A tizedik narrációval kilépünk a Szépművészeti Múzeumból, elhagyjuk a Hősök terét és felmegyünk a Budai várba, ahol a Magyar Nemzeti Galéria épületei vannak. Itt folytatjuk újra olyan képekkel, melyek a Galéria állandó gyűjteményében vannak, tehát akármikor látogathatóak.
A mai képünk egy magyar festő, Ferenczy Károly képe. Ferenczy Károly 1862-ben született Bécsben, családneve akkor még Freund volt. Édesapja magas rangú hivatalnok, édesanyja sajnos a fiú születése után nem sokkal elhunyt. Egy bátyja született még, akiből később ismert színműíró lett. Tanulmányait Magyarországon kezdte meg, Budapesten már jogot hallgatott, majd mezőgazdaságból szerzett oklevelet. Ezután hazatért a családi birtokra, mely a mai Románia területén fekszik, és gazdálkodni kezdett. Ebben az időszakban kezdte érdekelni a festészet. Amikor ez az érdeklődés egyre komolyabbá vált, felhagyott a gazdálkodással és a festészet felé fordult. Ekkor szeretett bele egy távoli rokonába, Fialka Olga festőnőbe, és 22 évesen Rómába utazott vele tanulmányútra, majd onnan Münchenbe mentek, utána visszatértek Körmöcbányára (ami a mai Szlovákia területén van) és összeházasodtak, rá pár napra első gyermekük is megszületett.
1886-ban magyarosították családnevüket Ferenczyre. Újabb külföldi tanulmányutak következtek, majd 1889-ben Szentendrén telepedett le családjával, rá egy évre ikrei születtek: Noémi és Béni (minden gyermeke képzőművész lett: Valér festőművész, Béni szobrász, Noémi pedig gobelinművész). Ezután visszatért Münchenbe pár évre, majd 1896-ban festőtársaival (Hollósy Simon,Réti István,Thorma János,Csók István,Iványi-Grünwald Béla) megalapították a nagybányai művésztelepet. Pár év múlva már ő az egyik vezető mester a Nagybányai Szabad Festőiskolában.Nagybánya a modern magyar festészet egyik fő helyszíne volt. Nyaranta volt, hogy hetven festő dolgozott ott, az évek során több ezer beiratkozott növendék fordult meg a művésztelepen a legkülönfélébb országokból. Ferenczy mindeközben sorra állít ki és nyer díjakat képeivel itthon és külföldön egyaránt.
1903-ban művészeti magániskolát nyit Budapesten, az Andrássy út 67-ben (ez a mai Képzőművészeti Egyetem elődje). Alapító tagja a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalitsták Köre) Szinyei-Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel.
Folyamatosan tanít Nagybányán, ahol megalapítják a Nagybányai Festők Társaságát, melynek ő lesz az elnöke. Amikor kitör az első világháború, akkor is éppen ott dolgozik.
Egészsége megrendül 1915-ben, sok időt tölt különböző szanatóriumokban, majd 1917-ben, mindössze 55 évesen, meghal. Síremléke a Fiumei úti sírkertben található. Ezt fia, Béni tervezte és a festő születésének 100. évfordulóján avatták fel.
Ferenczy Károly a magyarországi impresszionizmus legjobbja volt. Az impresszionizmus az érzéki benyomást, hatást, az impressziót rögzítette. Festői a fény festői voltak, a dolgokat úgy ábrázolták, ahogy az adott pillanatban látták azt, ahogyan ez az élmény hatott rájuk. A fény ezeken a képeken felszabadítja a színeket, elmosódnak a körvonalak, a felületek visszaverik a rájuk hulló fényt és színeket. Az impresszionizmus festői sokszor festettek a szabadban, megfigyelték a természetet és nem próbálták meg azt tárgyként ábrázolni, sokkal inkább annak élő, mozgó, lélegző létére koncentráltak.
Ferenczy saját képeit beteges önkritikával vizsgálta, rendszeresen át is festette őket. Volt, hogy egyszerre több vásznon is dolgozott egyszerre, mindegyiken ugyanazt a témát festette, kis változtatásokkal, hogy később legyen módja kiválasztani a legjobbat. Sok esetben megsemmisítette a neki nem tetszőt, vagy felszabdalta.
Képeit ma a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban láthatjuk.
A kép címe: Október, így nem is kell sokat gondolkodnunk azon, milyen évszak van a képen. Ám ha rápillantunk, akkor az első gondolatunk a meleg. Késő nyári (kora őszi) napsugarak melegítik a tarkónkat, ekkor még nyugodtan levesszük a kabátunkat, kimelegszünk a napon, ám kora reggeleken és késő estéken már csíp a hideg.
Egy kertben járunk. Talán vidéken vagyunk, mert bár kerítés húzódik előttünk, azonban szomszédokat, vagy szomszédos házakat nem látunk. A kép közepén megy át a kerítés, mely világos színű, vagy fehérre volt festve valamikor, vagy a fa, amiből készült, annak színe világos. A kerítésen innen és túl fák magasodnak, gyümölcsfának tűnnek. Lombjuk még megvan, bár a levelek már elkezdték színüket váltani, itt-ott megcsillan egy barna levél. A fákon túl a távolban egy lapos hegy, vagy domb magasodik, de mivel nem ér az égig, vagyis nem tölti ki a kép tetejét, ezért a kék ég is jól látszik. Nincsenek felhők sem az égen, nyugodt az idő, kellemes, lusta, békés. Mint egy vasárnapi délután, amikor már rég az ebéd után vagyunk, de még érezzük azt a megnyugtató telítettséget a jó evés után, nem sietünk sehova, nem kell dolgoznunk, egy kicsit mindenki megpihen.
A kép bal oldalán egy halvány krémszínű napernyő látható, melyet elfordítottak 90 fokkal, tehát nem a fentről érkező erős fény, hanem a balról tűző lemenő nap sugarai ellen tették ki. A napernyő közvetlenül egy asztal mellett van, talán korábban többen ülték körül ezt az asztalt, ezért kellett a fényvédelem is. Most senki nem ül ott. Az asztal fehérre van festve, egy kisebb étkezőasztal, amit most kivittek a szabadba. Rá kissé hanyagul egy csíkokban piros mintás fehér terítőt, egy román népi szőttest terítettek, ami csipkével van beszegve és lelóg az egyik oldalon, kivillantva ezzel az asztal egyik sarkát. Az asztalon gyümölcsöket látunk, valószínűleg almák, sárgák, pirosak és kicsit zöldek is, négy darab. Mellettük egy porcelán kínai teáskanna, mely fehér, rajta a minta kék festékkel van festve. A teáskanna fogantyúja bambuszból készült. Két teáscsészét látunk csak, ezek egyike olyan színű és mintájú, mint a kanna, a másik viszont sötétkék, ez inkább hasonlít egy kávéscsészére. Mindkettőnek van alátéte is, tehát egy kis tányérka alatta. Hogy pontosan mit ittak belőlük, nem tudjuk, már a szertartás után vagyunk. A kép jobb sarkában, az asztal végénél van egy szék, melyre egy sötétbarna kabátot dobott valaki.
Az asztal túlsó oldalán, nekünk háttal, egy férfi áll. Még éppen takarja a napernyő árnyéka őt is, éppen csak a hátát tűzi a nap. Fehér bő ingben van, amit fehér nadrágjába betűrve hord, fején egy világos kalap. Haja sötét, de semmit nem látunk az arcából. Egy újságot fog a kezében, azt olvassa figyelmesen.
Az asztal és a figura körül a füvet kiégette a forró nyár, ezért az inkább barnás színű, mint zöld.
Ferenczy legidősebb fia, Valér leírásaiból tudjuk, hogy a modell a család inasa, bizonyos Máncz János volt, akit a festő csak Sir Johnként emlegetett annak hűsége, szorgalma és angolos higgadtsága miatt. A jelenet a nagybányai családi otthon kertjében játszódik, itt merült el olvasnivalójában és a fényben fürdő tájban a modell. (Róla még az is fennmaradt, hogy nem volt egy művelt, tanult ember, ezért a kezében tartott újságot is fordítva fogta, de ez a képen nem látszik.)
“A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.”
Juhász Gyula: Október, 1924 – részlet
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.
akadálymentes Archives - Oldal 4 a 35-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Narráció 10
A “Vizuális kultúra mindenkié”
Ferenczy Károly: Október
1903, Magyar Nemzeti Galéria
A tizedik narrációval kilépünk a Szépművészeti Múzeumból, elhagyjuk a Hősök terét és felmegyünk a Budai várba, ahol a Magyar Nemzeti Galéria épületei vannak. Itt folytatjuk újra olyan képekkel, melyek a Galéria állandó gyűjteményében vannak, tehát akármikor látogathatóak.
A mai képünk egy magyar festő, Ferenczy Károly képe. Ferenczy Károly 1862-ben született Bécsben, családneve akkor még Freund volt. Édesapja magas rangú hivatalnok, édesanyja sajnos a fiú születése után nem sokkal elhunyt. Egy bátyja született még, akiből később ismert színműíró lett. Tanulmányait Magyarországon kezdte meg, Budapesten már jogot hallgatott, majd mezőgazdaságból szerzett oklevelet. Ezután hazatért a családi birtokra, mely a mai Románia területén fekszik, és gazdálkodni kezdett. Ebben az időszakban kezdte érdekelni a festészet. Amikor ez az érdeklődés egyre komolyabbá vált, felhagyott a gazdálkodással és a festészet felé fordult. Ekkor szeretett bele egy távoli rokonába, Fialka Olga festőnőbe, és 22 évesen Rómába utazott vele tanulmányútra, majd onnan Münchenbe mentek, utána visszatértek Körmöcbányára (ami a mai Szlovákia területén van) és összeházasodtak, rá pár napra első gyermekük is megszületett.
1886-ban magyarosították családnevüket Ferenczyre. Újabb külföldi tanulmányutak következtek, majd 1889-ben Szentendrén telepedett le családjával, rá egy évre ikrei születtek: Noémi és Béni (minden gyermeke képzőművész lett: Valér festőművész, Béni szobrász, Noémi pedig gobelinművész). Ezután visszatért Münchenbe pár évre, majd 1896-ban festőtársaival (Hollósy Simon,Réti István,Thorma János,Csók István,Iványi-Grünwald Béla) megalapították a nagybányai művésztelepet. Pár év múlva már ő az egyik vezető mester a Nagybányai Szabad Festőiskolában.Nagybánya a modern magyar festészet egyik fő helyszíne volt. Nyaranta volt, hogy hetven festő dolgozott ott, az évek során több ezer beiratkozott növendék fordult meg a művésztelepen a legkülönfélébb országokból. Ferenczy mindeközben sorra állít ki és nyer díjakat képeivel itthon és külföldön egyaránt.
1903-ban művészeti magániskolát nyit Budapesten, az Andrássy út 67-ben (ez a mai Képzőművészeti Egyetem elődje). Alapító tagja a MIÉNK-nek (Magyar Impresszionisták és Naturalitsták Köre) Szinyei-Merse Pállal és Rippl-Rónai Józseffel.
Folyamatosan tanít Nagybányán, ahol megalapítják a Nagybányai Festők Társaságát, melynek ő lesz az elnöke. Amikor kitör az első világháború, akkor is éppen ott dolgozik.
Egészsége megrendül 1915-ben, sok időt tölt különböző szanatóriumokban, majd 1917-ben, mindössze 55 évesen, meghal. Síremléke a Fiumei úti sírkertben található. Ezt fia, Béni tervezte és a festő születésének 100. évfordulóján avatták fel.
Ferenczy Károly a magyarországi impresszionizmus legjobbja volt. Az impresszionizmus az érzéki benyomást, hatást, az impressziót rögzítette. Festői a fény festői voltak, a dolgokat úgy ábrázolták, ahogy az adott pillanatban látták azt, ahogyan ez az élmény hatott rájuk. A fény ezeken a képeken felszabadítja a színeket, elmosódnak a körvonalak, a felületek visszaverik a rájuk hulló fényt és színeket. Az impresszionizmus festői sokszor festettek a szabadban, megfigyelték a természetet és nem próbálták meg azt tárgyként ábrázolni, sokkal inkább annak élő, mozgó, lélegző létére koncentráltak.
Ferenczy saját képeit beteges önkritikával vizsgálta, rendszeresen át is festette őket. Volt, hogy egyszerre több vásznon is dolgozott egyszerre, mindegyiken ugyanazt a témát festette, kis változtatásokkal, hogy később legyen módja kiválasztani a legjobbat. Sok esetben megsemmisítette a neki nem tetszőt, vagy felszabdalta.
Képeit ma a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban láthatjuk.
A kép címe: Október, így nem is kell sokat gondolkodnunk azon, milyen évszak van a képen. Ám ha rápillantunk, akkor az első gondolatunk a meleg. Késő nyári (kora őszi) napsugarak melegítik a tarkónkat, ekkor még nyugodtan levesszük a kabátunkat, kimelegszünk a napon, ám kora reggeleken és késő estéken már csíp a hideg.
Egy kertben járunk. Talán vidéken vagyunk, mert bár kerítés húzódik előttünk, azonban szomszédokat, vagy szomszédos házakat nem látunk. A kép közepén megy át a kerítés, mely világos színű, vagy fehérre volt festve valamikor, vagy a fa, amiből készült, annak színe világos. A kerítésen innen és túl fák magasodnak, gyümölcsfának tűnnek. Lombjuk még megvan, bár a levelek már elkezdték színüket váltani, itt-ott megcsillan egy barna levél. A fákon túl a távolban egy lapos hegy, vagy domb magasodik, de mivel nem ér az égig, vagyis nem tölti ki a kép tetejét, ezért a kék ég is jól látszik. Nincsenek felhők sem az égen, nyugodt az idő, kellemes, lusta, békés. Mint egy vasárnapi délután, amikor már rég az ebéd után vagyunk, de még érezzük azt a megnyugtató telítettséget a jó evés után, nem sietünk sehova, nem kell dolgoznunk, egy kicsit mindenki megpihen.
