Az Erzsébet-program új pályázata

A képen a program logója látható

A pályázat célja:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (továbbiakban: Alapítvány) az Erzsébet-program keretében – az egészség megőrzéséhez szükséges aktív kikapcsolódás elősegítése érdekében – üdülési pályázatot hirdet. Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatás formájában nyújtja. Az üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a rendszeres havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot.

Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő személy rögzítésére.

Elnyert támogatás esetén:
a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az elnyert üdülési támogatás a választott üdülési időszaktól és helyszíntől függően 5 nap / 4 éjszaka, vagy 4 nap / 3 éjszaka időtartamú lehet. Az Alapítvány a támogatást Szálláshely Utalvány formájában, a szállásfoglalás rögzítését követően postai úton juttatja el a kedvezményezettek számára. A szállásfoglalás véglegesítését követően a lefoglalt szálláshely és az üdülés időpontjának módosítására nincs lehetőség!

Általános pályázati feltételek:

A pályázat benyújtható: 2018. január 19. napjáig, a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.

Tájékoztatás
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken kép és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra használhat fel. A pályázat benyújtásával a pályázó a kép és hangfelvétel rögzítéséhez, valamint annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.

„Utazz velünk, mi elviszünk!” – felhívás

A kedvezményes utazási ajánlat nemcsak az üdülésre jogosult mozgássérült személynek szól, hanem a vele együtt utazó családtagjának/kísérőjének is.

Természetesen ez esetben figyelembe kell venni a jármű férőhelyeinek számát, illetve azt, hogy kerekesszékes utazó szállítása esetén a férőhelyek száma csökken. Egyéb esetben a busz 8 fő szállítására alkalmas.

A kedvezményes utazási lehetőség Magyarország területén az oda-vissza útra (lakástól üdülőig és vissza) érvényes.

Célunk, hogy levegyük a terhet azokról, akik bár kedvezményes üdülési jogot nyertek, de a helyszínre való eljutás költsége, vagy maga az utazás akadálymentes jármű hiányában nagyon megterhelő számukra. Emellett tapasztalatot szeretnénk gyűjteni az Erzsébet-programról, azzal a szándékkal, hogy a jövőben tovább tudjuk segíteni a hátrányos helyzetű embereket a pályázat benyújtásától kezdve a helyszín kiválasztásáig.

A programba való bekerülés feltétele, hogy az üdülésben résztvevő személyek vállalják, hogy megosztják munkatársainkkal az üdülés során összegyűjtött élményeiket, tapasztalataikat.

Tehát olyan mozgássérült emberek jelentkezését várjuk, akik

A jelentkezés módja:
Telefonon hétköznap 10-14 óra között Zaymusné Szanka Juditnál: 06-1-274-6233 vagy 06-30-953-3415
E-mailben kitöltött jelentkezési lap elküldésével  egalitas-tsz@freemail.hu
Levélben kitöltött jelentkezési lap küldésével: Egalitás Alapítvány 1028 Budapest, Len u. 17/A.

Jelentkezni 2017. július 1-jétől folyamatosan lehet.
A támogatási keret korlátozott!

A kedvezményes szállításokat az Egalitás Alapítvány a támogatási keret erejéig, a beérkezés sorrendjének figyelembe vételével tudja teljesíteni a 2017. július 10. és 2018. március 15. között megvalósuló üdülésekre.

Programunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatja

Szállásfoglalás az Erzsébet-program nyertesei számára

A kép forrása: http://www.erzsebetprogram.hu

A kép forrása: http://www.erzsebetprogram.hu

A szállásfoglalás első üteme március 31-ig tart, és mintegy húsz szálláshely választható a www.erzsebetprogram.hu honlapon.

Az Erzsébet-program nyugdíjasoknak és fogyatékossággal élőknek szóló pályázatainak nyertesei a mai naptól foglalhatnak szállást.

Először azok, akik még az első negyedévben fel is szeretnék használni az elnyert, egyszeri üdülési támogatást Balfon, Berekfürdőn, Budapesten, Bükfürdőn, Egerben, Galyatetőn, Gyulán, Hajdúszoboszlón, Hévízen, Lentiben, Tapolcán vagy Zalakaroson, négy vagy öt napos pihenésre. A szállások többsége termál illetve gyógyfürdővel rendelkezik, vagy ilyenhez kapcsolódó szolgáltatást nyújt.

A foglalás következő szakasza 2017. március 1.– április 30. között lesz, amikor 2017 hátralévő részére foglalhatnak a nyugdíjasok és a fogyatékossággal élők. A foglalási felület jelenleg kizárólag számukra aktív, a nagycsaládosoknak és a fogyatékos gyereket nevelő nyerteseknek később nyílik meg.

Szállást foglalni kizárólag elektronikusan a www.erzsebetprogram.hu honlapon lehet, ahol a szálláshelyekről minden információ megtalálható. Az Erzsébet-program telefonos és e-mailes ügyfélszolgálatot, valamint személyes ügyintézési lehetőséget is biztosít a nyerteseknek.

Telefon: 06 1 371 3242
Munkatársaink munkanapokon 8 és 16 óra között fogadják a hívásokat.

E-mail: ugyfelszolgalat@erzsebetprogram.hu

Erzsébet-program fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára

erzsebet-program-kep

A pályázat célja

Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

A pályázatot benyújtani 2016. december 1-30. között lehet.

Kedvezményezettek köre

  1. azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött magánszemély, aki legalább egy, magasabb összegű családi pótlékra jogosult, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött gyermekét, egyedül neveli, valamint a családban legfeljebb még egy, családi pótlékra / magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermek van, illetőleg a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét [1].
  2. azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött magánszemély, aki házastársával/élettársával közös háztartásban egy vagy kettő, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött, gyermeket nevel, aki(k) után – a pályázat benyújtása napján – legalább egy gyermek magasabb összegű családi pótlékra, a másik gyermek családi pótlékra / magasabb összegű családi pótlékra jogosult, illetőleg a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét.

Elnyert támogatás esetén

Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek részére térítésmentes, és a pályázói profil adatlapon kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házastársa/élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a házastárs/élettárs adatait is. A pályázói profil adatlapon megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség.

Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló Szálláshely Utalvány segítségével vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőben.

A pályázónak a szállásfoglalását – kizárólag egy alkalommal – van lehetősége a lefoglalt turnus kezdete előtt legalább 5 munkanappal módosítani, a rendelkezésre álló és a szállásfoglalási felületen elérhető további szabad szálláskapacitások terhére.

Forrás: erzsebetprogram.hu

Erzsébet program a fogyatékossággal élőknek – Kimozdulni a megszokott világból

foto-1

A fogyatékossággal élőknek és családjaiknak egyébként sem sok lehetőségük van a nyaralásra. Nehezen mozdulnak ki a megszokott világukból. Nem jutnak el olyan helyekre, ahol minden gond nélkül beülhetnek a jakuzziba, a szaunába. Egy erre fel nem készült szállodában be sem tudnának menni a medencébe, de még a Balatonba sem. Ezt mégis hogyan tudják megtenni? Hol vannak ezek a szállodák? A PestiSrácok.hu kisfilmjéből kiderül!

 

https://youtu.be/oLcOrhd1aX8

 

Forrás: PestiSrácok.hu