Martin McDonagh: Alhangya

A képen egy nő látható, amint egy férfire papírból készült pisztolyt fog

A kép forrása: allevents.in

A negyedéves zenés színművész osztály vizsgaelőadása audionarrációval 2018. február 24-én (szombaton) lesz megtekinthető az Ódry Színpadon, 15,00 órás kezdettel.

Az Alhangya című előadásban számos, a nézői nyugalom megzavarására alkalmas jelenet látható: négy nyíltszíni gyilkosság, három megvakítás, egy skalpolás, egy lábkörömletépés, verekedés, kínzás, miközben betegre nevetjük magunkat. Nem beszélve az emberi butaságról, melynek fekete humorú karikatúrája végig átüt a történeten.

Az előadás alatt a narrációt látássérült vendégeink egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül követhetik. Az eszközök és a jegyek limitált száma miatt kérjük, részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Email: akadalymenteskultura@gmail.com
Telefon: +36 20 516 4146

Helyszín: Ódry Színpad, 1088 Budapest, Vas u. 2/c

Megközelíthetőség: Metróval a Blaha Lujza tér és Astoria megállóktól, valamint busszal az Urániától.

Jegyár: látássérültek, valamint egy fő kísérőjük számára 950 Ft/fő

A nap menete:
14:30 – érkezés és találkozó a ruhatárnál
14:40 – a készülékek és fülhallgatók kiosztása, üzembe helyezése, büfé és mosdó használat, a nézőtéri helyek elfoglalása
15:00 – az előadás kezdete

A narrációt készítette, valamint az előadást narrálja: Cseh Adrienn
Az előadás hossza 90 perc, szünet nélkül.

Az előadás után mindenkit várunk szeretettel egy rövid élménybeszámolóra és tapasztalatcserére! Igény szerint a helyszínre való eljutásban segítséget biztosítunk.

Játékklub vak, aliglátó, gyengénlátó és éplátó felnőttek részére

„A szabad, kreatív játék segíti a gyermeket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni.” (Takács Bernadett)

Akkor köztünk a helyed! Jelentkezz!

A játékklub legközelebbi időpontja:
2018. február 24. szombat: 15.00—18.00

Jelentkezési határidő:
2018. február 22. csütörtök, 20.00 óra.

Tervezett csoportlétszám: 12 fő.

Jelentkezhetnek:
Látássérült és látó felnőttek 18 éves életkortól.
FIGYELEM! Nagyobbacska gyermekek is jöhetnek szüleikkel, rokonukkal, ismerősükkel együtt!

Helyszín:
Néhány lépésre a Thököly út és Gizella út kereszteződésétől, egy magánlakás tágas és kényelmes nappalijában.

Megközelíthető:
a 7-es buszcsalád bármelyik tagjával, továbbá 5-ös, 8E-s, 108E-s, 110-es, 112-es és 133E-s autóbuszokkal, valamint 72-es trolibusszal és az 1-es villamossal.

Költségek:
A programon való részvétel díjmentes, de az együttlét költségeit egymás közt megosztjuk.
(A legelső alkalom úgynevezett kóstoló alkalom, ingyenes!)

Bővebb információk a bieber.m@freemail.hu e-mail címen kérhetők.

Kérem a tárgysorban feltűntetni: Játékklub felnőttek részére.

Bieber Mária

A kép forrása: http://www.64ouncegames.com/

Parasport-történelmet írunk – Először indul magyar látássérült sportoló a téli Paralimpián

2018. március 9-én tartják a XII. Téli Paralimpia nyitóünnepségét a dél-koreai Phjongcshangban. A világ legnagyobb parasport eseményén idén három sportoló képviseli hazánkat, köztük Balogh Zsolt vak alpesi síelő és vezetője, Bocsi Bence. Most történik meg először, hogy téli Paralimpián magyar látássérült sportoló is részt vesz. A Magyar Paralimpiai csapat tagja még Lőrincz Krisztina, aki kerekesszékes sportolóként biatlonban és sífutásban áll rajthoz.

A képen a két paralimpikon és a kísérő látható, mellettük a téli olimpia embernagyságú kabalája

A kép forrása: csaladhalo.hu

Egy kis történelem

A Paralimpiai Játékok fogyatékos emberek részvételével rendezett nemzetközi sportversenyek az Olimpiai Játékok mintájára. Az első, akkor még nem Paralimpia néven, de ahhoz hasonló szellemben rendezett verseny 1948-ban zajlott mindössze 14 kerekesszékes férfi és nő részvételével a londoni olimpiával egyidőben. A kis íjászverseny mára az Olimpiával egyenrangúnak tekinthető világeseménnyé nőtte ki magát, például a 2008-ban Pekingben rendezett Paralimpián már 148 ország 4124 sportolója vett részt.

Hivatalosan 1960-tól rendeznek világjátékokat fogyatékos sportolók részvételével, ám ekkoriban a sportversenyek elsődleges célja még a rehabilitáció volt. A fogyatékos emberek élsportja 1992-ben kapcsolódott össze az olimpiai mozgalommal. Azóta az Olimpiával azonos helyszínen, annak zárását követő harmadik héten kezdődnek a Paralimpiai Játékok, 2012. óta pedig nem csak megrendezni, hanem reklámozni is együtt kell a két sporteseményt.

Eleinte csupán mozgássérült sportolók vettek részt a fogyatékosok világjátékain, később kapcsolódtak be a látássérültek, illetve részben az értelmi fogyatékossággal élők. A siket sportolók külön olimpiai mozgalma a Siketlimpia, az értelmi fogyatékos sportolók pedig a Speciális Olimpiai Mozgalmon belül versenyeznek, bár rendszeresen jelen vannak a Paralimpián is.

A Paralimpiák előtti időkben is voltak fogyatékossággal élő élsportolók, akik ép társaikkal versengtek az Olimpiákon. 1904-ben egy műlábas tornász volt az első, de híres magyar sportolónk, Halassy Olivér is fogyatékossággal élt, egy villamos-baleset következtében egyik lábát amputálták, ennek ellenére az épek között nyert olimpiai aranyérmet a magyar vízilabda csapat tagjaként 1932-ben és 1936-ban is. A közelmúlt leghíresebb fogyatékos sportolója, aki olimpiai kvalifikációt szerzett, Oscar Pistorius volt, aki két műlábbal ért el elképesztő eredményeket az ép sprinterek között.

