Milleniumi Emlékmű Schickedanz Albert, Zala György
Az 1896-os milleniumi ünnepségek óriási változást hoztak Budapest életében. Ha a Földalatti vasúttal, azaz az egyes metróval utazunk vagy éppen a Szabadság hídon sétálunk át, jusson eszünkbe: mind a Honfoglalás ezredik évfordulóját ünneplő eseménysorozat tiszteletére épült meg. Az 1896. május 2. és október 31. között zajló ünneplésnek persze még számtalan épület köszönheti létét, de mégis a Hősök terén álló Milleniumi Emlékmű az, ami több, mint száz éve őrzi az emlékét a nagyszabású eseményeknek. Még akkor is, ha különböző problémák és nehézségek miatt csak tíz évvel később, 1906-ban vehette át a főváros a szoborcsoportot. Az emlékmű építészeti elemeit Schickedanz Albert tervezte, a szobrok megtervezésével pedig a kor sikeres művészét, Zala Györgyöt kérték fel.
Ezen a héten a Gábriel arkangyal által koronázott, a Hét vezér által díszített központi elemet vesszük szemügyre (1. kép). Kezdjük a tetején, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat is nyert. Az arkangyal 480 centiméter magas bronz szobra egy 36 méter magas, korinthoszi oszlopfővel díszített kőoszlop tetején kapott helyet. Az arkangyal mellét kidüllesztve, félelmetes méretű szárnyát kitárva áll az oszlop tetején. Erős, hatalmat sugárzó szárnyak ezek, a szobrász tökéletesen dolgozta ki az utolsó tollat is rajta. A vállig érő hajú fiatal férfi képében megjelenő angyal fejét felszegve, érzelmektől mentes, szenvtelen arccal tekint le az alatta felvonulókra. Erős, izmos karjaiban a Szent Koronát és a kettős keresztet tartja az ég felé. Míg a bronzból készült szobor már patinásodni kezdett, jellegzetes kékeszöld színt véve fel, addig a korona és a kettős kereszt aranyozott felülete szinte szikrázik a napsütésben. Testét földig érő bő köntös fedi, amelyet az alakkal szembe fújó szél lágyan redőz, a szellőnek köszönhetően az öltözék kettős hasítékánál az arkangyal lábai is láthatóvá válnak. Ettől a megoldástól könnyeddé válik az irtózatos méretű figura. A legenda szerint éppen így látta álmában Szent István, az államalapító is Gábriel arkangyalt.
Az angyalt tartó kőoszlop lábazatán kaptak helyet a honfoglaló hét vezérnek elképzelt alakjai. A mára már patinásodó bronz szobrok férfialakjai lovaikon ülve, harci öltözetet magukra öltve, elszántan tekintenek ránk. Bal oldalon hátulról előre haladva a kezében zászlót tartó Töhötöm,Ond és Kond látható (2. kép), míg jobb oldalon szintén hátulról előre Tas,Huba,Előd jelenik meg, élükön Árpád magyar nagyfejedelem ül lován (3. kép). Ruházatukat megfigyelve azonban nem a honfoglaláskori viselet darabjait ismerhetjük fel, némelyikükön mintha 17. századi süvegeket fedeznénk fel, sőt mi több, az is ellent mond az iskolában tanultaknak, hogy némelyikükön még súlyos láncinget és nadrágot is felfedezhetünk. Ez aligha lehetett a szélsebesen lovagló magyarok öltözködésének darabja! Néhol viszont nomád, szinte sámánisztikus elemekkel ruházta fel az alakokat a szobrász. Huba lovának fejét óriási szarvas agancsok védik, de ugyanígy egy agancs látható Előd fején is. Valószínűleg a fegyvereket elnézve is találnánk ilyen korhűségre fittyet hányó megoldásokat, akárcsak a Huba kezében látható lándzsára gondolunk. No, de nem is a korhűség miatt olyan lenyűgöző a hét vezérnek a szobra! Inkább méltóságteljes testtartásukról, félelmet nem ismerő tekintetükről. Ennek egyik legjobb példája maga Árpád. Jobb kezében tartott buzogányának fejét combjára támasztva kihívóan, egy hadvezér elszántságával tekint maga elé. Érdemes még egy kis figyelmet szentelni a vezérek paripáinak. A pompás állatokat éppolyan részletgazdagon mintázta meg Zala, mint a vezérek arcát, ruházatának és fegyvereinek díszítését. A lovak mindegyike mintha más lélekállapotban lenne. Egyikük fejét leszegi, lába merev, míg a másik érdeklődve tekint társai felé, megint másik tartásából izgatott várakozás, a haladás vágya sugárzik.
Összességében elmondható, hogy mindegyik alak a hősiességet árasztja magából, beállításuk kissé mesterkélt és színpadias, ez viszont egy percig sem zavarhat minket, hiszen Zala György szoborcsoportja tökéletesen eléri célját több, mint száz év távlatából is: a honfoglaló ősök iránti tisztelet kifejezése.
Jövő héten az emlékmű királyszobraival ismerkedünk, de addig is érdemes megismerni magának a térnek a történetét is, ehhez ezt a videót ajánlom: A Hősök tere – YouTube.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
akadálymentes Archives - Oldal 9 a 35-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Narráció
Milleniumi Emlékmű Schickedanz Albert, Zala György
Az 1896-os milleniumi ünnepségek óriási változást hoztak Budapest életében. Ha a Földalatti vasúttal, azaz az egyes metróval utazunk vagy éppen a Szabadság hídon sétálunk át, jusson eszünkbe: mind a Honfoglalás ezredik évfordulóját ünneplő eseménysorozat tiszteletére épült meg. Az 1896. május 2. és október 31. között zajló ünneplésnek persze még számtalan épület köszönheti létét, de mégis a Hősök terén álló Milleniumi Emlékmű az, ami több, mint száz éve őrzi az emlékét a nagyszabású eseményeknek. Még akkor is, ha különböző problémák és nehézségek miatt csak tíz évvel később, 1906-ban vehette át a főváros a szoborcsoportot. Az emlékmű építészeti elemeit Schickedanz Albert tervezte, a szobrok megtervezésével pedig a kor sikeres művészét, Zala Györgyöt kérték fel.
Ezen a héten a Gábriel arkangyal által koronázott, a Hét vezér által díszített központi elemet vesszük szemügyre (1. kép). Kezdjük a tetején, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat is nyert. Az arkangyal 480 centiméter magas bronz szobra egy 36 méter magas, korinthoszi oszlopfővel díszített kőoszlop tetején kapott helyet. Az arkangyal mellét kidüllesztve, félelmetes méretű szárnyát kitárva áll az oszlop tetején. Erős, hatalmat sugárzó szárnyak ezek, a szobrász tökéletesen dolgozta ki az utolsó tollat is rajta. A vállig érő hajú fiatal férfi képében megjelenő angyal fejét felszegve, érzelmektől mentes, szenvtelen arccal tekint le az alatta felvonulókra. Erős, izmos karjaiban a Szent Koronát és a kettős keresztet tartja az ég felé. Míg a bronzból készült szobor már patinásodni kezdett, jellegzetes kékeszöld színt véve fel, addig a korona és a kettős kereszt aranyozott felülete szinte szikrázik a napsütésben. Testét földig érő bő köntös fedi, amelyet az alakkal szembe fújó szél lágyan redőz, a szellőnek köszönhetően az öltözék kettős hasítékánál az arkangyal lábai is láthatóvá válnak. Ettől a megoldástól könnyeddé válik az irtózatos méretű figura. A legenda szerint éppen így látta álmában Szent István, az államalapító is Gábriel arkangyalt.
Az angyalt tartó kőoszlop lábazatán kaptak helyet a honfoglaló hét vezérnek elképzelt alakjai. A mára már patinásodó bronz szobrok férfialakjai lovaikon ülve, harci öltözetet magukra öltve, elszántan tekintenek ránk. Bal oldalon hátulról előre haladva a kezében zászlót tartó Töhötöm,Ond és Kond látható (2. kép), míg jobb oldalon szintén hátulról előre Tas,Huba,Előd jelenik meg, élükön Árpád magyar nagyfejedelem ül lován (3. kép). Ruházatukat megfigyelve azonban nem a honfoglaláskori viselet darabjait ismerhetjük fel, némelyikükön mintha 17. századi süvegeket fedeznénk fel, sőt mi több, az is ellent mond az iskolában tanultaknak, hogy némelyikükön még súlyos láncinget és nadrágot is felfedezhetünk. Ez aligha lehetett a szélsebesen lovagló magyarok öltözködésének darabja! Néhol viszont nomád, szinte sámánisztikus elemekkel ruházta fel az alakokat a szobrász. Huba lovának fejét óriási szarvas agancsok védik, de ugyanígy egy agancs látható Előd fején is. Valószínűleg a fegyvereket elnézve is találnánk ilyen korhűségre fittyet hányó megoldásokat, akárcsak a Huba kezében látható lándzsára gondolunk. No, de nem is a korhűség miatt olyan lenyűgöző a hét vezérnek a szobra! Inkább méltóságteljes testtartásukról, félelmet nem ismerő tekintetükről. Ennek egyik legjobb példája maga Árpád. Jobb kezében tartott buzogányának fejét combjára támasztva kihívóan, egy hadvezér elszántságával tekint maga elé. Érdemes még egy kis figyelmet szentelni a vezérek paripáinak. A pompás állatokat éppolyan részletgazdagon mintázta meg Zala, mint a vezérek arcát, ruházatának és fegyvereinek díszítését. A lovak mindegyike mintha más lélekállapotban lenne. Egyikük fejét leszegi, lába merev, míg a másik érdeklődve tekint társai felé, megint másik tartásából izgatott várakozás, a haladás vágya sugárzik.
Összességében elmondható, hogy mindegyik alak a hősiességet árasztja magából, beállításuk kissé mesterkélt és színpadias, ez viszont egy percig sem zavarhat minket, hiszen Zala György szoborcsoportja tökéletesen eléri célját több, mint száz év távlatából is: a honfoglaló ősök iránti tisztelet kifejezése.
Jövő héten az emlékmű királyszobraival ismerkedünk, de addig is érdemes megismerni magának a térnek a történetét is, ehhez ezt a videót ajánlom: A Hősök tere – YouTube.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 26
Milleniumi Emlékmű Schickedanz Albert, Zala György
Az 1896-os milleniumi ünnepségek óriási változást hoztak Budapest életében. Ha a Földalatti vasúttal, azaz az egyes metróval utazunk vagy éppen a Szabadság hídon sétálunk át, jusson eszünkbe: mind a Honfoglalás ezredik évfordulóját ünneplő eseménysorozat tiszteletére épült meg. Az 1896. május 2. és október 31. között zajló ünneplésnek persze még számtalan épület köszönheti létét, de mégis a Hősök terén álló Milleniumi Emlékmű az, ami több, mint száz éve őrzi az emlékét a nagyszabású eseményeknek. Még akkor is, ha különböző problémák és nehézségek miatt csak tíz évvel később, 1906-ban vehette át a főváros a szoborcsoportot. Az emlékmű építészeti elemeit Schickedanz Albert tervezte, a szobrok megtervezésével pedig a kor sikeres művészét, Zala Györgyöt kérték fel.
Ezen a héten a Gábriel arkangyal által koronázott, a Hét vezér által díszített központi elemet vesszük szemügyre (1. kép). Kezdjük a tetején, az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjat is nyert. Az arkangyal 480 centiméter magas bronz szobra egy 36 méter magas, korinthoszi oszlopfővel díszített kőoszlop tetején kapott helyet. Az arkangyal mellét kidüllesztve, félelmetes méretű szárnyát kitárva áll az oszlop tetején. Erős, hatalmat sugárzó szárnyak ezek, a szobrász tökéletesen dolgozta ki az utolsó tollat is rajta. A vállig érő hajú fiatal férfi képében megjelenő angyal fejét felszegve, érzelmektől mentes, szenvtelen arccal tekint le az alatta felvonulókra. Erős, izmos karjaiban a Szent Koronát és a kettős keresztet tartja az ég felé. Míg a bronzból készült szobor már patinásodni kezdett, jellegzetes kékeszöld színt véve fel, addig a korona és a kettős kereszt aranyozott felülete szinte szikrázik a napsütésben. Testét földig érő bő köntös fedi, amelyet az alakkal szembe fújó szél lágyan redőz, a szellőnek köszönhetően az öltözék kettős hasítékánál az arkangyal lábai is láthatóvá válnak. Ettől a megoldástól könnyeddé válik az irtózatos méretű figura. A legenda szerint éppen így látta álmában Szent István, az államalapító is Gábriel arkangyalt.
Az angyalt tartó kőoszlop lábazatán kaptak helyet a honfoglaló hét vezérnek elképzelt alakjai. A mára már patinásodó bronz szobrok férfialakjai lovaikon ülve, harci öltözetet magukra öltve, elszántan tekintenek ránk. Bal oldalon hátulról előre haladva a kezében zászlót tartó Töhötöm,Ond és Kond látható (2. kép), míg jobb oldalon szintén hátulról előre Tas,Huba,Előd jelenik meg, élükön Árpád magyar nagyfejedelem ül lován (3. kép). Ruházatukat megfigyelve azonban nem a honfoglaláskori viselet darabjait ismerhetjük fel, némelyikükön mintha 17. századi süvegeket fedeznénk fel, sőt mi több, az is ellent mond az iskolában tanultaknak, hogy némelyikükön még súlyos láncinget és nadrágot is felfedezhetünk. Ez aligha lehetett a szélsebesen lovagló magyarok öltözködésének darabja! Néhol viszont nomád, szinte sámánisztikus elemekkel ruházta fel az alakokat a szobrász. Huba lovának fejét óriási szarvas agancsok védik, de ugyanígy egy agancs látható Előd fején is. Valószínűleg a fegyvereket elnézve is találnánk ilyen korhűségre fittyet hányó megoldásokat, akárcsak a Huba kezében látható lándzsára gondolunk. No, de nem is a korhűség miatt olyan lenyűgöző a hét vezérnek a szobra! Inkább méltóságteljes testtartásukról, félelmet nem ismerő tekintetükről. Ennek egyik legjobb példája maga Árpád. Jobb kezében tartott buzogányának fejét combjára támasztva kihívóan, egy hadvezér elszántságával tekint maga elé. Érdemes még egy kis figyelmet szentelni a vezérek paripáinak. A pompás állatokat éppolyan részletgazdagon mintázta meg Zala, mint a vezérek arcát, ruházatának és fegyvereinek díszítését. A lovak mindegyike mintha más lélekállapotban lenne. Egyikük fejét leszegi, lába merev, míg a másik érdeklődve tekint társai felé, megint másik tartásából izgatott várakozás, a haladás vágya sugárzik.
Összességében elmondható, hogy mindegyik alak a hősiességet árasztja magából, beállításuk kissé mesterkélt és színpadias, ez viszont egy percig sem zavarhat minket, hiszen Zala György szoborcsoportja tökéletesen eléri célját több, mint száz év távlatából is: a honfoglaló ősök iránti tisztelet kifejezése.
Jövő héten az emlékmű királyszobraival ismerkedünk, de addig is érdemes megismerni magának a térnek a történetét is, ehhez ezt a videót ajánlom: A Hősök tere – YouTube.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
Bogdány Jakab: Gyümölcscsendélet papagájjal és fehér kakaduval
18. század
Bogdány Jakab festménye, a Szépművészeti Múzeum Régi Magyar Gyűjteményének egy igazán hangos és érzékletes darabja. A szinte már idilli képen íncsiklandó gyümölcsök között repkedő egzotikus és Magyarországon őshonos madarakat láthatunk. Az iménti egyszerű leírás azonban nem adja vissza a festmény érzékszervekre ható elemeit.
Már maga, a jelenetnek helyszínéül szolgáló tér is érdekes. A csendéletet egy kastély parkjában rendezték be, a háttérben árkádíves épület részlete látszik, az előtérben a kakadu egy világosbarna faragott kőpárkányzaton csücsül. A párkányzat darabja ekkor talán egy épületet díszített, ma kissé megtöredezve, eldobva hever a kertben. A madarak és gyümölcsök csoportja mögött láthatók a kert fái, a kék égen szürkés fellegek gyülekeznek.
A gyümölcsök segítenek meghatározni azt is, hogy milyen évszakban készült a kép: barack, füge, körte és szőlő ismerhető fel a festményen, így leginkább késő nyári, őszi időt képzelhetünk el, amikor a nyári nap sugarainak melege még felvidít, de érzékelhető már az ősz és a tél közeledte. Az édes gyümölcsökből rakott halom a nyári bőség utolsó ízeit idézi fel a nézőben. Lenyűgöző, ahogy a művész megfestette a hibátlan gyümölcsöket, ahogy a szőlőszemek és az almák felületén megcsillan a fény, szinte érezzük ujjaink között a gyümölcs héjának viaszosságát.
A kép zajosságát maguk a madarak adják, akiket a festő úgy ábrázolt, mintha valami heves vitát folytatnának és hangos rikácsolással képviselné minden madár a maga igazát. A kép bal oldalán kissé meggörnyedve látható a madársereglet legnagyobb testű tagja, egy vörös arapapagáj. Nagy horgas csőre fehér és fekete színekben játszik, színpompás vörös tollazatába szárnyán sárga és kék tollak vegyülnek. Óriási és félelmetes fekete karmaival a túlérés miatt szétrepedt gömb alakú tökön trónol. Vele szemben helyezkednek el a többiek. Az épületpárkányzaton ücsörgő fehér tollazatú kakadu, fején sárga bóbita ágaskodik, jelezve hangos felháborodását. Felette szintén nagytestű papagáj látható, tollazata fűzöld, de tarkóján sárga, feje búbján kék és szárnyain vöröses színű tollazat tűnik fel. Tőlük balra látható egy sárga és zöld alapszínű, kisebb testű papagáj. A sárga tollazatú madár mereven szembe fordul a vörös arapapagájjal, testtartásából talán harcias ellenszegülés olvashatunk ki. Mellette látható kisebb zöld papagáj sárga társa felé fordul testével, de fejével a vörös arapapagájra fordul. Már a madarak elhelyezkedéséből, tartásukból is jól kivehető, hogy itt bizony komoly vitáról van szó, ahol a hangadó a fehér kakadu, de néha belekotnyeleskedik a kis sárga madár is. A vitában ellenfelük a vörös ara. Szinte halljuk azt a fülsiketítő lármát, amit a madarak csapnak a vita során! Az egzotikus madarak körül felbolydulnak a kert őslakói is, egy széncinke köröz izgatottan a papagájok felett.
Néhány gondolat a művészről:
Bogdány JakabEperjesen (ma Szlovákia) született, majd Hollandiában folytatta művészeti tanulmányait, ahol elsajátította a csendéletfestészet tudományát. Végül Angliában telepedett le és kedvelt, keresett művésszé vált a főúri körökben. Munkáinak jelentős része ma is Angliában található eredeti helyükön, a szobák faburkolataiban beépítve. Bogdány specialitása a madaras csendéletek lettek, a jellemzően egzotikus madarakat megörökítő képein élethűen ábrázolja a főurak madárházaiban hosszasan tanulmányozott élőlényeket. A csendéletek jellemzően megrendelőjük gazdagságának bizonyítékai voltak, hiszen a festés során folyamatosan friss gyümölcsöket, ételeket kellett biztosítani a művész számára, sőt ezeken a képeken sokszor megjelentek egzotikus tájakról származó tárgyak, állatok is.
A narráció illusztrációjaként szolgáló festmény reprodukció a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
Franz Xaver Messerschmidt: Karakterfej: Gyerekesen síró
1771-1775
A Szépművészeti Múzeum világszínvonalú festmény gyűjteménye mellett szobrászati anyaga is számottevő. A sok szemet gyönyörködtető alkotás között olyan különleges alkotások is megbújnak, mint az osztrák szobrász, Franz Xaver Messerschmidt karakterfejei a Régi Szobor Gyűjteményben. A furcsa grimaszok néhol meghökkentik, máskor megnevettetik nézőjüket.
Az ón és ólom ötvözetéből készített mellszobrokon bizarr arckifejezést öltő fejeket formált meg a művész. Figyelmét kifejezetten a mimikára összpontosította, így csak a fejet, a nyakat és a mellkas egy kis részét alkotta meg, utóbbi talapzatként is szolgál. A ’gyerekesen síró’ karakterfej egy rövid, hullámos hajú férfit formáz. A szemöldökét felvonó figura homlokát erőteljesen ráncolja, szája lefelé görbül, ajkai kissé szétnyílnak, így láthatjuk fogait is. A sírástól orrcimpái kitágulnak, ráncok sűrű hálózata borítja be az orrát és a szem környékét is. A heves gesztus hatással van a férfi nyakára is, izmai megfeszülnek. Maga az arckifejezés jól megragadja az érzelmeit visszafogni nem tudó, látványosan és hangosan sírni kezdő emberek arckifejezését, bár könnyedén beillene az undor kifejezésének is az erőteljesen felhúzott orrával és a lefelé görbülő szájával. A 45x22x25 centiméteres, életnagyságú szobor valóban akkora, mint egy ember feje, így könnyű azonosulni, a való élethez kapcsolni az amúgy is nagyon életszerű arckifejezést. Nem vesz el a valószerűség érzetéből a szobor sötét barnás-szürke színe és fémes csillogása sem. Az arcon látható finom ráncok, a hullámos hajában látható aprólékos barázdák segítségével még a hajszálakat is érzékeltette a művész. Messerschmidt karakterfejei még manapság is érdekességnek számíthatnak, gondolhatjuk, hogy milyen megdöbbentőek lehettek a 18. század során, még akkor is, ha a korszak művészeti és szobrászati kérdései között fontos szerepet foglalt el az érzelmek ábrázolása, bár ilyen szélsőséges megjelenítése minden bizonnyal sokkolta a korabeli közönséget.
A művész története épp annyira izgalmas, mint amennyire különlegesek karakterfejei saját korának szobrászatában. Franz Xaver Messerschmidt a bécsi Képzőművészeti Akadémia szobrásztanszékén a professzori állás várományosa és a császári udvar közkedvelt szobrásza volt, tehát mondhatjuk, hogy karrierjének csúcsán volt, amikor elmebajára hivatkozva egyszer csak nyugdíjazták. Háta mögött hagyta az osztrák fővárost és Pozsonyban telepedett le, itt keletkeztek különleges karakterfejei is. Többféle elképzelés létezik keletkezésük körülményeire: van, aki Messerschmidt feltételezett skizofréniájának jeleit látja benne, míg mások a művésszel szoros barátságban álló orvos, Franz Anton Mesmer sajátos kezelései során a betegek arcán látható szélsőséges grimaszokat látják visszaköszönni a szobrokon.
Ha szeretnél többet megtudni Messerschmidt karakterfejeiről, akkor érdemes meghallgatni a Szépművészeti Múzeum rövid hanganyagát is: 54. Franz Xaver Messerschmidt: Karakterfejek by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com)
A csatolt fotó a budapesti Szépművészeti Múzeum tulajdona.
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 23
Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével
1530-as évek
A Szépművészeti Múzeum sok csodálatos festményének alapját adják bibliai történetek, El GrecoKrisztus az olajfák hegyén című munkáját már alaposabban megismerhettük. Lucas Cranach festményével a XVI. század eleji németalföldi festészet területén barangolhatunk.
