Akadálymentesítés: órákig lehetne beszélgetni a témáról. A 17 perces összeállításban a VGYKE két munkatársa, Leány Ferenc és Helmes Renáta az utcai akadálymentesítést és a belső tereken való biztonságos közlekedést emelte ki. Az interjúalanyokat Balázs Zsanett kérdezte.
Akadálymentesítés: órákig lehetne beszélgetni a témáról. A 17 perces összeállításban a VGYKE két munkatársa, Leány Ferenc és Helmes Renáta az utcai akadálymentesítést és a belső tereken való biztonságos közlekedést emelte ki. Az interjúalanyokat Balázs Zsanett kérdezte.
A kép forrása: http://akkuegyesulethu.web-server.hu/
A VGYKE és az AKKU Egyesület közös projektjének keretében Petneházy Emőke felkérést kapott a VGYKE-től, hogy tartson egy tájékoztató előadást az audionarrációról.
Mivel Emőke néhány héttel ezelőtt a VGYKE Hangos Hírmondójának Vendégváró rovatában már részletesen mesélt erről a témáról, úgy gondolta, hogy inkább Bacsa Erikával készít egy interjút a múzeumi audionarrációról.
A felvételt és a videót készítette: Miks-Rédai Csaba és Bönde Katalin
Hankó Csilla vagyok a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének másodéves PhD hallgatója. Kutatási témám a látássérült szülők és látó gyermekük kapcsolatának vizsgálata.
Jelenleg interjúkészítéshez szeretnék találni olyan látássérült nőket, akik vagy gyermekvállalás előtt állnak, vagy már gyermeket nevelnek. Az interjú teljesen anonim és önkéntes alapon zajlik és kb. 1-1,5 órát vesz igénybe. Kutatásom részét képezi egy interakció vizsgálat is, melyben a szülő-gyermek kapcsolatot vizsgálom, így keresnék olyan vállalkozó szellemű látássérült édesanyákat is, akik csecsemőkorú (5-15 hónapos) gyermeket nevelnek.
Kutatásom etikai engedéllyel rendelkezik. Amennyiben bármilyen kérdésük lenne a vizsgálatokkal, a kutatás céljával, kivitelezésével kapcsolatban, kérem keressenek fel bátran az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Email: csillahanko92@gmail.com, hanko.csilla@pte.hu
Mobil: +36-30-825-2509
Hankó Csilla
Forrás: anyakanyar.hu
Pozsgay Dóra vagyok, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar látássérültek pedagógiája és pszichopedagógia szakos hallgatója.
Abban a reményben írok, hogy segítséget tudna/tudnának nyújtani szakdolgozatom elkészítésében, melynek témája: Retinitis pigmentosa, avagy mit lehet tudni a farkasvakságról. A dolgozat interjúkra épül, melyhez olyan látássérült személyeket keresek, akik szintén ilyen szembetegséggel rendelkeznek. A kérdések a mindennapi kihívásokra, az elfogadásra, betegséggel való együtt élésre terjednek ki. Életkorhatár nincs, de ha a személy 18 év alatti, akkor szeretnék a szülőkkel is beszélgetni. Az interjúk teljesen anonim módon zajlanak, harmadik félnek semmilyen személyes adatot nem szolgáltatok ki.
Várom mielőbbi válaszát a pozsgaydora@gmail.com email címre.
Segítségét előre is köszönöm!
Pozsgay Dóra
Ez év augusztusában az Egyesületünk Támogató Szolgálata egy új programmal jelentkezett. Nyári táborozást szerveztek Soltvadkerten, kifejezetten a látássérülteknek, köztük olyan családoknak, ahol vagy a szülők között vagy a gyerekek közül valaki, vagy akár többen is látássérültek. Többünket érdekelt, hogyan sikerült ezt valóra váltani, ezért egy mostani klubnapon egy rövid interjút készítettem erről Jánosi Veronikával, mely beszélgetés szerkesztett változatát örömmel adjuk közre.
Milyen programokon vettél részt?
Lovaskocsizáson, borkóstolón és strandozáson.
Mi tetszett a legjobban a táborban és miért?
A lovaskocsizás. A kocsit hajtó úr nagyon közvetlenül viselkedett velünk, nyitott, kedves volt és megengedte, hogy a kocsizás után megsimogassuk a lovakat. Kimondottan örültem ennek a lehetőségnek, mert nagyon szeretem a lovakat.
A képet Puchnyák István készítette
Mi volt a legviccesebb élményed a táborban?
A dohányzó helység táblája, mert az volt ráírva: élmény dohányzó, meg az étkezésekre invitáló zenék. Ilyen volt például a Hooliganstól a Legyen valami című szám.
Nem érezted azt, hogy nem tudsz kikapcsolódni, mert több munkatárssal nyaraltál együtt?
Nem, mert most egy teljesen más oldaláról ismerhettem meg őket. A munkavégzés közben nem nagyon van rá lehetőségünk, hogy közelebbről is megismerjük a másikat, itt viszont hosszú órákat beszélgettünk az élet nagy dolgairól vacsora után és lefekvéskor is. Az pedig, hogy a Szolgálat munkatársai és önkéntesei támogatták a pihenésünket, akik egyébként a kollégáink és profi személyi segítők, megnyugtató volt, hiszen ismertem őket és már kialakult köztünk egy kialakult bizalom és egyféle olyan rutin, ami gördülékennyé tett mindent. Ezért egyébként hálás vagyok nekik és itt is szeretnék érte köszönetet mondani!
Miért tartod jó ötletnek azt, hogy volt egy ilyen tábor?
Egyrészt azért, mert ez egy kifejezetten látássérült szempontokat is figyelembe vevő szervezés volt, ami manapság nagyon ritka. Azt is említeni kell, hogy a szervezők maguk is sorstársak, ami miatt a speciális igényeinket nem csupán elméletből ismerik. Ez nagyon sokat számít, de erről mindannyian tudnánk mesélni mennyire fontos tényező. Tehát önmagában is egy hiánypótló szolgáltatásról beszélhetünk. Ugyanakkor nagyon szeretek ismerkedni, nyitott vagyok mindenki felé, mert szeretem hallgatni ahogy mások megosztják a tapasztalataikat a mindennapi életükről ahogy én is megosztom velük az enyémet. Véleményem szerint egy ilyen alkalom nagyon jó lehetőség az újabb barátságok kialakulására. Éppen ezért remélem, hogy legközelebb még több külsős személy fog jelentkezni, így ezáltal még több látássérült sorstárssal ismerkedhetek majd meg.
A képet Puchnyák István készítette
Mit javasolnál azoknak akik haboznának, hogy jövőre jelentkezzenek-e?
Azért jöjjön el az akinek az ideje csak engedi, mert nagyon jó a hangulat. Mindenki nagyon közvetlen és segítőkész volt az egész tábor alatt! Igény szerint bárki kérheti, hogy vigyázzanak a lurkóra, míg a szülők egy kellemes órát tölthetnek el kettesben. A szállás rendezett, tiszta volt, bár nem éreztem teljesen akadálymentesítettnek, mégsem kellemetlen élményként gondolok vissza rá. Az ételek ráadásul nagyon finomak és bőségesek voltak. Napi öt étkezést kaptunk, így tényleg nem kellett semmi kiegészítés és mindegyik étel mennyei volt! Mindez pedig 25000 forintba került egy személynek, ami a mai viszonyokat tekintve kifejezetten pénztárcakímélő pihenésnek tekinthető, mivel öt napos nyaralásról van szó. Nagyjából ezek jutnak először eszembe, de még sok-sok mindent tudnék említeni, ami miatt nagyon szívesen ajánlom mindenkinek.
Jövőre is részt veszel majd a táborban?
Ahogy említettem is, nagyon szívesen, mert azt remélem, hogy legközelebb sokkal több új emberrel ismerkedhetek meg.
Molnárné Tóth Andrea
Kép forrása: zuglo.hu
Mennyire áll Önhöz közel ez a téma?
A szociális ügyekért és köznevelésért felelős alpolgármester vagyok, így egyrészt munkaköri kötelességem, hogy fontos legyen számomra, másrészt emberileg is nagyon a szívemen viselem ezt a témát. Elhangzott itt például az, hogy a külföldről idelátogatók sokszor látják úgy, hogy Magyarországon kevés fogyatékkal élő él, ami nagyon szíven üti az embert, hiszen megengedhetetlen az, hogy emberek úgy érezzék: ők nem teljes értékű tagjai a társadalomnak. Pedig rengeteg minden van, amit hozzá tudnak tenni, csak bizonyos dolgokban segítségre van szükségük.
Milyen személyes érintettsége van a látássérülés kapcsán?
Nekem kontaktlencsém van, ami egy könnyen korrigálható látáshiba. Szerencsés vagyok, hiszen lehetne súlyosabb is. Jómagam szemüveg, vagy kontaktlencse nélkül bizony problémákba ütközöm az utcán; nem látom, hogy hányas busz jön, sem az utcatáblákat. Többen élnek enyhe látássérüléssel, akiknek a problémáját könnyű korrigálni, de sokan vannak, akiknél ez nem ennyire egyszerű. Abba is érdemes belegondolni, hogy valamely képességünk elvesztése nem csak születéskor történhet, hanem az életünk folyamán bármikor. Előfordulhat, hogy egyszer én, vagy a családom kerülünk ilyen helyzetbe, ezért is tudom, hogy nagyon fontos erre odafigyelnünk.
Ön szerint miben tud Zugló Önkormányzata segíteni a VGYKE-nek?
Az egyesületet anyagilag is támogatjuk, a Közösség Lámpásai program szintén kiemelten fontos számunkra. A látássérültek részére Zuglóban is találunk intézményeket, melynek nyilván hozadéka az, hogy az ő igényeikre, szempontjaikra jobban odafigyeljünk. Ezen a téren még sok fejlődni valónk van, de célunk az, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket minél integráltabb módon neveljük.
Milyen lehetőségek vannak az ellátórendszer és a korai fejlesztés területén?
A konferencia keretein belül is elhangzott az, hogy a védőnői hálózat továbbképzése során olyan eszközök kerülnek majd a szakemberek kezébe, amelyek egy jó szűrést fognak lehetővé tenni, ezáltal segítve a minél előbbi diagnosztizálást. Erre a folyamatra az önkormányzatnak is fel kell készülnie, ugyanis a mi bölcsődéinkben és óvodáinkban is várhatóan egyre több fogyatékkal élő gyermek fog megjelenni. Az imént említett intézményeinkben nagy szakmai tudású gyógypedagógusok segítik ezeket a gyermekeket, illetve részt veszünk Czeizel Barbara korai fejlesztői tevékenységében is, melynek során sok segítséget kapunk szakembereink megfelelő képzését illetőleg. Próbáljuk megadni számukra azt a tudást, ami elengedhetetlen a sérült gyermekek integrált neveléséhez.
Nagyon szépen köszönjük, hogy eljött, és reméljük gondolatébresztő volt Ön számára ez a nap.
Én köszönöm a meghívást! Értékes gondolatokra leltem itt a délelőtt során, amelyek segítenek számomra abban, hogy inspirálódjak, és természetesen maximálisan támogatom az ilyen és ehhez hasonló szakmai találkozókat, együttműködéseket.
Ivanova Daniela
Hogyan veszítetted el a látásodat és miként élted meg az új élethelyzetet?
21 éves koromban egy orvosi műhibából kifolyólag elveszítettem a látásom. Óriási tragédia ért és újból fel kellett állnom. A sok biztatás mellett erős akaratra is szükségem volt ahhoz, hogy elinduljak biztos úton.
Milyen ösvényen indultál el?
Marosvásárhelyen születtem és ott nőttem fel, egy erdőszéli, eldugott kis területen. Reménytelen volt részemről, hogy vakon ott tovább éljek. 1990. április 27-én hivatalos engedéllyel átjöttem Budapestre, az Idővel Vakult Személyek Osztályára. Itt tanultam meg
közlekedni, háztartási munkát végezni, vásárolni és különböző képzéseket végigcsinálni. Ezek telefonkezelő, masszőr, reflexológia, európai üzleti asszisztens és mentorszülő képzések voltak, utóbbi pedig különösképpen felkeltette a figyelmemet.
Hogyan alakult a magánéleted?
1990. december 8-án férjhez mentem és született egy gyönyörű kislányom Orsolya, aki jelenleg 13 éves. Sajnos 19 év után elváltam és egy teljesen önálló életet kezdtem el. Sokat küzdöttem és harcoltam, hiszen az iskolai képzések és a tanítás alatt is bizonyítanom kellett, hogy vak szülőként is megállom a helyem és jó példát mutatok gyermekem számára.
Jelenleg is tagja vagy a VGYKE-nek. Miben tudtak Neked segítséget nyújtani az egyesület szolgáltatásai?
Sok segítséget kapok a VGYKE-től, például a mostani munkahelyemet is az elnök asszony, Fodor Ágnes ajánlotta. Ezen kívül még a Támogató Szolgálattól is kértem segítséget. Szeretek kulturális programokon részt venni, melyre sor került már az újpesti Közösség Lámpásai által. Továbbképzések terén is óriási segítséget kaptam az egyesülettől, és nyitott vagyok még több olyan képzés elvégzésére, amelyre szükségem lehet a munkám kapcsán.
Hogy érezted magad az előző, és hogy érzed magad a mostani munkahelyeden?
Talán mondhatom, hogy elértem azt a sikert, amire vágytam. Mentorszülőként a VGYKE-nél dolgoztam, melynek jelenleg is tagja vagyok, és továbbra is önkéntesen vállalom a segítségnyújtást. Sok tapasztalatot szereztem ebben a munkakörben, és sokat tanultam más szülőktől is, akik hasonló helyzetben voltak gyermekeikkel.
Jelenleg a NISZ Zrt.-nél dolgozom: a telefonközpontot kezelem. Napi 9 órában vagyok bent, ami leköti a napom háromnegyed részét. Nem könnyű, hiszen ez egy új munkakör és rendszer, amit el kellett sajátítanom. Azt vallom, hogy mindig szüksége van az embernek tanulásra és továbbképzésre.
Miként sikerül áthidalni a különböző akadályokat a közlekedésben és a munkahelyen?
Nagyon nehéz vakon munkát találni. Sajnos sokan elhagyják magukat, begubóznak, nem fejlődnek, és nem törekszenek a magasabb életszínvonalra. Sok akaraterőre és kitartásra van szükség. Nem könnyű közlekedni bizonyos területeken, ahol nagy a tér és nincs támpontom, így hát alkalomadtán szükségem van látó ember segítségére. Általában örömmel segítenek, de van, amikor csak megnéznek és elmennek mellettem.
Mik a terveid, álmaid a jövőre nézve?
Szeretném, ha a közeljövőben könnyebb lenne az életem, találnék egy segítőtársat, aki megkönnyítené a mindennapjainkat a lányommal. Az egyesület által pedig szeretnék segítséget nyújtani más sorstársaknak, és megmutatni, hogy mindent lehet, csak akarni kell!
Ivanova Daniela
Kép forrása: www.alleywatch.com
Idén tizedik alkalommal került aláírásra az a szolgáltatási szerződés, amelyet évente értékelnek és szükség esetén módosítanak a felek, azaz: a Budakörnyéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete (BULÁKE), a Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (CTLE), a Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (DATLE), a Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete (GÖTLE), a Látássérültek Pilis-Völgye Egyesüülete (LPE), és a Dunakanyari Látássérültek Egyesülete (DULÁTE) valamint a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE).
A VGYKE kistérségi egyesületei nem csak tagszervezetek csupán, hanem egyben stratégiai szövetség és szolgáltatási szerződés is összeköt minket, mely az eredményes érdekképviseleti munkánk és sikereink kulcsa – mondta az elnök asszony. – Célunk már kezdetek óta a helyi közösségek szervezése és megerősítése, valamint az európai irányelvek érvényesítése, azaz a szolgáltatásokat és a döntéseket is az érintettekhez a lehető legközelebb kell nyújtani, és biztosítani. Szerintem a VGYKE „előretolt bástyái” a kistérségi egyesületek, hiszen mindent nagyszerűen végeznek és biztosítanak, és ugyanazokat a tevékenységeket végzik, amelyeket a VGYKE is Budapesten – nyilatkozott büszkén Fodor Ágnes.
A VGYKE tiszteletben tartja a kistérségi egyesületek önállóságát, eltérő adottságait és igényeit, ugyanakkor fontosnak tartja az egységes arculat megteremtését a határozott megjelenés és fellépés érdekében.
A kistérségi egyesületek és a VGYKE a közhasznúság szellemének megfelelően a járásokban is hozzáférhetővé teszi szolgáltatásait a munkavállalóin, tisztségviselőin, és önkéntesein kívül más személyek számára is, hozzájárulva a társadalom és az egyén közös szükségleteinek kielégítéséhez. (Civtv. 32§)
A VGYKE felkérésére és támogatásával a kistérségi egyesületre alapozva jött létre a kistérségi ügyfélszolgálati iroda, amely a szervezetek közreműködésével biztosítja személyesen, e-mailben és telefonon az ügyfélszolgálati tevékenységet és az információs- és tanácsadó szolgálat működtetését.
A helyi, kistérségi szintű érdekképviseleti munkában a VGYKE és a kistérségi egyesületek az alábbi tevékenységeket és irányelveket egyaránt fontosnak és követendőnek tartják:
§ szociális kérdések
§ infokommunikációs akadálymentesítés
§ a Braille-írás helyes használata és megjelenítése
§ látássérültek elemi és foglalkozási rehabilitációja
§ képzés és foglalkoztatás
§ szemléletformáló programok, előadások megtartása, „érzékenyítés”, a társadalom minél szélesebb felvilágosítása a látássérültek életéről.
Fodor Ágnes hasznosnak tartaná, ha országos szinten is megszületne az egyesületek között egy erős stratégiai dokumentum, és az egymás részére nyújtott szolgáltatási szerződés.
Ivanova Daniela
Kép forrása: http://s-group.hu
„A 2015-ös évet összességében jónak ítélem meg” –kezdi mondandóját Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke és a Lámpás Klubok egyik vezetője. „Minden kerületben, amelyekben már elkezdődött a munka aktívan folynak a klubtevékenységek, illetve más szabadidős programok.”
Mikor arról kérdezem, hogy milyen sikereket értek el 2015-ben, Ági kitér a VGYKE alkalmazottainak egyre magasabb számára: „Folyamatosan bővítjük munkatársaink körét, már közel 90 megváltozott munkaképességű személy dolgozik egyesületünknél”.
A tavalyi év lámpás tevékenységeiről ekképpen nyilatkozott: „Amit kiemelnék, hogy novemberben egy élelmiszerbank keretein belül élelmiszert gyűjtöttünk, melyeket tagjaink között osztottunk szét. Összesen 720 kg élelmiszer gyűlt össze. Nagyon boldogok voltak tagjaink, hiszen a karácsonyi ünneplésüket tehettük szebbé ezekkel az adományokkal.”
2016-ra bővítést és kirándulásokat terveznek: „Idén a 18. kerületben szeretnénk elkezdeni dolgozni, illetve már messzebbre elmerészkedve, buszos programokat szervezünk majd. További együttműködéseket is szándékozunk létrehozni, elsősorban önkormányzatokkal.”
Kérdésemre, hogy milyen fejlesztések indokoltak a Lámpás Klubok még hatékonyabb működését illetően, így felelt: „Folyamatosan dolgozunk azon, hogy kollégáink házon belüli képzéseken vegyenek részt, ebbe bele tartozik többek között a prezentáció készítés, a fogyatékkal élő és ép emberek közötti kommunikáció javítása és workshopok szervezése. Tervezzük továbbá, hogy különböző intézményekbe látogatunk el, ezzel is szélesítve látókörünket. Egy folyamatos belső fejlesztésen munkálkodunk.”
Ivanova Daniela
„Hogyan képzelem én azt, hogy egy férfi bármikor is megkívánhat engem? Mi vakok, valóban vagyunk annyira felelőtlenek, hogy gyereket vállaljunk? Hogyan fog gondoskodni róluk? Honnan tudja, hogy a párja nemcsak megjátssza az orgazmust?” Nem tudom, én hogyan reagálnék, ha nekem tennék fel ezeket a kérdéseket, de Antónia nem jött zavarba. „Az orgazmusnak vannak biológia jelei, egyébként pedig, ön honnan tudja, hogy a párja nem játssza meg az orgazmust?” – reagálta a Láthatatlan kiállításon feltett kérdésekre a vendégének.
Most 24 éves, tizenhat éves korában vakult meg magas szemnyomás következtében. Tizenkét műtétet is végeztek rajta, de a látása folyamatosan romlott, nem tudták megállítani. „Egy ideig úgy láttam, mint a férfiak: a fehér színt felismertem, de a bézst a tojáshéjszíntől nem tudtam megkülönböztetni” – emlékszik vissza a műtétek közötti időszakra. Ma a fantomlátását használja arra, hogy elképzeljen dolgokat. „Hülyén hangzik ez egy vak szájából, de nagyon vizuális típus vagyok. Sokáig láttam és használtam is a látásom, megmaradtak dolgok, sokszor elkezdem vizualizálni a körülöttem lévő dolgokat.”
Antónia az internetet felolvasó programmal használja. Egyedül él, dolgozik, hangszereken játszik, fent van Facebookon, és festi a haját, mert a sok altatástól és műtéttől őszülni kezdett. Ha a párja kupit hagy a lakásban, ugyanúgy észreveszi, mint bárki más, és ugyanúgy szeretne családot és gyerekeket, mint a legtöbb nő. „Persze józan ésszel, ha belegondolok, meg fogom tudni különböztetni a gyerekeimet a másikétól, de mi van, ha épp a másikét viszem haza az óvodából? Valószínűleg nem ez fog történni, de ha mégis, majd otthon szól az apjuk, hogy ez nem a mi gyerekünk” – meséli nevetve, amikor a gyerek témát firtatjuk.
Egy férfi illata
Ebben a látásorientált világban, ahol minden a külsőségekről szól, egy egész iparág épült a társkeresésre. Sokszor az alapján ítélünk meg valakit, hogy van felöltözve, jól fésült-e, mennyire ápolt, de egy vak személynél hogyan alakul ki a vonzalom? „Fontos, hogy milyen az illata. Ha valakinek nincs jó illata, azzal nem fogok elkezdeni ismerkedni. Amikor elkezdünk beszélgetni, nagyjából sejtem, hogy milyen magas, ha megérintem, tudom milyen a testalkata. A külső később lesz számomra információ, például az, hogy milyen az öltözködési stílusa, de a barátnőim mindig nagyon készségesek a témában. Tudom, hogy a páromnak milyen az illata, tudom, hogy borostás, és onnantól kezdve már jó. Nekem az Andris tetszik, még ha ez furán is hangzik.”
Antónia minden barátja látó volt, nem tudja elképzelni, hogy a párja is vak legyen. „Nem lehet általánosságban beszélni a vakok közötti párkeresésről, mert én is ismerek olyat, aki csak úgy tudja elképzelni az életét, ha a párja is vak. De két vak embernél azért felmerül a kérdés, hogyan mennek el a strandra, hogyan jönnek ki a vízből úgy, hogy meg is találják a cuccukat harmadik személy nélkül?”
Majd én viszem a botod
Antónia teljesen önálló, egyedül közlekedik, de volt olyan eset, amikor ő is eltévedt. A segítségnyújtásnál gyakran a látók nem tudják, hogyan reagálják le a helyzetet. „Az érintés nálunk a szemkontaktus, akkor fogom tudni, hogy hozzám beszélsz. De ez nem azt jelenti, hogy hajlandó vagyok elviselni, ha megsimogatnak, mint egy kiskutyát. Attól nem leszek cukibb. Volt olyan eset is, hogy jött egy néni és azt mondta, majd én viszem a botod.”
„Ott kezdődik a baj, amikor beszélgetünk valakivel, és egyszerűen nem tud túllendülni azon, hogy vak vagyok. Ez nem arról szól, hogy valaki figyelmes próbál lenni, hanem mikor megkérdezi, hogy biztosan le tudsz-e lépni a villamosról? Persze, nem a lábam fáj” – hozza fel példának a helyzetet, amikor a vak embert sokkal bénábbnak gondolják a látók, mint valójában.
A mostani párját egy szórakozóhelyen ismerte meg. „Elmentünk még egy kör sörért, és kértem, hogy hadd karoljak bele. Erre ő azt válaszolta, nem szereti, ha belekarolnak, oldjuk meg máshogy, nekem csak azért kell valaki, hogy tudjam tartani az egyensúlyom. Először nem akartam hinni a fülemnek. Megdöbbentem azon, hogy valaki ennyire normálisan reagál le egy ilyen helyzetet. Végül ő ment előttem, közben pedig fütyült, hogy tudjam, merre menjek. Nem ömlött ki a sör, és a végén meg is veregette a vállam, hogy na, belehaltál a kis piskóta lábaiddal? Akkor úgy helyére került mindent.”
Vakok Magyarországon
Nincs pontos adat arról, hány vak és látássérült él ma Magyarországon és arról sem, milyen foglalkoztatottsággal és végzettséggel rendelkeznek. A fogyatékos személyek és ezen belül a vakok létszámáról a 2000-es népszámlálás ad valamilyen információt. E szerint 577 ezren éltek akkor valamilyen fogyatékkal, bár a szakemberek szerint ez némileg alulbecsüli a számukat.
A legnagyobb arányt a testi fogyatékosok és a mozgássérültek képviselik együttesen (43,6%), míg az értelmi fogyatékosok aránya megközelítőleg 10%, a vakok és gyengénlátók aránya 14,4%. Számuk évente 6-8000-rel nő, úgyhogy napjainkban mintegy 100 ezer vak honfitársunk lehet.
Antónia amúgy két helyen is dolgozik, tapasztalata szerint a többi fogyatékkal élő csoporthoz képest a vakoknak jobbak az elhelyezkedési esélyeik a munkaerőpiacon. Érdemes megjegyezni, hogy nagyon nagy különbségek vannak mind a társkeresésben, mind az életmódban azok között, akik születésüktől kezdve vakok, vagy már felnőtt életükben vesztették el a látásukat.
Ő egyébként a Láthatatlan kiállítás mellett a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületénél is dolgozik, ahol érzékenyítő csoportot működtetnek. A csoport tagjai szemléletformáló programokat szerveznek, az elmúlt négy hétben közel hatszáz diákkal találkoztak. A céljuk, hogy a vakok és a látók közötti határokat közelebb hozzák, és hogy egyszerűbbé tegyék a hétköznapokat.
Amikor elváltunk, megkérdeztem, ő mikor lenne elégedett? „Ha reggel, mikor felkelnék, lemennék a botba, és nem nézne rám nyitott szájjal az eladó, hogy te tényleg betaláltál az ajtón?
Forrás: hvg.hu
Fotó: Túry Gergely
Vas Györgyné Terikét szólítottam meg elsőként a VGYKE szolidaritás kampánya kapcsán. Terike 56 éves aliglátó hölgy. Sok élettapasztalattal, nagy életkedvvel, az emberekbe és Istenbe vetett hittel és mosollyal állt a mikrofonom elé. Beszélgetésünk úgy indult, akár a régi ismerősöké, akik már évek óta nem váltottak egymással hosszabban szót, de tudják, hogy mégis összeköti őket valami. Elsőként megbeszéltük, hogy vannak a gyermekei, unokái, s lassan rákanyarodtunk az interjú lényegére.
Amikor abba az irányba terelgettem, hogy gondoljon vissza rá, mi is indította a látássérültek közössége felé, s mi vezette a ceglédi egyesületbe, hosszan elgondolkodott, majd így szólt: „Valami hiányzott nekem, de nem tudtam, hogy mi. Amikor, még nem volt az egyesület, csak az MVGYOSZ helyi klubja, egyedül a tagbélyeg befizetéséért jártam be. Az ismeretlen űr betöltődését csak akkor vettem észre, amikor már rendszeresen jártam a ceglédi egyesület rendezvényeire. Az egyesületi élet, a színes, családias programok valódi fényt hoztak az életembe. Megismertem azt az örömöt, amikor sorstársak, egyforma problémával élők egymásra találnak, s megnyugtatóan érezhetik, hogy a legjobb helyen vannak. Felszabadultak lehetnek, és nem kell attól tartaniuk, hogy nincsenek megértve és elfogadva.”
Mikor az életútjáról, házasságáról, tanulmányairól és a munkavállalásáról kérdezgettem, valami olyasmire talált önmagában, amit eddig maga sem ismert fel. „Tudod Katám, azért nem tanultam tovább, mert az általános iskolában sok rossz élmény ért, a gyerekek nem fogadtak el. Úgy gondoltam, hogy ha dolgozni megyek, a felnőttek világában talán nagyobb elfogadásra lelek.” Itt elidőztünk kicsit azon, hogy bizony a tanulásnál is mekkora segítség volt Terike számára, hogy a számítógép-kezelői tanfolyamot az egyesület kezdeményezésére, a sorstársak közösségében végezhette el. Az egyesületben mély barátságok alakultak ki, melyek – bár Terike közben Szentendrére költözött -, megmaradtak. A lakóhelyváltásra unokái, gyermekei segítése miatt volt szükség.
Eleinte Terike nem találta a helyét Szentendrén. Érdeklődött az önkormányzaton, hogy van-e ott látássérültek számára klub, egyesület, de sajnos nem is hallottak ilyesmiről. „Nagyon egyedül éreztem magam, erős volt bennem a vágy, hogy ismét tartozhassak valahová. A református lelkészt kerestem fel és kitetettem vele egy hirdetést, melyben látássérültek jelentkezését vártam.”
Ezzel párhuzamosan a VGYKE közösségi mentort helyezett ki Szentendrére Moldován Eszter személyében. Eszter és Terike hamar egymásra találtak, barátnők lettek, s Terike lelkesen próbálta segíteni Eszter közösségépítő munkáját. Így jött létre a szentendrei klub. Terikének még egy nagy fordulatot hozott életébe a VGYKE, ugyanis novembertől Ő is munkatárs lett, s így már munkaköréből adódóan is együttműködhetett Eszterrel, illetve kereshette a kapcsolatot a III. kerületi látássérültekkel, további közösségépítés céljából.
Végezetül megkérdeztem Terikét, mit gondol a jövőről, hogy alakul majd a klubok megteremtése? „Hiszem, amit még nem is látok!”- mondta sok szeretettel a hangjában.” Bízom benne, és remélem, hogy sikerül majd mindkét közösséget megszervezni és életben tartani, s ezáltal sok sorstársnak tudom megadni azt, amit én is kaptam a VGYKE-től.”
Az interjú végén nehezemre esik elválni Terikétől, érzem, ahogy engem is tölt a lénye, a hite, és velem van a sok emlék, ami ceglédi munkám során összekötött vele. Megbeszéljük, hogy ezentúl gyakrabban beszélünk majd, zárszóként pedig sok sikert és áldott adventet kívántunk egymásnak.
Elbúcsúztam, jó érzés töltött el, hogy van, aki Szentendrén is figyel a többiekre, s talán gondol rám is. Ez bennem azt az érzést keltette, hogy megint találtam egy kedves sorstársat, akire egy jó példaként gondolhatok.
Veres Katalin
a Szolidaritás Kampány
programvezetője
Kérlek, mutasd be magad. Mit érdemes rólad tudni?
Stephanie Marie Wills Sucre a teljes nevem, de mivel egy kicsit átlagosnak tartom, ezért szívesebben használom a Tara Wills-t. 23 éves vagyok és az ELTE-n tanulok pszichológiát angol nyelven. Ez a második évem. E mellett pedig nagyon érdekel a művészet és a kultúra.
Mi a Te történeted, hogy kerültél Magyarországra?
Ez egy hosszú sztori, de megpróbálom röviden elmesélni. Mindig is nagyon érdekesnek találtam a magyar zenét és kultúrát. Azért jöttem ide egyetemre, mert ahonnan származom (Panama – a szerk.), ott nem igazán támogatják a fogyatékossággal élő embereket, illetve semmilyen lehetőségük nincs. Olyan helyre szerettem volna menni, ahol építgethetem a karrierem. Ösztöndíjat és felvételt nyertem az ELTE-re, így kerültem ide.
Úgy látom, hogy nagy szenvedélyed a zene. Mikor és hogyan kezdődött ez a szerelem?
A zene mindig is az életem része volt, s talán ez így lesz a jövőben is, de még nem tudhatom biztosan.
Dalokat írni gimnazista koromban kezdtem el. Az első albumom készítésébe is akkor fogtam bele, ami szorgos munkát követően, 2012-ben meg is jelent. Az albumon található összes dal és szöveg tőlem származik, melyek felvételére egy profi zenestúdióban került sor. Magyarországon is énekeltem már néhány helyen, például a Zeneszínházban, a Darshan udvarban és Szentendrén.
Honnan jön az inspiráció egy-egy dal megszületése során?
Hogy őszinte legyek, mindig csak úgy megtörténik. Nincs különösebb eszközöm arra, hogy inspirációt gyűjtsek, ha ott van, akkor ott van. Mióta megérkeztem Budapestre, sok időt töltök a természetben, mert ott a szavak is sokkal könnyebben jönnek elő.
Látássérültként mik a tapasztalataid a magyar emberekkel kapcsolatban? Szívesen segítenek Neked?
Részben vak vagyok, ez annyit jelent, hogy kicsit még látok, de segítségre van szükségem. A magyarok nagyon segítőkészek. 1 éve élek Budapesten és már több vidéki kisvárosban is jártam, ahol ugyanezt tapasztaltam. Minden alkalommal, amikor segítséget kérek, örömmel állnak a rendelkezésemre. Például amikor pékségbe vagy cukrászdába megyek és megkérek valakit, hogy olvassa fel nekem a termékek nevét.
Mik a jövőbeli terveid? Vágysz zenei karrierre, vagy ez „csak” egy hobbi?
Semmiképp nem hobbi. Nagyon szeretnék karriert befutni, de mint tudható, ez a terület elég bizonytalan. Elsősorban az anyagi függetlenség a legfontosabb, hogy tudjuk fizetni az albérletet, a számlákat és teljen ennivalóra is. Sokunk számára a zene nem a legmegfelelőbb mód és egy teljes munkaidős állásra van szüksége ahhoz, hogy a fentebb említett kiadásokat fedezni tudjuk. A kérdésedre még nem tudom a pontos választ, de októberben a Paraszupersztár tehetségkutatóban indulok.
Kérlek, mondj nekem három dolgot, ami a legnagyobb célod, vágyad az életedben.
Mivel jelenleg is egyetemre járok, így az egyik célom az, hogy sikeresen lediplomázzak pszichológiából. A másik, hogy legyen egy munkám és független nő lehessek, továbbá szeretnék úgy élni, hogy a társadalom értékes tagja vagyok.
Hogy érzed magad itt? Hosszú távra tervezel, vagy ez csak egy rövid utazás?
Az élet önmagában is egy utazás, hiszen mind meghalunk egyszer. Az biztos, hogy egy gyönyörű évet tudhatok magaménak, mert rengeteg élménnyel gazdagodtam már az első naptól kezdve. Budapest gyönyörű város (az ország szintén), és igazán megérdemelné hogy sok festmény készüljön róla, mint például Rómáról vagy Párizsról. Élvezem a koncerteket is, meg kell említenem például Rúzsa Magdit, Péter Szabó Szilviát, vagy a Holdviola és a Dalriada együttest. Szeretem továbbá a népzenei fesztiválokat, de természetesen a zseniális magyar ételeket és a finom borokat sem hagyhatom ki a sorból.
Úgy vélem, hogy a budapesti tömegközlekedési hálózat is jó, mert önállóan eljuthatok azokra a gyönyörű helyekre, amik Budapest belvárosában találhatóak, s ahol az általam annyira szeretett természeti környezet is fellelhető. Nagyon jó itt élni, de mint már korábban említettem, azt sem tudhatom még, hogy pontosan meddig maradok itt.
Mi a véleményed a magyar nyelvről? Tényleg annyira nehéz, mint amilyennek mondják?
A magyar nyelv nagyon különleges a világon. Összefügg a finn és az észt nyelvvel, de csak néhány nyelvtani és kiejtési hasonlóságot vélek felfedezni köztük. A finn és az észt testvérnyelvként jobban hasonlít egymásra, a magyar pedig olyan, mintha a távoli „unokatestvérük” lenne.
A nyelvek megtanulása pedig minden ember számára különböző nehézséggel bír. Van, akinek a tudomány nem az asztala, míg mások a festést érzik igazi kihívásnak, de előfordul olyan is, akinek a főzés csak egy álom marad. Ha azt sulykoljuk magunkba, hogy a magyar nyelv nehéz, akkor az úgy is lesz.
Látássérültként kifinomult érzékeim vannak a hallást illetően, ami segít nekem a nyelvtanulásban is. A magyar nyelv igazi kihívás és bár egy kicsit trükkös, de az elsajátítása korántsem lehetetlen. Egy magyar nyelvtanárnőnél, Kovács Gémes Juliannánál veszek magánórákat, aki maga is keleti pop-folk énekes és egy jó barátom.
Végezetül pedig szeretném megköszönni, hogy időt szántál rám, sikereket és boldogságot kívánok Neked az életben, remélem, hogy az álmaid valóra válnak!
Én köszönöm, hogy megosztottad az olvasókkal a történetem.
Ivanova Daniela
