Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Narráció 1

A “Vizuális kultúra mindenkié”

Sassetta (Stefano di Giovanni): Aquinoi Szent Tamás imája, 1423–1425 k.

(A képek forrása: Szépművészeti Múzeum,
https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/aquinoi-szent-tamas-imaja/)

(1. kép)

A Szépművészeti Múzeum Régi Képtárában található ez a festmény, amely az imájába merült Aquinói Szent Tamást ábrázolja. Alkotója a Sassetta néven ismert Stefano di Giovanni, aki a 15. századi Siena egyik mestere. Születésének pontos dátuma és helye bizonytalan.

Kisméretű kép (24 × 39,4 × 2,5 cm), nagyjából egy írógéppapír méretű. Falemezre készült, temperával, helyenként aranyozva. Egy épület belsejében vagyunk, egyházi térben, egy kolostorban, erre utalnak az oszlopok, a boltívek, a díszítés és a padsorok. A kép jobb oldalán belátunk a könyvtárterembe, ahol a világos színű fából készült olvasópultok vannak, rajtuk színes, hol nyitott, hol csukott kódexek. Az olvasóterem túlsó végében sötét ablakok. A tér boltíves.

A kép középső harmadában egy ajtónyíláson keresztül kilátunk a kolostor kertjébe, ahol egy fehér kőből készült kút áll magányosan. Ha a tekintetünk visszatér a kolostor belsejébe, akkor egy szerzetest találunk az oltár előtt. A szerzetesen fekete köpeny van, mely eltakarja a testét, ezért nem látjuk azt sem, hogy áll-e vagy térdepel. Imára kulcsolt kezei látszanak csak, valamint a feje, mellyel az oltár felé fordul, arra néz fel. Oldalról látjuk, feje körül arany színnel megfestett glória, azaz egy korong alakú dicsfény. Arca fiatal, nincs rajta semmilyen arcszőrzet, feje búbján tonzúra (mely a szerzetesek fején kiborotvált kör alakú felület, ami az istennek szentelt élet jele).

A kép bal oldalán látjuk azt az oltárt, amit a szerzetes néz, amihez imáját intézi. Az oltár 5 képből áll, közepén egy Madonna-ábrázolás: kék ruhában ül Mária, kezében a Gyermek, tehát Jézus. Felette, sárgás, vöröses izzó gomolygás, mely a mennyei jelenést jelenti: szentek gyülekezete körében Krisztus testesül így meg, aki egy galambot (a Szentlélek galambját) Tamás felé repteti. Ez a galamb pici, fehér és mivel egy ajtó előtt repül éppen, ami szintén világos, ezért nagyon nehezen vehető észre. Tamást gyakran ábrázolják vállán ülő galambbal, ami a szellemét megtermékenyítő mennyei inspirációra utal; mint ebben az esetben a homloka felé szálló Szentlélek-galamb.

Sassetta
1423 – 1425
tempera, gold, panel
24 x 39,2 x 2,5 cm

(2. kép)

Az oltár alsó részét egy terítő borítja, mely elölről vöröses színű, felül és két oldalán fehér, rajta díszes kék és piros kereszt alak. Az oltár mögött csukott ajtó.

A kolostor belső tere zöldes színű, világoszöldek a falak, az oszlopok, a plafon. A járófelület sima, barnás színű.

A kép méreteinek ellentmond annak aprólékos kidolgozása, lenyűgöző részletei. Az udvaron lévő kút a tisztaság forrását jelenti, a megtisztulás szimbóluma. A kódexek, vagyis kézzel írott középkori könyvek Aquinói Szent Tamás ikonográfiájához tartoznak. Maga a festmény egyike az első alkotásoknak, amelyeken megjelenik a kolostori kert, valamint a külső és belső terek ábrázolása is.

A kép főszereplője, Aquinói Szent Tamás latin nyelven író középkori olasz filozófus, teológus és Domonkos-rendi szerzetes volt. A római katolikus egyház legnevezetesebb hittudósai, az úgynevezett egyháztanítók között tartja számon. Szenvedélyes érdeklődése Isten megismerésére irányult. Valahányszor el akart mélyedni a szellemi világban, a feszülethez vagy a tabernákulum elé lépett és imádkozott. Egy legenda szerint egyszer a kereszt előtt állva az Úr hangját hallotta: ,,Helyesen írtál rólam, Tamás. Milyen jutalmat szeretnél érte?” Tamás ezt felelte: ,,Egyedül csak téged, Uram. Minden, amit írtam, előttem csak pelyva.”

Az Aquinói Szent Tamás imája egykor egy oltárkép predelláját díszítette. A predella olasz eredetű szó, melynek magyar megfelelője a zsámoly. Az oltár felépítményének nagy tábláit alátámasztó vízszintes talapzat előoldala, melyet festményekkel vagy domborművekkel díszítettek. A festők itt hagyományosan az oltáron ábrázolt szentek élettörténetéből vett jeleneteket elevenítettek meg, vagy más elbeszéléseket, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak az oltár tematikájához, avagy magyarázták azt.

Sassetta budapesti képe ahhoz az Oltáriszentségnek szentelt oltárhoz tartozott, amelyet a sienai gyapjúkereskedők céhe rendelt meg a fiatal festőtől, akinek ez volt az első jelentős önálló munkája. Az oltármű kifejezetten az Oltáriszentség, vagyis Krisztus ostya formájában megjelenő testének tiszteletére rendelt ünnep, az úrnapja (a pünkösdöt követő második hét csütörtökje) szertartásához kapcsolódott.

A sienai gyapjúkereskedő céh, az Arte della Lana 1423-ban rendelte meg az oltárt. Sassetta 1425 júniusára készült el a művel. A szabadtéri misék hagyománya egészen a 16. század elejéig fennmaradt, amikor azután az oltár a San Pellegrino-templomban, a céh újonnan épült ottani kápolnájában nyert állandó elhelyezést. A kápolnát végül 1816-ban lebontották, Sassetta oltárképe pedig – részekre szétbontva – a műkereskedelembe került. Egy része sajnos mára már elveszett, de megőrződött a predella majd minden képe. Ezek egyike a Szépművészeti Múzeum festménye, a többit Angliában, Ausztráliában és Olaszországban találjuk, ezek címei: Aquinói Szent Tamás látomása, Az Oltáriszentség csodája, Az eretnek tűzhalála, a Remete Szent Antalt ütlegelik az ördögök és Az utolsó vacsora.

Ipolyi Arnoldnak, a 19. századi tudós főpapnak köszönhetően láthatjuk ma ezt a képet, aki különleges szeretettel gyűjtötte a régi sienai festők alkotásait, melyekkel azután a Szépművészeti Múzeum és az esztergomi Keresztény Múzeum képtárait gazdagította.

2009-ben egy kis kamarakiállításon Jovánovics György egyik domborműve mellé (Relief 08.01.17 ) került. Jovánovics maga kérte, hogy a két alkotás párbeszédbe kerüljön egymással, hiszen a szobrász csaknem 50 éve jár vissza ehhez a festményhez, mintegy beszélgetni. Egy ismert történet szerint Jovánovics egyszer nyolc órán keresztül állt Bécsben egy Vermeer-kép előtt – a múzeumi dolgozók és őrök legnagyobb ijedségére. Noha a két mű nem kapcsolódik közvetlenül egymáshoz, azonban fontos megjegyezni, hogy az alkotóik között elterülő 500 év ellenére is mindkettőjük munkásságában fontos a tér és annak formabontó, rendhagyó ábrázolása.

A narrációt készítette: Rácz Márta

AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület