A szegénységről való izgalmas beszélgetés ígéretével érkeztünk a klubnapunkra. A meghívott vendégünk azt ígérte ugyanis, hogy nem csupán a szegénység okairól, hanem az abból való kitörés lehetőségéről is érdekes gondolatokkal fog minket megajándékozni. Ráadásul nem előadással érkezett hozzánk, hanem példák sokaságával, valamint azzal a lehetőséggel, hogy bárki, bármelyik pillanatban, akármit kérdezhet az elhangzottakkal kapcsolatban.
A beszélgetés első negyedében a szegénység megállapításának a formáiról hallgattunk. Megtudhattuk, hogy általában két módon szoktak a szakemberek a szegénységre meghatározást készíteni. Az egyik a relatív szegénység, amikor a társadalomnak egy mutató szerint rendezett, legalsó valahányad részét tekintik szegénynek. “A népesség legkevesebb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka” például egy ilyen meghatározás. A másik meghatározás az, amikor egy határvonalat húznak egy mutató alapján, majd akik a határvonal alatt helyezkednek el, azokat tekintik szegénynek. Példaként hallottuk erre, hogy szegény az, akinek naponta 1000 forintnál kevesebb jut étkezésre.
Ezek a meghatározások azért fontosak, mert segítettek megérteni, hogy a szegénység miként mérhető, miként fogható meg valamilyen tényszerű módon. Ezen a ponton volt egy kis kitérőnk a magyarországi helyzetre, hogy nálunk milyen okok miatt és milyen módon használnak ilyesféle definíciókat. Többen nagyon meglepődtek azon, hogy ezeket milyen irányba és milyen gyakorisággal változtatták, ami nagy izgalmat keltett, holott még csak a beszélgetés elején voltunk!
Utána tért a meghívott vendégünk rá arra, amit mindenki várt, miszerint van-e valamilyen törvényszerűség abban, hogy ki lesz szegény és ki nem? Elmondta, hogy erre vonatkozóan több elmélet létezik, de ő egy példán keresztül mutatja meg, hogy miért gondolja azt, amit válasznak szokott adni erre a kérdésre.
Egy szemléletes példán keresztül mutatta be egy család 250 éves történelmét. Ennek a családnak a felmenői zsellérként kerültek meghatározásra az 1700-as évek közepén. Az XIX. században napszámosok voltak a lakóhelyükön, majd a közelben megnyíló gyárakban kezdtek dolgozni, mint segédmunkások, később pedig szakmunkásokként. A XX. század közepén már városban éltek és némelyikük irodai alkalmazott lett. A rendszerváltás után megtapasztalták a munkanélküliséget és a jelenben szellemi munkát végeznek, felsőfokú végzettséggel. Ez az átalakulás ilyen módon elbeszélve azt a látszatot kelti, hogy a család tagjai felemelkedést éltek meg, hiszen szegény földművesből diplomás alkalmazottá váltak. Ugyanakkor kiderült, hogy mind a vagyonukat, mind a jövedelmüket tekintve, folyamatosan a társadalom legrosszabbul élő alsó harmadának a felső részébe sorolhatók voltak. Megtudtuk, hogy nagyobb időtávlatokat nézve ez a példa nem egyedi, ilyen módon azt látszik igazolni, hogy a társadalomban nagyjából mindenkinek elég kicsi lehetősége van a változtatásra.
A példának vett családnál maradva a vendégünk megmutatta azt, hogy a vagyon és a jövedelem tekintetében a család felett álló társadalmi csoportok, milyen eszközökkel igyekeztek a történelmi átalakulások időszakában is megőrizni a saját, előnyösebb helyzetüket. Ez az érdekes időutazás azzal a gondolattal zárult, hogy amikor a javak elosztását arra hivatkozva látják jónak korlátozni, hogy senki se tudjon mértéktelenül nélkül felhalmozni, akkor mindig azok a társadalmi szereplők előtt nyílnak meg a felemelkedés és felhalmozás lehetőségei, akik a korlátozásokról döntenek. Másképpen fogalmazva azt mondta a vendégünk, hogy a társadalom nagy többsége előtt mindig csak annyi lehetőség nyílik meg, amennyi a felette álló társadalmi csoportok előnyös helyzetét nem csökkenti.
A beszélgetés utolsó negyedében hallottunk egy érdekes kutatásról, amelyben azon legvagyonosabb családok életútját vizsgálták, akik nem örökölték és nem nyerték a vagyonukat, hanem a szegénységből emelkedtek fel. Azt az utat, amit ezek a családok bejártak, a jelenből tekintve sikernek nevezzük. Az az elbeszélésekből viszont az derült ki, hogy általában rengeteg próbálkozás és azt követő rengeteg kudarc volt jellemző a felemelkedésükre. Ha valami közös jellemzőt keresünk a történetekben, akkor a kitartás, az áldozatkész hozzáállás és a kudarcokból való tanulás lehet az, ami utat jelentett nekik a változáshoz. Az egyik példában megismerhettünk valakit, aki legalább tizenöt esetben kudarcot vallott, mire úgy tudta rendezni az ügyeit, hogy révbe érjen.
