Kint voltunk az autómentes napon
Az Egyesületünk nagyon örömmel fogadta, hogy a BKK és a FESZT közös szervezésében megvalósuló rendezvényen mi is helyet kaptunk. Az pedig különösen nagy örömünkre szolgált, hogy az egyesületi sátornál, minden várakozásunkat meghaladó érdeklődést tapasztaltunk. Több játékkal is készültünk, de kettő olyan volt, ami sokakat érdekelt és nem egyszer hosszú sor alakult ki a játszani kívánó emberekből.
Az egyik játékunk a szimulációs szemüvegekre épült. Mindegyik szemüveg úgy lett átalakítva, hogy aki felveszi, az egy-egy szembetegséggel rendelkező ember szemével láthassa a világot. Ezeket a szemüvegeket, a látott kép alapján, össze kellett párosítani a szembetegségekkel kapcsolatos leírásokkal. Ez a játék arra hívja fel a figyelmet, hogy fontos a korai diagnosztizálás, mert a kezelésben is több lehetőséget kínál fel, illetve az érintett személynek is sok időt hagy a tudatos felkészülésre.
Magunk is meglepődtünk azon, hogy mennyi olyan emberrel találkoztunk, akik valamilyen szembetegséggel küszködnek és éppen az orvos forduláson gondolkodtak. Amellett, hogy bátorítottuk őket, őszintén reménykedünk a programjainkon való találkozásban is. Ők maguk erősítették meg, hogy a sorstársi csoportok léte fontos a felkészülés, a feldolgozás és a tapasztalatok átadása miatt is.
Egy másik játékunk a kézzel való látást tette próbára. Egy memóriajátékhoz lehetne ezt hasonlítani, ahol ugyanazokat a lefordított kártyákat kell megtalálni, csak itt a kártyák helyett fakorongokat használtunk, melyeknek a felületein különböző anyagminták voltak. Mindezt páros játékként is lehetett játszani. Olyankor az egyik játékos húzott egy korongot, szavakkal körülírta amit a felületen az ujjaival érzett, majd a társa a többi korongot tapogatva megpróbálta kikeresni az ugyanolyat. A vizualitás teljes kikapcsolása a párbeszédből elég nagy kihívás volt, de mindenki képes volt ötletesen megoldani.
Ezek mellett olyan eszközöket is bemutattunk, amelyekkel látás nélkül is meg lehet oldani mindennapi feladatokat. Az eszközök iránt is sokan érdeklődtek, mert ezek nem csupán a látássérülteknek segítenek.
A leírtakon túl nagyon sokan kértek információkat a programjainkról és szolgáltatásainkról. Azt tapasztaltuk, hogy elég sok olyan ember keresett fel minket, aki vagy önmaga éppen most válik látássérültté vagy az egyik családtagja. Ugyanakkor örömmel vettük tudomásul azt is, hogy a sátorunk sokaknak nyújtott kellemes élményt a játékokkal, így sikerült felhívni a figyelmet arra, hogy léteznek látássérült emberek a közlekedők között, akik némileg más módon szereznek információkat a külvilágról.
Válassz! Válts! Variálj! – Autómentes Hétvégét tartottak
A megnyitón Dr. Szeneczey Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években Budapest lecserélte a buszok 60%-át, útjára indította a 47 vadonatúj CAF villamosok első példányait, bemutatták a Solaris–Škoda konzorcium által gyártott vadonatúj trolibuszokat, emellett a FUTÁR-nak köszönhetően tervezhetőbbé vált a közlekedés. Természetesen nem értünk az út végére – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes -, de nagyon jó irányba halad Budapest, ezért aktuális az idei rendezvény üzenete: merjünk együtt közlekedési módokat váltani.
Komoly fejlesztéseken van túl a BKK, azonban csak akkor lesz valódi választási lehetősége a fővárosban közlekedőknek, ha megkapják a szükséges utazási információkat is – húzta alá Dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója szerint Budapesten rendszerben kell gondolkodni, amit a BKK megtesz, így le lehet bontani a különböző közlekedési módok közötti falakat.
A BKK elsődleges célja és az idei Autómentes Hétvége egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy összehangolja a különböző közlekedési lehetőségeket. Mindezt úgy lehet megvalósítani, hogy közben ne legyenek priorizált, kiváltságos közlekedési módok. Nem lehet kiemelt helyzetben sem a közösségi, sem az autós közlekedés. A különböző utazási formák közötti átjárhatóságot kell megteremteni, előnyösebb ugyanis, ha valaki azért választja – akár csak részlegesen – a közösségi közlekedést Budapesten, mert ismeri a többi közlekedési mód lehetőségeit, és tudja, hogy érdemes a gépjárművét egy parkolóban hagyni, majd átszállni a buszra, a metróra, vagy éppen a MOL Bubi bringára. Ennek fontosságát, és az egymásra való figyelést szimbolizálja a BKK szakmai sátrában bemutatott Maci, akinek fontos küldetése van: haza szeretne jutni, mert már nagyon várják. Ehhez keresztülvág a városon metróval, villamossal, hajóval, MOL Bubival. Itt debütált a közösségi közlekedés egyik legfontosabb küldetését – az egymásra figyelést – bemutató Maci film is, amelyet a BKK Facebook oldalán mostantól megtekinthet mindenki.
Az Autómentes Hétvége két napig kínált ingyenes rendezvényeket: gyerekprogramok, koncertek, mesejátékok, kézműves foglalkozások várták azokat, akik kilátottnak az Andrássy útra. A rendezvény vendégei megtekinthették a legújabb járműveket és kipróbálhatták a MOL Bubi bringákat is. A BKK szombat délelőtt több szakmai bemutatót is tartott, ennek során a Széll Kálmán tér átépítéséről Nyul Zoltán stratégia és innováció igazgató mutatta be a projekt eddig elért eredményeit, illetve ismertette a jövőben zajló munkálatok menetét.
Forrás: bkk.hu
Hogy egyesületünk miként vett részt eme különleges eseményen, hamarosan honlapunkon olvasható.