A Paralimpiai sportolókat fogyatékosságuk szerint kategóriákba sorolják annak érdekében, hogy hasonló képességekkel rendelkező személyek versenyezzenek egymással. Sportáganként eltérő lehet a versenyzők osztályozása, illetve vannak sportágak, melyeket kifejezetten látás- vagy mozgássérült sportolók űznek, ilyen például a csörgőlabda vagy a boccia. Az osztályozás korábban a diagnózison alapult, ma már a megmaradt képességek mértékét veszik figyelembe a sérülés keletkezési okától függetlenül.

Paralimpia vagy Paraolimpia?

A Paralimpia szót eredetileg az angol paraplegic (bénult) és az Olimpia szavak összetételével hozták létre, és csak később módosult annak értelmezése a görög para (mellett) és az Olimpia szavak összetételére, ami az Olimpiai Játékokhoz való kapcsolódást, az azzal való hasonlóságot fejezi ki. A Paralimpia kifejezést alig harminc éve, 1988-ban használták először, a fogyatékos emberek világjátékaira korábban a Bénultak Világjátékaiként vagy a Fogyatékosok Olimpiájaként hivatkoztak.

A köznyelvben elterjedt “paraolimpia” szó legendája, hogy annak használatát a Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtiltotta arra hivatkozva, hogy a fogyatékosok sportjával összefüggésben nem engedélyezik az olimpia szó használatát. Valójában hivatalosan sose nevezték a Paralimpiát paraolimpiának.

Téli Paralimpia

Téli játékokat fogyatékos sportolók számára először 1976-ban rendeztek Svédországban, ez volt az első alkalom, amikor nem csak kerekesszékes résztvevői voltak a versenyeknek. A VI. téli Paralimpiától, azaz 1998-tól kezdve a téli Paralimpiákat a nyárihoz hasonlóan a téli Olimpia évében, az azt követő harmadik héten rendezik. Idén már a XII. Téli Paralimpiára kerül sor a dél-koreai Phjongcshangban.

A fogyatékos emberek téli világjátékai sajnálatos módon még a nyári Paralimpiáknál is kevesebb figyelmet kapnak hazánkban. Magyar paralimpikon először 2002-ben Salt Lake Cityben vett részt téli Paralimpián, ő Navratyil Sándor kerekesszékes alpesi síző volt. Ezt követően 2006-ban Torinoban és 2010-ben Vancouverben is ott voltak mozgássérült alpesi sízőink, a 2014-es szocsi Paralimpiára viszont egyáltalán nem utazott magyar sportoló.

A téli Paralimpiákon egészen a közelmúltig öt sportágban versenyezhettek a látás- és mozgássérült sportolók: alpesi és északi sízés, biatlon, jéghoki és kerekesszékes curling; a lista 2018-tól egészült ki a snowboardozással.

Síversenyzés korlátok nélkül?

Az alpesi síszámok a téli Olimpia és Paralimpia leglátványosabb és legnépszerűbb sportágai, a látás- és mozgássérült versenyzők az ép sportolókhoz hasonlóan lassú és gyors számokban egyaránt összemérik teljesítményüket. A mozgássérült sízők ülő kategóriájában kerekesszékes sportolók indulnak, akik egy síbobnak vagy monosínek nevezett eszközben ülve száguldanak a pályán, míg az álló kategóriában jellemzően végtagsérüléssel vagy hiánnyal élő sportolók küzdenek meg egymással.

A képen Balogh Zsolt és Bocsi Bence látható

A kép forrása: csaladhalo.hu

A látássérült sízőket – sok más sportághoz hasonlóan – itt is három kategóriába sorolják, közös azonban ezekben, hogy minden látássérült versenyző előtt egy guide, azaz vezető halad. A B1-es, teljesen vak sportolók az alpesi sí sportágban ritkaságszámba mennek, a 2018-as téli Paralimpián a magyar Balogh Zsolt mellett mindössze egy szlovák versenyző tartozik ebbe a kategóriába. Ez viszont nem jelenti azt, hogy bármelyiküknek is garantált legalább az ezüstérem, hiszen teljesítményüket a B2-es, azaz aliglátó, valamint a B3-as, azaz gyengénlátó sportolókéval együtt értékelik egy ún. időmódosító szorzó használatával. Ezt úgy kell elképzelni, mintha az időt mérő óra lassabban ketyegne, amikor B1-es versenyző halad a pályán. Erre a módosításra azért van szükség, mivel pusztán a vezető hangját és instrukcióit követve értelemszerűen lassabban tud haladni egy vak versenyző, mint a megmaradt látását a pálya és a vezetője lekövetésében is hasznosítani képes sportoló. Ezzel együtt sem ritka, hogy a B1-es versenyzők is 60-70 kilométeres sebességgel száguldanak a lejtőkön és kerülgetik a pályát alkotó kapukat.

A képen egy páros látható, elől a kísérő, mögötte a látássérült síelő

a kép forrása: csaladhalo.hu

Zsolt vezetője, Bocsi Bence egy mikrofonon keresztül ad a rallis navigátorokéhoz hasonlóan rövid és határozott instrukciókat, melyeket Zsolt a vezető hátára erősített hangszóróból hall. A pályán való tájékozódás során nem csupán a guide által mondott szavak jelentenek számára támpontot, hanem azok hangsúlya, a hanglejtés és a hangszóróból érkező hang iránya is. A versenyző feladata, hogy a vezetője utasításait a lehető legpontosabban lekövetve haladjon ugyanazon a nyomvonalon, amit a vezetője és a pálya kijelöl számára. A guide feladata összetett, mert miközben versenytempót kell mennie a pályán, az irányítás során saját helyzetétől teljesen el kell vonatkoztatnia, vagyis nem azt kell közvetítenie, ahol éppen ő tart, hanem ami a látássérült versenyző számára következik. A látássérült versenyző és a vezető közös tevékenysége igazi csapatmunka, ami maximális összeszokottságot és kölcsönös bizalmat igényel. Ebben az esetben tehát szó szerint vehetjük, hogy Zsolt vakon bízik Bencében.

Sítáboroktól a Paralimpiáig

Zsolt vakon született, ám sose volt kérdés számára, hogy ugyanúgy élhet, mint bármely más kortársa: egyetemen tanult, dolgozik és sose szeretett sokáig egy helyben maradni. Tizenkét évesen tanult meg síelni egy svájci sítáborban, ahol már 1995-ben valóság volt az, amit Magyarországon csak majdnem húsz évvel később tapasztalhattak meg a síelni vágyó látássérültek: ott már ekkor képzett oktatók foglalkoztak a vak és gyengénlátó gyerekekkel és fiatalokkal a sípályán, az edzéseken minden tanulóra egy-egy oktató jutott. Zsolt ezután testvérével és egyetemi évfolyamtársaival járt síelni, de az évi egy-két alkalmat kevésnek találta. Számára a sízésben az élvezetet a sebesség, az adrenalin, a mozgás öröme és a friss levegő adja. Több látássérültek számára adaptált sportágat is kipróbált, végül a síelés mellett a tandemkerékpározás lett a szenvedélye.

Balogh Zsolt első magyar látássérült síversenyzőként 2011 óta méretteti meg magát a nemzetközi mezőnyben Fábián Attila edző irányításával. Bocsi Bencével 2013 óta alkotnak egy párost és szereztek 2017-ben kvalifikációt a téli Paralimpiára. A látássérült sportolók vezetői a világjátékokon ugyanolyan sportolónak számítanak, mint az általuk vezetettek, dobogós helyezés elérésekor éppúgy érmet kapnak és elismerésben részesülnek, mint a fogyatékos sportolók.

Bence is világ életében sportolt. Gyermekként megtanult síelni és kacérkodott a versenyzés gondolatával, ám ez végül nem valósult meg. A vívóteremben természetes volt számára, hogy ép társaival rendszeresen kerekesszékbe ülve együtt edzettek mozgássérült sporttársaikkal, így már kamaszként megtapasztalta az egyenlő esélyek megteremtésének fontosságát, ép és fogyatékos emberek együttműködésének természetességét. Ezek után nem kellett sokat győzködni, hogy Zsolt segítője, vezetője legyen. A pályán hatalmas koncentrációval és pontossággal irányítja a vak versenyzőt, de az edző- és versenypályán kívül is sok időt töltenek együtt, már félszavakból, hangsúlyokból is értik egymást.

Egyenlő esélyek?

A mai napig gyakran éri kritika a döntéshozókat, a médiát és a támogatókat is, amiért a Paralimpiai Játékok és a paralimpikonok még mindig nem részesülnek olyan mértékű figyelemben, támogatásban, anyagi és erkölcsi elismerésben, mint az Olimpia és az olimpikonok. Hazánkban először 2016-ban volt élő televíziós közvetítés a Paralimpiáról, az érmet nyerő paralimpikonok díjazása pedig még mindig messze elmarad az érmes olimpikonokétól. Kétségtelen ugyanakkor, hogy társadalmi érdeklődés és szemlélet terén érzékelhető a fejlődés, egyre több paralimpikonunk áll példaképként nem csak sorstársai, hanem az ép fiatalok előtt is.

A 2018-as téli Olimpiára és Paralimpiára készülő sportolók közösen tettek fogadalmat január 22-én, ami szintén a parasportolók és az őket felkészítő szakemberek növekvő elismerését jelzi. Ugyancsak a fogyatékossággal élő sportolók és segítőik elismeréseként döntött úgy az országgyűlés 2017. decemberében, hogy 2018-tól minden év február 22-én ünnepeljük a magyar parasport napját.

Zsolt teljesítménye önmagában is üzenetként szolgálhat számos látássérült vagy más fogyatékossággal élő társunknak: érdemes nagyot álmodni és el is indulni az álmaink megvalósításának útján még akkor is, ha járatlan útra lépünk. Lehet, hogy még soha senki nem mondta, hogy vakon is lehet síelni vagy mozgássérültként is képes lehet valaki maratont futni, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy lehetetlen. Első látássérült téli paralimpikonunk ugyanakkor a fogyatékos gyermekek és fiatalok szüleinek is üzen: nem szabad a gyermeküket félteni, mindentől megóvni, mert azzal csak az élettől, a tapasztalásoktól zárják el őt. Ezeket a gyerekeket és fiatalokat is engedni kell felfedezni és fejleszteni saját képességeiket, megfogalmazni álmaikat és céljaikat még akkor is, ha ez lehetetlennek vagy kockázatosnak tűnik.

Németh Orsolya

Forrás: csaladhalo.hu

Audionarrációs filmklub

Mit nézünk meg?
A film címe: Emberek és istenek

Mit érdemes tudni a filmről?
Magyarul beszélő, francia filmdráma, 122 perces, 2010-ben készült.

Miről szól a film?

A film a 90-es évek közepén játszódik egy algériai, hegyi falucskában. 8 francia ciszterci szerzetes élt itt együtt a helyi muszlimokat segítve békességben egészen addig, amíg felfegyverzett, fundamentalista szélsőségesek meg nem támadták a falut. Végül ezek az iszlamista radikálisok elraboltak és megöltek hét szerzetest, akiknek nem sokkal az események bekövetkezte előtt lehetőségük volt arra, hogy döntsenek saját sorsuk alakulásáról.

A történet lassan bontakozik ki. Először megismerjük a szerzetespapok életét, személyiségét, kapcsolatrendszerét, a szegénységben élő falusiakat. A film elején látjuk őket, amint sétálnak, fát cipelnek, gyógyítanak, olvasnak, tesznek-vesznek, végzik a szertartásokat, vagyis látszólag nem történik semmi. Olyan, mintha regényt írna a rendező: minden részlet, szín, hang és mimika fontossá kezd válni.

A döntéshozatal lassú és nehézkes folyamatát megjelenítő film Cannes-ban nagydíjat kapott. A film személyes történeteken keresztül érzékelteti a vallási és erkölcsi döntéshozatallal járó feszültségeket. Sorra merülnek fel az élet legfontosabb kérdései. Vajon mennyire hívő az ember, ha éppen a saját életéről van szó? Mit jelent a vallás, mit a közösség és mit a személyes felelősség? És amikor Christian atya azt mondja társának, hogy egyszer már feláldoztad az életed, akkor minden érthetővé válik a néző számára is, kiderül, hogy valójában kérdések sincsenek.

“Én azt mondtam: Ti istenek vagytok, mindnyájan a Fölséges fiai. De meghaltok, mint más ember, elhullotok, mint akármelyik főember” – hangzik a mottó, amely köré Xavier Beauvois a filmet felépítette.

Tehát olyan emberekről szól a történet, akik életükben Istent szolgálják, és halálukban egyszerre jelenik meg az isteni és az emberi lényeg.

Xavier Beauvois filmje a Cannes-i fesztiválon elnyerte a Nagydíjat és a keresztény filmes közösség díját, az Ökumenikus Díjat. A kritikai- és fesztiválsikereken túl a film a vetítőtermekben is nagy sikert aratott, például Franciaországban közel négymillióan látták, és négy hétig vezette a nézettségi listát is. Magyarországon is sikerfilm lett.

Figyelem! A vetítés után egy bögre finom, meleg tea és sütemények mellett beszélgetést is tervezünk a látottak és hallottak kapcsán.

A filmklub időpontja:
2018. február 23. péntek, 17.00 órától nagyjából 20.30 óráig.
A minél pontosabb kezdés érdekében 16.45 órától várjuk az érdeklődőket.

Az élő narrációt Bieber József biztosítja.

Természetesen látó családtagot, barátot, ismerőst is szívesen látunk.

Helyszín:
Néhány lépésre a Thököly út és Gizella út kereszteződésétől, egy magánlakás tágas és kényelmes nappalijában.

Megközelíthető:
a 7-es buszcsalád bármelyik tagjával, továbbá 5-ös, 8E-s, 108E-s, 110-es, 112-es, 133E-s autóbuszokkal, valamint 72-es trolibusszal és az 1-es villamossal.

Költségek:
Az együttlét költségeit egymás közt megosztjuk. A legelső részvétel úgynevezett kóstolóalkalom, azaz a program ingyenesen kipróbálható.

Jelentkezni és bővebb információkat kérni legkésőbb a program előtti csütörtök 20.00 óráig a következő e-mail címen lehet: bieber.m@freemail.hu

Kérem a tárgysorban feltüntetni: Audionarrációs filmklub felnőttek részére.

Bieber Mária

A képen a film egy plakátja látható, amelyen a szerzetesek egy asztal körül ülve vidáman néznek a kamera felé

A kép forrása: mafab.hu

Martin McDonagh: Vaknyugat

A Vaknyugat egy sikerdarab Varró Dániel fordításában, Alföldi Róbert szereplésével! A Kultúrbrigád és az Átrium Film- Színház Vaknyugat című darabját 2018. február 21-én szerdán, az AKKU Egyesület közreműködésével a közönség látássérült tagjai számára akadálymentesített formában játssza.

A darab hivatalos ajánlója:

Coleman és Valene, az apjukat nemrég egy különös baleset folytán elvesztett testvérpár egy Isten háta mögötti ír faluban, annak is a legszélén él. A nagy bánat közepette – amelyben a masszív alkoholista helyi pap, Welsh atya szeretne nekik vigaszt nyújtani – mindennapjaik nagy része egymás bosszantásával, hergelésével, átverésével és idegesítésével telik. Mi több: számukra ez maga az élet – mindegy, hogy pástétom leveles tésztában vagy szentszobrocskák vagy képes magazinok vagy hasábkrumplik vagy alkoholtartalmú italok vagy birtok vagy tehenek vagy nők vagy kutyafüle: bármin és bármikor hajba kapnak, összevesznek vagy ölre mennek. Akár a legvégsőkig. Erről szól ez a darab: a bűnről és a szeretetről. Meg arról, hogy van-e élet a halál után? És előtte?

Ajánljuk családosoknak és egyedülállóknak, szülőknek és testvéreknek, barátoknak és felebarátoknak, fülig szerelmeseknek és örök ellenségeknek. Főleg embereknek.

Praktikus információk

Helyszín: 1024, Átrium Film-Színház, Margit krt. 55.

Megközelíthetőség: 4-6 os villamossal a Mechwart liget megállótól

Jegyár: látássérült vendégek, valamint egy fő kísérőjük számára 2560 Ft/fő
A jegyek korlátozott számban állnak rendelkezésünkre, így 8 db regisztrációt tudunk csak fogadni!

Az esemény menete

18.15 gyülekező a színház előcsarnokában
18.20 színpadbejárás
19.00 mosdó és büféhasználat
19.15 a nézőtéri helyek elfoglalása, a fülmonitorok kiosztása és beüzemelése
19.30 az előadás kezdete

Az előadás időtartama: 2 óra 30 perc, egy szünettel.

A narrációt készítette, valamint az előadást narrálja: Szerecz Zsófi

Az előadás alatt az audionarrációt vendégeink egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül követhetik. A jegyek és eszközök limitált száma miatt kérjük, részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Email: akadalymenteskultura@gmail.com
Telefonon: +36 30 606 97 69

A képen a színdarab plakátja látható, középen a főszereplővel, Alföldi Róberttel

A kép forrása: koszeg.hu

A Pesti Magyar Színház narrált előadásai februárban

Február 21. szerda 15 óra: Tündér Míra
Február 23. péntek 19 óra: Valahol Európában
Február 24. szombat 15 óra: Valahol Európában
Február 26. hétfő 15 óra: Rumini
Február 28. szerda 19 óra: Naptárlányok

Tájékoztatjuk, hogy előadásainkat – előre egyeztetett időpontokban – színpadbejárás előzi meg, amennyiben az előadás előkészületei ezt megengedik. De bizonyos esetekben csak az előadást követően van lehetőség a színpad bejárására.

Jegyigénylés és részletes információk:
Tóth Cecília, társadalmi felelősségvállalási referensnél
E-mail: akadalymentesites@mszinhaz.hu
Telefonszám: +36 70 903 8955

A képen a színház bejárata látható

A kép forrása: librarius.hu

Ferdepályás liftek oldhatják meg az M3-as metró akadálymentesítését

A MEOSZ székházában tartott keddi egyeztetésen a MEOSZ, a főváros és az M3-as metróberuházás projektjének képviselői megállapodtak abban, hogy a projektigazgatóság bekéri a gyártóktól a ferdepályás liftek műszaki adatait, és ezt követően folytatják a tárgyalásokat.

A MEOSZ, a főváros és az M3-as metróberuházás projektjének képviselői kedden egyeztetést tartottak a MEOSZ székházában azokról az akadálymentesítési műszaki megoldásokról, amelyek az önálló, biztonságos és méltóságteljes használatot teszik lehetővé a hármas metró valamennyi állomásán. A megbeszélésen minden állomás esetében külön-külön megvizsgálták, hogy melyek azok a műszaki megoldások, amelyek a fenti célokat a lehető legjobban szolgálják.

A megbeszélésre azt követően került sor, hogy a MEOSZ a kormány és a főváros képviselőivel folytatott 2018. február 7-i egyeztetésen megállapodás született arról, hogy az M3-as metró 20 állomása közül már 18 akadálymentes lesz. Tarlós István főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy az esélyegyenlőség megteremtése érdekében a főváros saját erőforrásból a Kálvin téri megálló mellett, további öt megálló akadálymentesítését magára vállalja a projekten kívül, de azzal párhuzamosan. A kormány képviselőit a MEOSZ elnöke arra kérte: biztosítsák a költségvetésből a fennmaradó két állomás, az Ecseri út és a Pöttyös utca teljes körű akadálymentesítéséhez szükséges összeget. A kormány képviselője jelezte: amennyiben a főváros előterjeszti az ígért 18 megálló akadálymentesítésén felül a további 2 megállóra vonatkozó akadálymentesítési javaslatot, úgy a kormány megfontolja a finanszírozását.

A 2018. február 13-i egyeztetésen a MEOSZ elfogadhatónak találta, hogy 6 állomás esetében, vagyis a Kálvin tér, a Corvin negyed, a Nyugati pályaudvar, az Arany János utca, a Ferenciek tere és a Klinikák megállóknál ferdepályás liftekkel valósuljon meg az akadálymentesítés. Ezek Nyugat-Európa több országában már beváltak, s megfelelnek azoknak a kritériumoknak is, amelyeket a MEOSZ mindvégig hangsúlyozott az önálló, biztonságos és méltóságteljes használat kapcsán.

Kovács Ágnes, a MEOSZ elnöke elmondta: az M3-as projektigazgatóság képviselője jelezte, hogy bekéri 7 gyártótól a ferdepályás liftek műszaki paramétereit, s következő alkalommal a MEOSZ bevonásával kiválasztják azokat, amelyeket a legmegfelelőbbnek találnak a mozgáskorlátozottak biztonságos közlekedése szempontjából. A MEOSZ csak olyan ferdepályás liftet talál elfogadhatónak, amelyben az aktív kerekesszékek, az elektromos kerekesszékek, és elektromos mopedek is elférnek.

Az egyeztetés résztvevői abban is megállapodtak, hogy lépéseket tesznek a ferdepályás liftek honosítása és hatósági elfogadtatása érdekében, különös tekintettel arra, hogy ilyen eszközök még nincsenek használatban Magyarországon. E tekintetben számítanak a magyar kormány, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közreműködésére is. Kovács Ágnes elmondta: a megbeszélésen az is elhangzott, hogy a Pöttyös és az Ecseri utcai megállók vonatkozásában műszakilag megoldható a hagyományos liftek kialakítása, mely megállónként nem éri el az egymilliárd forint bekerülési költséget. Figyelemmel azonban arra, hogy ezen állomásokhoz kapcsolódóan még egyéb, projekten kívüli, térrendezési tervek is vannak a főváros asztalán, így ezen metrómegállók sorsáról a következő tárgyalásokon kíván a MEOSZ egyeztetni.

A képen egy ferdepályás lift rajza látható

A kép forrása: https://www.nytimes.com

Interjú Bonecz Ervinnel a kulturális akadálymentesítésről

Magyarország az elsők között írta alá 2007-ben a fogyatékosok jogairól szóló ENSZ-egyezményt, amelyben kiemelt fontosságot kapott a kultúrához való hozzáférés esélyegyenlősége. Sérült honfitársainknak ugyanolyan joguk van a művelődéshez, mint bármelyikünknek. A valóságban azonban ezek a jogok gyakran sérülnek. Sokan azt sem értik, egyáltalán miért kellene vakoknak színházba járniuk, hisz úgysem látják az előadást. Miért mennének el a siketek, ha nem hallanak semmit? Az utóbbi években azonban nálunk is érzékelhető a szemléletváltás, és egyre több hazai teátrum tart akadálymentesített előadásokat a fogyatékkal élőknek. Az esélyegyenlőségi mozgalmat Bonecz Ervin kulturális menedzser és az általa alapított 90 decibel Project civil szervezet indította el.

Bonecz Ervinnel egy pesti kávéházban találkozunk. A negyvenes, sportos férfi biciklivel érkezik. Eredeti végzettsége kulturális menedzser, de mindig gondban van, ha megkérdezik tőle, mivel foglalkozik.

– Ha azt válaszolom, hogy narrátor vagyok, azt hiszik, hogy filmek alá mondok összekötő szövegeket. Ha hozzáteszem, hogy audionarrációkat készítek, csak néznek rám értetlenül. Így aztán mindig a kályhától kell elkezdeni a magyarázatot.

Bonecz Ervin például vakoknak akadálymentesít színházi előadásokat. A látássérültek fejhallgatót kapnak, és azon hallgatják a narrációt. Ő a színház műszaki vezérlőjében monitoron figyeli az előadást, vagy a világosítópultból nézi a színpadot, és „élőközvetít” a látássérülteknek. Elmondja, mikor játszódik a darab, mi van a színpadon, hogyan gesztikulálnak a színészek. Elhallgat, amikor a szereplők megszólalnak, s dramaturgiailag fontos csendekben elmeséli, mi történik a rivaldán. Legutóbb a Rózsavölgyi Szalonban a Szülőfalum, Pest című produkciót narrálta. Az estet Molnár Ferenc tárcáiból Fesztbaum Béla szerkesztette, rendezte és játssza is.

A képen Bonecz Ervin látható

A kép forrása: 168ora.hu

– A Rózsavölgyivel már régóta együttműködünk, több bemutatójukat is akadálymentesítettük. Ez rendkívül szenzitív, „vakbarát” hely. A kis térben a színészek minden apró rezdülését érezni lehet. A vakok hallása sokkal kifinomultabb, mint a miénk: egy elfojtott sóhajból sokkal többet tudnak kiolvasni, mint mi – jegyzi meg Bonecz Ervin.

Az emberi hang is a lélek tükre. A vakok tökéletesen el tudják képzelni a szereplők küllemét, karakterüket is. Boneczék nemrég a Vígszínházban a Játék a kastélybant „nézték meg” a látássérültekkel. Utána beszélgettek velük. Megdöbbentő pontossággal írták le a szereplőket. Turai színműírót Benedek Miklós alakította. „Öregedő, görnyedt tartású úriember lehet” – jellemezte az egyik vak.

Bonecz a narrációit szinte soha nem írja meg előre. A látássérültek észrevennék, ha felolvasna egy papírról, és ez rontaná az élő színházi élményt. A vakok kérik is: „Azt mondd, amit a színpadon látsz!” A narrátor a próbákon nem vesz részt, a kész produkció szövegkönyvéből, videofelvételekből készül fel.

– Az előadás előtt színpadi bejárásra visszük a vakokat. Megfoghatják, tapinthatják a legfontosabb kellékeket, jelmezeket. Mi csak tapitúrának hívjuk ezt. A látássérültek között van, aki születése óta vak, és akad, aki később veszítette el a látását. Nekem úgy kell narrálnom, hogy mindannyian értsenek. Ezért például a szereplő jelmezének színét és anyagát is közlöm: mondjuk piros gyapjúkabát van rajta. Aki sohasem látott, tapintás alapján ismeri a gyapjút. Akiben maradt valamennyi vizuális emléknyom, fel tudja idézni a pirosat.

A Nemzeti Színházban ifj. Vidnyánszky Attila rendezte a III. Richárdot. A Gobbi Hilda teremben a vakok az első sorban ültek, és az előadás után azt mondták: végig nagyon féltek. Az Erkel Színház operabemutatóira is eljárnak. Itt az eredeti nyelven játszott dalműveket páros narrációval közvetítik a látássérülteknek. Ők nem láthatják a színpad fölötti magyar feliratozást, nem értik, miről szólnak az áriák.

– Én a színpadi cselekményt narrálom, a kolléganőm pedig a magyar szöveget mondja a vakok fülébe. Összhangban kell lennünk, de eddig ez kiválóan működött. Nem tudok arról, hogy ezt bárhol máshol a világon csinálnák, de itthon biztosan mi vagyunk az elsők.

Boneczék siketeket is invitálnak színházba. Ervin jelelni nem tud, ebben a 90 decibel Project profi jeltolmácsai segítenek. Azt hihetnénk, mivel a színház elsősorban látványművészet, a hallássérültek könnyebben befogadják az előadásokat. De pont fordítva van. A jelnyelv – magyarázza Bonecz – nem „kész nyelv”, nincs minden szónak egységes jelnyelvi megfelelője. Bonyolultabb irodalmi szövegeket szinte lehetetlen jelnyelvre hűen lefordítani.

– Ráadásul tájegységenként is változik a jelnyelv. Másként jelelik mondjuk Debrecenben a kenyeret, mint Budapesten. Ha úgy vesszük, a jelnyelvben is tájszólások vannak, ami nehezíti a megértést.

A jeltolmács általában a színpad szélén áll. A siketek vagy a színpadi cselekményre figyelnek, vagy kinéznek a tolmácsra, ide-oda forgatják a fejüket. Sokkal fárasztóbb nekik egy előadást végignézni, mint a vakoknak. És sokkal kevesebbet is értenek belőle.

A 90 decibel Project pár éve felmérést végzett siketek és nagyothallók között. Kérdezték tőlük azt is, hogy milyen színházi műfajt kedvelnek a legjobban. A válaszadók 90 százaléka első helyen a musicalt említette. Bár a zenét nem hallják, a hanghullámok lüktetését érzik, a ritmust pedig a jeltolmács a mozdulataival fejezi ki. Szinte táncolva mutogat. A musical dalszövegei egyszerűek, könnyebb a siketeknek megérteni, mint egy Shakespeare-tragédiát.

A fogyatékkal élők közönsége a világ egyik leghálásabb publikuma. Közülük sokan a 90 decibel segítőivel jutottak el először színházba. Akadt, aki versben köszönte meg az élményt. „Ezek a közös kulturális programok vakos életem legkedvesebb, legszínvonalasabb időszakát jelentik” – írta egy idős zenetanár, aki tíz éve veszítette el a látását. Egy harmincas vak nő e-mailben üzente: „Gratulálok a Wagner-narráláshoz. Nem lehet egyszerű operát narrálni, de ön bravúros volt, mint mindig.”

Bonecz Ervin egykor maga is operaénekesnek készült. Szegeden született 1974-ben, az ottani zeneiskolába járt, majd felvették a szegedi színház gyermekkórusába is. A Carmenben is énekelt. A Zeneakadémiára akart jelentkezni, aztán áttervezte az életét. Fivére, Tamás operaénekes lett, s Ervin úgy érezte, egy Bonecz elég ezen a pályán. Megismerkedett Alastair Thompsonnal, a King’s Singers alapítójával. A világhírű tenor egy német kórussal érkezett Magyarországra, és sokat mesélt Ervinnek arról, miként indult el a King’s Singers karrierje. A fiú idehaza találkozott Belle Schulhoffal, azaz Bella nénivel is. A New Yorkban élő magyar származású zenei impresszárió annak idején Bartóknak segített Amerikába kijutni. Bonecz Ervin pedig úgy érezte, az éneklésnél jobban izgatja a szervezőmunka.

A fiút mindig is erős szálak fűzték a sérültekhez. Gyerekkori barátjával, Zolival minden szabadidejüket együtt töltötték. Zoli siket volt, de nem néma. Egészségesen született, aztán háromévesen tüdőgyulladást kapott, és az orvos antibiotikum-injekciót adott be neki. Nem kérdezte meg a szülőket, hogy a kisfiú érzékeny-e a gyógyszerre, és a rosszul választott antibiotikum súlyos következményeként a gyerek elveszítette a hallását. Viszont tökéletesen megtanult szájról olvasni, és logopédus segítségével folyékonyan beszélt. Ervin, amikor épp nem Zolival focizott, zongoraórákra járt. A zeneiskolában egyik kedvenc tanára egy vak zongoratanár volt. Csodálta hihetetlen hangszeres tudását, pedagógiai érzékét.

Bonecz Ervin végül a Szegedi Tudományegyetem kulturális menedzser szakára jelentkezett. A diploma után Budapesten a British Council művészeti munkatársa lett. Hat évvel később pedig kinevezték a szombathelyi Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatójának. Közben megnősült, japán feleségét még Szegeden egy kórusban ismerte meg. Két év ingázás után visszaköltözött Budapestre a családjához. Azt hitte, szakmai múltjával gyorsan talál majd állást. A gazdasági válság azonban a kulturális szférát elsőként sújtotta.

Bonecz Ervinnek már gyerekei voltak, családot kellett eltartani. Mivel a munkát sosem szégyellte, beállt motoros futárnak, csomagokat kézbesített. Komoly életiskola volt ez, segített abban, hogy aztán váltani tudjon. Amíg az ember a megszokott sínekhez ragaszkodik, észre sem veszi, mennyi más út állhat előtte, mennyi felfedezetlen képesség rejlik benne.

