Mintha egy kifestőkönyv egyik lapját látnánk. Felül pillangó felirat, alatta egy versike:
Az előre megrajzolt két ábrát, egy pillangót és egy virágot az alkotó kezek kicsit még szálkásan ugyan, de nagy odaadással szivárványosra színezték: a lepke teste piros, egyik szárnya kék és narancssárga, a másik jórészt citromsárga és barna, de itt-ott kék, piros és lila is. Mindkét szárnyon négy-négy pápaszem látható, ezek is mind különböző színűek. A pillangó melletti virág egynemű bordó, a kicsi, aki színezte, néhol kiszaladt a vonalból, de azért látszik, hogy nagyon igyekezett.
Ez a szálkás, helyeként hiányos színezés és néhol a vonalakon való túlfutás a kicsik korából, kézkoordinációjából adódóan majd mindegyik rajzra jellemző, úgyhogy a továbbiakban nem emelem ki külön.
A régi, jól ismert versike tűnik fel a “katicabogár” cím alatt. Ezt a mondókát mi is megtanultuk óvodás korunkban és a gyerekeink is biztos, ismerni fogják.
Mellette egy hétpettyes katica előrajzolt ábrája látható, háta kicsit ovális-forma, fejecskéje almaszerű, két kicsi csáppal, a csápok végén apró ponttal. Pettyeit grafit-szürkére színezték a kis kezek, a teste piros. Hat lába is van persze, sematikusan előrajzolva, hat rövidke vonalként. A versike alatt két falevelet is találunk, zöldre színezve.
Ez a kis műalkotás nincs előrajzolva, mondhatni teljesen eredeti. Egy lány vagy talán egy anyuka áll a kép közepén egy barna asztal mögött. (Itt a kép közepe nem a lap közepét jelenti, hanem a vízszintesen álló A4-es papír alsó szélét, a gyerekek jellemzően ide rajzolják a kép központi elemeit.) A lány piros blúzt és fehér nadrágot visel, fekete haja két copfba fonva, a válla fölé ér. A megálmodó nagy piros szájat és csillogó lila szemeket rajzolt ennek a különös lánynak. Az asztalon csupa furcsaság, középen egy szőlőfürt, mellette balra egy csíkos gyíkféleség óriási szájjal… Hosszúkás, hengerforma és négy lába van, teste elnyúló farokban végződik. A szőlőfürttől jobbra egy másik szokatlan szerzet, nehéz meghatározni, hogy micsoda, mindenesetre zöld alapon fekete pöttyös. Amőbaszerű alkatán az egyik kinövés mintha a feje lenne, szájából vagy hosszú piros nyelve vagy egy lángcsóva tör elő.
Egy téglalapforma ház belterében vagyunk. (A gyerekekre jellemző, hogy gyakran úgy ábrázolnak szobákat, belső helységeket, mintha nem lenne faluk, mintha kívülről beléjük lehetne pillantani.) Egy furcsa emberfigura áll az alsó lapszélhez viszonyítva középen, zöld, kék és sárga csíkos ruhában. Maci fülei vannak, pálcika lábai, aránytalanul nagy lapáttenyerei és olyan hosszú ujjai, mint Ollókezű Edwárdnak. 🙂 Mellette bal oldalt egy kisebb alak, hasonló jellemzőkkel, talán apa és fia. Jobb oldalon valami tv-szerűséget találunk, legalábbis egy négyzet alakú dobozt, állványon. Ezen kívül csak két berendezési tárgy tűnik fel, az egyik talán egy kályha és mellette valami ugyancsak négyzetforma holmi, ami nem sokat mutat magából.
Zsúfolt rajz és kicsit álomszerű. Nagyjából középen (megint csak az alsó lapszélhez viszonyítva) egy hölgy áll, hosszú, lila, redőzött szoknyában és vízszintesen piros csíkozású sárga blúzban, mosolyog. Céklaszín leomló haja a derekáig ér, hosszú, pókszerű karjai gombforma kézfejben végződnek. Jobbján egy kislány áll zöld hajjal, egymás kezét fogják. A gyermek magát sokkal kevésbé dolgozta ki, mint a mellette álló hölgy alakját, ő csupán néhány odavetett ceruzavonás. Mellette egy maci vagy egér tűnik fel – talán a kedvenc plüssállata, nem is engedi el maga mellől.
Mégis, ami igazán hangsúlyos a képen, az a három figura környezete. Jobbjukon két dús-lombú fa, baljukon lila és kék papírba csomagolt masnis ajándékok, felettük pedig szálldosó gyümölcsök: két óriási és egy ujjbegynyi méretű piros alma, fekete szárral és kis zöld levéllel, két eltévedt piros cseresznye, na meg egy sárga. Ugyancsak felettük, pont középen valami meghatározhatatlan figura is feltűnik, bármi is az, két hosszú lába vagy szárnya van és lemosolyog az alatta lévőkre. A lap bal felső sarkában még néhány kósza kék bárányfelhő is előbukkan, alattuk egy már csak épphogy a lapra fért Napocskával.
Ajándékrajzok gyerekektől
Mintha egy kifestőkönyv egyik lapját látnánk. Felül pillangó felirat, alatta egy versike:
Aranyszárnyú pillangó,
hol vagy te kis csapongó?
Minek szállsz oly messzire?
Szállj a baba szemére.
Az előre megrajzolt két ábrát, egy pillangót és egy virágot az alkotó kezek kicsit még szálkásan ugyan, de nagy odaadással szivárványosra színezték: a lepke teste piros, egyik szárnya kék és narancssárga, a másik jórészt citromsárga és barna, de itt-ott kék, piros és lila is. Mindkét szárnyon négy-négy pápaszem látható, ezek is mind különböző színűek. A pillangó melletti virág egynemű bordó, a kicsi, aki színezte, néhol kiszaladt a vonalból, de azért látszik, hogy nagyon igyekezett.
Ez a szálkás, helyeként hiányos színezés és néhol a vonalakon való túlfutás a kicsik korából, kézkoordinációjából adódóan majd mindegyik rajzra jellemző, úgyhogy a továbbiakban nem emelem ki külön.
A régi, jól ismert versike tűnik fel a “katicabogár” cím alatt. Ezt a mondókát mi is megtanultuk óvodás korunkban és a gyerekeink is biztos, ismerni fogják.
Katalinka szállj el!
Jönnek a törökök.
Sós kútba tesznek,
onnan is kivesznek.
Kerék alá tesznek,
onnan is kivesznek.
Ímhol jönnek a törökök,
mindjárt agyonlőnek.
Mellette egy hétpettyes katica előrajzolt ábrája látható, háta kicsit ovális-forma, fejecskéje almaszerű, két kicsi csáppal, a csápok végén apró ponttal. Pettyeit grafit-szürkére színezték a kis kezek, a teste piros. Hat lába is van persze, sematikusan előrajzolva, hat rövidke vonalként. A versike alatt két falevelet is találunk, zöldre színezve.
Ez a kis műalkotás nincs előrajzolva, mondhatni teljesen eredeti. Egy lány vagy talán egy anyuka áll a kép közepén egy barna asztal mögött. (Itt a kép közepe nem a lap közepét jelenti, hanem a vízszintesen álló A4-es papír alsó szélét, a gyerekek jellemzően ide rajzolják a kép központi elemeit.) A lány piros blúzt és fehér nadrágot visel, fekete haja két copfba fonva, a válla fölé ér. A megálmodó nagy piros szájat és csillogó lila szemeket rajzolt ennek a különös lánynak. Az asztalon csupa furcsaság, középen egy szőlőfürt, mellette balra egy csíkos gyíkféleség óriási szájjal… Hosszúkás, hengerforma és négy lába van, teste elnyúló farokban végződik. A szőlőfürttől jobbra egy másik szokatlan szerzet, nehéz meghatározni, hogy micsoda, mindenesetre zöld alapon fekete pöttyös. Amőbaszerű alkatán az egyik kinövés mintha a feje lenne, szájából vagy hosszú piros nyelve vagy egy lángcsóva tör elő.
Egy téglalapforma ház belterében vagyunk. (A gyerekekre jellemző, hogy gyakran úgy ábrázolnak szobákat, belső helységeket, mintha nem lenne faluk, mintha kívülről beléjük lehetne pillantani.) Egy furcsa emberfigura áll az alsó lapszélhez viszonyítva középen, zöld, kék és sárga csíkos ruhában. Maci fülei vannak, pálcika lábai, aránytalanul nagy lapáttenyerei és olyan hosszú ujjai, mint Ollókezű Edwárdnak. 🙂 Mellette bal oldalt egy kisebb alak, hasonló jellemzőkkel, talán apa és fia. Jobb oldalon valami tv-szerűséget találunk, legalábbis egy négyzet alakú dobozt, állványon. Ezen kívül csak két berendezési tárgy tűnik fel, az egyik talán egy kályha és mellette valami ugyancsak négyzetforma holmi, ami nem sokat mutat magából.
Zsúfolt rajz és kicsit álomszerű. Nagyjából középen (megint csak az alsó lapszélhez viszonyítva) egy hölgy áll, hosszú, lila, redőzött szoknyában és vízszintesen piros csíkozású sárga blúzban, mosolyog. Céklaszín leomló haja a derekáig ér, hosszú, pókszerű karjai gombforma kézfejben végződnek. Jobbján egy kislány áll zöld hajjal, egymás kezét fogják. A gyermek magát sokkal kevésbé dolgozta ki, mint a mellette álló hölgy alakját, ő csupán néhány odavetett ceruzavonás. Mellette egy maci vagy egér tűnik fel – talán a kedvenc plüssállata, nem is engedi el maga mellől.
Mégis, ami igazán hangsúlyos a képen, az a három figura környezete. Jobbjukon két dús-lombú fa, baljukon lila és kék papírba csomagolt masnis ajándékok, felettük pedig szálldosó gyümölcsök: két óriási és egy ujjbegynyi méretű piros alma, fekete szárral és kis zöld levéllel, két eltévedt piros cseresznye, na meg egy sárga. Ugyancsak felettük, pont középen valami meghatározhatatlan figura is feltűnik, bármi is az, két hosszú lába vagy szárnya van és lemosolyog az alatta lévőkre. A lap bal felső sarkában még néhány kósza kék bárányfelhő is előbukkan, alattuk egy már csak épphogy a lapra fért Napocskával.
Érzékenyítés a BKK-nál
„Leendő pénztárosaink képzési tananyagát bővíti a BKK egy esélyegyenlőségi résszel”
– tudtuk meg Albert Judittól, a BKK esélyegyenlőségi referensétől.
A BKK kőbánya-kispesti ügyfélszolgálati központjában került sor a közlekedési cég ifjú munkatársainak tájékoztatására, érzékenyítésére, melyre egy szűk, másfél órás időkeretet szabtak meg. Az AOSZ és jómagunk szöveges prezentációval készültünk, az ÉFOÉSZ munkatársa pedig izgalmas játékok segítségével engedett betekintést az értelmileg akadályozott emberek világába. A SINOSZ képviselője képes prezentációval készült, melynek hála megtudhattuk, hogy milyen jellemzők alapján ismerhető fel egy hallássérült ember, majd zárásként az ETIKK kerekesszékes munkatársa mutatott be szituációs gyakorlatokat. A bátrabbak itt a kerekesszékben ülve próbálhattak leküzdeni egyes közlekedési és ügyintézési nehézségeket.
„Nagyon örültünk a felkérésnek, hiszen ezáltal egy kicsit közelebb kerülhetünk egymáshoz, érzékenyíthetünk. Több projektünk is van jelenleg a BKK-val és a BKV-val, így helyszíni bejárásokon, ellenőrzéseken is részt veszünk” – nyilatkozta Fördős-Hódy Erzsébet, az ETIKK szakmai vezetője.
„Az akadálymentesítés egyrészt jelent egy fizikai akadálymentesítést, azaz a látássérülteknek vezető sáv kialakítását, Braille feliratokat, kerekesszékesek számára süllyesztett pultot, hallássérülteknek pedig indukciós hurkot. Nem csak az adott helyiséget kell akadálymentesíteni, hanem az egész környezetet” –mondta Erzsébet.
A VGYKE részéről Eleki Abigél és Szélesné Panka hasznos információkkal készült: „Több csoportra osztjuk a látássérülteket. A gyengénlátóknál egy találkozásnál alapvetően nem állapítható meg, hogy nem pusztán rövid, vagy távollátó, hanem annál nehezebb a helyzete, például a közlekedésben, vagy az ügyintézésben. Az aliglátóknak még van látásmaradványa, és a teljesen vakok azok, akik semmit nem látnak. Közlekednek, ügyintéznek és szinte mindig segítséget igényelnek” –kezdte a prezentációt Panka.
„A pénzvisszaadásnál nagy segítség, ha papírpénz esetében valamilyen módon jelzik a látássérült vevőnek, hogy milyen címletet kapott vissza, ugyanis ők máshogy hajtogatják a különböző címleteket, így különböztetve meg azokat. Az aprópénzt a mintázat alapján ismerik fel. Tény, hogy lassabbak a vakok, de nem az értelmi szintjükkel van probléma, hanem a látásukkal” – zárta előadását Panka.
Eleki Abigél e szavakkal búcsúzott a jelenlévőktől:
„A mai világban a BKK-val való együttműködés azért felemelő, mert mint látható, az ügyfélközpontok valóban olyan szintű elvárásoknak felelnek meg, ami a komplexitást és a valódi akadálymentes környezetet biztosítja, ami szerintem hatalmas dolog!”
Ivanova Daniela
Óvodások között, a negyedik kerületben
Folytatódik az érzékenyítés a kicsiknél, egészen addig, míg végig nem járjuk, az újpesti óvodákat. Ez szeptemberben fog folytatódni és majd december elejéig tart.
Nagy szeretettel, és kíváncsisággal indulunk reggelenként az óvodák felé. Nincs két egyforma délelőtt a gyerkőcök között, nincs két ugyanolyan csoport, vagy gyermeki reagálás a játékos érzékenyítés kapcsán. Nap, mint nap új élményekkel távozunk az 5-6 évesek világából, remélve, hogy hagytunk nyomot a kis lelkükben, és elméjükben a vakok életéből.
Természetesen, ezt ők még másként érzékelik, élik meg. A későbbiek folyamán azonban jó lenne ha az iskolai érzékenyítés élményével gazdagodva, valamint a kis életük során, tapasztalatokat szerezvén megértenék és elfogadnák egyenlő emberként (gyerek, majd felnőtt korban is egyaránt) a fogyatékkal élőket. Ez az, ami a célunk és ezért törekszünk a játék eszközeivel megmutatni, hogy mi is kellemes játszótársak és barátok lehetünk.
Szeretnénk köszönetet mondani elsősorban Újpest Önkormányzata vezetőinek, valamint az érzékenyítés felé szintén nagyon nyitott újpesti óvodák vezetőinek, hogy lehetőséget kaptunk játékosan bemutatva egy-egy pillanatot a vakságból.
Szeptemberben folytatjuk!
Széles Attiláné Panka, és Kulman Tiborné Era
Esélyegyenlőség testközelből
Az Ady Endre Művelődési Ház előterében látható kiállítás más, mint bármilyen gyermekmunkákból álló tárlat. Ezeket a képeket egytől egyig olyanok készítették, akinek valamilyen ritka betegségük van – erre Bencsikné Mayer Mónika, a Cri Du Chat Baráti Társaság vezetője hívta fel az idelátogató iskolások figyelmét. (Ritka betegségnek egyébként azok számítanak, amelyek kétezer emberből maximum egyet érintenek.)
A rövid megnyitó után a színházteremben Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke köszöntötte a hallgatóságot és egyben összefoglalta a nap célkitűzését is. Összesen öt újpesti iskolából érkeztek alsós és felsős tanulók.
Célunk, hogy a látássérültek és a látók együttélését, együttműködését előmozdítsuk. Hiszünk abban, hogy a fogyatékosság nem másság, hanem a különbözőség egyik formája, ezeknek az embereknek ugyanúgy vágyaik, céljaik vannak
– mondta Fodor Ágnes.
Közösség Újpesten
Ma már egyre több eszközt, alkalmazást tudnak használni a látássérültek az őket körülvevő vizuális világban. A VGYKE célja a közösségépítés, ez Újpesten az önkormányzat támogatásával maximálisan meg is valósul. Az egyesület klubnapjainak az Ady Endre Művelődési Ház biztosít helyet. Újpesten egyébként négy éve kezdték meg az aktív közösségépítést, A közösség lámpásai című mentorprogramról és a projekt keretében szervezett alkalmakról többször is hírt adtunk. Most is vannak programok, a klub a szentendrei Skanzenba készül, a gödöllői Grassalkocich-kastélyban pedig nemrégiben jártak.
Egyesületi érzékenyítés
Három szervezet is készült érzékenyítéssel, a Down Alapítvány, a Drog-Stop Budapest Egyesület és a már korábban említett VGYKE. Utóbbi látszólag egyszerű, ám annál érzékletesebb módon tette mindezt. Aki kíváncsi volt a látássérültek életére, megnézhette például a Braille-írógép működését, vagy éppen csukott szemmel kellett felismernie néhány alapvetőnek számító illatot, például a fahéjat vagy a kávét.
A kiállítás és az érzékenyítések mellett kézműves-foglalkozás is várta a látogatókat.
M. Orbán András
Forrás: ujpest.hu
Érzékenyítés az újpesti óvodákban
Az ingereink, információink nagy százalékát a látásunkkal érzékeljük. A többi érzékszerveink fontossága eltörpül a látásunk használatával. A látásunk rosszabbodása, vagy elvesztése döbbent rá arra, hogy a hallásunkra, szaglásunkra, ízlelésünkre, tapintásunkra is támaszkodunk. Ezért szeretnénk már óvodás korúaknak is játékos formában bemutatni, hogyan lehet élni vizuális élmények nélkül, természetesen a többi érzékszerveket használva. Fantasztikusak a kicsik reagálásai, az érzékenyítések során!
Az egyik kis ötéves kislány,az asztaltól felállva, vissza lépett, és kedvesen Pankának nyújtotta a kis rajzát mondván „ Ezt neked rajzoltam”.
Egy másik gyermek, szintén kislány, mielőtt kimentek volna a teremből, visszaszaladt Pankához, végig simította a karját, majd ezt mondta, a vak Vera felé mutatva” Nagyon sajnálom, ezt a nénit”.
Mint a fenti két példából is kitűnik, ebben a korban a gyerekek érzékenyíthetők a legjobban. Természetesen, minden gyermek másként reagál bizonyos helyzetekre, emberekre. De ez formálható, ahogy telik az idő.
Újpest Lámpásai:
Kulman Tiborné /Era, Széles Attiláné/Panka
Cél: megismertetni a vakok életét
Az úgynevezett érzékenyítő programban saját élményeken keresztül próbálják közelebb vinni a gyerekeket a vak- és gyengénlátó emberekhez. A vak férfi a közelmúltban az „esélyteremtésért – díjat” vehette át Debrecenben.
A környezetünkből szerzett információk csaknem nyolcvan százalékát a látásunk adja. Aki elveszíti látását, az könnyen kívül reked a társadalmon. Szakáll Zsombor és vakvezető kutyája, Dennis a látássérültek mindennapjait próbálja bemutatni a gyerekeknek. Az elmúlt időszakban bejárták Hajdú-Bihar megye számos települését.
– A kisebb gyerekek nagyon érdeklőek – meséli a férfi – szívesen beszélnek saját élményeikről is. Elmondják, hogy ki visel szemüveget a családban, kinek rossz a szeme, hogyan segítenek a vak embereken, ha erre lehetőségük adódik. A kiskamasz korosztály már nehezebben nyílik meg, de ők is örömmel fogadnak minket. Nagyon szeretik a vakvezető kutyát, külön érdekesség számukra, hogy láthatják munka közben, milyen ügyesen vezet. Az érzékenyítés során az egyik legszívbemarkolóbb élményem az volt, amikor értelmi fogyatékosok között jártam egy terápiás foglalkozáson. Az otthonban az egyik kislány, aki nagyon ritkán beszél, néha két hétig sem szólal meg, azt mondta Dennisnek, hogy „szeretlek kutya”. Egy járókerettel közlekedő kislány pedig, tizenkét lépést tett velünk a kutya pórázát fogva, holott korábban soha nem tett egyetlen lépést sem a járókerete nélkül.
Megismerni a vakok életét
Szakáll Zsombor azt mondja, azért jár érzékenyítésre, hogy megismerjék a vak emberek életét, hiszen sokan nem is tudják elképzelni, milyen az, ha valaki nem lát.
– A látó emberek számára szinte felfoghatatlan a vakság. Sokan abban is bizonytalanok, hogyan lehet egy vak embernek segíteni, miként lehet minket megszólítani. Ennek az a módja, hogy megérintjük és megszólítjuk a vak embert, és mindent mondani kell szóban is. Ha éppen a zebrán akar valaki átkísérni, akkor mondania kell, hogy most zöldre váltott a lámpa, indulhatok. Ez is nagy segítség lehet, ha nincs vagy nem működik a lámpa hangjelzése. Nagy forgalomban különösen nehéz számomra, ha sokat kell várakozni.
Pótolhatatlan segítség
A vakvezető kutya pótolhatatlan segítséget nyújt a vak embereknek. Kevés kutya felel meg a magas követelményeknek, hiszen nemcsak nyugodtnak, okosnak, barátságosnak kell lenniük, hanem mindenben fegyelmezetten hallgatniuk kell gazdájukra és biztonsággal kell vezetniük őt.
– Én például mindig megengedem, hogy megsimogassák a kutyát, de ez nem helyes, mert ez elvonhatja a figyelmét a feladatáról. Persze vannak kivételes esetek. Egyszer sétáltunk Denisszel, éppen a Nagyerdő felé indultunk, amikor odarohant egy kisgyerek és megsimogatta a kutyát. Aztán odalépett a kisfiú édesapja és mondta, hogy a kisfia autista. A gyerek nevetett, nagyon boldog volt a kutya miatt, nekem pedig csodálatos érzés volt ez a találkozás. Vannak persze szomorú esetek is, előfordult például, hogy nem engedtek be egy százforintos boltba, mondván, hogy kutyával nem lehet oda belépni. A legtöbb helyen azonban segítőkészek, mikor bevásárolok, a bolti alkalmazottak szívesen összerakják a kosaramba, amire szükségem van.
Szakáll Zsombor a szüleivel él Debrecenben. Azt mondja, hogy már az emberek mozgásából megismeri, hogy ki közeledik felé.
– Ha bent ülök a lakásban és jön a lift, rögtön tudom, hogy édesapám vagy édesanyám jön haza. Majdnem olyan kifinomult a hallásom, mint egy kutyának – mondja nevetve.
Evangéliumi hangtár
A vakmisszió munkatársa elárulta azt is, hogy tovább folytatódik az evangéliumi hangtár bővítése és digitalizálása. Eddig már jóval több, mint tízezer kazettát gyűjtöttek össze, könyvek, rádiós anyagok, riportok, előadások, hangoskönyvek felvételei hallhatók rajtuk.
– Folyamatosan digitalizálom a régi igehirdetők hangját, például id. Fekete Károly, Zimányi József vagy Visky Ferenc igehirdetéseit. Nyolc évvel ezelőtt elkészítettük a vakok hangos bibliáját is, amit először kazettán adtunk ki, majd azóta már digitalizáltuk is. Ez a hangos biblia tartalmazza az Ó – és újszövetségi részeket egyaránt és sikerült eljuttatunk a határon-túli magyarokhoz, sőt a tengeren túl élő vak testvéreinkhez is.
Szakáll Zsombor nemcsak a vakmisszió munkatársaként dolgozik,- koordinálja a vakok életét, szervezi programjaikat, áhítatokat tart, – hanem hivatásos önkéntesként is tevékenykedik. Az esélyteremtési díjat Szakáll Zsombor, valamint a Látássérültek Észak- alföldi Regionális Egyesülete vehette át Debrecenben.
Forrás: rehabportal.hu
Érzékenyítés Újpesten
Nagyon vártuk már az első alkalmat, hiszen a gyerekekkel tölteni a napot igazi felüdülés, milyen szerencse, hogy nagyon sok újpesti oviba megyünk még!
Első helyszínünk az újpesti Karinthy Frigyes óvoda volt 2015.11.10-én és 17-én, ahol az óvónénik nagy szeretettel fogadtak minket. A gyerkőcök ügyesen oldották meg bekötött szemmel a feladatokat (illat,- tárgy,- és hangok felismerése), és remek kérdésekkel “bombázták” Lacit, Dömpi kutyus gazdiját.
A program végén mindenki kapott jutalmat, hiszen a záróesemény kutyasimogatás volt, amelyet természetesen Dömpi kutyus is elégedettséggel nyugtázta.
Köszönet a segítségért Áginak, Lacinak, Ricsinek és Csabinak!
Újpest Lámpásai
Panka,Erika,Abigél
Érzékenyítés Kispesten
Érzékenyítő programunkon vegyes korosztályú gyermekek vettek részt. Pénzt kellett felismerniük, bekötött szemmel vizet tölteniük, valamint Susovich Erika és Benke Richárd segítségével megismerkedhettek a Braille írással is.
Plank László, Dömper nevű vakvezető kutyájával jött el hozzánk, és elkápráztatta a jelenlévő gyerekeket. „Dömpi” szinte még szavak nélkül is megértette gazdáját, a gyerekek pedig sok mindent megtudtak a vakvezető kutyákról, és a velük való közlekedésről.
Tapasztalatunk, hogy a gyermekek rendkívül nagy befogadóképességgel rendelkeznek, nyitottak és könnyen fel merik tenni a különböző, és gyakran igen komoly kérdéseiket a látássérült emberek életével kapcsolatban. Mi pedig megmutatjuk az érzékenyítés során, hogy a látássérült emberek is teljes értékű életet élnek, de ehhez segédeszközökre van szükségük.
Bernáth Zsuzsanna
Érzékenyítés a Fehér bot napján
Ezeken a napokon két 3.-os és négy 7.-es osztály, azaz összesen 130 gyerkőc érkezett a programra. Az alsó és felső tagozatosok nagy érdeklődéssel vettek részt olyan feladatokban, mint például a bekötött szemmel való zoknipárosítás, vagy a pénz -és illatfelismerés, valamint oldott hangulatban kaptak választ a látássérültséggel kapcsolatos kérdéseikre, amelyeket talán eddig nem volt lehetőségük feltenni.
Nem meglepő, de az egy órás program utolsó húsz percét várták legjobban, ekkor “léptek színre” ugyanis önkénteseink. 15-én Pozsgay Dóri, Ében nevű kutyusával, 16-án pedig Plank Laci, Dömpi nevű, Újpesten is már ismertté vált blökijével. Dóri és Laci a közlekedésről beszélgetett a gyerekekkel, és a segítségnyújtás mibenlétét is lehetőség volt tisztázni, néhány önként jelentkezőnek pedig ki is próbálni.
Reméljük, hogy jövőre is megrendezhetjük ezt a két napot, és az érdeklődés még fokozottabb lesz.
Köszönet mindenkinek az aktív részvételért!
Eleki Abigél
Tomori Pál Általános Iskola – Érdekes kérdések
Két osztállyal találkoztunk és az a szerencsés helyzet állt elő, hogy az egyikkel a szokásos hatvan perc helyett két teljes órát volt alkalmunk foglalkozni, így az osztályfőnöki óra hosszabb beszélgetésére és a gyakorlati feladatok kipróbálására egyaránt több idő jutott, ami a szokottnál is interaktívabbá és érdekesebbé tette a programot. Ezúttal nem önként jelentkezőket, hanem önként hozzászólókat választhattunk. Ha például beszélgettünk a vásárlásról és valaki kitalálta, hogy a pénzérmét a szélén található felület segítségével lehet felismerni, rögtön ki is próbálhatta ezt a gyakorlatban. Ugyanígy a többi feladat esetében, pl: kitaláltad, hogy meg lehet jelölni a ruhákat megkülönböztetés céljából? Rendben, gyere, párosíts zoknit! Ha kevesebb idő van egy-egy osztályra, akkor is hasonlóképpen építjük fel a programot, csak ebben az esetben a beszélgetés és a gyakorlati feladatok párhuzamosan zajlanak, pörögni kell, így kicsit nehezebb dolga van a feladatmegoldónak.
Ezúttal több idő jutott a kérdésekre is, aminek külön örültünk, mert kifejezetten érdeklődő diákokkal találkoztunk. Mindig gyűjtöm a szokatlan, ritkábban előforduló megszólalásokat, felvetéseket, most két ilyen is akadt. A harmadikosoktól hangzott el az alábbi kérdés: Hogyan lehet elmagyarázni egy született vaknak a szín fogalmát? Ez a felvetés önmagában még nem lenne szokatlan, inkább az lepett meg, hogy a kérdező ilyen teoretikusan tapintott rá egy problémára. A szín mint olyan, egy fogalom, vizuális érzéklet, amiről tapasztalatok nélkül mindössze elméleti alapú képzettársítása lehet valakinek, aki sose látta. Az ég kék, a fű zöld, a Nap sárga, ezt egy születésétől fogva vak ember is megtanulja, de csak úgy, mint bárki más a szorzótáblát, bebiflázva. Ennek kapcsán került szóba az is, hogy “milyen színű a vakság” vagyis mit lát az, aki nem lát. Beszéltünk róla, hogy ez változó lehet attól függően, hogy valakinek például milyen a fényérzékenysége amellett, hogy vak, de azért többnyire – Vera szerint – szürke vagy fekete, legalábbis elvileg.
A másik kérdés, ami mindkettőnket meglepett, egyszersmind Vera őszinte elismerését is kivívta, így hangzott: Ha valaki később vakul meg, hova tud menni, hogy megtanulja azokat a dolgokat, amik a mindennapi élethez szükségesek? Az elemi rehabilitáció témája, eddig még egy diákban sem merült fel, akikkel találkoztam, úgyhogy vissza is kérdeztem, hogy volt-e már érzékenyítésen, de nem, nem volt. Válaszként szóba került a mozgástréning, informatikai képzés, továbbá a rehabilitációs folyamat rugalmassága, lévén ez a folyamat mindenkinél személyre szabott, az adott látássérült igényeihez, valamint látásteljesítményéhez igazodva, így nem csak az önállóságot, de a még rendelkezésre álló képességeinek optimális kihasználását is megtanulhatja minden érintett. Ilyen mélységekbe még egyetemi csoporttal se jutottunk, úgyhogy le a kalappal a Tomori diákjai előtt. Mikor véget ért a program, néhányan még odajöttek kérdezni külön, a szünetük rovására is, az ilyesmi mindig nagy sikerélmény, nem hiába mentünk el hozzájuk. Hazafelé Laci is hasonló érdeklődésről számolt be, a gyerekek nem csak kérdeztek, de a humort is értették, úgyhogy Péterrel mókásabbra vehették a figurát, mint általában. Remélem megyünk legközelebb is a Tomoriba, még sok ilyen sulit kérek, kérünk!
Susovich Erika
Családi nap a Piroska óvodában
A családi napon számos színes programmal várták a kisebbeket, akik ügyességi játékokban vehettek részt, ugrálóvárazhattak, sőt akár rendőrmotorra és tűzoltóautóba is beszállhattak pár perc erejéig.
Megérkezés után az épületben foglaltunk helyet, de a jó idő kis csapatunkat is a szabadba csábította, így hát az udvaron folytattuk a napot, amely során megoszlottak a feladatok. Ricsi és Zsuzsa a szemkötős játékokat mutatta a gyerekeknek, akik először különböző gyümölcsöket, állatokat tapinthattak ki, majd az illatuk alapján fűszereket ismerhettek fel.
A következő körben hallószervüket tehették próbára. Három dobozba különböző tárgyakat helyeztünk el, és hallás útján megállapíthatták, hogy melyik párosítható össze. Akinek érdeklődése továbbra is kitartott, az megismerhetett néhány segédeszközt: kipróbálhatta a Braille sort és a beszélő színfelismerőt. Örömünkre sok szülőt is sikerült bevonni a játékokba.
Végezetül pedig a gyerekek meghallgathatták Jani ismertetőjét a dél-amerikai zenéről és élvezhették játékát a quena nevű latin-amerikai hangszeren.
Ebben a csodálatos időben mindannyian jól éreztük magunkat, és ezúton is köszönjük az óvoda vezetőségének meghívását!
Krayné Zsuzsa
Acsay Péter
József Attila Művelődési Ház – Esélyegyenlőségi nap
A XIII-XIV. kerület közösségi mentorának, Jánosi Veronikának köszönhetően, egy alkalomhoz illően sokoldalú programtervezet született. Érzékenyítéssel, kézműves foglalkozással, valamint segédeszköz-bemutatóval és fotókiállítással készültünk az érdeklődőknek. 5 osztály látogatott el a művelődési házba, kisebbek és nagyobbak egyaránt akadtak a jelentkezők között. A program három helyszínen zajlott és hogy minden gördülékenyen menjen, Vera mozgósította az Egyesület munkatársainak jelentős részét, a legkülönbözőbb területekről. Érdekes kihívásnak ígérkezett ennyi ember munkáját összehangolni, de szerencsére remekül sikerült, mindenki kitett magáért, amiért mindnyájukat egyenként is köszönet illeti.
Az első helyszínen, az előtérben a gyerekek a látássérülés témája motiválta fotókat nézegethettek, ezek a képek különleges nézőpontból, néha szokatlan, esetleg sajátosan értelmezhető, áttételes formában igyekeztek ábrázolni, hogy mit jelent a látássérülés fogalma, közvetett tapasztalata a fotós számára.
A második helyszínen, az érzékenyítés alkalmával a diákok és tanáraik ezúttal nem csak az érzékszerveik látástól független működését tehették próbára, hanem emellett elméleti tudásukról is számot adhattak. A program bevezető részeként ugyanis önkéntesünk, Laci mesélt a vakvezető kutyás közlekedés szabályairól, a kutyák képzéséről és feladatairól, majd a segítségnyújtás különböző módozatait is kipróbálhatták a vállalkozó kedvűek. Aki jól figyelt, könnyű dolga volt az ezt követő tudáspróba kitöltésekor, amibe Vera egy-egy műveltségi kérdést is belecsempészett, hogy azért ne legyen olyan egyszerű. Jó érzékkel válogatott, a csapatok többségének ezek a részek okozták a legnagyobb fejtörést. Az érzékenyítő feladatok folytatásaként illat- és pénzfelismerés következett, majd az ügyesebbek a Braille-írás megfejtésében jeleskedhettek. A csapatversenyek lezárásaként (egy asztal egy csapat) eredményhirdetés következett, apró, de annál motiválóbb ajándékok kerültek kiosztásra, emellett mindenki megkapta a „jutalomfalatját” is nápolyi formájában – ebből természetesen mi magunk se maradhattunk ki a szünetekben, hisz fontos a pozitív megerősítés.
Az osztályok csoportbontásban vettek részt a programon, így míg a kis bagázs egyik fele érzékenyült, a többiek meglátogatták a harmadik helyszínt, ahol többek között különböző segédeszközökkel lehetett közelebbről is szemügyre vagy kipróbálni. Péter beszélgetett a fiatalokkal a fehérbot használatáról, megismerkedhettek többek között az ingázás és pásztázás fogalmával. A gyerekek őszinte érdeklődéssel fordultak a kollégák felé, akik minden kérdésükre szívesen válaszoltak. A segédeszközök kapcsán szóba kerültek különféle megoldási stratégiák egy adott problémára, ezzel is bemutatva, hogy a látássérülés nem egyenlő a kiszolgáltatottsággal.
A kreatív sarokban a lányok virágokat hajtogathattak vagy színes gumikarikákból karkötőt készíthettek, ami – mint általában a rendezvényeken – osztatlan sikert aratott, Eszter pedig Braille-írótábla használatával vastagabb papírlapokra írta az elébe járulók nevét, ebből aztán praktikus könyvjelzők készültek. Többen Péter Braille-ismeretét tesztelve felolvastatták saját cetlijüket, mire aztán a kolléga sem maradt adósuk, mutatott nekik egy Braille-verseskötetet, Weöres Sándortól, amiben ezúttal nekik kellett kitapintaniuk a jeleket.
Mindent egybevetve a program remekül sikerült, a gyerekek jól érezték magukat és a művelődési ház munkatársainak visszajelzései is abszolút pozitívak, visszavárnak. A program méltó lezárásaként közös fotók is készültek, Szalkai úrral az ő kezdeményezésére, talán az elismerését kifejezendő.
Susovich Erika
