A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.
Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.
Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)
Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.
Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!
Vakrepülés Színtársulat: Az éjszaka tapintása
Tegnap este a Vakrepülés Színtársulat, Az éjszaka tapintása c. előadásán jártunk Eszterrel és Danival. Az eredeti művet Donáti István írta, a rendező, Sallai Zoltán. A Vakrep egy különleges formáció jobbára vak színészekkel, minden előadás interaktív érzékenyítés, ahol a nézők ezúttal kivételesen hallgatók, szagolók, tapintók és ízlelők, mert látnivaló az nem sok van, egészen az előadás zárópillanatáig, amikor is a társulat tagjai “felfedik” magukat, mielőtt levonulnak a színpadról.
A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.
Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.
Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)
Megy tovább az előadás, egy, a főszereplő Péter (Pál Zsolt, “Pille”) és csábítója, Kalliopi (Máj Kriszta) között lezajló romantikus jelenetet hallgatva, nyúlnék Dani felé, de egy idegen vállat találok meg, a formájából ítélve női váll, már csak azért sem lehet Danié, mert a ruha tapintása is ismeretlen. Dani észreveszi, hogy őt keresem és megérint. Ahogy megsimítom a kezét, az első röpke gondolatom, ha én eltévedtem, talán ez a kéz is eltévedt, de aztán megérzem az összetéveszthetetlen gyűrűt az úján, tehát jó kéz van jó helyen. 🙂 Odasúgom Daninak, hogy az előbb letapiztam valakit, ő meg – a hangjából ítélve – mosolyogva visszasúgja, hogy igen, Esztert, hála az Égnek! 🙂 Közben a színpadon a mi pálinkánknak megfelelő, autentikus görög italt – úzót – bontanak, ánizs illat lengi be a teret (gyengébbek kedvéért: Negro), ami egy kellemetlen pillanatig a fájdalomcsillapító illatát és ízét is eszembe juttatja, amit néhanapján szedek.
Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.
Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!
Időpont: 2017. október 30. hétfő, 18:00
Helyszín: Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertő park 12.)
Megközelíthető: Az Örs Vezér térről a 82 trolival a 2. megállónál leszállva (Vezér utca)
Egy riport a tagokkal, két részletben:
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/az-ejszaka-tapintasa/1093
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/a-vakok-vilaga/1112
És egy másik, kicsit személyesebb hangvételű, Máj Krisztával és Pál Zsolttal, a társulat művészeti vezetőivel:
https://www.youtube.com/watch?v=jRrgBunHyK8
Az előadáshoz tartozó Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/230770700788501/?acontext=%7B%22ref%22%3A%223%22%2C%22ref_newsfeed_story_type%22%3A%22regular%22%2C%22feed_story_type%22%3A%2222%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D

Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további ismertetőket olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983
Szemlélet formálás ovisoknak a Zuglói civilházban
A civil ház színház termét rendeztük be az érzékenyítő program számára. Érkezés és köszöntés után minden gyermek kapott szemtakarót és egymás vállát fogva, vonatozva jöttek be a terembe.

Hét asztalnál foglaltak helyet. Minden asztal egy-egy állomást jelölt és különböző foglalkozások történtek. Az I. asztalnál Jánosi Vera, első nap Mészáros Ági várta a kicsiket műanyag és igazi gyümölcsök, különböző játékok tapintásának felismerésével,

II. asztalnál Tóth Andi az ízek érzékelésének világába avatta be a gyerkőcöket. Itt kóstolhattak édeset, sósat, savanyút, keserűt, amit banán, ropi, citrom, étcsokoládé segítségével érzékeltettünk. Sajnos voltak gyerekek, akik az ételérzékenységük miatt, nem kóstolhattak meg néhány ételt.

III. asztalnál Kollárszky Bogi a hangok világába kalauzolta az ovisokat. Laptopjáról lejátszott néhány mindennap hallható hang részletet, majd kis dobozokba rejtve különböző tárgyak (kupak, rizs, só) hangjait kellett felismerni, amit a gyerekek ügyesen ki is találtak.

IV. asztalnál Bernáth Zsu a szaglás érzékszervére ható különböző illatokat (fahéj, kakaó, kávé, illatosított zsebkendő) mutatott be. Itt is egész ügyesek voltak a gyerkőcök.
V. asztalnál Lenkai Viki szintén a tapintást tette próbára játékos feladatokkal. Volt itt kirakó, párosító játék, amit bekötött szemmel kellett a gyerekeknek összeállítani, kis dobozban különböző tárgyakat rejtettünk el, ezeket kellett felismerni.

VI. asztalnál Tanai Csaba és Bonca kutyus várta a gyerekeket. Csabitól megtudhatták, hogy mit jelent az, hogy egy kutya vakvezető, mikor dolgozik a kutya, mit szabad és mit nem szabad csinálni a vakvezető kutyákkal. Hogyan segíthetnek egy látássérült embernek.
VII. asztalnál Koós Andi a Braille írás-olvasás rejtelmeibe vezette be a kicsiket.
VIII. és egyben utolsó állomás az audionarrált mese volt. S. Tóth Erika röviden ismertette az audionarráció lényegét és ezután kezdődött a vetítés. A gyerekek többsége szemtakaróban és szájtátva “nézték“(hallgatták) a Kockás fülű nyúl történetét. Jó választás volt ez a mese, mert a gyerekek kevés kivétellel nem is hallottak róla.

A program végén minden ovis kapott egy kifestő könyvet és az állomásokat jelképező nyolc matricát, amit otthon kiszínezhetnek, a matricákat beragaszthatják.

A programhoz kapcsolódik egy rajz pályázat, amit minden oviból október 20-ig várunk. A nyertesek október 26-án vehetik át a nyereményüket.
Köszönjük a Zuglói Önkormányzat támogatását a szemléletformáló programunk megvalósításához. Köszönet a Zuglói Civil Háznak, hogy befogadott bennünket erre a négy napra.
Kiss Márta, Tanai Csaba
Közösségi civil szervezők
Szemléletformáló foglalkozás Zugló ovisainak
A négy napön közel 400 gyermek érkezett hozzánk Zugló öt óvodájából: a Zöld lurkók, a Narancs, a Napsugár, a Játékszín és aTündérkert óvodák gyerkőcei jöttek el hozzánk óvó nénik és dadák kíséretében. A Civil Ház színháztermét rendeztük be az érzékenyítő program számára. Érkezés és köszöntés után minden gyermek kapott szemtakarót és egymás vállát fogva, vonatozva jöttek be a terembe.

Hét asztalnál foglaltak helyet. Minden asztal egy-egy állomást jelölt és különböző foglalkozások történtek. Az első asztalnál Jánosi Vera, első nap Mészáros Ági várta a kicsiket műanyag és igazi gyümölcsök, különböző játékok tapintásának felismerésével.

A második asztalnál Tóth Andi az ízek érzékelésének világába avatta be a gyerkőcöket. Itt kóstolhattak édeset, sósat, savanyút, keserűt, amit banán, ropi, citrom, étcsokoládé segítségével érzékeltettünk. Sajnos voltak gyerekek, akik az ételérzékenységük miatt, nem kóstolhattak meg néhány ételt.

A harmadik asztalnál Kollárszky Bogi a hangok világába kalauzolta az ovisokat. Laptopjáról lejátszott néhány mindennap hallható hangrészletet, majd kis dobozokba rejtve különböző tárgyak (kupak, rizs, só) hangjait kellett felismerni, amit a gyerekek ügyesen ki is találtak.

A negyedik asztalnál Bernáth Zsu a szaglás érzékszervére ható különböző illatokat (fahéj, kakaó, kávé, illatosított zsebkendő) mutatott be. Itt is egész ügyesek voltak a gyerkőcök.

Az ötödik asztalnál Lenkai Viki szintén a tapintást tette próbára játékos feladatokkal. Volt itt kirakó, párosító játék, amit bekötött szemmel kellett a gyerekeknek összeállítani, kis dobozban különböző tárgyakat rejtettünk el, ezeket kellett felismerni.

A hatodik asztalnál Tanai Csaba és Bonca kutyus várta a gyerekeket. Csabitól megtudhatták, hogy mit jelent az, hogy egy kutya vakvezető, mikor dolgozik a kutya, mit szabad és mit nem szabad csinálni a vakvezető kutyákkal. Hogyan segíthetnek egy látássérült embernek.

A hetedik asztalnál Koós Andi a Braille írás-olvasás rejtelmeibe vezette be a kicsiket.

A nyolcadik és egyben utolsó állomás az audionarrált mese volt. S. Tóth Erika röviden ismertette az audionarráció lényegét, majd ezután kezdődött a vetítés. A gyerekek többsége szemtakaróban és szájtátva “nézték”(hallgatták) a Kockás fülű nyúl történetét. Jó választás volt ez a mese, mert a gyerekek kevés kivétellel nem is hallottak róla.
A program végén minden ovis kapott egy kifestő könyvet és az állomásokat jelképező nyolc matricát, amit otthon kiszínezhetnek, a matricákat beragaszthatják.

A programhoz kapcsolódik egy rajz pályázat, amit minden oviból október 20-ig vártunk. A nyertesek október 26-án vehették át a nyereményüket.
Köszönjük a Zuglói Önkormányzat támogatását a szemléletformáló programunk megvalósításához!
Köszönet a Zuglói Civil Háznak, hogy befogadott bennünket erre a négy napra!
Kiss Márti és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők
Kispest lámpásai a Mihály-napi Búcsúban
A KMO Művelődési Ház és Kispest Önkormányzata ismét megrendezte a már hagyományos Mihály-napi búcsút a kispesti Templom téren. A búcsút esős idő miatt egy héttel később, szeptember 30-án tartották, kellemes, napos időben.
Változatos programokkal, neves művészek fellépésével, kézműves kirakodó vásárral várták a kicsiket és nagyokat egyaránt. A családi nyárbúcsúztató esemény mindig érdekes színfolt a kerületben. Vásári forgatag, gyermekeknek és felnőtteknek szóló muzsika fogadta az érdeklődő sokaságot! Volt tulipántos népi játszótér kosaras fakörhintával, és számtalan játékkal, állatsimogató, népi kézműveskedés és perecsütöde.

Mi a színpad közelében kaptunk helyet, így élvezhettük a különböző műsorokat. A kellemes őszi idő kicsalogatta az embereket a búcsúba, és minket is szép számmal felkerestek. A látogatóknak bemutattuk egyesületünket (VGYKE), és beszéltünk a kerületben végzett munkánkról (Kispest Lámpásai).
A Láthatár boltban vásárolható árukból vittünk „kis ízelítőt”, és érzékenyítettünk. A felnőttek inkább a különféle segédeszközök és szimulációs szemüvegek, nagyítók, pattintós tű iránt érdeklődtek, szórólapot vittek, a gyerekeknél az érzékenyítés: illatok, hangok, párosítás szemtakaróval és a dominó, illetve a sakk volt a sláger. Mindkét korosztálynál a beszélő eszközök: színfelismerő, számológép és hőmérő stb. vitte el a pálmát.
Köszönjük a szervezőknek, hogy helyet biztosítottak számunkra, és idén is részt vehettünk ezen a kellemes nyárvégi programon!
Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők
A kockásfülű nyúl (narrációval)
Hallgassák szeretettel!
https://www.youtube.com/watch?v=5bjZdsoWAIY
Néhány visszajelzés a narráció kapcsán hűséges olvasóim, “hallgatóim” köréből, köszönöm! 🙂
Hermann Tibor:
“Teljes, igaz, tiszta szívemből gratulálok, nagyon profi, igényes, minőségi munka! 🙂 Kisgyermek koromban mondhatni sajátos “narrációval” néztem a sorozat szinte mindenegyes epizódját, felülmúlhatatlanul jó érzés e módszer segítségével újra átélni a kis nyuszi kalandját, csak így tovább, tényleg fantasztikus lett!”
Györök Márk:
“Erika! Gratulálok a narrációval elkészített filmhez! kíváncsi vagyok hogyan fogadták az ovisok, mit szóltak hozzá! Akkor te is csinálod az érzékenyítést a vgyke szemléletformáló programjának keretein belül? Még egyszer gratula! Szerintem teljes joggal lehetsz büszke magadra, és a csapatra akikkel készítettétek az audionarrációkat! Nagyon tetszenek a te posztjaid, illetve a hozzászólásaid is, amelyeket közzé teszel a csoportban.”
Velegi Dorottya:
“Köszönöm!!!! 🙂 Anno rengeteget bánkódtam amiatt, hogy rajzfilm lévén nem tudtam követni ezeket a meséket, így a korombéli unokatesókkal sem tudtam megvitatni az aktuális részt. Most már legalább van némi fogalmam, miből maradtam ki. 😀 ”
Tetszett a mese? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com címre, köszönöm! A https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalon további narrációkat, élménybeszámolókat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, látogasson el oda is, szeretettel várom!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
+3630 755 6983
Érzékenyítő beszélgetést tartottunk Szentendrén
Szentendrén, a Református Gimnázium diákjaival érzékenyítő beszélgetést tartottunk Szentmiklóssy András vak sorstársunkkal együtt.

A beszélgetésen 65 kilencedik évfolyamos diák és három pedagógus vett részt. Először sorstársunkkal közösen bemutattunk több olyan élethelyzetet, amikor a vak embernek szüksége van a segítségre. Annak fontosságát helyeztük előtérbe, hogy tájékoztassuk a vak embert arról, ami előtte vagy körülötte van. Beszéltünk arról is, hogy fontos a segítségnyújtásnál, hogy a látó és a vak ember mozgása összhangba kerüljön. Ez akkor tud jól működni, ha előre megbeszélik.

Kérdéseket tettünk fel a diákoknak. Megkérdeztük, hogy miért van szükség a fehér botra? Hogyan jut el az információ a vak emberhez? Hallottunk jó válaszokat is, de a hiányos ismereteiket közösen megbeszéltük.
Elmondtuk azt is a vak ember mindent el tud végezni a megszokott környezetében, de neki több időre van szüksége, mint annak, aki lát. Az audionarrációról is volt szó. A diákok végig figyeltek arra, amiről beszéltünk. A bátrabbak kérdéseket is tettek fel.
Beszélgetésünk végéhez közeledve még elmondtuk a diákoknak, hogy minden helyzetben menjenek oda bátran a vak emberhez és segítsenek neki.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
A VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!
Táborozó gyerekek érzékenyítése Újpesten!
Minden alkalommal nagy lelkesedéssel, kíváncsisággal indulunk Erával érzékenyíteni.

Az idén, már két alkalommal volt szerencsénk a gyerekekhez közel kerülni az érzékenyítés kapcsán. A csoportok nyáron általában vegyes korosztályúak, ezért mi kevesebbet beszélünk, inkább, velük közösen kérdések válaszolására bíztatva, eljátszatva a szituációt érzékenyítünk.

Az első kérdésünk hozzájuk, hogy találkoztak-e már velünk. Több csoportban is általában a legelevenebb gyerkőcök jelentkeznek, és mondják el, mikor láttak, hallottak minket. Ezek a percek azok, amiért imádjuk ezt a munkát, amikor a gyerekek csendben figyelik a társukat, ahogyan például eljátssza Pankával, a segítségnyújtást. Vagy betakart szemmel ismeri fel az illatokat, párosítanak különböző anyagokat, kancsóból pohárba öntik a vizet. A legnagyobb megdöbbenésünkre úgy kapjuk a válaszaikat kérdéseinkre, ahogy azt hónapokkal, vagy tavaly ilyenkor hallották tőlünk.
Már nagyon várjuk a következő találkozást a gyerekekkel!
Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők
Mozgalmas Április Rákosmentén
Április első keddjén tartottuk a klubnapunkat a Rákoshegyi Közösségi házban. Elsőként mindenki elmesélte mi történt vele azóta, amióta nem találkoztunk. Ez jó alkalom arra, hogy jobban megismerjük egymást.
Eközben vetődött föl egy tagunk részéről, hogy hívjunk meg egy orvost, aki a modern szemészeti kutatásokat és az új eljárásokat ismerteti nekünk. Kérésének igyekszünk eleget tenni.
Aztán kolléganőnk, Márti következett a Láthatár boltunk színeiben, aki ismertette velünk a magával hozott termékeket: különböző nagyítókat, konyhai eszközöket, amiket ki is lehetett próbálni. Szóba kerültek egy kicsit a húsvéti népszokások is.
Mivel a Művelődési Háznak, ahol vagyunk, új művelődésszervezője van Telek Mónika személyében, megkértük, hogy mutatkozzon be nekünk, és meséljen a Házban folyó programokról. Ennek során merült föl, hogy szívesen csatlakozunk egy olyan nyílt naphoz, amelynek alkalmával a Házban működő szervezetek és egyesületek jobban megismerhetik egymást. A Közösségi Ház vezetője örömmel üdvözölte a kívánságunkat, és megígérte, hogy feltétlenül meghív bennünket, ha ilyet szerveznek.
Ezúttal is Jana muzsikája tette színesebbé a klubdélutánt, melyen 15-en vettünk részt.

Április 7-én a Vigyázó Sándor Művelődési Házban vettünk részt az „Aranyláz” c. zenés irodalmi műsoron, mely az idei költészet napja előtt tisztelgett.

A Színházteremben a Hoppál Mihály Band adott elő ismert és mai szerzőktől való megzenésített verseket, amelyek Arany Jánoshoz kötődtek valamilyen formában, Ebben az évben ünnepeljük ugyanis a költő 200. születésnapját. Hoppál Mihály Band stílusban átdolgozott zeneszámokat gitár, fuvola, tangóharmonika, klarinét, beatbox színesítette.
Az Együttes egyébként 2014-ben alakult. Három műfaj elemeiből alakították ki hangzásukat: dzsessz, világzene, beatbox. Keresik az egyedi, szokásostól eltérő zenei megoldásokat. Előszeretettel alkalmazzák kortárs költők szövegeit dalaikban (forrás: wikipédia).
Ráadásként eljátszottak azzal a gondolattal, hogy miként szólt volna a Tündér című vers, ha Weöres Sándor és Jimmy Hendrix találkozott volna. Nagyon jó hangulatú estét töltöttünk a zenekarral. A programon 14-en vettünk részt.
Április 11-én pedig érzékenyítésen voltunk a XVII. kerületi Czimra Gyula Általános Iskola két osztályában.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők
Friss Hús Rövidfilmfesztivál: Láthatatlanul
Lehet, hogy filmesztétaként – ami nem vagyok – más szemszögből látnám, más részletek domborodnának ki számomra, de mivel elsősorban látássérültekkel dolgozó, többnyire mindenből szakmát csináló kekec nézői minőségemben voltam jelen, én érzékenyítőfilmnek láttam ezt a félig-meddig szerelmi történetet. Nem tudtam szabadulni a “nézd meg, ezt így csinálja egy vak” klasszikus attitűdtől, ami a szemléletformáló programok sajátja. Egy érzékenyítés, mindig kicsit didaktikus jellegű, bár ezt megpróbálhatja az ember a lehető legjátékosabbá tenni. Ez a film is ilyen volt, tanító jelleg, de sajnos a csipetnyi szerelmi felhang ellenére is túl kevés játékossággal. Hozzáteszem, kibicnek semmi se drága, én magam se tudom, hogyan lehetne látó nézők számára egy vak ember mindennapjait nem didaktikus keretben ábrázolni.
Na jó, most mégis eszembe jutott egy ellenpélda, Hernádi Gábor Lora című filmje, ahol a vak főszereplőnk (Lucia Brawley) épp olyan tapasztalatlan a számára viszonylag új állapottal kapcsolatban, mint maga a néző, úgyhogy együtt bukdácsolnak a – enyhe képzavarral élve – tudatlanság sötétjében. A Lorában valahogy nem a vakság van a középpontban, hanem egy érzelmi trauma, aminek a vakság csak következménye. Az más kérdés, hogy így viszont számos elemében “szakszerűtlen” a film, hiszen Lora maga sem rendelkezik a kellő “vakos ismeretekkel”, viszont ettől válik elvonatkoztatottá, kevésbé szájbarágóssá a történet. Hogy csak egy példát említsek: a lány – bár látóként kedvelte a színes ruhákat – vakként csak feketét hord, mondván akkor nem tévedhet nagyot. Mivel egyedül él, ezt az állapotot leküzdhetetlen kihívásnak tekinti, de csak mert járatlan a “vakos praktikákban”. Az attitűdje teljesen érthető és emberi, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy előtte még csak látássérült sem volt.
De térjünk vissza a Láthatatlanul c. alkotásra. Itt a főhős, Balázs (Barkó Tamás) született vak és nem csak szerepe szerint (ahogy a Lorában Lucia Brawley), hanem a valóságban is. A másik főszereplővel Annával (Józsa Bettina) egy a Láthatatlan Kiállításra emlékeztető programon találkozik, ahol a fiú az egyik tárlatvezető. Elég rendhagyó, bár szerintem kissé direkt megoldásként az első néhány képkocka sötét, csak a jelenlévők hangját halljuk, hogy a néző belehelyezkedhessen a vak főszereplő és az általa vezetett látogatók nézőpontjába, helyzetébe.
Már az első pillanattól érdekes a szituáció, mert Anna a pasijával (Ladányi Jakab) érkezik a kiállításra, aki aztán kis időre magára hagyja barátnőjét és Balázst, hogy egyedül bóklászhasson a sötétben. Balázsnak tetszik a lány, ezért él a kínálkozó lehetőséggel és kicsit közelebbi fizikai kontaktusba lép Annával, semmint a kísérési szituáció indokolná. Annának ez ugyan feltűnik, de csak furcsa bizonytalanságként, amivel nem tud mit kezdeni. Meg is említi barátjának, mikor hazafelé tartanak a tárlatvezetés után, de mindkettejükben felmerül, joggal, hogy nem értelmezik-e mégis félre a gesztust. Vajon hol végződik egy vak ember számára a helyzeti kiszolgáltatottságból adódó fizikai kontaktus és hol kezdődik az intimitás? Pl: Ha Balázs úgy mutat meg a sötétben egy tárgyat Annának, hogy ráteszi a lány kezét, de a sajátját közben “elfelejti” rögtön levenni róla, az valami “vakos dolog”, amit egy látó nem érthet vagy kétségtelen flört?
Balázs otthon megbeszéli vak lakótársával (Ócsvári Áron) a történteket, maga is érzi, hogy kicsit “sok” volt a lánynak elsőre, közben megfigyelhetjük, hogyan szeleteli a zöldséget egy konyhában járatos vak fiatal… A következő jelenetben, mikor a két főszereplő az utcán véletlenül összefut, amire furcsán néztem. A vak srác egy afféle “szentinel”-jelenetben kihallja az utcazajból a Anna hangját, aki éppen telefonál! Hát jó. Balázson, aki talán munkahelyi egyenpólóját felejtette magán, jól kivehető fekete-fehér pontok, ki tudja miért, mindenesetre kissé stigmatizálóan hat. A “négy érzék” felirat lehet belső poén, de mivel a nézők többsége nem ismeri a Braille-írást, marad a kellemetlen benyomás, hogy hősünk bélyeget visel, “hahó, vak vagyok”. Bár ki tudja, lehet, így fejezi ki önmagát, mint a rockerek a Nirvánás felsővel…
A fiú bocsánatot kér és sűrű szabadkozások közepette randira hívja a meglepett lányt. Megbeszélik, hogy Balázs megvárja munka után. A Ludwig Múzeum lépcsőjén ülve a fiú tudni szeretné, hogy kiszemeltje vajon randiöltözékben érkezett-e a találkára, ezért megkérdezi, milyen a cipője, de Anna nem ad túl részletes leírást, tovább kérdezni pedig feltűnő lenne, úgyhogy a fiú ráhagyja. Számos “érzékenyítős”, klisébe hajló kérdés után a Anna felveti, hogy Balázs megnézhetné az arcát… Jó, itt nekem megint fennakadt a szemem, mert megszoktam, hogy “ilyet nem játszunk”, még ha az Asszony illata című nagybecsű klasszikus mást is állít. Persze ki tudja, ha vonzónak találjuk vakként a másikat, ez egy remek “visszaélési” lehetőség, csak aztán lejjebb ne tévedjen a kezünk, véletlenül… Vagy de, csak az már egy másik történet. (Sic!). Szóval egy érzelmes és képileg erősen kifeszített jelenetben megtörténik az arctapi és az otthon kissé hanyagolt lány, aki Balázs közeledését egyre imponálóbbnak érzi, felajánlja, hogy menjenek el együtt moziba, mert – mint kiderül – a srác egyik régi kedvencét épp vetítik valahol.
Otthon a két vak fiatal a lábfetisizmusról viccelődik, miközben Balázs mezítláb mossa fel a nappalit (megint csak nem tudni, miért). Majd szóba kerül a zavarba ejtő téma, amiről jobb nem is beszélni, de most akkor is kell, mert ez a film – egyébként kifejezetten bátor húzásként – fel meri vállalni. Az a valóban életszerű kérdés merül fel Balázsban: vajon nem csak a vakság, mint kuriózum érdekli Annát? Honnan tudhatja egy vak ember, hogy önmagáért vonzódnak hozzá és nem csak azért mert “más”. Itt váratlan fordulatot vesz a történet. Annának hirtelen közbejön valami és lemondja a randit. Balázs ezt személyes sérelemként értékeli, mert nem tud elvonatkoztatni saját fogyatékosságától, mint mentalitásának, énképnek egyik alapvető motívumától. Meggyőződése, hogy ez azért történt, mert ő vak és mert minden lány ugyanolyan, így az fel sem merül benne, hogy Annának tényleg közbejött valami (csak mi tudjuk, hogy igen).
Mikor újra találkoznak, Balázs olyan agresszívan vonja kérdőre a lányt, hogy sikeresen elüldözi, saját frusztrációját, önbeteljesítő feltételezését váltva ezzel valóra. Az egyik zárókép, hogy ismét a Ludwig Múzeum lépcsőjén ül és várja a lányt, de amikor az észreveszi, szó nélkül megy el mögötte. Balázs valószínűleg hallja ezt, de nem reagál. Már a stáblista gördül a szemünk előtt, amikor azt látjuk-halljuk, hogy a fiú átkísérteti magát az úton egy kedves fiatal turistacsajjal, akivel azon nyomban ki is kezd… Így múlik el a világ dicsősége. Felemás érzésekkel jöttem ki a nézőtérről…
A beszámolót írta: S. Tóth Erika
Rendhagyó osztályfőnöki óra a KMO-ban
Március 22-én Varró Mariann szervezésében rendhagyó osztályfőnöki órára került sor a KMO-ban, melyre egyesületünket, a VGYKE-t hívta érzékenyítő foglalkozást tartani kisiskolások részére. Elsődleges célunk, hogy interaktív, elfogadást segítő foglalkozás keretében, a gyerekekhez közelebb vigyük a „fogyatékkal élők” mindennapi élethelyzeteit, megkönnyítve ezzel a kommunikációt és a segítségnyújtást.
A rendhagyó osztályfőnöki órára a Kós Károly Általános Iskolából 30, az Eötvös József Általános Iskolából 21 gyerek érkezett. Az érzékenyítés két helyszínen folyt. Egyik teremben Mészáros Ágnes, egyesületünk alelnöke, beszélgetős érzékenyítést tartott, melyből a gyerekek megtudhatták, ki számít látássérültnek, mi segíti a vakokat például a közlekedésnél, milyen nehézségek adódnak a mindennapi tevékenységek során? A gyerekek végig aktívak voltak, bátran tettek fel kérdéseket.
A gyakorlati bemutatókon Krayné Faragó Zsuzsa segítségével kipróbálhatták, milyen vakon a zokni-párosítás, hogyan tudnak vizet tölteni kancsóból pohárba, és megtapasztalhatták, hogy a vízszintjelző milyen nagy segítség ebben. Benke Richárd a beszélő telefonos alkalmazásokat mutatta be, köztük a pénzfelismerő alkalmazást is. Előzőleg a gyerekek bekötött szemmel próbáltak pénzérméket felismerni, és feltették a kérdést, hogyan ismerik fel a vakok a papírpénzeket?


A másik teremben Acsay Péter a fehérbotos közlekedést mutatta be, és a gyerekek azt is gyakorolhatták vele, hogyan kell helyesen segíteni az utcán közlekedő vakoknak. Tanai Csaba Bonca kutyával érkezett, aki azonnal belopta magát a társaság szívébe. Csaba mesélt arról, milyen kutyafajták alkalmasak vakvezető kutyának, milyen orvosi vizsgálatok és alkalmassági vizsgálat előzi meg a képzést, elmondta, mekkora segítség egy vakvezető kutya a balesetmentes közlekedésben.

A foglalkozás során azt próbáltuk tudatosítani a gyerekekben, hogy nem sajnálatra van szükségük a fogyatékkal élőknek, hanem olyan emberekre, akik tudják kezelni a helyzetet, nem ismeretlen számukra a segítségnyújtás fogalma, nem félnek odamenni egy fogyatékossággal élő emberhez. Bízom benne, hogy sikerült és lesz folytatás!
A rendezvényen a helyi médiumok (Kispest tv, Kispesti Magazin, kispest.hu) is részt vettek.
Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező
Bocsánatkérés a kampányfilmért

A kép forrása: index.hu
A kisfilm főszerepében egy ötvenes éveiben járó férfit látunk, akit bűnösnek mond ki a bíróság, mert nem mozgott eleget és sokat dohányzott. Az ítélet: rák! De a bírónő még rákérdez, hogy akar-e még egy esélyt, majd a narrátorhang azt mondja: Adjon egy esélyt Ön is, adója egy százalékával most ön is segítheti a Magyar Rákellenes Liga munkáját.
A film megjelenése után külön Facebook-csoport is alakult, hogy tiltakozzanak a film üzenete ellen “Nem vagyok vádlott” néven. Az első felháborodásra adott reakció a ligától nem volt túl szerencsés: az egyik ötletgazda, a Liga elnöke, Bittner Nóra a Tv2-ben beszélt arról, hogy egyáltalán nem érti ezeket a negatív reakciókat a reklámfilmmel kapcsolatban, ő nem érzi bántónak, sértőnek.
A liga legfrissebb, Bittner által jegyzett közleményében azt írja:
Bocsánatot kérünk mindazoktól, akiket megbántottunk kampányfilmünkkel. Nem szerettünk volna megsérteni senkit, semmiképpen nem volt célunk a gyógyult és jelenleg küzdő betegek támadása. A Magyar Rákellenes Liga 26 éve a daganatos betegekért küzd és ez így lesz a továbbiakban is. A filmet levettük a honlapunkról és a facebook oldalunkról is.
Bittner a tévében korábban arról beszélt, hogy a daganat kialakulásának külső és belső tényezői is vannak, de a rizikótényezőt emeli a dohányzás, a túlsúly, ők pedig csak arra szerették volna felhívni a figyelmet, hogy ami elkerülhető, azt kerüljük el. Hozzátette, hogy a nemzetközi rákellenes unió is egyre inkább az egyéni és a társadalmi felelősségre hívja fel a figyelmet, ezzel a filmmel pedig azok figyelmét szerették volna felhívni, akik most még nem is gondolják, hogy őket is érintheti a rák.
A friss közleményben azt írja:
„Az idei kampányfilmünkből eredő félreértések kapcsán szeretnénk tisztázni a Magyar Rákellenes Liga üzenetét. Többen, önerőből felfedezett, immáron sikeresen gyógyult személyek támadásnak vélték a reklámunk figyelemfelkeltő tartalmát.
Tekintettel arra, hogy ennek az évnek a mottója az egyén és a társadalom felelősségének hangsúlyozása, ezért ennek a reklámnak a célja a magyar társadalom megszólítása. Az idei cél a megelőzésre, az egészséges életmódra való felhívás – hiszen ebben van az egyén felelőssége, a genetikai adottságokon és a környezeten nem tudunk változtatni!
A célközönség a még nem beteg, de helytelen életmód miatt fenyegetett emberek csoportja, akik figyelmét csak erősebb üzenettel lehet elérni! Csak egy adat: Az ingyenes szűrővizsgálatok részvételi aránya 40% körüli, és a panaszt okozó daganatok 70%-a már áttétes! Tegyünk együtt a szűrővizsgálatokon való részvételért! Megértésüket és az Önöktől kapott Második Esélyt köszönjük!“
Forrás: index.hu
Rendhagyó szemléletformálás
A vak emberekre figyelmet felhívó kampányt, egy csokigyártó cég kreatív műhelye nyerte meg. Az volt a céljuk, hogy a kampánnyal találkozó emberek a vakok nézőpontjából kezdjenek el gondolkodni. Mindezt úgy akarták megvalósítani, hogy a kampány ne sajnálkozást váltson ki, ne legyen közhelyes és ne felejtsék el abban a pillanatban, amint elhagyták a helyszínt. Hogyan oldották meg?
A kampánynak egyetlen helyszíne volt, Londonban a Farringdon nevű metrómegállónál lévő buszmegálló. A buszmegálló oldalában, a várakozókat védő üvegfelületet cserélték ki. A közel 2 méter magas és 1,5 méter széles üveglap helyére, egy csokiszínű plakátot helyeztek el, melynek a jobb alsó sarkában látszik a csoki csomagolása, de a plakát többi részén csak braille-felirat látható.

A kép forrása: http://www.campaignlive.co.uk/
A felirat egy humorosnak szánt megjegyzés: “egyszer elkaptam egy valóban gyors buszt, de kiderült, hogy egy tűzoltó volt”, mely utal a vak embereknek a helyzetére, akik nem látják milyen jármű áll be a megállóba.
Az alábbi képen látható közelről a braille-felirat, mely valóban csak látható, ugyanis tapintani elég nehéz lenne. Egy-egy braille-pont ugyanis több centiméter átmérőjű félgömb, így a 6 cella letapogatása szinte lehetetlen. Valójában ez egy felnagyított braille-írásra sikeredett:

A kép forrása: https://www.creativereview.co.uk/
Mi lett ennek az egyetlen plakátnak a hatása? Akik találkoztak a plakáttal, vajon elgondolkodtak azon, hogy létezik braille-írás, léteznek a társadalomban olyan látássérültek akik vakok és közülük olyan is akad, aki így olvas?
Nem! Néhány elismerő szót leszámítva, nagyon sok felháborodott üzenetet kapott a cég. A kapott kritikák annak szóltak, hogy egy vak ember eleve észre sem veszi a plakátot, ha pedig valaki szólna is nekik, egy koszos felületet vajon miért is tapogatna össze valaki egy reklám elolvasása miatt? Mások azt is felvetették, hogy mi van azokkal a látássérültekkel, akik nem ismerik a braille-írást? Egyes emberek odáig is elmentek, hogy a vak ismerősüket elvitték a plakát kiolvasása miatt a helyszínre, de a pontok hatalmas mérete miatt ez nem sikerült. Szó szerint emberek ezrei kezdték elemezni a vak emberek szempontjából a plakátot, pontosabban annak az elhibázott megvalósítását. Sokan írogattak arról, hogy nem lehet érzékenységet mutatni egy csoport felé a csoport megismerése nélkül és mennyire ártalmasak ezek a színlelt megoldások.
Ezen a ponton talán már kiderült, hogy a kreatív műhelynek éppen ez volt a célja! Ezzel a szándékosan elhibázott plakáttal éppen azt akarták elérni, hogy irányuljon a figyelem a kiüresedett szólamok helyett a látássérültek valódi igényeire és azt ne a látók fogalmazzák meg, hanem az érintettek nyilatkozata legyen ebben a tekintetben az igazodási pont. Ha belegondolunk, ez valóban megtörtént, mivel többen a látássérült rokonaik és ismerőseik véleményét kérték ki és tolmácsolták a nyilvánosság felé.
Honnan lehet tudni, hogy a cég nem utólag találta ki védekezésnek ezt az egészet? Onnan, hogy ez előtt a kampány előtt, egy hallássérültekkel foglalkozó kampányban hasonlóan jártak el. Akkor egy kisfilmet készítettek, melyben két hölgy azt “beszéli” el egymásnak jeleléssel, hogy az egyiknek a kutyája, lenyelte a hallókészüléket. A kisfilmhez nincs felirat, nincs hangsávja, nincs audionarrálva sem, így a halló emberek, a látássérültek, de még a brit jelnyelvet nem értő hallássérültek is eleve ki vannak zárva a megértéséből.
A plakát ma még kint van, de holnaptól már nincs, mert elérte a célját. Mindenesetre üdítő kivételt jelent azon társadalmi célú kampányok közül, melyek semmilyen érdemi hatást sem értek el.
Forrás: https://www.creativereview.co.uk