Meghívó Kispestre

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek

helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ)

időpontja: 2018. november 15. (csütörtök) 15 óra

Novemberi klubnapunkra meghívtuk dr. Ozvári-Lukács Rékát, aki a SZÜLŐ 2018 pályázati program keretében megvalósuló VGYKE – Szülő-Példa-Érték elnevezésű projekt megvalósítása kapcsán lesz vendégünk, mely projekt fókuszában az önérvényesítés áll. A jelen klubon fő témáink – az előzetes igényfelmérés alapján – a fogyatékosok jogai, és a jogsérelem esetén lehetőségeink feltárása lesznek.

Ellátogatnak hozzánk a VGYKE Ügyfélszolgálat munkatársai is, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére.

Hogy más népek szokásaival is ismerkedjünk, témánk a Hálaadás lesz. Kvízjátékunkban pedig tesztelhetitek, mennyit tudtok a Mikulásról?

Reméljük, felkeltettük érdeklődéseteket, és klubnapunkon találkozunk!

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek november 12-ig!

Szeretettel várunk mindenkit!

Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők

A képen kalapács, törvénykönyv és mérleg látható, mint ami a jogszolgáltatás jelképe

Forrás: www.e-epites.hu

Meghívás Zuglóba

A Zuglói Lámpás klub szeretettel vár minden érdeklődőt következő klubnapjára, amit 2018. november 14-én (szerdán) tartunk a Zuglói Civil Házban (1144 Budapest Csertő park 12.) 14-16 óra között.

Klubnapunkon a VGYKE ügyfélszolgálat munkatársai lesznek a vendégeink, akiktől sok információt tudhatunk meg és lehetőség nyílik a 2019. évi tagdíj befizetésére is, ezzel megkönnyítve tagjainknak az utazási nehézségeket. Mindenkit kérek, aki élni szeretne ezzel a lehetőséggel, hozza magával tagkönyvét, akkor is, ha betelt.

A délutánt tervezgetéssel, kötetlen beszélgetéssel folytatjuk.

Részvételi szándékotokat az alábbi elérhetőségeken jelezzétek, ez azért is fontos, hogy a kollégáim fel tudjanak készülni a szükséges bélyegekkel, tagkönyvekkel.

Akinek segítségre van, szüksége a klubba való eljutáshoz kérem, jelezze azt is!

Email: lampas.zuglo@gmail.com
Telefonszám: 06/70-984-5071, vagy 06/30-327-3704

Kiss Márta
közösségi civilszervező

Októberi klubnap Varró Mariannal

Október 18-án megtartottuk klubnapunkat. Erre az alkalomra Varró Mariann művelődésszervezőt hívtuk a KMO-ból.

Mariann szórólapokat, prospektusokat hozott, és ismertette a művelődési ház őszi, téli programjait. Beszélt nekünk a színházi előadásokról, koncertekről, előadói délutánokról, estekről, családi- és gyermekprogramokról, a börzékről: Autómodell Börze, Nemzetközi Rovarbörze, Őszi Ásvány és Ékszerbörze, és minden egyéb rendezvényről.

A kispesti klubnap vendége, Mariann látható a képen

A sok színes program felkeltette klubtagjaink érdeklődését, többen jelentkeztek a november 13-i Zelinka Tamás előadásra: Emlékszel-e még? – fejezetek a magyar operett történetéből. Tervezzük, hogy megyünk több rendezvényre is.

Aztán októberi témákkal folytattuk… A népi megfigyelésekből megtudhattuk milyen időjárásra számíthatunk.
Október 4-én van Assisi Szent Ferenc ünnepe, aki minden idők egyik legnépszerűbb szentje. Már életében legendák születtek róla, és a mai napig hat a világra.

Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz

Assisi Szent Ferenc mély kapcsolata a természettel példa lehet előttünk is. Naphimnusza is ékesen bizonyítja, Isten szeretete szívében összeforrt a természet szeretetével.

Mindenható, fölséges és jóságos Úr,
Tied a dicséret, dicsőség és imádás,
És minden áldás,
Minden egyedül téged illet, Fölség,
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, s minden alkotásod,
Legfőképen urunk-bátyánk a nap,
Aki a nappalt adja és aki ránk deríti a te világosságod
És szép ő és sugárzó, nagy ragyogással ékes:
A te képed, Fölséges.
Áldjon, Uram, téged hold nénénk és minden csillaga az égnek.
Őket az égen alkotta kezed, fényesnek, drága szépnek!
Áldjon, Uram, tégedet szél öcsénk,
Levegő, felhő, jó és rút idő,
Kik által élteted minden te alkotásod.
Áldjon, Uram, téged víz húgunk,
Oly nagyon hasznos ő,
Oly drága, tiszta és alázatos!
Áldjon, Uram, tűz bátyánk;
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldjon, Uram, téged Földanya nénénk,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennemű gyümölcsöt terem, füveket és színes virágokat.
Áldjon, Uram, tégedet minden ember, ki szerelmedért másnak megbocsát
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, akik tűrnek békességgel,
Mert tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak,
És boldogok, kik magukat megadták te szent akaratodnak.
A második halál nem fog fájni azoknak.
Dícsérjétek az Urat, és áldjátok
És mondjatok hálát neki
És nagy alázatosan szolgáljátok.

Fordította: Sík Sándor

Október 15. a Fehér Bot Nemzetközi Világnapja

A nemzetközi nap célja a közvélemény figyelmének felhívása a vakok és a gyengénlátók sajátos helyzetére, keresve gondjaik megoldásának lehetőségeit, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedésük útját.

Mi egy kvízt készítettünk a vakságról 10 fontos kérdéssel. Ezzel emlékeztünk a Fehér Bot Napjára.

A kispesti klubterem nagy asztala látható a képen, körülötte tagok

A folytatásban novemberi programokról, és klubnapunkról tettünk említést, melynek vendégei Ozvári-Lukács Réka jogász, és a VGYKE Ügyfélszolgálatának munkatársai lesznek. Majd egy kis kötetlen beszélgetés, sütizés után meglepetés kvízzel kedveskedtünk tagjainknak, amiből kiderült, mennyire ismerik vidéki városainkat?

Ismét pörgős, tartalmas klubnapunk volt, mindenki megelégedésére.

Köszönjük Varró Mariannak, hogy eljött hozzánk, és nemcsak tájékoztatott, de kedvesen invitált bennünket a művelődési ház programjaira!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Meghívó Békásmegyerre

Szeretettel hívok mindenkit 2018. november 9-én, pénteken délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra.

Ez alkalommal két vendégünk lesz.

Petneházy Emőke audionarrált előadást tart nekünk. Filmrészleteket láthatunk majd, de azok sem maradnak le az élményről, akik nem látnak.

Kós Andrea a Braille-írás rejtelmeit mutatja be közös játékkal kiegészítve.

Remélem, hogy ezek az érdekesnek ígérkező programok tartalmassá teszik a klubnapunkat!

Mindenkit várok szeretettel!

Telefon: 06 70 377 32 65
E-mail: lampas.obuda@gmail.com

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

A rajzolt képen emberek beszélnek egy asztal körül

Ügyes – bajos dolgaink!

Szeptemberi klubnapunkat a szokásos helyen a Kondor Béla Közösségi Házban.

Vendégünk volt a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének ügyfélszolgálati munkatársa Leány Ferenc, aki a sokféle szolgáltatásokról tájékoztatott bennünket.

A klubtagokhoz beszél Leány Ferenc a XVIII. kerületben

Többen a klubnapon fizették be a 2019 évi tagdíjat is.

A klub második részében megemlékeztünk a Mihály napról. Részleteket olvastunk fel a Néprajzi Lexikonban leírtakból.

Pl: Az egyház e napon, szept. 29-én Szent Mihály arkangyal megjelenésére emlékezik. Kultusza először a keleti egyházban bontakozott ki, majd Európa-szerte, de főleg D-Európában terjedt el. A középkori Magyarországon Szent István korától nagy kultusza volt. A 18. sz. közepéig Szent Mihály napja hazánkban parancsolt ünnep volt. Főként gazdasági élettel összefüggő hiedelmeket és szokásokat, időjárási megfigyeléseket fűztek hozzá. A természet megfigyeléséből ered az a megállapítás, hogy Szent Mihály napja után a fű akkor sem nőne tovább, ha harapófogóval húznák. Az ország sok vidékén a nyájak behajtásának, a pásztorok számadásának, fogadásának napja volt.

A klubtagok hallgatják a kitelepült ügyfélszolgálat válaszait a XVIII. kerületben

Természetesen a zene, mint mindig most sem maradhatott el, erről Horváth Dávid gondoskodott.

A klubot kötetlen beszélgetés, és csemegézés zárta.

Köszönjük a 18. kerületi Önkormányzat támogatását!

Szeretettel várunk minden érdeklődőt klubnap és klubprogramjainkra!

Juhos Róbert és Mészáros Gábor
közösségi civilszervező

Békásmegyeren járt az Ügyfélszolgálat

A klubnapunkra eljött hozzánk az Ügyfélszolgálat munkatársa, Leány Ferenc. Hallhattunk a munkájukról, aktuális eseményekről, és lehetőség volt arra, hogy megvásároljuk a következő évre szóló tagbélyeget.

Mindig hallunk arról, hogy milyen fontos a hírlevélre felíratkozni, mert aki olvassa rendszeresen az figyelemmel kísérheti az friss információkat.

A békási klubtagok tagdíjat fizetnek a kitelepült ügyfélszolgálatnál

A klubnapjainkon mindig nagyon jó beszélgetéseink vannak, mert ilyenkor jó a nem olyan régi nyári élményeinket felidézni. Ugyanakkor közös programokat is tervezgetünk, mert a természet számtalan csodás színben mutatja meg magát minden évszakban, így ősszel is.

A békási klubtagok az ügyfélszolgálat előadását hallgatják egy asztal mellett ülve

Minél többen tervezünk meg egy kirándulást, annál jobban fog sikerülni. Reméljük, hogy most sem lesz ez másképp.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Kőbányára megy a Láthatár Bolt

Örömmel tájékoztatunk, hogy a következő klubnapunkon kitelepül hozzánk a Láthatár Bolt. Ennek köszönhetően számos látássérülteket segítő eszközzel ismerkedhetünk majd meg.

Szeretettel várunk mindenkit 2018. november 12-én, hétfőn 15 órától!

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest X. Szent László tér 7. fsz. 53. terem

A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várjuk. Kérjük, jelezd előre, ha segítségre van szükséged a megjelenéshez !

Elérhetőségek:
Bönde Katalin mobil: +36-70-984-1887
Samu Attila mobil: +36-30-576-9185
Email: lampas.kobanya@gmail.com

Bönde Katalin és Samu Attila
közösségi civilszervezők

A képen a segédeszközöket árusító Láthatár bolt plakátja látható

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megyei referensének novemberi ügyfélfogadása

abban az esetben, ha bármilyen ok miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.

Keresse fel Dr. Szatmári Éva Pest megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását:
+36 30/9602657
eva.drszatmari@gmail.com

Pest Megyei Kormányhivatal
1052 Budapest, Városház u. 7.
(tel: +36 1/485-6957)
2018.11.05. hétfő 11:30-15:30
2018.11.12. hétfő 11:30-15:30

Gyál Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
2360 Gyál, Kőrösi út 112-114. 119.sz. tárgyaló (tel: +36
29/540 930)
2018.11.26. hétfő 11:30-15:30

Ráckeve Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal
2300 Ráckeve, Szent István tér 4. I. em. tanácsterem (tel: +36 24/523 333)
2018.11.27. kedd 11:30-15:30

Egyenlő bánásmód– mindenkit megillet!

A képen a hatóság ügyfélfogadása látható, amint egy idős bácsi, egy idős néni és egy űrlény jelenik meg

Őszi séta a Vajdahunyad váránál

Októberben, egy szerdai napon, a Hősök terén és a Vajdahunyad váránál járt a X. kerületi Lámpás Klub. Bár az időjárás hűvös és szeles volt, ez nem tartott vissza minket, hogy tegyünk egy kellemes sétát „térben és időben”.

A kirándulócsoport egy része a Városligetben állnak a sárgálló fák lombjai alatt

Idegenvezetőnk Sarusi István (látássérült fotós és idegenvezető) volt, aki először a Hősök terén beszélt nekünk a honfoglalásról, a Hősök terének történetéről, valamint a téren lévő szobrokról. Ezután közösen átsétáltunk az Alpár Ignác nevéhez fűződő Történelmi Épületcsoporthoz, a Vajdahunyad várához. Miközben megcsodáltuk többek között a Jáki-kápolnát és a Mezőgazdasági múzeumot, István az épületegyüttes különböző stílusban épült részeiről mesélt nekünk.

A kirándulócsoport egy része a jáki templomhoz hasonló épület kapujában áll

A várnál található köztéri szobrok közül is többel megismerkedtünk, így például megérinthettük Anonymus szerencsét hozó tollát, és leülhettünk Károlyi Sándor szobra mellé a padra. A program nagyon jó hangulatban telt, és a sétánk végére még a nap is kisütött.

A kirándulócsoport egy része a jáki templomhoz hasonló épület kapujában áll

Ezúton szeretnénk megköszönni a magunk, és a kiránduláson résztvevők nevében is Sarusi Istvánnak az információkban és élményekben gazdag idegenvezetését.

Bönde Katalin és Samu Attila
közösségi civilszervezők

Meghívó a Fővárosi Nagycirkuszba

Az előadások dátuma: 2018. december 13. (csütörtök) és december 14. (péntek) 15 órától 17 óra között.

A vendégeinknek lehetősége van a Fővárosi Nagycirkusz bejárására is, mely mindkét napon 13,00 -kor kezdődik.

A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, melyet itt lehet megtenni: https://goo.gl/rx8wZx

Egy alkalommal csak 60 narrációs eszköz áll rendelkezésre, ezért kérjük, hogy várja meg a visszaigazolásunkat, melyben a részvétel napját, a jegyek számát és a narrációs eszközök számát erősítjük meg!

Ha a regisztrációval bármilyen problémája van, akkor küldjön egy emailt a lampas.ujbuda@gmail.com címre.

A program a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósul meg.

  EMMI az fszk logója

Fehér bot napját ünnepeltünk Újpesten

Az újpesti Ifjúsági Házban egy kis ünnepség keretében emlékeztünk meg, a Fehér Bot Nemzetközi Világnapjáról. A fellépőket, Neumann Károly munkatársunk konferálta fel.

Széles Attilláné Panka köszönti az újpesti ünnepség résztvevőit

Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya, üdvözölte a meghívottakat, majd elmondta miért is fontos ez a nap, a látássérültek számára.

Fodor Ágnes köszönti az újpesti ünnepség résztvevőit

Az üdvözlés után, a már oszlopos tagunk, Mátyás Rita olvasott fel saját, gyönyörű verseiből. Bár nem látássérült, mégis szívesen kíséri el barátnőjét, és tölti közöttünk idejét.

az újpesti ünnepi rendezvényen Mátyás Rita beszél

A hangulatot Domoszlai Jana fokozta, latin-amerikai zenéjével. Ő egy vak kollégánk quenán játszott, (ez egy népi hangszer) és énekelt nekünk.

Domoszlai János kenán játszik az újpesti közönségnek a fehér bot napján

Végül Széles Attiláné olvasta fel a fehér botról írt verseit, írását. Még egy villámérzékenyítést is láthatott a közönség Panka, és Karesz előadásában.

az újpesti fehér bot napi ünnepség közönsége Panka versét hallgatja

Egy kis megvendégeléssel zárult a programunk.

Az újpestu ünnepi rendezvény közönsége hátulnézetből Az ételeket kínáló asztal az újpesti ünnepségen

Köszönetet mondunk az Újpesti Önkormányzatnak és az Újpesti Kulturális Központnak, valamint az Újpesti Média Vezetőségének, hogy ismét megmutathattuk, igen, mi is részesei vagyunk a világnak!

Széles Attiláné Panka
közösségi civilszervező

Emlékezetes volt a Sikeres látássérültek klubja

Az ELTE Speciális Hallgatói Ügyeket Támogató Iroda nemcsak képzőtermét bocsátotta rendelkezésünkre, hanem vezetője, Kovács Krisztina jóvoltában segítségünkre volt például a teafőzésben is, hogy ezzel is hozzájáruljunk a bensőséges hangulat megteremtéséhez.

A fotón azt látjuk, ahogy Pál Szilvia moderátor beszél a klub résztvevőihez

Pál Szilvia elsőnek Krayné Faragó Zsuzsannát konferálta be, aki hat tibeti hangtálat mutatott be, a hozzájuk való ütőkkel együtt. Ezeknek nemcsak a hangját hallgattuk áhítatosan, hanem a rezgésüket is átérezhettük, mert mindenki kézbe foghatta és megszólaltathatta e különleges hangszereket. Már amennyire hangszernek lehet őket nevezni, hiszen zenei hatásuknál fontosabb az élettani – tudniillik nagyon jó stresszkezelők.

Utána Dr. Gombás Judité lett a szó, aki szívesen mesélt hobbijairól és tanulmányairól, amelyek egy idő után összeforrtak. Tizenhét évesen kezdett lovagolni, mivel – látássérültségére hivatkozva- előtte lebeszélte őt az iskolait tesitanár a sportolásról. Judit azonban ekkor annyira lelkes lett, hogy több sportággal is megismerkedett, majd a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) egyik alapító tagjává vált. Ennek az útnak a végén pedig disszertációt írt a Testnevelési Egyetemen a látássérültek sportolási lehetőségeiről, majd doktorrá avatták.

Másik „szerelme” az idegennyelvtanulás. Csillogó szemmel emlékezett vissza arra, hogyan találkozott ötödikes korában találkozott egy csodálatos pedagógussal, aki megszerette vele az angol nyelvet. Más idegennyelveket is könnyen megtanult, és jó ideig nyelvtanárként dolgozott. Jelenleg viszont az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar oktató-kutató munkatársa, ahol nagyon jól érzi magát a bőrében.

Ócsvári Áron életének még korábbi stádiumában van, de hasonlóan mozgalmas múlt áll mögötte. Ő is sok örömét találta a különféle sportágakban. Kirándulással, úszással kezdte, és mára eljutott több extrém sport műveléséig. Az informatikára is hamar rátalált, ennek – és az INFOALAP támogatásának – volt köszönhető, hogy eljutott a NASA űrtáborába is, ahová sok látássérült fiatalt meghívtak. A szervezőknek Áron szerint sem az volt a céljuk, hogy mondjuk vak űrhajósokat képezzenek, sokkal inkább az, hogy a látássérült diákok is képet kapjanak arról, hányféle szaktudás szükséges e bonyolult csúcstechnika háttérmunkálataihoz. A fiatalembernek van energiája tanulás mellett dolgozni is. Most írja a diplomamunkáját az ELTE programtervező informatikus szakán, de már több éve vállal emellett informatikai jellegű munkákat, sőt, vállalkozást is indított ezen a területen.

Rendkívül szimpatikusan válaszoltak arra a kérdésre, hogy „Szerintetek mi a siker? Mi kell a sikerhez?”. Kiemelték, hogy feltétlenül kell hozzá jó adag szerencse, aztán nem lankadó érdeklődés, kitartás és hit abban, hogy a látássérültség ellenére is össze fognak jönni a dolgok.