Az év utolsó klubnapja Újpesten

2018. 12. 05-én, az Ifjúsági Házban 15-17 óra között. 1042. István út 17-19. I.emelet, 116.terem.

Két vendég is eljön hozzánk számunkra fontos témákkal.

Az újpesti rendőrkapitányságról Varga Brigitta rendőr főtörzszászlós körzeti megbízott látogat el hozzánk. Szokásához híven elmondja nekünk, mire, és hogyan vigyázzunk mindennapjainkban. Valamint, hogy mi történt Újpesten amióta nem találkoztunk.

Megismerkedünk Pecza Anitával, aki az Újpesti Egészségfejlesztési Iroda projektmenedzsere. Elmondja nekünk a fent említett iroda, nyugdíjasok számára szervezett, és szervezendő programjait.

Befejezésül, karácsonyra készítünk valami apróságot, közösen tagjainkkal.

Várok mindenkit nagy szeretettel!

Köszönetet mondunk az Újpesti Önkormányzat több éves együttműködéséért!

Telefon: 06-30/498-9034, 06-70/602-9368
Email: lampas. ujpest@gmail.com

Széles Attiláné (Panka)
közösségi civilszervező
VGYKE. Lámpás Projekt

A képen az újpesti SZTK látható

Ez történt a masszázsban

Novemberben is két helyszínen nyújtottak betekintést masszőreink a masszázs rejtelmeibe, nevezetesen az irodai masszázsba. Az irodai masszázs története a 80-as évekre nyúlik vissza, amely amerikai találmány, amit elsőként az APPLE cég vett igénybe. Ez a masszázsfajta elég gyorsan elterjedt egész Európában, azonban hatékonyságához képest hazánkban még mindig nem eléggé ismert. Szerencsére több cégvezető is kezdi felismerni az ebben rejlő lehetőséget, hiszen dolgozóinak egészsége, testi és szellemi frissessége is kihat a cég eredményességére és nagyban hozzájárul az elért sikereikhez.

November 5-én a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat idén harmadszor megrendezett egészségnapján a VI. ker. Eötvös 10. szám alatt lévő Művelődési Házban Pásztor Tibor és Máté Viktor nyújtottak irodai masszázst az arra jelentkező, a szűréseken részt vevő VI. kerületi lakosoknak. A munkájukat a nap kezdetén Págány Noémi koordinálta, utána pedig köszönhetően az ottani dolgozókkal kialakult jó együttműködésnek, kis segítséggel a masszőrök managelték a programot. Összesen 38 frissülni vágyó vendéget masszíroztak meg masszőreink.

November 7-én az Uzsoki Modell keretében a NAV Kelet-magyarországi Régiójának helyszínén, a XIV. ker. Gvadányi úton dolgoztak munkatársaink, Borits Nikolett és Máté Viktor irodai, székes masszázst végeztek.

Egészségnapot rendeztek a NAV-nál, ahol már a rendezvény kezdetén kiderült a regisztrációból, hogy rengetegen jelentkeztek a szűrésekre, természetesen a masszázsra is, tehát szokás szerint nem volt könnyű dolguk a masszőröknek. Reggel 9 órától délután 3 óráig szüntelenül érkeztek a NAV dolgozói és szinte alig akartak kiszállni a masszázs-székből. A nap végéig 40 vendég jött masszázsra, akik felfrissülve távoztak, míg a masszőrök nagyon fáradtan fejezték be a napot. Ezen a rendezvényen hasznos kapcsolatok is alakultak a szervezőkkel, amely a további kitelepüléseinkre is hatással lehetnek. A Zuglói Egészségfejlesztő Központ vezetőjével is sikerült kapcsolatot teremteni, amely más szálon, de a későbbiek folyamán kapcsolódhat a masszázs munkánkhoz. Ismételten egy hasznos napon vagyunk túl, amely szakmailag megint hozzáadott a tevékenységünkhöz.

Készítette:
Kis Erika és Págány Noémi

a képen egy kéz látható masszírozás közben

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu

Masszázs Roadshow

Folyamatosan bővül a Masszázs Roadshow aloldalunk, kérjük olvassák, nézzék Önök is. Az oldal ide kattintva is elérhető.

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületénél 14 gyógy- és nyirokmasszőr dolgozik. Munkájukat Budapesten 5 helyszínen végzik: a Zuglói, Terézvárosi, Csobánka téri és a Vörösvári úti Szakrendelőkben, valamint az Uzsoki utcai Kórházban.

