ParaJet-Ski kupa – Timi az „élvonalban”

kép1

Mióta jársz jet-skizni?

Idén voltam negyedik alkalommal.

Honnan jött az indíttatás, hogy kipróbáld magad ebben a sportban?

Minden vízhez kapcsolódó dolgot szeretek, a versenyről pedig kerekesszékes ismerősöktől hallottam, akik korábban már részt vettek rajta.

Hogyan tudod összeegyeztetni a sérültségedet a jet-skizéssel?

Az a jó a parajet-skiben, hogy szinte bármily sérültséggel össze lehet egyeztetni. Aki ülni tud, az a jeten is meg tud ülni – ez az egész sport alapkoncepciója. Nekem izomsorvadásom van, azaz mindenem mozog, csak nagyon gyenge. Segítővel megyek, ő ül mögöttem, tart, segít a kormányzásban. Akik „csak” gerincssérültek vagy végtaghiányosak, de a felsőtestük erős, egyedül szoktak menni, nekik csak a le- és felszálláshoz kell segítség. A hallássérültek külön kategóriában indulnak, és régebben látássérült is versenyzett már, ő szintén segítséggel.

kép2

Évről évre jobban teljesítesz. Szerinted ez minek köszönhető?

Idén értem el az eddigi legjobb eredményem, 9. lettem. Részben a szerencsének, részben pedig a segítőmnek köszönhetem, illetve az is számít, hogy sokat tornáztam mostanában, jó kondiban vagyok.

Véleményed szerint mi az oka annak, hogy minden évben egyre több fogyatékossággal élő jelenik meg ezen a versenyen?

Ez egyszerű: az, hogy jó és terjed a híre.

Mit gondolsz a csapatról és a szervezésről?

A szervezés profi. A ParaJet-Ski kupa az éves versenyprogram része, a technikai háttér ugyanaz, mint a többi versenynél, csak a segítő több a mi esetünkben, de mindig azt érzem, hogy szívesen segítenek.

kép3

Ha lenne rá lehetőség, űznéd a jet-skizést versenyszerűen is?

Ez egy egész embert kívánó sport, én inkább maradnék az amatőr kategóriában.

Az élményen túl szerinted még mit adott ez az esemény a fogyatékossággal élőknek?

A nyerteseknek kupát, érmet, és azt hiszem, sokaknak izomlázat. Viccet félretéve, a döntőben kiélezett verseny folyt, a legjobbak ideje megközelítette a profi versenyzőkét, komoly küzdelmeket láthattunk. Idén erősebb gépeken versenyeztünk, de egy technikai sportról beszélünk, így fizikailag is megterhelő kordában tartani a jetet. Néhányan úszással is bővítették a repertoárt egy-egy éles kanyar után.

Jövőre is mész?

Naná!

kép4

Milyen terveid, céljaid vannak ezen a téren? Törekszel az első helyezésre?

Nem, nem lenne reális, és nem is a többieket akarom legyőzni, hanem az egy évvel korábbi önmagam. Ez egész éven át motivál az edzéseimben.

Kiknek ajánlanád ezt a programot és milyen élményekkel tértél haza idén?

Bárkinek, aki szereti a vizet, a vízpartot és a jó társaságot. Én fáradtan és boldogan tértem haza idén is.

Ivanova Daniela