A nyári napfordulóról és Szent Iván éjjeléről Erzsébetvárosban

2025.06.19.

Június egy forró délutánján tartottuk meg klubnapunkat, ahol a nyári napforduló volt a fő téma. Beszéltünk arról, hogy az északi országokban ezt az időszakot nagy ünneplések jellemzik, valamint, hogy ehhez az időszakhoz fűződik az év leghosszabb napja és Szent Iván éjjele. Az óra átállításról is szó esett, van, aki szerint hasznos, más feleslegesnek tartja a jelenlévők közül. A Múzeumok Éjszakája, mint a június végéhez fűződő rendezvénysorozat is említésre került.

A klubnap második fele kötetlen beszélgetéssel telt. A mesterséges intelligenciáról, az informatikáról és a nyelvekről is esett szó.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

A Duna Szimfonikus Zenekar koncertjén jártunk

2025.06.15.

Egy fülledt meleg nap estéjén az Erzsébetvárosi Lámpás Klub tagjaival a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjén jártunk a Kőbányai Helytörténeti Gyűjtemény Múzeumkertjében. Mozart és Bach művei hangzottak el a koncerten, vonós, majd vonós és fúvós hangszerek prezentálásában. Két igen fiatal karmester vezényelt, akik néhány hete vették át karmesteri képesítésüket.

A fák árnyékában nagyon kellemes, szép zenei csemegében volt részünk.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

A nyári napfordulóról és Szent Iván éjjeléről Erzsébetvárosban

Kép forrása: időjárás és radar

A nyári napfordulóról és Szent Iván éjjeléről Erzsébetvárosban

Kedves Klubtagok, Kísérők, Érdeklődők!

Szeretettel hívunk mindenkit az erzsébetvárosi Lámpás Klub soron következő klubnapjára, amely nyár eleje lévén a nyári napfordulóról és a hozzá kapcsolódó szokásokról, programokról szól majd.

Ki mit tud a napfordulókról? Mi is kapcsolódik a nyári napfordulóhoz? Mi köze van a nyári napfordulónak Szent Iván éjjeléhez és a napok hosszúságához? Aki számára érdekes a témafelvetés és egy könnyed nyári délutánt szívesen eltölt egy kis csevejjel, jöjjön bátran!

Időpont: 2025. 06. 19., 14:00-16:00

Helyszín: KlauDió Civil Központ

Cím: 1072 Budapest, Nagydiófa u. 34.

Kíséretet a klubnapra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani. Visszajelzéseiket a részvételről és az esetleges segítség igényléséről 2025.06. 16-án 12 óráig várjuk elérhetőségeink valamelyikén.

Fontos: A részvételi szándékot és a segítségre való igényt mindenképp szíveskedjenek jelezni a megadott időpontig, mivel a segítségnyújtás korlátozott mértékben megoldható és szervezést igényel!

Kérjük, amennyiben ismer olyat, aki szívesen segítené önkéntesként klubjaink és programjaink lebonyolítását (főképp kísérésben), ajánljon neki minket!

Jánosi Veronika

Közösségi civilszervező

Elérhetőségek:

Mobil: +36 70 387 52 66

E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Játékos klubnap Erzsébetvárosban

2025.05.23.

Május egy borongós délutánján tartottuk meg klubnapunkat Erzsébetvárosban, ahol mindenféle kvízjátékban próbálhatták ki magukat a jelenlévők. A játékok között volt, amelyben híres emberek kilétét kellett kitalálni, egy másikban adott időn belül kellett adott témakörhöz kapcsolódó 3 dolgot felsorolni, megint egy másikban különböző évtizedek bizonyos eseményeit, esetleg közkedvelt zeneszámait, filmcímeit kellett kitalálni. Nagyon sokat nevettünk és tanultunk a délután során.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

Látogatás a Néprajzi Múzeum „Tárgyak Galaxisa” című kiállításán

2025.04.08.

Április egyik délutánján elindultunk az Erzsébetvárosi Lámpás Klub tagjaival, hogy belecsöppenjünk a „Tárgyak Galaxisába” a Néprajzi Múzeumban.

Tőkés Réka múzeumpedagógus először arra kért bennünket, hogy a kezünkbe kapott tárgyat tekintsük bolygónak, és képzeljük el, kik élnének rajta. Általában a békére vágyott mindenki, de volt amelyik bolygón gyerekek, másikon óriások, megint másikon csak telepátia által kommunikálni képes egyének éltek. Később kézbe foghattunk például népművészeti öltözetbe bújtatott babát, hímzett szütyőt, klumpát, de még kagylót is.

A program végén zeneművet alkothattunk népi hangszerek segítségével.

Érdekes, információkban gazdag délutánt tölthettünk a múzeumban.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

A VII. kerületi híres emberekről az Erzsébetvárosi online klubon

A VII. kerületi híres emberekről az Erzsébetvárosi online klubon

Kedves Érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk mindenkit az Erzsébetvárosi Lámpás Klub áprilisi online alkalmára. Ezúttal a háromrészes sorozat harmadik részét kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, amely olyan emberekről szól, akik életük egy szakaszában a kerületben éltek, és ismertek/elismertek voltak Magyarországon. Hallhatnak például Jókai Mórról és Rejtő Jenőről.

A sorozat 3. része megtekinthető lesz 2025. 04. 16-án, 10 órától a Közösség Lámpásai – Erzsébetvárosi Látássérültek Klubja Facebook-oldalon:

https://www.facebook.com/kozosseglampasaierzsebetvaros

Várunk mindenkit szeretettel!

Klubjaink és programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulhatnak meg.

Elérhetőségek:

Mobil: +36 70 387 52 66

E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com

Jánosi Veronika

Közösségi civilszervező

 

 

A mesterséges intelligenciáról az erzsébetvárosi klubon

2025.03.20.

Erzsébetvárosban márciusi klubnapunkat a mesterséges intelligencia jegyében tartottuk meg.

A résztvevők közül mindenki elmondhatta véleményét a már szinte egész életünket átszövő jelenségről. Volt, aki a veszélyeire hívta fel a figyelmet, más a pozitívumát emelte ki. Elhangzott például, hogy mennyi mindent lehetne belőle kihozni, ha a kutatásban többet használnák. Szóba került a chat GPT tudása, valamint az is, hogy zenét is tudunk az AI-val szerkeszteni.

Kellemes, véleménycserében gazdag délutánt töltöttünk együtt.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

A VII. kerületi híres emberekről az erzsébetvárosi online klubon 2. rész

2025.03.19.

Márciusi online klubunkon erzsébetvárosi híres tudósokról, zenészekről meséltem az érdeklődőknek. Megtudhatták például, hogy Presser Gábor tősgyökeres VII. kerületi lakos, vagy, hogy Korányi Frigyes is élete egy szakaszában itt élt.

Az online klub itt tekinthető meg.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

A mesterséges intelligenciáról Erzsébetvárosban

Kép forrása: ELTE PPK

A mesterséges intelligenciáról Erzsébetvárosban

Kedves klubtagok, Tisztelt érdeklődők!

Sok szeretettel hívjuk Önöket az Erzsébetvárosi Lámpás klub márciusi klubnapjára. A mesterséges intelligencia életünk egy részét már most átszővi. Hasznos, vagy káros általában? Látássérültként könnyít életünkön? Mióta is létezik?

Amennyiben ezek a kérdések Önt is érdeklik, csatlakozzon hozzánk egy beszélgetésre.

Időpont: 2025. 03. 20. 14:00-16:00

Helyszín: Klaudió Civil Központ

Cím: 1072 Budapest, Nagydiófa u. 34.

Kíséretet a klubnapra sajnos csak előre egyeztetve, igen korlátozott mértékben tudunk biztosítani. Visszajelzéseiket a részvételről és az esetleges segítség igényléséről 2025. 03. 17-én 12 óráig várjuk elérhetőségeink valamelyikén.

Fontos: A részvételi szándékot és a segítségre való igényt mindenképp szíveskedjenek jelezni a megadott időpontig, mivel a segítségnyújtás korlátozott mértékben megoldható és szervezést igényel, a terem befogadó képessége pedig korlátozott!

Kérjük, amennyiben ismer olyat, aki szívesen segítené önkéntesként klubjaink és programjaink lebonyolítását (főképp kísérésben), ajánljon neki minket!

Klubjaink és programjaink Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósulhatnak meg.

Elérhetőségek:

Mobil: +36 70 387 52 66

E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com

Jánosi Veronika

Közösségi civilszervező

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A VII. kerületi híres emberekről az Erzsébetvárosi online klubon

Kép forrása: helyivilaga.hu

A VII. kerületi híres emberekről az Erzsébetvárosi online klubon

Kedves érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk mindenkit az Erzsébetvárosi Lámpás klub márciusi online alkalmára. Ezúttal a 3 részes sorozat második részét kísérhetik figyelemmel az érdeklődők, amely olyan emberekről szól, akik életük egy szakaszában a kerületben éltek és ismertek/elismertek voltak Magyarországon. Hallhatnak például Xántus Jánosról, vagy Korányi Frigyesről.

A sorozat 2. része megtekinthető lesz 2025. 03. 19-én 14 órától a Közösség Lámpásai – Erzsébetvárosi Látássérültek Klubja Facebook oldalon:

https://www.facebook.com/kozosseglampasaierzsebetvaros

Várunk mindenkit szeretettel!

Klubjaink és programjaink Erzsébetváros önkormányzatának támogatásával valósulhatnak meg.

Jánosi Veronika

Közösségi civilszervező

Elérhetőségek:

Mobil: +36 70 387 52 66

E-mail: erzsebetvaros.szervezo@vgyke.com

 

 

 

 

 

 

 

 

Látogatás a Mezőgazdasági Múzeum Vadűzés és Erdőzúgás kiállításán

2025.02.26.

Február utolsó napjainak egyikén az Erzsébetvárosi Lámpás Klub csapatával a Mezőgazdasági Múzeumban jártunk.

Ezúttal a vadászati és erdészeti kiállítást tekintettük meg, múzeumpedagógiai foglalkozás keretében. Kézbe foghattuk különféle fák terméseit, állatok szőrméit és agancsait. Tapintottunk például őz és gímszarvas agancsot, megtudhattuk, miért is vannak elágazások a gímszarvas agancsán. Hallhattunk arról, hogy a muflonok Németországból érkeztek hozzánk, ők nem őshonos Kárpát-Medencei állatok. Találkozhattunk egy kapitális nagyságú medvével is.

Hasznos, érdekességekben gazdag délelőttöt tölthettünk a múzeumban.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező

Az MVGYOSZ tavaszköszöntő gáláján jártunk

2025.02.20.

Február közepén az MVGYOSZ új székháza első születésnapjának tiszteletére megrendezett „Hangról-Hangra” gálán jártunk az Erzsébetvárosi Lámpás Klub tagjaival.

A program első felében a Vakrepülés Színtársulat képviseletében Máj Krisztina előadásában hallhattunk könnyűzenei slágereket. Később operett melódiákkal szórakoztatta a nagyérdeműt Dezső Ágota és partnere. Hangulatos koncerten vettünk részt a tél egyik leghidegebb délutánján.

Jánosi Veronika
közösségi civilszervező