A kép bal oldalán egy halvány krémszínű napernyő látható, melyet elfordítottak 90 fokkal, tehát nem a fentről érkező erős fény, hanem a balról tűző lemenő nap sugarai ellen tették ki. A napernyő közvetlenül egy asztal mellett van, talán korábban többen ülték körül ezt az asztalt, ezért kellett a fényvédelem is. Most senki nem ül ott. Az asztal fehérre van festve, egy kisebb étkezőasztal, amit most kivittek a szabadba. Rá kissé hanyagul egy csíkokban piros mintás fehér terítőt, egy román népi szőttest terítettek, ami csipkével van beszegve és lelóg az egyik oldalon, kivillantva ezzel az asztal egyik sarkát. Az asztalon gyümölcsöket látunk, valószínűleg almák, sárgák, pirosak és kicsit zöldek is, négy darab. Mellettük egy porcelán kínai teáskanna, mely fehér, rajta a minta kék festékkel van festve. A teáskanna fogantyúja bambuszból készült. Két teáscsészét látunk csak, ezek egyike olyan színű és mintájú, mint a kanna, a másik viszont sötétkék, ez inkább hasonlít egy kávéscsészére. Mindkettőnek van alátéte is, tehát egy kis tányérka alatta. Hogy pontosan mit ittak belőlük, nem tudjuk, már a szertartás után vagyunk. A kép jobb sarkában, az asztal végénél van egy szék, melyre egy sötétbarna kabátot dobott valaki.
Az asztal túlsó oldalán, nekünk háttal, egy férfi áll. Még éppen takarja a napernyő árnyéka őt is, éppen csak a hátát tűzi a nap. Fehér bő ingben van, amit fehér nadrágjába betűrve hord, fején egy világos kalap. Haja sötét, de semmit nem látunk az arcából. Egy újságot fog a kezében, azt olvassa figyelmesen.
Az asztal és a figura körül a füvet kiégette a forró nyár, ezért az inkább barnás színű, mint zöld.
Ferenczy legidősebb fia, Valér leírásaiból tudjuk, hogy a modell a család inasa, bizonyos Máncz János volt, akit a festő csak Sir Johnként emlegetett annak hűsége, szorgalma és angolos higgadtsága miatt. A jelenet a nagybányai családi otthon kertjében játszódik, itt merült el olvasnivalójában és a fényben fürdő tájban a modell. (Róla még az is fennmaradt, hogy nem volt egy művelt, tanult ember, ezért a kezében tartott újságot is fordítva fogta, de ez a képen nem látszik.)
“A fény arannyal öntözi még
A szőke akác levelét,
De ez a fény, megérzem én,
Már októberi fény.”
Juhász Gyula: Október, 1924 – részlet
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.
Cornelis de Man 1621-ben született a hollandiai Delftben. Mindössze 21 éves volt, amikor a Szent Lukács céh tagja lett, de még világot szeretett volna látni, ezért előbb Párizsba, majd Firenzébe és Rómába utazott, hogy tanulhasson, lásson és fessen. Összesen kilenc évet volt távol Hollandiától, majd visszatért szülőhelyére és haláláig ott is maradt. A fennmaradt dokumentumokból arra következtethetünk, hogy egész életében agglegény volt. 85 évet élt, majd 1706-ban elhunyt.
Egy másik németalföldi festő hatására (Vermeer) számos képet készített papokról és tudósokról, akiket józan hidegséggel festett meg, általában dolgozószobáikban, saját közegükben, de ezek a képek inkább zsánerképek voltak, semmint portrék. Az arckifejezések hiányában inkább a kezekre és a környezetre koncentrált. Ezeknek, valamint a későbbi zsánerképeinek kidolgozása aprólékos, néha szinte fényképszerűen részletes. A belső terek rendezettek, tiszták, bennük különleges, néha egzotikus részletekkel: porcelántálakkal, hangszerekkel, dekorációval. Ezek a terek nem a szegényebb rétegek terei: látható és tapintható a gazdaság, a jómód.
Számtalan templombelsőt is festett, valamint céhek és embercsoportok képeit, sok alakkal és rendkívül izgalmas hátterekkel.
A kép címe: Sakkozók.
Egy szoba sarkát nézzük. A szoba egy korabeli, tehát 1600-as évekbeli épületben lehet: fával burkolt falak és famennyezet, sehol sincs festett fal. Vastag faoszlopok tartják ezt a tetőszerkezetet, melyet sűrű gerendák tartanak, minden díszített, nem tolakodóan, de látszik, hogy az ízléses faragások az oszlopokon egy jómódú család otthonát rejtik. Ajtókat, ablakokat nem látunk, noha ajtónyílás van a képen, velünk szemben, a hátsó falon is, de az ajtónyílást nem ajtó takarja, hanem szövet, súlyos, nehéz sötétkék szövetből varrt függöny. A függönyt két oldalra lehet széthúzni, de jelenleg csak a bal fele van elhúzva, hogy egy személy pont átférjen rajta.
A szemközti faragott fa oszlopon egy hangszer lóg, egy húros, hosszú nyakú hangszer, ami egy lantra hasonlít, színe pont olyan barna, mint mögötte a fáé. A kép bal oldalán, a szoba falán fent van egy ablaknyílás, amit ugyan nem látni, mert véget ér a kép, de a beáramló fény azt sugallja, hogy ott van egy nyílás. Alatta faragott faberakás, melyre egy kép van felakasztva. Egy családtag képe lehet, vagy egy uralkodóé? Mivel apró és meglehetősen oldalról látjuk csak, ezért nehéz kivenni, kit is ábrázol pontosan. A kép felső keretén van egy selyemszalagból készült kis masni, ezzel is emelve annak ünnepélyességét. A kis portré alatt ismét a sötétkék nehéz szövet burkolja a falat.
Ezen az oldalon, a kép bal alsó sarkában, valószínűleg egy kandalló is van, amit szintén nem látunk, de kormos, égett fahasábok lógnak be a képbe, valamint tűzszerszámok vannak kicsit hanyagul eldobálva a sarokban. Egy fújtató, ami elsőre olyan, mint egy palacsintasütő, aminek segítségével oxigént tudtak fújni a parázsra, hogy a tűz ismét életre keljen. A kandalló előtt egy nagy szürke cirmos macska ül, nyakában vékony piros szalagon egy kis réz csengő. A cica nem a tüzet nézi, hanem az embereket, akik sakkoznak.
Mert a képen látható sakkozók a festmény főszereplői. Két alak: egy férfi és egy nő ül egy asztalnál, egy kisméretű, ám nehézkes, fából készült asztalnál, melynek vastag asztallapja van és szépen faragott lábai. Az asztalt egy szőnyegszerű vastag szövött anyag borítja, amit kicsit félrehúztak. Meleg színei vannak ennek a terítőnek, piros, barna, aranysárga, a rojtjai, amik azért lógnak ki, mert a szőnyeg szövése során így dolgozzák el a szálakat és ez akadályozza meg a lebomlását, hosszúak és vörösek. Ezt a szövetet talán azért húzták ilyen hanyagul félre, hogy a férfi díszes sapkáját letegye az asztalra.
A férfi van az asztal túloldalán, így őt látjuk szemből. Hosszú, sötétbarna haja van, középen elválasztva, egészen a válla alá ér, kicsit hullámos. Nem tudjuk a pontos korát, de nem túl öreg, se nem túl fiatal, arcán azonban nincs semmilyen arcszőrzet. Mályvaszínű, bő házikabátban van, mely selyemszerű fényes anyagból van, szegélye kék. Alatta fehér ing. A férfi nem néz ránk, a játékot figyeli, a nő sakklépése egészen felindulttá teszi, kezeit felemeli, mintha tiltakozna, vagy éppen a nőre szólna, hogy ne lépjen úgy, ne üsse le az ő figuráját.
A nő nekünk háttal ül és ha nem fordulna felénk, akkor nem is látnánk belőle semmit sem, ámde felénk fordul, mintha cinkosan kikacsintana a képből. Mintha ránk nézne, hogy figyeljük-e, milyen ravaszul lép, hogy most ad éppen sakk-mattot a partnerének.
A nő fiatal, haját egy fehér főkötő takarja, szemöldöke sötét, szeme barna. Apró mosoly játszik az ajkán, büszkén néz felénk. Jobb kezében tart egy sakkfigurát, amivel éppen lép (ő van a világos bábukkal), a bal keze az ölében, de mutatóujjával a sakktáblára mutat. Fűzöld bársonykabát van rajta, fehér prémes szegélyekkel, melynek ujja rövid, éppen csak a könyökéig takarja. Középen hátul felvágott a kabátka, egy vékony madzaggal van a derekán megkötve. A nőn fehér kötény van, a kabátka és a kötény alól kilátszik egy drága krémszínű selyemszoknya, aminek a vége a földet söpri. A nő fehér cipőbe bújtatott bal lábát egy kis fából készült sámlin pihenteti.
A női alak egy fából faragott és gazdagon díszített széken ül, melynek sötétzöld kárpitja van, kis rojtokkal a székpárna oldalán. Ugyanilyen széken ülhet a férfi is, de azt nem látjuk, és van egy harmadik szék is annak a falnak a mentén, ahol a kandalló is elhelyezkedik, de ez a szék üresen áll. A szoba padlóján fekete-fehér négyzetekből álló burkolat van, mely pont olyan, mint egy hatalmas sakktábla.
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.
Cirkuszban jártak az egyesület tagjai
A „Vizuális kultúra és sport is mindenkié”FOF2021 nyertes pályázatunk egyik vállalt programja a Fővárosi Nagycirkuszba való látogatás.
A 2022. január 12 – 17. között megrendezett XIV. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál díjnyertes produkcióiból készült a Fesztivál Plusz 2022 műsora a látássérültek számára.
A rendezvény helyszíne: Fővárosi Nagycirkusz.
A rendezvény időpontja: 2022. március 06. 15:00.
A Cirkusz fesztivál díjnyertes artista számait vonultatta fel. Káprázatos, lélegzetelállító és felejthetetlen előadásban volt részünk.
A „Vizuális kultúra és sport is mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.
Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező
Érzékenyítés az Újlak utcai Általános Iskolában
Hosszú kényszerszünet után március 4-én újra indult az Érzékenyítő komplex mintaprogram Rákosmentén. Az első állomás az Újlak utcai Általános Iskola volt, ahol két hetedikes osztályt érzékenyítettek.
A csapat egyik része tisztázta a diákokkal a látássérülés fogalmát, szimulációs szemüvegek segítségével mutatta be a különböző szembetegségeket, majd a beszélő eszközöket.
A másik csapat a kutyás és a fehérbotos közlekedést ismertette a diákokkal. Gandhi vakvezető kutya és a pénzfelismerő applikáció nyerte el legjobban a diákok tetszését.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők
Narráció 2
A „Vizuális kultúra mindenkié”
Ifj. Pieter Brueghel műhelye: Vak nyenyerés a falu utcáján, 1600-1610
Apja, a híres festő Pieter Bruegel (idősebb Pieter Bruegel néven ismerjük, vagy Paraszt Bruegel) maga is egy festő tanítványa volt (Pieter Coecke van Aelst), akinek Mayke nevű lányát vette feleségül. A házasságból két fia született, nem sokkal halála előtt, ők: ifjabb Pieter Brueghel és id. Jan Brueghel, a két festő. Apjuk még életében elhagyta nevéből a H betűt, ezért őt, az idősebbet, Pieter Bruegelként ismerjük, a fiait viszont H-val írjuk, tehát Pieter és Jan Brueghelnek. A nevük kiejtésének tekintetében megoszlanak a vélemények: vannak, akik Bröhelnek, mások Brajgelnek ejtik.
Ifjabb Pieter BrueghelBrüsszelben született 1564-ben. Antwerpenben indult a karrierje egy tájképfestő mellett, majd 1585-ben a Szent Lukács céh tagja lett. Előszeretettel ábrázolt manókat, tűzeseteket és groteszk figurákat, kedvenc témái a téli tájak, a parasztbúcsúk, az újtestamentumi és pokolbéli jelenetek voltak, innen a neve is: Pokol Brueghel. Annak ellenére, hogy apját 5 évesen elvesztette, életét nagyban meghatározta annak öröksége, hiszen leginkább apja műveinek másolójaként ismerjük.
Ebben a különleges közegben való felnőtté válás alakította ki Brueghel technikáját és stílusát, melyet apjától sajátjaként vett át. Mesterien másolta őt, bár igény esetén ördögi ügyességgel módosította a kompozíciót, hogy azok jobban megfeleljenek az elvárásoknak. Ez hol annyit jelentett csak, hogy a megjelenő időjárási viszonyokat alakította, hol a figurákat rendezte át. Korának kedvelt és elismert művésze volt: Anthony van Dyck festette meg az arcképét, Peter Paul Rubens magángyűjteményében pedig megtalálható volt egyik festménye.
Antwerpenben hunyt el 1638-ban. Hét gyermeke volt, ebből az egyik fiú maga is szintén festő lett.
A Németalföld részben Habsburg fennhatóság alá került a 16. század végén. Ekkor terjedtek el a zsánerképek, a mindennapi életet hétköznapi szereplőkkel ábrázoló festmények. Ebben az időszakban az egyházi megrendelések elmaradtak, mivel a református egyház tiltotta a képek vallásos tiszteletét, így a korabeli megbízók magánszemélyek vagy testületek voltak. A középosztálybeli vásárlók kis méretű képeket kívántak, mivel lakásaik is szerényebb méretűek voltak. A mitologikus ábrázolások helyett a hétköznapi valóságot, a könnyen érthető témákat kedvelték: a flandriai falvak hétköznapi pillanatait, az egyszerű emberek egyszerű örömeit és bánatait, hagyományőrző népi szokásait.
