Újabb bicikli utakat építenek a fővárosban, hogyan lesznek biztonságban a látássérültek?
A téma fontosságára tekintettel nem csak online formában vettünk részt a bicikli utakat tervező egyeztetésen , hanem mi is – egyetértve az MVGYOSZ állásfoglalásával – írásban is megküldtük véleményünket.
Bízunk a további együttműködésben és a véleményünk figyelembevételében. A témára természetesen vissza kell térni, viszont a tervezők nyitottságát és a probléma megoldására való szándékot is már érzékeltük a BKK szakembereinél.
Újabb bicikli utakat építenek a fővárosban
Újabb bicikli utakat építenek a fővárosban, hogyan lesznek biztonságban a látássérültek?
Ez évben először ült össze a Mobilitási Témacsoport, mely része a Fővárosi Önkormányzat civil szervezeti egyeztetési hálózatának, ahol a VGYKE is részt vett és képviselte a látássérült személyek érdekeit.
A Mobilitási Témacsoport I. ülésének fő témája, az EuroVelo 14 déli szakaszának engedélyezési tervének a bemutatása volt.
Elmondták, az elfogadott BMT-nek része ez az EuroVelo 14 szakasz.
Az EuroVelo 14 Budapest-Balaton közötti szakasza elkészült, így fontos feladat a Budapesten belüli bekötés minél hamarabb történő megvalósítása. Már jelenleg is találnak az erre közlekedők egy ideiglenes útvonalat, amelyet táblával is jelölnek, de a cél a minél hamarabb történő kivitelezés a végleges nyomvonalon.
A téma fontosságára tekintettel nem csak online formában vettünk részt a bicikli utakat tervező egyeztetésen , hanem mi is – egyetértve az MVGYOSZ állásfoglalásával – írásban is megküldtük véleményünket.
A BKK így írásban is megkapta azt a szakmai álláspontot és véleményt, melyet figyelembe kell vennie a kerékpárutak tervezésénél és kivitelezésénél annak érdekében, hogy az a látássérült emberek számára is önállóan és biztonságosan használható legyen.
Bízunk a további együttműködésben és a véleményünk figyelembevételében. A témára természetesen vissza kell térni, viszont a tervezők nyitottságát és a probléma megoldására való szándékot is már érzékeltük a BKK szakembereinél.
Fodor Ágnes elnök
#BKK #egyeztetés #kerékpárút #látássérült #VGYKE
Látássérülteknél a Digitális Tárca
A kép forrása: pinterest.com
Látássérülteknél a Digitális Tárca
A Digitális Magyarország Ügynökség felügyelte IdomSoft Zrt. megbízásából, az “E-közigazgatási azonosítási és jogosultság kezelés megújítása, a személyes megjelenés nélküli ügyintézés széleskörű elterjesztése, a digitális személyazonosság hordozható eszközön történő implementálását, illetve digitális mobiltárca bevezetését megvalósító fejlesztések” című kiemelt projekthez kutatást végző Königsberg Consulting Kft. felkérte a VGYKE-t, hogy a Digitális Állampolgárság Program részeként fejlesztett digitális mobiltárca alkalmazás terveit véleményezze, igazolványt kibocsátó és felhasználói szemszögből.
A megoldás alapja és lényege a különféle kártyákon, igazolványokon lévő adatokhoz való digitális hozzáférés okostelefonon, azok validációja és bemutatása, megkönnyítve ezzel a személyes megjelenés nélküli ügyintézést, meghatalmazást, aláírásokat, azonosítást és mindent, ami ezekhez kapcsolódik, például szerződések megkötését, módosítását.
A fejlesztés részeként az állam által kibocsátott hivatalos okmányokon túl cél a különféle piaci szereplőkhöz kapcsolódó igazolványok, kártyák kezelése is, akár az MVGYOSZ tagegyesületeinek, köztük a VGYKE tagsági igazolványának könnyebb tárolása és igény szerinti bemutatása.
Az egyesületet az egyeztetés során Balázs Gábor és Vass Ádám képviselte.
A Königsberg Consulting Kft. a technikai kérdéseken túl (információgyűjtés az egyesületi tagsági igazolványról, az azzal elérhető szolgáltatások köréről) kiemelten nyitott volt a látássérült felhasználók digitális mindennapjait érintő témákra is. Így a digitális tárca kontextusában átfogó képet kaptak arról, egy látássérült felhasználónak milyen területeken tudna segíteni egy ilyen alkalmazás és hogyan könnyíthetné meg a mindennapokat, milyen innovatív lehetőségeket valósított és igyekszik megvalósítani a VGYKE.
A kulcskérdések közt felmerült a tagsági igazolvány mellett a vakvezető kutyák számára kiállított jogosítvány, a különféle iratok rögzítésének mikéntje kizárólag a mobiltelefonon futó képernyőolvasó segítségével és az alkalmazás használata közben esetlegesen előforduló tipikus hibák kivédése.
Fontos kiemelni, hogy az egyeztetés a lehetséges igények felméréséről szólt, a Königsberg Consulting Kft. főfeladata a piaci szereplők igényeinek, lehetőségeinek felmérése.
Köszönjük a megtisztelő felkérést!
