Egyesületünk 2008 óta végzi a Braille írás tervezését, előzetes és utólagos ellenőrzését, auditálását a gyógyszeres dobozokon és állít ki a pontírás megfelelőségéről az OGYI által elfogadott szakvéleményt. Közel 20 gyógyszercéggel állunk kapcsolatban, az elmúlt 8 évben 648 db. szakvéleményt adtunk ki, így bátran állíthatjuk, hogy nagy tapasztalattal végezzük munkánkat magas szakmai minőségben.
2008-tól, tehát közel 10 éve működő szolgáltatása ez egyesületünknek. Nagyon fontos érdekképviseleti munkánknak tekintem, ugyanis hatalmas eredmény, hogy ez egyáltalán létezik. Egy Uniós alapelv volt a kiindulópontja, melyet követően módosították a magyar jogszabályokat és hoztak egy kormányrendeletet, amely kötelezi a gyógyszerforgalmazókat arra, hogy Braille-ben is ráírják a dobozokra a gyógyszerek neveit.
Ez azért nagyon jó, mert egy látássérült személy így egyáltalán nincs kiszolgáltatva senkinek. Saját maga tudja a házi patikáját rendezni és megkeresni azt a gyógyszert, amire épp szüksége van, mindezt anélkül, hogy bárkitől is segítséget kérne.
Elengedhetetlen, hogy a felirat olvasható legyen és a magyar Braille-írás szabályainak maximálisan megfeleljen. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy vannak forgalomban olyan gyógyszeres dobozok, amelyek Braille felirata nehezen, vagy egyáltalán nem olvasható. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy egy látássérült szervezet az ügy mellé álljon, ellenőrzést végezzen és a lehető legszigorúbban járjon el.
Abban az esetben, ha valami pontatlan, vagy nem olvasható, akkor a hibák kijavíttatása nélkül nem adhatunk ki szakvéleményt. Szállításkor, tároláskor is sérülhet a termék, s ez által lelapulhatnak a pontok. Kulcsfontosságú, hogy egy szigorú ellenőrzésnek vessük alá a dobozokat és a Braille-írás megfelelőségéről csak ezt követően állítsunk ki szakvéleményt.
Egyesületünk minden esetben szolgáltatásáért számlát állít ki, melyet a szakvélemény mellé csatolunk.
Önállóság a mindennapokban – Braille feliratú gyógyszeres dobozok

Kép forrása: www.pointernet.pds.hu
Egyesületünk 2008 óta végzi a Braille írás tervezését, előzetes és utólagos ellenőrzését, auditálását a gyógyszeres dobozokon és állít ki a pontírás megfelelőségéről az OGYI által elfogadott szakvéleményt. Közel 20 gyógyszercéggel állunk kapcsolatban, az elmúlt 8 évben 648 db. szakvéleményt adtunk ki, így bátran állíthatjuk, hogy nagy tapasztalattal végezzük munkánkat magas szakmai minőségben.
Mióta működik a VGYKE ezen szolgáltatása és miért tartod nélkülözhetetlennek?
2008-tól, tehát közel 10 éve működő szolgáltatása ez egyesületünknek. Nagyon fontos érdekképviseleti munkánknak tekintem, ugyanis hatalmas eredmény, hogy ez egyáltalán létezik. Egy Uniós alapelv volt a kiindulópontja, melyet követően módosították a magyar jogszabályokat és hoztak egy kormányrendeletet, amely kötelezi a gyógyszerforgalmazókat arra, hogy Braille-ben is ráírják a dobozokra a gyógyszerek neveit.
Miért tartod ezt különösen hasznosnak?
Ez azért nagyon jó, mert egy látássérült személy így egyáltalán nincs kiszolgáltatva senkinek. Saját maga tudja a házi patikáját rendezni és megkeresni azt a gyógyszert, amire épp szüksége van, mindezt anélkül, hogy bárkitől is segítséget kérne.
Milyen szempontok alapján állítjátok ki az orvosi szakvéleményt?
Elengedhetetlen, hogy a felirat olvasható legyen és a magyar Braille-írás szabályainak maximálisan megfeleljen. Sajnos mi is tapasztaljuk, hogy vannak forgalomban olyan gyógyszeres dobozok, amelyek Braille felirata nehezen, vagy egyáltalán nem olvasható. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy egy látássérült szervezet az ügy mellé álljon, ellenőrzést végezzen és a lehető legszigorúbban járjon el.
