A HARMAN Interntional és az Akadálymentes Kultúráért Egyesület (AKKU) most megkötött megállapodása azta célt szolgálja, hogy több látássérültnek tegyék elérhetővé a mozizás élményét.
A Samsung Electronics tulajdonában lévő, leginkább az autó és szórakoztató ipari termékeiről és vezető technológiájáról ismert önálló leányvállalata, a HARMAN International és a budapesti székhelyű Akadálymentes Kultúráért Egyesület (AKKU) csütörtökön jelentette be együttműködését, amelynek célja, hogy látássérülteknek készített narrációkkal jelentősen javítsa a mozi- és színházélményét.
A Magyarországon 22 éve jelenlévő, és a 2016-os évben országosan 390 milliárd forintos rekordforgalmat bonyolító HARMAN a bejelentést éppen a “Make Music Day – Csinálj Zenét Nap”-ot követően tette meg, amelyet 120 más ország 775 városa mellett telephelyeiken Székesfehérváron, Pécsett és Budapesten, több mint 3000 kollégájukkal maguk is minden évben megünnepelnek.
“Az AKKU-val kötött partnerségünk bejelentését erre a szimbolikus kulturális pillanatra időzítettük, hogy ezzel is hangsúlyozzuk elkötelezettségünket a helyi közösség és a kultúra iránt. Az AKKU-val való együttműködésünkben egy elhanyagolt közösség felemelésének lehetőségét látjuk, azáltal hogy teret biztosítunk számukra a kulturális események teljesebb befogadásához.” – mondta el Kis István, a HARMAN magyarországi ügyvezető igazgatója és a magyarországi operáció alelnöke. Az együttműködés első fázisában, a HARMAN egy professzionális hangstúdió eszközeit biztosítja az AKKU részére.
A hangstúdió egy speciális alkalmazású co-working helyiség részét képzi majd, ahol vakok és gyengénlátók, illetve épp látású vendégek együttműködnek profi hangmérnökökkel, és ahol a mozifilmekhez és színházi darabokhoz tartozó kiegészítő narrációkat készítik majd.
Az együttműködésben készülő, vakok számára speciális narrációt tartalmazó film szeptemberben kerül majd a mozikba.
“A társadalom 1%-a, itthon megközelítőleg 100 ezer ember él vakságban vagy jelentősen csökkent látással, de ezek az emberek élveznek szinte minden olyan kulturális tevékenységet is, amelyet látó társaik. Így például szívesen járnak moziba és színházba is. A HARMAN szakértelmével és az általuk rendelkezésünkre bocsátott stúdióval kulturális és segítő tevékenységünk mindenképp stabilizálódik majd a közeljövőben.” – mondta el Pethes Ágnes az AKKU aktivistája és kommunikációs referense.
Az AKKU-HARMAN co-working stúdió a budapesti UP Centerben kap helyet, ahol eddig is kiemelt helyen szerepeltek az elszigetelt közösségek integrálásával foglalkozó kezdeményezések. A stúdió eszközei mind a HARMAN ernyőmárka védjegye alatt álló patinás audiomárkák darabjai: AKG® mikrofonok és fejhallgatók, valamint Soundcraft® keverőpult és DigiTech® kapcsolórendszerek.
A kép forrása: http://akkuegyesulethu.web-server.hu/
A hír forrása: 24.hu
audionarráció Archives - Oldal 8 a 9-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Új támogató a kulturális akadálymentesítésben
A HARMAN Interntional és az Akadálymentes Kultúráért Egyesület (AKKU) most megkötött megállapodása azta célt szolgálja, hogy több látássérültnek tegyék elérhetővé a mozizás élményét.
A Samsung Electronics tulajdonában lévő, leginkább az autó és szórakoztató ipari termékeiről és vezető technológiájáról ismert önálló leányvállalata, a HARMAN International és a budapesti székhelyű Akadálymentes Kultúráért Egyesület (AKKU) csütörtökön jelentette be együttműködését, amelynek célja, hogy látássérülteknek készített narrációkkal jelentősen javítsa a mozi- és színházélményét.
A Magyarországon 22 éve jelenlévő, és a 2016-os évben országosan 390 milliárd forintos rekordforgalmat bonyolító HARMAN a bejelentést éppen a “Make Music Day – Csinálj Zenét Nap”-ot követően tette meg, amelyet 120 más ország 775 városa mellett telephelyeiken Székesfehérváron, Pécsett és Budapesten, több mint 3000 kollégájukkal maguk is minden évben megünnepelnek.
“Az AKKU-val kötött partnerségünk bejelentését erre a szimbolikus kulturális pillanatra időzítettük, hogy ezzel is hangsúlyozzuk elkötelezettségünket a helyi közösség és a kultúra iránt. Az AKKU-val való együttműködésünkben egy elhanyagolt közösség felemelésének lehetőségét látjuk, azáltal hogy teret biztosítunk számukra a kulturális események teljesebb befogadásához.” – mondta el Kis István, a HARMAN magyarországi ügyvezető igazgatója és a magyarországi operáció alelnöke. Az együttműködés első fázisában, a HARMAN egy professzionális hangstúdió eszközeit biztosítja az AKKU részére.
A hangstúdió egy speciális alkalmazású co-working helyiség részét képzi majd, ahol vakok és gyengénlátók, illetve épp látású vendégek együttműködnek profi hangmérnökökkel, és ahol a mozifilmekhez és színházi darabokhoz tartozó kiegészítő narrációkat készítik majd.
Az együttműködésben készülő, vakok számára speciális narrációt tartalmazó film szeptemberben kerül majd a mozikba.
“A társadalom 1%-a, itthon megközelítőleg 100 ezer ember él vakságban vagy jelentősen csökkent látással, de ezek az emberek élveznek szinte minden olyan kulturális tevékenységet is, amelyet látó társaik. Így például szívesen járnak moziba és színházba is. A HARMAN szakértelmével és az általuk rendelkezésünkre bocsátott stúdióval kulturális és segítő tevékenységünk mindenképp stabilizálódik majd a közeljövőben.” – mondta el Pethes Ágnes az AKKU aktivistája és kommunikációs referense.
Az AKKU-HARMAN co-working stúdió a budapesti UP Centerben kap helyet, ahol eddig is kiemelt helyen szerepeltek az elszigetelt közösségek integrálásával foglalkozó kezdeményezések. A stúdió eszközei mind a HARMAN ernyőmárka védjegye alatt álló patinás audiomárkák darabjai: AKG® mikrofonok és fejhallgatók, valamint Soundcraft® keverőpult és DigiTech® kapcsolórendszerek.
A kép forrása: http://akkuegyesulethu.web-server.hu/
A hír forrása: 24.hu
Klubelőadás az audionarrációról Rákosmentén
Mindig szívesen megyek a klubokra az audionarrációról előadni, nem csak elhivatottságból, hanem azért is, mert meglepetésemre még mindig akadnak jópáran az érintettek közül, akik nem hallottak a látássérülteknek történő művészetközvetítés ezen módszeréről vagy ha mégis, csak érintőlegesen ismerik. Rengetegen nem jártak még narrált színházi előadáson és arról pedig végképp nem hallottak, hogy vannak narrált filmek is, sőt, festményeket, fotókat vagy akár konferenciákat is lehet narrálni, épp ezért, klub-előadásainkon igyekszünk mindenből mutatni egy kis ízelítőt.
A témának ez a kuriozitása tette a Rákosmentén tartott előadást is kifejezetten interaktívvá. A kis társaság érdeklődéssel fogadott minket és rengeteg kérdés hangzott el, hogy csak néhányat említsek: volt-e olyan, hogy narrátorként bakiztam, hogyan lehet és érdemes-e egyáltalán narrálni a színpadi mozgást, mi volt számomra az eddigi legnagyobb kihívás a színházi narrációban, melyik volt a legnépszerűbb közös előadásunk, illetve mi van akkor, ha hibázik a színész…
Az, hogy Judittal közösen járunk a klubokra, nem csak azért érdekes, mert van ez a – most már mondhatjuk, hogy komoly múltra visszatekintő – együttműködés a VGYKE és a Színház között, hanem azért is, mert ezek a beszélgetések egyszerre két témát, kétféle nézőpontot is érintenek. Én többnyire az audionarráció szakmai hátteréről, múltjáról, jelenéről és a színházi megvalósulás részleteiről beszélek, Judit pedig a színházi üzem működéséről, az alkotás folyamatáról és kihívásairól, tehát szó szerint kulisszatitkokról, melyekről az átlag néző ritkán hall. Nagy örömünkre szolgált, hogy a jelenlévők maguk is szívesen beszámoltak saját színházi élményeikről, így valódi beszélgetés kerekedett.
Juditról érdemes tudni, hogy nem csak vezetője és rendezője a Holdvilág Kamaraszínháznak, de színésze is és hát mégiscsak ez az első hivatás a legnagyobb szerelem számára, mi sem lehet méltóbb befejezése tehát egy színházról szóló előadásnak, mint egy kis “színpadi jelenlét”, ahogy azt mondani szokták. Ennélfogva az is hagyománnyá vált az elmúlt hónapokban, hogy zárásként a művésznő előad valamit a kedves jelenlévőknek, Rákosmentén például az alábbi felvételen hallható első mese hangzott el, osztatlan sikert aratva.
Ha felkeltettük érdeklődését, Pintér Teréz, a III. kerületi Lámpásklub vezetője és vendégei várják szeretettel június 16-án, 10 és 12 óra között a Békásmegyeri Közösségi Házban (1039 Bp., Csobánka tér 5.)
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
III. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozó
Ebben az évben is három vendégzenekar kapott meghívást: a vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület Fúvószenekara, a Dunakeszi koncertfúvósok és a Keil Ernő Fúvószenekar. A vendég zenekarok önálló műsora után került sor a házigazda, Obsitos Fúvószenekar koncertjére.
Benépesült a Városház tér. Felcsendültek az indulók, polkák, mazurkák, de hallhattunk ragtime-ot, pasodoble-t, tangót, mambót is. A közönség vastapssal jutalmazta a produkciókat, az Obsitos Fúvószenekart többször visszatapsolták. A koncert végén a zenekarok közös produkcióval lepték meg a hallgatóságot, amivel hatalmas sikert arattak.
Befejezésül Szujkó Szilvia, a Kispesti Önkormányzat Közművelődési Bizottság elnöke oklevelet, és Horváth György, az Obsitos Fúvószenekari Egyesület elnöke márványból készült ajándékot adott át a résztvevő zenekaroknak és képviselőiknek, melyet Schefcsik Sarolta készített.
Nagy élmény, kellemes hétvégi program volt. Megbeszéltük, hogy a IV. Fúvószenekari Találkozóra is jövünk.
Beszámolót készítette: Bernát Zsuzsanna
Képeket készítette: Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Klubelőadás az audionarrációról Óbudán
Az audionarrációról sokan már hallhattak, esetleg narrációval kísért színházi előadáson is jártak már, de itt a klubon mélyebben is megismerkedhetnek ezzel a hazánkban még viszonylag új szolgáltatással, kezdeteivel, történetével, fogalmával és gyakorlati megvalósulásának részleteivel, egy interaktív élménybeszámoló keretében, melyet vendégeinktől hallhatnak.
Audionarrátor kolléganőnk, S. Tóth Erika és a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője, rendezője és színésze, Koltai Judit közös projektjükről mesélnek nekünk. Aki klubtagjaink közül rendszeresen olvassa a hírlevelet, az már bizonyára hallhatott az eddig akadálymentesített mesejátékokról és egy felnőtt darabról is, épp ezért nem csak ezekről lesz szó, hanem a jövő terveiről is, emellett különleges színházi kulisszatitkokat is megismerhetnek a kedves jelenlévők és végül, de nem utolsó sorban Judit egy kis előadással is kedveskedik majd a közönségnek, ahogy ez már a klublátogatások hagyományává vált az elmúlt hónapokban.
Időpont: 2017. június 16., 10 és 12 óra között.
Helyszín: Békásmegyeri Közösségi Ház (1039 Bp., Csobánka tér 5.)
Pintér Teréz klubvezető és vendégei: Koltai Judit és S. Tóth Erika, mindenkit várnak szeretettel!
A cikkhez csatolt kép a Holdvilág Kamaraszínház, Hamupipőke című csodálatos mesejátékának második, látássérültek számára is akadálymentes előadása előtt készült, 2016. november 20-án.
A kulisszabejárás egy mozgalmas pillanatát kapta el a fotós, nagy a nyüzsgés a színes paravánok előtt. Mindenütt színészek és kíséretükben az érdeklődő látássérült közönség. Az egyik kedves néző (igen, így hívjuk a vak embert is, aki színházba megy!) épp végigsimít a herceg (Petyi János) pompázatos, aranyszalagos, királykék selyemfelöltőjén. Mellettük egy kedves idős tagunk mosolyog, közben az előtérben Hamupipőke (Kerekes-Katz Petra) hosszú fonott copfja tűnik fel, lévén háttal áll a fotósnak. A narrátor (S. Tóth Erika) szinte elbújik a herceg palástja mögött, de azért mosolyog.
Szélike királykisasszony – akadálymentes premier
Bár anyák napja lévén, a szokottnál kevesebben voltunk, ez nem törte meg a lendületet, olyannyira nem, hogy Koltai Judit, a Színház vezetője és egyben a darab rendezője, hirtelen ötlettől vezérelve a jelenlévő látó nézőket is felinvitálta a színpadra egy kis érzékenyítő kulisszabejárás erejéig, így tehát nem csak maga az előadás, de az akadálymentesítés folyamata is integrált élménnyé válhatott.
Új látogatókat is köszönthettünk a soraink között, egyik kedves látássérült nézőm barátnője és állandó kísérője, elhozta négy unokáját is, akik még sosem láttak testközelből színpadi kulisszát, úgyhogy nagyon élvezték a körsétát. A “régi motorosokat”, volt Lámpásklubom tagjait már ismerősként üdvözölték legkedvesebb színészeim, akiknek jó kedélye és türelme mindig megkönnyíti a munkámat a színpadbejárás sürgés-forgásában. Persze minden darabban akadnak új arcok, akik még nem találkoztak a kulturális akadálymentesítés ezen különös formájával – ezúttal a Jolanda királynőt játszó Nemcsók Nóra, de ő is ugyanolyan magától értetődő természetességgel kezelte a helyzetet, mint a többiek. Mindig meglep, ahogy ez a társulat együtt gondolkodik és ösztönösen beleérez.
Sokszor találkoztam a jelenséggel, amikor valakit feszélyez egy látássérült ember közelsége, mert nem tudja, hogyan kezelje, mit mondjon vagy mit tegyen és kényszeredetten ügyetlenkedik, túlsegíti vagy alulsegíti. Vera, vak kolléganőm kérdezte az első Holdvilágos kulisszabejárás után, hogy érzékenyítettem-e a színészeket, mert olyan természetesen kezelik a látássérült nézőket, mintha nem először találkoznának velük. Akkor mondtam, hogy nem, nekik ez valahogy jön, szóval méltán mondhatom, szerencsés vagyok, hogy ilyen társulattal dolgozhatok együtt, ezúton is köszönöm mindannyiuknak.
Az előadás maga új kihívást tartogatott számomra. Ebben a mesében ugyanis – bár sok zenei betétet és izgalmas hangeffekteket tartalmaz – nincsenek dalok, ami a hosszú dialógusokhoz és monológokhoz hasonlóan a narrátor “pihenőideje”, ekkor általában csak nagyon indokolt esetben szólal meg. Nos, mivel Szélike meséjében sok a dinamikus váltás, az akció, nem nagyon hagyott pihenni, de azért remélem, sikeresen vettem ezt az akadályt is. Egy biztos, semmit se élveztem annyira eddigi színházi munkám során, mint a Nadragulya macskát alakító Kovács Andi bajuszkáját pödrő és lustán elnyújtózva hempergő mesteri cicamozdulatait narrálni, hiába miau-bolond vagyok. Alig várom, hogy megint duruzsolhassak a nézőimnek a mikrofonfarkú, pepitakabátos, folyton tejecske után sóvárgó királyi főtanácsnokról…
Legközelebb jövő hét szerdán, azaz május 31-én 10 órától, a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület székhelyén, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban, ahova minden kedves nézőt szeretettel várok! Részletek az eseményben.
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
Május kezdete Rákosmentén
Immár hagyomány, hogy minden évben részt veszünk a kerületi Majálison. A programot Rákoskeresztúr Városközpont és a Ferihegyi út kereszteződésében, itteni neve szerint az „ELÁG”-on rendezték meg, és mi, a közösség lámpásai, 10-től 14 óráig vettünk részt rajta. A majálison megjelennek a kerület civil szervezetei és egyházai, kulturális intézményei, mindenki, aki valamiért fontos Rákosmentén.
Volt itt ugrálóvár, lufi hajtogatás, és kézműves foglalkozás, és táncbemutató is. Mi érzékenyítő programmal, a vakvezető kutyával, és Braille-mesekönyvvel, szórólapokkal vártuk az érdeklődőket. Sok gyerek megsimogatta Boncát, és meghallgatták Pétert is, aki a Pinokkió című könyvből olvasott fel részleteket. Az ilyen alkalmak jók arra, hogy a meglévő kapcsolatainkat ápoljuk és újakat építsünk.
Ezért vettük fel a kapcsolatot a Polgárőrség képviselőjével, akivel megbeszéltük, hogy előadást tartanak majd a tevékenységükről az egyik klubnapunkon. Beszéltünk a RÁCUK vezetőjével is, hogy idén is részt veszünk az általuk szervezett Egészségnapon kiállítóként. A Majálison a tagjaink közül nyolcab is meglátogattak bennünket, az érdeklődőket pedig megszámolni sem tudtuk!
2017. május 2-án megtartottuk klubnapunkat a Rákoshegyi Közösségi Házban, melyre egy különleges témát választottunk: az audionarrációt.
A műfajt a VGYKE berkeiben S. Tóth Erika kolléganőnk műveli, aki ismertette ennek a tudományágnak a hazai történetét. Ez 16 évvel ezelőtt kezdődött, amikor Tímár Péter elkészítette a Vakvagányok című filmjének az akadálymentes változatát. Ezt még néhány film követte, majd egy hosszú szünet állt be.
A folytatás akkor indult, mikor a 90 dB Egyesület elkezdett hallássérülteknek, majd látássérülteknek előadásokat szervezni. Őket követte a Pesti Magyar Színház, és ők azok, akik foglalkoztatják az ország első hivatásos audionarrátorát Tóth Cecíliát is. Mikor Erika idáig ért a történetben, megérkezett másik vendégünk Koltai Judit színész-rendező is, aki egyben a Holdvilág Kamaraszínház vezetője. Az akadálymentes színház az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban (AJAMK) tartja előadásait. Judit elmondta, hogy egy pályázaton nyertek akadálymentes színház témában, és így kapcsolódtak be a folyamatba.
Megtudhattuk azt is, hogy két eszköz segítségével élvezhetjük az ilyen előadásokat: az egyik egy tolmácsgép, a másik egy mobilos alkalmazás. Hallhattunk arról is, hogy többféle narráció létezik: az előnarráció, ami bemutatja a darabot a díszleteket és a karakterábrázolást is tartalmaz, a követő narráció pedig az előadás eseményeit ismerteti, amikor nincs párbeszéd a színpadon. Ennek illusztrálására meg is hallgattunk egy előnarrációt.
A klubnapunk fénypontjaként Judit megcsillogtatta színészi képességeit, és előadott egy orosz népmesét: az Asszony csukd be az ajtót! címűt, amivel nagyon vidám perceket szerzett nekünk. Programunk, amelyen 18 fő vett részt, egy filmnarrációval zárult. A Holdvilág Kamraszínház repertoárjából ki is választottuk a novemberben műsorra kerülő József Attila versszínház előadást, amire ott helyben bejelentkeztünk, mivel mindenképpen részesei szeretnénk lenni.
Együtt szurkolunk a Színháznak, hogy minél több előadást sikerüljön akadálymentesíteniük!
Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők
Kispesti klubnap az audionarrációról
Aki ellátogatott klubrendezvényünkre megtudta, mi az audiónarráció, mit jelent egy vak ember számára a kulturális akadálymentesítés, és az miképpen valósul meg. A Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület vezetője, Koltai Judit és S.Tóth Erika a VGYKE audionarrátor kollégája volt a vendégünk. A két szervezet közötti csodálatos együttműködésről meséltek nekünk. Szó volt még az audiónarráció magyarországi történetének fontosabb állomásairól is, valamint a különböző vizuális művészeti ágak akadálymentesítésében rejlő izgalmas lehetőségekről, a festészettől, a fotóművészeten keresztül a filmig.
Koltai Judit a rendezője az Április 11-én tartandó zenés, képes versszínházi előadásnak, melyet a Költészet Napja tiszteletére, József Attila születésnapján és verseivel, a Holdvilág Kamaraszínház előadásában láthatnak az érdeklődök, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Ezen a napon a belépés díjtalan. A művésznő elszavalta József Attila Tél című versét, mindannyiunk nagy örömére.
S.Tóth Erika mesélt az audionarráció kezdeteiről, a 90 dB Project munkájáról, melyet 2011 óta végeznek töretlen lelkesedéssel, majd pedig szót ejtett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK Nonprofit Kft. – Felnőttképzési Iroda) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésének keretében 2014-ben megvalósult modellprogramról, képzési projektről, melynek keretében a látássérültek számára történő akadálymentesítéssel jelenleg foglalkozó szakemberek zöme a képzettségét megszerezte.
Ennek kapcsán beszélt az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület és a Tandem Csoport – A fogyatékossággal élőkkel az akadálymentes kultúráért biztosította akadálymentes színházi, filmes és egyéb kulturális eseményekről. Fontosnak érezte, hogy beszámoljon a Magyar Színház áldozatos munkájáról, ahol Magyarországon elsőként törekednek arra, hogy a teljes repertoárt akadálymentessé tegyék, Tóth Cecília audionarrátor közreműködésével.
A történeti áttekintést követően rátért az általa végzett munkára, személyes motivációira és azokra a számára alapvető és feledhetetlen tapasztalatokra, melyek megalapozták narrátori működését. Első és benne mind a mai napig a legnagyobb nyomot hagyó munkakörére, az érzékenyítésre, valamint a közösségépítésben szerzett tapasztalataira, hiszen ennek a munkakörnek köszönhetően ismerte meg mindazokat, akiknek narrál és akiket barátként, ismerősként üdvözölhet az előadásain. Így került szóba a narráció iránti elkötelezettsége, mely számára szerelem volt első hallásra és amelynek keretében elindította a VGYKE hírlevelében megjelenő narrációs sorozatait (PL: festmények, és a Nádor Terem ólomüveg-ablakairól írott narrációit).
Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat, és színvonalasabbá, szebbé tették összejövetelünket!
Március 17-e Szent Patrik napja. Ismertettük Írország védőszentjének életét, és arról is szó volt, mit jelképez a lóhere, és hogyan ünnepelnek az írek szerte a világon? Hazánkban idén a Lánchíd, a Művészetek Palotája, a Tüskecsarnok és a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kapott.
A hónap szülötte Arany János (1817. március 2.). Kvízjátékunkkal rá emlékeztünk. Bár a kérdések nem voltak egyszerűek, de mindenki lelkesen tippelt.
A klubnap végéhez közeledve rátértünk az aktuális témákra. Emlékeztettük klubtagjainkat, hogy gyógycipőt készíttethetnek április 3-án a VGYKE-nél, hívtuk őket április 5-re a Kézzelfogható Alapítvány kiállítására a Széchenyi Gyógyfürdőbe, a Tapintható Kiállításra (1146 Budapest, Állatkerti körút 11.), és az április 28-án tartandó Közgyűlésre, mely 9 órakor kezdődik, és a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében kerül megrendezésre (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.).
Jó társaságban gyorsan repül az idő, szedelőzködni kellett. Várjuk a következő klubnapot! Találkozunk április 27-én.
Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező
Klubelőadás Kispesten a VGYKE audionarrációs szolgáltatásáról
S. Tóth Erika, a VGYKE audionarrátor kollégája és a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület vezetője, Koltai Judit lesz a vendégünk, akik a színházi narráció kapcsán, a két szervezet közötti csodálatos együttműködés részleteiről mesélnek nekünk. Szó lesz még az audionarráció magyarországi történetének fontosabb állomásairól is, valamint a különböző vizuális művészeti ágak akadálymentesítésében rejlő izgalmas lehetőségekről, a festészettől, a fotóművészeten keresztül a filmig.
Íme egy kis ízelítő:
Ha tetszett, tarts velünk, ismerd meg a művészetközvetítésnek ezt az érdekes formáját, mely segít láthatóvá tenni a láthatatlant!
Mindenkit szeretettel várunk az eseményen, üdvözlettel:
Bernát Zsuzsa és S. Tóth Erika
Kalandozás a századforduló polgári világában
Látássérültek számára akadálymentesített festménykiállításokban nem bővelkednek a programfüzetek, ennélfogva izgatottan vártuk az eseményt, utoljára két éve találkoztunk ezzel a kezdeményezéssel, akkor még a Szépművészetiben. Többedmagunkkal várakozva az előtérben, én alapvetően festménynarrációkra számítottam, ezért mikor a tárlatvezető hölgy úgy kezdte, hogy az lesz, de mégsem, meglepődtem. És valóban, ez nem egy narrált tárlatvezetés volt, hanem egy interaktív élménybarangolás térben és időben, melynek én is segítője lehettem. Egy rövid bemutatkozókör után, mikor elmondtam, mivel foglalkozom, az a megtiszteltetés ért, hogy felkértek, a festmények némelyikéhez biztosítsam én a narrációt. Nagyon élveztem.
A kiállítás egy századfordulós kispolgári szalonnak berendezett kellemes hangulatsarkában kezdtük a művészeti körsétát. Miközben a Galéria kincsestárából csakis számunkra elcsent színpompás, festett, kézzel is jól kivehető aranydíszes csészécskéit adtuk körbe, a kor jellegzetes stílusirányzatáról, a biedermeierről beszélgettünk. Igazán otthonosan éreztem magam, aktuális olvasmányom jutott eszembe: Márai Sándor, Az igazi c. regénye, no nem az Egy polgár vallomásai, de azért mégiscsak… Nincsenek véletlenek. Előbb minket kérdeztek, mit tudunk erről a korról és az uralkodó stílről, majd megtudhattuk, hogy melyek a biedermeier jellegzetességei. A festészetben a zsánerképek: a köznép kissé idillikus ábrázolása (pl. a földön dolgozó parasztok), úri portré, mely szépséget, nemességet sugároz és időtálló, valamint a csendéletek, jobbára tárgyfotók, lényegük a “halott”, azaz mozdulatlan természet kompozíciós jellege: gyümölcsöstálak, vázák vagy akár egy lefestett bútor. Mind portrét, mind csendéletet megcsodálhattunk ebben a klasszikus polgári miliőt bemutató sarokban.
Miután a csésze körbeért, letisztult, egyszerű, de mégis a nemesség finom eleganciáját utánozni igyekvő bútorokat ismerhettünk meg, például egy különös műgonddal faragott széket, melynek támláját két ívesen egymás-felé hajló sasfej díszíti és egy komódot, aranyszín kovácsolt berakással. Elvileg nem érhettünk volna a kiállított darabokhoz, de – hála a tárlatvezető hölgynek – megtettük. Ahogy továbbmentünk, előbb a polgári élet, az egyik látogatót idézve “bulis” oldalával találkozhattunk. A maga idejében megbotránkoztató festmény, mely elénk tárult, hálóingre vetkőzött ifjú hölgyeket, itt-ott kivillanó bokákat és vállakat, kibomló hajkoronákat ábrázolt: jellegzetes vojeur perspektíva, a néző mintegy kulcslyukon át lesi meg a lányok éjszakai könnyed pletykálkodását. Ezt a nézőpontot festési technika körforma fényfókusza is igyekezett érzékeltetni. Ezután egy hivalkodó, kissé komikusan klasszicizáló festményhez volt szerencsénk, ahol a kevéssé kifinomult ízlésű, a kor kedvelt kifejezésével élve “újgazdag” kereskedő magát formálta meg, mint római nemest, császárt, saruban és rövid, színes selyemtógában.
A kiállítás egy másik termének előterében azt a kérdést kaptuk, szerintünk, nemzetközi porondon ki a legismertebb magyar festő. Kis tanakodás után nagyjából egybehangzólag döntöttünk Munkácsy Mihály mellett, már csak a kiállítás tematikájából is következtetve. Jó tipp volt, mert ezt követően megismerkedhettünk egy kifejezetten a kor igényeit kiszolgáló festményével, mely ugyanakkor a kiállítás hívófotója is a szóróanyagokon – ez egy tipikus szalonkép. A hölgy elmesélte nekünk, hogy a zsánerképek, portrék és csendéletek mellett a polgári festészet kedvelt témája volt a szoba belterek ábrázolása, melyekkel az úri eleganciát illett prezentálni. Ehhez kapcsolódóan beszéltünk a “kép a képben” technikáról is, amikor a megfestett szobabelső falán egy festmény köszön vissza, mely vélhetőleg magának a látott festménynek a mását szimbolizálja. Ezek a festmények kifejezetten sematikusak, kedvelt elemeik: a kissé zsúfoltan berendezett szobák, nehézkes, sötét tónusú faragott fabútorai között könnyű, díszes porcelánok, ezüstök és fűzős, hosszú, rakott-szoknyás, csipkeberakásos ruháikban könnyed csevegésbe merülő nemesi vagy polgári származású hölgyek, mellettük – szinte csak véletlenül ott felejtve – gyerekek. Gyakori elemek még a szobadíszként szolgáló növények: páfrányok, vázában virágcsokor és a mesterséges térben kissé idegenül ható, de az úri kedvtelést remekül érzékeltető állatok, melyek vagy pökhendiek, mint egy vadászkutya vagy egzotikusak, mint mondjuk egy arapapagáj.
Ahogy továbbhaladtunk, Munkácsy egy másik műve is elénk tárult – egyike a legismertebbeknek, melynek egyszerűségében megbúvó csendes szomorúsága nagyon megfogott. Ezzel a képpel zárnám a beszámolómat és ezt választottam erre a hétre narrációgyanánt is. Bár azt még meg kell jegyeznem, hogy a kiállítás részeként a fülnek, orrnak és az ízlelőbimbóknak is igyekeztek kedvezni, áthaladtunk ugyanis a zeneszalonon, ahol jazz dallamok kavalkádja fogadott minket és végezetül, akinek kedve volt, angol teákat, illetve egy borkülönlegességet is kóstolhatott. Köszönjük a Magyar Nemzeti Galéria munkatársainak ezt a különleges programot!
De jöjjön akkor a narráció.
Munkácsy Mihály: Milton
A festmény sötét tónusú, de nem csak a polgári miliő mélybarna, masszív antik bútorainak köszönhetően, hanem a vászon alapozásához használt kátrányos, bitumenes anyag miatt is, mely a realizmus térhódításával, az érzelmi hatás fokozása érdekében kezdett elterjedni. Erről a technikáról csak jóval később derült ki, hogy súlyosan károsítja a festményeket, szó szerint felemésztve az eleinte még élénk, majd egyre elhalványuló színeket. A kép, ami itt látható, mesterségesen világosított fotó, az eredeti sokkal sötétebb, mondhatni zord, mintha egy viharos délutánon beszűrődő homályos fényben látnánk csak a festményt.
Egy valaha szebb napokat látott szoba tárul elénk. Középen hátul masszív, faragott tálalószekrény, mellette balra komód, rajta lazán a falnak támasztva, vastag, porlepte könyvek, talán lexikonok, albumok és egy kerekded sötétkék porcelánváza, rövid, keskenyedő nyakán fogantyúval. A falon a váza fölött vastag, ugyancsak faragott fakeretes, tompafényű tükör, éppen csak akkora, hogy a nyakunkat, arcunkat láthassuk benne. A fal maga kopott, a vakolat foltokban málladozik. A tálalótól jobbra kissé viseltes, de azért még elegáns támlás szék, ívesre faragott fejes karfája, gondos asztalosmunka. A szék fölött üresen tátongó könyvespolc. A szoba közepén hosszúkás étkezőasztal, rajta, a kor divatjának megfelelő díszes, rojtos kárpit, nyitott könyvek és egy tintatartó. Az asztalfőn, a nézőnek balra maga az idős Milton ül egy bézs bársonnyal bevont patinás karszékben, befelé figyel, közben egyik lábát lazán előrenyújtja, kissé felgyűrve ezzel az asztal alatti könnyű, rojtos szőnyeget. A kép bal szélén egy ablak tűnik fel, a beszűrődő gyenge fényben látjuk a költő lehajtott fejét, arca komor. Az asztalt, körötte tüsténkedő lányai veszik körbe, a hölgyek galléros, fűzős, hosszú szaténruhát viselnek, hajuk egy része kontyban, a többi leengedve. Arcuk átszellemült, apjukra figyelnek. Az idős korára megvakult költő épp az Elveszett paradicsom sorait diktálja a másik oldali asztalfőn ülő – vélhetően – legidősebb lányának, aki lúdtollal ír az előtte kinyitva heverő és az asztal sarkáról lazán lelógó füzet lapjaira. A két másik lány az asztal hosszabbik oldala mögül figyeli a költőt, egyikük közben hímez, másikok szolgálatkészen áll, hátha apjának szüksége van valamire. Az egész jelenet nagyon bensőséges, kicsit szomorú, de mégis felemelő, emberi.
Kovács Kinga divattervező felajánlása egyesületünknek!
Kovács Kinga koncepciójának alapja, hogy minden kedves érdeklődő, azon túl, hogy nőies, egyedi, új ruhadarabokkal frissíti a ruhatárát, a vásárlásával megismerhet valami újat és segíthet is. A kollekció alapmotívuma az esztétikus, érdekes és az eddigiekhez képest szokatlan szemléletformálás. Egyedileg hímzett Braille-feliratokkal teszi az alkotó felismerhetővé a ruhadarabok színeit látássérültek számára, ugyanakkor lehetőséget nyújtva a látó vásárlók számára is, egy különös, már-már titokzatos motívum viselésére. Mint a hölgy elmondta, hiszi, hogy a divat mindenkié és a cél, hogy mindenki a lehető legjobban élvezni tudja.
Hogy az összeget mire használja az egyesület, arról az eseményen S. Tóth Erika, az egyesület egyik munkatársa ad tájékoztatást.
Röviden a koncepcióról:
‘A Vigyél színt az életedbe! (Colour up!) limited edition kollekció elnevezéséből adódóan színes, vidám ruhadarabok exkluzív válogatása. Kinga Kovacs ezzel a vibráló, 2017-es Tavaszi/Nyári kapszula kollekcióval nem csak a tavasz által hozott „új életet”, vidámságot, lehetőséget szeretné hangsúlyozni.
A Vigyél színt az életedbe! egyfajta mozgalom is, mellyel a tervező, csakúgy, amint tavasszal a természet is „ébred”- reményei szerint – az embereket is ráébresztheti arra, hogy ebben a kissé sem „tökéletes” világban mennyi gyönyörűség van, mennyi lehetőség a boldogságra, újrakezdésre, és annak megértésére, hogy valójában milyen sok dologért lehetünk hálásak, melyet gyakran elfelejtünk.
Az esemény időpontja: 2017. március 23. csütörtök, 17:00-23:00 Helyszíne: Fogasház (1073 Bp., Akácfa u. 49-51.)
Első idei klubelőadásom az audionarráció kapcsán
Beszélgettünk arról, hogy miképpen néz ki a narráció a gyakorlatban és hogy mennyi lehetőséget, mennyi potenciált tartogat még, főként a filmek és a színház terén. Sokan érdeklődtek azzal kapcsolatban, hogyan tudna egy filmnarráció akár klubszinten vagy valamelyik helyi művelődési ház bevonásával megvalósulni, amely teret adhatna egy ilyen kezdeményezésnek. Megígértem, hogy mindenképpen sort kerítünk rá és ugyanakkor ajánlottam Tímár Péter hasonló projektjét, melynek keretében már több film hozzáférhetővé vált audionarrációval, teljesen ingyenesen. Ezeket bárki megtalálhatja a Youtube-on az alábbi linkekre kattintva.
(Készült egy hatodik filmhez is akadálymentes verzió, ez a Makk Károly rendezte Liliomfi, de jelenleg nem hozzáférhető a Youtube-on.)
Meséltem többek között az audionarráció kezdeteiről kis hazánkban – a 90 Decibel Project munkájáról, melyet 2011 óta végeznek töretlen lelkesedéssel, majd pedig szót ejtettem a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésének keretében 2014-ben megvalósult modellprogramról, képzési projektről, melynek keretében a látássérültek számára történő akadálymentesítéssel jelenleg foglalkozó szakemberek zöme a képzettségét megszerezte. Ennek kapcsán beszéltem az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület és a Tandem Csoport – A fogyatékossággal élőkkel az akadálymentes kultúráért néven futó társaság biztosította akadálymentes színházi, filmes és egyéb kulturális eseményekről. Nagyon fontosnak éreztem, hogy mindenképp részletesebben beszámoljak – ezzel mintegy keretet adva előadásomnak – Zalán János és az igazgatása alatt álló Pesti Magyar Színház áldozatos munkájáról, ahol Magyarországon elsőként törekednek arra, hogy a teljes repertoárt akadálymentessé tegyék, Tóth Cecília audionarrátor közreműködésének hála, egyre nagyobb sikerrel.
A történeti áttekintést követően rátértem az általam végzett munkára, személyes motivációimra és azokra a számomra alapvető és feledhetetlen tapasztalatokra, melyek megalapozták narrátori működésemet. Első és bennem mind a mai napig a legnagyobb nyomot hagyó munkakörömre, az érzékenyítésre, valamint a közösségépítésben szerzett tapasztalataimra, hiszen ennek a munkakörnek köszönhetően ismertem meg mindazokat, akiknek narrálok és akiket barátként, ismerősként üdvözölhetek az előadásaimon. Így került szóba a narráció iránti elkötelezettségem, mely számomra szerelem volt első hallásra és amelynek keretében többek között elindítottam a VGYKE hírlevelében megjelenő narrációs sorozataimat. Ennek kapcsán az egyik kedves jelenlévő hírlevél-olvasó látássérült hölgy meg is jegyezte, mennyire szerette és többször is meghallgatta a Nádor Terem ólomüveg-ablakairól írott narrációimat, aminek nagyon örültem. Az efféle visszajelzés aranyat ér, ilyenkor azt érzem, van értelme annak, amit csinálok. 🙂 Természetesen meséltem a Koltai Judit fémjelezte Holdvilág Kamaraszínház KulturálisEgyesülettel való csodálatos együttműködésről is, melynek köszönhetően gyakorló audionarrátorrá válhattam. Kitértem az eddig már akadálymentesített darabokra és a jövőbeni tervekre egyaránt. Ahogy az ott jelenlévőket, úgy téged is kedves Olvasó, szeretettel invitállak a következő, általam akadálymentesített előadásra, Csukás István egyik leginkább szeretetreméltó zenés mesejátékára Ágacska címmel, 2017. február 26-án vasárnap.
Üdvözlettel:
Erika S. Tóth audionarrátor
Mivel az eseményről nem készült fotó, az audionarráció egyezményes magyarországi piktogramjának képét mellékelem, amely a fekete alapon fehér “AN” rövidítés, mellette három félkörívű vonallal (3 db jobb oldali zárójel egymás mellett), mely a hanghullámok terjedését szimbolizálja.
Mátyás király és a cinkotai kántor – élménybeszámoló
Kedves Olvasó!
Mint tudod, február 5-én, azaz múlt hét vasárnap volt a Holdvilág Kamaraszínház és a VGYKE együttműködésében létrejött kulturális akadálymentesítési projekt harmadik premierje. Az Ágacska és a Hamupipőke után a Mátyás király és a cinkotai kántor c. zenés mesejátékot mutattuk be látássérültek számára is hozzáférhető módon, audionarrációval. Alább az egyik kedves néző élménybeszámolója olvasható, amit ezúton is köszönök neki.
“Kérem, engedjék meg, hogy elmeséljem Önöknek, hogyan is jutottam el erre a látássérültek számára akadálymentesített előadásra.
Pár hónapig a VGYKE ügyfélszolgálatán dolgoztam, ahol megismerkedtem S. Tóth Erikával. Mesélt nekem a szakmájáról, arról, hogy audionarrátorként dolgozik. Régebben már többször voltam akadálymentesített előadáson, de ezek rendre hallássérültek részére biztosított jelnyelven tolmácsoltak voltak. Kíváncsi voltam tehát, hogy milyen is a narrálás. Mivel kisfiam vak, így kiemelt figyelemmel próbálom megtalálni azokat a lehetőségeket, amik élményt jelenthetnek számára. Nagyon szereti a meséket, különösen azokat, amelyek zenékben, énekjelenetekben gazdagok. Így nem volt kérdés tehát, irány a színház.
Első alkalommal a Hamupipőkét néztük meg, ami nagyon tetszett. Rögtön kaptam az alkalmon, amikor értesültem róla, hogy a Mátyás király és a cinkotai kántor audionarrációval kerül bemutatásra.
Fogadják szeretettel kis beszámolómat az előadásról, melyet személyessé próbáltam tenni azzal, hogy a kisfiamon keresztül írtam le.
Ismételten fantasztikus előadáson vehettünk részt a Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület jóvoltából az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Február 5-én a Mátyás király és a cinkotai kántor című előadást tekintettük meg, amely akadálymentesített formában került bemutatásra.
Megszokott módon az előadás előtt találkozhattunk a színészekkel. Kisfiam, Tomi, most már sokkal jobban élvezte, mint az előző alkalommal. Azokat a szereplőket, akik a Hamupipőkében szerepeltek megismerte, mosolyogva fogadta őket. Ami számomra jól esett, hogy a színészek is megismertek minket és odajöttek hozzánk. Mindig nagy szeretettel fogadnak minket és mutatják meg szerephangjukat, ruházatukat, a díszleteket. Olyan érzésem volt, mintha hazajöttem volna.
Három Mátyás király történetet ölelt fel a darab. A színészek a nézők közt is jöttek-mentek, ami közelebb hozta hozzánk őket. Vidám, csattanókkal, énekekkel teli volt az előadás.
Tomi csak 5 percet aludt, ugyan nagyon álmos volt, de annyira tetszett neki az előadás, hogy nem bírt aludni és már az előadás elején teljesen felpörgött. Szépen csendben járt keze lába, tudta, hogy nem beszélhet, hangoskodhat. Kellemes hangú narrátorunk Erika adta át az élményt a látássérültek számára. Nagyon jó volt ismét találkozni Tomikám sorstársaival, akiket már jól ismerünk.
Köszönjük ezt a fantasztikus élményt a színészeknek, és Erikának is.”
A következő előadás most szerdán, azaz 8-án volt, meglepetésemre a munkanap és a kora délutáni időpont dacára, erre az alkalomra is sokan eljöttek. A visszajelzések alapján mindenki jól érezte magát, hálásak vagyunk és ezúton köszönjük, hogy a kulisszabejárás alkalmával ismét rengeteg segítséget kaptunk a színészektől és a rendezőtől, Koltai Judittól. A színpadon testközelbe kerülhetett mindaz, amiről az előnarrációban sokan már hallhattak. Ez mindig különleges élmény, hiszen ritkán fog kezet az ember magával Mátyás királlyal és érintheti meg nemesi palástját. Az előadás alatti narrációval is elégedettek voltak a kedves nézők és hallgatók, de erről majd akkor írnék részletesebben, ha visszaérkeztek hozzám azok a szakmai kérdőívek, amiket elküldtem a jelenlévőknek az előadás után. Ebben mindenki részletesen vagy kevésbé részletesen leírhatja tapasztalatait, észrevételeit – ha kedvet érez hozzá – hogy ez a közös élmény, egy narrált előadás csak még jobb legyen. Nagy örömömre többen jelezték, hogy a következő, február 26-án vasárnap esedékes Ágacska előadásra is feltétlenül ellátogatnak.
A beszámolót írták: S. Tóth Erika, az idézett részt pedig Néczin Marianna
