Hazánkban Táncdalfesztívált, először 1966-ban rendeztek. Ennek a műsornak köszönhető, hogy sok előadó vált ismertté. A fiatal énekesek párban, és egyedül idézték fel a régi slágereket.
A táncdalokat mi is az előadókkal énekeltük, így a hangulat a nézőtéren is kitűnő volt. Az 1966, és 1994 év között írt ismert dalokat hallhattuk.
Az idősebb korosztály szívesen, és örömmel énekelte, az ismert dallamokat. Sok előadó sajnos már nem él, és így jó volt visszaemlékezni rájuk is ezen a szép estén.
Az előadás fantasztikus élményt nyújtott mindenki számára. Felejthetetlen, februári este volt.
Kulman Tiborné/Era és Széles Attiláné/Panka
közösségi civilszervezők
ének Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Táncdalfesztivál Újpesten
Hazánkban Táncdalfesztívált, először 1966-ban rendeztek. Ennek a műsornak köszönhető, hogy sok előadó vált ismertté. A fiatal énekesek párban, és egyedül idézték fel a régi slágereket.
A táncdalokat mi is az előadókkal énekeltük, így a hangulat a nézőtéren is kitűnő volt. Az 1966, és 1994 év között írt ismert dalokat hallhattuk.
Az idősebb korosztály szívesen, és örömmel énekelte, az ismert dallamokat. Sok előadó sajnos már nem él, és így jó volt visszaemlékezni rájuk is ezen a szép estén.
Az előadás fantasztikus élményt nyújtott mindenki számára. Felejthetetlen, februári este volt.
Kulman Tiborné/Era és Széles Attiláné/Panka
közösségi civilszervezők
„Ünneplő ruhába öltözött a lelkünk”
„Ami összeköt minket, az a tenni akarás és az elszántság. Azt valljuk, hogy segítségre mindig és mindenhol szükség van, csak észre kell venni. Az apró, mindennapi segítségnyújtás is döntő fontosságú környezetünkben. Fő irányvonalunk a fogyatékossággal élő emberek támogatása, és olyan programokat szervezünk, amelyeken a segítséggel élő emberek meg tudják mutatni, hogy ők is tudnak komoly értéket létrehozni.”
6 évvel ezelőtt rendezték meg az első gálát, s azóta évről évre egyre több művész csatlakozik hozzájuk. Idén fellépett többek között Kozma Orsi, Kováts Adél, Agárdi Szilvia, a Parno Graszt, László Attila, Krizbai Teca és még sokan mások. A fogyatékkal élő művészek közül tiszteletét tette például Tóth Károly táncos, Harza Márk mesemondó, Balázs Zsolt énekes. Az előadást megnyitotta Weininger Gabriella, az Esély című esélyegyenlőségi műsor főszerkesztője, a házigazdák pedig Müller Attila műsorvezető, Sárai Rita kerekesszékes táncos és Hajdan Vali költő voltak.
Dr. Tálos Mariann nagy izgalommal készült az eseményre:
„Ilyenkor a testvéremmel ünneplő ruhába öltöztetjük a lelkünket, hiszen már az előkészületek is fantasztikus hangulatban teltek. Az egyesület gondolatisága is ezt a szimbólumot követi, azaz, hogy az esélyegyenlőség ne úgy valósuljon meg, hogy csak kerekesszékes, látássérült, vagy hallássérült, esetleg tanulásban akadályozott embereket hívunk meg rendezvényeinkre, hanem mindenki ott legyen. A gálánk mindig kettős célt szolgál: van egy jótékonysági része, másrészről pedig szeretnénk megmutatni a közönségnek, hogy egy nem mindennapi produkció ez, amit fogyatékossággal élők és hírességek produkálhatnak egy műsor alatt.”
László Attila, a Csillag születik győztese már második alkalommal vett részt a rendezvényen:
„Úgy érzem, hogy a fogyatékkal élőknek is ugyanannyi joguk van mindenhez, mint nekünk, és én örülök, hogy az éneklésemmel támogathatom az egyesületet.”
Napsugár Anna siket jeltáncművész számára a gála csodálatos élmény volt:
„A legfontosabb számomra az egyesület saját dala, a Mozdulj! Himnusz, ugyanis mindenkinek az az üzenete, amit ők üzennek a dalon keresztül. Igenis mozduljunk, igenis szeressük egymást emberek, nagyon fontos, hogy odafigyeljünk egymásra, mert csak mi vagyunk, senki más a világon!”
Harza Márk még csak 12 éves, de már ismert mesemondónak számít. A Paraszupersztár vers- és prózamondás kategóriájának I. helyezettje lett, majd a TV2 Kismenők című műsorában is feltűnt. Már évek óta dolgozik együtt a Mozdulj! Egyesülettel:
„Nagyon szeretem, hogy a Mozduljhoz tartozhatok, rengeteg rendezvényükön felléptem már. Ahová lehet, oda hívnak, és ez nekem nagyon jó érzés.”
Az esemény napján egy közvetlen, vidám hangulatú légkör uralkodott a művelődési házban, melybe némi izgalom és zsibongás is vegyült. A színes performanszokat felvonultató műsor két blokkból állt, köztük egy 15 perces szünettel, melyben a látogatóknak és a művészeknek lehetőségük nyílt beszélgetni, ismerkedni egymással. A nívós programok és a lelkes közönség mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez egy tökéletes tavaszi délután legyen.
Az adományokkal az idei Balaton körüli kerékpáros tandemtúra megrendezését támogatják.
2005 decemberében figyelt fel Rád a Kisalföld szerkesztőségének vezetője, Vida István egy csornai Ki mit tudon. Hogy emlékszel vissza erre a napra?
A Ki mit tud eddigi pályám egyik legcsodálatosabb szakasza volt. Édesanyámnak köszönhetem, ő biztatott, hogy induljak.
A lap támogatásával kerültél kapcsolatba az Omega együttes zeneszerzőjével, Benkő Lászlóval, akinek iránymutatásával elkészült első lemezed.
Fantasztikus dolog volt a Media Generál stúdióban dolgozni. Nagyon jó csapat vett körül!
Az albumból aranylemez lett, majd később platina. Milyen érzés ez számodra?
Úgy gondolom, hogy igen, sikerült belopnom magam az emberek szívébe… sok-sok szeretet kapok tőlük és ez a legcsodálatosabb dolog!
Második lemezeden három saját dal mellett egy klasszikus dal is hallható, méghozzá három verzióban.
Első lemezem rekord gyorsasággal fogyott, amin meg is lepődtem. De egyben boldog is voltam, hiszen kíváncsiak voltak rám. A második lemez kevésbé lett sikeres, ebből 5000 db fogyott. Utólagosan úgy gondolom, hogy nem kellett volna a Jinge Bells-t annyi verzióban felénekelni.
Legutóbb pedig a Megasztár válogatóján is megmutattad magad, sajnos végül nem jutottál tovább.
Ez azért nem keserített el, hanem bizakodva nekiindultam egy újabb albumnak. A harmadik album már dupla lett. Két lemezt tartalmaz: az egyik mese, a másik zene “Taníts meg szeretni” címmel. Ezen az albumon – mely szintén bearanyozódott – található egy duett is Benkő Lászlóval.
Úgy hallottam, hogy már készülőben van a negyedik lemezed…
A negyedik album még csak terv, mivel önerőből nem tudom megvalósítani. Szeretnék majd támogatókat keresni. Kicsit eltűntem, mivel mutáláson mentem keresztül és ezalatt nem szabad énekelni. Ennek most már vége és próbálom magam újra visszatornászni a közéletbe.
Számos rajongód van, mi a helyzet a lányokkal?
A lányok még nem igazán érdekelnek, most arra koncentrálok, hogy újra megmutassam az embereknek, hogy mit tudok. Fejlődni próbálok, most már szintetizátorral kísérem magamat, bővült a repertoárom is. Elég nagy az igény a mulatós dalokra ezért most már azokat is játszok és énekelek.
Felléptél a Fekete Mónika gyógyíttatására szerveződött jótékonysági rendezvényen. Szívesen veszel részt hasonló, karitatív eseményeken?
Természetesen ahol tudok segítek, ez változatlan maradt. Ha felkérnek jótékonysági rendezvényre örömmel megyek. Ha tudok segítek, s ez a jövőben is így marad, hiszen adni önzetlenül a legszebb dolog. Saját magam, édesanyám segítségével is szervezek koncerteket és jótékonysági rendezvényeket is. Ha hívnak fellépni, szívesen megyek.
Forrás: rehabportal.hu
Művészeti Gálaest
Kép forrása: mozduljegyesulet.blog.hu
Időpont: 2015. május 17. vasárnap, 15.00 óra
Helyszín: Aranytíz Kultúrház, Tolnay Klári Színpad, 3. emelet ( V. ker. Arany János utca 10.)
Mottónk: Fényességet küldeni az emberi szív mélységébe – ez a művészet hitvallása
Az est fővédnöke: KÁRÁSZY SZILVIA, zongoraművész, zeneszerző
Fellépő díszvendégek:
BLASKÓ PÉTER, a Nemzet Művésze, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
BALÁSSY BETTI, VARGA FERI, énekes házaspár
KÖLESÉRI SÁNDOR, színész, a Motiváció Alapítvány munkatársa
NAGY ALEXANDRA, a Barátok közt sztárja
SZABÓ ATTILA, Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar hegedűse
SZŰCS GABI , énekesnő
Az est házigazdái:
PAOR LILLA, a hatoscsatorna főszerkesztője
R. KÁRPÁTI PÉTER, színművész
Fellépők:
BALÁZS ZSOLT (ének), BLASKÓ BENCE, BODOR TÜNDE, (ének)
GALGÓCZY FERENCNÉ (vers), HARZA MÁRK (mesemondó)
HEGEDÜS PETRA (klarinét), LUX MUSICEA VEGYESKAR ÉS HANGSZER
EGYÜTTES, NINA T. (ének), PARADANCE COMPANY, (kerekes székes táncegyüttes), SZARKALÁB EGYÜTTES, TÓTH VIKTÓRIA (ének)
VISKI RAJMUND (vers)
Az est bevételéből az Egyesület az idei évi V. Jubileumi Balaton körüli tandemes kerékpártúra látássérült tagjainak a részvételét biztosítja.
Szeretettel:
Tálos Mónika és Marianna
Mozdulj! Egyesület
Agárdi Szilvia: Nem vagyunk mi ufók!
Fotó: Katona Tibor
A várvölgyi leány a “Fény árnyékában” című előadásával járja az országot, s ismerteti meg kortársait a látássérültek mindennapjaival.
– Az a célom, hogy megértessem a fiatalokkal: nem kell félni a látássérültektől, bátran szólítsanak meg bennünket, ha barátkozni, vagy segíteni szeretnének. Hiszen nem vagyunk mi ufók, csak egy kicsit másként éljük az életünket – mondja a sugárzó egyéniségű ifjú hölgy.
– Szituációs játékokkal teszem a diákok számára átélhetővé a látássérültek helyzetét, amiben egy szimulációs szemüveg is a segítségemre van. Ezt feltéve bárki megtapasztalhatja, milyen képet alkotnak a világról a vakok, csőlátással küzdők. Főállású angyalaként tavaly szeptember óta számos helyen megfordultam már előadásommal, s még jó pár helyet felkeresek az egy éves program keretében. Megyek, ahova hívnak – mesélt tovább Szilvi.
Mint elmondja, az előadás elején a diákok általában kissé megilletődve fogadják, de a végére teljesen megváltozik a szemléletük. Meglepődnek, hogy mi mindenre képes egy látássérült, s sokkal nyitottabbá válnak irányukba.
“Jómagam is sok lelki erőt merítek a reakcióikból, hihetetlenül feltölt, ha valaki mosolyog. Nem azt mondom, hogy látom, de érzem…”
S hogy mi van az énekléssel? Azt sem hagyta abba, előadásain hangjával is megörvendezteti hallgatóságát.
A Mindszenty-iskola amúgy nagy figyelmet fordít a diákok szemléletformálására, Egy hét múlva ugyancsak érzékenyítő órák sorát tartják az Esélyteremtési Ház szervezésében. A foglalkozásokon látássérültet segítő kutyával és jelnyelv tolmáccsal is találkozhatnak a diákok.
szerte az országból és határainkon túlról várjuk azokat az együtteseket, szólistákat, kórusokat, akik szívesen osztják meg velünk művészi tevékenységüket. Előadandó produkciójukat önállóan választhatják meg kb. 8-10 perces határidővel. Bármilyen zenei alkotás előadható, kórusmű, népzene, népdal, nóta, könnyűzene, opera stb. Az énekeseknél a megkötés az, hogy két dal előadása lehetséges, egy lassú és egy lendületesebb. A rendezvény célja, hogy közelebbről megismerjük egymást, tapasztalatainkat kicserélhessük és esetleg közös fellépéseken is részt vegyünk.
A zene mindenkié, csak élni kell tudni vele, és remélem, Önök élnek ezzel a felhívással, melyben láttathatják önmagukat.
Jelentkezési határidő:
2014. november 12.
Jelentkezni lehet a VGYHE irodájában e-mailen, levélben és személyesen Balog Tamás kulturális bizottsági tagnál.
A jelentkezésnek tartalmaznia kell: nevet, lakcímet, az együttes vagy kórus nevét, esetleg üzemeltetőjét és az előadandó számokat.
Érdeklődni telefonon, a 06-20-9770-356-os mobilszámon lehet Bereczk Istvánné KKB vezetőnél, valamint a Hermina Egyesület irodájában.
Sok sikert kívánva várjuk jelentkezéseiket, mert együtt mindig könnyebb a hétköznapok gondjait megoldani.
Üdvözlettel:
VGYHE Közművelődési és Kulturális Bizottsága
Hozd el anyát, apát, a tesót és a barátokat is!
A kicsiket és a nagyobbakat a következő programokkal várják:
motorverseny
tűzoltóautó bemutató
rally
játszóház
különleges integrált futóverseny
arcfestés
lufibohóc
zsonglőr
rajzverseny
tandemkerékpár kipróbálása
paralimpiai totó
KRESZ-park
érzékenyítő programok
játékos szájhigiéniás tanácsadás és egyéb érdekes programok
Találkozhattok a Roll Dance Kerekesszékes Tánccsoporttal, paralimpikonokkal, rally versenyzőkkel és meglepetésvendégekkel.
A színpadon fellép:
Köleséri Sanyi színész és stand-upos
Csillagszemű Táncegyüttes
Jánoki Márió
Harza Márk 11 éves mesemondó
Sas Sándor paralimpikon
a Fonyódi Alapfokú Művészeti iskola növendékei és még sokan mások
Műsorvezető: Pócs Gyula
A gyermeknap védnökei:
Béres Alexandra fitnesz Világ- és Európa-bajnok, valamint Orbán Csaba paralimpikon
Bővebb információ: Mozgássérültek Budapesti Egyesülete, telefon: 06-1/349-8172, 329-5299.
Zenével köszöntötték a tavaszt
Tóth Viktória zongorajátékával szórakoztatta az egybegyűlteket, majd Grubics Blanka varázsolta el gyönyörű hangjával a közönséget.
Kovács Kincső megindító gitárszólóval, Domoszlai János pedig szintén gitárral és énekkel zárta a fiatal tehetség sorát. Régi látássérült társunk szavalt és végezetül Csóka László lépett fel.
A rendezvényt az egyik magyar élelmiszerlánc támogatásával jött létre, üdítővel és aprósüteménnyel járult hozzá eme kellemes naphoz.
Ezúttal is köszönet Rasman Miklósnak az élelmiszerlánc területi vezetőjének.
Sokkal több nettó szeretet
Gördülő Tánccsoport
Összefogás és sokszínűség
A Mozdulj! Közhasznú Egyesület négy éve szervez különféle programokat, amelyek hidat képeznek fogyatékkal élők és egészségesek között. A sportesemények, művészeti gálák fő célja a láthatóság megteremtése azok számára, akik sokáig a társadalom kirekesztett, elrejtett, szégyellt tagjai voltak. Éppen ezért a jelszó az integráció: nem választják külön a sérült és ép embereket, hanem megmutatják, hogy a világban mindenkinek helye van, függetlenül attól, hogy többség vagy kisebbség tagja. A vállalkozás azért is példaértékű, mert Magyarországon a másság elfogadása nem tartozik a legfontosabb törekvések közé – kivéve persze ha valaki abba a kisebbségbe tartozik, akiknek varázsütésre megnő a lakása vagy a bankszámlája. Pedig a változatosság és a sokszínűség gyönyörű.
“Hiszem és vallom, hogy ezeknek az eseményeknek van létjogosultsága. Ki kell nyitni azokat a kapukat, amelyek ma a fogyatékkal élőket még mindenhol elválasztják a világtól. Azért küzdünk, hogy hasonló produkciók ne csak civil szervezetek bemutatóin, hanem színházakban is megjelenjenek. A mai délután megmutatja, hogy az erő az összefogásban van. Érdemes küzdeni, ha megvan a cél.”
– mondta el a Díványnak dr. Tálos Marianna, a Mozdulj! Közhasznú Egyesület alapító elnöke, az est szervezője.
Vágó Bernadett és Ivanova Daniela
A budapesti Aranytíz kulturális központban május 18-án rendezett “Integráció a színpadon a zene és a tánc jegyében” című művészeti gálán együtt léptek színpadra ép és fogyatékkal élő művészek, akik között Down-szindrómás ugyanúgy jelen volt, mint siket, látássérült, vagy kerekesszékes. És mindez ott, akkor nem számított. Sem a fogyatékosság jellege, sem a mértéke, ahogyan az sem, ha valaki esetleg “egészséges”. Mindenki tud olyat nyújtani, amit más nem. Valamilyen skálán mindenki kiesik a normális kategóriájából.
A negyedik alkalommal megrendezésre kerülő integrált művészeti bemutató most is telt házzal futott, amely azt jelzi, hogy egyre többen gondolják azt, hogy a fogyatékkal élők ugyanolyan értékes tagjai lehetnek egy társadalomnak, mint egészséges társaik.
„A budapesti Klauzál téri Lions Club örökös elnöke vagyok, úgyhogy a kapcsolódás adott. Egymás rendezvényeit is szoktuk támogatni, nem volt kérdés, hogy elvállalom a felkérést. A Mozdulj! Közhasznú Egyesület nagyon szép hivatást tölt be az esélyegyenlőség jegyében. A hátrányos helyzetű embereket nem sajnálni kell, hanem együtt dolgozni, és megosztani velük az örömöt.”
– nyilatkozta Fogarasiné dr. Radnai Katalin, az est fővédnöke.
László Attila és Krizbai Teca
A legfontosabb, hogy minél több ember számára láthatóvá váljanak, akár színpadon, akár a munkahelyükön. A székesfehérvári Hatpöttyös étteremben például – szintén az integráció jegyében – kizárólag sérült és megváltozott munkaképességű emberek dolgoznak, a vendégek száma pedig folyamatosan növekszik. Mert a rejtegetés mindig sokkal több nehézséggel és fájdalommal jár, mint kiállni mindenki elé és megmutatni: a kirekesztés ideje lejárt.
Az öltözőkben érezhető az izgalom, de az is, mekkora esélyt kapnak a bemutató résztvevői. Nincs nyafogás vagy hiszti, viszont sokkal több a nettó szeretet, mint egy átlagos rendezvényen. László Attila, a Csillag Születik 2011-es nyertese először vesz részt ezen a gálán. Szerinte a fogyatékossággal élő művészek sokkal jobban akarnak mindent, ezért a hozzáállásuk is pozitívabb.
Roll Dance Budapest Tánccsoport
Soha nem mondják, hogy soha
Napsugár Anna az ország egyetlen hivatalos jeltáncművésze. Az előadásra készülve arról mesél nekünk, hogy a jeltáncművészeti ágat már több országos táncművészeti verseny is befogadta. Nemcsak siketeknek akarnak játszani, hanem mindenkinek, aki szereti a zenét és a táncot. Először “Daloló kezek” néven indított csoportot, amelyhez egyre többen csatlakoztak: értelmi sérültek, látássérültek, hallássérültek, idősek és fiatalok egyaránt.
Napsugár Anna
„Azt szeretném, hogy minél többen lássák ezeket az embereket és egyúttal a jelnyelvhez is közelebb kerüljenek. A célunk az, hogy a fogyatékossággal élő emberek megmutathassák, hogy milyen értékeik vannak. Ha valaki lát minket, gondoljon arra, hogy m ugyanolyan emberek vagyunk, mint bárki más. Élhetünk bármilyen fogyatékossággal, oda lehetünk kötve bármihez, de soha nem mondjuk, hogy soha.”
– mondta az előadás előtt.
Kárászy Szilvia és Jánoki Márió
A Mozdulj! számos programot szervez a következő hetekben, hónapokban is. Június 7-én gyereknapot tartanak a Lurdy Házban, ahová elsősorban fogyatékkal élő gyerekeket várnak. Az integrált művészeti bemutató bevételét pedig az augusztusban rendezendő, Balaton körüli túrára fordítják, ahol látó és látássérült emberek tandemmel tekerik körbe a tavat. Együtt mozdulnak.
ParaSzuperSztár – a fogyatékossággal élő emberek tehetségkutatója
A ParaSzuperSztár célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig még nem tudták megmutatni magukat a szélesebb nyilvánosságnak, és a tehetségkutató folytatásaként egy tehetséggondozó program keretében segítse őket kulturális, művészeti pályájuk elindításában és kiteljesedésében. A rendezvény ötletgazdái Farkas Bálint színművész, Bálint Emese színész, énekes, harmonika művész, Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.
Kik nevezhetnek?
Bármely, magyarországi fogyatékossággal élő személy vagy csoport, a fogyatékosság típusától és életkortól függetlenül. A csoport maximum 10 főből állhat.
Van-e nevezési díj?
Nincs nevezési díj.
Hogyan nevezhet?
Nevezni a jelentkezési lap kitöltésével és e-mailben vagy postán történő visszaküldésével lehet. A jelentkezéseket e-mailben a paraszupersztar@meosz.hu e-mail címre, vagy postán a MEOSZ, 1032 Budapest, San Marco utca 76 címre lehet küldeni. Jelentkezési határidő: 2014. május 20. A nem a kiírásnak megfelelően beküldött, vagy határidő után beküldött jelentkezéseket nem vesszük figyelembe.
Jelentkezési határidő: 2014. május 20.
Előzsűrizés, területi döntők: 2014. május 21. – október
Döntő:2014. december 5.
Kiállítások, antológia megjelentetés, a nyertes produkciók és alkotások bemutatása, promóciója: 2014. december 5 – 2015. június 30.