A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.
Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.
Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)
Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.
Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!
Vakrepülés Színtársulat: Az éjszaka tapintása
Tegnap este a Vakrepülés Színtársulat, Az éjszaka tapintása c. előadásán jártunk Eszterrel és Danival. Az eredeti művet Donáti István írta, a rendező, Sallai Zoltán. A Vakrep egy különleges formáció jobbára vak színészekkel, minden előadás interaktív érzékenyítés, ahol a nézők ezúttal kivételesen hallgatók, szagolók, tapintók és ízlelők, mert látnivaló az nem sok van, egészen az előadás zárópillanatáig, amikor is a társulat tagjai “felfedik” magukat, mielőtt levonulnak a színpadról.
A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.
Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.
Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)
Megy tovább az előadás, egy, a főszereplő Péter (Pál Zsolt, “Pille”) és csábítója, Kalliopi (Máj Kriszta) között lezajló romantikus jelenetet hallgatva, nyúlnék Dani felé, de egy idegen vállat találok meg, a formájából ítélve női váll, már csak azért sem lehet Danié, mert a ruha tapintása is ismeretlen. Dani észreveszi, hogy őt keresem és megérint. Ahogy megsimítom a kezét, az első röpke gondolatom, ha én eltévedtem, talán ez a kéz is eltévedt, de aztán megérzem az összetéveszthetetlen gyűrűt az úján, tehát jó kéz van jó helyen. 🙂 Odasúgom Daninak, hogy az előbb letapiztam valakit, ő meg – a hangjából ítélve – mosolyogva visszasúgja, hogy igen, Esztert, hála az Égnek! 🙂 Közben a színpadon a mi pálinkánknak megfelelő, autentikus görög italt – úzót – bontanak, ánizs illat lengi be a teret (gyengébbek kedvéért: Negro), ami egy kellemetlen pillanatig a fájdalomcsillapító illatát és ízét is eszembe juttatja, amit néhanapján szedek.
Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.
Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!
Időpont: 2017. október 30. hétfő, 18:00
Helyszín: Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertő park 12.)
Megközelíthető: Az Örs Vezér térről a 82 trolival a 2. megállónál leszállva (Vezér utca)
Egy riport a tagokkal, két részletben:
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/az-ejszaka-tapintasa/1093
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/a-vakok-vilaga/1112
És egy másik, kicsit személyesebb hangvételű, Máj Krisztával és Pál Zsolttal, a társulat művészeti vezetőivel:
https://www.youtube.com/watch?v=jRrgBunHyK8
Az előadáshoz tartozó Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/230770700788501/?acontext=%7B%22ref%22%3A%223%22%2C%22ref_newsfeed_story_type%22%3A%22regular%22%2C%22feed_story_type%22%3A%2222%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D

Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további ismertetőket olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983
Torta, meglepetés és újdonságok: A Láthatár bolt 5. szülinapját ünnepeltük!
2017. október 16-án tíz órai kezdettel Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nyitotta meg köszöntőjével e kivételes eseményt, mellyel egyúttal hivatalosan is megnyitotta online webshopunkat.

Ezt követően Eleki Abigél, a segédeszközellátás operatív vezetője tartott prezentációt, melyben bemutatta az online webáruházunkban történő vásárlás menetét. A bemutatót követően ünnepélyes keretek között, családias hangulatban megtörtént a torta felvágása, illetve a többi finomság elfogyasztása.

Ezután a 77 Elektronika Kft. képviseletében Jedlovszki Katalin tartott tájékoztatót és bemutatót az új Dcon típusú magyarul beszélő vércukormérő eszközről, melynek keretében kipróbálásra és az új készülékhez kapcsolódó kérdések megbeszélésére is volt lehetőség.
Később Dvariecki Bálint, az Alko-Soft cég ügyvezetője tartott bemutatót újdonságaikról. Lehetőségünk volt ezen termékek működés közbeni megtekintésére, valamint a felmerülő kérdéseinkre is választ kaphattunk.

Az ünnep zárásaként kötetlen hangulatban mindenki megtekinthette boltunk kínálatát, lehetőség volt kedvezményes vásárlásra és készletünkben található érdekességek kipróbálásra is.
Mindenki nevében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, illetve szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel és együtt ünnepeltek velünk!
A Láthatár Bolt Csapata
Meghívás Angyalföldre
Az októberi klubnapunk október 30-án, hétfőn lesz, 10 és 12 óra között a Prevenciós Központban (1133. Budapest, Tüzér utca 56-58.)
Témánk: játék a látás hónapja és az ősz jegyében.
Jelentkezéseiteket a lampas.bp13@gmail.com emailen várjuk!

Integrált fehérbot-napi rendezvény a kispesti városházán
Október 15-e a Látássérültek Nemzetközi Napja, a Fehérbot Napja. Ezt a jeles napot ünnepeltük a kispesti Városházán október 20-án, integrált rendezvényünkkel.

Az ünnepséget Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép–Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében az integráció fontosságáról beszélt, hiszen ez az esemény is az integrációról szólt, arról, hogy látók és látássérültek közösen szerepelnek műsorunkban. Egyesületünk fontos feladata, hogy tudatosítsa minden emberben azt, hogy a látássérültek minél teljesebb társadalmi beilleszkedése nemcsak az érintett embereknek, hanem a társadalmi többségnek az érdeke is. Az egész társadalom gyarapodik, ha a fogyatékossággal élők egyre inkább esélyt kapnak arra, hogy hasznosítsák képességeiket. Továbbá hangsúlyozta a fehérbot jelentőségét, és méltatta a kerületben, illetve a kispesti Lámpás Klubban végzett munkánkat, és megköszönte az önkormányzat támogatását.

Integrált rendezvényünkre három látássérült hangszeres előadót (Kovács Judit, Domoszlai János, Hermann Tibor) kértünk fel. A látókat Kiss Ágnes vezetésével a Mágnes Színház társulata képviselte, műsorvezetőnk volt a Magyar Kultúráért díjas Koltai Judit művésznő, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója.

Az integráció jegyében rendezett zenés műsorban először Kovács Judit fuvolajátékában gyönyörködhettünk.
Pergolesi: Siciliana
John stanley: Allegretto grazioso
Schubert: Du bist die Ruh D776
Schubert: Rosemunda balett OP26. műveket adta elő.

Majd a Mágnes Színház társulatából Hollósi Tünde és Dorgai Nóra énekelte a Rudolf című musical: Így vagyok csak én című dalát, amely arról szól, hogy vállaljuk önmagunkat, lássa a világ, hogy létezünk és tetteink mutatják meg értékeinket.

Domoszlai János dél-amerikai indián dallamokkal kápráztatta el a közönséget. Gitáron az El Cóndor Pasa-t valamint egy paraguayi zenét játszott. címe: Midicha lejana. Kenán pedig a Los Andinos által gyűjtött furulyazenéket. Ráadásnak egy énekkel is készült.

A Kispesti Vigadóban működik egy japán teaház, ahol sok mindent megtudhatunk a japán kultúráról. A Mágnes Színház –„kissé” speciális módon- lefordította Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versét japán nyelvre. Előadták: Gyöngy Eszter és Horváth Dávid, aki “másodállásban” japán szamuráj. A humoros versfordítás nagy tetszést aratott, hangos nevetés és hahotázás kísérte minden verssor végén.

Hermann Tibor tovább fokozta a hangulatot. Szintetizátoron játszott és hazai illetve külföldi slágereket adott elő.
Hungária: Csókkirály
Fiesta: Hasta Manana
Bobby MC. Ferrin: Don’t worry, be happy
Dire Straits: Walk of life
Demjén Ferenc: Szerelemvonat
A közönség végig tapsolt és énekelt.

A befejező műsorszámot a Mágnes Színház a Valahol Európában című musicalből énekelte. Ezzel a darabbal nyerték meg az országos Scherzo fesztivált, és benne van mindaz, amiben hisznek: mert, mindazt minden előadó itt is bebizonyította: a zene az kell!

Ez a produkció is nagy sikert aratott, könnyeket csalt a szemekbe.

