Mivel hónap elején, az előző érzékenyítés alkalmával visszahívtak bennünket július 21-ére, így ismét szemléletformáló foglalkozást tartottunk a XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola diákjainak nyári tábor keretein belül.
50 gyermek figyelt ránk kíváncsian: néhányan másodszor vettek részt az előadáson, annyira tetszett nekik.
Megismertettük őket több tapintható játékkal, valamint a Braille ABC-vel. Ez utóbbi nagyon érdekelte őket, hiszen ennek segítségével még mondatokat is ügyesen megfejtettek.
A legnagyobb sztárok most is vakvezető kutyáink voltak, akiket örömmel simogattak.
Érzékenyítés kisiskolásoknak 2.0
Mivel hónap elején, az előző érzékenyítés alkalmával visszahívtak bennünket július 21-ére, így ismét szemléletformáló foglalkozást tartottunk a XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskola diákjainak nyári tábor keretein belül.
50 gyermek figyelt ránk kíváncsian: néhányan másodszor vettek részt az előadáson, annyira tetszett nekik.
Megismertettük őket több tapintható játékkal, valamint a Braille ABC-vel. Ez utóbbi nagyon érdekelte őket, hiszen ennek segítségével még mondatokat is ügyesen megfejtettek.
A legnagyobb sztárok most is vakvezető kutyáink voltak, akiket örömmel simogattak.
Ismét egy tartalmas napot zártunk, köszönjük az újabb meghívást!
Mészáros Ágnes

Szemben a gyerekekkel, gazdik mellett a kutyusok60%
Felkészülés a koronavírus második hullámára a rákosmenti klubon
Kedves Klubtársunk!
Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2020. augusztus 4-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk, figyelem, új helyszín: a rákosligeti katolikus kör (XV. u. 2.), mivel a rákoshegyi közösségi ház bezár augusztusra.
Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.
Klubnapunkra meghívtuk dr. Kiss Jánost, az egyesület elnökségi tagját, aki a koronavírussal és annak második hullámával kapcsolatban sok hasznos információval, tanáccsal lát el bennünket. Amennyiben a vírus és az időjárás engedi, ismét a szabadban tartjuk a klubnapot.
Megemlékezünk a születés- és névnaposainkról, nem marad el a zene sem, és a szokásos kis finomságok is az asztalra kerülnek majd.
Addig is vigyázzatok magatokra, szeretettel várunk Benneteket!
Elérhetőségeink:
e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők

Végre újra együtt voltunk a klubtagokkal Békásmegyeren
Mióta ismerjük egymást, még nem telt el ilyen hosszú idő, hogy újra találkozzunk a klubtagokkal.
Mindannyian izgatottan vártuk egymást július 17-én Békásmegyeren, a Csobánka téren. Csendes helyet keresve egy közeli parkba érkeztünk. Több üres pad biztosította kényelmünket a szabadban.
Arról kezdtünk beszélgetni, ki mivel töltötte napjait a járvány idején. Bár telefonon végig kapcsolatban voltunk egymással, tudjuk azt, hogy a személyes találkozás a legjobb.
Mindenki arról beszélt, ami vele történt, és mi meghallgattuk egymást. Más-más történeteket hallottunk, de volt valami közös bennük. Jobban odafigyeltünk magunk körül mindenkire és mindenre. Jó lenne, ha ez így lenne ezután, még karantén nélkül is.
Ezekkel a gondolatokkal már a jövőbe tekintettünk. Tervezgetni kezdtük, hová szeretnénk elmenni együtt, milyen programokat szeretnénk megvalósítani.
Jó volt újra együtt lenni. Várjuk a következő találkozást.
Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

“Az érintés varázsa”- beszélgetés Komondi Magdolna festőművésszel
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Augusztusi klubnapunk időpontja: 2020. augusztus 3. 14.00-16.00 óra
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (1096 Budapest, Haller u. 27.)
Meghívott vendégünk: Komondi Magdolna többszörösen kitüntetett festőművész, akinek felelevenítjük életútját, festészetét, látássérültek érdekében kifejtett munkáját, tapintható képeinek indíttatását.
Megbeszéljük közösen az augusztusi programot, terveket.
Mindenkit sok szeretettel várnak a szervezők: Tanai Csaba és Szalainé Tündi!
Elérhetőségeink:
Tanai Csaba: 06307685404
E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