A vendégünk azt is elmondta egy kérdésre válaszolva, hogy ezeket a példákat nem szabad pontos receptként követni. A legtöbb esetben ugyanis az a jellemző, hogy akik a jelenből ítélve sikeresen tudtak nagyot változtatni a társadalmi helyzetükön, azok nem jól bevált módszereket alkalmaztak, hanem újszerű módon, mások megoldásaival szakítva próbálkoztak valami újjal. Éppen ezért lehet a kitartás, valamint a kudarcokból való tanulást követő állhatatos újrakezdés a közös elem ezekben a történetekben.
Egy másik érdekes kérdés volt, hogy létezett-e példa arra, amikor egy társadalomban a szegénységnek a legembertelenebb részét sikerült megszüntetni és mindenki számára legalább egy emberi életminőséget biztosítani? A válaszból megismerhettünk példákat arra, hogy amikor ilyen megközelítőleg sikeresnek mondható változások léptek életbe, az milyen hatásoknak volt köszönhető. Az bontakozott ki a válaszból, hogy a felsőbb társadalmi csoportok nagyon ritkán mondtak le az előnyeikről a kevésbé szerencsésebbek vagy a nélkülözők javára, így valamilyen módon ezt ki kellett belőlük kényszeríteni. A vendégünk szerint ezért fontos a perifériára szorult vagy oda tartó csoportoknak az erős érdekvédelem és a határozott nyomásgyakorlás, mert ezek nélkül a felsőbb rétegek csak pont azt a szűk mozgásteret engedik meg, ami éppen a rossz életminőségért felelős, így csak a változás elvi esélye marad, ami a legtöbb esetben nem realizálható.
Nagyon sok gondolattal gazdagodtunk és azt hiszem mindannyian nagyon elgondolkodtunk a hallottakon. Köszönjük a meghívott vendégünknek az idejét és a ránk szánt energiáját, valamint a XIII. kerületi Önkormányzatnak a klubnapunk támogatását!
Klubnap a szegénységről
A szegénységről való izgalmas beszélgetés ígéretével érkeztünk a klubnapunkra. A meghívott vendégünk azt ígérte ugyanis, hogy nem csupán a szegénység okairól, hanem az abból való kitörés lehetőségéről is érdekes gondolatokkal fog minket megajándékozni. Ráadásul nem előadással érkezett hozzánk, hanem példák sokaságával, valamint azzal a lehetőséggel, hogy bárki, bármelyik pillanatban, akármit kérdezhet az elhangzottakkal kapcsolatban.
A beszélgetés első negyedében a szegénység megállapításának a formáiról hallgattunk. Megtudhattuk, hogy általában két módon szoktak a szakemberek a szegénységre meghatározást készíteni. Az egyik a relatív szegénység, amikor a társadalomnak egy mutató szerint rendezett, legalsó valahányad részét tekintik szegénynek. “A népesség legkevesebb jövedelemmel rendelkező 10 százaléka” például egy ilyen meghatározás. A másik meghatározás az, amikor egy határvonalat húznak egy mutató alapján, majd akik a határvonal alatt helyezkednek el, azokat tekintik szegénynek. Példaként hallottuk erre, hogy szegény az, akinek naponta 1000 forintnál kevesebb jut étkezésre.
Ezek a meghatározások azért fontosak, mert segítettek megérteni, hogy a szegénység miként mérhető, miként fogható meg valamilyen tényszerű módon. Ezen a ponton volt egy kis kitérőnk a magyarországi helyzetre, hogy nálunk milyen okok miatt és milyen módon használnak ilyesféle definíciókat. Többen nagyon meglepődtek azon, hogy ezeket milyen irányba és milyen gyakorisággal változtatták, ami nagy izgalmat keltett, holott még csak a beszélgetés elején voltunk!
Utána tért a meghívott vendégünk rá arra, amit mindenki várt, miszerint van-e valamilyen törvényszerűség abban, hogy ki lesz szegény és ki nem? Elmondta, hogy erre vonatkozóan több elmélet létezik, de ő egy példán keresztül mutatja meg, hogy miért gondolja azt, amit válasznak szokott adni erre a kérdésre.
Egy szemléletes példán keresztül mutatta be egy család 250 éves történelmét. Ennek a családnak a felmenői zsellérként kerültek meghatározásra az 1700-as évek közepén. Az XIX. században napszámosok voltak a lakóhelyükön, majd a közelben megnyíló gyárakban kezdtek dolgozni, mint segédmunkások, később pedig szakmunkásokként. A XX. század közepén már városban éltek és némelyikük irodai alkalmazott lett. A rendszerváltás után megtapasztalták a munkanélküliséget és a jelenben szellemi munkát végeznek, felsőfokú végzettséggel. Ez az átalakulás ilyen módon elbeszélve azt a látszatot kelti, hogy a család tagjai felemelkedést éltek meg, hiszen szegény földművesből diplomás alkalmazottá váltak. Ugyanakkor kiderült, hogy mind a vagyonukat, mind a jövedelmüket tekintve, folyamatosan a társadalom legrosszabbul élő alsó harmadának a felső részébe sorolhatók voltak. Megtudtuk, hogy nagyobb időtávlatokat nézve ez a példa nem egyedi, ilyen módon azt látszik igazolni, hogy a társadalomban nagyjából mindenkinek elég kicsi lehetősége van a változtatásra.
A példának vett családnál maradva a vendégünk megmutatta azt, hogy a vagyon és a jövedelem tekintetében a család felett álló társadalmi csoportok, milyen eszközökkel igyekeztek a történelmi átalakulások időszakában is megőrizni a saját, előnyösebb helyzetüket. Ez az érdekes időutazás azzal a gondolattal zárult, hogy amikor a javak elosztását arra hivatkozva látják jónak korlátozni, hogy senki se tudjon mértéktelenül nélkül felhalmozni, akkor mindig azok a társadalmi szereplők előtt nyílnak meg a felemelkedés és felhalmozás lehetőségei, akik a korlátozásokról döntenek. Másképpen fogalmazva azt mondta a vendégünk, hogy a társadalom nagy többsége előtt mindig csak annyi lehetőség nyílik meg, amennyi a felette álló társadalmi csoportok előnyös helyzetét nem csökkenti.
A beszélgetés utolsó negyedében hallottunk egy érdekes kutatásról, amelyben azon legvagyonosabb családok életútját vizsgálták, akik nem örökölték és nem nyerték a vagyonukat, hanem a szegénységből emelkedtek fel. Azt az utat, amit ezek a családok bejártak, a jelenből tekintve sikernek nevezzük. Az az elbeszélésekből viszont az derült ki, hogy általában rengeteg próbálkozás és azt követő rengeteg kudarc volt jellemző a felemelkedésükre. Ha valami közös jellemzőt keresünk a történetekben, akkor a kitartás, az áldozatkész hozzáállás és a kudarcokból való tanulás lehet az, ami utat jelentett nekik a változáshoz. Az egyik példában megismerhettünk valakit, aki legalább tizenöt esetben kudarcot vallott, mire úgy tudta rendezni az ügyeit, hogy révbe érjen.
A vendégünk azt is elmondta egy kérdésre válaszolva, hogy ezeket a példákat nem szabad pontos receptként követni. A legtöbb esetben ugyanis az a jellemző, hogy akik a jelenből ítélve sikeresen tudtak nagyot változtatni a társadalmi helyzetükön, azok nem jól bevált módszereket alkalmaztak, hanem újszerű módon, mások megoldásaival szakítva próbálkoztak valami újjal. Éppen ezért lehet a kitartás, valamint a kudarcokból való tanulást követő állhatatos újrakezdés a közös elem ezekben a történetekben.
Egy másik érdekes kérdés volt, hogy létezett-e példa arra, amikor egy társadalomban a szegénységnek a legembertelenebb részét sikerült megszüntetni és mindenki számára legalább egy emberi életminőséget biztosítani? A válaszból megismerhettünk példákat arra, hogy amikor ilyen megközelítőleg sikeresnek mondható változások léptek életbe, az milyen hatásoknak volt köszönhető. Az bontakozott ki a válaszból, hogy a felsőbb társadalmi csoportok nagyon ritkán mondtak le az előnyeikről a kevésbé szerencsésebbek vagy a nélkülözők javára, így valamilyen módon ezt ki kellett belőlük kényszeríteni. A vendégünk szerint ezért fontos a perifériára szorult vagy oda tartó csoportoknak az erős érdekvédelem és a határozott nyomásgyakorlás, mert ezek nélkül a felsőbb rétegek csak pont azt a szűk mozgásteret engedik meg, ami éppen a rossz életminőségért felelős, így csak a változás elvi esélye marad, ami a legtöbb esetben nem realizálható.
Nagyon sok gondolattal gazdagodtunk és azt hiszem mindannyian nagyon elgondolkodtunk a hallottakon. Köszönjük a meghívott vendégünknek az idejét és a ránk szánt energiáját, valamint a XIII. kerületi Önkormányzatnak a klubnapunk támogatását!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Hogyan juthatunk több támogatáshoz?
A szeptemberi klubnapunkon az igénybe vehető támogatásokról fog szólni. Általában a támogatásokról szóló tájékoztatókon az egyéni helyzetre vonatkozó specialitásokra nem térnek ki, így nem lehet belőlük tényleges segítséget kapni. Nálunk ez most nem így fog történni!
A vendégünk Ozvári-Lukács Réka lesz, aki a VGYKE egyik új programjában, a Szülő-példa-érték című projektjében dolgozik jogászként. Az eddig előkerült kérdéseket jeleztük neki, de bárki hozhatja a további saját kérdéseit és valamilyen módon biztosan választ fog rá kapni.
A program időpontja: 2018. szeptember 24. (hétfő), 15,00.
A program helye: Prevenciós Központ, XIII. Tüzér utca 56.-58.
Mindenkit sok szeretettek várunk!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Így telt az első félévünk
Ennek az évnek az első féléve a nagy növekedés időszaka volt a számunkra. Ez a növekedés azonban számos új kihívással szembesített mindannyiunkat, melyekkel örömmel néztünk szembe.
Az év elején folytattuk a tavaly megkezdett, Főzőcske névre hallgató programsorozatunk, melyre 2018 második félévében is el lehet majd látogatni. Ezeken a programokon a közös főzés és evés mellett, nagyon békés, kedves hangulatú tapasztalatcsere is folyik, ahol megismerhetjük egymás praktikáit.
A programjaink azonban az eddigi megszokott kínálat mellett újszerű elemekkel is kellett bővüljenek, a mostanában csatlakozottak igényei miatt. A régebbi klubtagok ezeken az alkalmakon át tudták adni a tapasztalataikat azoknak az újaknak, akik iskolaválasztás vagy iskolakezdés előtt álltak. Több alkalommal is teret biztosítottunk az ilyen jellegű tapasztalatcserének, mely remélhetően sok családnak könnyítette meg a döntéshozatalt az iskoláztatási kérdésekben.
A gyarapodásunk forrása főként a kisgyerekes kerületi családok voltak, így a programjaink tervezésében nekik is biztosítottunk olyan kikapcsolódási lehetőségeket, melyek egyszerre szolgálták ki a szülők és a kicsik igényeit. Így jutottunk el az Állatkertbe, a Holnemvolt Parkba, a Tropicariumba és más olyan helyekre, ahol érdekes és interaktív lehetőségek fogadták az egész családot.
Az év második felében is erre lehet nálunk számítani. Lesznek egész családokat megcélzó programok, a tagjaink által kívánt területeken tapasztalatcserét lehetővé tevő alkalmak és természetes olyan klubnapok, ahol érdekes témákban szerzett ismeretekkel gazdagodhat mindenki.
Őszintén reméljük, hogy a dinamikus, nyitott, élettel teli hangulat még több embernek teszi majd vonzóvá a klubunkat!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Hajós délután Angyalföldön
Mivel a megbeszélt találkozási időpontunk az egyik legnagyobb kánikula kellős közepére esett, ezért úgy határoztunk, hogy felszállunk egy hajóra és ott tartjuk meg a klubnapunkat. Az időt érintő várakozásunk teljesült is, mert kellemes szellőben, aránylag csendben és nyugalomban tudtunk nagyon sokat beszélgetni, amíg a hajónk elment Lágymányosig, majd vissza Angyalföldre.
Az egyik sokakat érdeklő kérdés a hajókon igénybe vehető kedvezmények voltak. Mivel mindenkinél ott voltak a különféle igazolványok, a hajón lévő személyzet nagyon készségesen adott felvilágosítást és válaszoltak minden kérdésre. Megtudtuk például azt is, hogy a látássérültek az igazolvánnyal mindig ingyen utazhatnak, mely kérdés régóta foglalkoztatta a tagjainkat.
Az utazás első felében megbeszéltük azt, hogy kivel, mi történt, mivel nagyon hosszú betegség miatt az egyik családunk hónapokig nem tudott eljönni közénk. Azóta szerencsére meggyógyultak, csak sajnos több dologról lemaradtak. Elmondtuk nekik merre voltunk, miket csináltunk klubként és mivel ezek a programok nagyon kellemesek voltak, amelyiket csak szeretnék, meg fogjuk ismételni.
Mivel több új család csatlakozott a klubunkhoz, sort kerítettünk egy egyeztetésre is, így megpróbáltuk nagyjából összeállítani az év második felének a kiemelt programjait. Szerencsére ötletekből nem volt hiány, így nagyon gazdag és kellemes második félévben reménykedünk!
Az új tagjaink kérésére sokat beszélgettünk az őket érintő kérdésekről, élethelyzetekről, melyben a régebbi tagjaink tapasztalatai nagyon hasznosnak bizonyultak. Többek telefonon kapcsolódtak be a beszélgetésbe. Iskolai kérdések, segédeszközökkel kapcsolatos tippek, utazással kapcsolatos ötletek kerültek szóba, melyeket a felsorolás szintjén is nagyon hosszú lenne ismertetni. Mindenesetre nagyon hasznos ötletbörze valósult meg a klubnapunk második felében, a gyerekek pedig közben sokat gyönyörködtek a kilátásban és a mellettünk elhaladó különleges járművekben.
Ahogy a mostani alkalom is bebizonyította, érdekes, kellemes és hasznos is klubnapokra járni. Reméljük, hogy ez a felismerés sokakat ösztönözni fog a jövőben arra, hogy rendszeresen velünk tartsanak!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Megismertük a bennünk élő játékos embert
Egy régebbi tervünk volt egy olyan alkalom megszervezése, amikor a kerületünkben működő Homo Ludens Egyesülettel közösen játszhatunk. Már régebb óta ismerjük egymást, mert nagyon sok kerületi rendezvényre ők is, mi is kitelepültünk és sokszor megcsodáltuk az ő játékaikat, ők meg azokat az eszközöket, melyeket mi vittünk ki ezekre a rendezvényekre. Nagy örömünkre, a közös játék a mostani klubnapunkon végre megvalósulhatott.
A közös játék előtt egy rövid beszélgetésben vettünk részt a játékról. Megtudtuk ebben, hogy a játék valószínűleg minden élőlény ösztönös viselkedésének a része. Az ember esetében megvan az a kettős jellege, hogy egyszerre tanít meg szabályokhoz igazodni, e mellett pedig lehetőséget ad legális keretek között kilépni a mindennapokból. Ezt a kettős funkciót minden életkorban képes ellátni a játék és éppen ez az, amiért érdemes megfigyelni magunkat a játék közben. Ezzel a felvezetéssel ültünk le játszani, igyekezve nem elfelejteni, hogy alkalmat kapunk saját magunk alaposabb megfigyelésére is.
Ezt követően több játékot is megnéztünk, melyeket a Homo Ludens általában meg szokott mutatni a kitelepülésein. Érdekes volt szembesülnünk azzal, hogy amint a játékokat a kezünkbe vettük, kételyek nélkül elkezdtük az eszközöket a rájuk ruházott szereppel azonosítani. Például az egyik eszközről azonnal elhittük, hogy gurulós lepke, holott mondhattuk volna azt is, hogy sok festett fadarab egy guruló hordozóra szerelve, de egyikünk sem próbálta ekként értelmezni. Ugyanígy a szépen festett göröngyös lemezt is autópályaként azonosítottuk, holott a lemezdarabra nem fért volna rá egyetlen igazi autó sem. Ezek az automatikus azonosítások valójában annak a bizonyítékai, hogy él bennünk egy játékos ember, aki szeret és akar is játszani.
Ezután kipróbáltunk egy bonyolult társasjátékot, melynek kínai sakk a neve. A közös játékunknak az adott egy különös izgalmat, hogy minden korosztályból volt játékos, óvodástól a nyugdíjasig. A játékmesterünk elmagyarázta a szabályokat, majd időnként megálltunk és rámutatott pár érdekességre az egy-egy játékos által alkalmazott stratégiára vonatkozóan.
Az egyik ilyen érdekesség az volt, hogy mit tud felülírni a játék és mit nem. Például az óvodás klubtagunk önálló játékosként a győzelemre törekedett és a játéktáblán a saját édesanyja is egyike volt azoknak, akiket szeretett volna legyőzni. Ennek ellenére, mégis az édesanyjától kért taktikai tanácsokat, vagyis egy meglepő formáját láthattuk a határtalan bizalomnak. Egy másik meglepő felfedezés volt, hogy többeknél mennyire érzelmi alapú a taktikai döntéshozatal a játék során. Többen ugyanis a mások által kinyilvánított vélemény alapján hoztak döntéseket, nem pedig a táblán látható pillanatnyi helyzet alapján. Így az, aki azt kommunikálta magáról, hogy vesztésre áll, észrevétlenül tudott jobb pozíciókhoz jutni, szemben azzal, aki kifejezte, hogy győzni szeretne és ennek a lehetőségét kereste a táblán. Ezek a felvett vesztes és győztes szerepek nagyrészt befolyásolták a többi játékos döntéseit és így értékeltek valakit veszélyes ellenfélnek vagy veszélytelennek. Mindez teljesen leválasztódott attól, hogy mi volt a táblán a valódi állás.
Más játékokkal való ismerkedésünk során elhangzott az is, hogy a játék átszövi az életünket, csak időről-időre komolyabb helyzetekben találkozva nem ismerjük fel, hogy minden társadalmilag elfogadott rituálé is egyben egy játék. Például a kórházban egy fehér köpenyben járó, nyakában sztetoszkópot lógató embert orvosként azonosítunk, a bíróságon belül talárban járkáló embert pedig jogászként. Annyira nem kételkedünk ezekben, hogy Budapesten belül egy narancssárga ruhás, kukásautó közelében sétáló emberről, soha nem hisszük azt, hogy a hulladékot lopja, hanem szemétszállítóként tekintünk rá. Ugyanilyen azonosítást végeztünk el a játék közben, amelyek az előbbiekben is említésre kerültek.
Nagyon sok más dolgot is hallottunk a játék személyes és kollektív előnyeiről, ami sokak kedvét meghozta ahhoz, hogy egy későbbi időpontban majd még időt szánjunk közös játékokra és ismét alkalmat kapjunk megfigyelni és megismerni a bennünk élő játékos embert.
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Látássérültség, Braille és más érdekességek a Prevenciós Központban
Mindig nagy örömmel fogadjuk azt, amikor egy gyermekeket nevelő intézmény nyitottságot mutat arra, hogy az érintettekkel való interakciókon keresztül próbálja a fogyatékos emberekkel kapcsolatos szemléletet formálni. A szünidő alatt nyári táborban lévő diákok előtt a Prevenciós Központ is megnyitotta ezt a lehetőséget, ebben pedig készségesen közreműködtünk.
Az alkalmat egy beszélgetéssel kezdtük, ahol tisztázódtak a látássérülés fajtái és az, hogy ezeket mennyire lehet kívülről észlelni. Jó érzés volt megélni, hogy a diákoknak voltak már élményeik és ezekből össze tudták rakni a kérdéseinkre a válaszokat. Különlegesen nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az élményeik egy része ráadásul korábbi szemléletformáló foglalkozásokból eredt, mely igazolja, hogy ezeknek a programoknak van hatása és érdemes rendszeresen újabb és újabb jó tapasztalatokkal életben tartani, fejleszteni.
A beszélgetés során kitértünk a közlekedésben való segítségnyújtás formáira. Szóba került a megszólítás, a kapcsolatfelvétel módja, a zebrán való kísérés, a boltban való segítés, valamint a járművön történő útbaigazítás is. Külön részt szenteltünk az információk átadása során használt nyelvezetnek, hogy a gyerekek akár egy teljesen vak embernek is hatékonyan legyenek képesek segítséget adni. A megbeszélteket a gyakorlatban is kipróbáltuk, többek között illatok és pénz segítségével.
A program végét a Braille-írás megismertetésével zártuk, ami izgalmasnak és érdekesnek bizonyult mindenkinek. Az élményt növeltük azzal is, hogy egy speciális írógépet vittünk a helyszínre, melyen mindenki írhatott valamit és haza is vihette az alkotását. Végül egy ajándékkal köszöntük meg az együttműködést és a figyelmet, mindenki megkapta vasalható gyöngyökből kirakva a saját nevét.
Szeretnénk köszönetet mondani a diákoknak és a Prevenciós Központnak a szíves fogadatásért, valamint a XIII. kerületi Önkormányzatnak a foglalkozást lehetővé tévő források biztosításáért!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Kvíznap a kerületről
Egy korábbi klubnapon megtekintettünk pár régi filmet, melyekben a XIII. kerület múltjáról mutattak be érdekességeket. Egy másik alkalommal pedig eljutottunk néhányan a helytörténeti kiállításra is, ahol képekben és tárgyi emlékekben elevenítették fel a kerület elmúlt évtizedeit. Ezekből táplálkozva született meg az ötletünk, miszerint tekintsünk vissza ezekre az élményekre egy kvíz segítségével.
A kérdések egyik része a Margit-szigettel foglalkozott. Megbeszéltük, hogy mi a különbség a Margit-sziget és a Margitsziget írásmód között és azt is, hogy eredetileg hány sziget volt a mai egyetlennek látszó sziget helyén. Bár a sziget lassan öt éve nem tartozik a kerülethez, a múltjához viszont nagyon is kötődik.
Szóba került az Angyalföld megnevezés eredete is, melyről két változat is él a köztudatban, mivel a helytörténeti források sem segítenek döntésre jutni. Az egyik változat szerint a területet Ördögföldnek hívták, ami nem volt egy hízelgő név, ezért a köznyelv egyszerűen Angyalfölddé keresztelte át. A másik változat szerint a művi terhességmegszakítások egyféle központja volt, ezért lett Angyalföld.
A kvízkérdések között szerepeltek a kerület rendszerváltás után megépített új épületei, városrészei is. Többek között szóba került a Duna Plaza, mint az ország első valódi plázája, valamint a Marina Part és a Teve utca környékén felépített épületek. Természetesen nem maradtak ki azok a közösségi célokra kialakított új területek sem, ahova korábban már kitelepült a klubunk.
Miközben az egyes kvízkérdésekre megkerestük a válaszokat, mindenki elmondta az élményeit, emlékeit, melynek köszönhetően nagyon érdekes dolgokat tudhattunk meg az egyes helyekről. Ezek miatt megerősítettük azt a szándékunkat, hogy a közeljövőben szervezni fogunk egy vagy több olyan alkalmat, amikor ezeket a helyszíneket felkeressük és megtekintjük az említett események nyomait. Reméljük, hogy sokan fognak majd csatlakozni hozzánk, mert amint a klubnap is előre jelezte, nagyon izgalmas városjárásban reménykedhetünk!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Felfedeztük a Várkertet
A tagjaink kérésére ebben az évben egy teljes bejárást szerveztünk a Várkertben, hogy a nyilvánosság előtt megnyitott részeket megismerhessük. Az elmúlt hónapokban sokszor szóba került, hogy el kellene mennünk még a nagy meleg előtt,de a csúszós időszak vége után.
A bejárást a Duna mellett kezdtük el, ahol díszítésekkel, szökőkutakkal ismerkedtünk. Ezek az építmény reprezentációs részeihez tartoznak, melyek annak idején azt az érzetet kívánták felkelteni az emberekben, hogy ez egy gazdag, tekintélyes épület, egy királyi palota részei. Bár ilyen módon már évtizedek óta nem működik az építmény, nagyon sok részlet ma is el tudja érni ezt a hatást.
A következő szintre gyalogolva megismerkedtünk az építményrendszert kiszolgáló létesítményekkel. Megismerhettük a Vár vízellátásának a biztosítását is. Például felkerestük a kutat, mely alkalmas volt arra, hogy a Duna vizéből közvetlenül tudjanak vízhez jutni. Megtudtuk, hogy a Várbazár főbejáratánál van egy Kaszinó néven ismert épület, amely eredetileg a vezetékes vízellátást biztosító gépészeti berendezések központjaként volt használva.
Ahogy haladtunk felfelé, egyre több védelmi funkciót ellátó kialakítással találkoztunk. Ezek hatalmas, jól védhető kapurendszerekből, lőrésekből, vastag falakból és rejtett utakból álltak. Érdekes történeteket hallgathattunk meg arról, hogy egy-egy ostromhelyzet idején milyen módon használták ezeket.
A séta közben megismerkedtünk a hasznosítási kísérletekkel is, mivel a mai társadalmi viszonyok között nincs jól körülírt szerepe egy ilyen épületnek. A vezetőnk elmondta, hogy más paloták esetén milyen utakkal próbálkoztak és azoknak milyen hatásait ismerhetjük fel a helyszínen.
A séta végén feljutottunk a bástyákra, melyeknél a kilátásban gyönyörködtünk, illetve a vakok számára megpróbáltuk érzékeltetni a látványt. A séta közben még rejtett Braille-feliratokat is találtunk, amelyet megpróbáltunk kiolvasni.
Utána elmentünk a Sándor Palota felé a Deák térhez, mely úton megbeszéltük az élményeket és a Várral kapcsolatos korábbi tapasztalatainkat.
Nagyon örültünk a programnak, mert kellemes levegőn lehettünk és sokat tanulhattunk. Biztos, hogy ezek után másként fogunk tekinteni a Várra!
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
Időutazás Angyalföldön
Az áprilisi klubnapunk témája a kerület volt. Eredetileg egy kvízjátékot ígértünk, de mivel nagyon sok régi-régi filmfelvételt kaptunk a kerületről, ezért ezek megtekintésével kibővítettük a klubnapi programot.
A 100, 80 és más néhány évtizedes filmeket sokszor megállítottuk és elmondtuk milyen épületek láthatók a ma ismert helyszíneken. Közben mindenki felidézte a saját emlékeit, melyek a rendszerváltás utáni átalakulás miatt sokszor már kiérdemelték a „történelmi” és a „múltbeli” jelzőket.
Természetesen a kvízjáték sem maradt el, melyben a kerület érdekességeire kérdeztünk rá. Olyanokra, mint például, hogy mennyi idős a kerület, hányadik legnépesebb város lenne Magyarországon a lakossága alapján amennyiben önálló város lenne vagy például a Margitsziget része-e a kerületnek vagy sem, illetve van-e különbség a Margit-sziget és a Margitsziget között?
A megjelentek nagyon örültek a kis nosztalgiázásnak is teret adó rendkívüli klubnapnak és kedvet kaptak ahhoz, hogy a szóba került helyszíneket néhány séta keretében fel is keressük. Erre a közeli jövőben sor fog kerülni, mely alkalmakra nagyon szívesen látunk vendégül másokat is! A részletekről az ismert elérhetőségeken lehet érdeklődni.
Tóth Andrea
közösségi civilszervező
A Nemadomfel Kávéházban jártunk
A tagjaink sokat hallottak a Nemadomfel Kávéházról, ezért megígértük, hogy a rosszabb időjárás heteiben sort kerítünk a látogatásra. A februári latyakos és eléggé hideg időben ezt végre meg is valósítottuk.
Amint odafele mentünk, többen is megjegyezték, hogy a kávézó a nyolcadik kerület nem éppen felkapott részén került kialakításra. Azt viszont kevesen tudják, hogy a Google is a közelben alakította ki a központját, így önmagában a hely megválasztása nem szabad megijesszen senkit. Az igaz, hogy a környék nagyon eltér a megszokott városi hangulattól, de amíg gyalogoltunk azt éreztük, hogy az utcák jó értelemben véve élettel teliek voltak. Nagyon sok bolt előtt áruszállító autókat pakoltak ki vagy be, mellettük pedig vásárlók beszélgettek egymással.
A kávézó egyébként egy nagyon csendes, barátságos utcából közelíthető meg, az egyik régebbi bérház szuterén-jellegű helységéből lett kialakítva. Az utcáról lépcső vezet lefele, de a kerekesszékeseknek korlátlift is a rendelkezésre áll. Már a belépés előtt nagyon sok jelből érzékelni lehetett, hogy elegáns és igényes helyre érkeztünk.
A belépésünk előtt már köszönéssel fogadtak. Maga a belső tér nagyon tágas, meglepően világos és ízléses. A megérkezésünkkor kellemes, halk zene szólt, ami mellett kényelmesen lehetett beszélgetni. A kiszolgálás nagyon udvarias és figyelmes volt, nagyon elégedettek voltunk. Érezhettük, hogy nem először találkoznak látássérültekkel, nem is keltettünk szenzációt a megjelenésünkkel.
Kávét, forró csokit és gyümölcslevet kóstoltunk meg, mindegyik nagyon finom volt. Az árak nem voltak magasabbak egy hasonló jellegű kávézóhoz képest, de ami feltűnt nekünk, az a csendesség volt, holott a háttérzene máshol általában zavaróan hangos szokott lenni.
A távozásunk után mindannyian azon a véleményen voltunk, hogy megérte megismerni a kávézót. A nyüzsgő belvárosban a béke szigetének tűnt, ahova nagyon jó volt leülni és elbeszélgetni egymással.
Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
Klubnap Angyalföldön
Következő programunk a havi klub, melynek időpontja 2018. január 29. hétfő 15.00-17.00 óra között!
Helyszíne: 1133. Budapest, Tüzér utca 56-58. (Prevenciós Központ)
Vendégeink lesznek a Szemléletmód Rehabilitációs Központ munkatársai, akik tájékoztatnak bennünket a náluk igénybe vehető szolgáltatásokról pl. funkcionális látásvizsgálat, látássérült specifikus technikák elsajátítása otthonunkban saját környezetünkben.
Jelentkezéseiteket 2018. január 24-én (szerda) 16.00 óráig várjuk!
Amennyiben módodban áll és szeretnél kedveskedni a többieknek, szívesen fogadjuk felajánlásodat nasi formájában!
Ha a programokkal kapcsolatban bármi kérdésed felmerül, jelezd bátran elérhetőségeinken!
Telefonon: 0670/ 387-52-66
Emailben: lampas.bp13@gmail.com
Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
Főzzünk együtt!
A közös főzőcske, amely már bevált két ízben is, megszervezésre kerül a harmadik alkalommal is.
A kép forrása: streetkitchen.hu
Egy klasszikust készítünk elsőnek: krumplis tésztát. Ha nem tudsz, vagy nem szeretsz főzni akkor se habozz, mert egymástól sok jó tippet tanulhatunk el ez idő alatt, vagy a jó hangulatért, amelyről közösen gondoskodunk gyere el! A hozzávalókat Andi fogja beszerezni, az árát pedig elosztjuk annyi felé, ahányan részt veszünk a programon.
A program helyszíne: 1146. Budapest, Hermina út 57.
Időpontja: 2018. január 26. péntek 14.00-17.00 óra között!
Jelentkezéseiteket 2018. január 24-én (szerda) 16.00 óráig várjuk elérhetőségeink valamelyikén! A jelentkezési határidő betartása nagyon fontos a bevásárlás miatt !
Telefonon: 0670/ 387-52-66
Emailben: lampas.bp13@gmail.com
Jánosi Veronika és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
