Fedezd fel és éld át csodák világát

Fedezd fel és éld át csodák világát
Kedves tagjaink, kedves érdeklődők!

Figyelem! A program interaktív, tehát ki lehet próbálni sok mindent! Gyere és Fedezd fel és éld át csodák világát.

2023. május 20-án a Csodák Palotájába megyünk. A Csodák Palotájának célja, hogy látványos, szórakoztató, közérthető és átélhető módon mutassa be a természet törvényeit, a fizika csodálatos és meghökkentő világát. A kiállítás, Öveges József professzor álmának megvalósulása, aki már a hatvanas években, amikor még a nagy science centre-ek nem is léteztek, elképzelt egy olyan intézményt, ahol megtapasztalhatják a látogatók a tudomány „csodáit”, és ezt az általa elképzelt intézményt Csodák Palotájának nevezte el.

A nemrégiben megújult és Óbudára költözött tárlat már nem csupán a fizika csodáit igyekszik bemutatni. A természettudományok közül nyitott a biológia (Születés világa kiállítás), a kémia (Richter Gedeon labor), és a geológia (Csopa GeoLab foglalkozások) felé is. Kiállításainak, programjainak célja, hogy kedvet csináljon a természettudományok megismeréséhez tapasztalati úton, és ezáltal élménnyé tegye a tanulást.

A programra előzetes jelentkezés mindenképp szükséges a lent megadott elérhetőségek valamelyikén. A programhoz MVGYOSZ igazolvány szükséges. 1 fő kísérő szintén ingyen jöhet.

Cím: Budapest Bécsi út 38-44 1036

Időpont: 2023. május 20. 11 órakor

Megközelítés: Tömegközlekedéssel az H5-ös számú HÉV-el , a fonódó villamosokkal (17,19,41-es), buszokkal (9,29,109)

Találkozás: háromnegyed 11-11 óra között a Csodák Palotája előtt.

Remélem hogy egy szép és tartalmas napot fogunk együtt tölteni.

Szalai Miklósné Tündi közösségi civilszervező IX. kerület

Telefonszám: 06/30/1866321

Telefonszám: 06/70/4320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

#csodákpalotája #látogatás #felfedezés #interaktív #szórkozás #Gyengénlátók #fiatalok #idősek #mozduljki #Tanulás #program