hogy a vak és gyengénlátó ügyfelek a bankfiókok pénztárából is ingyenesen vehessenek fel készpénzt akár havi több alkalommal. A megbeszélés során érintették még az internetes bankolás, a szerződések megismerése, az aláírás és egy esetleges látássérült ügyfeleknek szóló speciális ajánlat lehetőségét is.
A Sberbank országos szinten 27 bankfiókkal rendelkezik és emellett olyan mobil bankár hálózatot működtet, melynek révén a banki szolgáltatások házhoz mennek, ami nagy segítség lehet a kis településeken élő vagy nehezen közlekedő látássérült személyek számára is, ez a szolgáltatás jó alapot jelent a pénzintézettel való jövőbeni együttműködésre.