Szabó Nikolett aranyérmes a látássérült cselgáncs VB-n!

Forrás: mno.hu

Forrás: mno.hu

A magyar sportoló török riválisa legyőzésével jutott be a legjobb négy közé, ahol régi nagy ellenfele, a spanyolok többszörös paralimpiai és világbajnoka várt rá. Szabó az elődöntőben jukóval bizonyult jobbnak, az aranyéremért rendezett meccsen pedig ipponnal nyert egy kínai dzsúdós ellen.

Szabó Nikolett Athén, Peking és London után pályafutása negyedik paralimpiájára szerezte meg a részvételi jogot. Ő a második magyar parasportoló, aki biztosította helyét a 2016-os nyári játékokon, korábban a sportlövő Dávid Krisztina világbajnoki ezüsttel lett paralimpiai résztvevő.

Forrás: MTI

IJF-IBSA megállapodást írtak alá Budapesten

IJF-IBSA megállapodást írtak alá Budapesten fotóAz eseményen az IJF-et Marius Vizer elnök, az IBSA-t Bíró Norbert, a judo sportág nemzetközi vezetője képviselte. A tájékoztatón részt vett Tóth László, a magyar szövetség elnöke is.
Marius Vizer megdicsérte az épek GP-jének rendezését, bejelentette, hogy az esemény a következő két évben is bekerül a nemzetközi versenynaptárba és kijelentette: Budapest jó eséllyel kandidálhat a 2017-es világbajnokság megrendezésére is.
Bíró Norbert megköszönte az IJF támogatását és beszámolt arról, hogy jövőre a bakui Európa Játékokon egyedül a látássérült judo képviseli majd a parasportágakat. A két súlycsoport (férfi plusz 100 kg, női 57 kg) versenyeit az épek programjába integrálva fogják megrendezni.

Forrás: http://www.hparalimpia.hu