Újabb pályázati sikerek a VGYKE-nél
Örömmel értesítünk mindenkit, hogy újabb pályázati támogatásokat nyert el egyesületünk, melyet a karantén idején írtak munkatársaink. Ez tevékenységünk rendkívül nagy elismerése, hiszen több olyan programot és szolgáltatást tudunk folytatni, melyet az elmúlt években indítottunk el és nagyon közkedveltek a tagok körében.
Az NFSZK újabb sikeres pályázatai révén immár harmad ízben folytathatjuk a „Szülő-Példa-Érték” programunkat, melynek keretében az önérvényesítést segítő jogi előadásokkal, jó gyakorlatok gyűjtésével és podcastok készítésével fogjuk tagjainkat informálni. A jogi előadásokat 2020 őszétől folyamatosan a Lámpás Klubokon tartjuk meg. Két jogász előadónk lesz dr. Lukács Réka és dr. Ozvári-Lukács Ádám személyében.
2020 őszétől folytatjuk az NFSZK támogatásával a „Vizuális Kultúra Mindenkié” programunkat, amely a narráció népszerűsítését szolgálja. Ennek keretében Honlapunkon és Hírlevelünkben ismét elindulnak festmény narrációink. Narrációs klub foglalkozásokat tartunk, narrált színházi előadásokra látogatunk és karácsonykor újból lehetőségünk lesz részt venni a Fővárosi Nagycirkusz narrált előadásán.
Egy új NFSZK pályázat, amelyen nyert egyesületünk a „TÁMAUTÓ 2020” pályázat, melynek révén Támogató Szolgálatunknak egy második személygépkocsit tudtunk vásárolni. Tervezzük a szállítási szolgáltatások kibővítését esti, illetve hétvégi időszakra is. A szolgáltatás beindításáról a későbbiekben adunk tájékoztatást.
Nagy eredménynek tartjuk, hogy kerületi civilszervezőink is eredményesen pályáztak a kerületi önkormányzatoknál, így a Lámpás Klubok programjaira, kirándulásaira is rendelkezésünkre állnak a források.
A meghívókat és programokat kérjük, figyeljétek a hírcsatornákon!
Fodor Ágnes
Mészáros Ágnes

Ismételten kiírásra került az egyesület 2020. évi segédeszköz pályázata
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a 3/2020. számú elnökségi határozatát a 10/2020. számu határozatával módosítva, ismételten meghírdeti pályázatát az egyesület rendes tagjai részére vakügyi segédeszközök beszerzésének támogatására. A pályázat keretösszege 1805000 Ft, mely Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala támogatásából, illetve az MVGYOSZ által a VGYKE részére leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.
Egyesületünk ezen pályázattal elsősorban azon rászoruló tagjait kívánja támogatni, akik általában helyzetük miatt más pályázati lehetőségektől elesnek, így az elbírálás során előnyben részesítjük az alábbi jellemzőkkel rendelkező pályázókat:
- egyszemélyes háztartásban élők,
- szintén látássérült házas- vagy élettárssal, illetve más látássérült családtaggal élők,
- halmozott fogyatékossággal élők,
- időskorúak,
- gyermekét egyedül nevelő látássérült személyek.
Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2020-as évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek.
Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet.
Egy pályázó csak egy segédeszköz beszerzésére nyújthat be pályázatot. A támogatási összeg: maximum 70.000.- Ft lehet. A támogatás mértékéről kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.
Pályázni az alábbi csoportokba tartozó segédeszközökre lehet:
- nagyítók, speciális szemüvegek
- beszélő konyhai és egészségügyi, illetve egyéb eszközök (vérnyomás- és vércukorszintmérő, lázmérő, konyhai- és személymérleg, színfelismerő, címkéző toll)
- beszélő- és Braille órák, zsebórák
- fehérbotok
A pályázati felhívás és adatlap 2020. június 22-től ismételten letölthető a VGYKE honlapjáról (www.vgyke.com), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán az alábbi elérhetőségeken:
VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1141 Budapest, Szugló ú. 81.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com
A pályázatok benyújtási határideje 2020. augusztus 14. péntek.
A pályázatok benyújthatóak elektronikus formában is, az Ügyfélszolgálatunk e-mail címén: ugyfel@vgyke.com.
postai úton a VGYKE postacímére:
1590 Budapest, Zugló 1 Posta Pf. 119
illetve személyesen a VGYKE Regionális Központjában. Az egyesület ügyfélszolgálati irodájában munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.
Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2020. augusztus 14. Az elektronikusan beérkező pályázatokra válaszlevelet küldünk, melyben értesítjük, hogy pályázata megérkezett és hiánytalan. A válaszlevél megküldése után tekintjük pályázatát benyújtottnak és értékelhetőnek. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen és e-mailen történő benyújtás pontos határideje 2020. augusztus 14. péntek, 12 óra.
A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2020. augusztus 31. napjáig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 8 munkanapon belül minden pályázó postai, illetve email úton értesítést kap.
Az elnyert támogatások felhasználására 2020. november 30-ig van lehetőség.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett segédeszközről szóló számla dátuma 2020. március 02. és november 30. közé esik, illetve amennyiben a számla a VGYKE nevére vagy a pályázó nevére szól. Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!
Nem bírálható el az a pályázat, amely:
- nem a VGYKE rendes tagja által került benyújtásra
- hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve, ideértve az olvashatatlan kitöltést is, illetve ha az eszköz típusa és bruttó beszerzési ára nincs feltűntetve
- valótlan adatokat tartalmaz
- a megpályázott eszköz a kiírásnak nem felel meg
- a pályázó a VGYKE tisztségviselője
A megpályázott eszköz megvásárlását amennyiben a VGYKE nevére szól a számla (VGYKE 1141 Budapest Szugló u. 81. adószám 18185030-1-42) kell kiállítani. A számla a pályázó nevére, címére is kiállítható. A számla eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán le kell adni, melyről kap egy másolatot. A támogatás a számla leadásakor, utófinanszírozásként, készpénzben vagy átutalással kerül kifizetésre. A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.
Budapest, 2020. június 19.
Pályázati felhívás
Pályázati adatlap

A karantén utáni első klubnap
A karantén miatti kényszerszünet véget értével összefogva a XIII. és XVI. kerületi klubok tagjait megtartottuk 2020. harmadik klubnapját július 20-án, melyre nagy lelkesedéssel jöttek el tagjaink.
A beszélgetés nagyon jó hangulatban és spontán alakult. Beszélgettünk arról, ki mit csinált a karantén ideje alatt, miket tanult, miben tudott fejlődni; illetve szintén szóba került, hogy a jelenlegi helyzetben hogyan és hova tudunk nyaralást tervezni, tippeket adtunk egymásnak különböző belföldi úticélokra. A klubot végezetül Domoszlai Jani indián zenés játéka zárta.
Bízunk benne, hogy idén még sok hasonló jó hangulatú klubot tarthatunk meg tagjaink körében.
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

A VGYKE 2020. évi közgyűlése
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2020. július 10-én a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében (Bp. Ajtósi Dürer sor 39.) megtartotta éves közgyűlését.
Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke köszöntötte a jelenlévőket és felsorolta a közgyűlés napirendi pontjait.
A tagság egyöntetűen megszavazta Fodor Ágnest a közgyűlés levezető elnökének, majd Ádámné Szladovits Valériát a közgyűlés jegyzőjének.

Fodor Ágnes elnök asszony a VGYKE alapszabály módosításának változatlanul hagyására tett javaslatot, ezt a tagság elfogadta.
Gy. Dobos Mariann, a felügyelő bizottság elnöke ismertette a VGYKE 2019- es évi közhasznúsági beszámolóját, majd Madár Ildikó, az egyesület könyvelője a VGYKE 2019. évi pénzügyi mérlegét. A tagok szavazatukkal elfogadták a beszámolókat.
A VGYKE 2021. évi tagdíjának mértékét továbbra sem emeli, így az 1500 Ft, a 18 év alatti gyermekeknek 600 Ft marad. A tagság ezt is egyöntetűen elfogadta.
A következő napi rendi pont a VGYKE FESZT-ből való kilépésének megszavazása volt, előtte Fodor Ágnes elnök asszony ismertette ennek okait, majd szavazásra kérte fel a tagokat, akik elfogadták a FESZT-ből történő kilépést.
A VGYKE szabályzata szerint MVGYOSZ küldötteket kell jelölni, akik képviselik egyesületünk tagjait a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének gyűlésein.
A küldött jelöltek listáját minden tagtársunk megismerhette a kiküldött meghívóban.
A választás előtt a jelöltek nyilatkoztak arról, hogy vállalják-e ezt a feladatot, majd néhány mondatban bemutatkoztak.
A tagok ezután megszavazták a küldötteket.
A küldöttek névsora:
- Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
- Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke
- dr. Kiss János, elnökségi tag, a GÖTLE elnöke
- dr. Lukács Réka, elnökségi tag, a VGYKE jogásza
- dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász.
A közgyűlés a tagok javaslataival, hozzászólásaival fejeződött be.
Kiss Márta
Közösségi civil szervező

Klubnap a karantén után Zuglóban
2020. július 8-án a Zuglói Civil Házban (Bp. Csertő park 12.) megtartottuk klubnapunkat, amit már mindannyian nagyon vártunk.
A járvány miatti karantén sokunkat megviselt, erről beszélgettünk tagjainkkal. Szerencsére telefonon tartottuk a kapcsolatot tagjainkkal, így heti szinten el tudták mondani gondjaikat. Legtöbbünk családon belül oldotta meg a bevásárlást, a gyógyszerek beszerzését. Tagjaink közül néhányan a VGYKE támogató szolgálatát vették igénybe, nekik kollégáink vásároltak be.
Természetesen nem csak a járvány helyzetről diskuráltunk, szóba került az idei évre tervezett programok megvalósítása is, melyet reméljük, nem szakít meg egy újabb karantén.
A VGYKE 2020-ban is kiírta a segédeszköz pályázatot, amelyre felhívtuk tagjaink figyelmét, megbeszéltük, hogyan vehetnek részt, milyen segédeszközöket vásárolhatnak meg.
Klubnapunkat az augusztusi viszontlátás reményében zártuk.
Kiss Márta
Közösségi civilszervező

Hétvégi program a Nemzeti Színház szoborpark-jában
Kedves Tagjaink!
A felmerült igényekre való tekintettel, júliusi programunk időpontja 2020. július 25. szombat, fél 3 és háromnegyed 3 között.
Találkozó: a Vágóhíd utcai villamosmegállóban, MÜPA-Nemzeti Színház megálló.
Megnézzük/megtapintjuk a Nemzeti Színház szoborparkjában található szobrokat, felelevenítjük az itt játszó színészek emlékét. Utána igény szerint sütizésre, fagyizásra lesz lehetőség.
Mindenkit nagyon sok szeretettel várnak a szervezők, Tanai Csaba és Szalainé Tündi. Érezzük jól magunkat együtt!

A XIII. és XVI. kerületek karantén-búcsúztató közös klubnapja
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2020. július 20-án egy hosszú kényszer-szünet után a XIII. és XVI. kerületi klub ismét megnyitja kapuit a tagok előtt. Most, hogy búcsút mondhatunk a karanténnak, megpróbálunk új lendületet venni, és az egészségügyi előírásokat és ajánlásokat maximálisan figyelembe véve megszervezni első karantén-búcsúztató klubnapunkat, melyen az elmúlt hónapok élményeinek és tapasztalatainak megbeszélése mellett elkezdjük tervezni és szervezni további programjainkat a 2020-as évre.
Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2020. 07. 20. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségeinken jelezheti.
E-mail : angyalfold.szervezo@vgyke.com, 16.kerulet.szervezo@vgyke.com
Tel.: +3630/498-9127, +3670/773-4054
Kérünk mindenkit, hogy a járványügyi helyzetre tekintettel a klubnapon maszkban jelenjen meg!
Megértésüket előre is köszönjük!
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi Civilszervezők

Érzékenyítés kisiskolásoknak
2020. július 7-én a XX. kerületi Hajós Alfréd Általános Iskolában elsőtől negyedik osztályig érzékenyítettünk, nyári tábor keretein belül.

A gyerekek nagyon érdeklődőek voltak, fantasztikus kérdéseket tettek fel. Alig várták, hogy kutyusainkat, Boncát és Iont simogathassák.

A szemléletformáló foglalkozás olyan jól sikerült, hogy e hónap 21-ére újra meghívtak minket.
A tanárok is nagyon segítőkészek és érdeklődőek voltak. Meghívtak ebédre a gyerekekkel együtt.

Mi is jól éreztük magunkat, és örömmel megyünk vissza 21-én.
Mészáros Ágnes