Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 6

A “Vizuális kultúra mindenkié”

David Teniers (II): A borbélyorvos műhelyében
1636, Régi Képtár

(A képek forrása: Szépművészeti Múzeum, https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/a-borbelyorvos-muhelyeben/)
olaj, tölgyfa, 46 × 63 cm

Ifjabb David Teniers (Antwerpen, 1610. december 15. – Brüsszel, 1690. április 25.) flamand festő, az életképfestészet jelentős mestere, valamint grafikus, rajzoló, miniatúra- és staffázs festő. (A staffázs különböző művészeti ágazatokban a mellékes részletek elnevezése, a festészetben általában emberek vagy állatok alakjainak elhelyezését jelenti tájképeken, az ábrázolás élénkítése, a mélység érzékeltetése céljából. Az emberi alakokat bemutató képeken viszont a háttérben látható épületek vagy táj lehet a staffázs.)

Már apja is festő volt, testvérei is, sőt, egyik fia is ezt a mesterséget vitte tovább sok évvel később, felesége pedig Jan Brueghel lánya volt (Jan Brueghel id. Pieter Bruegel fia volt, testvére annak az ifjabb Pieter Brueghelnek, akinek Vak nyenyerés a falu utcáján című festménye a második narráció témája volt nemrégiben). Sőt, mivel Anna Brueghel apja korán elhunyt, a lány gyámja a híres festő, Rubens lett, így ő volt az esküvőn az egyik tanú is.

David Teniers apja vallási, figurális és tájképek festőjeként ismert, a fiú az ő műhelyében tanulta a mesterséget. Apja nem bánt jól a pénzzel, gyakran voltak pénz híján és adósságai következtében idősebb David Teniers néha még börtönbe is került. Ezekben az időszakokban a fia vette át a kereső szerepét és folytatta apja képeit, hogy a családnak legyen miből élnie.

Sokat tanult elődeitől és mestereitől: eleinte a figurákra helyezte a hangsúlyt és a táj volt a háttér, majd a táj lett a főszereplő és az emberek csak kiegészítették azokat. Előszeretettel ábrázolta a flamand parasztok mindennapi életét a hétköznapokban, a munkában, a kocsmában, a családi ünnepeken.

Ő volt az antwerpeni Királyi Képzőművészeti Akadémia egyik alapítója, melyre azért volt szükség, hogy a Rubens és van Dyck halála utáni hanyatló flamand művészetet újra életre keltsék. 1651-től Habsburg Lipót Vilmos főherceg udvari festője és gyűjteményének vezetője lett, akitől végül nemesi rangot is kapott. (A király gyűjteménye lett később a bécsi Szépművészeti Múzeum alapja.)

A főherceg azzal is támogatta Teniers művészetét, hogy az ő műveit adta ajándékba más európai uralkodóknak, így közülük jópáran maguk is a festő mecénásai lettek. Teniers felesége 1656-ban meghalt, de ő még abban az évben újraházasodott. Az új feleség takaros hozománnyal érkezett, majd 4 gyermeket szült neki. Sajnos nem volt jó a viszony a mostohaanya és az első házasságából született 7 utód között, ez később igen sok jogi csatározásba torkollott.

Életének kései éveiben Teniers műkereskedőként is tevékenykedett, árveréseket szervezett. Több zavaros és peres ügybe is keveredett, részint művésztársaival, részint gyermekeivel szemben. Amikor második felesége is távozott az élők sorából, annak gyerekei beperelték anyjuk hagyatéka miatt.

1690-ben hunyt el.

(1. kép)

A képen egy benti jelenetet látunk, egy sötét, árnyékos, komor térben vagyunk. A kép címe: A borbélyorvos műhelyében.

A borbély egy latin eredetű szó, melynek jelentése: szakáll. Napjainkban is a hajvágással, borotválással és a szakáll fazonírozásával foglalkozó embereket hívják így. Régen kisebb műtéteket és fogászati beavatkozásokat is végeztek: fogat húztak, eret vágtak, sebet varrtak össze, amputáltak.

Egy tágas helyiség látható a képen, 4 alak tartózkodik benne, egy ötödik figurát pedig a nyitott ajtón keresztül leshetünk meg, aki egy másik szobában, nekünk háttal dolgozik valamin. A műhely, mely a borbélyé, ahogy az a címből kiderül, elég kopott, koszos, zsúfolt, már-már rendetlen: a földön egy papírral betömött nyakú nagy üvegedény, ami olyan, mint egy borospalack, benne sárga színű folyadék, mellette egy befőttesüveg, alján valami porral. A kép jobb sarkában réztányér, térdig érő kerámia kancsók, edények, valamint egy fémből készült, lábakon álló hengeres tárolóedény, ami olyan, mint egy kis kályha. Bal oldalon van egy kopott, sötét, régi paraván (más néven: spanyolfal), ami egy szabadon álló, térelválasztó bútordarab, kerítésre hasonlít, ráadásul fából készült, álló falécek szorosan egymás mellett, hogy ne lehessen átlátni közöttük. Valószínűleg emögött öltözködtek a borbély páciensei. Egyik végére egy ruhadarabot dobott valaki.

A paraván mögött a falon polc, rajta különféle mázas és díszes kerámia edények, tárolók, kiöntők, alatta a falon éles, szúrós szerszámok, borotvák, kések. Mellettük egy kép, egy kalapos arc, mintha fekete-fehér arckép lenne egy családtagról. A mennyezetről egy sötét üveggömb lóg le, csillárra emlékeztet, persze akkoriban még nem volt villamos áram.

(2. kép)

A paraván előtt egy széken egy idős férfi ül. Az ő lábai előtt térdel a borbély, aki éppen az idős férfi lábát kezeli, az azon lévő sebet kenegeti. A férfin szürkés, hosszú kabátszerű ruha van, derékban húzott, ujjai bővek. Alatta fehér galléros ing, nadrágja sötétebb, barnás vagy zöldes, mint a föld. A férfi ősz hajú, feje tetején már kopasz, szakálla hegyes, de az is fehér már. Arcának kifejezését nem látjuk, mivel lefelé néz, a lába felé, ahol a borbély térdel. A jobb lába van kezelés alatt, egy fagerenda levágott darabján pihenteti, a cipő lekerült már róla. A borbély bal kezében fogja a lábat, jobb kezében az ecsetelő, azzal kezeli a sebet.

A borbély egészen fiatalnak tűnik. Kék színű ing van rajta, derékban húzott, sötétebb nadrág. A fején egy szőrmével szegett, kék színű és süvegszerű fejfedő. Derekára egy kötény van kötve, ami lelóg a földre, mivel a férfi térdel éppen. Teljes figyelmét a műveletnek szenteli, ezért (és a méretes szőrös sapka miatt) arcából nem látunk sokat, csak annyit, hogy arca sima, nincs arcszőrzete. Biztosan nem okoz fájdalmat a betegnek, mivel mindketten nyugodtak, az idős férfi arckifejezése már-már derűs. A borbély lábánál kis fém üvegcse, valamint szerszámok hevernek: egy olló és különféle méretű fogók.

A borbély háta mögött egy íróasztal, azon lapos kerámia tál és edények, mellettük egy méretes olló. Az asztal mögött egy fiatal segéd áll, rajta is kötény van, ruhája barna, feje fedetlen. Fiatalnak tűnik, barna a haja, a páciens és a borbély felé néz, de tekintete inkább a paravánon állapodik meg. Kezében valami világos szövet, talán kötést csinál éppen, amivel a sebet majd leragasztja a borbély. Mögötte egy idősebb nő áll, talán a beteg felesége. Fején széles karimájú szalmakalap, egykedvűen nézi a jelenetet, kicsit türelmetlen. Zöld ruhában van, jobb karján fonott kosár, kezeiben egy ruhadarabot fog, ami vagy hozzá, vagy az idős férfihoz tartozik.

(3. kép)

A falon mögöttük két hangszer lóg: mindkettő húros hangszernek tűnik, egyik keskeny és hosszúkás, mint egy kiterített ingujj, a másik inkább lantszerű: van egy kerekded teste és hosszú nyaka.

A hangszerek felett, magasan, van egy kicsike ablak a falon, amin egy arc néz be: a fejet szinte teljesen eltakarja egy sapka, kíváncsian leskelődik, hátha lát valami izgalmasat a borbélynál.

Az asztal fölött egy keskeny fadarab van a falhoz rögzítve, ezen ül egy barna fülesbagoly. Lábán hosszú, vékony lánc, amivel a fához kötözték, hogy ne repüljön el. A 17. századi németalföldi festészetben a bagoly a butaság, tévelygés, hiszékenység és becsaphatóság jelképe volt, nem véletlen, hogy ezen a képen megjelenik a borbély mesterségéhez kapcsolódóan.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület

A „Vizuális kultúra mindenkié”FOF2021 projektünket a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet és az EMMI támogatja.