Ez történt a masszázsban

Novemberben is két helyszínen nyújtottak betekintést masszőreink a masszázs rejtelmeibe, nevezetesen az irodai masszázsba. Az irodai masszázs története a 80-as évekre nyúlik vissza, amely amerikai találmány, amit elsőként az APPLE cég vett igénybe. Ez a masszázsfajta elég gyorsan elterjedt egész Európában, azonban hatékonyságához képest hazánkban még mindig nem eléggé ismert. Szerencsére több cégvezető is kezdi felismerni az ebben rejlő lehetőséget, hiszen dolgozóinak egészsége, testi és szellemi frissessége is kihat a cég eredményességére és nagyban hozzájárul az elért sikereikhez.

November 5-én a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat idén harmadszor megrendezett egészségnapján a VI. ker. Eötvös 10. szám alatt lévő Művelődési Házban Pásztor Tibor és Máté Viktor nyújtottak irodai masszázst az arra jelentkező, a szűréseken részt vevő VI. kerületi lakosoknak. A munkájukat a nap kezdetén Págány Noémi koordinálta, utána pedig köszönhetően az ottani dolgozókkal kialakult jó együttműködésnek, kis segítséggel a masszőrök managelték a programot. Összesen 38 frissülni vágyó vendéget masszíroztak meg masszőreink.

November 7-én az Uzsoki Modell keretében a NAV Kelet-magyarországi Régiójának helyszínén, a XIV. ker. Gvadányi úton dolgoztak munkatársaink, Borits Nikolett és Máté Viktor irodai, székes masszázst végeztek.

Egészségnapot rendeztek a NAV-nál, ahol már a rendezvény kezdetén kiderült a regisztrációból, hogy rengetegen jelentkeztek a szűrésekre, természetesen a masszázsra is, tehát szokás szerint nem volt könnyű dolguk a masszőröknek. Reggel 9 órától délután 3 óráig szüntelenül érkeztek a NAV dolgozói és szinte alig akartak kiszállni a masszázs-székből. A nap végéig 40 vendég jött masszázsra, akik felfrissülve távoztak, míg a masszőrök nagyon fáradtan fejezték be a napot. Ezen a rendezvényen hasznos kapcsolatok is alakultak a szervezőkkel, amely a további kitelepüléseinkre is hatással lehetnek. A Zuglói Egészségfejlesztő Központ vezetőjével is sikerült kapcsolatot teremteni, amely más szálon, de a későbbiek folyamán kapcsolódhat a masszázs munkánkhoz. Ismételten egy hasznos napon vagyunk túl, amely szakmailag megint hozzáadott a tevékenységünkhöz.

Készítette:
Kis Erika és Págány Noémi

a képen egy kéz látható masszírozás közben

A kép forrása: egeszsegedre.8x.hu

Masszázsbemutató az ELTE inklúzív sportnapján

Az ELTE meghívására egy rendkívüli kitelepülést szerveztünk az Egyetemi Sport Nemzetközi Napján, a Tüskecsarnok épületébe. Ezen a napon az intézmény úgynevezett “Inklúzív Sportnapot” hirdetett, melynek a jeligéje az volt, hogy “a sport mindenkié”. A rendezvény olyan sportágakat vonultatott fel, ahol mindenféle ember azonos esélyekkel tud bekapcsolódni, függetlenül attól, hogy épnek vagy fogyatékosnak számít.

A képen egy digitális plakát hirdeti az ELTE inklúzív sportnapját, melyre kiteleült az újbudai klub

A helyi Lámpás Klub, Matics Ádám gyógymasszőrrel összefogva települt ki a rendezvényre, egyrészt az Egyesület gyógymasszázs-szolgáltatását népszerűsíteni, másfelől a kerületi Klub inklúzív jellegű szabadidős programjait megismertetni. A részünkre átadott épületrészen egy különleges egészségnapra rendezkedtünk be, ahol megmutathattuk azt, hogy mi mindent tudunk adni mindenkinek, akár jó a látása, akár nem.

A molinónk előtt áll Tóth Andrea és Matics Ádám, kezükben a masszázst népszerűsítő szórólapjaink láthatóak

Amint elrendeztük a környezetünket, egyből elkezdtek jönni hozzánk az emberek, mindenféle korosztályból. Elsősorban Ádám masszírozása miatt álltak sorba, mert hamar híre ment, hogy egy ügyes kezű gyógymasszőrhöz le lehet ülni pár percre és mind a masszázs, mind a beszélgetés egy nagyon kellemes, egyedi élménynek bizonyult. Azt beszéltük meg, hogy amint az emberek felállnak a masszázsból, adunk nekik a masszázsunkat népszerűsítő szórólapból. A legtöbbször azonban ezt nem tudtuk megtenni, mert minket megelőzve érdeklődtek arról, hogy milyen módon lehet jelentkezni további masszázsra.

Matics Ádám egy férfit masszíroz a sportnapon

 

Nagyon örvendtünk annak is, hogy több olyan látássérülttel találkozhattunk, akikhez korábban nem volt még szerencsénk. Nem egyszer ők vagy a kísérőik vették észre a hatalmas molinónkat (mely most került először felhasználásra) és érdeklődtek az általunk nyújtott szolgáltatásokról. Többen örömmel hallották, hogy van ingyenes lehetőség inklúzív jellegű szabadidős programokra elmenni. Természetesen beszéltünk nekik arról is, hogy a klubnapjainkat is érdemes látogatni, ahol nagyon sok témában tartunk ötletbörzéket, valamint nagyon sokféle információt lehet megtudni.

egy bevásárlókocsiba helyezhető műanyag érmehelyettesítő ajándék látható a képen, melyet a sportnapon osztottunk ki először

A hozzánk látogatók részére szórólapokat adtunk át, melyek a masszázs, illetve a helyi Lámpás Klub elérhetőségét tartalmazták. Ezen alkalommal a képen is látható ajándéktárgyat adhattunk az embereknek, melyet érme helyett lehet a bevásárlókocsiba helyezni és az egyesületi logó látható rajta. Sokan meglepődtek azon, hogy a frissítő masszázs, valamint a kellemes fogadtatás mellett, egy ilyen ajándékkal is kedveskedtünk nekik.

Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Irodájának, ezen belül pedig Kovács Krisztinának is a meghívásért! Szeretnénk megköszönni Újbuda Önkormányzatának is a támogatását, melynek köszönhetően szórólapokat tudtunk a látogatók kezébe adni! Végezetül köszönjük Matics Ádámnak is, hogy energiáját és a sokak által “nagyon jó”-nak nevezett kezeit a szolgálatunkba állította!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Egészségnap Ferencvárosban

Két ember ül a ferencvárosi egészségnapon az érzékenyítő játékok előtt

A Ferencvárosi Művelődési Központ családi, egészség és sportnapot rendezett.

Két ember érzékenyítő játékot játszik

Nagyon jó hangulatban telt az érzékenyítés, sok érdeklődő volt.

Oláh Anna esélyegyenlőségi referens és Rapi István ifjúsági-és drogprevenciós referens is kipróbálta a különböző érzékenyítő játékokat.

Háry Anikó és Lenkainé Vajda Viktória
közösségi civilszervezők

Egészségnap volt a kispesti klubon

A május 17-i klubon egészségnapot tartottunk, melyre két vendéget hívtunk. Bozzai Andreát a Widex hallásstúdióból, és Katona Zsuzsannát a VGYKE Láthatár Boltjából.

Bozzai Andrea beszélt a halláscsökkenés fajtáiról, a halláscsökkenés első jeleiről, a fülzúgásról a Tb támogatásról, és az adókedvezményekről. Az előadás interaktív formában zajlott. A jelenlévők feltehették kérdéseiket, és azonnal választ is kaptak rá.

Bernát Zsuzsa üdvözli a megjelenteket

Katona Zsuzsanna elmondta, hogy a Láthatár bolt árukínálata a meglévők mellett, sok hasznos, olcsó, de jó minőségű áruval bővült, és már online is lehet vásárolni. Havonta megjelenik a Láthatár segédeszköz bolt akciós újságja, és mindenki megkapja, aki regisztrált a VGYKE hírlevélre. Az akciós termékeket személyesen és a webáruházból is meg lehet vásárolni. Újdonság, már bankkártyával is lehet fizetni.

A segédeszközbolt egy segédeszközt mutat a klubtagoknak

Az előadások után sor került a hallásszűrő vizsgálatokra, és akinél halláskárosodást mutatott ki a vizsgálat, részt vehet a Widex hallásstúdióban ingyenes orvosi, és teljes körű hallásvizsgálaton.

Hallásvizsgálat látható a klubon

Közben a vásárlás is megkezdődött. Klubtagjaink válogathattak a Láthatár bolt különféle termékeiből, segédeszközeiből.

Ezután megemlékeztünk a Mentők Napjáról, és kvíz játékunkból az is kiderült, mennyire ismerik klubtagjaink az európai városok nevezetességeit.

Végül június 19-i programunkra hívtuk a jelenlévőket a Nagy Balogh János Kiállítóterembe. Az Üllői út, ami összeköt című kiállításon a két szomszédos kerület (IX., XVIII.) lámpás klubjaival közösen veszünk részt.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Egészségnap lesz a kispesti klubban

Sok szeretettel meghívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek

helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)

időpontja: 2018. május 17. (csütörtök) 15 óra

Májusi klubnapunk Egészségnap lesz. A WIDEX hallásstúdió hallásszűrést végez, Láthatár boltunk árukínálatából és a Gyógygomba farm orvosok által ismert és elismert gyógynövényeiből, gyógygombáiból válogathattok.

Szeretettel várunk mindenkit!

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek május 15-ig!
telefon: 06/70/984-8868
email: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A képen a klub helyszíne látható, a kispesti családsegítő bejárata

Téli Egészségmegőrző Napon voltunk a KMO-ban

Mi is részt vettünk a rendezvényen. Tanai Csaba, Puchnyák István és Bernát Zsuzsanna. A Láthatár bolt árukínálatából sok hasznos dolgot mutattunk be, melyek nem csak a látássérülteknek, hanem bárkinek segítségére lehetnek. Felhívtuk a látogatók figyelmét, az online vásárlásra, amit webáruházunkban a https://lathatarbolt.hu/ címen tehetnek meg.

A képen Bernát Zsuzsanna látható, amint tájékoztatja a standnál megálló látogatókat

Bemutattuk egyesületünket, beszéltünk a kerületben végzett munkánkról. Sokan felpróbálták a szimulációs szemüvegeket, és érdeklődtek a különböző szembetegségekről. A színfelismerő is nagy tetszést aratott. Tanai Csaba a vakvezető kutyákkal, és a kutyás közlekedéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Bonca kutya pedig elvarázsolt kicsiket, nagyokat egyaránt.

Ismeretségeket kötöttünk, szórólapot osztogattunk. Nagy örömünkre szolgált, hogy Burány Sándor országgyűlési képviselő úr ellátogatott hozzánk, és érdeklődéssel kísérte munkánkat.

A képen az látható, hogy Burány Sándor képviselő megtekinti a VGYKE standját és megnézi a segédeszközöket

Pártoló tagunk, Urbanek Péterné is eljött az egészségnapra, és végig velünk maradt. Sikeres és tartalmas napot töltöttünk a KMO-ban, és remélem öregbítettük egyesületünk hírnevét!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Érzékenyítésen jártunk Rákosmentén

A Rákoshegyi Közösségi Ház Rákoshegyi napokat szervezett, melyre minket is meghívtak az érzékenyítő programunkkal. Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő szórakozást: a felnőtteknek főzőversenyt rendeztek, a gyerekeknek pedig zenés, táncos műsort, valamint bábelőadást is.

A képen Peti a gyerekekkel

Míg a műsor zajlott, hasznosan töltöttük az időt: körbejártuk a Közösségi Ház termeit, udvarát, és kapcsolatokat építettünk. Megismerkedtünk például a Kertbarát, a Berky Lili, a Daganatos betegek klubtagjaival, a Rezedák Népdalkör énekeseivel és találkoztunk Bényi Zsolttal kerületünk rákoshegyi önkormányzati képviselőjével is.

A képen Peti látható az érzékenyítésen

Pontosítottuk a részleteket a rákosmenti Polgárőrség tagjával, Farkas Tamással, aki az októberi klubunkon tart előadást a Polgárőrség munkájáról. Megbeszéltük a RÁCUK vezetőjével, hogy Vigyázó Művelődési Házban, november 11-én tartandó egészségnapon ismét részt veszünk kiállítóként.

a képen a lámpás molinó látható

A műsor végén kezdődött a vetélkedő, ami három állomásból állt. Minden feladat teljesítése után a gyerekek egy érvényesített menetlevelet kaptak arról, hogy feladatot teljesítettek. Nálunk, a második állomáson a szemtakarók segítségével mutattuk meg, hogy a szemen kívül a többi érzékszervvel is sok információhoz juthatunk.

A képen az érzékenyítés látható

Összepárosító társasjátékkal, illatokkal, zörgős dobozainkkal készültünk erre az érzékenyítésre. Péter a Pinokkió című mesét olvasta a kicsiknek, és az érdeklődő felnőtteknek, valamint válaszolt a kérdésekre is. Egy tagunk is meglátogatott minket a Közösségi Házban, amely teljessé tette a napunkat.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

 

Egészségnap Szentendrén

Beszélő segédeszközöket mutattunk be, többek között a vérnyomásmérőt, konyhamérleget, lázmérőt és a nagyítókat. A gyermekek pedig bekötött szemmel, játékos formában állatfigurákat és illatokat ismerhettek fel. Természetesen ezúttal is Laci és Dömper kutya aratták a legnagyobb sikert, minden arra járó gyermek odaszaladt pár kérdés és egy simogatás erejéig.

Egészségnap fotó 1

Mivel az egészséges életmód a látássérültekre is ráfér, bemutattuk az egyik kedvenc szabadidős sportunkat, a tandembiciklizést. A helyi Paradicsom Egyesület lelkes tagjai mögé bármely lelkes résztvevő felpattanhatott a nyeregbe.  Zsuzsival elsőként mehettünk pár kört. Miután az ismerőseink és a szemlélődő városiak látták, hogy túléltük, közülük sokan bátorságot merítve felvették a szemtakarót és rábízták magukat a vezetőre.

A biopiacon ízletes és egészséges ételeket, sajtokat, szörpöket és aszalt gyümölcsöket kóstolhattunk.

Az esemény vidám színfoltjaként piros ruhás fúvószenekar, mazsorettek és gyümölcsjelmezes gyermekek vonultak végig a Lázár cár téren és a környező utcákban. Szentendrén és a környező településeken élő fogyatékos személyek soron kívül vehettek részt a szűrővizsgálatokon is.

Egészségnap fotó 2

Ezúton szeretnénk kifejezni köszönetünket a szentendrei látássérültek klubja és a VGYKE nevében Gerőcs Katalinnak, az Egészséges városért Közalapítvány elnökének a részvételi lehetőségéért, valamint a szentendrei látássérültek klubja számára nyújtott pénzbeli támogatásért.

A Paradicsom turisztikai és kulturális egyesület részéről pedig Árpássy Miklósnak, aki kollégájával Zolival együtt biztosította számunkra a biciklizés felejthetetlen élményét.

Köszönettel tartozunk a budakalászi Auchan csapatának is, akiktől almát kapott klubunk.

Végül, de nem utolsósorban köszönjük minden résztvevőnek a lelkes közreműködést!

 

Moldován Eszter

közösségszervező