Az előadás előtt pogácsával kínáltuk az érkezőket, a rendezvény záróakkordjaként pedig állófogadásra invitáltuk vendégeinket. Bízunk benne, hogy jól szórakoztak, és kellemes élményekkel gazdagodtak!
Ezúton mondunk köszönetet Kispest Önkormányzatának, a helyért és a sok segítségért, amit kaptunk tőlük! Nélkülük nem jöhetett volna létre Fehérbot napi integrált rendezvényünk.
Beszámoló: Bernát Zsuzsanna
Képek: Puchnyák István
(közösségi civilszervezők)
Közösséget építünk – egy könyv rólunk
Az Egyesületünket bemutató könyv ünnepélyes átadójára október 26-án került sor a Zuglói Civil Ház épületében. Az érdeklődés mértékét jól mutatta, hogy a rendezvénynek helyet biztosító terem nagyon hamar megtelt. A VGYKE munkájában érintett számos szervezet és intézmény képviselője is megjelent.

Néhány perccel 10 óra után köszöntötte a megjelenteket Csaniga Andrea a szervezők nevében, akik a belépéskor minden vendéget a könyv egy tiszteletpéldányával ajándékoztak meg.

A közönséghez előszőr Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke szólt, aki elmondta, hogy véleménye szerint a most megjelent kiadvány egy sikerkönyv. Kiemelte, hogy a közérthető és szórakoztató nyelvezettel megírt könyv nem fejlesztendő, segítendő emberekként mutatja be a látássérülteket, hanem olyannak, akik magukért és a társadalomért is képesek és tudnak is cselekedni.

Ezt követően Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere mondta el, hogy Zugló egy befogadó kerület, ahol számos fogyatékosokkal dolgozó intézmény talált otthonra. Példának hozta fel a gyengénlátók iskoláját, a vakok különböző intézményeit és más látássérült szervezeteket, köztük a VGYKE-t is. Lenyűgözőnek nevezte azt a munkát amelyet az Egyesületünk végez a látássérültek érdekében, mert szerinte az élő bizonyítéka annak, hogy a látássérülteknek nincs külön világa, hanem ugyanazt az életet élik, amit mások is. Azért örült a könyv megjelenésének, mert az ezt a szemléletet mutatja be mindenki számára.

Utána került sor egy óvodásoknak kiírt rajzpályázaton helyezést nyertek díjazására. Balassai Nóra, Máté Petra, Tari Kinga és Tas Alexandra voltak azok, akiket nyertesekként köszöntöttünk. A látás hónapja alkalmából több zuglói óvoda részére tartott az Egyesület érzékenytő foglalkozást, a résztvevő gyerekek pedig lerajzolhatták az ott szerzett élményeiket. A pályázat zsűrije ezekből a rajzokból válogatta ki a legjobbakat.

A díjátadó után Kővári Edit, a FESZT elnöke mondta el mennyire sokat jelent az, hogy a VGYKE-t bemutató könyv nem segítségre szoruló fogyatékos embereknek, hanem a társadalom hasznos és aktív tagjaiként mutatja be a látássérülteket. Az a munka amit az Egyesület végez, kiemelten fontos a fogyatékos emberekről kialakult kép pozitív átformálásában, így a könyv üzenete sokkal több, mint egy szervezet bemutatása.

Nagy Mária, a Budapest Bank Budapestért Alapítvány vezetőjeként azt mondta el, hogy örömmel segítették a könyv elkészítését, mivel az ilyen szervezetek munkája, amilyen a VGYKE is, valóban jobbá teszik a világunkat. Ezért büszkék arra, hogy támogatást tudtak adni a könyvhöz, mivel ezzel egy jó gyakorlat válik szélesebb körben is megismerhetővé.

A beszédeket követően Fodor Ágnes és Mészáros Ágnes (alelnök) az Egyesület minden közösségi civilszervezőjének köszönetüket fejezték ki egy emléklap és a könyv egy tiszteletpéldányának a személyes átadásával azért a közösségépítő munkáért, mely fontos szerepet játszott a könyvben bemutatásra került eredmények elérésében.
Dunai Csilla, a könyv szerkesztőjeként arról beszélt, hogy a könyv elkészítése során szembesült azzal a ténnyel, hogy a VGYKE nem csupán kér, hanem ad. Őt magát lenyűgözte az a részletekre is ügyelő, kezdeményező jellegű, együttműködést kereső munka, mely a könyv lapjain is feltárult. Szerinte okkal lehet minden tevékenységére büszke az Egyesület, melyről majd a könyv olvasói bőséges bizonyítékokat fognak kapni.

Az utolsó beszédet Gy. Dobos Marianntól hallhatta a közönség, aki a könyv születésének a történetét mesélte el. Kifejezte abbeli reményét, hogy lebilincselő módon sikerült bemutatni az Egyesületet és köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a könyv megszületését.

A könyvátadó, az előadásokat követően egy ünnepi műsorral zárult.
Elsőként Krizbai Teca énekelt, akit egy tehetségkutató műsorból ismerhettek meg a tévénézők. Azóta zenekart alapított, sok helyre hívják énekelni, 2015-ben például Kínában, egy zenei fesztiválon lépett fel.

Az éneket vers követte. Ézsiás László, többszörösen díjazott előadóművész szavalt a közönségnek. Személyében a legismertebb vak versmondót tisztelhetjük. Aranyharang-díjas, aki maga is ír verseket. Legszebb előadásaiból CD-t adott ki 70. születésnapjára a Fényszaruiak Baráti Egyesülete.

Utána a Budapest Ragtime Band-ből ismert Weszely Ernő játszott harmonikán. Vidám előadásmódja mindenkit jókedvre derített. Ernő nemzetközi hírű muzsikus, eMERTon-díjas. Egyaránt játszik zongorán és harmonikán, igazi ismertséget a Budapest Ragtime Band tagjaként szerzett, idők folyamán több mint 20 országban koncertezett. A jazz, az igényes bárzene és a francia sanzonok ihletett előadója.

Végezetül a Vakrepülés triója lépett színpadra, akik könnyűzenei feldolgozásaikat adták elő, meglehetősen vidám hangulatot teremtve a teremben.

Ezt követően az Egyesület egy állófogadáson látta vendégül egy finom ebédre és egy jó beszélgetésre a megjelenteket.

A Péntek Lajos Alapítvány pályázati felhívása
A pályázat keretösszege 650.000,- Ft., amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.
Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.
A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.
Az Alapítvány ezzel a pályázattal elsősorban a 18. év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.
Örömmel vennénk olyan pályázatot is, ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját támogathatnánk, aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatunk olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.
Előnyben részesítjük:
- A jó tanulmányi eredményt elérő, igyekvő diákokat (a pedagógus írásos véleménye alapján),
- Nehéz jövedelmi helyzetben élő családban élő diákokat (rövid a körülményeket ismertető írásos bemutatkozás),
- Látássérült testvérrel, vagy más látássérült családtaggal élő diákokat,
- Halmozott fogyatékossággal élő diákokat,
- Látássérült gyermekét egyedül nevelő szülő családjában élő diákokat.
Pályázni kizárólag a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap és a mellékletek, valamint a bemutatkozó levél határidőben történő benyújtásával lehet.
A pályázati adatlap innen tölthető le: https://goo.gl/rqJ4yq
A pályázó a tanulmányát-, életvitelét segítő különféle eszközök, beszerzésére nyújthat be pályázatot.
A megpályázható összeg: maximum 30.000-50.000,-Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg. Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.
Pályázni az alábbi csoportokba tartozó eszközökre lehet:
- tanulást segítő eszközök (informatikai, optikai, mechanikus, beszélő alkalmazások, stb.)
- iskolai munkáját, egyéb foglalkozásokat segítő eszközök
- életvitelt könnyítő eszközök,
- személyes használatra ruhanemű, cipő, táska.
A pályázat kötelező mellékletei:
1. Pályázati adatlap
2. Látássérülést igazoló dokumentum
a). MVGYOSZ és tagszervezeteinek tagsági igazolványának fénymásolata (fényképes és az érvényes tagsági jogviszonyt igazoló oldalak) vagy,
b). emelt szintű családi pótlékot megállapító érvényes határozat fénymásolata
3. Az egy háztartásban élő több látássérült személy esetén valamennyiük fogyatékosságát igazoló dokumentumok (tagsági igazolvány fénymásolata, vagy fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát megállapító határozat másolata, vagy emelt összegű családi pótlékot megállapító határozat másolata)
4. Bemutatkozó levél a pályázati adatlapon közöltek szerint.
– iskolai pedagógus javaslata a pályázati adatlap figyelembevételével, a pályázó tanulmányaira. tekintettel.
– az iskolai jogviszony igazolása.
Felhívjuk figyelmüket, hogy a csatolandó fogyatékosságot igazoló dokumentumokat minden esetben másolatban szíveskedjenek benyújtani, kivétel a nyertes pályázok által benyújtott eszközvásárlás eredeti számlái! A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és VGYKE nem vállalja az eredeti dokumentumok visszajuttatását a pályázók részére!
Nyomatékosítjuk, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett eszközről szóló számlák dátuma 2017. október 02. és december 15. közé esik, illetve a benyújtott eredeti számlák a támogatott személy nevére szólnak.
Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!
A pályázati felhívás és adatlap 2017. október 2. napjától letölthető a VGYKE honlapjáról (ide kattintva is), illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:
VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146. Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com
Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete:
Cím: 2040. Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 428-727
E-mail: budaors@vgyke.com
Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2700. Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com
Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2370. Dabas, Szent István tér 1/B
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com
Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com
Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete:
Telefon: (70) 387-5263
Dunakanyari Látássérültek Egyesülete:
Cím: 2600. Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com
A pályázatok benyújtási határideje 2017. november 10. péntek.
A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380. Budapest, Pf. 1075. illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban.
Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.
Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző legkésőbbi dátuma 2017. november 10. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás határideje 2017. november 10. péntek 12 óra.
A pályázatok benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség!
A pályázatokat a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány kuratóriuma bírálja el legkésőbb 2017. november 25. napig.
A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 7 munkanapon belül minden pályázó értesítést kap, az általa megadott E-mail címére vagy a pályázó iskolájának E-mail címére, ennek hiányában a pályázó postai úton kap értesítést. Az értesítés objektív feltétele a jól olvasható cím megadása. A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2017. december 15-ig van lehetőség.
Nem bírálható el az a pályázat, amely:
- hiányosan vagy nem megfelelően van kitöltve, ideértve az olvashatatlan kitöltést is, illetve ha az eszköz neve, vagy típusa és bruttó beszerzési ára nincs feltüntetve
- a pályázat valótlan adatokat tartalmaz
- a megpályázott eszköz a kiírásnak nem felel meg
- támogató pedagógus, vagy a kérelmező aláírása hiányzik
- a pályázó a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztségviselője vagy annak hozzátartozója.
A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló ÁFA-s számlával kell igazolnia a nyerteseknek, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni, és leadni. Az eredeti számla kerül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványához. A támogatást az Alapítvány jóváhagyása után, utófinanszírozásként, egy összegben, banki átutalással, a pályázó által megjelölt bankszámla tulajdonos bankszámlájára kerül kifizetésre, a nyertes pályázó nevének feltüntetésével.
A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.
Várjuk a megkereséseket, hogy az adományozók szándékainak megfelelően segíthessük a látássérült tanulókat!
Felkérés:
Jelen pályázattól függetlenül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztelettel kéri a pályázó környezetében élőket és a jószándékú ismerősöket, hogy SZJA 1%-os felajánlásukkal, vagy más adományukkal segítsék a rászorult gyermekek támogatását segítő munkát.
Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10200823-22213619-00000000
Az így befolyt pénz csaknem teljes egészében növeli a későbbi pályázatok finanszírozására fordítható összeget, mely több gyermek támogatását teszi lehetővé.
A most támogatásra fordítható összeg, az évek alatt felajánlott adományoknak köszönhetően áll rendelkezésre.
Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány
E-mail: simbetet@nordtelekom.hu
Telefon:(1) 407 0773
http://web.nordtelekom.hu/simasz/alapitvany.html
Budapest, 2017. október 2.
Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke
és Sipos Balázs, az Alapítvány képviselője

Péntek Lajos alapító
Forrás: www.dsy.hu
Egy megható kérés…
“Kedves Erika!
Rendre olvasgatom a bejegyzéseidet, kommentárjaidat, jegyzeteidet, bármit amit leírsz és megosztasz, zseniálisan játszol a szavakkal.
Legutóbb a Németh Orsinak narrált képleírásod fogott meg, annyira precíz volt amit megfogalmaztál, hogy nem csak az Orsi tárgyilagos leírását, hanem a kép hangulatát is szuperül le lehetett venni. Annyira jó, hogy ha akartam, behunyhattam volna a szemem és tényleg, mint egy fényképen, megjelent az egész ábrázolása, amit nagyon kevesen tudnak így átadni.
10 éve vagyok vak, de még nem találkoztam olyan emberrel, aki mind a tárgyilagos részleteket, mind a hangulatot így át tudja adni, harmóniában, objektíven, mégis belevonva a részleteket. Így lett aztán egy furcsa kérésem, amit nem is tudom hogy hogyan osszak meg veled.
Én júniusban mentem férjhez, és mint a legtöbb menyasszony, baromira szerettem volna tudni hogy hogyan nézek ki. Le lehet tapogatni egy olyan hatalmas ruhát mint amilyen az enyém volt, de amikor bárkitől megkérdeztem, hogy milyen vagyok, csak bőgött és azt mondta, szép. Ha egyszer lesz egy perced és unatkozol megnéznéd és leírnád nekem hogy hogyan néztem ki? 9 hónapja keresek rá egy embert, de senki nem tudja úgy megfogalmazni mint ahogyan te csinálod.
Írj még, ossz meg bármit, én tényleg imádom olvasni! 
Köszönöm,
Ani”
Mondanom sem, kell, boldogan tettem eleget a megtisztelő kérésnek, az álomszép menyasszonyról írott narráció az alábbi cikkben olvasható:
http://www.vgyke.com/hir/alomszep-menyasszony/

Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen, köszönöm! Látogasson el a www.facebook.com/vgykeaudionarracio oldalra is, ahol további nézői/olvasói visszajelzéseket, narrációkat és egyéb érdekességeket talál, várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983
Véradás
Budapest IV. kerületében:
- 2017. október 27. 10:00 – 13:30 CHINOIN Sanofi Aventis 1045 Budapest Tó u. 1-3.
Budapest V. kerületében:
- 2017. október 26. 11:00 – 18:00 Magyar Vöröskereszt Székháza 1051 Budapest Arany J. u. 31.
Budapest VIII. kerületében:
- -2017. október 30. 13:00 – 18:00 EUROPEUM 1085 Budapest Blaha Lujza tér 5
Budapest IX. kerületében:
- -2017. október 27. 14:00 – 18:00 Lurdy Ház 1097 Budapest Könyves Kálmán körút 12-14. Budapest XI. kerületében:
- -2017. október 31. 13:00 – 18:00 Savoya Park 1117 Budapest Hunyadi János út 17
Budapest XIII. kerületében:
- -2017. október 30. 10:00 – 14:00 Váci Corner Office 1138 Budapest Váci út 140-150
- -2017. október 30. 12:30 – 14:30 Center Point MAG Zrt. 1139 Budapest Váci út 81-83.
- 2017. október 31. 10:00 – 14:30 Capital Square-Manpower
Budapest XIV. kerületében:
- -2017. október 27. 09:00 – 12:00 Egressy Szakközépiskola 1149 Budapest Egressy út 71
- -2017. október 27. 13:00 – 18:00 Sugár Üzletközpont 1148 Budapest Örs vezér tere 24
Budapest XVI. kerületében:
- -2017. október 26. 14:00 – 18:00 Jókai szakrendelő-Lakossági véradónap 1163 Budapest Jókai Mór utca 3
Budapest XVII. kerületében:
- -2017. október 31. 14:00 – 18:00 Vigyázó Sándor Műv. Ház 1173 Budapest Pesti u. 11

a kép forrás: toalmas.hu
Mozi – Esély/Egyenlőség (1. rész)
A magyar akció-vígjátékot audionarrációval és speciális felirattal élvezhetik a helyszínre látogatók.
Időpont: 2017. október 27. péntek, 18:00-21:00
Helyszín: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.)
Megközelíthetőség: a Kálvin téri metrómegállótól 2 perc sétára, az egykori Vörösmarty mozi helyén
Jegyár: 1200 Ft, diákoknak és 60 év felettieknek 980 Ft
AKCIÓS KONSTRUKCIÓ: Gyere el két vetítésre és a harmadik jegyedet mi álljuk!
A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékodat az info@akkuegyesulet.hu címen várjuk.
Gyere és lásd te is a füleddel, halld te is a szemeddel azt, ami közös kincsünk: a kultúrát!
A vetítéshez tartozó Faebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/290690414762905/?acontext=%7B%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22page%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22page_upcoming_events_card%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D
Valamint egy érdekes cikk a projekt kapcsán:
https://hetediksor.hu/2017/10/17/mozi-eselyegyenloseg/?fb_action_ids=1517149455000100&fb_action_types=og.comments

A mellékelt fotón a film plakátja. Középen Thuróczy Szabolcs, egy fiatal, huszonéves kerekesszékes srác, profilból. Egyik karja a kerék hajtófelületén, másikban revolver. Könnyű dzsekit és farmert visel, fehér pólóval, csöppet se tűnik veszélyesnek. Előtte a plakát oldalán hívómondat: “Lövésed sincs, mire képesek”, alatta pedig a film címe és a rendező neve olvasható. A kép felső szélén a három legfontosabb szereplő neve tűnik fel: “Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Balsai Móni”
Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ahol további programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!
S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983
Főzőcske
Több jelzést kaptunk arra vonatkozóan, hogy lenne igény egy közös főzőcskére. Nem feltétlenül azért, hogy főzni tanuljunk, hanem egyszerűen csak azért, mert közösen főzni és együtt enni jó. E mellett az is a célunk volt, hogy a résztvevők átadhassák egymásnak a tapasztalataikat, új eljárásokat vagy új eszközöket ismerhessenek meg.

Az első ilyen alkalommal bolognai spagetti elkészítését határoztuk el. Az egyes részfolyamatok, mint például a sajtreszelés, a hagymák tisztítása és darabolása vagy a tészta kifőzése egyből igazolta is a várakozásainkat, ugyanis nagyon sok praktika került elő. Ezek nagyobb része olyan volt, amelyeket nem csupán akkor lehet alkalmazni, ha az aktuális szakács látássérült, hanem látóként is hasznosak. Megtudtuk például azt, hogy a hagymaszeletelés könnyes pillanatait valaki úgy kerüli el, hogy mind a kést, mind a hagymát vizessé teszi, így a könnyezés elmarad. A lényeg azonban nem az volt, hogy az egyes eljárások helyességét, következetességét megvitassuk, hanem azon, hogy megismerjük egymás trükkjeit.

Az ételkészítési trükkökön túl azt is megtudhattuk, hogy ki hol szokott vásárolni, például finom sajtot vagy jobb minőségű hagymát. Azt mindenki elmondta, hogy az alapanyagok minőségével vannak vagy voltak problémái, de ez korábbi klubnapokon is előkerült már, így néhány ember számára ez a korábbi eszmecsere folytatása volt.

Miután elkészült a paradicsomos ragu, kifőtt a tészta és asztalra került a sajt is, valamint egy üveg bor és néhány üdítő, megettük azt, amit főztünk. Az érdekesség az volt benne, hogy ez egy konszenzusos bolognai volt, mert amint a töltött káposztának is sok egyéni változata van, úgy a bolognai spagettinek is.
A konszenzusos bolognaink például nem tartalmazott sárgarépát, csak vöröshagyma és fokhagyma került az edénybe. A sertéscombból készült húshoz csak sót, borsot, oregánót és természetesen paradicsomot adtunk, semmilyen más fűszer vagy kiegészítő nem lett felhasználva. A vörösbor még felmerült, de mivel kiskorú is ült az asztalunknál, ezért elvetettük.
Azt viszont pontosan tudtuk, hogy a klasszikus bolognait meghamisítottuk, hiszen nem marhából készítettük, nem használtunk szalonnát, répát, zellert, bort, vajat és más egyebeket sem. Sőt, az eredetihez képest mi sok paradicsomot használtunk, ami miatt egy igazi szakértő már teljesen más nevet adott volna az ételünknek. Ráadásul az eredetinek tekintett ételt széles, vastag tésztával tálalják, hogy a hús jobban tapadjon hozzá, miközben mi a megszokott spagettit használtuk.

Már a főzés közben megbeszéltük, hogy érdemes lenne egy újabb alkalommal találkoznunk, ahova mindenki elhozhatja azokat az eszközeit, amelyeket helyben nem tudott bemutatni, csak említésre kerültek. Ezért pár nap múlva újra találkoztunk, ahol sor került erre a különleges eszközbemutatóra.
Az egyik legnépszerűbb téma a hagymák darabolása volt. Már a főzéskor megtudtuk, hogy nem egyféle eszköz jöhet szóba, hanem elég sokféle. A legnépszerűbb a képen is látható daraboló volt, mely sokféle betéttel rendelkezik és így számos zöldség vagy gyümölcs darabolható a segítségével.

Magához a daraboláshoz annyi előkészület szükséges, hogy a darabolandókat meg kell tisztítani. Ezt követően kell a pengét tartalmazó betétre helyezni, majd kar lenyomásával azonnal az eszköz alsó tárolójába került a vöröshagyma, könnyezéstől mentesen. Burgonyával és almával is kipróbáltuk, az eredmény meglepően gyors darabolás volt.

Előkerült még szilikonos fokhagymatisztító, számos zöldségpucoló és sok-sok más olyan konyhai eszköz, mely látással vagy anélkül, de segít gyorsan és alaposan elvégezni a részfeladatokat.
Megbeszéltük, hogy máskor is szervezünk még közös főzőcskét. Reméljük egyre többen kapnak majd hozzá kedvet és velünk tartanak!Íme a receptünk!:
Bolognai spagetti receptje
Hozzávalók:
– 1 kg sertés darált hús
– 1 liter paradicsompüré
– 1 fej vöröshagyma
– 500g spagetti tészta
– 300g trappista sajt
– fűszerek ízlés szerint
Elkészítés:
1. A hagymát megpucolva kockára vágva pici olajon megdinszteljük.
2. A darált húst szintén megdinszteljük, közben ízesítjük ételízesítővel, borssal, bazsalikom, oregánóval.
3. Amikor a hús megfőtt sűrített paradicsomlevet öntünk rá, felforraljuk.
4. A tésztát forrásban lévő sós vízbe öntjük és megfőzzük.
5. A ragút a tésztára szedjük és reszelt sajttal tálaljuk.
Jó étvágyat!
Jánosi Veronika, Lenkainé Vajda Viktória, Molnárné Tóth Andrea és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Találkozás Hernádi Paulával
Október 5-én Hernádi Paula grafikusművész, Ferenczy Noémi díjas zománcművész, Jel-kép, tűzzel-vassal című kiállítására látogattunk el klubtagjainkkal, a Nagy Balogh János Kiállítóterembe. Megtisztelő és egyben öröm volt számunkra, hogy az alkotóval is találkozhattunk. 2015 novemberében jártunk már Fajka János tűzzománc kiállításán, így kíváncsian vártuk a mostanit.
Rendszeres látogatói vagyunk a kiállításoknak, mert Mohay Orsolya művészettörténész akadálymentessé teszi számunkra. A képeket narrálja, minden kérdésre válaszol, hogy a látássérültek is élvezhessék a műveket. Szerencsére a zománcképek tapinthatóak is, ami segít a jobb megértésben.

Mohay Orsolya sorra bemutatta a kiállított műveket, Hernádi Paula pedig válaszolt kérdéseinkre, és elmondta milyen technikával készíti a képeket. A gazdag színárnyalatok eléréséhez olyan vékonyan kerülnek egymásra a színek, hogy átdereng az alatta lévő. Ezeket a képeket, nagyobb méretük miatt, nem ecsettel, hanem szórópisztollyal fújja. Azt is megtudtuk, hogy évtizedekig Kispesten élt, és lélekben mindig kispesti marad.
Vitrinekben ki voltak állítva a művésznő oklevelei, és Ferenczy Noémi díja, amit meg lehetett tapintani.

Hernádi Paula előbb az egri Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakán, majd 1977-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. 1977 óta kiállító művész, festményeivel, grafikáival és tűzzománc-alkotásaival sikerrel szerepel hazai és külföldi kiállításokon is, művei többek között Svájcban, Svédországban, Ausztriában, Kanadában és Németországban is megtalálhatók.
Köszönjük a szíves fogadtatást, örültünk a személyes találkozásnak, és annak, hogy részesei lehettünk egy csodálatos akadálymentes kiállításnak!
A programról tv felvétel készült, az M1 Esély című műsorában lesz látható.
Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Ügyfélszolgálati szünet
Felhívjuk tisztelt tagjaink, illetve olvasóink figyelmét, hogy 2017. október 26-án szünetel az ügyfélfogadás a Hermina úti Ügyfélszolgálatunkon. Az ezt követő napoktól a megszokott félfogadási rend szerint várjuk tagjainkat, ügyfeleinket.
Megértésüket köszönjük!

A kép forrása: https://pixabay.com