Akadálymentes játékokkal berendezett közösségi tér épül a támogatásból

foto-1

Civil szervezetek támogatásával és színes családi programokkal ünnepelte országszerte a Szolidaritás Napját az Auchan október 5-én. Az áruházlánc kecskeméti áruháza ezen a napon adta át ünnepélyes keretek között adományát a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet „Strázsa Parapark, akadályok nélkül” című kezdeményezésének, amely az Auchan az Ifjúságért Alapítvány „Együtt az Ifjúságért” pályázatán, 2016-ban 36 000 eurós támogatást nyert el. Az alapítvány idén összesen 170 000 eurót, vagyis több mint 50 millió forintot osztott szét országszerte 20 nyertes civil szervezet között.

foto-2

Az Auchan áruházlánc alapítványa, az Auchan az Ifjúságért Alapítvány minden évben országszerte pályázatot hirdet civil szervezetek számára, hogy támogatásával kiemelten fontos társadalmi projektek valósulhassanak meg. A 20. születésnapját ünneplő alapítvány „Együtt az Ifjúságért” pályázatának nyertes helyi projektje idén a Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet „Strázsa Parapark, akadályok nélkül” című kezdeményezése, amelynek célja közös programok szervezése fogyatékossággal és fogyatékosság nélkül élő gyermekek számára egy Akadálymentes játékokkal berendezett közösségi térben, ahol fogyatékosságokat modelleznek.. A civil szervezet három éven keresztül évente 12 000 eurós támogatást nyert el, összesen 36 000 eurót.

Civil szervezetek kiállítása és színes családi programok

A Szolidaritás Napján a támogatott Strázsa Tanya Szociális Szövetkezet ünneplésének a vásárlók és a dolgozók is részesei lehettek, akik egy kiállítás keretében képeken keresztül ismerhették meg az Auchan az Ifjúságért Alapítvány idei nyertes civil szervezetének tevékenységét és céljait, valamint az idei és előző évek nyertes projektjeit is. Mindezek mellett a vásárlók különféle szórakoztató családi programokon, sport- és csapatjátékokon is részt vehettek az esélyegyenlőség jegyében.

Forrás: bacsmegye.hu