Klubnap Szentendrén

Legutóbbi klubnapunkon is szép számmal gyűltünk össze Szentendrén. Mivel október a látás hónapja, így a fehérbot történetéről és annak használatáról is beszélgettünk.

Alkalmazásának gondolata Guilly d Herbemont francia grófnőtől származik. A párizsi utcákon sétálgatva többször megfigyelte, hogy a forgalmas utcákon félénken és bizonytalanul közlekedő vak emberek állandó veszély helyzetben vannak. Elgondolkodott ezen és addig munkálkodott míg a fehérbotot mint figyelem felkeltő segédeszközt engedélyeztette.

Használata elterjedt Európában majd később csaknem az egész világon. Klubtagjaink közül is többen használnak fehér botot.

A képen Terike látható a tagjaival

Ennek megbeszélése után más téma került középpontba. Klubéletünk aktív résztvevője Szűcs Katika, aki tortával és még más finomságokkal érkezett közénk. Születésnapja volt, így közösen megünnepeltük őt.

A képen a tagok az asztal körül ülnek

A köszöntése után közösen elfogyasztottuk a nagyon finom tortát és a többi finomságokat is. A klubunknak helyt adó gimnázium diákjai most is mint mindig, nagyon előzékenyek voltak és mindenben segítettek.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!

Friss híreink a Láthatár bolt polcairól

Mindig érdemes betérni hozzánk, hiszen amellett, hogy folyamatosan bővülő kínálatunkkal igyekszünk minden igényt kielégíteni, nagy figyelmet fordítunk a kellemes környezet kialakítására, valamint az udvarias kiszolgálásra egyaránt.

Megtalálható üzletünkben a 2,5x nagyítású Sorolvasó nagyító vonalzóval, melynek előnye, hogy nem kell kézben tartani, az olvasandó felületre téve kényelmesen használható.

 a képen: Sorolvasó nagyító
Ezzel a sorolvasóval könnyebben olvashat újságot, nagyobb méretű könyveket, mert a hosszú sorok olvasásához sem szükséges felemelnie a nagyítót.
Hossza: 30 cm
Ára: 2.500,- forint

Újra fellelhető készleteink között a Tablettafelező. A termék könnyű műanyagból készült, rozsdamentes vágókéssel felszerelt, mellyel pontosan megfelezheti gyógyszereit.

A képen: gyógyszer szeletelő

A megfelezett tabletta nem repül el az asztalról és a dobozban tárolható is.
Ára: 750,- forint

Közelednek az Ünnepek!
Márcsak bő másfél hónap, és itt a Karácsony! Nem lehet elég korán elkezdeni a készülődést. Ehhez segítségként ajánljuk Önöknek a gyermekek és felnőttek számára is nagyszerű ajándéknak bizonyuló Csacsogódobozt.

A képen: Csacsogódoboz
A készülékkel 30 db 10 másodperces szöveget rögzíthet.
A termék segítséget nyújthat a diákoknak órarend és rövid üzenetek rögzítésére,
emlékezetkiesésben szenvedő felnőttek használhatják memóriafejlesztőnek,
a gyerekek egy általuk kitalált mesét rögzíthetnek több lépésben, amit a számok megfelelő sorrendű megnyomásával visszajátszhatnak.
Használható memóriafejlesztő játékként, ahol meg kell jegyezni, hogy a számok milyen hangüzeneteket rejtenek.
A felvételt piros LED jelzi, 2 db AAA elemmel működik.
Az eszköz kontrasztos színekkel, valamint nagy gombokkal ellátott, melyek könnyen kitapinthatóak.
A hangfelvételeket korlátozás nélkül, bármikor lecserélheti.
A kimerült elemek cseréjekor a felvételek nem törlődnek.
Ára: 24.930,- forint

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Egyesületünk segédeszköz boltja teljesen akadálymentesen megközelíthető! Az utcáról vezetősáv és rámpa segíti a bejutást, az épület és az üzletünk bejárata pedig széles szárnyú, így kerekesszékkel is könnyű a bejutás.
Várjuk Önöket szeretettel!

Katona Zsuzsanna, Eleki Abigél és Dudikné Rácz Andrea
1146 Budapest, Hermina út 57. (72-es és 74-es troli Bethesda utcai megállója)
További információ:
Telefon: 06-1/384-55-41, +36-70/383-36-11 vagy +36-70/984-85-93
e-mail: lathatar@vgyke.com
Nyitva tartás: H-Cs: 9-17, P: 9-15

Új kerületben indult útjára a Lámpás Klub

Örömünkre szolgált, hogy a Nemzetközi Fehérbot Napja alkalmából a VGYKE, Weber Tibor (a kőbányai alpogármester) teljes körű támogatásával, létrehozta a Kőbányai Lámpások Klubját!

A képen az Egyesület elnöke köszönti a kőbányai klubtagokat

A nyitó klubnapunk októberben volt,  a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, melyen nagyon sokan megjelentek!A képen az első kőbányai klubon megjelentek egy része látható

A klubnapon köszöntőt mondott Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke, aki nagy örömmel köszöntötte az Egyesület legfiatalabb klubját. Szintén köszöntőt mondott Weber Tibor alpolgármester, aki örömmel üdvözölte a kerületben a frissen alakuló klubot.

Örültünk annak is, hogy megtisztelt minket a jelenlétével Nagy Irma népművelő, valamint megjelent a Centrum TV és a Kőbányai Hírek szerkesztősége is tudósítót küldött ki.

Reméljük, hogy innen kezdve is ennyire látogatott klubnapjaink lesznek. Minden hónap második hétfőjén elérhető a klub a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban, 15 órától.

Samu Attila
közösségi civilszervező

Novemberi klubnap a III. kerületben

Szeretettel hívok mindenkit 2017. november 10-én délelőtt 10 órakor kezdődő klubnapunkra a Békásmegyeri Közösségi ház kistermébe.

Helyszín: 1039. Budapest, Csobánka tér 5.

A képen egy bögre tea látható őszi faleveleken

A kép forrása: hu.stockfresh.com

A klubnapunkra eljönnek a VGYKE Ügyfélszolgálatának munkatársai. Tájékoztatnak minket szolgáltatásaikról, aktuális lehetőségekről. Aki szeretne belépni új tagként az Egyesületbe, most megteheti! Lehetőség lesz a 2018. évi tagbélyegek megvásárlására is.

A Láthatár bolt munkatársai szintén ellátogatnak klubnapunkra.

Magukkal hoznak és bemutatnak számos olyan segédeszközt, melyekre a mindennapi életünkben nagy szükségünk lehet. Ezeket meg lehet majd vásárolni. Mielőtt otthonról el indulnánk gondoljunk majd erre is.

A klubnapunkon a kötetlen beszélgetésre is lesz lehetőség a terített asztalok mellett.

Mindenkit várok szeretettel:

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Esküvőm egy felejthetetlen pillanata…

Idézem, amit Orsinak írtam:

“A látássérült ismerősöket tiszteletben tartva, azt is leírom, amit te bizonyára tudsz magadról, ha nem bánod. 🙂 Fekete-fehér, térdig érő, kosztüm van rajtad, követi karcsú alakodat. Az eleganciát nem csak a forma, de a minta is kiemeli, a fekete alapon különös gonddal tervezték a fehér részleteket, a nyak “v” kivágásánál és azt kiegészítve egy vízszintesen a mellkason végigfutó sávval, mely két oldalt a derék és a csípő ívén ugyancsak “v” alakban leszaladva folytatódik, darázsderekat kölcsönözve a ruha viselőjének. A kosztümhöz kis fehér boleró és fekete harisnya is tartozik, utóbbit ezen a képen nem látjuk, mert közelről, deréktól fölfelé lettél lefotózva.

Nem tudom megállni, hogy a gondosan összeválogatott kiegészítőkről is szót ejtsek, mert azok még az esküvői kavalkádban is feltűntek, annyira gyönyörűek és olyan jó az összhatásuk. Bal oldalt a bolerón egy nagyjából tenyérnyi méretű piros virágkitűző, hozzá egy törtfehér, kerek csipkehatású fülbevaló és egy ugyancsak csipkejellegű fekete karkötő. Nyakadban, alig észrevehető, finom ezüstlánc és a mikrofont tartó kezeden gyűrű, azt hiszem ugyancsak ezüst.

