A bal alsó álló téglalap képek közül a negyedik következik, ami Szent Imrét, István király fiát ábrázolja. Jobb kezében fehér liliom, a szüzesség erényének szimbólumaként, mely a herceg életéhez fűződik a magyar kultúrtörténetben. Az alakot szemből látjuk, könnyed, de határozott testtartásban áll, jobb térdét kissé behajlítva. Háromágú hercegi koronát, halovány almazöld, szinte áttetsző, selymes-fényű, térd fölé érő köntöst és barna, bakancsszerű fűzős bokacsizmát visel, a köntösön arany gallérral és övvel. A ruha szegélye keresztekkel és körökkel díszített bársonyberakás, mellkasán nagy bordó szívvel, rajta aranyszínű vízszintes csíkok Árpád-sávok láthatók, melyeket az üvegfestő népi virágmotívumokkal tett még hangsúlyosabbá. A köntösön narancsos-vörös palást, szegélyét mélybarna alapon fényesen csillogó liliommotívumok díszítik. A herceg nyakában a rangjának megfelelő vastag aranylánc, középen ovális medállal. Az ifjú herceg arca nemes és békés, de ugyanakkor határozottságot tükröz.
A bal oldali traktus képei után a jobb oldaliak következnek, szépen sorjában. Tehát a teljes ablakkompozíció jobb oldali részén még mindig alul, bal felől haladva az első álló téglalapkép, mely Szent Istvánt ábrázolja. A bal oldali traktusban ugyanitt helyezkedik el Imre, úgyhogy gyakorlatilag egymás mellett állnak, csak az a középvonal választja el őket, ami az egész ablakot is két nagyobb egységre tagolja. A király krémszínű, tógaszerű ruhát visel, melynek alsó harmada egy vastag vízszintes csíkban, mintegy szegélyként csokoládébarna, rajta ugyanazzal a szívforma díszítéssel, amivel fia, Imre ruhájának mellkasi részén találkozhattunk. A selyem tógaruhát vékony óaranyszín öv fogja derekához és ugyanilyen árnyalatú pánt tartja az uralkodó mélykék bársonypalástját, melyet sápadtabb arany árnyalatú minta díszít, szentek és virágmotívumok. Nem csak megjelennek, de kiemelt szerephez jutnak az uralkodói státusz jelképei: a király bal kezében az aranyból kimunkált országalma, tetején a lotaringiai kettős kereszttel, a gömb közepén elől pedig a magyar címer metszett sötétlő körvonalával. Az uralkodó jobbjában az ugyancsak arany jogar található, maroknyi vastag nyélen, veretes kalapácsszerű fej, rajta kis függővel, ugyanez a dísz található a kupolaforma szentkoronán oldalt, a király halántékánál. Arcát ezüstös-fehér ősz haj és dús szakáll keretezi, fiáéhoz hasonló békés tekintete átható.
Az alul lévő álló téglalapképek közül a jobb oldali traktus második üvegfestménye következik. Árpád-házi Szent Margitot hivatott megörökíteni, jobb kezében koronával és rajta egy csokor fehér liliommal. A másik oldalon lévő képek közül az Imrét ábrázolón ugyancsak megjelent ez a virág, mely valószínűleg itt is a szűziességet, állhatatosságot szimbolizálja, annál is inkább, mivel Margit élete nagy részét apácaként töltötte a Nyulak szigeti rendházban. Hosszú barna szerzetesi csuháján szerény fehér, durvaszövésű köntöst visel, lábán a zarándokok sarura emlékeztető nyitott bőrszandáljával.
Fején és homlokán az apácák fehér főkötőjét látjuk, a hozzá tartozó fekete fejkendővel, amit fityulának is neveznek. Margit bal kezében hosszú rózsafüzér lóg, végén mívesen kimunkált aranykereszttel. A festő a szentek jellegzetes attribútumaival ábrázolta Margitot, tarkója mögött glória fénylik, fejét kicsit félrebillenti balra és szemérmesen lefelé vagy inkább befelé néz, a karjában lévő virágra vetve gyengéd tekintetét.
S. Tóth Erika
audionarráció Archives - Oldal 6 a 9-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
A Vakok Iskolájának mennyei dísze (3. rész)
A bal alsó álló téglalap képek közül a negyedik következik, ami Szent Imrét, István király fiát ábrázolja. Jobb kezében fehér liliom, a szüzesség erényének szimbólumaként, mely a herceg életéhez fűződik a magyar kultúrtörténetben. Az alakot szemből látjuk, könnyed, de határozott testtartásban áll, jobb térdét kissé behajlítva. Háromágú hercegi koronát, halovány almazöld, szinte áttetsző, selymes-fényű, térd fölé érő köntöst és barna, bakancsszerű fűzős bokacsizmát visel, a köntösön arany gallérral és övvel. A ruha szegélye keresztekkel és körökkel díszített bársonyberakás, mellkasán nagy bordó szívvel, rajta aranyszínű vízszintes csíkok Árpád-sávok láthatók, melyeket az üvegfestő népi virágmotívumokkal tett még hangsúlyosabbá. A köntösön narancsos-vörös palást, szegélyét mélybarna alapon fényesen csillogó liliommotívumok díszítik. A herceg nyakában a rangjának megfelelő vastag aranylánc, középen ovális medállal. Az ifjú herceg arca nemes és békés, de ugyanakkor határozottságot tükröz.
A bal oldali traktus képei után a jobb oldaliak következnek, szépen sorjában. Tehát a teljes ablakkompozíció jobb oldali részén még mindig alul, bal felől haladva az első álló téglalapkép, mely Szent Istvánt ábrázolja. A bal oldali traktusban ugyanitt helyezkedik el Imre, úgyhogy gyakorlatilag egymás mellett állnak, csak az a középvonal választja el őket, ami az egész ablakot is két nagyobb egységre tagolja. A király krémszínű, tógaszerű ruhát visel, melynek alsó harmada egy vastag vízszintes csíkban, mintegy szegélyként csokoládébarna, rajta ugyanazzal a szívforma díszítéssel, amivel fia, Imre ruhájának mellkasi részén találkozhattunk. A selyem tógaruhát vékony óaranyszín öv fogja derekához és ugyanilyen árnyalatú pánt tartja az uralkodó mélykék bársonypalástját, melyet sápadtabb arany árnyalatú minta díszít, szentek és virágmotívumok. Nem csak megjelennek, de kiemelt szerephez jutnak az uralkodói státusz jelképei: a király bal kezében az aranyból kimunkált országalma, tetején a lotaringiai kettős kereszttel, a gömb közepén elől pedig a magyar címer metszett sötétlő körvonalával. Az uralkodó jobbjában az ugyancsak arany jogar található, maroknyi vastag nyélen, veretes kalapácsszerű fej, rajta kis függővel, ugyanez a dísz található a kupolaforma szentkoronán oldalt, a király halántékánál. Arcát ezüstös-fehér ősz haj és dús szakáll keretezi, fiáéhoz hasonló békés tekintete átható.
Az alul lévő álló téglalapképek közül a jobb oldali traktus második üvegfestménye következik. Árpád-házi Szent Margitot hivatott megörökíteni, jobb kezében koronával és rajta egy csokor fehér liliommal. A másik oldalon lévő képek közül az Imrét ábrázolón ugyancsak megjelent ez a virág, mely valószínűleg itt is a szűziességet, állhatatosságot szimbolizálja, annál is inkább, mivel Margit élete nagy részét apácaként töltötte a Nyulak szigeti rendházban. Hosszú barna szerzetesi csuháján szerény fehér, durvaszövésű köntöst visel, lábán a zarándokok sarura emlékeztető nyitott bőrszandáljával.
Fején és homlokán az apácák fehér főkötőjét látjuk, a hozzá tartozó fekete fejkendővel, amit fityulának is neveznek. Margit bal kezében hosszú rózsafüzér lóg, végén mívesen kimunkált aranykereszttel. A festő a szentek jellegzetes attribútumaival ábrázolta Margitot, tarkója mögött glória fénylik, fejét kicsit félrebillenti balra és szemérmesen lefelé vagy inkább befelé néz, a karjában lévő virágra vetve gyengéd tekintetét.
S. Tóth Erika
BÉBIBUMM – narrált mozi
Avril felnőni képtelen anyja nárcisztikus személyiségétől szenved, úgy érzi, mintha nem is anyja, hanem egy rakoncátlan lánya lenne. A helyzet akkor sem változik, amikor Avril terhes lesz. Anyja ugyanis erre is képes rálicitálni: bár a véletlennek köszönhetően, de ő is teherbe esik. Anya és lánya így együtt néz az áldott hónapok elé.
Kis kedvcsináló:
Helyszín: ART CINEMA + CAFE (1074 Bp., Erzsébet krt. 39.) Időpont: október 22. vasárnap, 16 óra Kedvezményes jegyár: 900 Ft.
Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ahol további narrációval kísért programokról olvashat ajánlókat, kedvcsinálókat sok egyéb érdekesség mellett. Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983
Radnóti Miklós: Naptár (3. rész)
JÚLIUS
Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestű hőség ül a
fényesarcu fák felett.
1940. június 12.
Ez a pár soros kis ábrázolás annyira összetett, dinamikus és élettel teli, hogy egyszerűen nem találtam olyan képet, ami teljes mértékben ki tudná fejezni, inkább csak egy kedves részletet ragadnék ki, azt is inkább csak szimbolikus értelemben… Egy fiatal hölgy keskeny, hófehér bokáját és kecses lábfejét látjuk, amint egy sekélyke kis pocsolyán tipeg át óvatosan, lábujjhegyen lépkedve a nyári fényben. Ahogy lábai tükröződnek a vízfelületen, még légiesebb hatást keltenek a mozdulatai. Bokája fölött, halvány, tavaszi rózsaszín szoknya tűnik fel, alul egy leheletnyi tüll berakással. Körmeit pasztelles pirosra festette, ettől még nőiesebbnek hat ez a meztélábas zápor-hölgy. 🙂
AUGUSZTUS
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Mókus sivít már és a büszke
vadgesztenyén is szúr a tüske.
1940. július 21.
A képen, amit választottam aranyló lombú almafaliget tárul elénk, már-már őszbe fordul a nyárutó, de azért még kellemesen borzongató melegség lengi körül az élénksárga leveleket, melyek közül itt-ott kikandikálnak a sötét, szinte feketébe hajló ágak. A fű még frissen zöldell, surrog a talpunk alatt, de egy-egy sávban már száradó avar zizegése vegyül bele. Kicsit talán melankolikus a táj, de mégis hívogató, ha itt sétálgatsz, kedved támad leülni az egyik fa tövében és beleszippantani az édeskés, párás levegőbe.
SZEPTEMBER
Ó hány szeptembert értem eddig ésszel!
a fák alatt sok csilla, barna ékszer:
vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,
a perzselőt! a hűs esők előtt.
Felhőn vet ágyat már az alkonyat
s a fáradt fákra fátylas fény esőz.
Kibomló konttyal jő az édes ősz.
1940. július 15.
A “csilla barna ékszer” még sápadtzöld tüskés, félig nyitott héjában csücsül az erre a hétre választott fotón. Sima, viaszos külsején visszaköszön a nap langyos fénye, ez teszi olyan barátságosan csillogóvá és élettel telivé. Barna avarágyának színeibe a borostyán mélyebb örökzöldje vegyül, az itt-ott kibukkanó fiatal levelek világosabbak, a nagyobbak pedig sötétebbek, egyiküknek még halvány, ágas-bogas erezete is jól kivehető.
Tetszettek a narrációk? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre! Szívesen tájékozódna tovább a témában? Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra, ahol további narrációkat, élménybeszámolókat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Néhány visszajelzés a narráció kapcsán hűséges olvasóim, “hallgatóim” köréből, köszönöm! 🙂
Hermann Tibor:
“Teljes, igaz, tiszta szívemből gratulálok, nagyon profi, igényes, minőségi munka! 🙂 Kisgyermek koromban mondhatni sajátos “narrációval” néztem a sorozat szinte mindenegyes epizódját, felülmúlhatatlanul jó érzés e módszer segítségével újra átélni a kis nyuszi kalandját, csak így tovább, tényleg fantasztikus lett!”
Györök Márk:
“Erika! Gratulálok a narrációval elkészített filmhez! kíváncsi vagyok hogyan fogadták az ovisok, mit szóltak hozzá! Akkor te is csinálod az érzékenyítést a vgyke szemléletformáló programjának keretein belül? Még egyszer gratula! Szerintem teljes joggal lehetsz büszke magadra, és a csapatra akikkel készítettétek az audionarrációkat! Nagyon tetszenek a te posztjaid, illetve a hozzászólásaid is, amelyeket közzé teszel a csoportban.”
Velegi Dorottya:
“Köszönöm!!!! 🙂 Anno rengeteget bánkódtam amiatt, hogy rajzfilm lévén nem tudtam követni ezeket a meséket, így a korombéli unokatesókkal sem tudtam megvitatni az aktuális részt. Most már legalább van némi fogalmam, miből maradtam ki. 😀 ”
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
+3630 755 6983
Robot balett
Egy páros tánckoreográfiát látunk, modern vagy inkább kortárs tánc, mely ötvözi a break, a balett és a robotikus street dance elemeit. Ez a koncepció az ellentétek harmóniájára épül, a látszólag stílusidegen tér is ennek a kerete. Nem az utcán látjuk a két táncost, hanem egy reneszánsz, mívesen kidolgozott, kazettás faburkolatú tágas bálteremben, a többszintes kristálycsillár alatt. A lány hófehér bőrű, vörös hajú, a fiú sötét bőrű és sötét hajú, a kettejük közti kontraszt csak még feltűnőbbé teszi a koreográfiában kibontakozó összhangot a stíluselemek különbözősége ellenére is. Nem viselnek jelmezt, balettruhát, a srác utcai, testkövető, elasztikus szürke farmert, sportcipőt és egy fekete pólót, a lány csak egy fekete sztreccsnadrágot és egy ugyancsak fekete lenge felsőt, mely követi a mozgását és kiemeli sápadt bőrét. Úgy jelennek meg ebben a patinás térben, mintha csak gyakorolni jöttek volna a balett-terembe, ez nem egy klasszikus színpadi előadás, ez olyan, mint egy műhelymunka, egy ellesett pillanat, hihetnénk, pedig nem az. Az első mozdulattól tudjuk, hogy színtiszta profizmusról van szó. Úgy mozog a két táncos, mintha egymás folytatásai lennének, a koreográfia maga is a szinkronműködésen alapszik. De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük ott, hogy a zene valószínűleg a koreográfiához íródott, annak szerves része, tökéletesen lekövetve, meghangosítva a mozgást, a sarkalatos pontoknál rendkívül kifejező hangeffektekkel, úgyhogy mindenképp érdemes a videót is elindítani, kiváltképp, hogy a narráció is reflektál ezekre a hangokra.
Akkor kezdjük. Van egy rövidke kerettörténet a tánchoz, mely indítja és lezárja a koreográfiát. A srác bejön, egy tablet van nála. Mikor megérkezik, nem néz a lányra, aki mozdulatlanul áll vele szemben, csukott szemmel. Még nem “működik”, “ki van kapcsolva”. A kattanásra a fiú mellett egy virtuális képernyő jelenik meg egy átlátszó vezérlőpanellel. Körbejárja a lányt, egy számkódot pillant meg a csuklóján. Szembeállva a vezérlőpanellel beírja a számot (ez is jól hallható), a képernyőn eközben egy emberi alak számítógépes grafikáját látjuk lassan forogni. Elfordít egy virtuális billentyűt, ami olyan, mint valami biztonsági zár, aztán az ujjával a nyitókódot rajzolja a tablet képernyőjére, ami a videó virtuális képernyőjén is megjelenik és a robotlány bekapcsol. A hang, amit hallunk, nagyon kifejező, miközben lassan felemeli a fejét és megmozgatja kicsit talán olajozatlan nyakát. 🙂 A fiú ekkor leveszi a kabátját és egy laza mozdulattal elhajítja a lány mögött. Ezt a pillanatot kimerevítve, lassítva látjuk, jelentősége van, kezdődhet a tánc!
A fiú a mozgató, gyakorlatilag ő irányítja a lányt a koreográfiában, de mindezt úgy teszi, hogy nem ér hozzá. A lány a kézmozdulataira reagál, akár egy marionett-bábu, csakhogy vezetőszál nélkül. Ehhez egymással tökéletes szinkronban kell mozogniuk. Először a fiú a lány mögé áll és partnere feje fölé helyezi egyik kezét, majd úgy csinál, mintha lenyomná, mire a lány lábai szétcsúsznak és spárgában érkezik a földre. A fiú ekkor vállmagasságban kinyújtja a karjait oldalra, mire a lány, aki rendkívül hajlékony és lazák az izületei, még mindig spárgában, a térdhajlásnak ellentétes irányban kicsit elemeli alsó lábszárát a földtől. Majd mikor a fiú karja hullámozni kezd, behajlítja térdeit és követi a mozgást. A fiú kézfeje mozdul lefelé, a lány lábfeje követi fölfelé, pipál. A srác lefelé álló alkarral behajlítja könyökét, mire társa a térdét hajlítja be, majd mindketten oldalt fordulnak és előre nyújtóznak, a fiú álló, a lány még mindig ülő helyzetben, combjaira hajolva. A fiú ekkor olyan mozdulatot tesz, mintha visszafordítaná a lányt, úgyhogy átfordulnak bal felé. A srác ekkor az egyik karját lefelé nyújtja a másikat föl, mire társa a térdét behajlítva felhúzza egyik lábát, a másikat pedig mellézárva felnyújtja. Mikor felnyújtott lábfejével hirtelen pipál, a srác feláll és bokájánál fogja felhúzza a lányt állóhelyzetbe.
A lány ezt a lábát hátralendítve haránt-terpeszbe áll és karjait vállmagasságban hátrafeszíti, oldalról látjuk. A srác mellette áll, ugyancsak terpeszben, törzsét jobbra fordítva karját ugyanabba az irányba nyújtja, amerre a lányé áll. Ekkor a lány egy pillanatra megmerevedik, mintegy rövidzárlat lép fel nála és a fiú egyedül mozog, karjaival játszva. A következő pillanatban ismét szinkronba kerülnek, még mindig terpeszben előre hajolnak, majd a lány lendületet vesz és kézenállásban a levegőben spárgázva átfordul. Mikor egyik lába földet ért, a másikat fent hagyja, lábfejével ismét pipál, majd behajlítja térdét és a fiú kezével ugyanúgy leköveti ezt a mozdulatsort, ahogy a koreográfia elején. A következő pillanatban az irányító karjával félkörívet leírva visszapördíti a lányt állóhelyzetbe. Megismétlődik a kar- és lábmozgás közti összhangjáték, majd mindketten megpördülnek a tengelyük körül, a lány az egyik lábszárát válla mellett felnyújtva. A fiú ekkor ismét jelzi, hogy nála van az irányítás, karját előrenyújtja a lány felé és úgy tesz, mintha fölé hajolna, mire a lány rogyasztott térdekkel törzsből hátrahajlik. Társa ellentétes kézmozdulatára pedig visszaáll egyenesbe. A fiú ekkor úgy tesz, mintha előre húzná társát, aki az előző mozdulat folytatásaként előrehajol.
A srác karjaival folyamatosan hullámzó, lekerekített mozdulatokat téve megkerüli a lányt, elé áll összezárt lábakkal, egyenesen és itt egy olyan mozdulatsor következik, ami még az eddigieknél is összehangzóbbnak tűnik, merthogy ezúttal egymáshoz simul a két táncos. A lány kidugja a fiú válla alatt két fehér kézfejét, mely a fiú fekete pólója és sötét bőre miatt még fehérebbnek tűnik, szinte világít. Alulról megfogja társa vállait és belekapaszkodik: törzsét, fejét nem látjuk, csak a fiú mögül oldalra, megint csak spárgában kinyújtózó két lábszárát, amit a srác karjai követnek vállmagasságú oldaltartásban. Majd a fiú felnyújtja karjait, eközben társnője leteszi lábait és kezeit a fiú mellkasára helyezi, ujjait összeérinti, így körülfogva őt. A srác leguggolva kibújik az “ölelésből” és ismét átveszi az irányítást. Mikor a lány spiccre állva megpróbál eltipegni, visszahúzza, de már ismét csak kézmozdulatokkal jelezve neki. A lány visszapördül és lendületet véve egyenes testtartással beugrik a fiú karjaiba. A fiú a derekát és a combját fogva vízszintes pózban vállmagasságig felemeli és még mindig tartva a lefelé fordítja, miközben a lány magzat pózba gömbölyödik a levegőben. A következő pillanatban kinyújtja lábait és előrehajol, ekkor a fiú leteszi a földre. Társnője, az irányító mozdulatára felnyújtja a lábát és ismét abba az álló-spárgapozícióba helyezkedik, mint mielőtt kézen állt. A fiú karjával félkörívet leírva ezúttal is ösztökéli a lányt, hogy forduljon át: levegőbe lendített lábát egyenesen tartva lerakja a földre, majd hátradől és mintha a lábszára a felsőtestének merev folytatása lenne, a lába a törzsdöntésnek ellentétes irányban ismét a levegőbe lendül. Aztán behajlítja térdét és leteszi a lábát a földre.
A fiú elmozdul mellőle, karját ismét előrelendíti, mire a lány a lábát mozdítja ugyanabban az irányban hátra, majd mindketten terpeszbe állnak, közben egymás mögé kerülnek. Ekkor a lány megint felnyújtja a válla mellett az egyik lábát és mikor leteszi, a fiú megfogja a kezét, kicsit megrántja, erre a lány, aki végig zokniban volt, lendületet véve, kb egy métert előrecsúszik a padlón, ekkor a fiú jellegzetes Jacksonos mozdulattal oldalazva mellécsoszog és olyan mozdulatot tesz a lány tarkóján, mintha kikapcsolná – ezt ismét hangeffekt támogatja. A robotlány kikapcsolt állapotban csukott szemmel előrehajtja a fejét, a fiú kimegy, elmosódó sziluettjét látjuk a háttérben, miközben a kamera még mindig a lány arcát figyeli. Amint az ajtó becsukódik, a lány szeme kinyílik – effekt. 🙂
Érdemes a stáblista zenéjét is meghallgatni, igazán eltalálták! A videót Great Plains Pictures prezentálta, táncosok: Sofiane Tiet (szokatlan neve ellenére férfi) és Nathalie Fauquette, koreográfia: Sofiane Tiet.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Érintsd meg a belváros múltját (1. rész)
Már 2015-ben megfogott a kezdeményezés, mikor először jártam ezen a sétán, akkori klubtagjaimmal. Később az Imagine Budapest egy másik, látássérülteknek szervezett kirándulásán is részt vettem, így ezúttal már ismerősként üdvözöltek a szervezők. Besegítettem a látogatók toborzásába, a programlehetőséget a Lámpáskollégáknak is elküldve. Nagy örömömre VasnéPintér Terike a III. kerületből többedmagával csatlakozott, így végül szép számmal összegyűltünk a Kálvin téri templom bejáratánál, ahol Szekeres Júlia idegenvezető várt bennünket. Indulhatott is a kalandozás térben és időben. Első állomásunk a Mátyás király korabeli városfal, ma is régi impozáns jellegét őrző maradványa volt. A porhanyós mészkő összetéveszthetetlenül rücskös, darabos tapintása önmagában érdekes, de az anekdotikus történelmi kitekintés tette igazán izgalmassá a helyszínt.
Az akkori város jóval a mai utcaszint alatt helyezkedett el, így ahhoz, hogy megérinthessük a falat, nekünk is lejjebb kellett lépcsőznünk egy emelettel a “föld alá”. A lejárat két utcai üzlet között, szinte észrevétlenül búvik meg egy üvegajtó mögött. Itt lent, kicsit eltávolodva az utcazajtól zavartalanul beszélgethettünk. Szemben a fallal megcsodálhattunk egy kör-alakú, kőből faragott autentikus térképet, ez igazítja el az arra járót a reneszánsz korabeli városkép kavalkádjában. Megtudhattuk, hogy a falrész tulajdonképpen csak érdekesség gyanánt maradt meg, mert valójában már a 16. században elkezdtek bele egyre több helyen kapukat vájni, ahogy a város egyre nőtt, majd pedig a 18. századra már szinte teljesen lebontották, lévén akadályozta a dinamikusan fejlődő pesti oldal terjeszkedését.
A belváros, különösen ez a környék rengeteg történelmi és kulturális emléket, értéket őriz. Nekem például nagyon tetszett a közeli Lövölde tér története, melybe idegenvezetőnk bepillantást engedett. Mint megtudtuk, a 18. században a polgárság feladatai közé tartozott a városok biztonságának és békéjének megőrzése. Egy 1701-ből származó rendeletben I. Lipót király kötelezte a céheket, hogy mestereik minden vasár- és ünnepnapon lövészetre járjanak, a távol maradókat pedig pénzbírság fenyegette. Mária Terézia 1740-ben elrendelte, hogy minden felnőtt férfipolgár egy éven át lövészeteken vegyen részt.
1824-ben avatták fel a Zambelli András tervei alapján készült új lövöldét, a Kálvin tér környékén, a mai Királyi Pál utcában. A klasszicista épületnek hosszú dór oszlopsora, díszes diadalívszerű kapuja, és I. Ferenc látogatását ábrázoló timpanonja volt. A tulajdonképpeni lőtér mellett vendéglők, pipázó-, társalgó- és tánctermek szolgáltak a színes kulturális élet színteréül és egy park is tartozott az épülethez, így a létesítmény a polgári élet egyik központjává vált. A megnyitóra rendezett ünnepélyen 300 terítékes vacsorát adtak.
A sokak szerint Pest ékességének számító lövöldét az 1838-as árvíz pusztította el, de 1840-re újraépítették. Az új épületet a Külső-Erzsébetvárosban, a mai Lövölde tér északkeleti sarkában álmodták meg. Az előző lövöldéhez hasonlóan ezt is Zambelli András tervezte, és 1840-ben Habsburg József nádor avatta fel. Mikor ezt meghallottam, rögtön eszembe jutott, hogy az ő neve látássérült körökben ismerősen csenghet, hiszen a Vakok Általános Iskolájának létrejöttét jelentős összeggel támogatta és a Nádor Terem róla kapta a nevét. A nádor egyébként, az itt található csodálatos ólomüvegablakról is visszaköszön, erre az üvegfestményekről készült narrációk olvasói biztosan emlékeznek.
Megtudhattuk továbbá, hogy a klasszicista stílusú lövölde két épületegyüttesből állt. Az egyikben vendéglők, éttermek és kiszolgáló helyiségek, a másikban pedig a lőcsarnokok és a lövészmester lakása voltak, a lövőház parkjába pedig díszes kapun át lehetett bejutni. 1874-ben, az itt működő lövöldéről nevezték el a teret Lövölde térnek. Kis érdekesség, melyet szintén Szekeres Julitól, vezetőnktől tudhattunk meg: a lövöldéből származik a “fején találta a szöget” kifejezésünk. A lőgyakorlatokon használt céltáblák közepébe ugyanis egy szöget vertek, ha a gyakorlatozó jól célzott és eltalálta, az maximum pontot ért és számíthatott társai elismerésére. És még egy kis érdekesség: az akkoriban használt céltáblák nem kör, hanem négyzet alakúak voltak, mert így könnyebben meg lehetett határozni a mértani középpontot a sarkok átlóinak metszéspontjánál.
Ahogy én is kicsit utánaolvastam, további érdekességekre is bukkantam. A lövölde épülete 1890-ig állt a téren. Az épület lebontása után a teret megnagyobbították és köréje bérpalotákat építettek. A Lövölde tér 6. szám alatt működött a Kairó kávézó, melynek gyakori vendégei voltak Teleki Pál politikus, Szablya-Frischauf Ferenc iparművész, Fülep Lajos és Felvinczi Takács Zoltán művészettörténészek is, valamint Gundel Antal lapszerkesztő. Ő egyébként Gundel János fia, aki a Gundel éttermet alapította. Antal testvére Gundel Károly, ő virágoztatta fel és gazdagította különleges fogásokkal a méltán népszerű helyet, megszilárdítva ezzel a későbbi gasztrodinasztiát. A Kairo kávézóban megforduló értelmiségiek 1906-ban egy rövid életű hetilapot is kiadtak Szerda címmel.
Következő állomásunk szemben a várfalhoz vezető lejárattal Petőfi és Szendrey Júlia lakása volt a Királyi Pál utca 18. szám alatt. Korábban a Dohány utcában is éltek – akkor Tabakgasse volt az utca neve –, ahol Jókai Mór volt a bérlőjük, ám ebbe a lakásba már nélküle költöztek. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy Petőfi súlyosan összeveszett barátjával, amiért az megszökött a nála nyolc évvel idősebb Laborfalvi Rózával. Petőfi és felesége már sajnos nem tölthettek sok időt ebben a lakásban, bár fiuk, Zoltán még itt született meg. A szabadságharc ideje alatt azonban a család Nagyszalontára költözött.
Kedves Olvasók! Tartsanak velem a jövő héten is, amikor tovább barangolunk a belváros történelmi, irodalmi és építészeti emlékei között.
Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további beszámolókat olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!
S. Tóth Erika audionarrátor, kommunikációs munkatárs Mobil: +3630 755 6983
Látja? Nem látja? De hallja!
Szerda délután a Kondor Béla Közösségi Házban MEGHALLGATTUNK színházi LÁTNIVALÓKAT.
S. Tóth Erika, egyesületünk audionarrátora és Koltai Judit színésznő a Holdvilág Kamaraszínház vezetője, rendezője és színésznője tolmácsolásával.
A képet Puchnyák István készítette
A bevezetőben megtudtuk, hogy 11 audinonarrátornak volt eddig szerencséje részt venni a Színművészeti Egyetem 1 éves posztgraduális képzésén 2014-ben. Sajnos azóta a képzés szünetel. Előadóink megnyugtattak, hogy az akadálymentesített színházi munka azért folyamatosan halad. Ebbe a munkába pillanthattunk bele 1-2 órára.
A képet Puchnyák István készítette
Olyan dolgokra derült fény, amikre magunktól nem is gondoltunk volna. Az előadást segítő hangtechnikai rendszer műszaki feltételeitől kezdve, az audionarrátor szövege számára rendelkezésre álló szigorú időbeosztásig, rengeteg elem összehangolt működésének köszönhető a sikeres előadás.
Kiderült számunkra az is, hogy a színházi élmény a hangos meghívóval kezdődik, ami körülbelül az előadás szórólapjának mondanivalóját tartalmazza.
Ebben a közlekedési tudni valók, a jegypénztár nyitva tartása a jegy árak, az előadás dátuma a darab rövid története, a szereposztás hallható.
a képet: Puchnyák István készítette
A helyszínen a program, az elő narrációval kezdődik, amely azoknak az élményeknek az interpretálása, amikben a látók automatikusan részesülnek. Ilyen módon az akadálymentesítés egy alkotó munka, hisz az összes élményt, amelynek jelentős része képi természetű, szavakba foglalva kell életre kelteni a vakok számára. Az audionarrált színházi előadások ezért korábban kezdődnek, mint egy átlagos előadás. Megérkezvén a helyszínre a színpad bejárás következik, ahol lehetőség nyílik megtapogatni a díszleteket, jelmezeket, sőt a színészekkel is van mód egy pár szót váltani. Ezek a személyes élmények pótolni hivatottak a látványt.
a képet Puchnyák István készítette
Az előadás alatt az audionarrátor számára azok a percek, másodpercek állnak rendelkezésre, elmondani a látványt, amelyek alatt épp nem beszélnek a színészek és nincsen egyéb, a darab szempontjából fontos hangeffektus.
Szó volt még a képzőművészeti alkotások és filmek audionarrálásáról, amelyek a VGYKE honlapján megtalálhatóak.
Kötetlen beszélgetéssel fejeztük be az együttlétünket. Koltay Judit elmesélte színésszé válásának kalandos történetét, amely 1995 óta összefonódik a Holdvilág Kamaraszínház szintén kalandos életével.
Köszönjük a közvetlen, érdekes előadást!
Kiss Julia és Juhos Róbert közösségi civilszervezők
Ön hogyan mondaná el egy festmény szépségét valakinek, aki sosem látott színeket?
Az interjú az alábbi linken érhető el:
Amennyiben szeretnének tovább tájékozódni és egyéb érdekességekről olvasni az audionarráció kapcsán, azt megtehetik az alábbi linken: www.facebook.com/vgykeaudionarracio
Alább Miks Csaba (vak) kollégám válaszai olvashatók, aki amellett, hogy stúdiósként működik közre minden narrációs hanganyagom elkészítésében és egyébként nagyon jó barátom, egyben az egyik leginkább körültekintő kritikusom is, úgyhogy abszolút megbízom a szavaiban. 🙂
1. Hogy érezted magad a kulisszabejáráson?(Elegendő volt a személyi segítés? Mindent meg tudtál vizsgálni közelebbről? Minden kérdésedre választ kaptál?)
Nagyon jól éreztem magam, tökéletes volt a vezetés, és nagyon barátságosak voltak a színészek is. Igazán emberközpontú társulattal találkoztam.
2.Hallható, érthető és értelmezhető volt a narráció az előadás alatt?
Teljesen jól lehetett érteni mindent, mindössze annyi észrevételem van, hogy talán a zenei betétek alatt, lehetne picit hangosabb.
3. Elegendő volt a narráció mennyisége vagy többet igényeltél volna?
Tökéletes képet kaptam a színpadi jelenetekről, a mozgásról, az előnarráció és a színpad bejárás segítségével pedig a háttérről, valamint a ruházatról, jelmezekről is.
4.Zavarta a narráció a színpadi szöveg érthetőségét?
Talán két helyen csúszott rá a dalszövegre, egy-egy narrált mondat, illetve egy helyen volt némi szókeresés az alabárddal kapcsolatosan a második felvonásban, de ezeket az eseteket leszámítva rendben volt.
5. Értelmezhető volt a mozgások leírása?
Igen, még az összetett mozgásoké is, úgy mint bevonulás, tánc, vagy tömegjelenetek.
6. Be tudtad azonosítani a színészek hangját a karakterüknek megfelelően az előadás alatt?
Igen, zseniálisan jól játszott mindenki, a kedvencem Albert Péter kántor szerepjátéka volt.
7. Van bármilyen igényed, ötleted a narráció kapcsán, amit szívesen megosztanál velem?
Még sok ilyen produkciót hallhassunk Tőled, akár mese, akár kifejezetten felnőtteknek szóló színielőadásokról. Úgy gondolom, hogy ez is keretet, életet ad a színpadnak, egy olyan többletet, amivel ugyanúgy, és ugyanaz jön le számomra is, mint bárkinek, aki beül, és megnéz egy darabot.
Köszönöm a válaszadást!
A www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalon további véleményeket, narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, látogasson el oda is, szeretettel várom!
Múlt, jelen, jövő – személyes és szakmai aspektusok színházi élet és narráció kapcsán
Ez alkalommal nem csupán a narráció és az azzal kapcsolatos eddigi tapasztalatok, a Holdvilág Kamaraszínház és a VGYKE együttműködése került szóba, ezeket a témákat tovább színesítve Koltai Judit, a színház művészeti vezetője, színművésze és rendezője is mesélt magáról, motivációiról, családjáról és színházi pályájának kezdeteiről. Megtudhattuk többek között, hogy kislánykora óta színésznő szeretett volna lenni, a családi háttér, a kultúra, a művészet szeretete ehhez nagyban hozzájárult. Édesapja gyönyörűen szavalt, édesanyjának csodálatos hangja volt, bátyja, Koltai Róbert pedig akkoriban fejezte be a Színművészeti Főiskolát (azóta már Színművészeti Egyetem). Eleinte azonban úgy tűnt, nem a színészi hivatást szánta neki a sors. Mikor a gimnáziumi évek után nem került be a Főiskolára, egy utazási irodánál helyezkedett el. Röviddel ezután, nagy örömére a szakma végül mégis megtalálta és a mostani Új Színház épületében akkoriban működő Budapesti Gyermekszínház színpadán kezdte színészi pályáját. Azóta is elsősorban színészként, színművészként tekint önmagára, s bár rendez és egy színházat igazgat, mindig is a színpad marad az első számú és legnagyobb szerelem az életében.
Az ösztönző kérdések lendítettek át a színházi kulisszák másik oldalára is, a rendezés kihívásaihoz. Sokadjára kaptuk meg a kérdést, hogy technikailag miképpen jön létre egy narrált előadás. A nézők többsége valamiért azt hiszi, hogy a narrált darabok már eleve a narrációt belekalkulálva kerülnek megrendezésre, afféle egyetemes tervezésként megvalósulva, figyelembe véve például a narráció helyigényét a színpadi szövegben. Nos, ez távolról sincs így. Sőt, éppen ellenkezőleg. A narrátornak és az általa kidolgozott anyagnak kell alkalmazkodnia a színpadi, azaz dramaturgiai szöveghez, annál is inkább, mivel az előadások integrált, inklúzív formában valósulnak meg, látó és látássérült nézők együtt vannak jelen a nézőtéren. Értelemszerűen, aki nem hallgatja fülesen keresztül a narrációt, annak furcsák lennének az előadásba ékelt szünetek, megakasztanák annak dinamikáját. Nem is beszélve a színészekről, akik szintén nem hallják a narrációt, így alkalmazkodni se nagyon tudnának hozzá. A narrátor első és legfontosabb feladata tehát, hogy legalább olyan jól ismerje a darabot, mint maga a rendező és együtt mozogjon vele, azonnal reagálva az esetleges változásokra, hiszen a színház az “itt és most” művészete.
A beszélgetés vége felé a múlt és a jelen után a jövő egyelőre szomorúan homályos horizontja került előtérbe. Eddig erről sehol nem beszéltünk ilyen nyíltan, de most kibukott Juditból is, belőlem is. Pillanatnyilag sajnos kérdéses, hogy a Holdvilág Kanaraszínházban lesznek-e a következő évadban is narrált előadások, lévén az SKult13 Divízió és az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ támogatásaként az előadások idejére rendelkezésünkre bocsátott tolmácsrendszer a nem megfelelő karbantartásnak köszönhetően tönkrement és ha nem találunk támogatókat eszközbeszerzésre vagy felújításra, akkor az együttműködés véget ér a Holdvilág Kamaraszínház és a VGYKE között. Ez a szomorú aktualitás az elmúlt időszakban kollégákat és külsősöket egyaránt megdöbbentett és többen felajánlották a segítségüket is, úgyhogy reméljük a legjobbakat. Ezúton is szeretnénk kérni mindenkit, akinek vannak rendezvényszervezéssel, konferenciaszervezéssel, telekommunikációval foglalkozó céges kapcsolatai, ismeretségei, akikről úgy gondolják, szívesen állnának egy jó ügy mögé, legyenek szívesek jelezni felénk, akár az ügyfélszolgálaton keresztül, akár az én ismert elérhetőségeimen, köszönjük!
Nem szeretnék ennek a beszámolónak ilyen borongós befejezést kerekíteni, úgyhogy inkább elküldöm a tegnapi klubon meghallgatott régebbi nyáridéző festménynarrációm, immáron hangos változatát, remélem visszaadhatok valamennyit az elmúlt hónapok kellemes élményeiből. A felvétel legkedvesebb kollégám, Miks Csaba munkája, akinek stúdiójában (Mixcsabi Stúdió) az általam narrált előadások előnarrációi is készülnek.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
+36 30 755 6983
A narrátor kiles a kulisszák mögül
Látássérültekkel vagy mondhatnám úgy is, hogy látássérültekért dolgozom már több, mint három éve. Mozgássérült vagyok, bár ennek soha nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget, sőt, hajlamos vagyok elfelejteni. Az egyesületnél eleinte szemléletformáló programok szervezésével és lebonyolításával foglalkoztam, ez egy nagy szerelem volt, mindent, amit ma tudok a látássérülésről, ebben az izgalmas munkakörben alapoztam meg. Később közösségi civil szervező, mentor lettem és egy kolléganőmmel közösen a XIII. és XIV. kerületben élő látássérültek klubéletét igyekeztük mindenféle érdekes, szabadidős programmal színesíteni.
Azt mondanám, hogy a szemléletformálás mutatta meg számomra ezt a világot kívülről, a látók szemszögéből, a mentorkodás pedig belülről, a látássérült klubtagok felől nézve. Ez a komplex kép tette aztán lehetővé, hogy a tőlem telhető legjobbat nyújtsam, harmadik és egyben számomra a legértékesebb munkakörömben, amiben ma is dolgozom. Audionarrátor vagyok és ez nem pusztán egy munka, hanem a legmélyebb, legtisztább értelemben vett hivatás, szinte már öndefiníció.
Sokszor azt érzem, hogy minden, amit tanultam életemben, minden, ami érdekelt, ide kellett, hogy elvezessen. Hiszem, hogy nincsenek véletlenek. Nem vagyok gyógypedagógus, bölcsésznek tanultam az egyetemen, magyar, művelődéstudomány, esztétika és színháztudomány szakokon, de amíg rá nem találtam a hivatásomra, sokszor kérdezgettem magamtól, mivégre. Most pedig, miután már megtaláltam, amit kerestem, abszolút hasznát veszem ennek a kulturális, összművészeti, sokféle tapasztalatot szintetizáló háttérnek. Amikor egy színházi darabot, egy festményt, egy fotót vagy egy kiállítást teszek látássérültek számára is hozzáférhetővé, mindig hálát adok, hogy mertem követni az álmaimat, azt tanultam amit szerettem és azt csinálhatom, amire születtem.
Én vagyok a mellékelt fekete-fehér fotón. A Budai Várban készült, a Történettudományi Intézet teraszán üldögélek ujjatlan fehér ruhában, a dekoltázsnál, a vállrésznél és a hátán csipkeszerű mintázat. Hajamban egy tincs baloldalt befonva, hátratűzve, nyakamban pántforma aranyszín nyakék. Karjaim lazán előttem az asztalon, egyik kezemmel a másik csuklómat fogom, arcom kicsit komolykás, de nyugodt és békés.
Végezetül pedig álljon itt egy kisfilm, ami kifejezi mindazt, amit magaménak érzek, amiért dolgozom. A meghallgatása közben – szándékosan írom ezt a “megnézés” helyett, merthogy a képisége csak illusztratív jellegű, a mondanivalója viszont annál fontosabb (épp ezért narrálni sem érdemes). Szóval a meghallgatása közben az motoszkált bennem anno, milyen szerencsés vagyok, hogy a sok keresgélés és “újrakezdés” után megtaláltam az utam.
Elöljáróban néhány szó, lévén a festménynarráció a szakma számára is nagyon ingoványos terület. Fontos tisztázni, hogy egy tapasztalat rekonstrukciója természetesen mindig csak egy nézőpont a sok közül, mely a mesélő perspektíváját tükrözi, így van ez a narráció esetében is. Bár, a tőlem telhető módon igyekszem visszaadni a valóságot, önkéntelenül előfordulhatnak “költői túlzások”, “beleképzelések”, a képnek úgymond továbbgondolásai, amelyekkel sok esetben egy hangulatot, egy benyomást próbálok érzékeltetni. Ez a szubjektív jelleg a festmények és művészi fotók esetében súlyozottan érvényesül. Azok, akik látják is a képet és nem csak olvassák a leírást vagy hallgatják a felvételt, nézzék ezt el nekem. A válogatás egyelőre önkényes, a saját kedvenceimet “mesélem el” ebben az új sorozatban, de ha bárkinek van bármilyen kívánsága, egy kép, ami számára sokat jelent és szeretné, ha azt én interpretálnám, szóljon nyugodtan és abból is készülhet írásos illetve hanganyag. Várom az ötleteket! Jó szórakozást! 🙂
A narráció, írott formában
A kép címe csalóka, mondhatni költői, legalábbis modern szemmel. A partnerek ugyanis nem csókot váltanak, csak a férfi illeti gyengéden szerelmese rózsás arcát, aki eközben szemét lehunyva adja át magát a pillanatnak. Karját a férfi nyaka köré fonja, így vonva magához. A hölgy metszett, porcelánbabáéra emlékeztető vonásait és a hajába tűzdelt virágokat látva mégsem lepődünk meg a címen, a szecessziós környezetben a csók többletjelentéssel színesedik, akár a festmény maga. Válltól lefelé a két szereplő teste nem látszik, mintha puha paplan, takaró ölelné őket körbe, talán szerelmük allegóriája. Ez a paplan arany alapon színes, mintás. A férfi oldalán maszkulin formák jelennek meg, fekete-fehér téglalapok, egyenesek, a nőén pedig örvénylő csigavonalak, középen kis ponttal. Szerelmese felé közeledve ezek a pici örvények egyre színesebbek, mintha virágba borulnának. Alsó lábszára kilátszik a takaró alól, bokáján apró-levelű, aranysárga futónövény szalad lefelé, egy gombostűfejnyi színes virágok pöttyözte mezőre, ami fölött mintha lebegne a pár. Az egész jelenet nagyon álomszerű.
Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen! Szívesen tájékozódna tovább a témában? Megteheti a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalon, ahol további narrációkat élménybeszámolókat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983