Balázs Gábor, Vass Ádám – VGYKE
#digitális #egyeztetés #felmérés #igazolvány #irat #látássérült #mobiltárca #okostelefon #ügyintézés #VGYKE
FUTÁR 2.0: egyeztetésen vettünk részt
A BKK munkatársai online megbeszélést tartottak 2021. október 8-án. A Microsoft Teams-en keresztüli egyeztetésen az MVGYOSZ és a VGYKE néhány dolgozója vett részt.
A megbeszélésen bemutatták nekünk a FUTÁR 2.0 elnevezésű projekt fejlesztési tervét. Ennek lényege, hogy az utastájékoztató rendszer (FUTÁR) minél fejlettebb legyen.
Az első és legfőbb feladat a 4G mobil távközlési rendszerre való átállás. A mobilos rendszerek jelenleg a 3G kapcsolatot használják, amely jövőre már nem lesz támogatott Magyarországon.
További feladatok:
- applikációk fejlesztése szolgáltatásokkal (pl. jegyvásárlás);
- a HÉV-ek fejlesztése;
- beszéd-kommunikációs rendszerek megújítása;
- járműfedélzeti munka (a monitorok ellátása hasznos adatokkal, az E-jegyrendszerek és utasszámláló eszközök kialakítása, fejlesztések vakok és gyengénlátók számára – akusztikus utastájékoztatás);
- központi rendszerek folyamatos javítása, fejlesztése;
- „okos” megállóhelyek kialakítása metróknál (2023 utánra tervezik)
A konferencia résztvevői felvázolták a FUTÁR rendszerben tapasztalt hibákat, valamint további ötletek, javaslatok hangzottak el.
A beszélgetésből kiderült, hogy sokan kedvelik és használják is a FUTÁR távkapcsolóval működő hangos jelzőlámpákat és megállótáblákat, továbbá különböző mobilos applikációkat (pl. a már csak Budapesten támogatott „Holabusz” alkalmazást, vagy a BKK FUTÁR utazástervezőt.) A helyközi járatokon problémát jelent a látássérült utasoknak a jegyvásárlás, szükséges lenne egy számukra is hozzáférhető, akadálymentes mobilos applikáció ennek orvoslására. Szóba kerültek a kijelzők is: ezeket gyengénlátók is használják, ám több különböző létezik. Sokszor nehéz követni az információkat. A látás szempontjából ez hátrányt jelenthet (pl. sok az információ, és kisebbek a betűméretek.)
Többen hangsúlyozták, hogy egy látássérült személy nem tudhatja egy forgalmasabb csomóponti megállóban, hogy melyik busz érkezik előbb. Fontos előrelépés lenne, ha a távkapcsoló segítségével kapnánk erről hangos tájékoztatást, a buszok külső hangszóróin keresztül.
![A képen egy 20 E jelzésű autóbusz látható.](https://vgyke.com/wp-content/uploads/2018/04/20ebusz-260x178.jpg)
A kép forrása: http://ik280.iwk.hu
Egyeztettünk a jelzőlámpák, FUTÁR-táblák hangerejéről is: sokszor vagy halkak, vagy hangosak a forgalomhoz képest. A BKK munkatársai jelezték, hogy a hiba bármikor bejelenthető, a hangerőt akárhányszor, bárhogy be lehet állítani, igények szerint.
A régi FUTÁR-távirányítók két, míg az újabbak négy gombbal felszereltek. Lényeges lenne elkülöníteni a gombok funkcióit (pl. az első gomb megnyomása a jelzőlámpákat, a második a FUTÁR-táblákat, a harmadik a buszok külső hangszóróit aktiválná.) Azt a választ kaptuk, hogy ezt a lehetőséget meg fogják vizsgálni a technikai leírás alapján. Az egyik résztvevő megjegyezte, hogy a rendszeren belül mindegyik gomb bármire programozható. Megemlítették azt a lehetőséget, hogy egy gomb kétszeri megnyomását követően az aktivált lámpa / tábla / hangszóró hangereje emelkedjen.
A metróval kapcsolatban is érkeztek javaslatok. A látássérült utasok nem látják, hogy a szerelvény mikor indul. Erre jó megoldás lehetne a távkapcsoló használata, esetleg egy mobilos alkalmazás. Nehézséget jelent az is, hogy nem feltétlenül hallható, hogy az ajtók hol nyílnak, ezt is jelezhetné a távirányító. Mivel a metró nem felszíni járat, a BKK munkatársai szerint ez nagyobb kihívást jelent majd, de mindenképpen megvizsgálják, hogy ezek a javaslatok kivitelezhetőek-e.
![A képen a Kálvin tér metróállomás azon része látható, ahol az M3 metró felé át lehet szállni az M4 metróról](https://vgyke.com/wp-content/uploads/2018/01/kalvintermetrolift-260x173.jpg)
A kép forrása: http://budapestcity.org
A megbeszélés résztvevői:
- Gelencsér László – BKK
- Komáromi Norbert – BKK (utastájékoztatás területi szakértő)
- Németh Orsolya – MVGYOSZ (szakmai vezető)
- Erhart Péter – MVGYOSZ
- Fodor Ágnes – VGYKE (elnök)
- Leány Ferenc – VGYKE
- Balázs Gábor – VGYKE
- Helmes Renáta – VGYKE
Ezúton köszönjük az egyeztetésre való meghívást! Igen hasznos információk, javaslatok hangzottak el.
Helmes Renáta