Ez már a lagzi karaoke programja, énekelsz. Arcod átszellemült, érződik, hogy szereted ezt a pillanatot, hogy elemedben vagy a “színpadon”. A háttér elkent félhomályában téged fény, szinte aura vesz körül és ez nem véletlen. Aki csak a képet látja, nem tudhatja, de mi, akik ismerünk, pontosan tudjuk… Ha te mikrofont ragasz, nem afféle karaokis-együttérző, elnéző tiszteletből hallgat némán a közönség, inkább a csöndes ámulat fojtja beléjük a szót. Meg kell hagyni, vitted kűrt, köszönjük!. 🙂 ”

Fotó: Béres Márton

Ennek az írásomnak egyébként utóélete is van, ugyanis a soraim nyomán kaptam a megtisztelő felkérést egy volt kolléganőmtől, hogy narráljam lélegzetelállító menyasszonyi ruháját. A megkeresést és a narrációt az alábbi két cikkben osztottam meg a nagyérdeművel:

http://www.vgyke.com/hir/egy-meghato-keres/

http://www.vgyke.com/hir/alomszep-menyasszony/

Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen, köszönöm! Látogasson el a www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra is, itt további narrációkat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál, várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983

Ügyfélszolgálat és masszázs a novemberi rákosmenti klubon

Sok szeretettel invitálunk következő klubnapunkra, amelyet 2017. november 7-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban. (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)

Vendégünk lesz az Ügyfélszolgálatunk munkatársa, aki ismerteti szolgáltatásaikat, és helyben mód nyílik a jövő évi tagdíjak befizetésére is, aki eddig még nem tette meg. Págány Noémi kolléganőnk pedig bepótolja az augusztusban elmaradt masszázsról szóló előadását.

A klubnapot beszélgetéssel, a névnaposok felköszöntésével, és egy kis csipegetéssel zárjuk.

Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek!
e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Telefonszámok:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468,
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre! Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg!

 

A képen a klubnap egy pillanata látható, ahol a klubtagok egy asztal körül ülnek

Érzékenyítésen jártunk Rákosmentén

A Rákoshegyi Közösségi Ház Rákoshegyi napokat szervezett, melyre minket is meghívtak az érzékenyítő programunkkal. Mindenki megtalálhatta a számára megfelelő szórakozást: a felnőtteknek főzőversenyt rendeztek, a gyerekeknek pedig zenés, táncos műsort, valamint bábelőadást is.

A képen Peti a gyerekekkel

Míg a műsor zajlott, hasznosan töltöttük az időt: körbejártuk a Közösségi Ház termeit, udvarát, és kapcsolatokat építettünk. Megismerkedtünk például a Kertbarát, a Berky Lili, a Daganatos betegek klubtagjaival, a Rezedák Népdalkör énekeseivel és találkoztunk Bényi Zsolttal kerületünk rákoshegyi önkormányzati képviselőjével is.

A képen Peti látható az érzékenyítésen

Pontosítottuk a részleteket a rákosmenti Polgárőrség tagjával, Farkas Tamással, aki az októberi klubunkon tart előadást a Polgárőrség munkájáról. Megbeszéltük a RÁCUK vezetőjével, hogy Vigyázó Művelődési Házban, november 11-én tartandó egészségnapon ismét részt veszünk kiállítóként.

a képen a lámpás molinó látható

A műsor végén kezdődött a vetélkedő, ami három állomásból állt. Minden feladat teljesítése után a gyerekek egy érvényesített menetlevelet kaptak arról, hogy feladatot teljesítettek. Nálunk, a második állomáson a szemtakarók segítségével mutattuk meg, hogy a szemen kívül a többi érzékszervvel is sok információhoz juthatunk.

A képen az érzékenyítés látható

Összepárosító társasjátékkal, illatokkal, zörgős dobozainkkal készültünk erre az érzékenyítésre. Péter a Pinokkió című mesét olvasta a kicsiknek, és az érdeklődő felnőtteknek, valamint válaszolt a kérdésekre is. Egy tagunk is meglátogatott minket a Közösségi Házban, amely teljessé tette a napunkat.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

 

Meghívás Újbudára

A novemberi klubnapunknak két témája lesz.

Az egyik egy beszélgetés lesz az emlékeinkkel lesz kapcsolatos, miszerint tényleg megszépíti-e az idő? Érdekes és izgalmas lesz, melyben egy pár perces film is a segítségünkre lesz.

A képen egy emberi fej látható, számtalan emléket szimbolizáló mozaik-darabbal a fejében

A kép forrása: http://yourpresenceheals.com

 

A másik témánk a rendelkezésünkre álló pénzalap felhasználásáról való döntés. A közösségi programjainkhoz Újbuda Önkormányzata is támogatást nyújtott a részünkre és azt csak megkötésekkel használhatjuk fel, ezért kell döntetünk néhány dologban. Szeretnénk egy kellemes programot szervezni belőle, ami kikapcsol és feltölt mindenkit.