A Roadshow célja az, hogy a profi gyógy- és nyirokmasszőreink munkáját és elhivatottságát jobban megismertethessük a társadalommal. Megszólítjuk a helyszínen tartózkodó embereket, beszélgetünk velük, hogy ezáltal is elősegítsük az elfogadóbb társadalmi környezet kialakulását.

Látássérült gyógymasszőreinkkel a Koordinációs Irodán keresztül lehet felvenni a kapcsolatot a +36-70-773-39-88-as telefonszámon.

További információ: http://www.vgyke.com/gyogy-es-nyirokmasszazs/

A képen csapattagjaink állnak a VGYKE pult mögött

A teljes Roadshow Csapat, középen Fodor Ágnes VGYKE elnök

Az Ép testben ép lélek 43. heti ajánlója és fontos információja

Amennyiben nem vagyunk megelégedve kinézetünkkel, ráadásul emiatt még rosszul is érezzük magunkat a bőrünkben, nincs mese. Valamit változtatnunk kell!

Ilyenkor fordul meg fejünkben az elsőre borzasztónak tűnő gondolat – a megoldás a diéta volna? Ha igen, vajon ez csupán kínkeserves lehet, vagy megközelíthető egészen más nézőpontból is? Egyáltalán helyes-e a folyamatot diétának neveznünk?

A mindezekbből fakadó gondolatokat és a témára vonatkozó további alapvetéseket Zamba Ágnes dietetikus segít tisztábban látni azoknak, akik október 25-én 13 órától a Civil Rádióra hangolnak! Töltsünk el ismételten egy órát közösen az egészség jegyében!

Az Ép testben ép lélek adásai elhangzásukat követően utólag is meghallgathatók minden rákövetkező csütörtökön 13 órakor, vagy közvetlenül a Civil Rádió archívumából, ami az alábbi linken érhető el:

https://kronika.civilradio.hu/archivum/

Élő adás:
http://civilradio.hu:8000/listen.mp3

Fontos információ:
Az előző, 41. héten technikai okok miatt a műsor 13 óra helyett 14 órától csendült fel, ennek megfelelően az archívumban is a menetrendtől eltérő módon került megjelenítésre. A jelenlegi, 42. héten azonban az ismétlés már a helyes időpontban, 13 órától lesz hallható!

Véleménye, javaslata van a műsorral kapcsolatban? Örömmel hallaná a rádióban saját bevált receptjét, sportgyakorlatát, életvezetési jótanácsát? Kedve volna a magazin tárgyához kapcsolódó célját/ tevékenységeit megosztani másokkal? Írjon emailt az eptestben@civilradio.hu címre! Szeretettel várom leveleiket.

Loboda Márk

A képen egy rádiókészülék látható

Személyre szabott tanácsadás Angyalföldön

A szeptemberi klubnapunk vendége Ozvári-Lukács Réka volt, akinek a látogatásával kapcsolatban azt ígértük, hogy mindenki személyre szabott segítséget kaphat tőle az őt érintő jogi kérdésekben. Örültünk annak, hogy erre a szolgáltatásra igény mutatkozott és Rékának köszönhetően ez teljes mértékben kiszolgálásra került.

Ozvári Lukács Réka beszél az angyalföldi klub tagjaihoz, akik egy asztal mellett ülve hallgatják őt

Réka a VGYKE új, szülőket segítő programjában dolgozik jogászként, így elsősorban a jogban való eligazodásban nyújtott segítségre vállalkozott. Többen tapasztaltuk azt, hogy a jogi tanácsadásokra vállalkozó helyeken elsősorban általános válaszokkal szolgálnak, de az egyéni sajátosságokra nem térnek ki. Az egyéni válaszok megkeresése rendszerint hatalmas küzdelem, mivel írásban szoktunk eligazítást kérni az illetékes hivataloktól és ez nagyon lassú folyamat. Réka látogatása éppen ezért jött jól, mivel sürgős, akut ügyekben adott segítséget, melyekről kiderült, hogy mindenkit érintenek valahogyan.

Nem meglepő módon, szinte mindenki legalább egy ilyen ügyet hozott magával, és ezek Rékának köszönhetően elindultak a megoldás felé. Ezek közül az egyik legmegdöbbentőbb a látássérült gyermekek után járó emelt összegű családi pótlék volt. Ebben az ügyben több tagunknak akadtak problémái, amely előtt értetlenül álltunk. Réka sajnos megerősítette, hogy egy szigorítás lépett életbe, így az egyéni speciális problémának látszó ügy valójában nem is egyéni, hanem egy sokakat érintő változás.