(2. kép)
A kép mérete: 43 x 61 cm.
Fekvő kép, tehát szélesebb, mint amilyen magas. Egy kis faluban járunk, házak között. Két oldalt két nagyobb épület, mivel ezek közel vannak hozzánk, a távolban több másik.
A házak egyszerűek, lakóik is egyszerű emberek. A bal oldali házból csak egy kis darabot látunk, amin van egy ajtó, felette kis előtető, hogy az esőtől védje azt, valamint egy ablak. A ház homlokzatán a festék málladozó, csupa repedés, a vakolat több helyen lehullott. Az ajtónyíláson egy nőalak hajol ki, aki a ház előtti kispadon ülő férfival és egy arra járó nővel beszélget. A beszélgetés idejére megálló nőalak karján fonott kosár, fején szalmakalap.
A jobb oldalon szintén egy ház felét láthatjuk, ebből egy kicsit többet, mint a másikból. Itt már több ablak szabdalja a homlokzatot, mindegyiken kitekint valaki. A kisebbik ablakon egy gyereklány nézi a felnőtteket, akik a másik ablakon bámulnak kifelé az utcára. Elől egy idős férfialak, hosszú, ősz szakálla van, fején fekete fejfedő, mögötte egy nő tekint előre kicsit riadt arccal.
A házuk előtt parasztok disznót ölnek le éppen. A disznó nyakához kést szorít az egyikük, a vágás nyomán kiserkenő vért egy serpenyőbe gyűjti egy asszony, közben elégedetten mosolyog.
A disznóvágó jelenet szereplői előtt a többi kellék látható: egy fából készült teknő, benne további szerszámok.
A kép hátterében házak: kisebbek, nagyobbak. Emberek tesznek-vesznek, nyugodt, délutáni hangulat. Az út mentén pár fa látható, az út a kép hátterében kanyarog a horizont felé.
A kép fókuszában és előterében egy különös jelenet, melyet a kép címe is elárul: egy vak zenész érkezik a faluba. Sokadalmat látunk, izgatott népek csoportosulnak, akikből kiválik a főszereplő, a vak nyenyerés. Alakja nagyobb, mint a többieké, mintha egy kupac kisgyerek közé keveredett volna egy felnőtt. Fekete, széles karimájú kalap van a fején, fekete köpeny a vállán. Szemét egy szemkötő takarja, innen egyértelmű, hogy világtalan, valamint egy tarka kutya van az övéhez kötve egy madzaggal. A fehér-barna-fekete foltos kutya nyugodtan bandukol előtte, segítő kutya lévén rá sem bagózik a tömegre és a többi falusi kutyára. A zenész erőteljes alakján vöröses nadrág van, egyik térdén lyukas. Barna magas szárú csizma van a lábain. Övére mindenféle egyéb hangszer és szerszám van felfűzve, bal hónalja alatt szorítja magához a tekerőlantot, jobb kezével tekeri is azt. Haja rőt, kócos. Szája nyitva, talán énekel, talán az emberekhez beszél, talán a kutyáját szólítja meg éppen.
A körülötte tolongó népeket nézve szinte hallhatjuk, ahogyan hangoskodnak, ahogyan egymásnak kiabálnak, ahogyan rácsodálkoznak a zenére és a zenészre, túlkiabálva azt. Közel húsz kis alak tolong a zenész körül, a lányokon szoknya és kötény, fejükön fejkötő, a fiúkon kalapok, némelyikbe egy toll is van tűzve. A fiúk ruházata csizma, majd egy nadrág, felül buggyos ujjú ing, rajta mellény, vagy derékig érő kabátka, valamint minden figura fején van valamilyen fejfedő.
A sok kis alak mérete arra enged következtetni, hogy ők a gyerekek, mivel a házak előtti embereknek, vagy a nyenyerés termetének pont a derekáig érnek. Izgatottak, valószínűleg ritkán érkezik a faluba idegen, pláne zenész. Ritka csemege a zene, noha a felnőttek nem különösebben izgatják magukat, ők jobban el vannak foglalva a saját dolgaikkal: a tereferével, vagy a disznóvágással. A gyerekek mind a zeneszerszámot akarják látni, valamint a világtalan zenész arcába akarnak nézni.
Az öltözetek (és a fák koronái alapján) azt tippelhetjük, hogy kora ősz van, amikor már hűvösödik az este, de még nem csíp. A fákon a levelek barnák, de a földön még nincs belőlük. A kép meleg színekkel van megfestve, barátságos és a maga módján kifejezetten szórakoztató. Ez utóbbi sok esetben jellemző a zsánerképekre, ezekre a hétköznapi jeleneteket ábrázoló festményekre.
A képen látható nyenyere hivatalos neve: tekerőlant (ismert még: szentlélekmuzsika, kolduslant, forgólant neveken). Ez a vonós hangszerek működési elvét követi, ám húrjait begyantázott fakorong forgatásával hozza rezgésbe a zenész, miközben a másik kezével billentyűket nyom a húrokra. Már Vivaldi és Mozart is komponáltak erre a hangszerre, melynek hossza általában 75 cm, szélessége 35 cm, magassága 21 cm.
Hallgassuk is meg ezt a hangszert:
Patonai Bátor: Monostori zöld erdőben – tápai dallam tekerőn:
A narrációt készítette: Rácz Márta
AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit nemzeti szociálpolitikai intézet és az EMMI támogatja.
Biztonságos közlekedés vakok és gyengénlátók számára Budapesten: jó ötlet!
Egyesületünk javaslatot tett az otlet.budapest.hu oldalon arra, hogy mit valósítson meg a Fővárosi Önkormányzat a közösségi költségvetés összegének keretéből.
A VGYKE ötlete, hogy Budapest akadálymentes és biztonságos legyen vak és gyengénlátó emberek számára is, hogy ők is könnyen eljuthassanak fontos csomópontokhoz, intézményekhez vokális és taktilis jelzések segítségével.
Folytatódik a „Vizuális kultúra mindenkié” FOF 2021
Örömmel tájékoztatjuk tagtársainkat, hogy a VGYKE 2021-ben is sikeresen pályázott a „Vizuális kultúra és sport is mindenkié” FOF 2021 című programra.
Évek óta projektjeink fókuszában az audionarráció népszerűsitése volt az elsődleges, és a kultúra legkülönbözőbb területeit próbáltuk elérhetővé tenni szolgáltatásunkkal. Jelen projektünkben ezt kívánjuk tovább bővíteni a közösségi sport irányába is. Hiszünk abban , hogy a vizuális kultúra és a sport is tényleg mindenkié, és az audionarráció mindkét tevékenység megéléséhez elengedhetetlen fontosságú.
Célcsoportunk: látássérült gyermekek és felnőttek, a VGYKE tagsága, mely 1400 fő, valamint családjuk.
A pályázatban az alábbiakat vállaltuk ez évre:
– audionarrált fotók, festmények, képzőművészeti alkotások megjelenítése a VGYKE hírlevelében, honlapján és a Facebook oldalon (20 db) Hübler Márta készíti
– online, narrált színházi előadás (1alkalom)
– szabadtéri narrációs program (1 alkalom)
Előző évben a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba szerveztünk programot, idén viszont a Szolnoki Reptárba szeretnénk elvinni tagjainkat.
– közös sportolás, fittnesz terem látogatása (2 alkalom)
a Fanatic Jump Blind program egy kifejezetten látássérülteknek kidolgozott fittnesz edzés, mely kapaszkodóval ellátott trambulinon végezhető.
– narrált cirkuszi előadás (1 alkalom)
a Fővárosi Nagycirkusz több éve fogadja látássérült tagjainkat, óriási sikert aratva a látássérült gyermekek és családjuk körében.
A projekt ideje alatt együttműködünk az AKKU Egyesülettel, a Fanatic Jump Blind program fitneszedzőjével, az újpalotai fitneszterem csapatával, a Fővárosi Nagycirkusszal és a Szolnoki Reptár Múzeummal.
A „Vizuális kultúra és sport is mindenkié”FOF2021 projektünket a SLACHTA MARGIT NEMZETI SZOCIÁLPOLITIKAI INTÉZET ÉS AZ EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA TÁMOGATJA.
VGYKE
Szemléletformáló hét a Zuglói Liszt Ferenc Általános Iskolában
2021.11.08-12.
A Zuglói Liszt Ferenc Általános Iskolában egy héten keresztül, összesen: 24 osztálynak, azaz 540 diáknak volt lehetősége betekinteni a látássérült emberek napi életvitelébe, kipróbálhatták, milyen fehérbottal közlekedni, hogyan tudnak segíteni a látássérült embereknek, illatokat különböztethettek meg és ismerhettek fel, kipróbálhatták a folyadékszintmérőt, megismerkedhettek vakvezető kutyáinkkal és a rájuk vonatkozó szabályokkal.
A diákok aktívan vettek részt a szituációs feladatok megoldásában, szinte minden kérdésre helyesen válaszoltak, sok érdekes kérdést tettek fel, melyekre őszintén, tabuk nélkül válaszoltunk.
Köszönet Busznyák Zsuzsa igazgatóhelyettes asszonynak, hogy lehetőséget adott az interaktív szemléletformáló előadások megtartására.
További fotók a szemléletformáló hétről a “Közösség lámpásai: zuglói látássérültek klubja” Facebook-oldalon találhatók.
A Pinceszínház novemberi audionarrált előadásai
Kedves Tagjaink!
Novemberben is lesznek audionarrált előadások a Pinceszínházban.
Az első két előadásra a jegy audionarrált készüléket kipróbáló tagjainknak 500.-Ft-os extra kedvezményes áron kapható!
Kísérőknek az előadás féláron, 1600.-Ft-os jegyáron megtekinthető.
A két audionarrált előadás:
2021. november 11. Csütörtök 19.00 óra Az előadás címe: Meghallgatás
Az előadás hossza 80 perc
2021. november 23. Kedd 19.00 óra Az előadás címe: Vacsora négyesben
Az előadás hossza 80 perc
Helyszín: Pinceszínház – 1093 Budapest, Török Pál utca 3.
Kérjük, csak azok jelentkezzenek, akik ténylegesen el is tudnak jönni!
Szalai Miklósné Tündi és Tanai Csaba
Közösségi civilszervezők
FUTÁR 2.0: egyeztetésen vettünk részt
A BKK munkatársai online megbeszélést tartottak 2021. október 8-án. A Microsoft Teams-en keresztüli egyeztetésen az MVGYOSZ és a VGYKE néhány dolgozója vett részt.
A megbeszélésen bemutatták nekünk a FUTÁR 2.0 elnevezésű projekt fejlesztési tervét. Ennek lényege, hogy az utastájékoztató rendszer (FUTÁR) minél fejlettebb legyen.
Az első és legfőbb feladat a 4G mobil távközlési rendszerre való átállás. A mobilos rendszerek jelenleg a 3G kapcsolatot használják, amely jövőre már nem lesz támogatott Magyarországon.
További feladatok:
applikációk fejlesztése szolgáltatásokkal (pl. jegyvásárlás);
a HÉV-ek fejlesztése;
beszéd-kommunikációs rendszerek megújítása;
járműfedélzeti munka (a monitorok ellátása hasznos adatokkal, az E-jegyrendszerek és utasszámláló eszközök kialakítása, fejlesztések vakok és gyengénlátók számára – akusztikus utastájékoztatás);
központi rendszerek folyamatos javítása, fejlesztése;
A konferencia résztvevői felvázolták a FUTÁR rendszerben tapasztalt hibákat, valamint további ötletek, javaslatok hangzottak el.
A beszélgetésből kiderült, hogy sokan kedvelik és használják is a FUTÁR távkapcsolóval működő hangos jelzőlámpákat és megállótáblákat, továbbá különböző mobilos applikációkat (pl. a már csak Budapesten támogatott „Holabusz” alkalmazást, vagy a BKK FUTÁR utazástervezőt.) A helyközi járatokon problémát jelent a látássérült utasoknak a jegyvásárlás, szükséges lenne egy számukra is hozzáférhető, akadálymentes mobilos applikáció ennek orvoslására. Szóba kerültek a kijelzők is: ezeket gyengénlátók is használják, ám több különböző létezik. Sokszor nehéz követni az információkat. A látás szempontjából ez hátrányt jelenthet (pl. sok az információ, és kisebbek a betűméretek.)
Többen hangsúlyozták, hogy egy látássérült személy nem tudhatja egy forgalmasabb csomóponti megállóban, hogy melyik busz érkezik előbb. Fontos előrelépés lenne, ha a távkapcsoló segítségével kapnánk erről hangos tájékoztatást, a buszok külső hangszóróin keresztül.
A kép forrása: http://ik280.iwk.hu
Egyeztettünk a jelzőlámpák, FUTÁR-táblák hangerejéről is: sokszor vagy halkak, vagy hangosak a forgalomhoz képest. A BKK munkatársai jelezték, hogy a hiba bármikor bejelenthető, a hangerőt akárhányszor, bárhogy be lehet állítani, igények szerint.
A régi FUTÁR-távirányítók két, míg az újabbak négy gombbal felszereltek. Lényeges lenne elkülöníteni a gombok funkcióit (pl. az első gomb megnyomása a jelzőlámpákat, a második a FUTÁR-táblákat, a harmadik a buszok külső hangszóróit aktiválná.) Azt a választ kaptuk, hogy ezt a lehetőséget meg fogják vizsgálni a technikai leírás alapján. Az egyik résztvevő megjegyezte, hogy a rendszeren belül mindegyik gomb bármire programozható. Megemlítették azt a lehetőséget, hogy egy gomb kétszeri megnyomását követően az aktivált lámpa / tábla / hangszóró hangereje emelkedjen.