A klubnapunk időpontja: 2017. november 7. (kedd) 14,15-15,45

A program helyszíne a szokásos: XI. Etele út 55. – a BMK épületének földszinti kisterme

Azért, hogy megfelelő számú ülőhely álljon rendelkezésre, kérjük, hogy mindenki jelezze előre a részvételi szándékát!

Emailben: lampas.ujbuda@gmail.com

Telefonon: +36 70 984 1745

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Futárfelmérés VII.

Ahogyan azt már a múlt heti rovatban is jeleztem, a futárfelmérés ezen részében a budai fonódó villamosvonal még meg nem vizsgált vonalával fogok foglalkozni. Konkrétan a 41-es, a 61-es, az 56-os, valamint az 56A jelzésű villamosjáratokkal.

A 41-es számú villamos a Bécsi út – Vörösvári út és a Kamaraerdei Ifjúsági Park között közlekedik, a Bécsi út és a Móricz Zsigmond körtér között gyakorlatilag ugyanazon a vonalon közlekedik, mint a 19-es villamos.

A 61-es, és 56A jelzésű villamosok a Móricz Zsigmond körtér és Hűvösvölgy között közlekednek, az 56-os villamos pedig a Város háza tér és Hűvösvölgy között.

A három fenti villamosjárat útvonala a Déli pályaudvar és Hűvösvölgy megállók között gyakorlatilag megegyezik, az 56 és 65A jelzésű villamosok útvonala pedig a Móricz Zsigmond körtér és Hűvösvölgy megállók között mutat tökéletes egyezést.

Tapasztalatom szerint mind a kijelzők, mind a beszélő gyalogátkelők megfelelően működtek, csak a már korábban is vázolt “problémák” merültek fel, miszerint a régi két gombos távirányítók nem minden esetben kezelik az újabb kijelzőket, valamint a forgalmasabb csomópontokon elhelyezett kijelzők illetve információs táblák hangereje a forgalom zajához mérten lehetne kicsit hangosabb is.

Továbbra is azt javaslom minden kedves látássérültnek, hogy ha csak a régi két gombos távirányítóval rendelkezik, szerezzen be egy újabb négy gombos modellt, saját tapasztalataim alapján lényegesen jobb hatásfokkal kezeli a kijelzőket, illetve a beszélő információs táblákat, mint a régebbi változat. A beszélő gyalogátkelők vonatkozásában továbbra sem tapasztaltam lényegi eltérést a két távirányító használhatósága között.

Továbbra is kérek mindenkit, hogy véleményét, észrevételét jelezze a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre írt elektronikus levél formájában.

A képen az 56A villamos látható

A kép forrása: 24.hu

Nagy László

Kulisszatitokzatos klub Újpesten

Nem csak a narráció magyarországi fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről hallhatnak a jelenlévők, de megismerkedhetnek a narráció és a narrátori munka gyakorlatával is konkrét példákon keresztül, a művészet minden területéről.

Emellett Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője és színésze személyében egy klasszikus értelemben vett “színházi ember” izgalmas történeteibe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők, a kulisszákon innen és túl. Mindig tudni szeretted volna pl., hogy mi van, ha egy színész elfelejti a szöveget előadás közben vagy rossz helyen jön be a színpadra? Érdekelt, hogy miképpen zajlik egy próbafolyamat az olvasópróbától a főpróbáig vagy, hogy mit kezd egy színész a lámpalázzal? Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak valaha, a legjobb helyre jössz, látogass el az újpesti klubra!

Időpont: 2017. november 8. szerda, 15 óra
Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ (1043 Bp., Tavasz utca 4.)

Vendégeink egy különleges bejelentéssel is készülnek, amit elsőként a jelenlévő klubtagok hallhatnak!

A szervezők: Kulman Tiborné Era és Széles Attiláné Panka, valamint vendégeik: Koltai Judit és S. Tóth Erika mindenkit szeretettel várnak!

Kérdése van a narráció kapcsán? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra is, ahol további programajánlókat, élménybeszámolókat és narrációkat talál festményekről, fotókról, videókról, valamint sok egyéb érdekességet. Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983

Októberi klubnap Dr. Kiss Jánossal, híres vakokkal és őszi versekkel

A gyulladásos bélbetegségek alatt elsősorban a fekélyes vastagbélgyulladást és a Crohn-betegséget értjük. A gyulladásos bélbetegségek hasmenéssel, fáradékonysággal, fájdalommal járnak együtt, és időnként rendkívül súlyos szövődményeik is lehetnek.

a képen: Dr. kiss János látható előadás közben

A gyulladásos bélbetegségek (IBD – inflammatory bowel disease), olyan krónikus, autoimmun betegségek, melyek a vékony- és vastagbelet egyaránt érinthetik. A két leggyakoribb típusa a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa vagyis a fekélyes vastagbélgyulladás. Bár a bélrendszer fentebb említett két szakaszának gyulladásáról nevezték el a betegségcsoportot, de az emésztőrendszer más részeiben is megjelenhetnek tünetek. Például a Crohn-betegség érintheti a nyelőcsővet, a gyomrot, sőt még a végbelet is.

A képen: tagok az asztal körül

A fekélyes vastagbélgyulladás és a Crohn-betegség közötti legnagyobb különbség, hogy míg az előbbi  tulajdonképpen „csak” a bélfal felső rétegét érinti, az utóbbi azonban a bélfal teljes vastagságában gyulladást okoz.

A gyulladásos bélbetegségek tünetei rendkívül sokfélék lehetnek, és az intenzitásuk is változhat, például attól függően, hogy az emésztőrendszer mely részét érinti a gyulladás. Előfordulhat az is, hogy a tünetek időnként fellángolnak, máskor viszont szinte teljesen tünetmentessé válik a páciens. A legfőbb tünetek közé tartozik a gyakori hasmenés, a fáradékonyság és enerváltság, a folyamatos hőemelkedés, a görcsös hasi fájdalom, a hányinger és hányás. A bélrendszerben található fekélyek miatt előfordulhat véres széklet is.

a képen: tagok az asztal körül ülnek

A kellemetlen, fájdalmas tünetek általában fiatal felnőtt korban jelentkeznek először, de előfordulhat, hogy valaki csak 40-50 éves kora után tapasztalja meg ezeket. A diagnózis felállításához a tünetek elemzésén kívül szükség lehet biopsziára, kolonoszkópiára is. Mivel a tünetek (különösen azok, melyek nem az emésztőrendszert érintik) nagyon sokfélék lehetnek, és számos más betegségre is utalhatnak, a megfelelő diagnózisra gyakran igen sokat kell várni.

A gyulladásos bélbetegségeket jelen tudásunk szerint nem lehet gyógyítani. Megfelelő étrenddel – különösen fontos a vitaminok, ásványi anyagok pótlása -, gyógyszerekkel, a stressz csökkentésével (szükség szerint pszichoterápiával) kordában lehet tartani a tüneteket, így az IBD-sek is teljes életet élhetnek. Szélsőségesen súlyos esetben a kezelőorvosok műtétet is javasolhatnak, melynek során a bélrendszer kisebb vagy nagyobb szakaszát eltávolíthatják. A fekélyes vastagbélgyulladás esetén ez általában megszünteti a bélrendszeri tüneteket, Crohn-betegségnél viszont a tünetek visszatérhetnek.

a képen. Dr. Kiss János előadás közben

Az IBD világszerte több százezer embert érint, hazánkban is közel 45 000 ember küzd a panaszokkal. Bár önmagában a gyulladásos bélbetegségek nem halálosak, időnként nagyon súlyos komplikációk, például bélperforáció, léphetnek fel. Az IBD növeli a bélrendszeri daganatok, elsősorban a vastagbélrák kockázatát, de ezt általában viszonylag hamar felfedezik, köszönhetően a rendszeres orvosi vizsgálatoknak.

A vastagbélrákok, végbélrákok többsége az úgynevezett polipokból alakul ki. A polipok rákmegelőző állapotoknak tekinthetőek: önmagukban még nem jelentenek rosszindulatú elfajulást, később azonban vastagbélrák, illetve végbélrák alakulhat ki belőlük.

Mik a vastagbélrák tünetei? Korai stádiumban a vastagbélrák még nem okoz tüneteket, később viszont – a daganat helyétől függően – többféle tünetre lehet számítani. A vastagbélrák legjellemzőbb korai tüneteként a hasmenés és a székrekedés, valamint a véres széklet említhető.

A vastagbélrák kimutatására többféle szűrővizsgálati módszer is létezik, ezek azonban nem egyforma megbízhatóságúak. A legpontosabb módszer a vastagbéltükrözés (kolonoszkópia). Javasolható még a CT-kolonográfia is, ami a kolonoszkópia után a második legpontosabb szűrőmódszer.

A vastagbélrák kezelésében főként a sebészi beavatkozás, valamint a kemoterápia és a célzott daganatellenes kezelések kombinációja lehet hatékony. A korai stádiumban megműtött vastagbélrákoknál akár teljes gyógyulás is elérhető.

Doktor úr az előadás végén válaszolt klubtagjaink kérdéseire, és jó tanácsokkal is ellátta őket. Köszönjük, hogy elfogadta meghívásunkat!

Október 15-én volt a Fehér Bot napja. Ez alkalomból híres vakokra emlékeztünk.

Homérosz (I. e. 8. század?)

Görög költő. A Homérosz nevét viselő két nagy költemény, az Iliász és az Odüsszeia az i. e. 8. századból való. Arról, hogy e két mű valóban Homérosz nevű költőtől származik-e, vagy hogy élt-e egyáltalán Homérosz – akit a monda vaknak hisz és akinek bölcsőjéért már az ókorban is hét város versengett – több mint másfél évszázada vitatkoznak a tudósok. Életéről semmi bizonyosat nem tudunk. Már az ókorban legendák sora övezte, így számos város hirdette, hogy a költő ott született. Első ismert életrajzait az ókorban írták, de bármily terjedelmesek is ezek, inkább az i. e. 7.– i. e. 6. századi énekmondótípus általános jellemzései, mintsem Homérosz hiteles életrajzai, noha később többen is megpróbálták a költő életét e művek alapján rekonstruálni. A legismertebb és legterjedelmesebb ilyen mű Pszeudo-Hérodotosz munkája, illetve az Agón Homéru kai Hésziodu (Homérosz és Hésziodosz versengése) című munka. (forrás: Wikipédia)

Kölcsey Ferenc (1790. aug. 8- 1838. aug.23)

Nemesi családból származott, Jobb szeme világát gyermekkorában fekete himlő következtében elveszítette .Kazinczy nagy hatással van rá. 1823-ban megírja leghíresebb művét a Hymnus-t, amely Erkel Ferenc zenéjével Magyarország nemzeti himnusza lett.

William Christopher Handy (1873. Nov 16. – 1958 Márc 28.)

Zongorista és zenekarvezető volt .A “blues apja” kornettosként játszott egy rezes bandában, a déli államokban turnézva gyűjtötte az afro-amerikai populáció ajkán élő népdalokat. Ezeket felhasználva írta első blues-kompozícióit, amelyek közül a leghíresebb a St. Louis Blues. Az 1930-as évektől csaknem teljesen megvakult. Még életében film készült róla.

Stevie Wonder

Stevie Wonder Michigan államban született, és mint a nem látók többsége, ő is a hangokban, a zenében kereste és találta meg a világ teljességét. Nyolc éves korában már mesterien zongorázott, 13 évesen készítette első lemezét. A nyolcvanas évek közepére az egyik legkeresettebb szerző, aki addig több mint 300 platina és gyémántlemezt gyűjtött be. A legtöbbször díjazott művészek közé tartozik, aki 1974 és 1998 között tizennégy Grammy díjat kapott. www.lathatatlan.hu

Kvízjátékunkban őszi versekből idéztünk, és a költőt, valamint a vers címét kellett megtippelni.

Aztán novemberi programunkra invitáltuk a jelenlévőket a Nagy Balogh János Kiállítóterembe, és következő klubnapunkra, melynek egyesületünk Ügyfélszolgálatos munkatársa lesz a vendége.

Ismét egy kellemes és tartalmas délutánt töltöttünk együtt. Várjuk a következő klubnapot!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

 

Színházban voltunk

Október első felében a klubtagokkal a Pesti Magyar Színházba, egy audionarrált előadásra mentünk.

A képen a tagok gyülekeznek az esti előadásra

Lehetőséget kaptunk arra, hogy előadás előtt betekinthessünk a színházi kulisszák mögé.

Tóth Cecília audionarrátor vezetésével felmehettünk a színpadra. Akik nem látnak megtapogathatták a színpad minden kellékét és az előkészületekről is részletesen és szakszerűen tájékoztattak minket. Fülhallgatót kaptunk, így a színpadon történt eseményeket mindenki követni tudta.

Moliere a Fösvény című műve került színpadra remek szereposztásban. Az előadáson főszereplőként Haumann Péter személyesítette meg a fösvény karakterét nagy sikerrel. További szereplők voltak még Haumann Petra, Haumann Máté, és sokan mások.

A képen: színpaodon sorakoznak jelmezben a szereplők

Mivel egy vígjátékot mutattak be, jókedvűen néztük végig az előadást, és mindenki nagyon jól érezte magát.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező