Az EGYMI meghívására a VGYKE két munkatársa részt vehetett a Ta TaBooks projekt záró rendezvényén, melyre október 4-én Bécsben a District Office Rudolfsheim-Fünfhaus –ban került sor.
A Talking Tactile Books – (TaTaBooks) vak és gyengénlátó gyermekek számára című projekt az Európai Bizottság által finanszírozott Erasmus+ projekt, amely 2021 novemberétől 2023 októberéig tartott, 4 országból (Ausztria, Csehország, Magyarország, Szlovákia) összesen 8 partner bevonásával. .
A projekt a vak és gyengénlátó tanulók sajátos igényeivel foglalkozik. Átfogó, tudásközvetítő és szórakoztató 3D-s nyomtatás alapú tananyagok készültek személyre szabottan. Ezeket audio és online tanulási tartalmak egészítik ki. Fejlesztésük rendkívül interaktív folyamat volt az összes partnerország iskolái és a releváns területek szakértői között: 3D nyomtatás, IT, didaktika, tudomány és tudományos kommunikáció.
A konferenciára több mint száz nemzetközi érdeklődő érkezett. A partnerek angol nyelvű előadásaiból, megtudtuk, hogy a végső kedvezményezettek – tanárok és gyerekek – aktívan végigkísérték, tesztelték és véleményezték a fejlesztés lépéseit, részt vettek az eszközök fejlesztésében. Ezen túlmenően a résztvevő tanárok nemcsak innovatív tananyagokat és módszereket kaptak, hanem 3D nyomtatási ismereteket is szereztek. Elkészült egy dedikált tudásmegosztó platform is, a további nemzetközi együttműködés és tapasztalatcsere elősegítése érdekében. A prezentációk közti szünetekben személyesen megnéztük, megismertük, kipróbáltuk a kiállított 3D nyomtatással készült ismeretterjesztő tárgyakat. A Ta TaBooks fiókjainak kihúzásával meghallgattuk több nyelven is a fiókban található tárgyakhoz kapcsolódó információs audió anyagot.
A TaTaBooks javítani fogja a mindennapi oktatást a vak és gyengénlátó gyerekeket tanító partneriskolákban. Mivel a tervezési koncepció reprodukálható és adaptálható, a Ta TaBooks-ban nagy lehetőség rejlik, és széles körű figyelmet érdemel.
Bécsi szakmai kirándulás a Ta TaBooks projektzáró eseményére

Köszönjük a meghívást!
Balázs Gábor
operatív vezető
Iphone oktatóanyag VIII. rész
Info kisOKOS 19. rész – Iphone oktatóanyag VIII. rész – Kedvencek és hangposta
A VGYKE Info kisOKOS című podcast sorozatának 19. részében az iPhone készülék Telefon alkalmazásának két utolsó lapjával, a kedvencekkel és a hangpostával foglalkozunk.
Megbeszéljük, mire jó a kedvencek, milyen módon lehet kedvenc kontaktot hozzáadni. Valamint azt, hogy bár már egyre ritkábban van használatban, de mit lehet tudni a hangposta használatáról iPhone-on.
#aliglátó #gyengénlátó #informatika #Iphone #látássérült #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #Youtube
Márton-napi szokásokról
A kép forrása: Vikipédia
Márton-napi szokásokról
Kedves Tagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket a II. kerületi és a hegyvidéki Lámpás klub következő online alkalmára!
Témánk: Szent Márton-napja, és a hozzá kapcsolódó népszokások.
Megismerkedhetünk Szent Márton történetével, az ebből eredő hagyományokkal, népszokásokkal.
Megtudhatjuk például, más országokban hogyan ünneplik ezt a napot, hazánkban ilyenkor mik a tradicionális ételek, és még sok más érdekességet!
A II. kerületi és a hegyvidéki Lámpás klub következő online alkalma meghallgatható lesz
november 30. csütörtök 16:00 órától a kerületek Facebook-oldalain.
Közösség lámpásai, II. kerület
Közösség Lámpásai, Hegyvidék
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Török-Zselensky Eszter
II. kerületi és hegyvidéki közösségi civilszervező
Elérhetőségek:
Telefon: +36 70 383 3614
E-mail: 2.kerulet.szervezo@vgyke.com, hegyvidek.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #gyengénlátó #Hegyvidék #II.kerület #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #online #vak #VGYKE
Ügyfélszolgálat és LifeMax
Ügyfélszolgálat és LifeMax
Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra!
Helyszíne: Kondor Béla Közösségi Ház
(1181 Budapest, Kondor Béla sétány 8.)
Időpont: 2023. november 29. (szerda) 15 óra.
Ezúttal a VGYKE ügyfélszolgálatának munkatársa látogat el hozzánk. A helyszínen lehetőség nyílik a 2024. évi tagdíjak befizetésére, a tagkönyvek cseréjére, pótlására is. Ha valamilyen kérésed, kérdésed van kollégáink felé, vagy esetleg bármilyen megoldásra váró egyéb problémád van, kérlek, jelezd az alábbi elérhetőségeken, annak érdekében, hogy munkatársunk felkészülten tudjon érkezni!
Másik vendégünk a LifeMax Egyesület munkatársa, Csider Zoltán lesz, aki bemutatja segélyhívó szolgáltatásukat.
Egy kis adventi készülődéssel zárjuk klubnapunkat.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Pázmán Krisztina
Közösségi civilszervező
Elérhetőségeink:
Telefon: 06 30 852 2131
E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #LifemaxEgyesület #meghívó #ügyfélszolgálat #vak #VGYKE #XVIII.kerület
Christmas Miracle – Karácsonyi csoda
Christmas Miracle – Karácsonyi csoda
2023. november 15.
Christmas Miracle, avagy karácsonyi csoda. A lámpás klub tagjai is csodát élhettek át ezen a napon a Ferencvárosi Művelődési Központban, ahol egy turné keretében amerikai, brazil, koreai és még több más ország fiataljai adják elő a karácsonyi misztériumot, Jézus születését, és más történeteket.
Az est egy csodálatos fuvolaszólóval nyílt meg, majd táncos produkciók következtek.
Ezután Jézus születésének és a háromkirályok látogatásának lehettünk tanui.
Az est záró részében Anna történetével ismerkedhettünk meg, a csintalan leányzóéval, aki büntetésül Andersen kis gyufaáruslányának a bőrében találhatta magát. De az ő története jól végződött, visszatalálhatott szüleihez.
Zárásként közös fotó készült a szereplőkkel.
Köszönet a Ferencvárosi Művelődési Központnak és a Ferencvárosi Önkormányzatnak, hogy ezen a csodálatos esten ott lehetett a Lámpás klub tagsága!
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #vak #VGYKE
Musicalmesék, avagy a zenés színházi varázslat
A kép forrása: Kultúra online
Musicalmesék, avagy a zenés színházi varázslat
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Decemberi külsős programunk gyanánt a Budapesti Operettszínházba látogatunk el, ahol megtekintjük a Musicalmesék című zenés produkciót.
Az előadás a legkedvesebb musicalekből és rajzfilmekből merített részleteket, így alkalmunk nyílik időutazást tenni a gyermekkorunkba, illetve a kicsik egyaránt élvezhetik a zenés műsort.
A program önköltséges, a jegyek ára 2.800 Ft/fő, viszont korlátozott számban (15) áll rendelkezésre, ezért csak a jelentkezési sorrendet tudom figyelembe venni.
Az előadás időpontja: 2023. december 06. 15:00
Helyszíne: Operettszínház (1065 Budapest, Nagymező utca 17.)
Jelentkezési határidő: 2023. december 01. 12:00
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
06704310445
Találkozás: 2023. december 06-án 14:15-kor az 1-es metró Oktogon megálló Mexikói út felől érkező oldalon, a felszínen.
Várok Mindenkit szeretettel!
Dudikné Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező
#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Pesterzsébet #színház #vak #VGYKE
Iphone oktatóanyag VII. rész
A kép forrása: myistore.co.za
Info kisOKOS 18. rész – Iphone oktatóanyag VII. rész – Kontaktok
A VGYKE Info kisOKOS című podcast sorozatának 18. részében folytatódik az iPhone Telefon alkalmazásának felfedezése. Ezúttal az alkalmazás “kontaktok” lapját vesszük szemügyre. Szó lesz arról, hogy hogyan lehet egy kontaktot szerkeszteni, megosztani, vagy akár törölni.
Meghallgatható Youtube-csatornánkon.
#aliglátó #gyengénlátó #informatika #Iphone #látássérült #podcast #sorozat #vak #VGYKE #videó #Youtube
Őszbúcsúztató utó-utó-Halloween-buli jelmezversennyel
Őszbúcsúztató utó-utó-Halloween-buli jelmezversennyel
Kedves Tagunk, Kedves Kísérő!
Szürke égbolt, eső kopogása, kéményfüst szállingózik, szélhordta avar csörög a járdán… az állatok elbújnak, a fák lassan elalszanak. Minden készül a télre, az elcsendesedésre – kivéve persze az embert, aki továbbra is úgy lót-fut és tevékenykedik, mintha már a tavaszi madárcsicsergés ébresztené reggel! Nem csoda, hogy szükség van az energiára – a közösség melegére, jó beszélgetésekre, falatnyi finomságra némi forró kortyolnivaló mellé.
Találkozzunk hát mi is egy délután erejéig, fűszerezzük meg egy kicsit az őszt! Ittál már Pumpkin Spice Lattét? Netán azt is tudod, mi az a London Fog? Ha a válaszod nem, de érdekelne, vagy csak jól esne egy forró ital a koratéli zegernyében, csatlakozz hozzánk november végén, hogy testet-lelket melengető fűszerek illatától övezve, egy utó-Halloween-buli keretében együtt búcsúzzunk el az ősztől!
Szó esik majd az őszi ünnepekről, eseményekről is – és más programmal is készülünk: vállalkozó szelleműek jelmezt is ölthetnek, melyek fotóját feltöltjük Facebook-oldalunkra! A legötletesebb, legtöbb szavazatot kapó apró jutalomban részesül decemberi karácsonyi klubunkon.
Várunk szeretettel!
Időpont: 2023. november 27. 15:00-16:30 óráig.
Helyszín: Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ (1163 Budapest, Cziráki utca 22.; I. emelet, klubterem)
Facebook-eseményünk
Czagány Izabella és Majláth Mónika
Közösségi civilszervezők
Tel.: +3670/387-5261, 0630/498-9127
E-mail: 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Facebook-oldal
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE #XVI.kerület
Tagdíjfizetés, vásárlás és jelmezverseny
Tagdíjfizetés, vásárlás és jelmezverseny
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2023. november 27-én újra megtartjuk klubnapunkat, melyen az ügyfélszolgálat és a Láthatár bolt munkatársai lesznek vendégeink.
Lehetőség lesz a 2024. évi tagdíj helyszínen történő befizetésére és a Láthatár bolt termékeiből vásárolni.
Ezután egy utó-Halloweeni partyt rendezünk a meghívottaknak, jelmezversennyel egybekötve.
Időpont: 2023. november 27. hétfő 15.00-17.00 óráig
Helyszín: Napraforgó Család- és Gyermekjóléti Központ
1163. Budapest, Cziráki utca 22.
Találkozó: 14.30-kor az Örs vezér tér metrókijárat kürtös kalácsosnál
Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civil szervezőnél!
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Telefon: 06304989127
Majláth Mónika
Közösségi civil szervező
#aliglátó #Angyalföld #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Láthatárbolt #meghívó #ügyfélszolgálat #vak #VGYKE
Állandó kiállítás a Holokauszt Emlékmúzeumban
Állandó kiállítás a Holokauszt Emlékmúzeumban
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2023. november 25-én ellátogatunk a Holokauszt Emlékmúzeumba, ahol az állandó kiállítást tekintjük meg tárlatvezetéssel egybekötve.
Az állandó kiállítás témája a magyar holokauszt. Célja, hogy a faji ideológia által fizikai megsemmisítésre ítélt magyar állampolgárok, azaz a zsidók és a romák szenvedéseit, üldöztetését, legyilkolását elbeszélje és bemutassa.
Időpont: 2023. november 25. szombat
Találkozó: 12:30-kor a Corvin-negyed metró aluljáróban
A program a XIII. kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Kérek mindenkit tisztelettel, hogy a részvételi szándékot legyen szíves jelezni a lenti elérhetőségek egyikén a közösségi civil szervezőnél!
E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Telefon: 06304989127
Majláth Mónika
Közösségi civil szervező
#aliglátó #Angyalföld #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #vak #VGYKE
Klubnap az ügyfélszolgálattal és a Láthatár Bolttal Kőbányán
Klubnap az ügyfélszolgálattal és a Láthatár Bolttal Kőbányán
A kőbányai Lámpás klub novemberi összejövetelét, havi klubnapunkat 2023. november 13-án 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.
Klubnapunk vendégei egyesületünk ügyfélszolgálatának és Láthatár Segédeszköz Boltjának munkatársai voltak. Új tagokat is köszönthettünk köreinkben. Németh Róbert a bolttal kapcsolatos fontos tudnivalókat osztotta meg a résztvevőkkel, vásárolni is volt lehetőség. Kormányos Ágnesnél a 2024. évi tagdíjakat lehetett befizetni, valamint beszélt a segédeszköz pályázatról, amelyet November 15-ig volt lehetőség beadni.
Klubnapunk második fele jó hangulatú beszélgetéssel és verseléssel telt.
Duplinszki Katalin és Jánosi Veronika
Közösségi civilszervezők
#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #Kőbánya #látássérült #Láthatárbolt #ügyfélszolgálat #vak #VGYKE
Musicalmesék – Kirándulás a gyermekkorba
Musicalmesék – Kirándulás a gyermekkorba
2023. november 12-én tagjainkkal az operettszínházban egy varázslatos utazást tettünk a mese musicalek világába.
Lélekben egy kicsit mindenki örök gyerek marad, így élvezettel hallgattuk az Óz, a nagy varázsló, az Oroszlánkirály, A muzsika hangja, a Mary Poppins, A kis hableány, a Herkules, a Madagaszkár, a Vuk és a Hugó, víziló kalandjait.
A műsor végén ismert magyar mesefilmek dallamaival zárult az est, mindenki dúdolgatta Mézga Géza, Kukori és kotkoda betétdalát.
Vidám, felszabadult estét tölthettünk együtt.
Szalai Miklósné Tündi
Közösségi civilszervező
#aliglátó #Ferencváros #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #színház #vak #VGYKE