“Nincs semmi mentségünk, hogy bármit alkossunk, ami nem meglepően szép.” Az idézet William Morristól, a neves angol iparművésztől származik és híven tükrözi mindazt, amit egy ólomüveg-ablak megpillantásakor érzünk. Az aprólékos gonddal kidolgozott, szivárványos fényárban úszó, színes üveg-festmény valóban lélegzetelállító látvány, fenséges, mintha maga az isteni gondviselés áradna be az ablakrámákon keresztül. Sokszor megcsodáltam már a Nádor Terem óriási üvegtábláit, most megkísérlek visszaadni belőlük, annyit amennyit csak tudok.
Ez a monumentalitásában is egyedi szecessziós műalkotás, mely az ország legnagyobb ólomüveg ablaka, annyi apró részletből áll, hogy érdemes tábláról-táblára bemutatni, de kezdjük ezeknek szemet gyönyörködtető képeknek a formáival és elhelyezkedésével. A terem belmagassága kb hat méter, ehhez viszonyítva az ablak pedig nagyjából öt méter magas és négy méter széles. A környezete arannyal futtatott kazettás díszmennyezet, a kazetták egészen a fal felső harmadáig lefutnak, ezekbe ágyazódik az ablakráma felső harmada. Ennek a csodaszép keretnek a formája olyan, akár a templomi sekrestye nagy, vastag gyertyáié, fölül, kicsivel a plafon alatt hullámívesen lekerekített, majd ez a hullámív fokozatosan kiegyenesedik ahogy végigfut a falon lefelé egészen nagyjából egy méterrel a padlózat fölött egy téglalapot bezárva.
A kereten belül három nagyobb egységet találunk, két kisebb kicsúcsosodó gyertyaforma ívű üvegtábla-csoportot és fölül egy fordított esőcsepp-forma képcsoportot, mely tökéletesen beilleszkedik a gyertyák csúcsai közé, akár egy virág bibéje a szirmokkal körülölelt kehelybe. Ez a három nagyobb, művészien kidolgozott belső keretezéssel elválasztott egység több kisebb egységre tagolódik. A gyertyákat egyenként hét részlet alkotja, alul két téglalap alakú állókép, fölöttük két klasszikus, árkádos ablakforma, még följebb két pici kúp alakú kép, legfölül pedig egy rombusz-forma, mely a két kúp közé csúszik.
A felül lévő esőcsepp alakú képcsoport négy kisebb részre tagolható, a jellemző félkörívet egy legyezőforma és két tojásdad kép alkotja, a könnycsepp csúcsát pedig egy ugyanolyan rombusz, mint a másik két képcsoport, csúcsát, tehát ami az alul lévő képcsoportokban a gyertya lángját, az fölöl a fordított könnycsepp csúcsát alkotja. Az ablak teljes egészét a szimmetria határozza meg, ebben a tökéletesen egymás mellé csúszó három kicsi rombuszban, mely a három képcsoport összekötő eleme és egyben centruma ez az alkotói koncepció érhető tetten.
A teljes nagyablak formakoncepcióján kívül helyezkedik el még négy apró kör alakú ablak, mely a nagy ablak legfelső traktusát egészíti ki, de annak keretén kívül található. A gyertyaforma fönti mélyedésébe csúszik be kettő kör és amellett még kettő, ugyancsak a szimmetria elvét követve.
A négy kis körablak egy-egy mélyedésben található, melyet míves keret fog közre. Mindegyik ablakon ugyanaz a kép látható, melynek közepén egy klasszikus címerforma fehér területet figyelhetünk meg. A címer háromszögekkel díszített keretén kívül, fölül középen egy angyalportrét látunk, melyet két kék angyalszárny vesz körül, a címer alsó részén pedig virágmotívumok futnak, akár a dúsan burjánzó indák, kacsok. A kehelyforma kék virágok terebélyesre nyílnak, szirmaik egyenként is megszámolhatók és nem meglepő módon szimmetrikusan helyezkednek el, a nagyobb virágokon 4-4, a kisebbeken 3-3 található. A virágokat összekötő indák halovány-zöldes apró-levelűek, a szirmok tövében található csigavonalban felpöndörödő kacsok pedig, légiesen könnyű, pasztelles lila árnyalatukkal engedik át a beáramló szivárványosan tört, villódzó fényt.
S. Tóth Erika
audionarrált Archives - Oldal 7 a 8-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
A Vakok Iskolájának mennyei dísze (1. rész)
“Nincs semmi mentségünk, hogy bármit alkossunk, ami nem meglepően szép.” Az idézet William Morristól, a neves angol iparművésztől származik és híven tükrözi mindazt, amit egy ólomüveg-ablak megpillantásakor érzünk. Az aprólékos gonddal kidolgozott, szivárványos fényárban úszó, színes üveg-festmény valóban lélegzetelállító látvány, fenséges, mintha maga az isteni gondviselés áradna be az ablakrámákon keresztül. Sokszor megcsodáltam már a Nádor Terem óriási üvegtábláit, most megkísérlek visszaadni belőlük, annyit amennyit csak tudok.
Ez a monumentalitásában is egyedi szecessziós műalkotás, mely az ország legnagyobb ólomüveg ablaka, annyi apró részletből áll, hogy érdemes tábláról-táblára bemutatni, de kezdjük ezeknek szemet gyönyörködtető képeknek a formáival és elhelyezkedésével. A terem belmagassága kb hat méter, ehhez viszonyítva az ablak pedig nagyjából öt méter magas és négy méter széles. A környezete arannyal futtatott kazettás díszmennyezet, a kazetták egészen a fal felső harmadáig lefutnak, ezekbe ágyazódik az ablakráma felső harmada. Ennek a csodaszép keretnek a formája olyan, akár a templomi sekrestye nagy, vastag gyertyáié, fölül, kicsivel a plafon alatt hullámívesen lekerekített, majd ez a hullámív fokozatosan kiegyenesedik ahogy végigfut a falon lefelé egészen nagyjából egy méterrel a padlózat fölött egy téglalapot bezárva.
A kereten belül három nagyobb egységet találunk, két kisebb kicsúcsosodó gyertyaforma ívű üvegtábla-csoportot és fölül egy fordított esőcsepp-forma képcsoportot, mely tökéletesen beilleszkedik a gyertyák csúcsai közé, akár egy virág bibéje a szirmokkal körülölelt kehelybe. Ez a három nagyobb, művészien kidolgozott belső keretezéssel elválasztott egység több kisebb egységre tagolódik. A gyertyákat egyenként hét részlet alkotja, alul két téglalap alakú állókép, fölöttük két klasszikus, árkádos ablakforma, még följebb két pici kúp alakú kép, legfölül pedig egy rombusz-forma, mely a két kúp közé csúszik.
A felül lévő esőcsepp alakú képcsoport négy kisebb részre tagolható, a jellemző félkörívet egy legyezőforma és két tojásdad kép alkotja, a könnycsepp csúcsát pedig egy ugyanolyan rombusz, mint a másik két képcsoport, csúcsát, tehát ami az alul lévő képcsoportokban a gyertya lángját, az fölöl a fordított könnycsepp csúcsát alkotja. Az ablak teljes egészét a szimmetria határozza meg, ebben a tökéletesen egymás mellé csúszó három kicsi rombuszban, mely a három képcsoport összekötő eleme és egyben centruma ez az alkotói koncepció érhető tetten.
A teljes nagyablak formakoncepcióján kívül helyezkedik el még négy apró kör alakú ablak, mely a nagy ablak legfelső traktusát egészíti ki, de annak keretén kívül található. A gyertyaforma fönti mélyedésébe csúszik be kettő kör és amellett még kettő, ugyancsak a szimmetria elvét követve.
A négy kis körablak egy-egy mélyedésben található, melyet míves keret fog közre. Mindegyik ablakon ugyanaz a kép látható, melynek közepén egy klasszikus címerforma fehér területet figyelhetünk meg. A címer háromszögekkel díszített keretén kívül, fölül középen egy angyalportrét látunk, melyet két kék angyalszárny vesz körül, a címer alsó részén pedig virágmotívumok futnak, akár a dúsan burjánzó indák, kacsok. A kehelyforma kék virágok terebélyesre nyílnak, szirmaik egyenként is megszámolhatók és nem meglepő módon szimmetrikusan helyezkednek el, a nagyobb virágokon 4-4, a kisebbeken 3-3 található. A virágokat összekötő indák halovány-zöldes apró-levelűek, a szirmok tövében található csigavonalban felpöndörödő kacsok pedig, légiesen könnyű, pasztelles lila árnyalatukkal engedik át a beáramló szivárványosan tört, villódzó fényt.
S. Tóth Erika
“Merj változni!”
Rövid jeleneteket látunk, a főszereplő egy gyönyörű fiatal lány. Az őt játszó színésznő minden jelenetben más ruhát, frizurát és kiegészítőket visel, jelezvén az idő múlását és az egymástól eltérő élethelyzetek kontrasztját, ahol a központi probléma mégis mindig ugyanaz marad.
Először színpadon látjuk a lányt egy meghallgatáson, előtte a felvételi bizottság, ő pedig arcán bizonytalansággal lassan hátralépkedve visszavonul… Aztán egy kislány tűnik fel a tengerparton – vélhetőleg gyerekkori önmaga – aki mikor meglátja, hogy a víz a lábához közeledve kicsap a fövenyre, egyre hátrább húzódik, nehogy elérjék a hullámok. A következő pillanatképben egy galériateremben találkozunk a főhőssel – immáron felnőtt nőként – nem meri levetni köntösét, hogy az aktrajzot tanuló diákok megörökíthessék meztelen testét. A kamera ismét az arcára, majd a lábaira közelít, megint hátralép. A következő képben egy újabb élethelyzetben látjuk, éppen becsukja a főnöke irodájának ajtaját, az arcán látszik, igazságtalanul bántak vele, kihátrál… Ezután egy bárban tűnik fel, mosolyogva lép be, majd mikor meglátja szerelmét egy másik lánnyal flörtölni, arckifejezése elkomorul és ismét hátralép. A következő jelenetben egy sötét és baljós erdő szélén találja magát, ahol ugyancsak lépteket látunk, de ezúttal nem az övét, hanem egy farkasét, aminek előbb két mellső lábára közelít a kamera, majd a feje tűnik fel. Tátott szájjal, meredten vicsorog a lányra, aki egy pillanatig habozik, majd erőt vesz magán és nekiront az állatnak.
Ahogy egymással szembe futnak, jelenetváltás történik és az előző időrendet követve egy-egy snittel, vágással elválasztva megismétlődnek a helyszínek. A zene hangulatában és intenzitásában beálló változás is ezt a narratív fordulatot követi. Először a színpadot látjuk, ahol a lány ezúttal gyönyörű gyakorlatot mutat be, nekifutásból spárgázva a levegőben, majd a kislány önfeledten szalad be a tengerbe, a galériába pedig határozottan lép be a múzsa és egy mozdulattal dobja le könnyű ruháját. Az irodába ugyanezzel az eltökéltséggel érkezik a lány és ezúttal papírokat csap főnöke asztalára. A bárban végül, mit sem törődve a rivális jelenlétével, odarohan szerelméhez és szenvedélyesen megcsókolja. A videó záróképeiben megint az egymásnak rontó farkast és a főszereplőt látjuk, de ezúttal nincs vágás, mikor elérik egymást, a farkas keresztülfut a ellenfele testén és porrá válik. A kamera ismét a lány arcára közelít, aki győztes mosollyal néz vissza az állat levegőben tovaszálló maradványaira, majd továbbáll, miközben a képernyőn megjelenik a “Dare. Change”, azaz “Merj változni!” felirat.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Egy csodálatos együttműködés kezdete
Az interjú itt érhető el:
Amennyiben szeretnének tovább tájékozódni és egyéb érdekességekről olvasni az audionarráció kapcsán, azt az alábbi linken megtehetik: www.facebook.com/vgykeaudionarracio
A leírás májusban lett kész, most menyasszony engedélyével a honlap olvasóival is megosztom. A cikkhez mellékelem a képeket is, melyek alapján a narráció készült. Alább tehát az üzenet, amit Aninak írtam, remélem Önöknek is tetszeni fog, igazán nagy szeretettel írtam. 🙂
Annak érdekében, hogy minden irányból és valamennyi részletre kiterjedően megismerhesd lélegzetelállító esküvői küllemed, egy montázsra gondoltam, némelyik képen elölről, máshol oldalról, megint máshol hátulról vagy lefotózva.
Akkor vágjunk is bele! Gyönyörű, valóban tiszta árnyalatú, hófehér ruhádat sokáig nézegettem kedvtelve, remek választás, gratulálok! Nem hivalkodó, nem akar túlnőni rajtad. Sok, ügyetlenül megválasztott esküvői ruha igyekszik felülmúlni viselője szépségét, a tiéd viszont kiemeli azt. Szűziesen finom eleganciájával vonzza a tekintetet és mintha neked tervezték volna, megilletődött, kislányos mosolyodat sugárzóvá varázsolja. A legkritikusabb női szemmel mondhatom, mintha egy esküvői magazinból libbentél volna a színre.
A felsőrész karcsúsított, fűzős, kiemeli kecses alakodat. Apró, ezüstösen csillogó strasszok, esetleg flitterek díszítik (ez a képmélységből nem állapítható meg). A kicsiny díszek középen, egy függőleges vonalban a dekoltázs ívétől a csípődig, tehát a szoknyarész kezdetéig sűrűbben helyezkednek el. Ez a szimmetriasáv csak még inkább kihangsúlyozza a felsőrész karcsúsító jellegét. Hosszú, szinte a földig érő abroncsos szoknyád fenségesen szétterül. Az egyszerű, finom, áttetsző tüll anyag zuhatagként omlik le, hullámokat vetve az alsóruhán. Szegélyét sűrű fehér csipkeminta díszíti, cik-cakkosan végigfuttatva a szoknya teljes alsó ívén.
Ehhez a csipkeszegélyhez tökéletesen passzol az ugyancsak finom eleganciát tükröző csipkehatású nyakéked, mely apró szirmokat vagy leveleket mintáz “v” alakban. Középen, a dekoltázs ívével egy vonalban nagyobbacska szirmot találunk, körülötte pedig egyre kisebbeket, ahogy az ékszer fokozatosan keskenyedik. Világosbarna hajad, melyen meg-megcsillan a nap fénye, különösen mutatós, csigavonalú kontyba tűzve a tarkódon. Jobbról egy tüllvirágokkal ékesített hosszú csat díszíti, a konty alatt pedig egy elölről láthatatlan, tüneményes kis szaténszegélyű tüllfátyol illeszkedik pontosan a hajtövedhez. A könnyű anyag lépcsőzetesen fut lefelé és a derekadig ér, takarva hátad egy részét. A sminked egyszerű, szinte láthatatlan, tiszta természetessége nem töri meg az összhatást és kiemeli arcod szépségét, mely önfeledt boldogságot tükröz, ragyogsz.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Barangolás, egyesületi irodánk színes falainak meséiben
(Az ügyfél- és támogatószolgálaton készült két fotó panorámafelvétel, úgyhogy csak egy csíkként lehet ezen a felületen megosztani, de sebaj, így legalább a látó olvasóknak is segítségül szolgál majd a narráció. 🙂 )
Tavaly készült el az ügyfél- és a támogatószolgálat falainak új színes, mesés díszítése, úgyhogy aki betéved, a hasznost mostantól összekötheti a kellemessel, egy szemet és lelket gyönyörködtető képzeletbeli természetjárás keretében. Az ügyfélszolgálaton alpesi lankák “fenyvesekkel vadregényes tája” fogadja a látogatót, a hegyek tövében frisszöld mező terül el, melynek közepén hívogató tavacska várja a szomjas vándort. Egy kiugró falrész díszeként barátságos kis fahíd ível át a vízen, ahogy rálépünk meg-megnyikordul. A partot színes, illatos virágok pettyezik, a mezőt árnyat adó lombhullatók, fenyők és cserjék tarkítják. A nézőhöz közelebb, a fal tövében a fű olyan dús és sötétzölden burjánzó, akár az erdő mélyén, máshol meg almazöld, egészen rövidke és egyenes, akár a pázsit. Az irodai szekrényeket két kisebb falrész keretezi, szemben állva bal oldalt, tehát az ajtószárny mögött talpalattnyi különálló fenyőliget, jobb oldat pedig két eltévedt pillangó, egy kék és rózsaszín szárnyú repdeső és egy lustább barna, aki egy parafatábla sarkán üldögélve pihen.
Virtuális kirándulásunkat a támogatószolgálaton folytatjuk, ahol az erdőből kisandítva egy tisztásra visz az utunk. Nem vagyunk egyedül, nem csak a támogatószolgálat készséges munkatársai várnak minket, de az erdőből erre tévedt állatok is a festett színes képeken. A legtöbben a szemben lévő falon gyűltek össze a tiszteletünkre. Hátrébb kedvesen óvatlan őzmama figyeli még sutácska, bizonytalanul lépkedő gidáját, előrébb pedig egy fiatal őzbak lesi kíváncsi-izgatottan a látogatókat, egyetlen óvatlan mozdulatunkra átszalad az ügyfélszolgálat sűrű erdejének biztos rejtekébe. A talajon pettyes-kalapos gombákat, harangvirágot és apró fűcsomókat kerülgetve lépdelhetünk, hogy elérjünk egy közeli, dús lombú fához, melynek érdes törzsén egy katicabogár szalad felfelé, a tövéből pedig apró piros bogyók friss csokrai és páfrányok kis kereklevelű indái burjánzanak. A fa egyik ágán egy mókus figyel, farkincája kunkorodik, akár a mosogatópemzli, a másik oldalon, ugyancsak egy vastagabb ágon pedig eltévedt bagoly tűnik fel, már aludnia kéne, ki tudja mi dolga errefelé. A fa mellett jobb oldalt, kicsit távolabb a fűcsomók közt ráérősen turkáló vaddisznócsalád bukkan elő, a két kis malacka szinte eltűnik szüleik mellett a cserjerengetegben. A figyelmes látogató-túrázó még két félősebb foltos nyuszival is találkozhat, ők óvatosabbak, mint a többi állat, csak a tisztás széléig merészkedtek, hogy alkalomadtán néhány ugrással a távolban látható fák rejtekében teremjenek. Az ajtótól balra a villanykapcsoló egy dúsan zöldellő bokorból kandikál ki, mellette a haloványszürke napsütötte sziklákról patak csörgedez. A köveket apró cserjék pettyezik, melyek a nézőhöz közelebb egyre nagyobbak, távolodva pedig egészen kicsik. A víz partját virágok színesítik, sárgák és pirosak, szinte úsznak a kék háttér előtt, aki elfáradt a körsétában, itt nyugodtan megpihenhet, mielőtt tovább bandukol. Minden kedves kirándulni vágyót szeretettel várunk az ügyfél- és támogatószolgálaton.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Művészeti kódfejtés – Szentek ábrázolása a reneszánsz festményeken (3. rész)
A festmény nem csak az ábrázolt szereplők számát, de elrendezését, felosztását tekintve is szimmetriára törekszik. A bal oldalon is egy szerzetes, egy mezítelen férfi és kicsit elrejtettebben, a háttérbe vonulva egy harmadik alak foglat helyet, ez így van a jobb oldalon is. A Szűzhöz és trónusához viszonylag közel, profilból látjuk a XIII. században született másik fontos katolikus rend alapítóját, Szent Domonkost, jellegzetes attribútumaival. (A két rend feje a legenda szerint találkozott is egy ízben, de erre nincsenek egyértelmű történelmi források, mindenesetre egy másik reneszánsz festő, Fra Angelico 1435-ös alkotásán megörökítette a vélt pillanatot, Szent Domonkos és Assisi Szent Ferenc találkozása címmel.) A ferences egyszerű rendruhával ellentétben, Szent Domonkos csuháján fekete köpenyt is visel. A köpeny alól bukkan elő a férfi fehér vállruhája (skapuláré) és ugyancsak fehér csuhája (habitus). A domonkos, egy kolduló, prédikáló rend, alapítóját szinte mindig a Szentírással (Máté evangéliumával) kezében ábrázolják, gyakran csillaggal a feje fölött, másik kezében liliomot tartva. Ahogy azt már múlt alkalommal leírtam, a könyv a papok esetében az igehirdetői feladatra utal, ugyanakkor a műveltség, a tudás és szellemi tevékenység jelképe is. A csillag attribútum később a csillagászok védőszentjévé avatta Domonkost, emellett ő a Dominikai Köztársaság és több dél-amerikai város névadója és védőszentje is. A liliom az erényesség és tisztaság bizonyítékaként jelenik meg az ábrázolásokon, ezen a képen azonban csak az Evangéliumot tartja kezében a rendházfő, kinyitva, éppen olvassa.
Mellette, a nézőhöz közelebbi meztelen férfi Szent Sebestyén, akin a mártírium, a kínzás attribútumait fedezhetjük fel. Fiatal, szakáll nélküli férfiként ábrázolják, haja dús és Jóbhoz hasonlóan csak egy fehér ágyékkötőt visel. Sokszor látjuk a képeken fához kötözve, a testéből kiálló nyilakkal. A legnépszerűbb szentek közé tartozik, mint segítőszenthez fordultak hozzá pestis és más – embereket vagy állatokat pusztító – járvány idején. Számos egyesület és kézműves céh tisztelte védőszentjeként, ereklyéinek birtoklásáért több település vetélkedett. Története szerint Sebestyén a római császári gárda tisztje volt, Diocletianus és Maximianus császár nagyra becsülte, és közvetlen környezetébe rendelte. Sebestyén egyszerre tudott császári tiszt és hűséges keresztény lenni, aki bátran védte a hitet. A legenda tehetséges szónoknak mondja, aki bajtársait el akarta vezetni a hithez és bátorította a fogságban sínylődő keresztényeket. Végül maga Sebestyén is a császári törvényszék elé került, és hite miatt halálra ítélték. Kinn a szabad mezőn karóhoz kötözték, hogy a katonák halálra nyilazzák. Amikor már halottnak vélték, otthagyták. Egy jámbor római özvegy házába fogadta a súlyos sebesültet, és addig ápolta, míg föl nem épült. Amikor Sebestyén ismét megjelent a nyilvánosság előtt, úgy fogadták, mint aki holtából támadt föl.
Sebestyén vértanúságának legendája azt a keresztény hitet támasztja alá, miszerint a keresztény élet valójában elpusztíthatatlan. Bármilyen borzalmasak is az alkalmazott kínzások és a halál módjai, alapjában véve nem árthatnak a hívőnek, hiszen ő halhatatlan. Sebestyén ismét a hóhérok kezére került, ezt a második ítéletet már nem élte túl. A képen egy nyíl a bokája fölött, a sípcsontjából, egy pedig a hasából áll ki, de a festő természetesen kerüli a naturalisztikus ábrázolást, inkább csak érzékeltet. A karjait hátrakötve látjuk, de nincs mögötte karó, anélkül is egyértelmű, kiről van szó. Bár a szentek ábrázolását alapvetően klasszikus témának gondolhatnánk, valójában a modern festészet is szívesen újrateremti ezeket a motívumokat. André Durand kanadai festőművész, egyik alkotásán is találkozhatunk Szent Sebestyénnel. Az ő képen a szentet törökülésben látjuk, meztelen felsőtestéből csíkokban vér szivárog, bal kezében nyílvesszőt tart, vállára és jobb karjára bordó selyemkendő simul.
A harmadik férfi jobb oldalon Toulouse-i Szent Lajos. II. Anjou Lajos nápolyi király fia és V. István magyar király unokája. Fiatal, szakáll nélküli férfiként ábrázolják, ferences csuhában, melyen püspöki öltözetet visel. Jellemző attribútumai a püspöksüveg, a püspökbot és palást, valamint a ruháján megjelenő Anjou liliom. Gyakran találunk a környezetében valahol, de soha nem a fején(!) egy koronát is, mely történetére utal, lévén szent elhívatottságot érezve Isten iránt, lemondott a trónról testvére javára. Előbb pappá szentelték és mikor a a pápa felajánlotta neki a Toulouse-i érsekséget, csak azzal a feltétellel fogadta el, ha ferences lehet, mellyel régi vágya teljesül. A pápa beleegyezett ugyan, de megtiltotta, hogy érsekként a ferences csuhát viselje nyilvánosan. December 24-én tett ferences fogadalma után 30-án megkapta a püspöki kinevezést. 1297. február 5-én, miután a római Ara Coeli-templomban ünnepélyes misét pontifikált, levetette püspöki ruháit, és nyilvánosan magára öltötte a ferences habitust. Atyja emiatt nagyon megharagudott rá. 1297. májusában érkezett Toulouse-ba, s már júniusban elindult Katalóniába, hogy békét teremtsen II. Jakab és Foix hercege között. Útjáról visszatérőben augusztus folyamán megállt szülővárosában, Brignoles-ban, ahol váratlanul megbetegedett, és augusztus 19-én meghalt. A hagyomány úgy tudja, hogy csak a halál akadályozta meg, hogy lemondjon püspökségéről. A marseille-i ferences templomban temették el. Földi maradványait később Valenciába szállították és a város katedrálisában helyezték el. Mivel ennyire távol állt tőle a püspöki tisztség, az ábrázolásokon a díszes palást alatt mindig megtalálható az egyszerű rendruha, ahogy ezen a festményen is. A kép jobb szélén jól kivehető a püspöki palást fenséges, színes mintázata, Szent Lajos fején ott a püspöki süveg is, kezében pedig a püspökbot, arckifejezése mégis egyszerű, alázatos, ahogy nekünk oldalt fordulva Máriára néz.
Nincsen nyár mozi nélkül!
Az idei nyár sem múlik el narrált mozi nélkül. Ezúttal rendhagyó módon nem a megszokott vasárnapon, hanem augusztus 8-án, kedden 18 órakor lesz narrált mozi. A sóher című francia vígjátékot tekinthetik meg narrációval.
Néhány szó a tartalomról:
Francois életét születésétől fogva egyetlen dolog határozza meg: a spórolás. Az anyai jó tanácsot tökélyre fejlesztette, s miközben euró százezrei vannak a bankszámláján, lejárt szavatosságú ételeket fogyaszt, továbbá mindenről leszokott, ami költséges, s úgy általában pénzbe kerül. Még a barátnőjével is szakított születésnapja előtt, hogy ne kelljen ajándékot venni neki. Nem csoda, hogy a szomszédjai, és munkatársai ki nem állhatják, és barátai sincsenek. Idegesítő takarékoskodását egy nap a váratlanul beállító, sosem látott lánya zavarja meg, akiről kiderül, hogy egy lejárt szavatosságú óvszer gyümölcse. A tinédzser ráadásul megtestesíti mindazt, ami ellen Francois egész életében küzdött: megjelenésével feltartóztathatatlanul elszabadulnak a költségek.
Helyszín: ART CINEMA + CAFÉ (Budapest, Erzsébet krt. 39.) Jegyár: 900.-Ft/fő (kísérőknek is) Jegyrendelés:bonecz@90decibel.org vagy 06 20 958 8688
Gyülekező 17:45-kor a mozi előterében. A film hossza kb. 1 óra 30 perc.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a 90 decibel csapata!
A kép forrása: http://90decibel.org
Művészeti kódfejtés – Szentek ábrázolása a reneszánsz festményeken (1. rész)
Régebben volt itt a hírlevélben egy hosszú narrációs sorozatom a Nádor terem ólomüveg ablakának részleteiről. Ha még emlékeznek rendszeres olvasóim, szentek is feltűntek a képeken, ezért kezdett érdekelni ez az előadás, gondoltam, segítségül szolgálhat, hogy még hitelesebb képleírások születhessenek. Nos, nem csalódtam. Balázs Dóra, az Art Margók művészettörténeti blog szerkesztője tudásával és interaktivitásra sarkalló előadásával annyira magával ragadott, hogy azt hiszem, sokkal többet kaptam, mint amire számítottam. Megtisztelt bizalmával és utólag az előadás teljes anyagát a rendelkezésemre bocsátotta, úgyhogy könnyű dolgom van, ezúton is köszönöm az előzékenységét.
Az előadó azzal kezdte, hogy mutatott egy festményt és a hallgatóságnak kellett kitalálni, hogy kik szerepelhetnek rajta. Mint megtudtuk, ez a reneszánsz kor emberének nem csak, hogy könnyű feladat volt, de teljesen természetes is, hisz az arisztokrácia és a köznép életében egyaránt meghatározó szerepet töltött be a vallás. Akkoriban az olyan kiemelkedő alkotók, mint Botticelli, Vivarini, Raffaello és Bellini, jobbára a templomok, katedrálisok díszeként készítették műveiket, ahol a különböző társadalmi osztályok tagjai együtt csodálhatták meg a színes, mozgalmas festményeket, akár egy bibliai “képregényt”. Dóra elmondta, hogy a szimbólumokra azért volt szükség, mert az iskoláztatás luxusát csak az egyházi emberek és az arisztokrácia tagjai engedhették meg maguknak, a köznép írástudatlan lévén, hiába is feliratozták volna műveiket az alkotók. Képi jelzésekre volt tehát szükség, hogy mindenki felismerje, kit vagy kiket lát a műalkotásokon.
Akkor nézzük hát a képet, amit mi kaptunk feladat gyanánt.
1487 körül festette Giovanni Bellini, ez a velencei San Giobbe templom oltárképe. Egy patinás terem félkörívű, márványfalú beugrójában látjuk Szűz Máriát egy emelvényen lévő kőtrónuson ülve, melynek tetején körforma díszítés és tirádás faragvány. A beugrót két gyönyörűen kimunkált oszlop szegélyezi. Mária fehér fejkendőt és lágyan fodrozódó sötétkék selyempalástot visel. Szemből nézve a bal karjában a térdén ülő meztelen kisded, jobb kezét kecsesen áldásra emeli, ujjait félig behajlítja a tenyerét mutatva. Arca kifejezéstelen, szoborszerű, ez a kor általános ábrázolási sémája. Balján három férfi, egyikük hosszú, zsinórral a derekán megkötött kapucnis csuhában, mezítláb. Fejét kicsit félrebillenti, bal kezét félig leengedi a csípője mellett, ő is a tenyerét mutatva. Jobb kézfején stigma, azaz Krisztus sebének manifesztációja (megjelenése) látható. A nézővel szembefordulva áll, mellette egy szikár férfi, dús, ősz hajjal és hosszú, fehér szakállal. Ő a szűzanya felé fordul, tehát mi oldalról látjuk. kezeit imára emeli. Meztelen, csak egy ágyékkötő kendő takarja testét. A harmadik férfi kettejük mögül figyeli Máriát, csak az arcát, dús, barna göndör haját és rövidre nyírt szakállát figyelhetjük meg profilból. A trónus előtt, az emelvény tövében három selyemtógás angyal üldögél, göndör, szőkébe hajló világosbarna hajuk a válluk mögé vetve. Ketten a kor kedvelt hangszerének számító mandolinnal, a harmadik hegedűvel a kezében. Feltűnő a kompozíció szimmetriája, mely a reneszánsz ábrázolásmód sajátja. A szűz jobbján is három férfi tűnik fel, mindhárman oldalvást állnak, tehát a központi alak felé fordulnak. Elől megint csak egy meztelen férfi ágyéktakaróval, törzsébe és sípcsontjába lándzsa fúródott, karjait a háta mögött összekulcsolva tartja, mintha hátra lennének kötözve. Arca ugyanolyan szoborszerű, mint a kép többi szereplőjéé. Mellette, közelebb Máriához, fehér köntösén fekete csuhát viselő barát, feje körül glória, fejtetője kopaszra nyírt, a haja csak a fül vonalában körbe lett meghagyva, ahogy akkoriban minden szerzetesnek. Egy kinyitott, mívesen kötött könyvet tart kezében, olvas. A harmadik alak mögöttük áll, takarásban a kép szélén, szinte már lelógva róla. Fején hosszúkás püspöksüveg, fehér köntösén arannyal díszesen hímzett palást, kezében püspökbot.
Kik is ők, akik áhítattal járulnak a Szűzanya elé? Elárulják állandó attribútumaik, melyeket a festő szánt szándékkal jelenített meg a képen, hogy felismerhetővé tegye szereplőit. Jövő héten, a beszámoló folyatásában a kedves Olvasók is megismerhetik ezeket és egy másik festményen keresztül egyéb szimbólumokat is.
Szélikével búcsúzott a Holdvilág Kamaraszínház
Szerencsénkre az időpont ezúttal nekünk kedvezett, bár hétköznap délelőttre esett a búcsúelőadás, mégis sokkal többen el tudtak jönni, mint az anyák napja vasárnapján tartott premierre. A előadás előtti szokásos készülődést figyelve, egyik kedves új nézőm megjegyezte: “Mennyit futkározol, mindenhol ott vagy.” Igen, ilyenkor általában rengeteg apróságra kell odafigyelni, sokszor azt se tudja az ember, hol áll a feje… Aztán felgördül a függöny és a narrátor is “színpadra lép”, lenyugszanak a kedélyek. Most mégsem az előkészületekről vagy magáról az előadásról szeretnék mesélni. Ez a beszámoló nem is annyira beszámoló, mint inkább köszönetnyilvánítás, méltóbban aligha búcsúzhatnék az évadtól.
Akiknek tehát kiemelten köszönöm, hogy az általam narrált előadások alatt a dolgok a lehetőségekhez mérten a leggördülékenyebben működnek: Koltai Judit és a Holdvilág társulata, akik elhivatottan és nyitottan állnak az akadálymentesítés ügye mellett, S. Tóth Dániel, drága párom, férjem és “asszisztensem”, aki valami csoda folytán egyszerre van tíz helyen és figyel 20 emberre ugyanazzal a megingathatatlan nyugalommal és szerencsémre ez a nyugalom a legőrültebb pillanatban rám is átragad, valamint Miks Csaba, aki nem csak technikusom, stúdiósom, manapság, az audionarrátor szakmában divatos kifejezéssel élve “tapasztalati tanácsadóm”, de az egyik legjobb barátom is. Nélkülük nem jöhetnének létre mindenki szánára hozzáférhető módon ezek az előadások, amit nagyon bánnék, hiszen imádom a munkámat, nem is munka ez, inkább hivatás számomra. Szóval szerencsés vagyok, hogy ilyen csapat áll mögöttem, köszönöm. Zárásként két visszajelzést szeretnék megosztani veletek, mert nagyon örültem nekik.
Fodor Ágnes, egyesületünk elnökasszonya az alábbi sorokat írta a Színház vendégkönyvébe az előadás után:
Köszönöm a Szélike előadást! Nagyon nagy élmény volt! Nagyon tetszett! Képekben megjelent előttem a mese a narrációnak köszönhetően. A színészek teljes átélése is érzékelhető volt, amit nagyon köszönök!
/Fodor Ágnes, VGYKE/
Az előadás után néhány nappal, egyik nagyon kedves nézőmtől, Emmytől, aki kifejezetten rutinos látogatója a narrált színházi és egyéb kulturális eseményeknek, ezt a csodálatos levelet kaptam, azzal a kiegészítéssel, ha szeretném, nyugodtan közzé is tehetem, úgyhogy egy részletét beidézem, íme.
Drága Erikám!
Te olyan lelkes vagy, árad Belőled a vágy, hogy mindent a legjobban csinálj, tudod, hogy adni akkor érdemes, ha magának is, a másiknak is felhőtlen örömöt szerez a legjobb értelemben vett munkamánia. Mert ha a munkád a hobbid, akkor soha nem kell dolgoznod. Én meg nagyon hálás vagyok minden szívből jövő lelki kapcsolatért, ami közös érdeklődésünk folytán összehoz bennünket. […]
Ezzel tehát véget ért a 2016/17-es színházi évad, legkorábban novemberben találkozhattok Holdvilágos narrált előadással, mindenkit szeretettel várunk jövőre is!
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
Holdvilág Kamaraszínház – Minden rendű emberi dolgokhoz (versszínház akadálymentesen)
A József Attila költeményeiből megálmodott versszínházi mű, Minden rendű emberi dolgokhoz címmel, a költészet napján, kerül akadálymentesen is bemutatásra,
2017. április 11-én, 14:00 órakor, Koltai Judit rendezésében.
Idén lesz 80 éve, hogy József Attila – irodalmunk csodás géniusza – már nincs köztünk, a kerek évforduló tiszteletére a Holdvilág Kamaraszínháznak otthont adó Angyalföldi József Attila Művelődési Központ ingyenes belépést biztosít minden kedves látogatónak.
Íme, egy kis tavaszi ízelítő a darabból…
Kertész leszek
Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
Minden beojtott virágom
kedvesem lesz virágáron,
ha csalán lesz, azt se bánom,
igaz lesz majd a virágom.
Tejet iszok és pipázok,
jóhíremre jól vigyázok,
nem ér engem veszedelem,
magamat is elültetem.
Kell ez nagyon, igen nagyon,
napkeleten, napnyugaton –
ha már elpusztul a világ,
legyen a sírjára virág.
1925. április
A kép, amit a vershez választottam, nem saját szerzemény, hanem a darab része, lévén az előadás díszletének legfontosabb eleme egy óriási vetítővászon, melyen hangulatfestő, hangulatábrázoló képek sora teszi még elevenebbé a zenés-verses délutánt.
Dúsan burjánzó tavaszi kertet látunk a reggel szűrt fényében. Egy idősebb úr, könyékig feltűrt kockás ingben, könnyű szalmakalapban és kantáros kertésznadrágban kapál. Előrehajol, a szerszám nyelét két marokra fogva dolgozik elmerülten, közben mintha mosolyogna. Lábánál, egy lefelé fordított faládán és a láda mellett a fűben kiültetésre váró bokros kis cserjék. Egy nyugodtan üldögélő vizslaforma fiatal kutya figyeli a lapát mozgását, csokoládébarna árnyalata és mellén, lábszárán, pofácskáján a világosabb foltok szinte beleolvadnak a környezet sápadtzöld, sárgás pasztell-színeibe. A jelenet valahogy nagyon békés, idilli. A kép előterében bal oldalt felbukkanó lombos fiatal fácska tövébe kedve támadna a nézőnek is lekuporodni, megélve ezt a nyugodt pillanatot, miközben mélyen beszippantja a tavasz illatait.
Az előadásra a belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Jelentkezni S. Tóth Erikánál lehet április 7-e péntek délig az alábbi elérhetőségeken.
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Élménybeszámoló első kézből – Ágacska
Február 26-án ismét narrált előadáson voltunk családommal. Én magam nagyon szeretem a színházat, de azt kell, hogy mondjam a Tomi részéről is megvan a színház iránti szeretet. Ez alkalommal Csukás István Ágacska című meséjét néztük meg. Kicsit féltem a darabtól, mert általában előtte mindig mesélek Tominak róla, de a neten nem találtam olyan változatot, amit fel tudtam volna olvasni neki. Nagy meglepetésemre ezt a mesét fogadta a legjobban. Amikor megérkeztünk, már tudta hol vagyunk, és teljes „extázisban” volt. Személyesen Koltai Judit a darab rendezője köszöntötte Tomikát név szerint, amit a saját nyelvecskéjén viszonzott is. A színészek is már ismerősökként köszöntek oda nekünk, míg előadás előtt gyorsan megetettem kisfiamat, hogy ne a korgó gyomorra, hanem az előadásra tudjon koncentrálni. A színpadi bejáráson is már olyan boldog volt Tomi, hogy alig bírtam őt tartani a kezemben, kacarászott, járt keze, lába. Öröme csak fokozódott, amikor Ágacskától kapott egy kis ágacskát is ajándékba. Kezecskéjével minden ruhát megtapintott, és a színészek hangját is megismerte. Nagyon jól éreztük magunkat, és már most tervezzük, hogy májusban ismét megyünk a Szélike királykisasszony című meseelőadásra. Köszönjük a színészeknek a remek előadást, S. Tóth Erikának pedig az audiónarrációt.
Néczin Marianna
Színházban jártunk
A mai programunk az AJAMK-ban volt. Egy akadálymentesített előadáson voltunk, melynek a címe a Mátyás király és a cinkotai kántor, amit S. Tóth Erika narrált. Véleményünk szerint, hatalmas sikere volt az előadásnak a szomszédos kerület tagjai, illetve az angyalföldi klubtagok körében is. Összesen tizenöten voltunk. Ebből három volt gyermek, akik kimondottan jól szórakoztak a teljes program alatt.
Csapatunk a műsor kezdete előtt egy órával érkezett, aminek direkt célja volt, ugyanis kulisszabejárásra kaptunk lehetőséget. Ennek során megismerhettük a színészeket is, illetve a kellékeket és magát az egész színpadot.
A teltházas előadást az első sorban élvezhettük. Barátságos, vicces és egyben nagyon tanulságos volt a történet, miszerint soha nem szabad előre megítélni úgy az embert, hogy nem tudhatjuk, ki is van a ruha mögött! Annak ellenére, hogy gyerekeknek készített előadás volt, olyan gondosan volt megkomponálva az élmény, hogy mindannyiunkat magával ragadott!
Összegezve az egész napot: mindenki nagyon jól érezte magát és kíváncsian várjuk a következő ilyen előadást, amit Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház vezetője és nagyszerű csapata mutat majd be.
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
