Radnóti Miklós: Naptár (4. rész)

OKTÓBER

Hűvös arany szél lobog,
leülnek a vándorok.
Kamra mélyén egér rág,
aranylik fenn a faág.
Minden aranysárga itt,
csapzott sárga zászlait
eldobni még nem meri,
hát lengeti a tengeri.

1941. február 7.

Érdekes képet választottam, a döntést most nem is annyira a fenti vers ihlette, talán csak hangulatában. Egyszerűen megláttam és megszerettem, remélem Önnek is tetszeni fog!

Egy egészen különleges fát látunk az őszi nap fényében pompázni egy parkban. Rendkívül terebélyes aranysárga és bordó lombozata olyan mint a játékbaba kócos haja. Betölti a teret, szinte a földig ér, mégsem ettől olyan egyedi ez a fa. A törzse és az ágai teszik már-már valószínűtlenné. Sötét színűk, szinte feketék, göcsörtösek és kacskaringósak, akár egy érhálózat. Olyan káprázatos mennyiségben, formában és különböző vastagságban futnak szerteszét, hogy első pillantásra az ember észre sem veszi, hogy amit lát, nem is egy fa, hanem kettő, egymás mellett nőttek, szó szerint tőszomszédságban. Egyszer írtam egy narrációt Piet Mondrian Vörös fa c. festményéről, lám, úgy tűnik, megelevenedett!

(Következő cikkemben megismerkedhetnek a kedves Olvasók ezzel a bizonyos festménnyel.)

NOVEMBER

Megjött a fagy, sikolt a ház falán,
a holtak foga koccan. Hallani.
S zizegnek fönn a száraz, barna fán
vadmirtuszok kis ősz bozontjai.
Egy kuvik jóslatát hullatja rám;
félek? Nem is félek talán.

1939. január 14.

Ezúttal nem fotót, hanem egy festményt választottam a vers hangulatának érzékeltetésére. Ez a kép különleges technikával készült, elsőre olyan benyomást kelt, mintha csak ráfröccsöntötték volna a fehér vászonra a festéket, ami a vonalak különös, véletlen játéka folytán csodálatos, színes és bonyolult képpé állt össze. El-elfolyó sötét tusvonalak alkotják az alapkoncepciót, mint megannyi cikázó villám vagy mint egy őszi kopár fa ágas-bogas koronája. Ebben a sűrű firkaszerűen szétterjedő vonalrengetegben alkalomlenszerűen egymásba-játszó színes festékfoltokat találunk, melyek mint pillanatnyi benyomások, művészi impressziók fokozatosan alkotnak meghökkentő összefüggést a vonalak rendszertelen rendszerében. Őszi színek ezek: ködös szürkék, hidegen felsejlő kékek, lilák és halovány, sápadt zöldek, a vonalkontúrokkal mit sem törődve, maszatosan felkenve a vászonra. Csakhogy ennek az absztraktnak arca van! Két borostyán-sárga szem, apró fekete szembogárral és egy visszafelé hajló, kicsi, hegyes csőr tűnik elő a foltok és tuskarcok kavalkádjából. Valójában mindaz, amit látunk, egy fej félprofilból, két aprócska hátrasunyított, tollhegyszerű füllel. Egy magányos kuvik lesi vészt-jósló tekintettel következő áldozatát…

DECEMBER

Délben ezüst telihold
a nap és csak sejlik az égen.
Köd száll, lomha madár.
Éjjel a hó esik és
angyal suhog át a sötéten.
Nesztelenül közelít,
mély havon át a halál.

1941. február 11.

A sötét tónusú fotón ködbe burkolózó park tárul elénk. Talán napszállta, talán hajnal van, az égen csak egy halovány fényfolt látszik, az út mentén két, magas fekete kovácsoltvas-kandeláber narancsos fénye töri meg a maszatos szürkeséget. A háttérben jobbról is, balról is magasba nyújtózó, hosszú, vékony-törzsű fák kopár lombja simul ágas-bogas érhálózatként ebbe az komor árnyalatba. Még hátrébb, a kép közepén egy nagyon érdekesen letört vagy kivágott, megcsonkított fa törzsének körvonalai tűnnek fel, a tönk csupaszon áll, a lenyesett ágak maradéka pedig oldalra nyúlik, mintha valami sokkarú szörny emelkedne a semmiben.

Tetszettek a narrációk? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre! Szívesen tájékozódna tovább a témában? Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra, ahol további narrációkat, élménybeszámolókat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983

A vak festő a kezével látja a színeket

Értéktelennek érezte magát Kép forrás: John Bramblitt

Értéktelennek érezte magát
Kép forrás: John Bramblitt

Bramblittet gyerekkora óta súlyos epilepsziás rohamok gyötörték, ezek miatt vesztette el fokozatosan a látását harminc éves korára. A teljes megvakulást követő első év hihetetlen nehéz volt számára, mély depresszióba zuhant.

„Minden tervem, az egész életem elszállt. Nemcsak keserű és dühös voltam, gyászoltam is a meghiúsult álmaimat. Eltávolodtam az emberektől, értéktelennek éreztem magam”

– mondta Bramblitt a róla készült dokumentumfilmben.

 Bramblitt kisfia, akit sohasem látott Forrás: John Bramblitt


Bramblitt kisfia, akit sohasem látott
Kép forrása: John Bramblitt

Okostelefon és okos kutya

A festészet hozta ki a depresszió „sötét és mély verméből”. A teljes lelki mélyponton vette kezébe az ecsetet, hogy kezdjen magával valamit. „Ha egyszer tudok közlekedni a lakásban és egyedül sétálni az utcán anélkül, hogy fellökném az embereket, vagy elütne egy autó, akkor ugyanezzel a technikával képes vagyok a vásznon is eligazodni” – jött a felismerés.

Szerinte vakon sincs teljesen másokra utalva az ember, hiszen egy okostelefonnal és egy okos kutyával szinte mindenre képes egyedül. Innen jött az ötlet, hogy a vakon festés sem lehetetlen.

Louis Armstrong Kép forrása: John Bramblitt

Louis Armstrong
Kép forrása: John Bramblitt

Szétesik a világ

Bramblitt ugyanúgy fest mint bárki más, csak az ujjait használja a szeme helyett. A vásznon kidomborodó vonalak térképként szolgálnak a számára, de a színeket is tapintás útján ismeri fel. Ebben segítségére vannak a speciális festékek is „A fehér sűrű mint a fogkrém, a vörösesbarna darabos mint a kocsonya, a fekete pedig nyúlós mint az olaj”.

„Mikor nem festek, a világ elkezd szétesni. Amint ecsetet ragadok, megnyugszom, és jobban önmagamnak érzem magam”

– mondja. Előtte nem is mert festeni, mert mindig félt a hibáktól, de azóta magabiztosabb lett. Szerinte nem azzal kell foglalkozni, hogy mire nem vagyunk képesek a művészetben, hanem, hogy mi az, amit meg tudunk csinálni.

 Ujjával tapintja ki a színeket Forrás: John Bramblitt


Ujjával tapintja ki a színeket
Kép forrása: John Bramblitt

Nem láthatta saját szemével

Képeinek visszatérő témája a zene, amint meghall egy dallamot, rögtön színek jelennek meg előtte. Nem a látványt, hanem magát a zenét próbálja megragadni ezeken a képeken. A látása elvesztése óta nemcsak a festésben lel örömet, családot is alapított. Fiát nem láthatta a saját szemével, de portrét már festett róla.

Forrás: origo.hu