A bibliai történet szerint Salome zsidó hercegnő, Heródes mostohalánya volt. Egy ízben Heródes lakomát tartott és azon Salome olyan gyönyörűen táncolt, hogy ezért bármit kérhetett. Anyja mélységesen gyűlölte Keresztelő Szent Jánost, aki nyíltan támadta Heródessel való házasságát, hisz annak előtt éppen Heródes testvérének felesége volt. Így anyja rávette Salomet, hogy Szent János fejét kérje táncáért fizetségként.
A történetet az évszázadok alatt számtalanszor megfestették, Cranach művének segítségével a 16. század világába tekinthetünk be. Festményén Salome ugyanis a készítés idejének megfelelő ruhát visel. A kerek, hófehér arcú németalföldi szépség szőke haját fehér gyöngyökkel díszített háló fogja össze, frizuráját vörös bársonykalap koronázza, amit nyolc fehér toll keretez. A fiatal nő elszántan -sőt kihívóan- tekint a kép nézőjére, ruhája előkelő származást és gazdagságot sejtet. Elegáns ruhája aranybrokát anyagból készült, feketével hímzett gazdag növényi és virágdíszítés fedi. Ruhája szabadon hagyja vállait, ujjain két helyen is meleg hatást keltő sötétzöld bordázott bársony anyag töri meg az aranybrokát pompáját. Korabeli jellegzetesség, hogy a könyök részénél fehér inganyag buggyan ki. Az ábrázolt nő vagyonos helyzetét jelzik ékszerei is. Mellkasát két sorban súlyos sodrott aranylánc keretezi. Furcsa mód éppannyira tűnik rabláncnak az ékszer, mint a hatalmának és jelentős anyagi helyzetét jelképező státuszszimbólumnak. Kecses nyakán egy sokkal finomabb nyakéket pillanthatunk meg. A nyakpántszerű ékszeren vörös és zöld drágakövek láthatók foglalatukban, az ékszer széléről fehér gyöngyök csüngnek.
Kezében egyszerű, mindenféle díszítés nélküli fém tálcát tart. Ezen látható Keresztelő Szent János levágott feje. Az egykor életteli fej, most száját kissé kitátva, de tekintetét az ég felé fordítva fekszik a tálon. Nyakán sokkolóan élethű a vágás. Maga a tett, a levágott fej véres látványa teljesen új megvilágításba helyezi a fiatal nő arckifejezését. Már nemcsak kihívó, hanem egyenesen kegyetlen, mindenre képes női démont láthatunk benne. Az elegáns dáma tehát a csáberejével bármit elérni képes, a férfiak világára végveszélyt hozó nő képében jelenik meg Cranach festményén.
Vessünk egy pillantást azonban a fiatal nő mögött látható tájképre is, amelyre a nő mögött lévő ablakon keresztül pillanthatunk ki. A táj jellegzetesen vadregényes német táj fenyvesekkel, kristálytiszta vizű hegyi tóval, a sziklákon álló várkastéllyal. Ez a kissé ridegnek tűnő természeti háttér is felerősíti bennünk a vérszomjas tetthez, a szent lefejezésének óhajához szükséges hidegséget, érzelmek nélküliséget.
Néhány gondolat a művészről:
A festő 1472-ben született Bajorországban, apja is festő volt. Festményei mellett grafikai munkáiról is ismert, fametszetei is híresek. Élete és munkássága összefonódik korának politikai és vallási eseményeivel, későbbi lakhelye és műhelyének helyszíne az a Wittenberg, ahonnan Luther protestáns tanai elkezdik meghódítani a világot. Olyan jelentős szerepet vállalt a tanok művészeti eszközökkel való terjesztésében, hogy a protestáns egyházi festészet megalapítójának is tartják.
A Szépművészeti Múzeum Cranach a Krisztus és a házasságtörő asszony című képének audioguidejából többet is megtudhatsz a művészről és stílusáról: 28. Id. Lucas Cranach: Krisztus és a házasságtörő asszony / Salome by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com), illetve érdemes meghallgatni a Cranach életéről szóló animációs kisfilmet is:
Fotó: Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével, Szépművészeti Múzeum Budapest
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével
1530-as évek
A Szépművészeti Múzeum sok csodálatos festményének alapját adják bibliai történetek, El GrecoKrisztus az olajfák hegyén című munkáját már alaposabban megismerhettük. Lucas Cranach festményével a XVI. század eleji németalföldi festészet területén barangolhatunk.
A bibliai történet szerint Salome zsidó hercegnő, Heródes mostohalánya volt. Egy ízben Heródes lakomát tartott és azon Salome olyan gyönyörűen táncolt, hogy ezért bármit kérhetett. Anyja mélységesen gyűlölte Keresztelő Szent Jánost, aki nyíltan támadta Heródessel való házasságát, hisz annak előtt éppen Heródes testvérének felesége volt. Így anyja rávette Salomet, hogy Szent János fejét kérje táncáért fizetségként.
A történetet az évszázadok alatt számtalanszor megfestették, Cranach művének segítségével a 16. század világába tekinthetünk be. Festményén Salome ugyanis a készítés idejének megfelelő ruhát visel. A kerek, hófehér arcú németalföldi szépség szőke haját fehér gyöngyökkel díszített háló fogja össze, frizuráját vörös bársonykalap koronázza, amit nyolc fehér toll keretez. A fiatal nő elszántan -sőt kihívóan- tekint a kép nézőjére, ruhája előkelő származást és gazdagságot sejtet. Elegáns ruhája aranybrokát anyagból készült, feketével hímzett gazdag növényi és virágdíszítés fedi. Ruhája szabadon hagyja vállait, ujjain két helyen is meleg hatást keltő sötétzöld bordázott bársony anyag töri meg az aranybrokát pompáját. Korabeli jellegzetesség, hogy a könyök részénél fehér inganyag buggyan ki. Az ábrázolt nő vagyonos helyzetét jelzik ékszerei is. Mellkasát két sorban súlyos sodrott aranylánc keretezi. Furcsa mód éppannyira tűnik rabláncnak az ékszer, mint a hatalmának és jelentős anyagi helyzetét jelképező státuszszimbólumnak. Kecses nyakán egy sokkal finomabb nyakéket pillanthatunk meg. A nyakpántszerű ékszeren vörös és zöld drágakövek láthatók foglalatukban, az ékszer széléről fehér gyöngyök csüngnek.
Kezében egyszerű, mindenféle díszítés nélküli fém tálcát tart. Ezen látható Keresztelő Szent János levágott feje. Az egykor életteli fej, most száját kissé kitátva, de tekintetét az ég felé fordítva fekszik a tálon. Nyakán sokkolóan élethű a vágás. Maga a tett, a levágott fej véres látványa teljesen új megvilágításba helyezi a fiatal nő arckifejezését. Már nemcsak kihívó, hanem egyenesen kegyetlen, mindenre képes női démont láthatunk benne. Az elegáns dáma tehát a csáberejével bármit elérni képes, a férfiak világára végveszélyt hozó nő képében jelenik meg Cranach festményén.
Vessünk egy pillantást azonban a fiatal nő mögött látható tájképre is, amelyre a nő mögött lévő ablakon keresztül pillanthatunk ki. A táj jellegzetesen vadregényes német táj fenyvesekkel, kristálytiszta vizű hegyi tóval, a sziklákon álló várkastéllyal. Ez a kissé ridegnek tűnő természeti háttér is felerősíti bennünk a vérszomjas tetthez, a szent lefejezésének óhajához szükséges hidegséget, érzelmek nélküliséget.
Néhány gondolat a művészről:
A festő 1472-ben született Bajorországban, apja is festő volt. Festményei mellett grafikai munkáiról is ismert, fametszetei is híresek. Élete és munkássága összefonódik korának politikai és vallási eseményeivel, későbbi lakhelye és műhelyének helyszíne az a Wittenberg, ahonnan Luther protestáns tanai elkezdik meghódítani a világot. Olyan jelentős szerepet vállalt a tanok művészeti eszközökkel való terjesztésében, hogy a protestáns egyházi festészet megalapítójának is tartják.
