Beszélgetés a siketvakságról

Beszélgetés a siketvakságról – megjelent egy cikk az Erzsébetváros Újságban
2024. március 14.

Sándor Zsuzsa cikke az erzsébetvárosi klubnapról itt olvasható:

Erzsébetváros lámpásai a siketvakságról

A KlauDióban minden hónap harmadik csütörtökén tartja találkozóit a Közösség Lámpásai –Erzsébetvárosi Látássérültek Klubja. A legutóbbi februári találkozón különösen nehéz témáról esett szó: milyen helyzetben vannak a halmozottan sérültek, hogyan lehet feldolgozni például a siketvakságot? A meghívott vendég Lenkainé Vajda Viktória volt, a VGYKE közösségi civil szervezője, aki születésétől fogva siket, pontosabban hallókészüléket használ, és gyengénlátó. Az erzsébetvárosi lámpás közösség vezetője, Jánosi Veronika kérdezte őt. Az ezt követő kerekasztal beszélgetésbe fogyatékkal élők és halmozottan sérültek is bekapcsolódtak. Őszinte szavak hangzottak el arról, ki, hogyan éli meg a fogyatékosságát, hogyan hat ez a pályaválasztásra, párválasztásra? Lehet fogyatékkal is teljes életet élni? Nemcsak a sorstársaknak tanulságosak ezek a beszélgetések, de nekünk, épeknek is. Rengeteg életerőt, küzdeni tudást, kitartást lehet tanulni sérült embertársainktól.

S. Zs.

Forrás: Erzsébetváros Újság
(7. oldal)

#cikk #Erzsébetváros #ErzsébetvárosÚjság #klubnap #közösségiklubok #siketvak #siketvakság #újság #VGYKE

Portré az Erzsébetváros Újságban

Portré az Erzsébetváros Újságban

Nagy örömünkre egy portré jelent meg Beckné Kovács Henriettáról, egyesületünk gyógymasszőzéről az Erzsébetváros Újságban február 29-én.

Sándor Zsuzsa teljes cikke alább olvasható.

Gyógymasszázs és szeretetenergia

Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) novemberben hat alkalommal kínált ingyenes gyógymasszázst Erzsébetváros hatvan év feletti lakosainak. A masszázs-programot Erzsébetváros Önkormányzata támogatta.

Az ingyenes akcióban több látássérült maszszőr vett részt, köztük Beckné Kovács Henrietta, aki hat évvel ezelőtt, negyven éves korában veszítette el a látásának 90 százalékát.

A VGYKE Szugló utcai központjában találkoztunk vele. Itt is kialakítottak egy masszázs-helyiséget: patikatisztaság mindenütt. Henrietta szőke, kékszemű, mosolygós nő, barátságosan szorít kezet. A teakonyhába invitál minket, teát készít, chips az asztalon, látszik, hogy minden részletre odafigyel. Meséli, az erzsébetvárosi ingyenes masszázs-akció telt-házzal ment, az idősek szívesen jöttek volna többször is. Henrietta magabiztosan mozog a konyhában, úgy tölti tele a csészénket teával, hogy egy csepp se megy félre. Ha nem tudnám, hogy gyengénlátó, fel sem tűnne. Ahogy az sem, hogy hallássérült is.

Henrietta halláskárosodása egy orvosi műhiba következménye: ötéves korában mindkét fülét fel kellett szúrni, és az orvos megsértette a hallóidegeket. A kislány Miskolcon élt a szüleivel, akik nem akarták, hogy a siketek iskolájába kerüljön a lányuk, így logopédus segítségével tökéletesen megtanult kommunikálni. Hallókészülékkel is teljes életet élt, jól tanult, sportolt, középiskolát végzett. Mindig is segítőpályára készült. Érettségi után felvették a
budapesti Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karára. Férjhez ment, egy fia és egy lánya született. Dolgozott kardiológiai osztályon, hasi sebészeten, ápolt amputált végtagú betegeket az Országos Rehabilitációs Intézetben. Sok év után az újpesti idősek otthonában a demens osztályt vezette, majd kinevezték a Béla utcai Idősek Otthonának vezetőjének. Minden gondozottal személyesen törődött, ha hajnalban hívták, hogy az egyik néni elesett, Henrietta rohant az intézetbe, hogy segítsen.

Negyven éves koráig semmi baj nem volt a látásával. Aztán egyik reggel arra ébredt, hogy már nem látja a gyermeke arcát. Egyik pillanatról a másikra az éleslátásának 90 százalékát elveszítette. Az orvosok sem tudták megmondani mi történt, Henrietta szerint a stressz is oka volt a látásvesztésnek. Az asszony összeomlott, bezárkózott, mindenkivel megszakította a kapcsolatot. Leszázalékolták. A családja tartotta benne a lelket: a gyerekei még kicsik voltak, szükségük volt az anyjukra, a férjnek pedig a feleségére. „Végül is nem bénultál le, nem kerültél kerekesszékbe, meglátod, meg fogsz tanulni mindent, csak ne add fel!” –biztatta őt a férje. És Henrietta nekikezdett újjáépíteni az életét. Nem ment könnyen, de megtanult önállóan közlekedni, ma már GPS-el bárhova el tud jutni. Látássérülten újra tanult főzni, takarítani, varrni, sálat kötött a keresztfiának. Nemrég ünnepelték a kislánya nyolcadik születésnapját, és a kívánsága az volt, hogy a tortáját egy fehér hattyú díszítse. Az édesanyja megformálta neki fondantból.

Henrietta nem akart leszázalékoltan otthon ülni, visszatért a segítő hivatásához. Már a főiskolán tanult masszázst, a tudását látássérülten tovább fejlesztette, és a VGYKE-nél vállalt gyógy- és nyirokmasszázst. Imádják az ügyfelei, ma már sokfelé dolgozik. A Szugló utcai központon kívül Békásmegyeren, Erzsébetvárosban a Peterdy utcai Idősek Otthonának VI. emeletén masszíroz, látássérült kollégájával együtt. Henrietta úgy érzi, bár az éleslátásából csak 10 százalék maradt, mégis gazdagabbá vált az élete. Más ember lett. Sokkal elfogadóbb, türelmesebb, már nem akar mindent ő irányítani. Gyakran eszébe jut a nagymamája, aki azt mondta neki: „Minden napnak súlya van, próbáld a maximumot kihozni belőle.” Henrietta számára a masszázs a szeretetenergia átadását jelenti. Odafigyel az ügyfelei lelkiállapotára is, meghallgatja őket, életmód tanácsokat ad nekik.

Az nagyon bántja, ha világtalannak nevezik. Úgy érzi, neki nagyon is színes belső világa van, és rengeteg terve. Henrietta németül tanul a fiával, biologikával foglalkozik, siklóernyőzni készül. S arra is, hogy könyvet ír az életéről.

Forrás: Erzsébetváros Újság (2024. február 29.)
(6. oldal)

#BecknéKovácsHenrietta #ErzsébetvárosÚjság #gyógymasszázs #gyógymasszőr #gyógymasszőz #hallássérült #interjú #látássérült #portré #VGYKE