A metróval kapcsolatban is érkeztek javaslatok. A látássérült utasok nem látják, hogy a szerelvény mikor indul. Erre jó megoldás lehetne a távkapcsoló használata, esetleg egy mobilos alkalmazás. Nehézséget jelent az is, hogy nem feltétlenül hallható, hogy az ajtók hol nyílnak, ezt is jelezhetné a távirányító. Mivel a metró nem felszíni járat, a BKK munkatársai szerint ez nagyobb kihívást jelent majd, de mindenképpen megvizsgálják, hogy ezek a javaslatok kivitelezhetőek-e.
A kép forrása: http://budapestcity.org
A megbeszélés résztvevői:
Gelencsér László – BKK
Komáromi Norbert – BKK (utastájékoztatás területi szakértő)
Németh Orsolya – MVGYOSZ (szakmai vezető)
Erhart Péter – MVGYOSZ
Fodor Ágnes – VGYKE (elnök)
Leány Ferenc – VGYKE
Balázs Gábor – VGYKE
Helmes Renáta – VGYKE
Ezúton köszönjük az egyeztetésre való meghívást! Igen hasznos információk, javaslatok hangzottak el.
Helmes Renáta
Narráció 50
Rippl-Rónai József és Lazarine Baudrion: Vörösruhás nő falikárpit
1898
A Ráth György-villa kincsei között szép számmal találhatunk olyan alkotásokat, amik arról tanúskodnak, hogy a festőművészek gyakran kölcsönözték tehetségüket a használati tárgyak esztétikai megformálásához. A képzőművészet és iparművészet között tehát nincs is akkora távolság, mint azt gondolhatnánk. Ilyen műtárgy Rippl-Rónai JózsefVörösruhás nő című falikárpitja is (1. kép), amit a festőművész tervei alapján Lazarine Baudrion készített el 1898-ban. A festő felesége gyapjúvászonra, gyapjúfonallal, laposöltésekkel hímezte fel a jelenetet. Az álló formátumú kárpit 230 centiméter magas és 125 centiméter széles, tehát élethű ábrázolásként érzékelhetnénk. A kárpit témájául Rippl-Rónai egy szívet melengető, békés jelenetet választott. A nyári kertben egy kezében virágot tartó fiatal nőt láthatunk. A kép felső egyharmadát egy gesztenyefa lombja tölti ki, hatalmas jellegzetes levelei mély zöld színt kaptak. A kép alsó egyharmadában piros és sárga virágok bújnak meg a magas fűben. Egy vörös és fehér rózsabokor is látható a kertben. Mind a fentről belógó levelek, mind a rózsabokrok és virágok azt az érzetet keltik, hogy kissé messzebb állunk a fiatal nőtől és innen nézzük, ahogy a kezében tartott virág szépségében gyönyörködik. A távolság, a lombok takarása a leskelődés érzését is keltheti bennünk, de mindenképpen egy bensőséges jelenetről van szó. A fiatal nőt a néző oldalról, egy barna lécekből összeállított kerítés előtt állva látja. Bal kezével kissé hátra nyúl, könyöke behajlítva. Tenyere a léceket összetartó keresztlécen fekszik, pontosabban a kis és gyűrűsujja támaszkodik a lécen, többi ujja természetes mozdulatban kissé behajlítva. Csípőjét kissé előre tolja, amitől testtartása egy lágy ívet vesz fel. A jobb kezében tartott fehér virágot mintha éppen arcához emelné, hogy megillatolja. Arcán komoly, elgondolkozó arckifejezést láthatunk. Haja szőkébe hajló világos barna. A címet adó vörös ruhát, inkább pirosnak érzékelhetjük. Bő szoknyarészének legalján, illetve felette egy kicsivel sárga sáv húzódik. Ez a sárga csík ismétlődik a ruha karcsú derékrészén és a gallér szegélyén is. Maga a művészi megformálás magában hordozza Rippl-Rónai egyedi festőiségét. Az árnyalás nélküli színfoltokat barna körvonal emeli ki. A növények és a női alak egyenlő hangsúlyt kapott a képen, a kompozíció a francia Aristide Maillol hatását tükrözi. A kárpitot dekoratív, virágokkal gazdagon díszített hímzett keret futja körül.
De ki lehetett vajon ez a szépséges fiatal nő és ki volt a megrendelő? A kárpit Andrássy Tivadar gróf budai palotájának ebédlőjébe készült. A kárpitról fennmaradt korabeli fotón (2. kép) a kárpitot egy modern, szögletes elemekből álló kandalló felett elhelyezve láthatjuk. Maga a fénykép már a berendezés második otthonában, Tiszadobon készült 1912-ben. Andrássy Tivadar gróf még 1897-ben rendelte meg a Párizsból hazatérő Rippl-Rónaitól a budai palotájuk ebédlőjének berendezését. A bútorok, az üvegablak mintázata mind a századforduló divatos irányzatának, a szecessziónak jegyében született. Andrássy Tivadar 1905-ben bekövetkezett halála után, özvegye, Zichy Eleonóra felszámolta a budai palotát és 1910-ben második férje, ifjabb Andrássy Gyula tiszadobi birtokára költöztette. A kárpitról készült felvétel már ott készült. Zichy Eleonóra azonban nemcsak az ebédlő berendezésének és a kárpitnak átmenekítése miatt érdekes. A hírhedten szép asszony volt ugyanis Rippl-Rónai kárpitjának modellje. Mennyivel másabb így tekinteni a hímzett kárpitra, hogy tudjuk, ki az álomszerű szépségű, kecses nő. Az artmagazin.hu cikke az egykori híres ebédlőberendezés és az Andrássy-Zichy család történetébe is beavat minket.
A falikárpit képét nézve olyan érzésünk támadhat, mintha mi is ott lennénk a vörösruhás nő mellett a nyári kertben. Szinte halljuk a madarak hangját és érezzük a nyári nap sugarait bőrünkön. Hallgassuk csak!
A Vörösruhás nő falikárpitja jelenleg a Ráth György-villaA mi szecessziónk című kiállításán is megtekinthető.
Néhány gondolat az alkotókról:
Rippl-Rónai JózsefKaposvárott született 1861-ben. Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóan ő is gyógyszerészként dolgozott kezdetben, majd házitanítói megbízásának köszönhetően kezdett el rajzórákat venni. Később, több magyar festőhöz hasonlóan, Münchenben tanult a művészeti akadémián, majd PárizsbanMunkácsi Mihálytól tanult. Franciaországban ismerkedett meg az impresszionizmus irányzatával. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalmában is. Rippl-Rónai munkájával már találkoztunk a narrációk sorában. A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett című festmény kapcsán.
Lazarine Baudrion 1865-ben született Burgundiában,Franciaországban. A magyar festővel 1888-ban Párizsban ismerkedett meg. Tizenhat év együttélés után, már Kaposvárott házasodtak össze. Nem csak a magánéletben, de a művészetben is társak voltak. Lazarine hímzései keltették életre Rippl-Rónai József több gobelintervét. 1947-ben hunyt el, Kaposvárott nyugszik férje mellett.
A Rippl-Rónai József falikárpitjáról készült kép és az Andrássy-ebédlő archív fotójának forrása az Iparművészeti Múzeumhonlapja, a képeket a múzeum engedélyével használtuk fel. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
Narráció
Rippl-Rónai József és Lazarine Baudrion: Vörösruhás nő falikárpit
1898
A Ráth György-villa kincsei között szép számmal találhatunk olyan alkotásokat, amik arról tanúskodnak, hogy a festőművészek gyakran kölcsönözték tehetségüket a használati tárgyak esztétikai megformálásához. A képzőművészet és iparművészet között tehát nincs is akkora távolság, mint azt gondolhatnánk. Ilyen műtárgy Rippl-Rónai JózsefVörösruhás nő című falikárpitja is (1. kép), amit a festőművész tervei alapján Lazarine Baudrion készített el 1898-ban. A festő felesége gyapjúvászonra, gyapjúfonallal, laposöltésekkel hímezte fel a jelenetet. Az álló formátumú kárpit 230 centiméter magas és 125 centiméter széles, tehát élethű ábrázolásként érzékelhetnénk. A kárpit témájául Rippl-Rónai egy szívet melengető, békés jelenetet választott. A nyári kertben egy kezében virágot tartó fiatal nőt láthatunk. A kép felső egyharmadát egy gesztenyefa lombja tölti ki, hatalmas jellegzetes levelei mély zöld színt kaptak. A kép alsó egyharmadában piros és sárga virágok bújnak meg a magas fűben. Egy vörös és fehér rózsabokor is látható a kertben. Mind a fentről belógó levelek, mind a rózsabokrok és virágok azt az érzetet keltik, hogy kissé messzebb állunk a fiatal nőtől és innen nézzük, ahogy a kezében tartott virág szépségében gyönyörködik. A távolság, a lombok takarása a leskelődés érzését is keltheti bennünk, de mindenképpen egy bensőséges jelenetről van szó. A fiatal nőt a néző oldalról, egy barna lécekből összeállított kerítés előtt állva látja. Bal kezével kissé hátra nyúl, könyöke behajlítva. Tenyere a léceket összetartó keresztlécen fekszik, pontosabban a kis és gyűrűsujja támaszkodik a lécen, többi ujja természetes mozdulatban kissé behajlítva. Csípőjét kissé előre tolja, amitől testtartása egy lágy ívet vesz fel. A jobb kezében tartott fehér virágot mintha éppen arcához emelné, hogy megillatolja. Arcán komoly, elgondolkozó arckifejezést láthatunk. Haja szőkébe hajló világos barna. A címet adó vörös ruhát, inkább pirosnak érzékelhetjük. Bő szoknyarészének legalján, illetve felette egy kicsivel sárga sáv húzódik. Ez a sárga csík ismétlődik a ruha karcsú derékrészén és a gallér szegélyén is. Maga a művészi megformálás magában hordozza Rippl-Rónai egyedi festőiségét. Az árnyalás nélküli színfoltokat barna körvonal emeli ki. A növények és a női alak egyenlő hangsúlyt kapott a képen, a kompozíció a francia Aristide Maillol hatását tükrözi. A kárpitot dekoratív, virágokkal gazdagon díszített hímzett keret futja körül.
De ki lehetett vajon ez a szépséges fiatal nő és ki volt a megrendelő? A kárpit Andrássy Tivadar gróf budai palotájának ebédlőjébe készült. A kárpitról fennmaradt korabeli fotón (2. kép) a kárpitot egy modern, szögletes elemekből álló kandalló felett elhelyezve láthatjuk. Maga a fénykép már a berendezés második otthonában, Tiszadobon készült 1912-ben. Andrássy Tivadar gróf még 1897-ben rendelte meg a Párizsból hazatérő Rippl-Rónaitól a budai palotájuk ebédlőjének berendezését. A bútorok, az üvegablak mintázata mind a századforduló divatos irányzatának, a szecessziónak jegyében született. Andrássy Tivadar 1905-ben bekövetkezett halála után, özvegye, Zichy Eleonóra felszámolta a budai palotát és 1910-ben második férje, ifjabb Andrássy Gyula tiszadobi birtokára költöztette. A kárpitról készült felvétel már ott készült. Zichy Eleonóra azonban nemcsak az ebédlő berendezésének és a kárpitnak átmenekítése miatt érdekes. A hírhedten szép asszony volt ugyanis Rippl-Rónai kárpitjának modellje. Mennyivel másabb így tekinteni a hímzett kárpitra, hogy tudjuk, ki az álomszerű szépségű, kecses nő. Az artmagazin.hu cikke az egykori híres ebédlőberendezés és az Andrássy-Zichy család történetébe is beavat minket.
A falikárpit képét nézve olyan érzésünk támadhat, mintha mi is ott lennénk a vörösruhás nő mellett a nyári kertben. Szinte halljuk a madarak hangját és érezzük a nyári nap sugarait bőrünkön. Hallgassuk csak!
A Vörösruhás nő falikárpitja jelenleg a Ráth György-villaA mi szecessziónk című kiállításán is megtekinthető.
Néhány gondolat az alkotókról:
Rippl-Rónai JózsefKaposvárott született 1861-ben. Csontváry Kosztka Tivadarhoz hasonlóan ő is gyógyszerészként dolgozott kezdetben, majd házitanítói megbízásának köszönhetően kezdett el rajzórákat venni. Később, több magyar festőhöz hasonlóan, Münchenben tanult a művészeti akadémián, majd PárizsbanMunkácsi Mihálytól tanult. Franciaországban ismerkedett meg az impresszionizmus irányzatával. Alapító tagja volt a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre csoportnak, és részt vett a Nyugat mozgalmában is. Rippl-Rónai munkájával már találkoztunk a narrációk sorában. A Magyar Nemzeti Galériában őrzött Apám és Piacsek bácsi vörösbor mellett című festmény kapcsán.
Lazarine Baudrion 1865-ben született Burgundiában,Franciaországban. A magyar festővel 1888-ban Párizsban ismerkedett meg. Tizenhat év együttélés után, már Kaposvárott házasodtak össze. Nem csak a magánéletben, de a művészetben is társak voltak. Lazarine hímzései keltették életre Rippl-Rónai József több gobelintervét. 1947-ben hunyt el, Kaposvárott nyugszik férje mellett.
A Rippl-Rónai József falikárpitjáról készült kép és az Andrássy-ebédlő archív fotójának forrása az Iparművészeti Múzeumhonlapja, a képeket a múzeum engedélyével használtuk fel. Köszönet érte!
Somogyi-Rohonczy Zsófia AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület
