Zenés szemléletformáló előadás

Egy újabb zenés szemléletformáló előadás egy idősotthon majálisán

A Fővárosi Önkormányzat Alacskai Úti Idősek Otthonának Virág Benedek utcai telephelye 2024. május 15-ére szervezte meg lakóinak az idei majálist, melynek egy általunk tartott zenés szemléletformáló előadás is részelehetett. A felkérésnek azért is örültünk nagyon, mert hiszünk abban, hogy a művészet eszközeivel még hatékonyabbá tehetjük az ilyen jellegű szolgáltatásainkat.

A dalokat és az azokat összekötő szövegeket úgy állítottuk össze, hogy tükrözzék a majálisokon megszokott vidám hangulatot, ugyanakkor kapcsolódjanak a látássérült emberek hétköznapi szituációihoz is valamilyen formán, illetve az idősek vélhető tapasztalataihoz is igazodjanak a témák.

Ez utóbbi szempontokat nem a dalválasztásban, hanem a dalok között elhangzott tartalom előre eltervezésénél vettük figyelembe. Többek között szó esett a segítség kérésének és elfogadásának témájáról, újrakezdésről, színekről és képekről, anyákról és gyerekekről. A dalok között több olyan is szerepelt, melyeket ők is ismertek, és együtt énekelhettünk velük.

Az intézmény belső használatra kiadott újságjában is lesz majd erről az eseményről egy kis beszámoló – tudtuk meg a szervezőktől, akik nagyon hálásak voltak jelenlétünkért. Felhívtuk a figyelmüket a Láthatár segédeszközboltunkra, hiszen az idős korosztálynak nagy segítséget jelenthet, ha gyengülő látásuk okán beszerezhetnének különféle eszközöket a mindennapokhoz.

Horváthné Dunaveczki Leona, aki a VIII. kerület közösségi civilszervezője, ő volt az előadó. Dudikné Rácz Andrea, aki a XX. és a XXIII. kerületek közösségi civilszervezője, ő készítette a fényképeket, s képviselte az egyesületet a XX. kerületi látássérült emberek nevében. Ugyanis ez az idősotthon ebben a kerületben található. Szállításban, hangosításban Horváth Csaba önként adta eszközeit, idejét és munkáját, amit ezúton is köszönünk. Hálásak vagyunk a program meghívásáért Bernáthné Potondi Emese telephelyvezetőnek, s minden ott dolgozó és közreműködő munkatársának, hogy meghívtak bennünket, s mindent megtettek annak érdekében, hogy jól sikerüljön a program.

Horváthné Dunaveczki Leona
VIII. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #idős #idősotthon #látássérült #majális #szemléletformálás #vak #VGYKE #zene

VISAL tréning a Zuglóban élő látássérülteknek

kep

A VISAL program egy Európai Uniós, nemzetközi partnerségen alapuló együttműködés eredménye. A program célja az időskorú látássérült emberek társadalmi részvételének elősegítése, önérdekérvényesítő képességük fejlesztése. A programban való részvétel tulajdonképpen az önálló életvitelre való képesség visszanyeréséhez vezető út első állomása.

A program keretében olyan csoportot, akár hosszabb távon is együttműködő önsegítő közösséget szervezünk, mely egy képzett segítő szakember támogatásával segítséget kap az időskori látássérülés által eredményezett megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodáshoz hasznos információkon, tanácsokon, tippeken keresztül. A program alapja a pozitív életszemlélet kialakítása és megerősítése, az önbizalom fejlesztése és a sorstársi közösség támogató erejének kihasználása révén az elszigeteltség oldása, az időskorú látássérült emberek közösségi, társadalmi részvételének javítása, ezáltal a mindennapok megkönnyítése.

A program keretében a csoport összesen 7 alkalommal, 7 szombat délelőtt találkozik és dolgoz fel minden alkalommal egy-egy témát. A találkozásoknak része lesz egy-egy játékos feladat, az adott téma mentén kialakuló beszélgetés és a témával kapcsolatos saját tapasztalatok megosztása, információátadás is. Témáink között szerepel többek között a résztvevők kapcsolatrendszerének áttekintése és a segítség esetleges forrásainak feltárása, a látássérülteket támogató speciális segédeszközök megismerése és a szolgáltatókkal kapcsolatos tapasztalatok és önérvényesítési technikák megbeszélése is. A program részben klub jellegű, ahol a résztvevőket frissítővel és kellemes hangulattal várjuk.

A csoport tervezett létszáma: 6-10 fő.

A programsorozat időpontja: október 22-től szombat délelőttönként 9:30-12:30 között december 17-ig.
A találkozások napjai: október 22., november 5, 12, 26, december 3, 10 és 17.

A program helyszíne: a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Cserf-S központja (1146 Budapest, Hermina út 57. földszint)

A helyszín látássérültek számára akadálymentes!

A programot Németh Orsolya pszichológus, VISAL facilitátor vezeti.

A programra a Zuglóban élő, idős korukban látássérültté vált személyek jelentkezését várjuk!

Jelentkezni a VGYKE ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36-1/384-5541
E-mail: ugyfel@vgyke.com
 
A jelentkezéskor az alábbi adatokat kérjük megadni: név, életkor, telefonszám, esetleg – ha van – E-mail cím.
 
Jelentkezési határidő: 2016. október 21. péntek.

Várjuk szeretettel egy jó hangulatú, nyitott, bizalomteli légkörű közösség kialakítására!

 A program megvalósítását Budapest Zugló Önkormányzata támogatja!

 

VISAL tréning a Zuglóban élő látássérülteknek

Kép forrása: www.sorsunk-jovonk.hu

Kép forrása: www.sorsunk-jovonk.hu

A VISAL program egy Európai Uniós, nemzetközi partnerségen alapuló együttműködés eredménye. A program célja az időskorú látássérült emberek társadalmi részvételének elősegítése, önérdekérvényesítő képességük fejlesztése. A programban való részvétel tulajdonképpen az önálló életvitelre való képesség visszanyeréséhez vezető út első állomása.

A program keretében olyan csoportot, akár hosszabb távon is együttműködő önsegítő közösséget szervezünk, mely egy képzett segítő szakember támogatásával segítséget kap az időskori látássérülés által eredményezett megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodáshoz hasznos információkon, tanácsokon, tippeken keresztül. A program alapja a pozitív életszemlélet kialakítása és megerősítése, az önbizalom fejlesztése és a sorstársi közösség támogató erejének kihasználása révén az elszigeteltség oldása, az időskorú látássérült emberek közösségi, társadalmi részvételének javítása, ezáltal a mindennapok megkönnyítése.

A program keretében a csoport összesen 7 alkalommal, 7 szombat délelőtt találkozik és dolgoz fel minden alkalommal egy-egy témát. A találkozásoknak része lesz egy-egy játékos feladat, az adott téma mentén kialakuló beszélgetés és a témával kapcsolatos saját tapasztalatok megosztása, információátadás is. Témáink között szerepel többek között a résztvevők kapcsolatrendszerének áttekintése és a segítség esetleges forrásainak feltárása, a látássérülteket támogató speciális segédeszközök megismerése és a szolgáltatókkal kapcsolatos tapasztalatok és önérvényesítési technikák megbeszélése is. A program részben klub jellegű, ahol a résztvevőket frissítővel és kellemes hangulattal várjuk.

A csoport tervezett létszáma 6-10 fő.

A programsorozat időpontja: szeptember 24-étől szombat délelőttönként 9:30-12:30 között.
A találkozások napjai: szeptember 24., október 1., 8., 22., 29., november 5. és 12.
A program helyszíne: a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Cserf-S központja (1146 Budapest, Hermina út 57. földszint)

A helyszín látássérültek számára akadálymentes!

A programot Németh Orsolya pszichológus, VISAL facilitátor vezeti.

A programra a Zuglóban élő, idős korukban látássérültté vált személyek jelentkezését várjuk!

Jelentkezni a VGYKE ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36-1/384-5541
E-mail: ugyfel@vgyke.com

A jelentkezéskor az alábbi adatokat kérjük megadni: név, életkor, telefonszám, esetleg – ha van – e-mail cím.

Jelentkezési határidő: 2016. szeptember 20. kedd.

Várjuk szeretettel egy jó hangulatú, nyitott, bizalom teli légkörű közösség kialakítására!

A program megvalósítását Budapest Zugló Önkormányzata támogatja!

Időskori látássérült emberek aktív tanulása

Kép forrása: www.highlandchurch.net

Kép forrása: www.highlandchurch.net

A program elnevezése: Időskori látássérült emberek aktív tanulása

A projektet az Európai Vakok Szövetsége támogatja.

Helyszín: a Szövetség székháza (1146 Budapest, Hermina út 47.)

Amennyiben igen, kérjük, vegye fel a kapcsolatot Kácsor- Macska Zsuzsannával:

Telefon: 06-70-582-04-06

E-mail: macska.zsuzsanna@gmail.com

Jelentkezési határidő: 2015. 10. 20.

Gombnyomásra hív segítséget az idősbarát mobil

Kép forrása: www.evolveo.eu

Kép forrása: www.evolveo.eu

Külön gomb van a zárolásra, a hangerőszabályozásra, a ki-bekapcsolásra, a kamerára vagy a vakura.
Sőt, a telefon hátulján egy SOS-gomb is található, melyet lenyomva a készülék azonnal tárcsázza az előre beállított számokat, és segélykérő üzenetet is küld.
Az Easyphone D2 névre keresztelt telefon egyébként nem egy erőmű, kétmagos processzora és 512 megabájt memóriája gyakorlatilag csak alapfunkciók ellátására (telefonálás, üzenetküldés, rádióhallgatás, GPS stb.), videonézésre és internetezésre jó.
A készülék egy 2100 milliamperórás akkumulátorral és saját töltőállomással együtt érkezik, utóbbival a gyártó szerint még könnyebb bánnia a korosabb, vezetékes telefonokhoz szokott felhasználóknak.
A mobil két SIM-kártya kezelésére képes.
Amennyiben szeretné meglepni idős rokonait, ismerőseit egy Easyphone-nal, úgy 32 ezer forintot kell fizetnie érte.

Forrás: origo.hu
További részletek a készülékről

Felmérés a közlekedés akadálymentességének javításáért

Forrás: www.transportforall.org.uk

Forrás: www.transportforall.org.uk

A célcsoport a különböző fogyatékossággal élő személyek és azok szülei, az idős emberek, valamint a kisgyermekes szülők. A felmérés során a lehetőség adott, hogy beszámoljon közlekedési nehézségeikről, problémáiról, továbbá javaslatokat tegyen az akadálymentesítés szakszerű kivitelezésére és a közlekedés minőségének javítására.

Kérjük, amennyiben ideje engedi, szánjon 10 percet a letölthető kérdőívre, ezzel segítve városaink akadálymentesítését.

Kérdőív letöltése

Az elektronikus kitöltés után, kérjük, hogy a dokumentumot az alábbi címre küldje el: kozop.akadalymentesites@gmail.com.

 

Segítségét előre is köszönjük!