Pályázati kiírás

Kép forrása: szofinews.blog.hu

Egyesületünk ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítjük az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2015-ös évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2015-ös tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.

Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 30000,- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:

A pályázati felhívás és adatlap 2015. május 7-től letölthető a VGYKE honlapjáról (www.vgyke.com), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken.

A pályázatok benyújtási határideje 2015. július 3. péntek.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2015. július 3.  A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás pontos határideje 2015. július 3. péntek, 13 óra.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2015. július 31. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai úton értesítést kap. A nyertes pályázók listája ezt követően elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2015. október 31-ig van lehetőség.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2015. július 3. és október 31. közé esik, illetve amennyiben a számla a támogatandó személy nevére szól. Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló számlával kell igazolni, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni. A támogatás a számla bemutatásakor, utófinanszírozásként, készpénzben kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

ADATLAP letöltése

Kiállítás megnyitóval készült a VGYKE

Fodor Ágnes a nyertesek gyűrűjében fotó

Fodor Ágnes a nyertesek gyűrűjében

A fotópályázat elsődleges célja az volt, hogy az egyesület a látássérültség témáját feldolgozó fotókon keresztül bemutassa, hogy a látássérültek világa színekben, vidámságban és örömteli pillanatokban is gazdag.

A kiállítás megnyitójára lelkesen készültek a szervezők. A teadélutánon mentával, citrommal és cukorral ízesített, nyugtató teákkal kedveskedtek a vendégeknek. A körülbelül másfél órás összejövetelt a díjátadó mellett zenei műsorral és a beküldött fotókból összeállított diavetítéssel színesítették.

A megnyitó első perceiben Bognár Márta, a Cserf-S marketing tanácsadója mondott köszöntőt. Ezt követték Fodor Ágnes, a VGYKE elnökének sorai, aki ünnepélyesen megnyitotta az eseményt. A nyertesek bemutatása során kiosztásra került az I. II. III. helyezett és a közönségdíjas nyereménye, melyet nagy örömmel, mosolyogva fogadtak a díjazottak.

Tara énekel fotó

Tara énekel

A délelőtt fénypontja kétségkívül a Panamából származó, látássérült Stephanie Tara Wills előadása volt, aki annak ellenére, hogy még csak most tanul magyarul, tökéletes kiejtéssel adta elő a „Most múlik pontosan” című dal akusztikus verzióját, melyet elismerő pillantásokkal és nagy tapssal nyugtázott a közönség.

Végezetül előkerültek a szeles, záporos órák után jól megérdemelt kamilla, menta és jázmin teák, így kötetlen beszélgetéssel, közös fotókkal és ismerkedéssel zárult eme jeles esemény.

Nagyon köszönjük minden pályázónak a beküldött műveit, a vendégeknek, hogy megjelentek megnyitónkon, a díjazottaknak pedig szívből gratulálunk!

A fotók a kiállítás keretein belül díjmentesen megtekinthetőek a Cserf-S nyitva tartás ideje alatt.

Az alkotó az alkotása előtt, I. helyezett fotó

Az alkotó az alkotása előtt, I. helyezett

Alkotó az alkotása előtt, II. helyezett. fotó

Alkotó az alkotása előtt, III. helyezett.

Alkotó az alkotása előtt, III. helyezett fotó

Alkotó az alkotása előtt, II. helyezett

Alkotó az alkotása előtt, Közönségdíjas fotó

Alkotó az alkotása előtt, Közönségdíjas

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

Nyitva tartás:

Hétfő: 14:00-16:00
Kedd: 9:00-16:00
Szerda: 9:00-16:00
Csütörtök: 9:00-16:00
Péntek: 9:00-12:00