Jó gyakorlatok a foglalkoztatásban: VGYKE

Az FSZK TÁRS Projekt Foglalkoztatási Munkacsoportja az elmúlt év folyamán több helyszínen gyűjtött foglalkoztatási jó gyakorlatokat. Mindenhol találtak számos, megosztásra érdemes megoldást: az érdeklődők – többek között – brand-építéssel, bérmunka-végzéssel, stratégiakészítéssel, innovatív technológiák alkalmazásával kapcsolatos követésre méltó, jól működő megoldásokról olvashatnak.

A munkacsoport munkatársai legutóbb a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületénél jártak. Az egyesület a foglalkoztatás terén a szolgáltatásnyújtást részesíti előnyben, szemben a termék-előállítással. Minden tevékenységet megváltozott munkaképességű munkavállaló végez; közöttük vannak vak, gyengénlátó, de látó személyek is. Fő tevékenységük a gyógymasszázs, amit külső igénybevevők számára biztosítanak. Ugyanakkor nagy gondot fordítanak a látássérültek közösségének építésére és számukra rehabilitációs szolgáltatások nyújtására is.

Az egyesület vezetőjével folytatott beszélgetésből született leírás a hírlevelünk mellékletében is megtalálható, melyet ide kattintva le lehet tölteni (pdf fájl).

Első találkozó jó hangulatban

A szervezés folyamán mind a vendégek, mind a helyszín kiválasztására nagy gondot fordítottunk.

Dr. Márkus Petra jogász és Troznai-Nagy Hunor Attila műszaki menedzser szavait nagy érdeklődéssel hallgattuk arról, hogy például érdemes-e beleírni a szakmai önéletrajzba, hogy látássérültként pályázik valaki az állásra, és mit lehet tenni akkor, ha nem vesznek fel el elsőre, másodjára vagy akár harmadjára sem az áhított posztra. A fiatal szakemberek készségesen beavattak a legapróbb részletekbe is, ha valakit épp ezek érdekeltek. A komolyság mellett azért jutott hely a humornak is.

A legtrendibb budapesti éttermek közé választott „A kert Bisztró Étterem” hűs tégla falai nyújtottak számunkra optimális helyszínt a találkozóhoz. A több órás meeting alatt nem feledkeztünk meg testünk táplálásáról sem – ahogy ezt a felhívásunkban is meghirdettük. A hosszú asztalnál mindnyájan jól hallottuk egymás mondandóját, közben pedig jókat falatoztunk.

A VGYKE ugyanis igazi családias, laza körülményeket kívánt biztosítani az előadóknak és az érdeklődőknek, hogy oldja az ismerkedés feszültségét.

Folytatás ősszel várható.

A képen az első ACDC klub résztvevői láthatóak egy asztal körül ülve

Álláshirdetés

Feltételek:

Munkakör: pénzügyi adminisztrátor

Iskolai végzettség: középfokú végzettség, közgazdasági érettségi

Előny: pénzügyi végzettség, hasonló munkakörben tapasztalat

Feladatok: források elszámolása, pénzügyi nyilvántartások kezelése

Napi munkaidő: 8 óra

Fizetés: a garantált bérminimum

Munkavégzés helyszíne: 1149. Budapest, XIV. Angol u. 44.

Önéletrajzokat kizárólag az info@vgyke.com címre várjuk.

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Forrás: www.allas-munka.blog.hu

AC/DC „Találd meg a helyed!”

2018-ban megújult formában szeretnénk elindítani az AC/DC „Találd meg a helyed!” című programunkat! E program célja az, hogy segítséget nyújtsunk minden regisztráló fiatal számára a nyílt munkaerőpiacon való elhelyezkedésben különböző szolgáltatásainkkal!

A szolgáltatásaink kialakításában szeretnénk a segítséged kérni. Szólj hozzá, adj hozzá hiszen a program a tiéd, téged szolgál!

Szeretnéd ha a tiéd lenne a legtrendibb önéletrajz? Esetleg a motívációs levél megírása okoz némi problémát? Csiszolni szeretnéd nyelvtudásod?

Szolgáltatásaink:

Mi segítünk, fordulj hozzánk bizalommal!

Az első 10 regisztráló személyre szabott, ingyenes stylist szolgáltatást kap egy profi stílustanácsadótól!

Regisztrálj most! A VGYKE-nek fontos a véleményed és a hozzászólásod! Együtt sikerülni fog!

Regisztrálj itt:

https://goo.gl/w4nmph

 

A képen egy tábla látható, angolul az álommunka felirattal

Munkalehetőséget kínál egyesületünk

Munkakör: személyi segítő

Feltételek: megbízhatóság, empátia, jó írásbeli és szóbeli kommunikáció, pontos precíz munkavégzés.

Iskolai végzettség: minimum szociális, vagy egészségügyi, vagy gyógypedagógiai középfokú végzettség

Előny: támogató szolgálathoz személyi segítői képesítés megléte, szociális területen hasonló munkakörben tapasztalat

Munkaköri feladatok: személyi segítéssel összefüggő feladatok ellátása (személyi kísérés, gondozás, fogyatékossággal élő személyek segítése), a támogató szolgálatok 2017-es szakmai ajánlásában foglaltak szerint

Napi munkaidő: 6 óra

Fizetés: közalkalmazotti bértábla szerint, plusz szociális bérpótlék, BKV bérlet és munkaruha juttatás

Munkavégzés helyszíne: 1146. Budapest, XIV. Hermina u. 57.

Önéletrajzokat az info@vgyke.com címre várjuk.

A képen egy segítő kísér egy fehérbotos embert

Kép forrása: inhabitat.com

Munkatársat keresünk!

Elvárások:

Munkaidő: napi 4 óra, heti 20 óra.

Bérezés: a garantált bérminimum 4 órás időarányos része.

Önéletrajzokat a balazsgabor@vgyke.com e-mail címre várjuk.

Érdeklődni telefonon a +36/70-683-43-31-es telefonon lehet, Balázs Gábornál

A képen a Láthatár Bolt bejárata melletti falrész látható, ahol ki van írva, hogy Láthatár, a Látássérültek Eszközeinek Tárháza

Állásajánlat

Elvárások:

Munkaidő: napi 4 óra, heti 20 óra.

Bérezés: a minimálbér 4 órás időarányos része.

Önéletrajzokat a lampas.vezeto@gmail.com e-mail címre várjuk.

Érdeklődni telefonon a 06/70-984-11-08-as telefonon lehet Mészáros Ágnesnél.

Mészáros Ágnes

A képen egy hölgy látható, amint egy asztalnál ül, papírral a kezében és a laptopján dolgozik

A kép forrása: https://www.kiplinger.com/

Állásajánlat

Elvárások:

Munkaidő: napi 4 óra, heti 20 óra.

Bérezés: a minimálbér 4 órás időarányos része.

Önéletrajzokat a lampas.vezeto@gmail.com e-mail címre várjuk.

Érdeklődni telefonon a 06/70-984-11-08-as telefonon lehet Mészáros Ágnesnél.

A képen egy hölgy látható, amint egy asztalnál ül, papírral a kezében és a laptopján dolgozik

A kép forrása: https://www.kiplinger.com/

Gyógymasszőrt keresünk

A jelentkezés feltételei:

A jelentkezésnél előnyt jelent:

Minden egyéb információt Kis Erikánál kaphat: 06 70 383 36 10

a képen egy kéz látható aki masziroz egy vállat

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu

Közösségi civilszervezőket keresünk!

A jelentkezés feltételei:

A jelentkezésnél előnyt jelent:

Minden egyéb információt az alábbi elérhetőségen kaphat:
Mészáros Ágnes
Közösség Fejlesztés vezetője
06 70 984 11 08

Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várom
lampas.vezeto@gmail.com

 

A képen egy hölgy látható, amint egy asztalnál ül, papírral a kezében és a laptopján dolgozik

A kép forrása: https://www.kiplinger.com/

Gépjárművezetőt keresünk

A képen a Szolgálat gépkocsija látható

Munkakör: gépjárművezető

Feltételek: megváltozott munkaképesség (legalább 40 %) és a VGYKE foglalkozás egészségügyi orvos előzetes alkalmassági véleménye

Iskolai végzettség: középfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány

Előny: hasonló munkakörben tapasztalat, speciális támogató szolgálathoz szükséges gépjárművezetői képzettség

Feladatok: fogyatékos személyek szállítása, napi munkaidő 8 óra

Fizetés: közalkalmazotti bértábla szerint + összevont bérpótlék

Jelentkezni, önéletrajzzal és a megváltozott munkaképességet igazoló határozat másolatával lehet az info@vgyke.com címre.

A felvétel során több alkalmas állásinterjút folytatunk. Jelentkezni és érdeklődni lehet az info@vgyke.com címen lehet.

Álláshirdetés

A jelentkezés feltételei:

A jelentkezésnél előnyt jelent:

Minden egyéb információt az alábbi elérhetőségen kaphat:
Mészáros Ágnes
Közösség Fejlesztés vezetője
06 70 984 11 08

Önéletrajzokat az alábbi e-mail címre várom
lampas.vezeto@gmail.com

 

A képen egy nagyító látható, amivel egy ember keres valamit és egy munkák feliratot talál

Forrás: www.allas-munka.blog.hu