A Szépművészeti Múzeum Cranach a Krisztus és a házasságtörő asszony című képének audioguidejából többet is megtudhatsz a művészről és stílusáról: 28. Id. Lucas Cranach: Krisztus és a házasságtörő asszony / Salome by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com), illetve érdemes meghallgatni a Cranach életéről szóló animációs kisfilmet is:
Fotó: Id. Lucas Cranach: Salome Keresztelő Szent János fejével, Szépművészeti Múzeum Budapest
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 22
El Greco: Krisztus az olajfák hegyén
A krétai születésű és Velencében tanult mester stílusát ezer közül is fel lehet ismerni. Extrém módon megnyújtott, hosszúkás alakjai, sokszor aszkétikus megjelenésű szentjei, drámai fényhatású képeinek sötét színvilágából mintha reflektorszerű megvilágításban tűnnének ki.
Az El Greco által megfestett jelenet-a Megváltónak az utolsó vacsora után a Getsemáni kertben való imádkozását ábrázolja. A kép alsó egyharmadában látható Péter,Jakab és János, akiket tanítványai közül magával vitt, de hátrahagyva őket már egyedül imádkozott. A tanítványok mély álomba szenderülve láthatók a kettétört fa alatt. Tele van a kép szimbólumokkal, így van ez a törött fatörzzsel is, amely a kettétört élet és a halál szimbóluma, miközben a mellette látható bimbózó olívaág az öröklétet jelképezi. A két bal oldali figura feje összeér álmukban, míg a jobb szélső szakállas férfi jobb kezével átkarolja és baljával támasztja a fejét. Olyan mozdulatok ezek, amiket talán csak a mély álomban lévő, magukat biztonságban érző emberek mutatnak csak. Mit sem sejtenek a közelgő veszélyről. Ábrázolásukban az érdekesség az őket takaró barna anyag megfestésének módja. Merev és fénylő hatást kelt. A három alak felett látható a kép középpontjában Krisztus és az angyal. A Biblia szerint Jézus háromszor szólt az Atyjához és tért vissza az alvó tanítványokhoz. Az ima közben Jézus vérrel verítékezett és egy angyal jött a megerősítésére. Ezt a találkozást láthatjuk a képen is.
Az aszkétikus, hosszúkás, sápadt arcú Krisztus vöröses-lilás színű hosszú ujjú ruhát visel. A ruházata is szimbólumként olvasható, ugyanis a színe a lélek metaforája, mely kész elhagyni a testet. Térdeplő alakja alatt kék köpeny van leterítve. Arcáról talán áhítat és meglepettség olvasható le. Két karját kissé széttárja, kézfejeit lefelé fordítva néz az érkező angyal felé. Furcsa ez a kézmozdulat is, inkább sugallja a hirtelen érkező alak okozta meglepetést. A fehér ruhát viselő angyal arca nem látható teljes mértékben, a nézőnek kissé hátat fordít. Testtartása alázatos, lehajtott fejjel közelít a Megváltó felé. Ruhájának örvénylése az emberi világtól való elkülönülést jelzi és egyúttal nyugtalanság érzetét is kelti. Az anyag kissé összeolvad a felhővel, amelyen az angyal érkezett. Kezében arany serleget tart, amely ismét egy szimbólum: az eljövendő keresztre feszítést és a passió stációit szimbolizálja. Egyszerre jelképezi Isten haragját és az isteni kegyelmet.
Az angyal felett, mintha csak megnyílna a fekete égbolt. A sűrű fellegek közül az égi fény sugárzik le.
A látványos jelenetek között megbújik a történet egyik fontos momentumát megjelenítő részlet is. A kép jobb szélén apró figurákra lehetünk figyelmesek, ahogy a fekete háttérből kitűnnek. Kezükben fáklyát tartó katonák ők, akiket Júdás hoz, hogy elfogják Krisztust. Baljóslatú apró részlet ez, ami bár eltörpül a kép középpontjában látható találkozás jelenete mellett, hisz a sötétből alig rajzolódnak ki a figurák, mégis megerősítik a szemlélőben a kép komor, felzaklató hangulatát.
A festményt szemlélve feltűnhet a színek különlegessége. Színekben gazdag palettával dolgozott El Greco. Rózsaszín, zöld, kék és barna, de ezek a színek mégis hidegek maradnak a festményén. Ezzel talán a földi világtól akarta eltávolítani a festő a jelenetet vagy éppen víziószerűségét erősíteni. A színek mellett izgalmas a fények használata is, hiszen forrásuk meghatározhatatlan. Talán az angyal testéből vagy a sötét égboltból árad ez az éles, fehér fény? Nem tudjuk, de a reflektorszerű megvilágítás erőteljesen emeli ki Krisztus alakját, világítja meg az angyalt, sőt még az alvó tanítványokat is. A fénynek ez a természetellenessége szintén a vízió érzetét erősíti.
Néhány gondolat a művészről:
Eredeti neve Domenikos Theotokopulos volt és Krétán született. Velencei tanulmányai után 1577-ben érkezett Spanyolországba, ahol tehetős támogatókra lelt és lett a spanyol barokk kimagasló mestere. Stílusára leginkább megnyújtott alakjai jellemzőek, néhol még az egyes testrészek arányait is önkéntesen választotta meg és alakította ki. Képeire a nyugtalanság, víziószerű megfogalmazás jellemző.
Ha szeretnél még többet megtudni El Greco munkáiról, ajánlom a Szépművészeti Múzeum hanganyagát! 47. El Greco: Bűnbánó Magdolna és Krisztus az Olajfák hegyén by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com)
Fotó: Szépművészeti Múzeum
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
El Greco: Krisztus az olajfák hegyén
A krétai születésű és Velencében tanult mester stílusát ezer közül is fel lehet ismerni. Extrém módon megnyújtott, hosszúkás alakjai, sokszor aszkétikus megjelenésű szentjei, drámai fényhatású képeinek sötét színvilágából mintha reflektorszerű megvilágításban tűnnének ki.
Az El Greco által megfestett jelenet-a Megváltónak az utolsó vacsora után a Getsemáni kertben való imádkozását ábrázolja. A kép alsó egyharmadában látható Péter,Jakab és János, akiket tanítványai közül magával vitt, de hátrahagyva őket már egyedül imádkozott. A tanítványok mély álomba szenderülve láthatók a kettétört fa alatt. Tele van a kép szimbólumokkal, így van ez a törött fatörzzsel is, amely a kettétört élet és a halál szimbóluma, miközben a mellette látható bimbózó olívaág az öröklétet jelképezi. A két bal oldali figura feje összeér álmukban, míg a jobb szélső szakállas férfi jobb kezével átkarolja és baljával támasztja a fejét. Olyan mozdulatok ezek, amiket talán csak a mély álomban lévő, magukat biztonságban érző emberek mutatnak csak. Mit sem sejtenek a közelgő veszélyről. Ábrázolásukban az érdekesség az őket takaró barna anyag megfestésének módja. Merev és fénylő hatást kelt. A három alak felett látható a kép középpontjában Krisztus és az angyal. A Biblia szerint Jézus háromszor szólt az Atyjához és tért vissza az alvó tanítványokhoz. Az ima közben Jézus vérrel verítékezett és egy angyal jött a megerősítésére. Ezt a találkozást láthatjuk a képen is.
Az aszkétikus, hosszúkás, sápadt arcú Krisztus vöröses-lilás színű hosszú ujjú ruhát visel. A ruházata is szimbólumként olvasható, ugyanis a színe a lélek metaforája, mely kész elhagyni a testet. Térdeplő alakja alatt kék köpeny van leterítve. Arcáról talán áhítat és meglepettség olvasható le. Két karját kissé széttárja, kézfejeit lefelé fordítva néz az érkező angyal felé. Furcsa ez a kézmozdulat is, inkább sugallja a hirtelen érkező alak okozta meglepetést. A fehér ruhát viselő angyal arca nem látható teljes mértékben, a nézőnek kissé hátat fordít. Testtartása alázatos, lehajtott fejjel közelít a Megváltó felé. Ruhájának örvénylése az emberi világtól való elkülönülést jelzi és egyúttal nyugtalanság érzetét is kelti. Az anyag kissé összeolvad a felhővel, amelyen az angyal érkezett. Kezében arany serleget tart, amely ismét egy szimbólum: az eljövendő keresztre feszítést és a passió stációit szimbolizálja. Egyszerre jelképezi Isten haragját és az isteni kegyelmet.
Az angyal felett, mintha csak megnyílna a fekete égbolt. A sűrű fellegek közül az égi fény sugárzik le.
A látványos jelenetek között megbújik a történet egyik fontos momentumát megjelenítő részlet is. A kép jobb szélén apró figurákra lehetünk figyelmesek, ahogy a fekete háttérből kitűnnek. Kezükben fáklyát tartó katonák ők, akiket Júdás hoz, hogy elfogják Krisztust. Baljóslatú apró részlet ez, ami bár eltörpül a kép középpontjában látható találkozás jelenete mellett, hisz a sötétből alig rajzolódnak ki a figurák, mégis megerősítik a szemlélőben a kép komor, felzaklató hangulatát.
A festményt szemlélve feltűnhet a színek különlegessége. Színekben gazdag palettával dolgozott El Greco. Rózsaszín, zöld, kék és barna, de ezek a színek mégis hidegek maradnak a festményén. Ezzel talán a földi világtól akarta eltávolítani a festő a jelenetet vagy éppen víziószerűségét erősíteni. A színek mellett izgalmas a fények használata is, hiszen forrásuk meghatározhatatlan. Talán az angyal testéből vagy a sötét égboltból árad ez az éles, fehér fény? Nem tudjuk, de a reflektorszerű megvilágítás erőteljesen emeli ki Krisztus alakját, világítja meg az angyalt, sőt még az alvó tanítványokat is. A fénynek ez a természetellenessége szintén a vízió érzetét erősíti.
Néhány gondolat a művészről:
Eredeti neve Domenikos Theotokopulos volt és Krétán született. Velencei tanulmányai után 1577-ben érkezett Spanyolországba, ahol tehetős támogatókra lelt és lett a spanyol barokk kimagasló mestere. Stílusára leginkább megnyújtott alakjai jellemzőek, néhol még az egyes testrészek arányait is önkéntesen választotta meg és alakította ki. Képeire a nyugtalanság, víziószerű megfogalmazás jellemző.
Ha szeretnél még többet megtudni El Greco munkáiról, ajánlom a Szépművészeti Múzeum hanganyagát! 47. El Greco: Bűnbánó Magdolna és Krisztus az Olajfák hegyén by Szépművészeti Múzeum (soundcloud.com)
Fotó: Szépművészeti Múzeum
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 21
Girolamo Romanino: Agostino Barbarigo dózse zászlót ad át Niccolo Orsininek
1508-1509 körül
A Szépművészeti Múzeumba betérve több ezer év kincsei között válogathatunk. Az egyiptomi, az antik, a régi szobor és régi magyar gyűjtemény, a grafikai gyűjtemény vagy a régi képtár felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat őriz. Innen válogatunk a következő pár hétben.
Az első legyen egy technikailag is nagyon izgalmas kép, Girolamo RomaninoAgostino Barbarigo dózse zászlót ad Niccolo Orsininek című alkotása. A kissé kopottas, tompa színű festményen a reneszánsz épületek között bontakozik ki a jelenet. A színek visszafogottsága talán furcsa lehet egy festmény esetében, azonban ez igazából egy freskó, tehát falkép, amelyet egy különleges technikával választottak le a falról és rakták át vászonra mint hordozóanyagra, hogy az épület pusztulása vagy átépítése után is megmaradhasson az utókornak. Közelebb lépve a képhez néhol láthatjuk is előbukkanni a vásznat, sőt egy-két helyen még olyan falfirkákat is felfedezhetünk, amelyeket még akkor véstek a képbe, amikor az a falon volt.
Az óriási méretű képen (300 x 371 cm) tehát közel embernagyságú alakokkal van dolgunk. A jelenet hátterében a perspektíva szabályai szerint megfestett város épületei sorakoznak. A fehér falakat vöröses barna sávok díszítik az árkádos ablaksorokat keretezve. A kép jobb oldalán, háttal a nézőnek lépcsőn halad felfelé egy tollas kalapot viselő udvaronc. Talán a lépcső tetején rá váró idős férfihez, gazdájához siet. Az ősz szakállas, bő tógára emlékeztető reneszánsz köpenyt viselő férfi mögött az udvar további tagjai, beszélgető férfiak láthatók. A kép középpontjának a háttérben tornyos épületet pillanthatunk meg, amelytől egy folyó választ el minket. A fénylő, csillogó víztükör érzékelteti a folyót, amelynek partján csónakok és újabb nyüzsgő embercsoport látható.
A perspektíva felfedezését a reneszánsz művészetnek tulajdonítják. Célja, hogy a festmény sík felületén ábrázoltakat térbelivé tegye. Ezt úgy érik el, hogy a nézőhöz közelebb álló tárgyakat nagyobbaknak, míg a távolabbakat kisebbnek ábrázolja. Tehát egy és ugyanazon tárgyat eltérő méretűként ábrázolják a nézőtől való távolsága alapján. A másik ábrázolási szabály, hogy a távolba vezető vonalak látszólag egymásfelé közelednek és egy távoli pontban, az ún. enyészpontban találkoznak is. Ezt leginkább az épületek és utak megfestésekor tapasztalhatjuk és ezt a hatást érzékelhetjük Romanino városának ábrázolásakor is. A Barbarigo és Orsini találkozásának helyet adó teret övező épületek falainak vonalai egy ilyen képzeletbeli pont felé közelednek.
Térjünk vissza a jelenet főszereplőihez. Elsőként Agostino Barbarigo dózsét vegyük szemügyre. Az ősz szakállú férfi barna köpenyt visel. A fehér prémgallérral díszített drága ruhadarabnak valószínűleg komoly súlya lehet. A földre omló anyag redői érzékeltetik ezt. A férfi fején a dózsék, a velencei köztársaság választott vezetőinek jellegzetes süvegét viseli. Ez a fejfedő jellegzetesen vörös színű, hátsó részén kicsúcsosodik, a homlokot övező részén mintha korona pántja díszítené. Festményünkön is arannyal díszített sáv jelzi ezt a részt. A dózse tehát a köztársaság nagyhatalmú vezetője volt. Barbarigo a dózsei tisztséget 1486-tól 1501-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Előtte térdel Niccolo Orsini, a velencei sereg vezére. A kopasz, testes férfi karddal az oldalán, páncélba öltözve veszi át a zászlót a rá letekintő dózsétól. A zászló átadása a hadvezéri megbízatást jelképezi. Ebben az időben Velence komoly harcokat vívott az Oszmán Birodalommal, így Orsini fontos feladatot kapott.
A zászló átadását, a két alakot szemlélő fiatal férfiak csoportjai veszik körül. A jobbára hosszú hajú, kalapot viselő ifjak öltözékének jellegzetes darabja a harisnyanadrág. Ez a mai szemmel megmosolyogtató lehet, de a reneszánsz korban jellegzetes viseletnek számított a férfiak körében. Az ifjak lábaira feszülő harisnyák jobb szára fehér, míg a bal szára kék színű. Ennek az oka valószínűleg nem valami divathóbort, hiszen az Orsini család címere is kék-fehér színű. A harisnya színével tehát a család hadaihoz való tartozásukat fejezték így ki.