A klubtagok hallgatják Ozvári Lukács Réka válaszát egy asztal mellett ülve az angyalföldi klubnapon

Egy másik kérdéskör az ellátásokkal kapcsolatban merült fel. A megfogalmazott kérdések a kérdezők egyéni sajátosságai miatt voltak nehezebben megválaszolhatóak. Ezeket Réka vagy helyben megválaszolta, mivel előre megkapta írásban, illetve megígérte, hogy majd napokon belül jelentkezik a válaszokkal, ami azóta meg is történt.

Szóba kerültek még a jogi kérdésekkel kapcsolatos informálódás problémái, valamint a rokkanttá minősítési folyamat speciális területei is. Ezekkel kapcsolatban nem csak elméleti válaszokat kaptunk, hanem nagyon sok gyakorlatias, jól alkalmazható javaslatot is. Az egyik nagy tanulság ezért az volt, hogy érdemes meghallgatni mások harcait, küzdelmeit, mert nagyon sok hasznosítható ismeretre tehetünk szert.

Jó volt megtapasztalni, hogy az előzetes ígéretünk, miszerint mindenki választ kaphat az egyéni ügyeire, maradéktalanul teljesült. E miatt hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni Rékának! E mellett szeretnénk megköszönni Angyalföld Önkormányzatának a program megrendezéséhez nyújtott támogatásokat is!

Tóth Andrea
közösségi civilszervező

Klubnap volt Rákosmentén

Az egészséges életmódról és táplálkozásról hallhattak azok, akik eljöttek klubnapunkra a Rákoshegyi Közösségi Házba szeptemberben.

A képen a rákosmenti klub tagjai láthatóak, egy hosszú asztalt ülnek körül

Ismét körünkben köszönthettük Dr. Kiss Jánost, Egyesületünk elnökségi tagját, akitől sok hasznos dolgot hallhattunk. Régen az ember nem nagyon dúskálhatott az ennivalókban, mindent meg kellett ennie, mert nem tudhatta, hogy mit hoz a holnap. A fejlődéssel azonban kialakultak nemkívánatos betegségek is, mint pl: a cukorbetegség, elhízás.

A képen egy hölgy beszél a rákosmenti klub tagjaihoz

Miután előadónk befejezte mondanivalóját, tagjaink felől csak úgy záporoztak a kérdések: ki a betegségével kapcsolatban kérdezett, ki pedig általános panaszait mondta el. Előadónk derekasan helytállt, és mindenki megkapta a választ a kérdéseire.

A napot Jana és Dávid furulyázása zárta.

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civil szervezők

Masszázsbemutató az ELTE inklúzív sportnapján

Az ELTE meghívására egy rendkívüli kitelepülést szerveztünk az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, a Tüskecsarnok épületébe. Ezen a napon az intézmény úgynevezett “Inklúzív Sportnapot” hirdetett, melynek a jeligéje az volt, hogy “a sport mindenkié”. A rendezvény olyan sportágakat vonultatott fel, ahol mindenféle ember azonos esélyekkel tud bekapcsolódni, függetlenül attól, hogy épnek vagy fogyatékosnak számít.

A képen egy digitális plakát hirdeti az ELTE inklúzív sportnapját, melyre kiteleült az újbudai klub

A helyi Lámpás Klub, Matics Ádám gyógymasszőrrel összefogva települt ki a rendezvényre, egyrészt az Egyesület gyógymasszázs-szolgáltatását népszerűsíteni, másfelől a kerületi Klub inklúzív jellegű szabadidős programjait megismertetni. A részünkre átadott épületrészen egy különleges egészségnapra rendezkedtünk be, ahol megmutathattuk azt, hogy mi mindent tudunk adni mindenkinek, akár jó a látása, akár nem.

A molinónk előtt áll Tóth Andrea és Matics Ádám, kezükben a masszázst népszerűsítő szórólapjaink láthatóak

Amint elrendeztük a környezetünket, egyből elkezdtek jönni hozzánk az emberek, mindenféle korosztályból. Elsősorban Ádám masszírozása miatt álltak sorba, mert hamar híre ment, hogy egy ügyes kezű gyógymasszőrhöz le lehet ülni pár percre és mind a masszázs, mind a beszélgetés egy nagyon kellemes, egyedi élménynek bizonyult. Azt beszéltük meg, hogy amint az emberek felállnak a masszázsból, adunk nekik a masszázsunkat népszerűsítő szórólapból. A legtöbbször azonban ezt nem tudtuk megtenni, mert minket megelőzve érdeklődtek arról, hogy milyen módon lehet jelentkezni további masszázsra.

Matics Ádám egy férfit masszíroz a sportnapon

 

Nagyon örvendtünk annak is, hogy több olyan látássérülttel találkozhattunk, akikhez korábban nem volt még szerencsénk. Nem egyszer ők vagy a kísérőik vették észre a hatalmas molinónkat (mely most került először felhasználásra) és érdeklődtek az általunk nyújtott szolgáltatásokról. Többen örömmel hallották, hogy van ingyenes lehetőség inklúzív jellegű szabadidős programokra elmenni. Természetesen beszéltünk nekik arról is, hogy a klubnapjainkat is érdemes látogatni, ahol nagyon sok témában tartunk ötletbörzéket, valamint nagyon sokféle információt lehet megtudni.

egy bevásárlókocsiba helyezhető műanyag érmehelyettesítő ajándék látható a képen, melyet a sportnapon osztottunk ki először

A hozzánk látogatók részére szórólapokat adtunk át, melyek a masszázs, illetve a helyi Lámpás Klub elérhetőségét tartalmazták. Ezen alkalommal a képen is látható ajándéktárgyat adhattunk az embereknek, melyet érme helyett lehet a bevásárlókocsiba helyezni és az egyesületi logó látható rajta. Sokan meglepődtek azon, hogy a frissítő masszázs, valamint a kellemes fogadtatás mellett, egy ilyen ajándékkal is kedveskedtünk nekik.

Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodájának, ezen belül pedig Kovács Krisztinának is a meghívásért! Szeretnénk megköszönni Újbuda Önkormányzatának is a támogatását, melynek köszönhetően szórólapokat tudtunk a látogatók kezébe adni! Végezetül köszönjük Matics Ádámnak is, hogy energiáját és a sokak által “nagyon jó”-nak nevezett kezeit a szolgálatunkba állította!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Ép testben ép lélek: – új magazin indul a Civil Rádióban

A műsort kellemes dallamok társaságában izgalmas interjúk, valamint szakrovatok teszik majd hétről-hétre színessé.

Ha örömmel hallana sportról, táplálkozásról és egészségről, tartson velem csütörtökönként 13 és 14 óra között!

Az első alkalommal vendégem lesz Fóris Norbert, látássérült sportszervező.

Elmondja, mennyire volt az út rögös, vagy épp könnyű a célig, de megtárgyaljuk a szakma csínnyát – bínnyát is. Végül de nem utolsó sorban a motiváció és a célkitűzések fontossága is helyet kap.

Mindezeket a különleges szakrovatok egészítik ki, amelyekről bővebben hallhat, ha a Civil Rádiót választja szeptember 13-án 13 órától! Budapest FM 98 MHz vagy online:

http://www.civilradio.hu:8000/stream.mp3

Feri Feszt Ferencvárosban

Lámpások beszélgetnek a prevenciós napon a ferencvárosi klub asztalát felkereső emberekkel

Feri Feszt Prevenciós Nap a Kábítószer-ellenes Világnap alkalmából júniusban az FMK-ban.

Két ember ismerkedik a digitális nagyítóval

A diákok az érzékenyítésünket érdeklődve figyelték és kipróbálták.

Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők

Jaj, úgy élvezem én a strandot!

2018 augusztus 28-án, kedden 10.00 órától klubprogramunk alkalmából a 14. kerületben található Paskál Gyógy- és Strandfürdőbe (1141 Budapest, Egressy út 178) megyünk egy egész napos strandolásra.

Találkozó: 09.00 órakor a Népliget Metróállomás Kőbánya Kispest felől érkező peronon.

Belépő:  a sikeres pályázatunknak köszönhetően a programra időben jelentkezőknek a részvétel ingyenes.
A strandon egyéb fogyasztást mindenkinek saját magának kell rendeznie.

Jelentkezni 2018. augusztus 25-ig az alábbi elérhetőségeken lehet:

Juhos Róbert: 06 70 377 32 35
Mészáros Gábor: 06 20 9436 289
Email: lampas.bp18@gmail.com

Mindenkit szeretettel várunk!

Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervezők

A képen az agárdi termálfürdő látható

A kép forrása: http://termalonline.hu

Klubnap az alkoholról

A közösségünk egyik legaktívabb tagja még nagyon régen kocsmáros volt és már sokszor kiderült, hogy nagyon jó történetei vannak életének abból az időszakából. Ezért úgy éreztük, hogy eljött az ideje annak, hogy ezeket meghallgassuk és felhasználhassuk az ismereteink bővítésére. Arra kértük, hogy meséljen nekünk az alkoholokról és azoknak a közérzetre gyakorolt hatásairól.

Az újbudai klubnapon telefonon keresnek információt a beszélgetés közben egy asztal mellett ülve a klubtagok

Azt természetesen már a legelején hallhattuk, hogy véleménye szerint az alkohol fogyasztása nem javítja a közérzetet, mert ha így lenne, akkor az egykori kocsmárosunk nem hallgathatott volna végig annyi kesergést a pohár mellett ülő emberektől. Elmondta, hogy ma már nem hallani annyit az alkoholfogyasztás veszélyeiről, de ezek a veszélyek nagyon is valósak. A tapasztalata szerint, a túlzott alkoholfogyasztásnak van egy kőbe vésett útja, melynek a vége csak azért nem mindig ugyanaz, mert nem mindenkinek a szervezete annyira erős, hogy teljesen át tudja élni.

Ő maga ezért szívesebben látna sokkal több értelmes megelőzést szolgáló kampányt. Elmondta nekünk azt is, hogy az alkoholfogyasztásnak hatalmas erővel rendelkező pozitív propagandája van, mert a reklámokban, filmekben nagyon sokszor jó színben tüntetik fel. Példának említette azt a kifejezést, hogy “megiszunk valamit”, ami nagyon sok kontextusban elhangzik, de általában nem egy pohár vízre vonatkozik és általában a mindennapi társas érintkezésnek a megszokott eleme lett. Ennek az eredménye, hogy ismeretei szerint a magyarországi emberek alkoholfogyasztása megnőtt, ahogyan néhány szomszédos ország lakóié is.

Az újbudai klubnap résztvevői egy asztal mellett ülve beszélgetnek

Megtudtuk, hogy mekkora mértékű a szervezetre pozitív hatást gyakorló alkohol mértéke: meglepően picike. Amikor azt halljuk, hogy az alkoholok némelyike gyógyszerként is működhet, akkor közel olyasmi mennyiségekre kell gondolnunk, mint ahogyan a gyógyszerek esetén is tesszük. Mivel nagyon komoly különbségek vannak az egyes alkoholok alapanyagainak minősége és előállítási módjai között, ezért körülbelül úgy kell számolni, hogy napi egy deciliter közepes minőségű vörösbor az a mennyiség, ami még jó hatást fejthet ki a fogyasztójára. Ez azonban csak akkor van így, ha van két alkoholmentes nap is az ember életében. Minden ezt meghaladó mértékű fogyasztásról elmondható, hogy már káros hatásokkal járhat.

Az, hogy a mindennapokban annyira elterjedt az alkohol, sok tényezőnek köszönhető, melyek közül nem egynek a távoli múltban kell keresni a gyökereit. Ezek közül az egyik, hogy a kutak vize nem volt tiszta, ezért az alkohollal kevert kútvíz volt a biztonságos ital, még a gyerekeknek is. Másik tényező, hogy a nemesi udvartartások ünneplésének a részeként tekintettek rá, így az alsóbb társadalmi csoportokban is az ünneplés egyik elemeként maradt meg az alkoholfogyasztás, annak is a túlzásba vitt módja.

Ezeket hallva nem lepődtünk meg, hogy az egykori kocsmárosunk életéhez nem kapcsolódik hozzá az alkoholfogyasztás, bár a nagyon jó minőségű alkoholok kis mértékű fogyasztásának nem ellenzője. Pártolja a gyógyászati célú fogyasztást is, mert bizonyos állapotokban egy-egy ital kifejezetten kis adagban való fogyasztása gyógyszerként hathat. Az ünneplés, a társasági lét, a jó közérzet biztosításában azonban nem szokott szerepet osztani az alkoholnak. Végezetül kaptunk tőle egy kis ízelítőt abból, hogy milyen jellegű alkohol az, ami nagyon kicsi adagban fogyasztva még jó hatással lehet az emberre.

Ezúton is szeretnénk neki megköszönni a magával ragadó előadásmódját és a megosztott gondolatait!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Egészségnap Ferencvárosban

Két ember ül a ferencvárosi egészségnapon az érzékenyítő játékok előtt

A Ferencvárosi Művelődési Központ családi, egészség és sportnapot rendezett.

Két ember érzékenyítő játékot játszik

Nagyon jó hangulatban telt az érzékenyítés, sok érdeklődő volt.

Oláh Anna esélyegyenlőségi referens és Rapi István ifjúsági-és drogprevenciós referens is kipróbálta a különböző érzékenyítő játékokat.

Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők