Szereted a vizuális kultúra mindennapi és nem mindennapi remekeit? A színházat, a filmet, a festészetet? Vagy csak szeretted, de el se tudod képzelni, hogy újra átélheted? Szívesen ringatóznál Claude Monet-val a Velencei gondolán vagy adóznál az élet szépségének Matisse mozgalmas és örömteli műalkotásán keresztül? Csukd be a szemed és képzelj el egy számodra kedves festményt. Hogy mondanád el magával ragadó szépségét egy vak embernek? Milyen lehet csukott szemmel nézni egy színdarabot vagy egy filmet? Próbáltad már?
Egy kis történeti áttekintést követően, többek között ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ. Mindegy, hogy látsz vagy sem, hogy láttál-e valaha vagy sem, hogy jártál-e már narrált színházi előadáson, filmvetítésen, tárlaton vagy sem vagy, hogy egyáltalán tudod-e, mi az az audionarráció. Ez a beszélgetés biztos tartogat számodra újdonságokat és meglepetéseket, sőt kulisszatitkokat, merthogy nem csak a narrációról lesz szó, hanem a különös és az átlag néző számára rejtett “színházi üzem” működéséről is.
Meghívott vendégeink: Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház színművésze, rendezője és művészeti vezetője, valamint S. Tóth Erika kolléganőnk, akinek a narrációival, beszámolóival és “tudta-e” rovatával már kedves tagjaink is megismerkedhettek az egyesület hírlevelén keresztül.
Időpont: 2017. szeptember 27. szerda, 15:00 és 17:00 között. Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Izgalmas klubdélutánnak nézünk tehát elébe, mindenkit várnak szeretettel XVIII. kerület Lámpásai: Kiss Juli és Juhos Robi
audionarráció Archives - Oldal 7 a 9-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Holdviláglát(ogat)ás
Szereted a vizuális kultúra mindennapi és nem mindennapi remekeit? A színházat, a filmet, a festészetet? Vagy csak szeretted, de el se tudod képzelni, hogy újra átélheted? Szívesen ringatóznál Claude Monet-val a Velencei gondolán vagy adóznál az élet szépségének Matisse mozgalmas és örömteli műalkotásán keresztül? Csukd be a szemed és képzelj el egy számodra kedves festményt. Hogy mondanád el magával ragadó szépségét egy vak embernek? Milyen lehet csukott szemmel nézni egy színdarabot vagy egy filmet? Próbáltad már?
Egy kis történeti áttekintést követően, többek között ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ. Mindegy, hogy látsz vagy sem, hogy láttál-e valaha vagy sem, hogy jártál-e már narrált színházi előadáson, filmvetítésen, tárlaton vagy sem vagy, hogy egyáltalán tudod-e, mi az az audionarráció. Ez a beszélgetés biztos tartogat számodra újdonságokat és meglepetéseket, sőt kulisszatitkokat, merthogy nem csak a narrációról lesz szó, hanem a különös és az átlag néző számára rejtett “színházi üzem” működéséről is.
Meghívott vendégeink: Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház színművésze, rendezője és művészeti vezetője, valamint S. Tóth Erika kolléganőnk, akinek a narrációival, beszámolóival és “tudta-e” rovatával már kedves tagjaink is megismerkedhettek az egyesület hírlevelén keresztül.
Időpont: 2017. szeptember 27. szerda, 15:00 és 17:00 között. Helyszín: Kondor Béla Közösségi Ház (1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Izgalmas klubdélutánnak nézünk tehát elébe, mindenkit várnak szeretettel XVIII. kerület Lámpásai: Kiss Juli és Juhos Robi
Móra Ferenc Múzeum: Láthatatlan – elődeink tárgyai a sötétből
Egy, mondhatni szokványos tapintható kiállításra számítottam szokatlan tárgyakkal és narrációval, de sokkal többet kaptam. A tárlat akadálymentesítési munkálatait Bacsa Erika audionarrátor végezte, aki a Szegedi Nemzeti Színházban számos előadást is elérhetővé tett már látássérült színházkedvelők számára. Egyesületi tagjaink körében is ismerős lehet a neve, ő narrálta ugyanis a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban, a FSZK (Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft.) szervezésében tavaly megvalósult akadálymentes tárlatot, ahova több Lámpásklub résztvevői is ellátogattak velem együtt. Erika elhivatottsága és szakmaisága már akkor is feltűnt, ahogy egy tematikus fórumon is, ahol ugyancsak találkozhattam vele, úgyhogy elhatároztam, mindenképpen elmegyek erre a kiállításra.
A múzeumpedagógiai Nívó díjra jelölt tárlat igazi különlegessége számomra nem is a tárgyakban rejlett, bár sokukkal ott találkoztam először, pláne tapintva. Ami a leginkább megfogott, az a mese volt, melyet meghallgathattunk, miután felvettük a szemtakarókat. Eleinte úgy tűnt, egy eredeti népmeséről van szó, amit Erika olvasott fel, de nem, ezt a népmesei ízű és nyelvezetű történetet a narrátor maga írta, belefoglalva azokat a 18-19. század paraszti életben hétköznapinak számító különös tárgyakat, melyekkel később tapintva is megismerkedhettünk. Remekül tudtunk azonosulni a népnyelvi fordulatokkal tűzdelt és a nagy mesemondók stílusában előadott történeten keresztül ennek a rusztikus világnak a hangulatával, még ha csak felvételről hallhattuk is a történetet. Így kezdődött a mese:
“Egyszer régen, nagyon régen, de csak kétszáz évvel ezelőtt, élt egy család valahol, egy Szeged melletti tanyán. Szép kis család voltak ők, apa, anya meg az egy szem gyermek. Az asszony szép menyecske volt leány korában, nem csoda, ha a legény egyből beleszeretett. Pedig csak ritkán látta a szemrevaló fehérnépet. Reggel, s este, mikor a kútra ment egyszerű ruhájában. Elnézegette a lányt, amint bő ujjú, fehér vászoningében, és kékfestő rokolyában igyekszik vízért a kútra, ki-kilépve papucsából. Ott kicsit megpihent, vizes kezét megtörölte hosszú kötényében, hosszú fonott copfját megigazította, vászonkendőjét szorosabbra húzta a fején, s ment tovább dolgára. Vasárnaponként is látta a templomban. Alsószoknyái felett szinte suhogott frissen keményített rokolyája, mely szorosan ölelte karcsú derekát. Nem tudta még akkor ez a legény, hogy bizony a menyecske is szemet vetett rá. Mikor a kútra ment, látta a férfit, ahogy súlyos léptekkel terelte a nyájat a legelő felé. Nem tudta nem észrevenni, hogy azt a nehéz subát, milyen keményen tartják a férfi erős vállai. Kucsmája hiába volt makacsul a homlokába nyomva, így is látszottak huncut fekete szemei, s ejj, milyen mosolygós szájat takart a férfi vaskos kisodort bajusza…”
Mikor a történet véget ért, a múzeum egyik munkatársának vezetésével végigjártuk a félkörívben elhelyezett asztalokat, a szemtakarót természetesen magunkon hagyva. Nekünk kellett kitalálni, hogy éppen milyen tárgy akadt a kezünk ügyébe, ami nem volt könnyű feladat, lévén jó néhányat látva is nehéz lett volna felismerni. Végighaladva a mese szövetének egyes részletein, először megismerkedhettünk a két fiatal, Julcsa és János ruháival, a lány kékfestő rokolyájával, ami színes háziszőttesből készült bő, ráncos szoknya, a parasztpapuccsal, és bő vászoninggel, valamint a férfi nehéz subájával, csizmájával, kalapjával is. Ezek után sok egyéb mellett kezünkbe vehettük például a dagasztóteknőt, a fejőedényt, és a mángorlófát, melyet a parasztcsaládok, de a régi városi polgárság is a ruhaneműk kisimítására használt. Volt a kezünk alatt vajköpülő, fagyalú és rokka, amivel az asszonyok a fonalat szőtték. Régi, még valóban vasból készült vasalóval is találkozhattunk, melynek felnyitható teteje fogazott és eleink még forró szénnel, parázzsal melegítették. Szedhettünk tojást szénaágyról és óriás gyöngyöket fűztünk tapintás alapján egy-egy keskeny fémsínre, már nem emlékszem pontosan, talán a számolást segítette ez a különös alkalmatosság.
A kiállítás végére érve, szemtakaró nélkül is megnézhettük a kézbe vett tárgyakat, bőven volt mire rácsodálkozni. Hasonlót éltem át, mint a Kézzelfogható Alapítvány Széchenyi Fürdőben megrendezett tapintható tárlatán. Egyrészt a tér méretei és rendezési elvei egész másnak, tágasabbnak, formátlanabbnak tűntek “vakon”, másrészt ismét arra jutottam, hogy az érintéses tapasztalat akkor válik valóban teljes értékűvé és értelmezhetővé, ha verbális kiegészítés, narráció is megsegíti, mert például egy gyönyörűen kimunkált, kézzel faragott tárgy mintázatának aprólékos részletei aligha érzékelhetők, pusztán tapintással – nekem legalábbis nehezemre esett ilyen nüansznyi részleteket kiérezni. A kiállítást mindenkinek csak ajánlani tudom, különleges utazás elődeink életébe, aki nem hiszi, járjon utána!
A tárlat még 2017. december 31-ig látogatható a szegedi Móra Ferenc Múzeumban.
Kérdése van az audionarráció kapcsán? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen! Ha tetszett a cikk, látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ahol további élménybeszámolókat, programajánlókat, narrációkat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs Mobil: +36 30 755 6983
Új magyar film, audionarrációval!
A lemezen az audionarrációs hangsáv mellett egy rövid elő narráció is szerepel, valamint egyesületünk speciális feliratot is készített ehhez az izgalmas, új magyar alkotáshoz.
Kis lépés az emberiségnek, nagy lépés a magyar akadálymentesítés számára! Élvezzük együtt, közösen, akadályok nélkül a magyar kultúra gyümölcseit!
Egyedi DVD-t szeretnél? Legyen dedikálva!
Most személyesen is találkozhatsz és beszélgethetsz a film alkotóival és színészeivel. Ehhez nem kell mást tenned, mint eljönni a Puskin mozi kávézójába szeptember 22-én 17:00 és 18:00 között.
A helyszínen lehetőséged lesz megvásárolni és dedikáltatni a most megjelent KÚT DVD-t, amelynek ára 1 999 Ft. Valamint a lelkes KÚT rajongóknak extra ajándékkal kedveskedünk. 🙂
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs Mobil: +36 30 755 6983 E-mail:vgyke.audionarracio@gmail.com Facebook: www.facebook.com/vgykeaudionarracio
Elemér
Ahhoz, hogy Elemér merőben autentikus mivoltát megértsük, nem árt ismerni az eredeti logót sem, amely ihlette, úgyhogy annak ismertetésével kezdeném. A VGYKE logója, egy fehér botos emberke színes piktogramja piros keretben. Pusztán öt íves vonalból áll, de azok úgy helyezkednek el, hogy a szimbolikus jelleg ellenére is jól kivehető az emberalak. Egy összefüggő türkiz vonal a leghosszabb, ez a felsőtest és a jobb lábszár, egy másik, szürke vonal a bal lábszár és egy harmadik, piros a jobb kar, melynek folytatása egy apró hiátus után a halványszürke fehér bot keskeny csíkja. Az alak feje is csak épphogy érzékeltetve van, egy bézs árnyalatú félhold formájában a piros és a türkiz vonal felső végei (tehát a vállak) fölött. A figura alatt a “VGYKE” felirat olvasható.
Most, hogy már ismerjük az alapokat, színre léphet Elemér, aki a tavaly óta eltelt idő alatt a kedvencünk lett és nagyon büszkék vagyunk rá. Jól felszerelt kis fickó, nem csak botja, kutyája is van. Utóbbi ugyan leginkább egy mókás tacskóra emlékeztet, de elnézzük neki, mert nagyon aranyos. Nagyjából maroknyi méretű és egy puha zsinór köti őt össze a gazdival, amit Elemér bal kézfejéhez varrt megálmodója. Tacsi, kellemes tapintású plüss anyagból készült és cappuccino-barna árnyalatú. Széles fejecskéje az orrésznél keskenyedik, csokiszín nózija ragasztva van, műbőr, fölötte pedig nagy kék szemek lesnek előre, ezeket filctollal rajzolta meg az alkotó. A kutyus pamutanyagból készült, kóccal kitömött hosszú lelógó fülecskéi virágmintásak és lazán lifegnek, bármerre mozdul. Nyakában egy kis zöld kendőt találunk, akárcsak a gazdiéban, összeöltöztek.
Elemér mókás bohócfazon égnek meredő vastagszálú fonalhajjal, szeplős, mosolygós pofival és a az egyesület logójának színeit követni igyekvő árnyalatokban pompázó anyagokból megvarrott plüssjáték-forma, gyömöszölni való alkattal. Bal kezében Tacsival és jobbjában a szívószálra emlékeztető fehér botjával őt baj már nem érheti. Hasa, háta és mindkét lábszárának belső fele fényes fekete bársony, bal oldala zöld plüss, jobb oldala pedig fehér pamut. Karjai fényes, vörös bársonyból készültek, lábacskáin, boka fölé érő csizmaformán varrott velúr cipőfűzőt találunk. Testének puha tömőanyagát belül merevítőszál keretezi, ami stabil tartást kölcsönöz Elemérnek, kemény fiú ő, nem nyeklik-nyaklik csak úgy jobbra-balra. 🙂
Újpesti meghívó
Lassan vége a nyárnak, ezért ezen a klubdélutánon meghallgatjuk majd milyen nyári élményekkel lettünk gazdagabbak és beszélgetünk majd az őszről is.
a kép forrása: fengshuizzunk.hu
Lesz egy vendégünk is, S.Tóth Erika, aki majd az audionarrációról tart nekünk előadást és válaszol a kérdéseinkre is.
A megszokott helyen várunk mindenkit, az Ady Endre Művelődési Ház Galéria termében (1043 Budapest Tavasz utca 4.), szeptember 6-án (szerdán) 15 és 17 óra között.
Kulman Tiborné és Széles Attiláné
közösség civilszervezők
Circusman Alexis: A mozgás szabadsága
Ebben a videóban egy pusztán mozgásos koreográfiával ismerkedhetnek meg a kedves Olvasók, úgyhogy érdekes kihívás volt a narrációja, szívesen veszek minden visszajelzést, hogy mennyire értelmezhető, köszönöm!
A videóban egy fiatal srácot látunk (csak Circusman Alexis-ként hivatkozik magára), afféle “gang-performer”, mint az utcai táncosok, deszkások stb. Van nála egy maroknyi vastagságú, kb másfél, két méter magas könnyűszerkezetes karika, talán műanyag, olyasmi, mint a hullahopp, csak nagyobb. Éppen akkora, hogy félig felnyújtott karral és majdnem kinyújtott térdekkel éri át, tehát nagyjából két fejjel magasabb nála. Ez a karika elég masszív és stabil ahhoz, hogy elbírja a srác teljes testsúlyát lendületben is.
Egy padon ül, lábával dobog, kezével üti térdén a zene ritmusát. A karika a padnak támasztva öleli körbe. Feláll, elindul, először csak lezseren gurítja maga előtt ezt a furcsa monumentális tárgyat, amiről első ránézésre nehéz megállapítani, hogy mire is való, majd hirtelen elkezdi pörgetni maga körül, de nem a derekán vízszintesen, hanem függőlegesen a teljes testtengelye körül. Előbb át-átlépeget rajta, majd beleáll és forog vele együtt, akár egy élő kerékküllő vagy az autógumi közepén a tárcsa. A súlypontjának áthelyezésével irányítja a karikát és az egyik lábával lendületbe hozva megforgatja minden irányban miközben benne áll.
Mindezt olyan elképesztő könnyedséggel teszi, hogy még fel is ugrik közben egy pillanatra, majd elindul a karikával előre és mintha éppen csak sétálni menne és még mindig benne állva végigpörög a tengerparton. A kiindulási ponthoz visszatérve még lazábbra veszi a figurát, már csak karjaival kapaszkodik a pörgő karikába, lábait maga mögött lengeti, kihasználva a függőleges forgási lendületet, olyasformán, mint amikor megölelünk valakit és hirtelen megpörgetjük saját tengelyünk körül. A következő pillanatban már kinyújtott karokkal lóg a forgó karikán, törökülésbe húzott lábakkal.
Minden mozdulata rugalmas, fesztelen, mintha ezek az akrobatamutatványok számára magától értetődőek, természetesek volnának. Mikor kijátszotta magát lazán elengedi a karikát és mielőtt eldőlhetne alábújik, letérdel a földre és karjaival laza hullámzó mozdulatokat végezve követi az eszköz lassuló mozgását, majd ismét lendületbe hozza és folytatja a gyakorlatokat ott, ahol abbahagyta. Egy-egy képben alkonyodik a háttérben, és ahogy a fiút a lemenő nap fényében látjuk pörögni, az a végtelen szabadság érzését kölcsönzi a pillanatnak. A videó legvégén utcai hősünk mókásra veszi a figurát, hullahoppozni kezd az óriási karikával, ehhez persze egész törzsében mozognia kell. Zárásképp meghajol.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Radnóti Miklós: Naptár (1. rész)
JANUÁR
Későn kel a nap, teli van még
csordúltig az ég sűrü sötéttel.
Oly feketén teli még,
szinte lecseppen.
Roppan a jégen a hajnal
lépte a szürke hidegben.
1941. február 5.
A hangulatfotó, amit ehhez a néhány sorhoz választottam kifejezetten lírai. Egy tiszta-vizű, csendes tó tükörsima felületét látjuk, amin a jobb és bal oldalt benyúló kis tőzeges sziget kopár, fekete fáinak bozontos ág-boga köszön vissza homályosan. Pirkad, az ég alja a távolban már rózsaszínes árnyalatba fordul, a látóhatáron lágyan megkettőződve a tavon. Az ágak sűrűje kontrasztos karcolatként festi meg a színes hátteret. A horizont vonala fölött és alatt még sötéten kéklik az éjszakai égbolt és jegesen sima víz, amelyen elhagyottan lebeg egy aprócska fadarab.
FEBRUÁR
Újra lebeg, majd letelepszik a földre,
végül elolvad a hó;
csordul, utat váj.
Megvillan a nap. Megvillan az ég.
Megvillan a nap, hunyorint.
S íme fehér hangján
rábéget a nyáj odakint,
tollát rázza felé s cserren már a veréb.
1941. február 21.
A fentebbi strófában leginkább a hanghatás fogott meg, ahogy “cserren” a veréb, nem is beszélve a bravúros téli szinesztéziáról: “fehér hang”.
Tudta-e?
Szinesztézia: egy jelenség, melynek lényege az egyszerre legalább két érzékszervre ható képzettársítás (pl.: a kék szín látványa felidézi a hideg érzetét). Az irodalomban gyakran találkozhatunk ezzel a metaforával rokon költői képpel.
A fotón, amit a vershez választottam megkapó a költői kompozíció. Aprócska verebet látunk télen, egy lombját vesztett fa egyik vékonyka ágán csücsülni. Az gallyakat jég vonja be, szikrázóan csillognak a napfényben. A lecseppenő víz is megfagyott a madárka körül, pici jégcsapok lógnak mindenhonnan. Barna tollazata – mely nyáron tökéletesen elrejti őt környezetében – a képen erősen kiválik a fehér háttér előtt. Vélhetően tojó, kicsit kevésbé díszes, mint a hímek általában. Begye világosabb, cappuccino árnyalatú, hátán nyugvó szárnytollai sötétebbek, itt-ott fekete csíkok is vegyülnek a meleg barna tónusba. Arcocskája begyével azonos színű, feje búbján sötétebb kis sapkával. Csőre kicsi, egyenes, gombostűfejnyi fekete szemével a távolt fürkészi, miközben karmos lábai ügyesen kapaszkodnak a jeges ágon.
MÁRCIUS
Lúdbőrzik nézd a tócsa, vad,
vidám, kamaszfiús
szellőkkel jár a fák alatt,
s zajong a március.
A fázós rügy nem bujt ki még,
hálót se sző a pók,
de futnak már a kiscsibék,
sárgás aranygolyók.
1941. február 26.
Radnóti Miklós naptárversei nagyon képszerűek, így könnyű rájuk hangolódni és vizuális aláfestést találni hozzájuk. Ezúttal azonban nem ezt teszem. Tavaly decemberben jelent meg Radnótiné Gyarmati Fanni, 2014-ben publikált naplójának kiegészítéseként egy csodálatos, 325 fotót tartalmazó album – Árnyékban éles fény vagy címmel, melyben a házaspár nem mindennapi mindennapjait követhetjük nyomon. A Napló is és az album is különleges irodalomtörténeti értéket képvisel. Az albumot még izgalmasabbá teszi, hogy olyan fotókat is tartalmaz, melyek eddig sehol nem jelentek meg. A hagyaték gondozója, akire Fanni ezeket a fotókat bízta, Radnóti legkiemelkedőbb monográfusa, Ferencz Győző, az albumot szerkesztetője pedig Krähling Edit.
A választott kép, úgy hiszem, egyike azoknak, melyek az albumban jelentek meg elsőként, bár erre nincs külön utalás. Én mindenesetre a kötetben találkoztam vele először.
Egy visegrádi kirándulás egyik felhőtlen pillanata köszön vissza a fekete-fehér fotóról. Radnóti és Fifi egy csónakban ülnek, a költő elől – ő evez – felesége mögötte. Fanni, két kezét Miklós vállán nyugtatja, miközben jobb oldalt kicsit fölé emelkedve mosolyog ki mögüle, valószínűleg térdel a csónakban. Pántos, fekete úszódresszt és fején kis kockás kendőt visel, arca sugárzó, gondtalan. Férje enyhén behajlított térdekkel támasztja magát evezés közben, ahogy mindkét kézzel a lápát nyelét fogja, feltűnik a bal keze középső ujján hordott jegygyűrűje. Az album egyik kommentárja említi, hogy mindig így viselte. Ha Fifi baljára vándorol tekintetünk, láthatjuk, hogy ő is, bár ezt külön nem emeli ki a szerző. Miklós világos színű szövetnadrágot visel és a kor divatjának megfelelő, ugyancsak fekete úszódresszt, melynek fazonja leginkább talán a mai birkózók, pántos, részben a felsőtestet is fedő sportruházatához hasonlatos. A költő arca nyugodt, töprengő, elmélázó, tekintete talán a Duna partvonalának dimbes-dombos tájait fürkészi. A víz lágyan fodrozódik a csónak alatt, a háttérben dúslombú fák és partmenti házak tűnnek fel, minden nagyon békés.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Audionarrációs kérdezz-felelek (2. rész)
Gál Krisztián és párja, Gál Mónika, újdonsült nézőim voltak a Mátyás király és a cinkotai kántor című zenés mesejáték akadálymentes premierjén. Mindketten vakok, látó kisfiúkkal látogattak el az előadásra. Igazán örültem a válaszaiknak!
1. Hogy érezted magad a kulisszabejáráson? (Elegendő volt a személyi segítés? Mindent meg tudtál vizsgálni közelebbről? Minden kérdésedre választ kaptál?)
Válasz: Nagyon érdekes volt a színpad bejárás, így képet kaptunk arról, hol helyezkednek el a különböző díszletek, hogy is néznek ki a jelmezek. Elegendő segítséget kaptunk a színházon belüli közlekedésben, mosdó, ruhatár, és büfé megtalálásában, majd ezt követően a színházterembe való bejutáshoz, és színpadbejáráshoz. Amit szerettünk volna, meg is tudtuk nézni, így előadás közben nem okozott gondot elképzelni az adott szituációkat.
2. Hallható, érthető és értelmezhető volt a narráció az előadás alatt?
Válasz: Teljesen jó minőségű volt a narráció vételi minősége a készülékkel. Végig érthető, és nagyon jól értelmezhető volt a narráció, főleg azoknak a kis tőmondatoknak örültem, mikor különböző látványos , de nem egyértelmű szituációkat segített értelmezni. Mint pl: Mikor a király súgta a kántornak, ha nem felel meg a három kérdésre, akkor a plébános mezítláb kell, hogy útnak induljon. Ezek a kis tőmondatok nagyon kellettek, ahhoz, hogy teljes egésszé álljon össze a fejemben a színdarab.
3. Elegendő volt a narráció mennyisége vagy többet igényeltél volna?
Válasz: Elegendő volt a narráció, legalább is az én véleményem szerint. Ha ennél több lett volna, akkor a színpadi történések szorultak volna a háttérbe. A rövid tőmondatok sokkal többet segítenek, mint a nagyon részletgazdag bővített mondatok, az előbb leírtak miatt. Persze ez tényleg az én egyéni véleményem.
4. Zavarta a narráció a színpadi szöveg érthetőségét?
Válasz: Nem, inkább segített megérteni sok elgondolkodtató szituációt.
5. Értelmezhető volt a mozgások leírása?
Válasz: Igen.
6. Be tudtad azonosítani a színészek hangját a karakterüknek megfelelően az előadás alatt?
Válasz: Egy-két párbeszéd után már nem okozott gondot, a szereplők beazonosítása.
7. Van bármilyen igényed, ötleted a narráció kapcsán, amit szívesen megosztanál velem?
üresen hagyva
Köszönöm a válaszadást!
A www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalon további véleményeket, narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, látogasson el oda is, szeretettel várom!
Amennyiben szeretnének tovább tájékozódni és egyéb érdekességekről olvasni az audionarráció kapcsán, azt az alábbi linken megtehetik: www.facebook.com/vgykeaudionarracio
Alább, egy számomra különösen értékes és inspiráló véleményt, visszajelzést olvashatnak. A válaszadó Németh Orsolya, egyesületünk egyik alapítója és volt alelnöke, akinek a fizikai és infokommunikációs akadálymentesítés, valamint a szemléletformálás nem csupán szívügye, de szakterülete is.
1. kérdés: Hogy érezted magad a kulisszabejáráson? (Elegendő volt a személyi segítés? Mindent meg tudtál vizsgálni közelebbről? Minden kérdésedre választ kaptál?)
Válasz: Igen. A bejáráson jól éreztem magam és külön öröm volt, hogy a színészekkel is találkozhattunk és rajtuk nézhettük meg a jelmezeket, mivel erre nincs minden darab esetében lehetőség. A segítség és az információ is elegendő volt.
2. kérdés: Hallható, érthető és értelmezhető volt a narráció az előadás alatt?
Válasz: Igen. Itt jegyezném meg, hogy nagyon tetszett, hogy a darab kezdése előtt mindenkit személyesen megszólítottál, hogy hall-e. Viszont a hangerő megfelelőségére való rákérdezést én nem erőltetném, mivel a készülékeken van hangerő-szabályzó, ami vakon is egyértelműen érzékelhető és könnyen használható.
3. kérdés: Elegendő volt a narráció mennyisége vagy többet igényeltél volna?
Válasz: Nekem elegendő volt, nem tudom, mi lett volna még, amit érdemes lett volna elmondani.
4. kérdés: Zavarta a narráció a színpadi szöveg érthetőségét?
Válasz: Néhány esetben igen, de a darab követését ez számomra nem befolyásolta, az összecsúszás bizonyos esetekben elkerülhetetlen szerintem.
5. kérdés: Értelmezhető volt a mozgások leírása?
Válasz: Igen, a lényeg átjött.
6. kérdés: Be tudtad azonosítani a színészek hangját a karakterüknek megfelelően az előadás alatt?
Válasz: Igen. Megkönnyítette a dolgomat, hogy mindössze öten voltak, sok szereplős darabnál vagy filmnél ez nekem gondot szokott okozni és rend szerint ebben is nagy segítséget jelent számomra a narráció.
7. kérdés: Van bármilyen igényed, ötleted a narráció kapcsán, amit szívesen megosztanál velem?
Válasz: Érdekes lenne egyszer meglátogatni a helyiséget, ahonnan „jön” a narráció. Tudom, hogy volt már egy kétalkalmas bejárás az AJAMK-ban (Angyalföldi József Attila Művelődési Központ – a szerk.), de ha lenne rá lehetőség, ez még kifejezetten érdekes lenne egy-egy darab előtt vagy akár után is.
Művészeti kódfejtés – Szentek ábrázolása a reneszánsz festményeken (2. rész)
Az első részben szó esett a reneszánsz festmények szentjeinek ábrázolásával kapcsolatos általános jellegzetességekről és arról, hogy miért volt ez olyan fontos a kor embere számára, aki jobbára írástudatlan lévén egyfajta bibliai “képregényként” tekintett a mindig visszatérő motívumokra, melyekkel a szenteket ábrázolták. A beszámoló zárásaként narráltam egy különleges oltárképet is, aminek az alapkoncepcióját már megismerhették az olvasók, de a szereplőket magukat nem. Akkor tehát nézzük sorra, kik is lehettek ők. Előbb a bal oldalon lévő három szereplővel ismerkedhetnek meg, a következő részben pedig a jobb oldaliakat vesszük górcső alá.
A nézővel szemben a bal oldali három férfi közül balról jobbra haladva az első, testhelyzetét tekintve is eltér a többiektől, merthogy nem a középen helyet foglaló Szűzanyára néz, hanem mondhatni kitekint a képből, felénk fordulva. Barna csuháján, más néven habitusán kötél öv, azaz korda lóg le hosszan, rajta szabályos időközönként egy-egy csomó. Lábbeli nélkül látjuk, kézfején stigmával. Ő Assisi Szent Ferenc, a XIII. században született ferences rend alapítója. A felsorolt jellegzetességek, kötélöves barna vagy szürke csuhája, kézfején a stigmák és az, hogy mezítláb van, állandó attribútumai, tehát minden festményen így ábrázolják. Emellett gyakran láthatunk a környezetében állatokat, különösen madarakat, mert úgy tartották, hogy beszél az állatok nyelvén. A csuha, amit visel azért szegényes és azért nem hord cipőt, mert a ferences egy kolduló rend, mely megveti a földi hívságokat. Gyakran találunk nála feszületet és könyvet, ez általános szimbólum, mely a rendalapítókat jellemzi és az igehirdetői feladatra utal, valamint a műveltség a tudás, a szellemi tevékenység jelképe. Mint általában a katolikus szerzeteseket, Szent Ferencet is tonzúrával ábrázolják, ami a fejének hátsó részére nyírt kerek, kopasz folt.
Mögötte, félig takarásban, Mária és a kisded felé tekintve egy fiatal, szakállas férfi tűnik fel, dús, barna, göndör hajjal. Mivel takarásban van, az ő attribútumai csak nehezen kivehetők, de azt láthatjuk, hogy egyik kézfejét felemeli és mintha a Gyermek felé mutatna. Szegényes öltözéket visel, lábszára kilátszik köntösszerű ruhája alól. Ő Keresztelő Szent János, akit más festményeken gyakran ábrázolnak teveszőrcsuhában, bőrövvel átkötve, ugyancsak szép, fiatal, göndör hajú férfiként, aki mindig Jézusra mutat, ha együtt szerepelnek egy műalkotáson. Mikor Keresztelő Szent János jelen van, gyakran találkozhatunk keresztzászlóval, báránnyal vagy keresztelő edénnyel is, mert ő Krisztus előhírnöke, aki vigyázza nyáját.
Bal oldalon a harmadik alakot profilból látjuk, akárcsak az előzőt, Mária felé fordul. Szikár, idős, kissé meggyötört férfi, hosszú, ősz hajjal és szakállal. Lábszára és felsőteste meztelen, csípőjét csak egy fehérbe hajló ágyékkötő takarja, kezeit imára emeli. Ő Szent Jób, az Ószövetségben Jób könyvének főszereplője. Mindig idős, szakállas férfiként ábrázolják, aszkéta testalkattal és megtört arckifejezéssel. A meztelen testét alig elfedő fehér lepel a történetére utal: Jób könyve egy prózai elbeszéléssel kezdődik, amelyből kiderül, hogy Jób egy jámbor, istenfélő ember, aki hűségesen szolgál Istennek, és boldogságban, gazdagságban él. A Sátán szerint azonban a férfi hűsége csak a jólétben valódi, ezért Isten megengedi neki, hogy megkísértse, így próbára téve Jóbot a bajban is. A férfi elveszti vagyonát és gyermekeit, majd súlyos betegség tör rá, azonban mindebbe belenyugodva továbbra is kitart Isten mellett, mondván: „Az Úr adta, az Úr elvette, legyen áldott az Úr neve!” Isten ezért végül visszaadja a hű szolgája egészségét, gyermeket ad neki volt vagyonát pedig megkétszerezi.
Folytatás következik…
Klubelőadás az audionarrációról Óbudán
Ez a klublátogatás több szempontból különleges volt. Egyrészt azért, mert ezúttal a művészetközvetítés témája alkalmat adott rá, hogy kicsit komolyabban elgondolkodjunk a kultúra mai helyzetéről itthon és a világban. Judit ezúttal nem csak a megismerkedésünk és a két egyesület közötti együttműködés hátteréről mesélt, valamint arról, hogy miképpen születik meg és épül fel egy előadás technikailag, hanem arról is, hogy milyen nehéz egy produkció financiális hátterét megteremteni, hogy bizony húsba-vágó problémákkal kénytelen megküzdeni egy színház minden évadban a szűkös pályázati és állami támogatások szabta keretek között. Emellett szó esett arról is, hogy mennyire fontos szerepe van a köznevelésnek és a szülőknek abban, hogy fennmaradhasson a kultúra, a művészet iránti igény. Ahogy Judit megfogalmazta, a művészi élmény táplálja a lelket, az tesz bennünket emberré, úgyhogy nem szabad a mindennapi rohanásban megfeledkezni róla. Már annyi is elég, ha este leülünk elolvasni egy verset, meghallgatunk egy mesét vagy akár egy szép zenei etűdöt.
Innen találtunk vissza az előadás vezérfonalához, a gyakran hangoztatott gondolathoz, hogy a kultúra mindenkié, így hát alapvető, hogy akadálymentessé tegyük, lévén mindannyiunknak alanyi joga, hogy hozzáférhessen. Ehhez kapcsolódva különböző művészeti ágak audionarrációval történő akadálymentesítésére hallgattunk meg példákat, előbb az Ágacska előnarrációjának egy részletét, majd két híres festmény narrációjának hangfelvételét. Ezt követően a hallgatóság nagy örömére Judit ezúttal is rögtönzött, József Attila, Karóval jöttél című versét adta elő, illeszkedve az előadás ez alkalommal kicsit komolyabb hangvételéhez. Hiába, minden klubnak egyedi jellege, íze és atmoszférája van, így változnak a felvetett témák és a választott művek, még ha a keretek ugyanazok maradnak is. Zárásként egy filmrészletet hallgattunk meg, teljessé téve ezáltal a narrációval akadály-mentesíthető vizuális művészeti ágak palettáját.
Másrészről azért volt számomra különleges ez az alkalom, mert egy nagyon kedves újpesti egyesületi tagunk és kísérője is megtisztelt jelenlétével. Tekintve, hogy mindketten kifejezetten rutinos látogatói a narrált színházi és egyéb kulturális eseményeknek, tartottam tőle, hogy nem sok újat mondhatok, de szerencsére nem így lett. Külön megtiszteltetésnek éreztem a jelenlétüket, már csak azért is, mert mióta megismerkedtünk, ez a kedves vak hölgy fáradhatatlan érdeklődéssel és biztatással követi a munkásságomat, amit nem tudok eléggé meghálálni, épp ezért az Ő szavaival zárnám ezt a kis élménybeszámolót.
“Kedves Erika! Ezúton is szeretnék neked köszönetet mondani az évbúcsúztató audionarrációs találkozásért, melyet a békásmegyeri klubban rendeztetek meg Pintér Terikével, az ő lámpás klubjával és természetesen a Te és Koltai Judit közreműködésével.
Számomra példaértékű volt, ahogyan felépítetted előadásodat a narrációs tapasztalatok továbbítását, a látássérült emberekhez a színházi világ közelebbre hozását […], melyet üdítően szakított félbe olykor olykor Koltai Judit, a Holdvilág színtársulat vezetőszínészének lendületes tájékoztatása. Nagyon örülök, hogy sikerült megismerkednem Veled, aki, ahogy aposztrofáltalak, ennek az ügynek a “megszállottja” vagy, remélem, a narrációs színházi előadások egyre szélesebb körben válnak a látássérültek nélkülözhetetlen színházi élményeivé.
Hogy vannak még csiszolandó pontok, vannak még a realitást sem nélkülöző megoldások, az természetes, hiszen egészen új utakat keresünk, új megoldásokat kell találnunk. Csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy köszönöm a VGYKE hírlevelében közreadott audionarrációs cikkeket, a színházi látogatásokat megelőző előnarrációkat, és mindazt a sok erőfeszítést, mellyel segíted a látássérültek művészeti ágakban történő eligazodását.
Érdeklődéssel és köszönettel várom a következő évadot! Emmy”