Az újrakezdéshez a régi barát, Zoli is kellett. Egy pesti élelmiszerüzletben találkoztak. Zoli is a fővárosba költözött, családot alapított, szobafestő lett. Neki legalább sikerült szakmát szereznie. A siketek közt bármennyi is az intelligens, értelmes ember, ha nem tanulják meg az írott és beszélt nyelvet, legfeljebb segédmunkásként helyezkedhetnek el. A találkozás után született meg Bonecz Ervinben a 90 decibel Project ötlete, és a kultúra akadálymentesítésének tervezetét egy nap alatt kidolgozta. Már korábban, a British Council munkatársaként többször utazott Angliába, és látta, mennyire természetes kint, hogy a fogyatékkal élők is színházba, koncertekre járnak.

Már akkor, a kétezres évek elején szerette volna a kultúra akadálymentesítésének angol programját itthon megvalósítani. Szakembereket hívott Londonból, workshopokat tartottak magyar kollégáiknak. A kezdeményezésük itthon annyira szokatlan volt, hogy a fáradozásaik nem jártak sikerrel.

Tíz évvel később a fogyatékosak és épek társadalmi integrációjának fontosságát már nálunk is kezdték felismerni. Bonecz megalakította nonprofit szervezetét. (Nevük arra utal, hogy azokat minősítik siketnek, akik a 90 decibeles hangokat sem hallják.) Nemcsak kulturális programokat szerveznek a sérülteknek, de megkezdték a hazai színházi jeltolmácsok képzését is. Bonecz Ervinnek sikerült elérnie, a Nemzeti Kulturális Alap támogassa törekvéseiket. Az NKA kezdetben évi 2,5 millió forintot különített el, amelyre akadálymenetesített előadásaikkal pályázhatnak a színházak. A program iránt olyan nagy volt az érdeklődés, hogy ma már kétszer annyi forrás áll rendelkezésre. A 90 decibel Project több vidéki és fővárosi teátrummal alakított ki szoros kapcsolatot. A direktorok pedig megértették, nem csak intézményük presztízse nő, ha a fogyatékkal élők előtt is megnyitják a színházaikat. Hazánkban 60-70 ezer vak él, és a számuk folyamatosan nő. A siketek 60 ezren vannak, és 300 ezren a súlyosan nagyothallók. Vagyis az akadálymentesítéssel potenciális új közönséget nyerhetnek a színházak. De az előítéletekkel nem könnyű megküzdeni, nem mindenhol látják szívesen a sérülteket. Bonecz Ervin Kossuth-díjas direktortól is kapott elutasítást.

Tavaly országos felmérést készítettek a színházak akadálymentesítéséről, a 90 decibel Project szakértői kérdőíveket juttattak el az összes hazai teátrumhoz. Rákérdeztek a mozgássérültek helyzetére is. Kiderült, a legtöbb színház műemlékileg védett épület, kerekesszékkel nem lehet bejutni, átépíteni nem lehet. Az alternatív megoldások horribilis összegekbe kerülnének.

Bonecz Ervinék egy hazai IT céggel együtt kifejlesztettek a Szépművészeti Múzeum számára egy mobilapplikációt, amellyel a siketeknek segíthetnek. A program QR-kóddal kapcsolódott a kiállítások műtárgyaihoz. Ha a siket odalépett egy alkotáshoz, a mobilján megjelent a művel kapcsolatos előre felvett tájékoztató jelnyelvi tolmácsolás. A kezdeményezésnek nemzetközi visszhangja is lett, a The Guardian 2013 áprilisában a világhírű múzeumokat összehasonlító cikkében A legjobb akadálymentesítés minősítést adta a magyar találmánynak. A Szépművészetit azonban bezárták, jelenleg is tartanak a felújítások.

– Más hazai múzeumhoz is bekopogtunk a programunkkal. Sehol sem volt érdeklődés– jegyzi meg Bonecz.

Amúgy a kultúra akadálymentesítése nem olyan munka, amelyből meg lehetne élni nálunk. A 90 decibel Project munkatársai a főállásuk mellett, elhivatottságból foglalkoznak ezzel. Bonecz Ervinnek is van főállása: ő a Magyar Cochleáris Implantáltak Egyesületének elnöke, és az európai szervezet alelnöke is. Ha végez a napi teendőivel, gyakran beül az autójába, és elindul vidéki városokba is színházi előadásokat narrálni. Nem egyszer a vakokat is ő viszi-hozza. Számukra ugyanis az a legnagyobb probléma, hogyan jussanak el idegen helyekre, ismeretlen színházakba.

Bonecz Ervin következő célja, hogy kisbuszt szerezzen a látássérültek szállításához. A pályázatukat elutasították, a Vakok Állami Intézetének sincs ilyen járműve.

Bonecz fontosnak tartja, hogy a fogyatékosoknak ne külön előadásokat szervezzenek, hanem ők is ott üljenek a nézőtéren az épekkel együtt. Ez is hozzátartozik a kölcsönös érzékenyítéshez. A hendikepesek többsége elzárkózva, izoláltan él. Csak a saját szűk köreikben érzik magukat biztonságosan. A kultúra azonban új közösségeket teremthet a sérültek és egészségesek között, hisz a színházban mindannyian egyformán nevetünk és könnyezünk.

Forrás: 168ora.hu

Meghívó a Nemzeti Múzeumba

Szereted a történelmet, érdekel hogyan éltek a középkorban, milyen eszközöket használtak? Ha igen, akkor gyere velünk 2018. február 23-án a Magyar Nemzeti Múzeumba!

Találkozunk a Múzeum előtt 12:30-12:45 között, a tárlatvezetéssel egybekötött program 13-kor kezdődik. Kérünk, hogy pontosan érkezzetek, mert nincs lehetőségünk senkire várni.

A Múzeum megközelíthető:

Jelentkezésedet az alábbi elérhetőségeken várjuk, február 22-ig.

email: lampas.zuglo@gmail.com

Kiss Márta: 06/30-327-3704, vagy 06/70 984 5071

Tanai Csaba: 06/30-768-5404

A Múzeum Kiskörút felé néző bejárata látható a képen

 

Meghívó Janisch Kornélia kiállítására

Sok szeretettel hívunk mindenkit Janisch Kornélia keramikus kiállítására. A kiállításra a művésznő is eljön, és mesél mindenféle érdekeset égetésről, mázakról, mindenről, ami izgalmas lehet.

Helyszín: Nagy Balogh János Kiállítóterem, (1191 Budapest, Ady E. út 57).

Időpont: 2018. február 20. (kedd) 15 óra

Találkozunk a szokott helyen, 14 óra 45 perckor a 42-es villamos Templom téri megállójában (a Határ úti metrómegállótól a 42-es villamossal harmadik megálló.)

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!

Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A képen a keramikus három alkotása látható, melyeknek a címe: egysorosok. A képeken egy kerámialapra festett faágak láthatóak

A kép forrása: kispest.hu

Tájékoztatás az M3-as metró felújításával és akadálymentesítésével kapcsolatban

Az elmúlt időszakban többször is téma volt a sajtóban a 3-as metróvonal felújítása.

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) rendszeresen emeli fel szavát annak érdekében, hogy a tavaly megkezdett és évekig tartó beruházás eredményeként Budapest leghosszabb és legforgalmasabb metróvonala mindenki számára teljes körűen hozzáférhető legyen. Az eredeti tervek szerinti teljes körű akadálymentesítés a fővárosi döntéshozók szándéka értelmében sajnálatos módon nem valósul meg valamennyi állomáson, mivel annak magas költségére hivatkozva a liftek várhatóan nem kerülnek mindenhol beépítésre.

A felújítás tervezése során rendszeres egyeztetés folyt a vak és gyengénlátó személyeket képviselő érdekvédelmi és rehabilitációt biztosító szervezetek részvételével, így többek között az MVGYOSZ-szel is. A tervezés folyamatába a látássérült emberek igényei és a számunkra történő akadálymentesítés területén tájékozott, a Szövetséggel és tagegyesületeivel évek óta együtt dolgozó rehabilitációs környezettervező szakmérnök is bevonásra került és a teljes tervező csapat részéről együttműködő, pozitív hozzáállást tapasztaltunk. Az egyeztetések eredményeként létrejött tervek minden állomás esetében tartalmazzák a vak és gyengénlátó utasok önálló és biztonságos közlekedését segítő taktilis vezetősávok és figyelmeztető jelzések kialakításának részletes terveit, valamint a nyomvonalra és a felhasználandó anyagokra vonatkozó szakmai elvárásokat, továbbá a gyengénlátó utasok tájékozódását is megkönnyítő kontrasztos kialakítással kapcsolatos terveket.

A felújítás tervezésében és kivitelezésében is közreműködő UVATERV ZRT. irányító tervező munkatársának friss tájékoztatása szerint a taktilis burkolati jelölésekkel kapcsolatosan nincs szó költségcsökkentésről, azok kivitelezése a felújítás során, valamennyi állomáson a terveknek megfelelően megtörténik. A taktilis vezetősávok és figyelmeztető jelzések minden állomáson a burkolatból kiemelkedő formában, vagyis az MVGYOSZ által korábban kiadott állásfoglalásnak megfelelően kerülnek kialakításra. Azokon az állomásokon, ahol megtörténik a teljes padlóburkolat cseréje, a kőburkolatba integrált taktilis jelzések lesznek a 4-es metróvonalon már megismert rendszer mintájára. A korábbi burkolatukat megtartó állomásokon utólagos akadálymentesítés történik, itt a vezetősávok egyenként lerakható fém elemekből készülnek majd, melyekre szintén van már példa a Fővárosban. A biztonsági sávok peron felőli szélét kijelölő elválasztó sávok erősen kontrasztos színezést kapnak, a 4-es metróban már megismert ledsáv viszont kikerült a felújítás elemei közül. A tervezett taktilis jelzések a nemrég sajtónyilvánosságot kapott látványterveken is láthatóak.

A képen az Újpest-vasútállomás látványterve látható

Az MVGYOSZ ugyanakkor aggodalmát fejezi ki a több állomásról is kimaradó liftek miatt. A látássérült utasokat képviselő munkacsoport tagjaként az MVGYOSZ munkatársa is többször jelezte a tervezés folyamata során, hogy a nem teljes körű akadálymentesítést nem tartja elfogadhatónak. A liftek hiánya a mélyen elhelyezkedő, mozgólépcsővel megközelíthető állomásokon nem csupán a kerekesszékkel vagy babakocsival közlekedő személyeknek jelent majd nehézséget, hanem a vakvezető kutyával érkező látássérült utasoknak is. A Szövetség bízik a tárgyalások eredményes kifejletében és ezúton fejezi ki szolidaritását a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) és a mozgássérült utasok felé.

Németh Orsolya,
Dr. Nagy Sándor

Futárfelmérés XVI.

A képen egy 204-es busz látható Békásmegyeren

A kép forrása: iho.hu

A 204-es járat Békásmegyer, Újmegyeri tér és Rákospalota, Kossuth utca között, míg a 296-os autóbusz Békásmegyer, Újmegyeri tér és Újpalota, Szentmihályi út között közlekedik. Alapvetően mindkét járat Óbuda Békásmegyer és Újpalota között biztosít közvetlen kapcsolatot, emellett mindegyik érinti Újpestet is.

Az autóbuszok Óbudán az első hat megállójukat tekintve közös útvonalon haladnak, majd a 204-es járat a Megyeri hídon keresztül, a Váci út, Árpád út érintésével halad át Újpesten, majd a Hubay Jenő téren keresztül éri el végállomását Rákospalotán.

A 296-os járat a Megyeri hídon áthaladva, Káposztásmegyer érintésével éri el végül Rákospalotát szintén a Hubay Jenő térnél. Innentől még számos megállója van a XV. kerületben, míg elérkezik végállomásához a Szentmihályi út Újpalotai végéig.

Abból a szempontból mindkét járat roppant hasznos, hogy a két városrész északi részeit közvetlenül összeköti. A kijelzők és a beszélő gyalogosátkelők vonatkozásában főleg a XV. kerületi szakaszon lenne még mit javítani véleményem szerint, mind konkrét fejlesztések, mind a meglevő berendezések újrahangolása kapcsán. Értem ezalatt a már oly sokszor ismételt hangerőanomáliát, de például a két busz újpesti szakaszain is kellene némi fejlesztés, főleg Káposztásmegyer vonatkozásában.

Személy szerint nagyon kíváncsi lennék egy olyan látássérült véleményére, aki a káposztásmegyeri lakótelepen él, és így “napi szinten” használja a helyi kijelző illetve beszélő gyalogátkelő infrastruktúrát.

Működésképtelen berendezéssel szerencsére nem találkoztam.

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy aki csak tudja ossza meg tapasztalatát, véleményét, észrevételét a futárkijelzőkkel, illetve a beszélő gyalogátkelőkkel kapcsolatban a futarfelmeres@gmail.com címre küldött levelében. A tapasztalatokat, észrevételeket összegyűjtöm, és egy hivatalos összegzés formájában továbbítom a BKK felé.

Nagy László