A komoly hangvételű jelenetben egy kedves kis részletet is felfedezhetünk! A térdeplő Orsini lábainál ugyanis egy barna bundájú kiskutya kucorog. A kutyát gyakran a bátorság és az állhatatosság szimbólumaként használták. Ha érdekelnek a különböző kutya ábrázolások a művészet történetében, akkor ajánlom az alábbi cikket: Kutya a képzőművészetben. | Kutyatár | Kézikönyvtár (arcanum.hu)
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
Girolamo Romanino: Agostino Barbarigo dózse zászlót ad át Niccolo Orsininek
1508-1509 körül
A Szépművészeti Múzeumba betérve több ezer év kincsei között válogathatunk. Az egyiptomi, az antik, a régi szobor és régi magyar gyűjtemény, a grafikai gyűjtemény vagy a régi képtár felbecsülhetetlen értékű műtárgyakat őriz. Innen válogatunk a következő pár hétben.
Az első legyen egy technikailag is nagyon izgalmas kép, Girolamo RomaninoAgostino Barbarigo dózse zászlót ad Niccolo Orsininek című alkotása. A kissé kopottas, tompa színű festményen a reneszánsz épületek között bontakozik ki a jelenet. A színek visszafogottsága talán furcsa lehet egy festmény esetében, azonban ez igazából egy freskó, tehát falkép, amelyet egy különleges technikával választottak le a falról és rakták át vászonra mint hordozóanyagra, hogy az épület pusztulása vagy átépítése után is megmaradhasson az utókornak. Közelebb lépve a képhez néhol láthatjuk is előbukkanni a vásznat, sőt egy-két helyen még olyan falfirkákat is felfedezhetünk, amelyeket még akkor véstek a képbe, amikor az a falon volt.
Az óriási méretű képen (300 x 371 cm) tehát közel embernagyságú alakokkal van dolgunk. A jelenet hátterében a perspektíva szabályai szerint megfestett város épületei sorakoznak. A fehér falakat vöröses barna sávok díszítik az árkádos ablaksorokat keretezve. A kép jobb oldalán, háttal a nézőnek lépcsőn halad felfelé egy tollas kalapot viselő udvaronc. Talán a lépcső tetején rá váró idős férfihez, gazdájához siet. Az ősz szakállas, bő tógára emlékeztető reneszánsz köpenyt viselő férfi mögött az udvar további tagjai, beszélgető férfiak láthatók. A kép középpontjának a háttérben tornyos épületet pillanthatunk meg, amelytől egy folyó választ el minket. A fénylő, csillogó víztükör érzékelteti a folyót, amelynek partján csónakok és újabb nyüzsgő embercsoport látható.
A perspektíva felfedezését a reneszánsz művészetnek tulajdonítják. Célja, hogy a festmény sík felületén ábrázoltakat térbelivé tegye. Ezt úgy érik el, hogy a nézőhöz közelebb álló tárgyakat nagyobbaknak, míg a távolabbakat kisebbnek ábrázolja. Tehát egy és ugyanazon tárgyat eltérő méretűként ábrázolják a nézőtől való távolsága alapján. A másik ábrázolási szabály, hogy a távolba vezető vonalak látszólag egymásfelé közelednek és egy távoli pontban, az ún. enyészpontban találkoznak is. Ezt leginkább az épületek és utak megfestésekor tapasztalhatjuk és ezt a hatást érzékelhetjük Romanino városának ábrázolásakor is. A Barbarigo és Orsini találkozásának helyet adó teret övező épületek falainak vonalai egy ilyen képzeletbeli pont felé közelednek.
Térjünk vissza a jelenet főszereplőihez. Elsőként Agostino Barbarigo dózsét vegyük szemügyre. Az ősz szakállú férfi barna köpenyt visel. A fehér prémgallérral díszített drága ruhadarabnak valószínűleg komoly súlya lehet. A földre omló anyag redői érzékeltetik ezt. A férfi fején a dózsék, a velencei köztársaság választott vezetőinek jellegzetes süvegét viseli. Ez a fejfedő jellegzetesen vörös színű, hátsó részén kicsúcsosodik, a homlokot övező részén mintha korona pántja díszítené. Festményünkön is arannyal díszített sáv jelzi ezt a részt. A dózse tehát a köztársaság nagyhatalmú vezetője volt. Barbarigo a dózsei tisztséget 1486-tól 1501-ben bekövetkezett haláláig töltötte be. Előtte térdel Niccolo Orsini, a velencei sereg vezére. A kopasz, testes férfi karddal az oldalán, páncélba öltözve veszi át a zászlót a rá letekintő dózsétól. A zászló átadása a hadvezéri megbízatást jelképezi. Ebben az időben Velence komoly harcokat vívott az Oszmán Birodalommal, így Orsini fontos feladatot kapott.
A zászló átadását, a két alakot szemlélő fiatal férfiak csoportjai veszik körül. A jobbára hosszú hajú, kalapot viselő ifjak öltözékének jellegzetes darabja a harisnyanadrág. Ez a mai szemmel megmosolyogtató lehet, de a reneszánsz korban jellegzetes viseletnek számított a férfiak körében. Az ifjak lábaira feszülő harisnyák jobb szára fehér, míg a bal szára kék színű. Ennek az oka valószínűleg nem valami divathóbort, hiszen az Orsini család címere is kék-fehér színű. A harisnya színével tehát a család hadaihoz való tartozásukat fejezték így ki.
A komoly hangvételű jelenetben egy kedves kis részletet is felfedezhetünk! A térdeplő Orsini lábainál ugyanis egy barna bundájú kiskutya kucorog. A kutyát gyakran a bátorság és az állhatatosság szimbólumaként használták. Ha érdekelnek a különböző kutya ábrázolások a művészet történetében, akkor ajánlom az alábbi cikket: Kutya a képzőművészetben. | Kutyatár | Kézikönyvtár (arcanum.hu)
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció 20
A klasszikus művészet szentélye, a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc 1905-1906
A Hősök tere (1. kép) Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai csomópontja. Emellett érdekessége az is, hogy a teret meghatározó valamennyi építészeti alkotás egy ember nevéhez fűződik. Ő Schickedanz Albert, aki a Műcsarnokot, a Milleniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is tervezte. A Milleniumi ünnepségsorozat során kialakított téren két monumentális épület található, mindkettő a művészet otthona. A Műcsarnokkal, amely a kortárs képzőművészet bemutatkozó helye, egy korábbi narráció során már megismerkedhettünk. Az épület vélhetőleg a honatyák tetszését is elnyerte, így a Hősök terén körbe pillantva találkozhatunk Schickedanz egy másik főművével is, amelyet az épületre kiírt pályázaton nyertes tervei alapján építettek meg. Az építésére a Főváros ingyenesen ajánlotta fel a területet, ahol addig a Feszty körkép bemutatására szolgáló Rotunda – neve is mutatja, hogy kör alakú- épülete állt.
A Szépművészeti Múzeum épülete a neoreneszánsz és neoklasszicista építészetnek szép példája. Az építészeti stílushoz híven az antik görög és római épületek elemeit használja fel, azok elrendezési elvét és megoldásait követi. Ez a döntés nem véletlen, hiszen a klasszikus stílus az időtlenség és az érték érzetét kelti és mély tiszteletet vált ki a szemlélőből. Elrendezése, komoly és letisztult megjelenése templom hatását kelti, ez pedig tökéletes otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számára, amelynek egy-két izgalmas darabjával a következő hetekben ismerkedünk meg.
A világos kőből készült elemei nyári napsütéskor szinte vakítják az ember szemét, de ez a nagy „fehérség” csak a 19. század találmánya, mára pedig már a hófehér oszlopok tűnnek számunkra hitelesnek, pedig a valóságban az antik görög épületek és szobrok is festve voltak, gazdag színeikkel kápráztatták el a korabeli szemlélőjüket.
Figyeljük meg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc tervei alapján 1900 és 1906 között létrejött épület egyes klasszikus elemeit, hogy jobban megértsük, miből ered klasszikus szépsége. Az épület karakterét meghatározó részletei közül itt csak kettőt emelek ki: az oszlopokat és a homlokzat leglátványosabb elemét, a szobrokkal ékesített timpanont. Az oszlopfők (2. kép) a klasszikus antik oszloprendek közül a korinthoszihoz, a legbonyolultabbhoz hasonló. Ez az oszlopfő akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása és összetett formája. A gazdag növénycsokor pedig szépen koronázza a hatalmas átmérőjű, bordázott oszlopokat.
Az oszlopok tetején párkányok pihennek, ezeken nyugszik a timpanon, ez a háromszög alakú építészeti elem, amelyben harci jelenetet megörökítő szoborcsoport látható (3. kép). A jelenetnek is erős antik kapcsolódása van, ugyanis a mozgalmas szoborcsoport a kentaurok és a laphiták csatáját jeleníti meg. A laphiták félig mitologikus, félig történelmi thesszáliai népek voltak, akik több északi görög törzs legendáiban előfordulnak, tehát létezésüknek lehetet valós alapja. Valószínűleg Görögország egy hegységekkel övezett síkságának, Thesszáliának őslakói voltak, akiknek természetes ellenségei a kentaurok voltak. Ezek az emberi felsőtesttel és ló alsótesttel született lények vadságukról voltak híresek. A timpanonban ábrázolt legenda szerint Peirithoos, a Thessáliában élő lapitha törzs királya és Hippodameia esküvőjén vendégként vettek részt a kentaurok, de igencsak felöntöttek a garatra és a bor hatására szinte eszüket vesztve erőszakoskodni kezdtek a nőkkel. Ekkor harc tört ki a lapithák és a kentaurok közt, amely sok életet követelt, de a csata a laphiták győzelmével zárult, a kentaurokat pedig elűzték a vidékről. A szoborcsoport alakjai érzékletesen adják vissza a történetet, Az atletikus testalkatú laphita férfiak heves párharcot vívnak az ördögi ábrázatú kentaurokkal. Némely laphiták pedig botokkal készülnek lesújtani a redőzött klasszikus ruhát (peplosz) viselő, az erőszaknak ellen állni próbáló nőkkel viaskodó kentaurokra. A háromszög forma hatására az alakok a szélső csúcsok felé haladva először csak térdre ereszkednek, majd az egészen a sarkokban ábrázolt figurák már fekve figyelik a dulakodást. Összességében elmondható, hogy a heves mozdulatok olyan élethűen adják vissza a harc hevét és lendületét, hogy néhol az az érzésünk lehet, hogy megmozdulnak a több száz éve a timpanonban lévő alakok.
Érdemes meghallgatni Kovács Vera, a múzeum munkatársának bemutatóját a múzeum történetéről is. TEXTÚRA 2020 // ÉPÜLETTÖRTÉNET – Kovács Vera tárlatvezetővel – YouTube
Somogyi-Rohonczy Zsófia
Narráció
A klasszikus művészet szentélye, a Szépművészeti Múzeum Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc 1905-1906
A Hősök tere (1. kép) Budapest egyik leglátogatottabb turisztikai csomópontja. Emellett érdekessége az is, hogy a teret meghatározó valamennyi építészeti alkotás egy ember nevéhez fűződik. Ő Schickedanz Albert, aki a Műcsarnokot, a Milleniumi Emlékművet és a Szépművészeti Múzeumot is tervezte. A Milleniumi ünnepségsorozat során kialakított téren két monumentális épület található, mindkettő a művészet otthona. A Műcsarnokkal, amely a kortárs képzőművészet bemutatkozó helye, egy korábbi narráció során már megismerkedhettünk. Az épület vélhetőleg a honatyák tetszését is elnyerte, így a Hősök terén körbe pillantva találkozhatunk Schickedanz egy másik főművével is, amelyet az épületre kiírt pályázaton nyertes tervei alapján építettek meg. Az építésére a Főváros ingyenesen ajánlotta fel a területet, ahol addig a Feszty körkép bemutatására szolgáló Rotunda – neve is mutatja, hogy kör alakú- épülete állt.
A Szépművészeti Múzeum épülete a neoreneszánsz és neoklasszicista építészetnek szép példája. Az építészeti stílushoz híven az antik görög és római épületek elemeit használja fel, azok elrendezési elvét és megoldásait követi. Ez a döntés nem véletlen, hiszen a klasszikus stílus az időtlenség és az érték érzetét kelti és mély tiszteletet vált ki a szemlélőből. Elrendezése, komoly és letisztult megjelenése templom hatását kelti, ez pedig tökéletes otthont biztosít a Szépművészeti Múzeum gyűjteménye számára, amelynek egy-két izgalmas darabjával a következő hetekben ismerkedünk meg.
A világos kőből készült elemei nyári napsütéskor szinte vakítják az ember szemét, de ez a nagy „fehérség” csak a 19. század találmánya, mára pedig már a hófehér oszlopok tűnnek számunkra hitelesnek, pedig a valóságban az antik görög épületek és szobrok is festve voltak, gazdag színeikkel kápráztatták el a korabeli szemlélőjüket.
Figyeljük meg a Schickedanz Albert és Herczog Fülöp Ferenc tervei alapján 1900 és 1906 között létrejött épület egyes klasszikus elemeit, hogy jobban megértsük, miből ered klasszikus szépsége. Az épület karakterét meghatározó részletei közül itt csak kettőt emelek ki: az oszlopokat és a homlokzat leglátványosabb elemét, a szobrokkal ékesített timpanont. Az oszlopfők (2. kép) a klasszikus antik oszloprendek közül a korinthoszihoz, a legbonyolultabbhoz hasonló. Ez az oszlopfő akantuszlevelek, indák és csiga formájú díszek alkotta dekoratív csokorként írható le. Kőbe vésve azonban igazán elegáns hatást kelt a levél kecses hajlása és összetett formája. A gazdag növénycsokor pedig szépen koronázza a hatalmas átmérőjű, bordázott oszlopokat.
Az oszlopok tetején párkányok pihennek, ezeken nyugszik a timpanon, ez a háromszög alakú építészeti elem, amelyben harci jelenetet megörökítő szoborcsoport látható (3. kép). A jelenetnek is erős antik kapcsolódása van, ugyanis a mozgalmas szoborcsoport a kentaurok és a laphiták csatáját jeleníti meg. A laphiták félig mitologikus, félig történelmi thesszáliai népek voltak, akik több északi görög törzs legendáiban előfordulnak, tehát létezésüknek lehetet valós alapja. Valószínűleg Görögország egy hegységekkel övezett síkságának, Thesszáliának őslakói voltak, akiknek természetes ellenségei a kentaurok voltak. Ezek az emberi felsőtesttel és ló alsótesttel született lények vadságukról voltak híresek. A timpanonban ábrázolt legenda szerint Peirithoos, a Thessáliában élő lapitha törzs királya és Hippodameia esküvőjén vendégként vettek részt a kentaurok, de igencsak felöntöttek a garatra és a bor hatására szinte eszüket vesztve erőszakoskodni kezdtek a nőkkel. Ekkor harc tört ki a lapithák és a kentaurok közt, amely sok életet követelt, de a csata a laphiták győzelmével zárult, a kentaurokat pedig elűzték a vidékről. A szoborcsoport alakjai érzékletesen adják vissza a történetet, Az atletikus testalkatú laphita férfiak heves párharcot vívnak az ördögi ábrázatú kentaurokkal. Némely laphiták pedig botokkal készülnek lesújtani a redőzött klasszikus ruhát (peplosz) viselő, az erőszaknak ellen állni próbáló nőkkel viaskodó kentaurokra. A háromszög forma hatására az alakok a szélső csúcsok felé haladva először csak térdre ereszkednek, majd az egészen a sarkokban ábrázolt figurák már fekve figyelik a dulakodást. Összességében elmondható, hogy a heves mozdulatok olyan élethűen adják vissza a harc hevét és lendületét, hogy néhol az az érzésünk lehet, hogy megmozdulnak a több száz éve a timpanonban lévő alakok.
Érdemes meghallgatni Kovács Vera, a múzeum munkatársának bemutatóját a múzeum történetéről is. TEXTÚRA 2020 // ÉPÜLETTÖRTÉNET – Kovács Vera tárlatvezetővel – YouTube