Mely esetekben nem adható ki szakvélemény?
Abban az esetben, ha valami pontatlan, vagy nem olvasható, akkor a hibák kijavíttatása nélkül nem adhatunk ki szakvéleményt. Szállításkor, tároláskor is sérülhet a termék, s ez által lelapulhatnak a pontok. Kulcsfontosságú, hogy egy szigorú ellenőrzésnek vessük alá a dobozokat és a Braille-írás megfelelőségéről csak ezt követően állítsunk ki szakvéleményt.
Megrendelésre telefonon (+36-1/384-5541, Adminisztráció menüpont) vagy E-mailben (adminisztracio@vgyke.com) van lehetőség.
A szolgáltatás díja új készítmény esetében bruttó 30.000 Ft., korábban már szakvéleménnyel ellátott készítmény újraengedélyeztetése esetében bruttó 10.000 Ft.
Egyesületünk minden esetben szolgáltatásáért számlát állít ki, melyet a szakvélemény mellé csatolunk.
További részletes információk a teljes szolgáltatásról az alábbi linken olvashatóak: http://www.vgyke.com/intezmenyeknek-nyujtott-szolgaltatasok/a-gyogyszeres-dobozok-braille-feliratarol-valo-szakvelemeny-kiadasa/
Kérjük, forduljanak hozzánk bizalommal, várjuk megkeresésüket!
Ivanova Daniela
Már működik az első Braille-írásos tablet

kép forrása: www.el19digital.com
Az egyre gyorsabban fejlődő szövegfelolvasó rendszerek ugyan segíthetnek némileg a vak vagy látássérült emberek problémáin a digitális világban, de nem nyújtanak tökéletes megoldást. Bizonyos típusú vizuális információkat, mint egy grafikon vagy táblázat, már nem tudnak átadni. Az ideális segítséget egy olyan tablet jelentheti, aminek újraírható kijelzője képes Braille-írást megjeleníteni.
Ugyan korábban is létezett már hasonló technológia, a motorokkal mozgatott apró műanyag pontok lassan és körülményesen működtek, illetve nagy méretű eszközt igényeltek. Az University of Michigan kutatói most egy olyan tablethez hasonló szerkezetet készítettek, ami mikrofluidikus kijelzőjén jelentős mennyiségű információt (akár 10 000 pontot) képes megjeleníteni Braille-írás formájában.
Az alapot apró buborékok szolgáltatják, amiket levegővel vagy folyadékkal “fúj fel” a rendszer. Ekkor fizikailag is megjelennek a kijelzőn, lehetővé téve, hogy ujjukkal leolvashassák a látássérültek. A kutatók szerint ezzel megnyílhat a tudomány vagy éppen a matematika digitális világa a vakok előtt, ráadásul a viszonylag olcsó gyártástechnológiának köszönhetően az eszköz akár 700 font alatti áron is forgalomba kerülhet.
Forrás: pcworld.hu
Braille olvasásverseny

Kép forrása: en.wikipedia.org
A rendezvény megvalósítását a Nemzeti Caalád -és Népességpolitikai Intézet, Családbarát Ország 2015. Idősügyi kerete támogatja a „Fedezzük fel együtt” projekt keretében.
Az egyesületü eddig minden év őszén tartotta meg a Braille olvasásversenyt, ahol kizárólag Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében élt, vagy még élő irodalmárok műveit olvashatták a versenyzők. A 2016-os évtől az olvasásversenyt mindig tavasszal fogják megtartani, hogy a látássérült résztvevőknek legyen idejük felkészülni, és akár ősszel a Hermina Egyesület által szervezett hasonló rendezvényre is ellátogatni.
Mivel Nyíregyháza távol esik a fővárostól, vagy más megyéktől, ezért szálláslehetőséget is tudnak biztosítani a versenyzőknek és kísérőjüknek. Az olvasásverseny napja előtt egy nappal már meg lehet érkezni hozzájuk, így április 29-én vacsorát, másnap reggelit és a versenyt követően ebédet is biztosítanak a fenti pályázati keretből.
A részvételi lehetőség, szállás és étkezés egy versenyzőnek és egy fő kísérőjének ingyenes.
“Addig is arra bíztatok mindenkit, hogy gyakorolja a hangos Braille olvasást!”
Nemes-Nagy Tünde
Üdvözlettel: Nemes-Nagy Tünde
Látás és hallássérültek is – ők a siketvakok

kép forrása: siketvak.hu
Kiket értünk siketvakok alatt?
Siketvaknak azokat a személyeket nevezzük, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fenn áll- mondja Gangl Tamás. – A siketvak kifejezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki teljesen siket és teljesen vak, hanem ide soroljuk azokat is, akiknek ugyan van látás- vagy hallásmaradványa, de támogatásuk, fejlesztésük és kommunikációjuk csak a két sérülés együttes jelenlétének figyelembevételével képzelhető el. Vannak veleszületett siketvakok és olyanok, akiknek betegség, baleset folytán alakult ki ez a fogyatékosság, tehát „szerzett” siketvakságról beszélünk. A veleszületett siketvakok kevesebben vannak, illetve más, pl. értelmi fogyatékossággal számon tartottak. A szerzett siketvakság leggyakoribb oka az Usher-szindrómának nevezett betegség.
Hogyan lehet sikeresen kommunikálni a látás és hallássérült emberekkel?
A veleszületett siketvakoknál- magyarázza Bodó Zoltán – nem jöhet szóba a hagyományos jelnyelv, vagy a taktilis – kézbe – jelelés. Őnáluk egyénre szabott kommunikáció lehetséges, pl. kártyákkal, tárgyjelekkel. Az elvont gondolkodást különböző módszerekkel próbálják fejleszteni. Például egy buszjegyet következetesen a kezébe adnak a gyereknek, ha elmennek otthonról. Így később a buszjegy megérintése már azt jelenti, hogy öltözünk és megyünk valahova. Attól függően, hogy milyen sérülései vannak a gyereknek kognitív szinten, nagyon eltérő, hogy hova lehet fejleszteni őket.
A taktilis jelnyelv azoknál jöhet szóba, akik siketen születtek és megtanulták a jelnyelvet, így miután a látásukat elveszítik, kezükkel le tudják tapogatni. Azok, akik nem tanulták meg a jelnyelvet, azoknak nehezebb megtanulni. Más kommunikációs módszerek is vannak, amik jók lenne, ha elterjednének. Ilyen pl. a Lorm ábécé, ami könnyen elsajátítható módszer, de nem elterjedt. Ennél a taktilis nyelvnél a tenyér különböző pontjai jelentenek egy-egy betűt. Rövidítéseket is lehet használni.
Jó átmeneti megoldás, jó kommunikációs lehetőség lehet ez két ember között, amennyiben az egyik nem tudja a jelelést, másik nem tud beszélni – fűzi hozzá Gangl Tamás.
Fontos része a rehabilitációnak a számítógép használata siketvak állapotban is. Aki nem tud képernyőolvasó programot használni, az a Braille kijelző segítségével tudja a számítógépet használni. Ez egy a speciális készülék, illetve program. A siketvakoknál egyedüli lehetőség a számítógép használatára. Ami a képernyőn megjelenne, illetve amit felolvasna a program,, az a Braille soron kidomborodik és így válik olvashatóvá. A felhasználó maga is képes arra, hogy Braille betűket írjon be, tehát teljes mértékben tudja használni a gépet.
-Tegyük hozzá, ez egy igen drága eszköz – mondja Oláh Klaudia.
Miben tud az Egyesület segítséget nyújtani a siketvak emberek számára?
Az Egyesülethez akkor kerülnek a felnőtt korban látás és hallássérültté vált emberek, amikor ez az életvitelüket már jelentősen megnehezíti. Például érinti a munkavállalást – mondja Gangl Tamás. – Elemi rehabilitációs programot is tudunk biztosítani. – mondja Bodó Zoltán – Gyógypedagógiai rehabilitációs fejlesztésekben lehet részt venni, melyben alternatív kommunikációs technikákat lehet elsajátítani, gyakorolni, a fehérbotos közlekedést megtanulni stb. Általános felmérést követően mindenkinek megpróbáljuk az egyéni szükségleteinek megfelelően kialakítani a rehabilitációs terveket, ezután pedig folyamatosan a gyakorlatban is igazítani azokat az egyedi igényekhez. Fontos, hogy megtanítsuk azokra a dolgokra, amire szüksége van az illetőnek az életviteléhez és fejlődni is tud. Így például a Braille ábécé megtanulására is mód van a rehabilitáció során.
A rehabilitáció során, a kommunikáció fejlesztése területén alapvető, hogy megpróbáljunk mindig azon az úton elindulni, ami a legkisebb erőfeszítést jelenti. Ha például az illető vak, a braille-t már ismerte és később elveszítette a hallását, akkor a következő kommunikációs eszköz jó, ha a braille-re épül, vagy arra hasonlít. Vagyis nem a másik, „új” sérülésnek megfelelő kommunikációs technika megtanulását kell erőltetni! Alapvető, hogy a rehabilitáció a legjobb képességekre és ismeretekre alapozva épüljön fel – szögezi le Gangl Tamás.
Az Egyesület a foglalkoztatási rehabilitáció keretében a munkahelyi elhelyezkedésben is segítséget nyújt – mondja Oláh Klaudia – Jó tapasztalataink vannak, sikereink és elmondhatjuk, semmivel sem rosszabbak a munkába állás lehetőségei a hozzánk fordulók számára mint azoknak, akik egészségesen próbálnak a munkaerő piacon elhelyezkedni. Programozó matematikus, pszichológus, informatikus könyvtáros, irodai adminisztrációban dolgozó, betanított munkás is volt az ügyfeleink között. Fontos a munkaadó rugalmassága, vagyis, hogy adott esetben egy munkakört úgy alakítson át, hogy a munkavállaló azt felelősséggel elláthassa. Fontos, hogy felkészítsük a munkaadót, munkavállalót egyaránt. Munkánk része, hogy előszűrjük, hova is küldjük a munkavállalót és a jövendő munkahelyen pedig érzékenyítsük a munkatársakat.
Az Egyesület érdekvédelmi szervezet is – fejti ki Gangl Tamás. – Fontos az esélyegyenlőség megteremtése. Például igen nehéz hozzájutni a már említett braille kijelzőhöz, ebben is igyekszünk segíteni.
Pszichológiai és gyógypedagógiai segítséget is igénybe vehetnek tagjaink.
Tagjaink számára továbbá ingyenes személyi segítő szolgálatunk is van, vagyis azoknak, akik nem tudnak egyedül közlekedni, a napi ügyeket intézni, mód van arra, hogy alkalmanként segítőket kapjanak maguk mellé. A segítők munkatársaink közül kerülnek ki. Sajnos a kapacitásunk ezen a téren nem elég, több emberre lenne szükségünk.
Még nem említettük, de az Egyesületnek népszerű klubjai is vannak.
Mivel foglalkoznak ezek a klubok?
Három klubunk is van – mondja Bodó Zoltán – A rehabilitációhoz kapcsolódik a RehabKlub. Itt mindig egy-egy kiemelt téma köré szerveződik a beszélgetés. Főképp arról, amit tanulni lehet. Közlekedés, a különböző kommunikációs technikák, segédeszközök megismerése stb. A résztvevők kicserélhetik tapasztalataikat, bátorítják egymást. A Kulturális Klub lényegében egy közös találkozási felület. Programjain kézműves foglalkozás, múzeumlátogatás, beszélgetések stb. vannak. Az egyik tagunk kezdeményezésére jött létre a Lámpás Klub. Ez a program, klub havonta van – mentori közösségszervezési tevékenység lényegében –most a farsangi bulit szervezi kollegánk.
A jelnyelvi és a Lorm klub újraindítása is terítéken van.
Van-e olyan dolog az Egyesület életében, tervei között, amiről még nem beszéltünk?
Egy lakóotthon megszervezésén fáradozunk – magyarázza Gangl Tamás. – A siketvak gyerekek kikerülnek az iskolarendszerből és szakemberi felügyelet nélkül maradnak. Kiesnek a fejlesztésből, visszaesnek a kommunikációban. Nincs kijáró tanár, vagy gyógypedagógus, aki segítené őket, még a családban lakókat sem. Mások intézménybe, más fogyatékkal élők közé kerülnek és elszigetelődnek. Szeretnénk egy olyan lakóotthont létrehozni a siketvak fiataloknak, ahol megfelelő ellátást kaphatnának. A XVII-ik kerületben szeretnénk ezt létrehozni, legalább 10 embernek jó lenne ezt a lehetőséget biztosítani. A normatív lakhatási támogatást akarjuk igénybe venni. Nagyon jó lenne mielőbb eredményre jutni.
Forrás: RehabJob
Fogyatékkal élők képzése Polgárdiban

Kép forrása: www.konyvelozona.hu
A polgárdi vállalat uniós támogatású projektjében összesen 50 fő, előzetes kompetenciamérésen átesett, hátrányos helyzetű dolgozó munkavégzéshez szükséges készségeit fejlesztették. A napokban zárult képzési projekt célja összhangban van a Kormányzat azon törekvésével, hogy minél több megváltozott munkaképességű, ám munkaképes ember térjen vissza a munka világába.
A 336 órás képzés tananyaga az önismerettől és kommunikációtól kezdve kiterjedt a konfliktuskezelésre és társas támogatásra is. Kiemelt helyet kapott benne a társadalmi reintegráció és esélyegyenlőség kérdése, valamint a munkahelykeresés és önfejlesztés módjaival is megismertette a dolgozókat, de tanultak az érzelmek és viselkedések szabályozásáról, továbbá mentálhigiéniás foglalkozásokon is részt vettek az RH Kft. munkavállalói.
A projekt eredményességét mutatja, hogy a záróvizsgával a képzett dolgozók mintegy 90%-a sikeresen fejezte be a fejlesztő modulokat.
Az RH Szociális Szolgáltató Kft. kimondottan azzal a szándékkal alakult 1997-ben, hogy a sérült, megváltozott munkaképességű személyek számára munkalehetőséget biztosítson. Az RH Szociális Szolgáltató Kft. ma 2 telephelyen üzemel a Fejér megyében elhelyezkedő Polgárdiban. A Társaság munkavállalóinak több, mint 90%-a megváltozott munkaképességű személy.
A szervezet tevékenysége 2 fő munkakörre tagolódik. Az egyik a 16 részfeladatból álló fémmegmunkálás, míg a másik tevékenység a közösségi munkavégzés (úgymint csomagolás, műanyag termékek válogatása, hajtogatás, összeszerelés, papíripari termék-összeállítás, autóalkatrészek összeszerelése).
További információ és interjú:
Nagy Péter
Projektmenedzser
Tel.: +36 70 422 8483
Carroll Lewis könyvek Braille-ben!

Kép forrása: www.playbuzz.com
Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba, amely valójában egy álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget.
E könyvben megtalálhatjuk továbbá az angol igazságszolgáltatás, az iskolarendszer, vagy éppen a sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.
Minden tükör kész varázslat: megkétszerezi a világot! Szinte kedvünk támad belépni és körülnézni benne. Bizonyára mindenki érezte már ezt a vágyat, legalábbis gyermekként. Ám amire mi csak vágyunk, azt Alice véghez is viszi.
Braille-ben 2-2 kötet. Keresse az MVGYOSZ-nél.
Érzékenyítő foglalkozáson önkéntesként

Kezdő önkéntes palántákként érkeztünk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába. Itt kiselőadáson ismerkedtünk meg a látássérülés típusaival, fokozataival. Szituációs gyakorlatban pedig a közlekedésben és tájékozódásban való segítségnyújtással próbálkoztunk. Az iskola vak munkatársa megmutatta nekünk a Braille-írást és az írógép használatát. Láthattuk azt is, hogy a számítógép hogyan működik akadálymentesen. Meglepetésemre használói számára nagyon könnyen művelhető az olvasás, de egy elektronikus levél elküldése sem jelent akadályt. Később kipróbáltuk kinti terepen, lefedett szemmel a vakvezető kutya általi vezetést is. Közlekedtem már így, azonban szabadban ez volt az első alkalom. Most is új ismeretekkel lettem gazdagabb.
Azt gondolom, hogy ember és állat kölcsönösen tudja segíteni egymást. Ha mi, emberek megfelelően, szeretettel gondoskodunk róluk, nagyon hasznosak, és nélkülözhetetlenekké válhatnak számunkra. Természetesen nem kevés energiát, kitartást, elhivatottságot igényel a kiképzésük, de mindez egy nagyon nemes cél érdekében történik.
Az általános iskolai érzékenyítő órákhoz már két ízben is volt szerencsém. A Baráthegyi szakemberei mindkettőre elfogadták a meghívást. Betekintést nyújtottak egy olyan világba, amelynek ismerete hozzátartozna az általános emberi műveltséghez, a toleranciához és nem utolsósorban az empátia növeléséhez. Remélem, a jövőben is ellátogatnak majd hozzánk, hogy minél több tanuló hozzáállása jó irányban alakuljon a látássérült emberek elfogadásának terén!
Ha Ön is kedvet kapott ahhoz, hogy kipróbálja magát önkéntesként, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál várják jelentkezését:
06 46 / 311 236.
“Tegyünk együtt valami nagyon jót, hogy minél többen élhessenek önállóbb, függetlenebb életet!”
A VGYKE Braille tanfolyama

Forrás: www.blog.databazaar.com
A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt. Az oktatást aliglátó gyógypedagógus kollégánk Koós Andrea vezeti.
Látássérült érdeklődőink számára és látó tanulóink részére is térítésmentesen indítjuk tanfolyamainkat.
A tanfolyam helyszíne: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Jelentkezni budapesti ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségein lehet.
A VGYKE Braille tanfolyama

Forrás: www.bergamopost.it
Az oktatást aliglátó gyógypedagógus kollégánk Koós Andrea vezeti. Látássérült érdeklődőink számára és látó tanulóink részére is térítésmentesen indítjuk tanfolyamainkat.
A tanfolyam helyszíne: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Jelentkezni budapesti ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségein lehet.
Amire büszkék vagyunk! – A VGYKE elért eredményei az elmúlt öt évben

Forrás: valasz.hu
Szakvélemények a gyógyszeres dobozok Braille feliratairól
A gyógyszeres dobozok Braille feliratainak ellenőrzése során körülbelül 100 szakvéleményt állítunk ki évente. A vizsgálat kiterjed a felirat olvashatóságára, a pontmagasságra, illetve a Braille írás helyességére is. Az ellenőrzést követően kiállított szakvéleményt a gyógyszercégek benyújtják az OGYI-nak, s csak ezt követően kap a gyógyszer forgalomba hozatali engedélyt. Több, mint 20 gyógyszercéggel van kapcsolatunk és az évek folyamán végzett szakmai és érdekképviseleti tevékenységünknek köszönhetően mára már minden Braille írást olvasni tudó látássérült személy önállóan kezelheti házipatikáját!
„Kézzel látók” program
A „Kézzel látók” program 2009-ben indult. 2011-ig bezárólag összesen 8 nagyszabású program valósult meg, mely programonként körülbelül 1000 látogatott vonzott. Az integrált rendezvénynek Budapest, Debrecen, Győr és Kaposvár bevásárlóközpontjai adtak otthont, ahol tapintható festménykiállítás, sötét bolt és látássérült segédeszköz bemutató várta az érdeklődőket.
Felnőttképzések
A “Tudás és kompetencia 2.0” című, esélyegyenlőséget támogató szakmai képzéseket az elmúlt 1 évben egy EU-s pályázat keretében, 182 fő részvételével valósítottuk meg, mint felnőttképző intézmény. A szakmai és szemléletformáló képzések – melyeket az FSZK-tól vettünk át -, összesen 19 csoportban zajlottak és főként építészek és egyéb mérnökök, informatikusok, szociális szakemberek és a fogyatékosügy területén dolgozó önkéntesek számára nyújtottak segítséget a komoly szakmai tudás elsajátításában, illetve a fejlődésben. A Közép-magyarországi régióban a VGYKE volt az egyetlen civil szervezet a 8 képzőintézmény közül.
További információt itt, a weboldalunkon találhat.
Ivanova Daniela
VGYKE szóvivő
Magazinok látássérülteknek

Forrás: www.heinrich.com
Az alábbi kiadványok rendelhetőek:
- Szemezgető (kéthavonta jelenik meg). Ismeretterjesztő kiadvány ahol jól megférnek egymással az egyesületi élet hírei, a pályázatook, az irodalmi alkotások, valamint az életeseményekről szóló írások. Lapzárta a megjelenés előtti hónap 20. napján. Megjelenik februárban, áprilisban, júniusban, augusztusban, októberben és decemberben.
- Egész-séker (negyedévente jelenik meg). Egészségmagazin, ahol az internetről forrásmegjelöléssel másoljuk ki az alternatív orvoslásról, egészséges táplálkozásról, szemünk védelméről, mozgásformákról, gyümölcsökről és zöldségekről szóló írásokat.
- Konyhatündér (évente két alkalommal jelenik meg). Ebben a kiadványban szívesen fogadunk olyan írásokat amiket rehabilitációs tanárok írnak, vagy maguk a látássérültek számolnak be arról, hogy mit hogyan készítenek el a konyhában, továbbá recepteket, praktikákat, ötleteket osztanak meg az olvasókkal.
Braille kiadványok:
Ha valaki csak egy kiadványt rendel, az alábbi éves előfizetési díjak érvényesek:
- Szemezgető 2000 Ft.
- Egész-séker 2000 Ft.
- Konyhatündér 1200 Ft.
Ha valaki több kiadványt is megrendel, akkor az alábbi kedvezményes árak érvényesek:
- Szemezgető + Egész-séker = 3000 Ft (1000 Ft kedvezmény).
- Szemezgető + Konyhatündér = 2500 Ft (700 Ft kedvezmény).
- Egész-séker + Konyhatündér = 2500 Ft (700 Ft kedvezmény).
- Szemezgető + Egész-séker + Konyhatündér = 4000 Ft (1200 Ft kedvezmény).
Elektronikus kiadványok:
- Szemezgető
- Egész-séker
- Konyhatündér
Az elektronikus kiadványok éves előfizetési díja (csak egy jelképes összeg):
- Minden kiadvány elektronikus változata 500 Ft.
- Ha valaki két elektronikus kiadványt rendel, akkor 800 Ft. (200 Ft kedvezmény).
- Ha valaki megrendeli mind a három elektronikus kiadványt, akkor 1000 Ft. (500 Ft kedvezmény).
Hangzó kiadványaink:
DAISY változatban a Szemezgető című kiadványunkat készítjük el. Éves előfizetési díja: 500 Ft (webes felületről letöltve).
Hangzó kiadvány CD-n:
- A Szemezgető éves előfizetési díja 1500 Ft.
- Az Egész-séker éves előfizetési díja 1000 Ft.
- A Konyhatündér éves előfizetési díja 1000 Ft.
- Szemezgető + Egész-séker CD-s változatának éves előfizetési díja 2000 Ft. (500 Ft kedvezmény).
- Szemezgető + Konyhatündér = 2300 Ft (200 Ft kedvezmény).
- Egész-séker + Konyhatündér = 1800 Ft (200 Ft kedvezmény).
- Szemezgető + Egész-séker + Konyhatündér = 2500 Ft (1000 Ft kedvezmény).
Kazettára demó változatban:
A kazettán megjelenő hanganyag ingyenes csak demó változat, nem tartalmazza a kiadvány teljes tartalmát.
Síkírásos, nagybetűs példány:
2015-ben kizárólag a Szemezgető jelenik meg síkírásos, nagybetűs formában. A Szemezgető sík változatának éves előfizetési díja 2000 Ft.
Előfizetés:
A fenti kiadványokra 2014. Augusztus 1-december 31 között lehet előfizetni személyesen az egyesület ügyfélszolgálati irodájában, az őszi információs napokon, vagy postai úton, akár átutalással.
Cím: Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 4400 Nyíregyháza. Országzászló tér 8. 2. Emelet 215.
E-mail: ugyfelszolga@upcmail.hu Tel: 06-42-407-486
Bankszámlaszám: Szabolcs takarék 68800109-11055341
A VGYKE Braille tanfolyama

Forrás: www.bergamopost.it
Az oktatást aliglátó gyógypedagógus kollégánk Koós Andrea vezeti. Látássérült érdeklődőink számára és látó tanulóink részére is térítésmentesen indítjuk tanfolyamainkat.
A tanfolyam helyszíne: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Jelentkezni budapesti ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségein lehet.